Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-05-19 / 20. szám
t Kaland a Tátrában MÁJUSI (17.) helyüket is elfoglalják az arra érdemesebbek, vagy tőlük erősebbek. Itt az utca hihetetlenül csendes, békés volt. A ház előtt elegáns kocsi állott, a volán mellett jólmegtermett sofőr unatkozott. Már éppen tovább akartam menni, amikor a kapuban Márta jelent meg. Először meglepődtem, aztán a keskeny utcán átvágtam, hogy beszéljek vele. Csak amikor elibe álltam, akkor vettem észre, hogy egy szőke, csupaszképű fiatalember lépked mögötte. Márta elhalványult a váratlan találkozástól és meglepett kiáltás hagyta el a torkát. — Szervusz! — köszöntem. — Szervusz... — felelte egy kis idő múlva. — Beszélni szeretnék veled... A szőke fiatalember, aki eddig gyanakodva nézegetett, most előre lépett és megfogta Márta karját. — Gyerünk drágám! — mondta és megvetően végigmért. — Kérem hagyja a hölgyet, beszélni akarok vele — mordultam rá mérgesen. — Ki maga és hogy merészel?!... — horkant fel. — Semmi köze hozzá! Beszélni akarok veled! — fordultam ismét Mártához és határozottan előre léptem. — Gyerünk drágám! Ez őrült... — mondta a fiatalember és húzni kezdte Mártát az autó. felé. — Kérem engedje el a hölgyet, mert!... — felemeltem az öklömet. Márta sikoltott és most először szólalt meg: — A2 istenért ne csináljatok botrányt! Ekkor már a sofőr is előbújt a kocsiból és zsebredu- gott kézzel elém állt: — No, hordd el magad apus- kám! — mondta fölényesen, magabiztosan. Tudtam, hogy valamit fog a zsebében és ez megriasztott. Néhány pillanatig tétováztam. Ezalatt megfeledkeztem a szőke fiatalemberről, aki észrevétlenül a hátam mögé került. Márta sikolya figyelmeztetett a veszélyre. Még volt annyi időm, hogy megforduljak és megragadjam a támadó kezét, aki egy súlyos kulcscsomóval a fejemre akart sújtani^ Ugyanabban a pillanatban azonban, amikor a fiatalember kezét megragadtam a sofőr a vesémbe bokszolt. Meggörnyedtem a fájdalomtól és a falnak támaszkodtam. Ezalatt Mártát az autóba tuszkolták és elrobogtak vele. Az utcai támadás után még jobban összezavarodott bennem minden. Most már végképp nem tudtam, hogy hányadán állok Mártával és magammal. A bizonytalan magatartás, amit a találkozásunkkor tanúsított és az a halvány szenvedő arc, könyörgő tekintet megannyi kételyt és reményt ébresztett bennem. Ezeken azonban most nem törtem a fejem, gondoltam, hogy az est, az esti találkozás Mártával úgy is tisztázni fog mindent. Sokkal inkább a gyalázatos támadás körülményei kötöttek le. Támadóim kihasználták a csendes és néptelen városi utca zavartalan körülményeit. Mesterien és szakavatottan intéztek el. Ahogy körülfogtak és feltűnés nélkül nekemestek abból látszott, hogy összeszokott, gyakorlott emberekről van szó, olyanokról, akik nem először tesznek ártalmatlanná SZŐKE JÓZSEF egy egyszerű akadékoskodót. jem magam és a gondolatai- Öszintén megvallva sértette mat, betértem a legközelebbi a hiúságomat, hogy így alul vendéglőbe. Füstös, zajos kismaradtam. Diákkoromban ele- kocsma volt. Úgy kellett a get sportoltam, jól bokszol- vállammal utat törni magam- tam, birkóztam és a testi fel- nak, hogy a pult közelébe fér- építésem sem volt gyönge, kőzzek. Tolakodás közben Tehát, ha elővigyázatosan lép- azonban meglöktem az egyik tek volna fel, ha számoltam részeg könyökét, kiloctsant a volna az ilyen primitív és söre. Amikor borostás arcával drasztikus lehetőségekkel is, felém fordult és a részeg em- akkor nem kerülök ebbe a berek vizenyős szemével rám szégyenletes helyzetbe. De nem bámult, megriadtam. A tökéle- voltam óvatos. Azt hittem, tes közöny érzéketlensége ült hogy a kultúra és a műveltség ebben a tekintetben, eléggé megfertőzte már eze- — Óh, pardon!... — kiálket az embereket és inkább az udvarias, finom ügyintézési módokat választják. Tévedtem. Különben ez a tévedésem egy hamis falusi romantikából, naivitásból eredt. Őszintén megvallva pipogya embereknek tartottam a városiakat. Ha mulatságon voltam és az ital megmozgatta a véremet, nem egyszer támadt az a gondolatom, hogyha felemelnék egy széket és rárivallnék, rákáromkodnék erre a kiöltözött, fellengzős társaságra, mind egy szálig kitakarodna a helyiségből. Azt se tudnák, hogy hol az ajtó. Mondom volt bennem egy hyen hamis elképzelés a városi ember vérszegény riadtságáról és a falusiak vérdús erejéről. Ez a tévhit mindig elegendő bátorságot adott és végeredményben most is ez tett elővigyázatlanná. Nem számoltam ezeknek az embereknek a kifinomult rafináltságival, nem tudtam, hogy akinek kocsija és sofőrje van, annak testőre is van. El kell ismernem, hogy a sofőr jő verekedő volt. Pontosan és jól ütött. Tudta, hogy hová üssön! Tehát végeredményben nincs miért szégyenkeznem. Gyakorlott ellenfelek intéztek el. De hogy ez Márta szeme előtt történt, azt megbocsájthatat- lan sértésnek tartottam. Megalázó helyzetbe hoztak és ez bántotta az önérzetemet, lázadásra izgatott, bosszúra ösztönzött. Számolnom kell azzal a halványképú hivatalnokkal!... Hogy egy kissé rendbeszedtotta. Hangja olyan volt, mint amikor szél zörgeti a zsírpapírt. Rekedt és harsogó. — Bocsánat... — mondtam s elhúzódtam tőle. — Pardon uram! ... — Ne haragudjon, hogy meglöktem ... Nyomban megbántam, hogy emberséges hangot ütöttem meg, mert itt ezekben a kocsmákban az emberség azonos a gyöngeséggel, akárcsak az erő a durvasággal. Az erőset kiszolgálják, 1 meghajolnak előtte, a gyöngét kihasználják, megcsúfolják és megsemmisítik. Elég az hozzá, hogy az én udvarias mentegetődzésem felbátorította e borostásképűt. Bizalmasan átkarolta a válla- mat és magához húzott. — Dehogy haragszom én uram!... — szugerálón, pa- rancsolón rám nézett. — Remélem, hogy nem sértettem meg ... — Dehogy is sértett... Nem vagyok én olyan sértődékeny... Olyan vagyok én uram, mint a tenger partja ... Jönnek a hullámok verik a partot, de a part állja ... Nem veri visz- sza a csapásokat! Eltűri, hogy ütik a hullámok... az élet hullámai!... Megpróbáltam kiszabadulni az öleléséből, de nem engedett. Teljesen rám csimpaszkodott és féltem, hogyha erőszakos leszek belémköt ez a gyanús figura, akinek bizonyára itt társai is akadnak. Klubélet Rimaszombatban A CSEMADOK rimaszombati Gorkij-klubja nemrég tartotta meg soron lévő klubestjét. Az est keretében a klub vezetői Csanda Sándor egyik érdekes írását ismertették, majd Madách Imre előtt rótták le a kegyelet adóját. E két műsor- számon kívül irodalmi vetélkedőre került sor, melyben — örvendetes módon — ismét fiatal versenyzők mérték ösz- sze erejüket. Az első helyezett, az általános műveltséget nyújtó középiskola tanulója, könyvjutalmat kapott. A klub tagjai ezután szerelmes verseket hallgattak hanglemezről, Futtkal Éva és Gábor Miklós talmácsolásában. Az összejövetel új könyvkiadványok ismertetésével és beszélgetéssel fejeződött be. Az irodalmi műsort Erkel „Bánk bán“ és „Hunyadi László“ c. operájának részletei tarkították. A klub májusi terve az eddigieknél is gazdagabb műsort ígér. Többek közt Ján Stacho „Nászút“ és Benjámin László „Emberi csönd“ című versét, Szolzsenyicin „Iván Gyenyiszo- vics egy napja“ c.-művének ismertetését, a magyarországi irodalom újdonságairól szóló tájékoztatót hallgathatják meg a klub tagjai. Miért szép a szép? rovatban Zolnay Vilmos egyik írása, a Kislexikon rovatban pedig Thomas Mann életműve szerepel a műsortervben. A Gorkij-klub májusi estje nyelvhelyességi vetélkedővel zárul majd be. A klub vezetői — elsősorban a fiatal klubtagok kívánságára — június elején irodalmi kirándulást rendeznek, melyen az irodalmi színpad előadói is szerepet kapnak. A szabadkai erdőben, a fák lombja alatt, megszólaltatják azokat a költőket, akiket a fiatalok a színpad előadásai során legjobban megkedveltek. Pilisi Irén, Rimaszombat — Ne hagyjon Itt a fiatal úr... Emberek vagyunk!... Éreztem, hogy nem annyira részeg, mint ahogy tetteti magát. — Maga tetszik nekem ... Látom, hogy intelligens emberrel van dolgom... Én azt rögtön észre veszem ... Megadtam magam a sorsomnak. A sok dicséretre kényszeredetten mosolyogtam. — Látom én, hogy maga nem nézi le a szegényembert!... — mondta ravaszul és élegedetten a vállamra ütött. — Dehogy nézem le ... — mondtam és a pokolra kívántam. — Van egy cigarettája? Megkínáltam. Rágyújtott aztán megkérdezte, hogy mit iszom. Ismét bizonytalan voltam. ö annál határozottabb. — Iszik egy erőset? — Jó lesz ... — hagytam rá. — Majd én beállók a sorba! — ajánlottam és arra gondoltam, hogy így megszabadulhatok tőle. Csakhogy őt sem ejtették a fejelágyára. Öntelten legyintett és megfogta a kabátomat. — Két felet és két sört! — kiáltotta és nagyon kihívó hangon még hozzátette: — Nem kell izgulni! — a sorbaállók felé pislogott, akik némán, de ellenségesen néztek ránk. — Aki dolgozik nem várhat... — Mindenki dolgozik! — jegyezte meg egy hasonszőrű naplopó, de a sor- banállók birkatürelemmel némák maradtak. Tűrték, hogy a pohármoső asszony elszedje az orruk elől a sört és odahozza nekünk. Kézbe vettük az italt, lehajtottuk a féldecit. A kis púpos pohármosó asszony ott várt a pénzre. A borostásképű komótosan kotorászott a zsebében. Sehogy se akadt a pénzére. Végül is meguntam a várakozást. Kifizettem az italt. Az ivőtársam szó nélkül befejezte a keresést, nagyot húzott a söréből, aztán úgy az ajkára tapadt habbal odakiál- tott a helyiség túlsó sarkába: — Miért gyászolsz Misa? — Elvesztettem a becsületemet. .. — kiáltott vissza egy rádiósipkás fiatalember és bárgyún vigyorgott. — Csak nem vagy vénasz- szony? Elég egy évig gyászolni! ... — Én minden reggel megsiratom... — felelt a rádiós- sipkás gúnyosan. — Akkor menj el hullamosónak! Ott hasznát veszed a könnyeidnek. — Majd ha téged kell mosni...! A szóváltás úgy látszik tetszett néhány embernek. Hangosan nevettek és közbekiáltoztak. — Hát azt hallottad-e, hogy holnap munkaszünet? — tért más témára az ivőtársam. — Miért? Talán temetik a Slovant? — Eriggy a fenékbe! Néhányan hangosan röhögtek. — Hallottam, hogy a Slovan pályájából szamárlegelőt csinálnak — folytatta a csipkelődést a rádiósipkás is. — Igen... Téged fognak rajta legeltetni!... — Én nem- vagyok Slovan drukker ... — Akármilyen hülye nem is lehet! A gyengeelméjűek a Cervenában bíznak ... Abban már tényleg csak a hülyék bíznak! Körülöttem élvezték ezt a szellemi olimpiát. Én azonban úntam és undorodtam ettől az alkoholban tobzódó szellemi nyomorúságtól. Ivőtársam vagy örült, hogy símán megszabadult tőlem, vagy a nagy szócsatában nem vette észre, hogy csendesen elhúzódom tőle. Tény, hogy simán sikerült meglépnem ebből a korántsem felemelő társaságból. Ettem valamit egy talponállóban aztán hazamentem, hogy pihenjek, magamra maradva gondolkodhassak. Immár semmi kétség sem fért hozzá, hogy komoly veszély fenyegeti a szerelmünket, hogy a boldogságomért meg kell küzdenem. Sajnos ebben a küzdelemben teljesen magamra maradtam, csakis a magam erejére, elszántságéra támaszkodhatott!. Márta gyenA „M usztángok“ című amerikai film nagy és hírhedt alkotók neveitől hangos. Artur Miller a forgató- könyv írója, színpadjaink legkeresettebb drámai szerzője. John Huston rendező nevéhez számos hollywoodi filmsiker fűződik. Mégis Clark Gable, de hanem elsősorban nagyszerű színésznő. A film életérzését nem lokalizálhatjuk csak Amerikára. Ettől sokkal általánosabb. Ez döbbentett meg! „Fekete Péter“ Milos Forman az idei filmkritikusok díjának nyertese nem is a témával, inkább megoldálegfőképpen Marilyn Monroe neve biztosítja a kasszasikert is. Marilyn Monroe tragikus I öngyilkosságának híre még frissen él emlékezetünkben, és a cowboy filmek nagy sztárja I Clark Gable is ebben a filmjében állt utószor a kamerák elé. Érdekes, de így igaz a filmben játszott szerepeikkel — későbbi sorsuk retroszpek- tíve bizonyította ezt — szinte saját maguk nyomasztóan ideges, exaltált és kiúttalan egyedülétét is sejtették. A „Musztángok" cselekménye a négy főhős köré sűrűsödik, akik együtt szórakozva, szeretve és nevetve saját magukat keresik. Bizonyítani akarják — főleg saját maguk előtt j — hogy érdemesek az életre! De elkeseredetten... A „salto- j mortále“ után egyiküknek sem j sikerül és Roslyn-Marilyn hiá- 1 ba ordít hisztérikusan a kanibalizmus ellen és ideáljai mellett, a hangja igazán nem talál megértő fülekre. Itt jegyzem meg azt is, hogy Mariiyn Monroe nemcsak a férfivágyak megtestesült istennője volt — sasnak tipikusságával hívja fel a néző figyelmét. A generációk ellentétéről már számtalan alkotás beszélt, de ilyen találóan szembeállítani apa és fia gondolati „ide- genségét“ figyelmeztetés az ehhez hasonló állapotok veszélyességére a fiatalok jellemét, érzésvilágát illetően. Magukat adó „típusok“, tehát nem hivatásos színészek játszák a film szerepeit. Sikerrel. A film formanyelve és stílusa véleményem szerint divatos-átmeneti és ezért nem fejlődőképes. A „Vörös kocsma“ már-már klasszikus vígjáték. Idillikus és mégis hátraborzongató a film alapötlete, amelyben a kitűnő Fernande! egy szerzetes jóakaratú és mégis raffiná.lt jellemével adja a kínálkozó vígjátéki lehetőségeket. A rutinos Claude Autant- Lara a film rendezője ezeket maradéktalanul ki is használja és így kitűnően szórakozunk nevetünk és izgulunk az originális „rém-vígjátékon“. ge és bátortalan. De sokat nem is kívánok tőle. Magamra veszek minden terhet, szembe szállók akár az egész világgal is csak ő tartson ki mellettem. Mást nem kívánok tőle. Ne áldozza fel életünk örömeit apja akaratának, a családi rend kedvéért, amelynek szörnyű ostobasága már oly sokszor kiviláglott, ne mondjon le mindarról, amit oly szépen elképzeltünk. Tehetetlenül, lázadozó lélekkel fetrengtem az ágyamon. Hát meddig állnak még a társadalmi különbségek az ember boldogságának az útjában? Hát meddig lesz még fontos a származás, a társadalmi pozíció, az ember értékének megszabásában? Hát a szocializmus mikor vet véget e sok társadalmi nyavalya eredendő okának? Hiszen ez a főcél. Eltüntetni az emberek közt lévő társadalmi különbségeket anyagiakban, szellemiekben és erkölcsiekben. Nem tűrhető, hogy új különbségek szülessenek, hogy az emberek kasztokba tömörüljenek, hogy a társadalom egyik osztálya, rétege vagy akár csak csoportja jogot formáljon a régi típusú uralkodásra. Sem Márta apjának az arisztokratizmusát, sem a kocsmatöltelékek here életét nem akarom. Azt hiszem, hogy a tennivágyó, szabadon gondolkodó fiatalok mind így képzelik el a normális élet rendjét. Csakis olyan életet bírunk ki, ahol nincsenek társadalmi különbségek, nem aláznak meg. nem fojtják belénk a szót és a jóra irányuló tetteinknek nem vetnek gátat. Végül is belefáradtam e nyomasztó töprengésbe. Fiatalos optimizmusom ez az örök csaló és kábító elrendezte körülöttem a problémákat. Könyvet vettem elő, de olvasni nem tudtam. A napok óta tartó idegfeszítő izgalom elcsigázta a szervezetemet és mindent feloldó álomba merültem. Amikor felébredtem hideg és koromsötét volt a szobámban. Megrémültem, hogy átaludtam az egész estét. Szerencsére az órám még csak fél hetet mutatott és így volt időm felöltözni. Átvágtam a belváros néptelen utcáin, hogy minél előbb Editnél lehessek. A havat teljesen eltakarította a napokig szitáló eső. Csupasz és sivár volt a kövezet. Az elolvadt hókupacok helyén ott maradt a tél folyamán, összegyűlt szemét, papírhulladék, narancshéj és sár. A házak falán megkopott a festék, kikezdte a vakolatot a téli fagy, a szélviharok és a jeges eső. (Folytatjuk) FILMEK
