Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-05-05 / 18. szám
/ Virrasztó szerelem Monoszlóy M. Dezső versei BEMUTATÓ A TERÜLETI SZÍNHÁZBAN 'Az elmúlt esztendőben jelentős volt prózairodalmunk termése, és örvendetes tényként jegyezhetjük fel, hogy a mennyiségi növekedés erős minőségi javulást is eredményezett. Rácz Olivér Megtudtam, hogy élsz című nagyszabású és igen jelentős regénye. Dobos László sikeres bemutatkozása, a Messze voltak a csillagok című kisregénye és Duba Gyula Csillagtalan égen struccmadár címmel összegyűjtött elbeszélései jelzik ezt a minőségi javulást. Idén költőink meglepően sűrű jelentkezése jelenti kulturális életünk ünnepnapjait. Gyors egymásutánban öt verseskötet és egy kötet műfordítás került könyvpiacra, ami általunk örömmel üdvözölt, forradalminak minősíthető változás kiadói politikánkban. Ezúttal a már beérkezett neves költőink, Bábi Tibor, Gyur- csó István és Monoszlóy M. Dezső mellett két debütáns, Gál Sándor és Zs. Nagy Lajos jelentkeztek első köteteikkel, jelezve, hogy Cselényl László és Tőzsér Árpád mellé nagyon ígéretes új tehetségek nőnek. Újdonság számunkra Jozef Hora Viharos tavasz címmel összegyűjtött verseinek átültetése is Bábi Tibor mesteri tolmácsolásában. Az ismertetések sorát Monoszlóy M. Dezső Virrasztó szerelem című kötetével kezdjük el, Monoszlóy, akit irodalmi közvéleményünk a szlovák költészet nagy klasszikusai, Hviezdoslav és Krasko, a cseh Nezval és Wolker, valamint élő szlovák költők, mint Kostra, Poničan és Reisel, a lah Ondra Lysohorsky jeles fordítójaként tart számon, a fel- szabadulás után Csak egyszer élünk című kötetével figyeltetett fel, egyéni színezésű, gondolati elemekkel átszőtt lírájára. A Két lányom van című, főként érzelmünket foglalkoztató poémája után a közel kétszáz oldalas új kötete lendületes, nagy lépést jelent előre költői pályáján. Minden eddigi erénye, formai biztonsága, művészi kifejező ereje és gondolati gazdagsága új verseiben teltebben és tisztul- tabban, művészibb ötvözetben jut érvényre. A ciklusokra osztott kötet első részében a szerelem érzése dominál, lényegesen tisz- tultabb és egyszerűbb formában, kevésbé meghökkentőn, mint a minden áron újat mondani akaró és ezért olykor félresikerült, mesterkélten ható régebbi verseiben. Meglepő, hogy ez a tisztultabb, leszűr- tebb hang mennyivel gazdagabb, egyszerűbb színeiben mennyivel árnyaltabb és tartalmi tekintetben is mennyivel mélyebb. Olyan sorokra bukkanunk itt a felfedező örömével, amelyeknek szinte klasszikus formai tökélye a népdal egyszerűségével ötvöződik mint például: Minden szerelem kicsit hihetetlen, félig álom és félig mese, aki szeret, mindig hősök, varázslók és tündérek kedvese. (Minden szerelem.) Költészetünkben csak Bábi Tiborban találjuk ezt az egyszerűséget, amely korántsem az elszürkíilés jele, hanem útkeresés a kifejezés módjában, és az a határozott törekvés, amely az érzelemnek az értelemmel való összehangolására törekszik. Míg Bábi balladás hangvételt talál, hogy napjaink drámai jelenségeit és nem egyszer tragikus sorsait kifejezhesse és megfesthesse, Monoszlóy arcképeket vázol fel a féltékenyről, a hízelgőről, a kéjencről, a rabról, az öngyilkosról, a hívőről, az aggastyánról, a bölcsről, a gyáváról, a kollektivistáról és így tovább — hogy ezekbe az arcképekbe sűríthesse véleményét a világról, az életről, amelyet már a racionalista gondolkodású, haladó ember hite hat át. És ez a hit kicsúcsosodik az alkotó ember dicséretében. (Az alkotó) Az egyszerű hangvételt, a formai tisztaságot a kötet tizenöt szonettje is aláhúzza, hiba volna azonban, ha Monoszlóy tisztultabb formaművészetében csak ezt emelnénk ki, és nem mutatnánk rá, hogy lírájának gondolati gazdagsága bonyolultabb metafórák alkalmazására, a szó hömpölygő folyamának bővebb áradására is készteti, mint például a Békés ágy, mindörökké című versében, amelyben az apokalipszis szörnyű vízióit idézi, hogy békehitéről adjon tanúságot. A Materialista elmélke- dés-ben, egyik legegyénibb hangú versében már nem keresi kétkedve és gyötrődve az élet értelmét, hanem látja is már és így ráébred igazi küldetésére. Ennek a magára találásnak jeles példája a Kohóm a század is Nincs itt fellengzős szó, deklaratív szólam, a tegnap dagályossága — a költő magára talált, érzi küldetését Ismertetésem nem volna teljes, ha nem mutatnák rá a kötet Gyermekjáték című ciklusára, amelyben a felnőttek és gyermekek viszonyáról, érzelmi kapcsolatairól kapunk eredeti, nyelvileg és tartalmilag is friss, ízes képeket. A Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a Virrasztó szerelem nemcsak jelentős határköve a költő munkásságának, de egyben jelentős könyve, maradandó értéke irodalmunknak is. A Magyar Területi Színház, Komáromban új színpadi szerzőt avatott. Lovicsek Béla, sorrendben harmadik színpadi müve került először bemutatásra a MATESZ színpadán. Közönségünk eddig, a műkedvelő együttesek előadásaiból a Húsz év után, és a Baj van a szerelemmel című darabokat ismerhette meg Lovicsek Bélától. A csillag szemű asszony komáromi bemutató előadása után seregnyi gondolat, kérdés kerül előtérbe, ami közvetlenül vagy akár csak közvetve jügg össze egy színműírót avató előadással. Akaratlanul is arra gondolok, hogy egyetlen színházunk, igen fontos gócpontja anyanyelvű kultúránknak, íme már ez is levetkezi önmagára öltött merevségét, ugyanúgy, mint fokozatosan levetkőzi azt oktatásügyünk, könyvkiadásunk, sajtónk. Ez ugyan várható volt, miután ez évben színházunk olyan képességeit mutatta fel dramaturgiai és művészi teljesítményben, amit eddig kevésbé tapasztaltunk. Ehhez most az is hozzájárult, hogy kaput nyitott egy szerzőnek, akinek színmüveit már nemcsak a műkedvelők, de a rádió, televízió, és szlovák nyelven hivatásos színpad is bemutatta. Ebből akaratlanul is azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy bizony létezett valamiféle merev álláspont színházunknál az új színpadi szerzők támogatása körül. Nemes szolgálat a színház munkája, és kétszeresen az, ha alkotó, kollektív módon küzd egy színpadi mű eredeti bemutatója megvalósításáért. Hiszen addig, amíg a novella, az elbeszélés, a vers helyet kap a sajtóban kötetté érése előtt, szinte lemérve annak, nyilvánosan is, társadalmi és művészi értékét, addig a színpadi mű csakis színpadon mérhető le. Ezért vannak drámaíróink, akár kezdő, akár jelesebb íróról legyen szó, hátrányban emezekkel szemben, főként akkor, ha egyetlen színházról van szó, mint a mi esetünkben is. Ha mindezt figyelembe vette volna színházunk akár csak öt esztendővel ezelőtt, úgy eddig már több alkalommal nyithatta volna meg kapuját avatásra. A csillag szemű asszony bemutatója után, végleges szövegkönyv hiányában, a regényt ismerve lehet csak a színpadi változatot lemérni. Igaz viszont az is, hogy a bemutatott mű, az előadás adja meg az írott szöveg teljességét, az író, a rendező és a színész munkájának eredményét. Mit mentett át Lovicsek Béla a regényből a színpadra? Mit tartott feleslegesnek, és mi az amivel dúsította az alapanyagod? Ezek a kérdések kerülnek etőtérbe, ez határozza meg a dramaturg, a rendező, a színész lehetőségét. A történetet ismerjük a regényből: időszerű, mai, a miénk; kortünet. A színpadi változat tartalmát nyugodtan egybevethetjük a regényével: társadalmunk mennyire biztosítja az együttélés harmóni- kus egységét, mennyire vértezi fel az embert az egyéni és társadalmi küzdelemre, és milyen erők dobják előre, rántják vissza. Megállapítások ezek, fle igénynek is vehető, hiszen legalább ekkora igénynyel fordulunk a társadalmunkat ábrázoló színpadi müvek felé. Lovicsek Béla megtartotta a regényi alaptörténetét. Szerkezetileg alkalmazkodott a színpad követelményeihez, és így a történetből csak az maradt el vagy került új változatban színre, amit a színpadi egység megkövetel. Érzelmileg sem változott a regény hőfoka, csak annyiban, hogy életet nyert a szöveg a színpadon. Ugyanis, minden indulatot, ami kifejezésre jut egy drámai miiben, eleve meghatároz a cselekmény oka. És itt, ezen a ponton, az okojc felmutatásában kereshető szerintem a társadalmi háttér megrajzolásának megkerülése ,. és a szeretem — nem szeretem súlyos okainak — nem egyéni, de társadalmi okainak — elemi erővel történő bemutatása. Lovicsek Béla az egyénekre hárítja a felelősséged. Szerelemvágy, unalom'. Kz is ok, ezt is fel kell mutatni, de egy dráma központi okániik miért fogadjam el, ha tudoni, hogy egyéni életemet ezer külső, társadalmi körülmény határozza meg, formálja öt? A regényességtől a színpadi drámáig hosszú az út. És ezt az utat kellett volna már öt esztendővel ezelőtt egyengetni a színháznak Lovicsek Béla ,esetében. Most, hogy ez megtörtént, azt hiszem sokan jóleső érzéssel vesszük ezt tudomásul. de egyben aggódva is. Ne elégedjen meg sem a szerző, sem a dramaturgia, de rende • zó és színész sem azzal, hogy regényes életképet mutatunk be drámai lehetőség helyett. Ezt azért jegyeztem meg köz- bevetöleg, hogy valóban hiányolja igényem a színmű társadalmi alapanyagának dúsítását. Mindezt ugyan jelzi a darab, de gyöngén, kívül a cselekményen. A szövetkezet, az elfoglaltság, a közösség összecsapó indulatát csak jelezve érzi a néző. Gyönge erővel dobja mindez a cselekményt előre. A külső világ nincs jelen az indulatok hőfokában. A családi életbe nem elég erővel zúdul a szétverő hatalom: szerelem, elfoglaltság, munka, gond, hetykeség, könnyelműség. Valószínűleg ezt vette figyelembe a dramaturgia is, hogy életképnek jelzi a színművet. Valóban az, regényes életkép, bár ennek ellenére is időszerű, mai, a miénk: kortünet. EGRI VIKTOR XX. folytatás Laci keveset aludt, de mélyen. Amikor felébredt, az volt a benyomása, hogy az egész ház üres. Az óra ketyegett a konyhában és minden olyan volt, mint máskor, mintha mi sem történt volna. Egy hajtásra megivott egy pohár vizet, olyan hideget, hogy a fogába sajdult, aztán visszament és lefeküdt. Arca égett. Gondolatban áttekintette a tegnapi estét, amely valahogy régmúltnak tetszett, s közben még mindig folytatódott. Jól emlékezett Laci mindenre. Hallotta, hogy apja a másik szobában felébred, és kezében zizeg az újság. Maga elé képzelte, amint ott fekszik magas ágyában, az újságot mesz- sze tartja a szemétől, és bajuszát borzolva, öreges, rőt szemöldökét összehúzva olvas. Apja átkiabált. — Még fekhetszl... Úgyis elutazol ma. — Jó, jó! — felelte és kiment a konyhába. Amikor megmosakodott és homlokára szorította hideg, nedves tenyerét, magába figyelt, hogy elmúlt-e vagy sem az a nyugtalan és boldog érzés, amellyel elaludt. Neszt! járt az eszében. — Azt mondom neki, nem Látta, hogy a lány rádől a anélkül, hogy megbeszélték hambitra, s mélyen behajolva volna sorsukat, kezét nyújtja. A szobában karjára hajtot— Ugye te elutazol ma La- ta fejét, s arcát a könyökhaj- ci?... Hát ha netalán nem lásba temetve, mérlegelte sa- találkoznánk... Jó utat! Sok ját gyarlóságát. Elhatározta, mrm utazok el. Itt maradok. Te vagy az én régi Nesztim. Egymás mellett keli maradnunk. Megpecsételtük a sorsunkat. Majd elmegyek dolgozni, mint Miska... — Azt mondom majd, igazad volt. Várni kell. Várnunk kellett volna, de már késő. De semmi sincs veszve, ha te elfelejted és ha erős akarattal megtanulok majd én is felejteni, akkor még révbe érhet mindkettőnk sorsa. Más-más révbe, igaz ... Megmondom neki: A mi szerelmünk Nesztike nem ért véget. Ez csak a kezdet. De én vállalok mindent. Belátom, hogy másként nem lehet. Majd elmegyek dolgozni, mint Miska ... Elképzelte, hogy mit fog mondani az édesapja amikor megtudja majd elhatározását. Édesanyja bizonyára sírni fog. Szemrehányásokkal illeti majd, egészen bizonyos. Kintről édesanyja járkálása, motozása hallatszott, és most már a bőröndöket készítette elő. Megszámlálta az előkészített ingeket. Szótlan figyelemmel rakosgatta be a ruhákat. Amikor kiment a hambitra, valaki megzörgette a kaput. Neszti bedugta fejét a kapun. Piruló arcán mosoly ragyogott. Ujjaival beletúrt a hajába. Csukott ajka körül ré- veteg kis mosoly jelent meg. szerencsét!... Aztán írj ám néha! Megfogta a lány kezét. — írok Nesztike! írok!... Egészen biztos ... És elment a lány, anélkül, hogy mindent elmondtak volna egymásnak, anélkül, hogy ő elmondhatta volna terveit, hogy marad ... Alig reggelizett, de még ebédre sem jött meg az étvágya — Utazás előtt rendesen kell enni! — Ilyen beszélgetés folyt az ételek körül. Szülők, gyermek szánalmasnak érezték, hogy amint túlesnek a búcsúz- kodáson, boldogabbak lesznek, mert új életet kezdenek, mely ismét kizárja a változásokat. — Biztos, hogy semmit se felejtettél el? — kérdezte az édesapja s ezzel elsorolták azokat a dolgokat, melyek könnyen kimaradhatnak a csomagolásnál. Laci azon tűnődött, hogy mégis csak meg kellene mondani a szándékát. Elszomorodott, amikor eszébe jutott reggeli találkozása Nesztivel. Először történt, hogy ilyen sután váltak el, nem is búcsúztak, és nem beszélték ki magukat. Ügy érezte, hogy ezzel a lány reá bízza a döntést. Régebben, gyermekkorukban is megesett, hogy Neszti egy- szercsak visszavonult, magába húzódott. Ilyenkor rendszerint mindig az ő kezdeményezésére várt. Most is neki kell dönteni.... Apja mosolygott. — Megyek a szekérért gyerek ... Aztán mehetünk az állomásra. Laci visszamosolygott. Mintha mondani akart volna valamit, apja önkéntelenül közelebb lépett hozzá... De aztán elmúlt a perc. Nem mondott semmit az apjának. A jelzőharang szabályosan, egymás után verte a jelzéseket, mint a szív, aztán zavartan elhallgatott. Az ügyeletes sípja süketítőSzerző és dramaturg, rendező és színész ebben az esetben minden színpad'i jelenetért külön megküzöött. Jól tudjuk, hogy a szerző jelen volt az előkészítő próbákon, és izgalommal figyelte az alakulást. Első ízben történik ily egységes kollektív összefogás a színház történetében. Hogy mégis a. hiányérzet elö.iegvével írok a bemutatóró?, az csak is azért van, mert többet szeretnék kapni Lovicsek Bélától. Többet, nagyobb igény- nyel megkomponált drámát, ha ez a színmű szám§zer?nt már a harmadik. A színészi játékról szóim, csak azt mondhatja az ember, hogy őszinte küzdelmet láttam a színpadon. Küzdelem a színműért és annak maradéktalan tolmácsolásáért. A színész helyzete mindig a legnehezebb, ö valósítja meg az író, a dramaturg, a rendező elképzelését. A színész a színpad vetítő lencséje, rajta keresztül hatol az értelem a színpadi mű gyökeréig. Alkot ő is, de alkotó munkája csakis a mű humuszából, dúsított télévé- nyéből nőhet naggyá: Siposs Jenő az ör,eg Gaált hozta át a regényből. De hol az öreg paraszt fájdalma, konok sága, ereje, a családot ösz- szetartó nagy szíve? Hiányzott, még akkor is, ha nem ismernénk a regényt év annak egyik legjobban megrajzolt figuráját. Megállapítás ez is, nem egyéb, de hiányérzettel kísért megállapítás. Kovács József, Bugár Béla és Feren- czy Anna a szerelmi hármas, János, Pista és Jolán. Hiányzik a nagy szenvedély, a hitellevél, és persze a törést előidéző okok. Szeretnek, de nem oly erővel, hogy azt szerelemnek nevezhessem. Siposs Ernő, Lelkes Júlia, Palotás Gabi. A csehországi pólus hármasa. A megmentő család gondja sem él azon a hőfokon, ahogy megkívánja az ügy, a szeretet, a védelem ügye. A külső, a kívülálló világot közvetítő szereplők: Takács Ernőd és Bottka Zsuzsa, a tanító és Mari néni. Jelentik, mondják, jelzik a kinti világot, de nem hozzák idegeikkel, izgalommal, indulattal. Küzdelmet láttam a színpadon, nemes küzdelmet a szerzőért, a színházért, és minden szereplőben önmagáért. A színház megtette az első lépést az új színpadi szerzők felé. Ha ehhez az első lépéshez mérhetném az eredményt, ú,gy azt mondanám, hogy a szándék eredményesen teljesült. Azt pedig mindnyájan tudjuk, hogy színházunk minden tagja külön is számon kéri önmagától a ,teljesít- méntyt, és nem elégedett egyikük sem azzal, amit tegnap befejezett. így van ez a színpadi szerzőkkel is. lovicsek Béla először találkozott hivatásos színpaddal. A második és az azt követő találkozások mindnyájunknak egyforma élményt nyújtanak majd bizonyára. GYURCSÖ ISTVÁN en sivított, dohogni kezdett a mozdony, az ütközőtárcstík megrándultak. Laci csak állt. Apja össKemorzsolta ujjai között a cigarettáját, eldobta, felemelte a bőröndöt, remegő lábbal lépett egyet előre, szabad karjával még megölelte a fiát, aztán integetett. Laci rádöbbent, hogy nem tette meg azt, amit olyan állhatatosan elhatározott reggel, hanem felszállt a ‘vonatra. Az állomás épülete egyetlen zöldesszürke folttá olvadt össze szeme előtt. Jegyét szorongatta a kezében. A síneken túl feltűnt egy világosruháfe lány, a szél szétzilálta haját, integetett. — Várlak Laci! Várlak!.... Várlak! Ismételte csüggedten egy lánybang. A vonat megrándult, a mozdony súlyosan hörgött és Laci látta, hogy megmozdultak a vagonok, a sírzeken túl felderengett egy könnytől ázott arc ... Aztán oszlopok, újra oszlopok kápráztat: szemei előtt. A sínek tompán remegtek, harsogva bömbölt a mozdony, megbolygatta az est csendjét és igyekvőn gyorsította az iramot. Vége.
