Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-05-19 / 20. szám

Vendégünk volt E napokban hazánkban üdvözöltük Ahmed Ben Bel­lát, az Algériai Népköztár­saság elnökét, aki a gyar­mati népek felszabadító harcában valóban nagy sze­repet töltött be és joggal megérdemli, hogy a legna­gyobb tiszteletet adjuk meg neki. 1954-ik nevét csak a francia rendőrségi jegyző­könyvek és akták idézték. Most már az egész világ ismeri. Talán furcsán hangzik, de áz algériai nemzeti felsza­badító harc egy genfi szál­loda szobájában kezdődött. Hamis okiratokkal négy al­gériai hazafi egy genfi szál­lodaszobában szerkesztette a felhívást az algériai nép­hez, amely megindította a fegyveres ellenállást a fran­cia gyarmatosítók ellen. Genfben dőlt el az Is, hogy 1954 november elsején kezdték el a hareot. Hét év, öt hónap és 18 nap múlva Evianban a konferencia­asztal mellett győzelem ko­ronázta a harcokat. 1962 március 18-án született meg az algériai nép független­sége. Ben Bella Is ekkor tért haza börtönéből és otthon tárt karokkal várták. Élet­rajz-Írói pontosan nyomon követik gyermekkorát. 1916 december 25-én egy sze­gény felah (földműves) fia­ként pillantotta meg a vi­lágot, diákéveiben mint fut­balista tűnt fel. A második világháborúban négyszer tüntették ki, szinte hihetet­lennek hangzik, de maga de Gaulle tábornok tűzte mel­lére az altisztnek kijáró legmagasabb kitüntetést. Ben Bella örök időkre be­írta nevét Algéria történel­mébe. Ismeretes, hogy éh­ségsztrájkba fogott és így sikerült kikényszerítenie az algériai politikai foglyok jobb bánásmódját. 1961 novemberében húsz napig tartó éhségsztrájkkal sikerült befolyást gyakorol­ni a békekötésre irányuló tárgyalásokra és arra kény­szerítette a francia kor­mányt, hogy szigorúbban lépjen fel az OAS-szal — a terroristákkal szem­ben. Ben Bella forradalmár éhségsztrájkja az egész vi­lágon nagy visszhangra ta­lált. Az arab országokban és a francia követségek előtt több országban egyre gyakrabban ismétlődtek a francia-ellenes tüntetések, az ENSZ-ben az afrikai ál­lamok 27 képviselője tilta­kozott az algériai állapotok ellen, A szakszervezetek, sőt a francia klérus tilta­kozása is az egész világ tu­domására hozta és így a francia kormány is kény­telen volt beismerni, hogy Algériában a gyarmati ura­lom napjai meg vannak számlálva. Mindez ma már a múlté és a történelem lapjaira tartozik. Algéria jövőjét a Nemzeti Felszabadulás Frontja, a nép pártja vette a kezébe, melynek főtitká­ra és az Algériai Népköz- társaság elnöke Ahmed Ben Bella. Az algériai kormány gazdasági és szociális for­radalmat valósít meg, a- mely a szocializmus felé vezet. A szegény földműves fiából a nép igazi vezére lett. Népünk is különösen az ifjúság ezért üdvözölte körünkben olyan lelkesen: Éljen Ahmed Ben Bella!“ Bratislava május 12-én óriási ovációk közepette üdvözölte Ahmed Ben Bellát, az Algériai Népköztársaság elnökét és a Nemzeti Felszabadulási Front főtitkárát. A repülőtéren Michal Chudík miniszter a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke köszöntötte a kedves vendéget. Amerikai gondok Az angol alsóházban az el­lenzék és a kormány teljesen egységesen, erélyesen utasí­totta vissza az Egyesült Álla­mok beavatkozását az angol­kubai kereskedelem alakulásá­Ennek első szakasza volt McNamara hadügyminiszter bonni látogatása. Johnson kül­dötte azonban alig hagyta el a szövetségi fővárost, a nyu­gatnémet külügyminisztérium szóvivője máris kijelentette: az Erhard-kormány nem fog­lalkozik Washington kívánsá­gának mérlegelésével. Han­goztatta, hogy az NSZK fenn­tartja ugyan gazdasági kap­csolatait Dél-Vietnammal, de ennél többről nem lehet szó. EZ IS Bender Abbasz a Perzsa-öböl partján fekvő város, a múlt­ban az arab Közép-Kelet je­lentős kereskedelmi gócai közé tartozott. Ma már csak a régi fényből kikopott kis kikötő. Filmem külső felvételeit ké­szítettem itt. Statisztákra volt szükségem. Nő jelentkezett elég, férfi kevesebb és gyerek már egyáltalában nem, Ali, egy tizenkét éves fiú, hisztériás rohamot kapott, amikor édes­apját megkértem, adja bele­egyezését, hogy a gyerek né­hány jelenetben szerepelhes­sen. S mikor Ali apja kezében meglátta a pénzemet, olyan rémültség vett rajta erőt, hogy kirohant a házból, torkasza- kadtából üvöltötte, „El akar­nak adni, el akarnak adni“. A tenger hullámaiból mentettük ki. A fiú félelme a helyzet is­meretéből ered. Bender Ab- basztól körülbelül tizenkét ki­lométerre északra fekszik a „fekete elefántcsont“ piac köz­pontja. Fekete elefántcsontnak nevezik ugyanis a színes rab­szolgákat Vagy húsz viskóból áll a település. Mindegyik tu­lajdonképpen egy-egy nyilvá­nos ház, a rabszolganők bár­mikor a tengerészek és teher­autó soffőrök rendelkezésére állanak. Kivételt csak a leg­szebb tizennégy-tizenöt éves lányok képezik. Ezzel a „tar­talékkal“ a Madame (a nyilvá­nos ház tulajdonosa) a legelő­kelőbb vendégek igényeit elé­gíti ki. A „Madame“ ezeket a szerencsétlen lányokat úgy vá­sárolja, akárcsak a tevét, kecs­két, vagy egyéb háziállatot. Azt tehet velük, amit akar. A Madame négy rabszolga­nőt mutatott be nekem. Fak- hri-t, a tizenhat éves perzsa KÜLPOLITIKÁBÓL HRUSCSOV EGYIPTOMI ÚT­JA változatlanul a világpoliti­kai érdeklődés középpontjában áll. A kairói látogatáson kívül a politikai és sajtóköröket még két kérdés foglalkoztat­ja: a NATO külügyminiszte­reinek hágai tanácskozása és Washington erőfeszítései dél­vietnami fegyveres akciójának „kollektivizálására“. HÁGÁBAN, AZ ATLANTI TANÁCSKOZÁSON jóformán mindenki elégedetlen. Rusk amerikai külügyminiszter azért, mert a szövetségesek nem mutatnak túlzottan nagy lelkesedést a washingtoni dip­lomáciai elképzelések iránt. Kuba esetében az a francia és az angol álláspont, hogy a gazdasági blokádpolitika nem vezet semmire, csak megerő­síti a latin-amerikai szigetor­szág kapcsolatait a szocialista többi világgal, s így a Nyugat veszíthet el nagy kereskedel­mi lehetőségeket. Anglia és Franciaország változatlanul kereskedni akar Kubával. . A NATO-értekezlet másik zúgolódó elégedetlenje a bonni Erhard-kormány. A Rajna partján leplezetlen csalódással fogadták, hogy Hágában hiá­bavaló volt Schröder minden erőfeszítése, nem sikerült kol­legáit rávenni olyan diplomá­ciai offenziva megindítására, amely a nyugatnémet elképze­léseknek megfelelően tűzné napirendre a német kérdést. A NATO értekezleten egyet­len kérdésben tudtak egyön­tetű álláspontra jutni: az egészségi állapota miatt au­gusztusban visszavonuló DIRK STIKKER utódául az olasz BROSIÖT választották meg a szövetség új főtitkárává. DÉL-VIETNAM ÜGYÉBEN az amerikai kormány most ar­ra összpontosította minden erőfeszítését, hogy ottani el­képzeléseihez megnyerje szö­vetségeseinek támogatását. Hruscsov eltvárs az Egyesült Arab Köztársaságban. Képün­kön G. A. Nasser, až Egyesült Arab Köztársaság elnökét és Sallalt Jemen elnökét látjuk. PIAC lányt választottam ki. Egész délutánra kifizettem a „tisz­teletdíjat" és kivittem a lányt a tengerpartra. Fakhri elmon­dotta, hogy szülei egy délkelet iráni faluban laktak, eladósod­tak, épp úgy, mint a hozzájuk hasonló többi kisparasztok. A faluból senki sem távozhatott, míg adósságait le nem tör­leszti. Ez azonban sohasem si­került. Az adósság egyre csak nagyobb lett, s végül mind­annyian a földesúr rabszolgái lettek. Amikor helyzetük már teljesén kilátástalannak lát­szott, eladták Fakhri-t 1200 tamanért. „Fordulj a rendőrséghez és szabaddá válsz“ — figyelmez­tettem a szép, de igen szomo­rú Fakhri-t, mert tudtam, hogy törvényesen a rabszolgaság itt sem engedélyezett. „A rendőrök is a mi vendé­geink, a tisztek is gyakran el­járnak hozzánk. Ingyen kell kiszolgálnunk őket“. — vála­szolta Fakhri. Estefelé megismerkedtem a „fekete elefántcsont“ keres­kedőkkel. Nagyobb összeg fel­ajánlása ellenében hajlandók voltak magukkal vinni üzleti útjukra. Másnap hajnalban indultunk, teveháton és egész az iráni táj egyik legvadabb sarkáig, Mek- ranig jutottunk. Két kereskedő itt azonnal zenésszé vedlett át. Az asszonyokat és gyerekeket a trombita és hegedű hangjá­val csábították ki sátraikból. A falu végén a karaván meg­áll, a zenészek itt is játsza­nak, míg a többiek különböző portékát, gyöngyöt, fülbevalót, ruhaanyagot kínálnak... Ekkor vad, állig felfegyverzett no­mád csapat támadja meg a vásárt, néhány lányt és gye­reket elrabol és sietve távo­zik. Mondanom sem kell, hogy mindez előre kieszelt csel. A nyomorral való üzérkedés az európai gyarmatosítók mód­szereinek e hagyománya, a legszörnyűbb gaztett, mellyel valaha is találkoztam. Ázsiá­ban és Afrikában még mindig több mint egy millió ember sínylődik rabszolgasorban. A gyarmatosítók azt állítják, hogy az ázsiaiak és afrikaiak képtelenek önállóan országot vezetni. Végig utaztam Afrika és Ázsia nem egy országát, de sehol sem hallottam, hogy „Európa képtelen kormányoz­ni“, pedig az európai városok­ból is évente vagy tízezer lány tűnik el. Az ő sorsuk sem kü­lönb, mint fekete vagy barna­bőrű nővéreiké — fejezi be ri­portját Gordian Tröller, a Stern című nyugatnémet lapban, (s.) Ernest Fernyhough munkás­párti képviselő felszólalásában sürgette, hogy a miniszterel­nök értesse meg az ameri­kaiakkal: Nagy-Britanniának joga van kereskedelmi kap­csolatokat kiépíteni a világ bármely országával, s ebben senki sem akadályozhatja meg. Douglas Home az elhangzott felszólalásokra válaszolva ki­jelentette: „Anglia álláspontja félreérthetetlen és ezt a leg­határozottabban tudomásra hozták az Egyesült Államok­nak. A szokásos gyakorlatot követjük, kereskedünk más országokkal, természetesen fi­gyelembe véve a stratégiai cikkekre vonatkozó tilalmat“. Harold Wilson a Munkáspárt vezére biztosította a minisz­terelnököt, hogy az ellenzék teljes mértékben támogatja a kormány álláspontját a Kubá­val és más országokkal folyta­tott kereskedelmet illetően. Ugyanakkor hozzáfűzte, helyes lenne, ha a stratégiai árucik­kekre vonatkozó tilalmat a Dél-afrikai Köztársasággal szemben is alkalmaznák. ★ Ülést tartott az Uruguay KP Központi Bizottsága, s azon megvitatta a nemzetközi kom­munista mozgalom egységének kérdését. Az ülés részvevői egyhan­gúlag elutasították a Kínai KP vezetőinek támadásait a Szov­jetunió Kommunista Pártja ellen. Az elfogadott határozat megállapítja, hogy a kínai ve­zetők tudatosan törekszenek szakadás előidézésére a nem­zetközi kommunista mozga­lomban. Az Uruguay KP Központi Bizottsága határozottan elítéli a kínai vezetők szakadár tevé­kenységét, és síkraszáll a kommunista és munkáspártok nemzetközi értekezletének összehívása mellett. „Fekete elefántcsont“ piac Mutalle-ban, a Dél-Arab Föderá cióban. 250 koncentrációs tábor teljes üzemben! Hogy tévedés ne essék: nem a hitleri időkben létesített ha­lálgyárakról lesz ezúttal szó, hanem sokkal újabb „nagyüze­mekről“. Nem Európában, ha­nem Afrika legdélibb csücskén, a Dél-Afrikai Unióban. Még két évtized sem telt el a hu­szadik század szégyenfoltjának kitörlése óta, a világ másik sarkában máris akadtak újabb fajgyűlölők, akik folytatják a fasiszták gyalázatos művét. Azzal a különbséggel, hogy az 6 agyrémük szerint a fehér embertől elütő bőrszín eseté­ben megszűnik az ember — ember lenni. Egyformán üldö­zik és gyűlölik tehát a fekete, bronzvörös, kávébarna és sár­ga „coloured people“-t a szí­nes bőrű népeket. VOLT EGYSZER EGY MESEBELI ORSZÁG... Aránybányák és gyémántme­zők, óriási réz-, mangán- és uránelőfordulások képezik a Dél-Afrikai Köztársaság mesés gazdagságát. Az ún. Jóremény­ség Fokát a 16. században por­tugálok fedezték fel, előttük azonban a Holland Kelet-Indiai Társaság tartott már fenn partjain ellátási állomásokat hajóraja számára. Portugálok, hallondusok, búrok és angolok évszázadokon keresztül ka­szabolták egymást az egyed­uralomért — mások földjén — de végre összefogtak vala­mennyien az ország színes bő­rű őslakosságának könyörtelen elnyomására. Most tehát egy aránylag csekély számú fehér bőrű betolakodott 250 koncen­trációs táborban tartja sakk­ban a lakosság 80 százalékát képező négereket, az óriásor­szág összterületének csupán 13 százalékát kitevő, legter­méketlenebb vidékein. A kény­szertelepeket az országbitorlók hangzatosán „rezervációknak“, védett területeknek nevezik. Ezekből hajtják rabszolgamun­kára „védenceiket“. AKÁR A LEGSÖTÉTEBB GYARMATOSÍTÁS IDEJÉN Verwoerd-nek, a Dél-Afrikai Unió miniszterelnökének volt kitől eltanulnia a faji megkü­lönböztetés kátéját. Hitler és „felsőbbrendű“ csatlósai vol­tak tanítómesterei, akikkel a második világháború alatt szo­rosan együttműködött. Ver- woerd ma is nyíltan hangoz­tatja fasiszta elveit és az ENSZ felszólításával dacolva sem hajlandó azokat megmá­sítani. 18 rendbeli faji törvényt szavaztatott meg, amelyek gyakorlatilag legelemibb jo­gaitól megfosztják az őslakos­ságot. Az ún. apartheid-tör­vény eltiltja a színeseket a közintézmények, posta, távír­da és nyilvános telefonfülkék, vasúti pénztárak, autóbuszok, sportpályák, könyvtárak, nyil­vános illemhelyek, szállodák, éttermek, könyvtárak, mozik és a sétányok padjainak haszná­latától, illetve látogatásától, — Azután újabb rendeletek kö­vetkeztek. HOGY TELJES LEGYEN A JOGFOSZIOTTSÄG! A színes bőrű őslakósnak nincs sem aktív, sem passzív válasz­tójoga, ' érdekeit senki sem képviselheti sem a parlament­ben, sem a hatóságok előtt. Lakhelyét el nem hagyhatja, de ha munkájára szükség van, családostul átköltöztetheti fe­hér rabszolgahajcsárja akár az ország másik végébe. Ha egy ilyen „vándormunkás“ össze- roskad, visszakerül a „rezer- vációba“. Ha bármilyen em- mertelenség ellen tiltakozik, szabotálással vádolják, vagy halálra ítélik, vagy a legjobb esetben nyilvánosan megkorbá­csolják. Csak az utolsó négy év alatt 167 ezer afrikait kor­bácsolták félholtra ““törvényes alapon". Bármelyik gyarmati rendőr 90 napi elzárásra ítél­heti a neki nem tetsző benn­szülöttet. AKI A NÉGEREK VÉDELMÉRE KEL, „BŰNRÉSZES“ Pretoria városában azokat a fehér bőrűeket is perbe fog­ták, akik szót emeltek a vé­resre korbácsolt bennszülöttek gyógykezeltetése érdekében. A Nemzetközi Vöröskereszt ugyancsak tehetetlen. Johan­nesburgban 19 emberbarátot ítéltek el 5 évig terjedő bör­tönbüntetésre. Robert Lambot- te francia publicista kijelen­tette, hogy a Dél-Afrikai Köz­társaság a „fajgyűlölők tüne- dező vágyálmainak utolsó mentsvára“. MADARAT A TOLLÁRÓL... Fouché, a Varwoerd-kormány öntelt 'hadügyminisztere nem­régen bejelentette, hogy a nyugat-németországi trösztök szinte vetélkednek abban, me­lyik szállíthat több fegyvert Dél-Afrikába. Hitler Rommel- ármádájának egykori táborno­ka pedig, F. W. von Nellen- thin, aki a Lufthansát képvise­li Johannesburgban, már több ízben hangoztatta Nyugat-Né- metország elsőrendű érdekelt­ségét a dél-afrikai „katonai és ellátási támaszponton“. — Az idő kerekét azonban a Fok­földön sem lehet visszafordí­tani. Az őslakosság kíméletlen elnyomatásával egyenes arány­ban fokozódik a nép ellenállá­sa. Gyors ütemben egymást követik a sztrájkok, tünteté­sek, szabotázsakciók. Az agyon korbácsolt hazafiak helyébe friss tartalékok, a fiatal afri­kai népek százezrei törnek ki a dzsungelek rejtelmes homá­lyából, amíg az utolsó ország­bitorló is kitakarodik hazá­jukból. K. H.

Next

/
Thumbnails
Contents