Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-04-28 / 17. szám

^ SS

p Is

BANKETTRUHÄKAT közlünk „BÚCSÚZÓ IX./A“, „KI,ARI PROBLÉMÁI“, „SZÖSZI“, „KATI“, „MÁJUS“ és „BANKETT" kérésére. Az 1. modell kivágott ruhából és boleróból áll. Anyagja vékony szövet vagy nehéz selyem (pl. ripsz); ha sötétkék, úgy az öv lehet fehér-piros csíkos vagy fehér-piros pettyes s a bolerót díszítő hurkok is pirosból legyenek. A 2. modell szintén bole- rós ruha, s ugyancsak vékony sötétkék szövetből a legszebb. A ruha nyakkivágását körül fehér pikéből készült pánt díszíti és fehér pikéből készül a boleró gallérszerü pántja is. A 3. modell megfelel „Kati“ kaszilon anyagjához, és „Szöszi“ mintás brokátjához, de egyszínű vékony pasztellszínű szövetből, vagy nehéz selyemből is szép. A 4. ruha anyaga pasztellszínű taft, a saját anyagjából fodrokkal díszítve. („Klári problémái“: fogyásról 11. számunkban írtunk. „Kati“: másik kérdésére később válaszolunk.)

a szabadban a napsugarak csúnya foltokat képezhetnek a kölnivízzel lemosott bőrön.

Igen ajánlatos izzadás ellen gyümölcspakolásokat alkalmazni. (Ezekről előző számunkban írtunk.) Nem kis szerepet játszik étrendünk összeállítása is. Könnyű, olajon készült ételeket fogyasszunk, lehetőleg minél több tejterméket, zöldséget és gyümölcsöt. A zsíros, nehéz ételek valamint alkohol fogyasztásával a test több energiát fejt ki. tehát jobban izzad. Sokan félnek inni, hogy akkor még jobban izzadnak. Szomjazni nem szükséges, de inkább igyunk gyakrabban keveset, mint egyszerre túl sokat.

z csak természetes, hogy aki lzzadásra hajlamos, minél „szellősebben“ öltözzön. Ne viseljünk testhezálló, szűk ruhákat, s lehetőleg mosőanyagból készüljenek. Ez egyrészt azért előnyös, mert a mosőanyag frissít, nem olyan meleg, s ha esetleg átizzadjuk, egyszerű a tisztántartásuk.

(Az ízzadásröl kapcsolatos tudnivalókat „Pedagógus“,

„Remény“ „Nyári gondok“ és „Tanácstalan kislány“ kérésére közöltük.)

a

t Izzadás eredményes kezeléséhez tudnunk kell, hogy milyen izza- dásról van sző. Egyes esetekben csupán a meleg az oka és ilyenkor kozmetikai kezeléssel megszüntethetjük, vagy legalábbis mérsékelhetjük. Sokszor azonban valamilyen betegség tüneteként lép fel, esetleg a betegség állandó velejárója, tehát alapos orvosi kivizsgálásra van szükség. A pajzsmirigytúltengés, tüdőbaj (főleg reggel, az ágyban izzadnak) és egyes idegbetegséA

gek is okozhatnak izzadást és még meg kell említenünk, hogy általános testi legyengü- lés, kimerülés következtében is izzadhatunk. Ebben az esetben az izzadást kiváltó betegség kezelésével és kigyógyításával az izzadás magától megszűnik. A két izzadás — a beteges és „normális“ — közti különbséget egyszerű megállapítani: a beteg ember télen-nyáron, egyformán izzad, akkor is, ha nincs meleg míg a „normális“ izzadást a nyári meleg — ill. télen a túlfűtött helyiség — váltja ki.

N

yáron a hőségben sem mindenki izzad egyformán, Van aki kevésbé, van aki jobban, amellett hogy teljesen egészséges. A verejtékező arc, az átizzadt ruhadarab látványnak sem szép, de még ennél is visszataszítőbb az izzadó testből áradó kellemetlen szag. Sokan — nagyon helytelenül — kölnivízzel akarják elnyomni az izzadtságszagot, de ez persze nem segít, s az eredmény, az izzadtságszaggal keveredett kölni, még elriasztóbb.

Nézzük tehát, mi a védekezés helyes módja: Az első és legfontosabb amit tehetünk, hogy naponta legalább kétszer, de inkább többször, derékig mosakodjunk meg. Mosdás után a törülközővel jól átdörzsöljük egész testünket, majd bekölnizzük hónaljunkat és nyakunkat s hónaljunkat egy kicsit be is púderezzük.

I

zzadó testrészeinket 1— 15 °/o-os szalicilspiritusszal dörzsöljük át, arcunkat és homlokunkat pedig citromlével vagy ecetes vízzel mossuk le. Arcunkat kölnivízzel Is letörölhetjük, de csakis bent, helyiségben, mert

»••••••••<

„EGY BÁNATOS SZÍV“: Eöltétlenül vizsgáltassa meg magát orvossal. Valószínűleg nagyon vérszegény, ezért fárad el olyan gyorsan, sőt el Is alszik. Az orvos majd ad vastartalmú orvosságot, s esetleg még más kezelést is előír. Mindenesetre legyen sokat levegőn, a friss levegő a legjobb orvosságokhoz tartozik.

Ami a ruhákat illeti, egybeszabott, princesz ruhákat viseljen, hosszában csíkos vagy apró mintájút, sötét, nem feltűnő színeket. Egy szintén kövér olvasónk részére május 19-én megjelenő számunkban közlünk ruhákat, majd felhívjuk rá a figyelmét, azokat maga is megcsináltathatja.

„EGY BARNA ASSZONY“: Tesil-bundát vidéken nem tisztítanak. Küldje a bundát biztosítva, a következő címre: Komunálne služby mesta Bratislavy. Zberňa chemického čistenia pre Slovensko, Bratislava. Prešovská ul. A szakszerű tisztítás után utánvétellel visszaküldik a megadott pontos elmére.

„TANÁCSTALAN JÚLIA“: A taftruhát Galántán is át kellett volna venni tisztításra, mégpedig azzal a feltétellel, hogy nem vállalnak érte felelősséget. A bratlslaval tisztítóban azonban természetesen más gépek állnak a szakemberek rendelkezésére, ezért biztosabb, ha a ruhát a fent megadott címre küldi el. Felelősséget viszont itt sem vállalnak, csak abban az esetben, ha belföldi gyártmányú taftről van szó.

Az inkák birodalma

emcsak útleírások és ifjú- sági regények, hanem felette komoly, tudományos munkák is foglalkoznak a hajdan dicső inkák birodalmának ismertetésével.

Miután a spanyolok a XVI. században meghódították Dél- Amerikát, kitűnően szervezett, hatalmas birodalomra bukkantak, amely a mai Perunak, Bolíviának, Chilének és Ecuadornak csaknem egész területét magában foglalta. Az egykori inkák birodalmának pontos határait ugyan nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy legészakibb pontja Quito városa volt, déli határát pedig Chilének a Magellan-szoroshoz közel eső része képezte.

Jóllehet az inka népről nincsenek megbízható adataink, több fennmaradt monda szerint a napistenre vezethető vissza eredete. Legelterjedet- tebb az a monda, amely szerint a Napisten fiát és leányát földünkre menesztette azzal, hogy ahol botjukat a talajba szúrhatják, ott telepedjenek meg. Ez pedig alighanem a Titicaca tő közelében történt. A testvér-házaspárnak gyermekei születtek, ezek lettek az isteni eredetű inkák ősei. Hogy milyen mélyen gyökerezett a nép isteni származásáról szőlő rege az inkák lelkében, kitűnik abból, hogy az inkáktól leszármazott férfiaknak még a XVI. században is leánytestvérüket kellett feleségül venniük, azok gyermekei ugyancsak egymás között házasodtak stb.

Az inka férfi hatalma korlátlan volt. Ő volt a Napisten földi helytartója, s egyes ki- választottakon és a főpapokon kívül mindenkinek földre kellett borulnia jelenlétében.

A Napistentől egyenesen leszármazott inka már említett leánytestvér-feleségén kívül további sok száz ágyassal rendelkezett, akik valamennyien az udvartartás kötelékébe tartoztak. Gyermekeik, amennyiben isteni származású, az inka szolgálatába állottak, mire felcseperedtek. Tehetségükhöz képest tiszti, hivatalnoki stb. hivatásra nevelték őket és a nemesség magvát képezték. Ugyanakkor azonban nemesi rang illette meg a behódolt népek törzsfőnökeit is. Megtartották előbbi kiváltságaikat, de az állam szervezését és vezetését egyedül az inkák irányították. Az inkák birodalma különben is a legjobban szervezett ország volt, amelyről a történelem megemlék- szik.

A hódító spanyolok Perunak nevezték az inkák országát, amelyben a soknyel- vűség ellenére egység uralkodott. A legyőzött vagy behódolt törzsfőnökök saját nyelvükön kormányozták továbbra is népüket, de az állami gépezet irányításába nem volt beleszólásuk. A minden vétséget felölelő állami törvények súlyos büntetéseket mértek a bűnözőkre, figyelmük a legapróbb kilengésekre is kiterjedt. Az állami szervek minden egyes család adatait, a születés pillanatától kezdve egészen az elhalálozásig pontosan nyilvántartották.

A mi falvainknak megfelelő települések neve „ayllu“ volt, amelyeknek élén a lakosság érdekeit szolgáló megbízott állott. Jelentéktelenebb ügyekben a bíráskodás joga is megillette, fontosabb dolgokban viszont magasabb közeg ítélkezett. A peres ügyeket öt napon belül le kellett bonyolítani.

Alkohol fogyasztását csak különleges vagy ünnepi alkalommal tűrték, különben száműzetéssel vagy kényszermunkával büntették az iszákossá- got. Emberölésért halálbüntetés járt. Felette magas szociális fejlettségre vall az inkáknak az a törvénye, amely- lyel a lopást büntették. Mert ha valaki szükségből, ínségből, nyomorból lopott, nem őt büntették, hanem azt a személyt vonták felelősségre, aki nyomorba döntötte a tolvajt vagy nem gondoskodott elemi szükségleteiről. Ilyen esetben a „szükségtolvaj“ még ruhát

és élelmet is kapott.' Ha viszont bebizonyosodott, hogy nem a kényszer vitt rá valakit tettének elkövetésére, ugyanúgy halállal lakolt, mint a gyilkos. Az akkori korszellemnek megfelelően azonban szintén halálbüntetést szabtak ki arra, aki kétségbe vonta az inka isteni származását vagy sorsával elégedetlenkedett, aki a csatornák vizét saját javára elvezette, hidakat rongált, gyújtogatott vagy a közutak használhatóságát akadályozta.

az igazságot. A megvesztegetést nem ismerték, ha mégis előfordult, halállal büntették a vétkest. A viszonylagos jólét láttán a szomszédos országok népei rendszerint önként, szívesen csatlakoztak az inkák birodalmához.

T

ermészetes, hogy elsőrangú szervezési tehetségre volt szükség a birodalom egységének fenntartására. Ennek egyik kellékét képezték a jő állapotban tartott közutak. Az országutak némelyike ma is

ősi inka hangszerek

A kivégzés végrehajtását semmiféle kínzás nem előzhette meg.

I nkaországban általában rit• kán került sor az alattvalók bűnözésére, mivel a pénz az egész birodalom területén ismeretlen fogalom volt. Az arany, az ezüst és a drágakövek sem jelentettek értéket a széles néptömegek számára. Amikor azután beköszöntött a napéjegyenlőség, a legnagyobb nemzeti ünnep, arannyal és ékkövekkel rakták ki a város terét, hogy a Napisten szeme gyönyörködhessen bennük. Ilyenkor százezres tömeg hullámzott a város utcáin, az inka mindenkit megvendégelt a két napig tartó dínomdánom idején, sőt még a különben szigorúan őrzött erkölcsökön is lazítottak, nem büntették a szeretkezést és hitvesi kilengéseket sem.

A falvak földjét három részre osztották. Egyharmada járt az inkának, egy az államnak és egy a falubelieknek. Minden lakos egyforma nagyságú földet kapott. Csupán a fiúgyermekkel megáldott családoknak jutott nagyobb rész. Minden évben sorsolással állapították meg, kinek, hol és mennyi földterület jár. A falu népének elsősorban az inkának kijáró földeket kellett megművelnie. Azután sor került a távollevő (katonák, építészek) és a betegek földjének megmunkálására. Ennek befejeztével mindenki hozzáfoghatott saját földterületének műveléséhez, végül pedig az állam tulajdonában lévő telkekre került sor. Valameny- nyi munkát közösen végezték, a közösség szelleme egyébként is jellegzetessége volt a falusiaknak.

Földjeiken csatornarendszert létesítettek, a lejtőkön teraszgazdálkodást folytattak és trágyaként a tengerből kifogott halakat használták, amelyeknek fejét a földbe dugták. Szenvedélyesen szerették a gyümölcsféléket. A nyugati féltekén elterjedt „cocát“ már akkor ismerték, a dohányféleségek sem voltak előttük ismeretlenek.

A férfiak általában földműveléssel, a nők szövéssel, fonással foglalkoztak. A gyapjút az állam tulajdonában lévő áttekinthetetlen lámacsordák szolgáltatták. A napjainkig épségben maradt számos agyag- és kőedény a férfiak kézügyességéről tanúskodik.

Magát az inkát, a nemességet, a magas rangú katonatiszteket és főpapokat kivéve mindenki önellátó volt, mindenki egyforma jövedelemmel rendelkezett. A hivatalnokok állása tiszteletbeli volt. Az óriásbirodalom csak úgy tudott fejlődni, gyarapodni, ha egyenlő mértékkel osztották

még kifogástalan állapotban van. Szinte megfoghatatlan, hogyan tudtak az akkori kezdetleges eszközökkel nagyszerű, sziklába vájt utakat építeni több ezer méternyi magasságban, jóllehet féltő gonddal ügyeltek minden út karbantartására. Minden hat kilométernyi távolságban egy-egy pihenőhely vagy vendégfogadó épült, ahol állandóan pihent hírnökök vártak a stafétaszerű hírközlés továbbítására. Ezen rendszer segítségével meglepő gyorsasággal érkeztek a fővárosba a birodalom minden tájáról befutó tudósítások.

A családi élet tisztaságára, hírnevének makulátlanságára kínos gonddal ügyeltek. A hivatalos közegek csak kivételes esetekben s akkor is korlátolt jogkörrel avatkozhattak a család belügyeibe. Nagy volt a szülők tekintélye, ezzel szemben emberséges és megértő magatartást kellett tanúsítaniuk gyermekeik iránt. Minden családban többre becsülték a fiúgyermeket, mint a leányt. Ez azzal is magyarázható, hogy fiúgyermek után nagyobb járandóságokat is élvezett az apa. Értékesebb volt a fiú azért is, mert alkalmaztatása sokoldalú volt az inka birodalomban, míg a leányok inkább a házimunka körül foglalatoskodtak. A fennmaradt háziszőttesek és kézimunkák nemcsak ernyedetlen szorgalomra, hanem az inka nők kifejezett jó ízlésére is vallottak.

Minden inkafaluban csak egyszer évenként rendeztek lakodalmat, de akkor tömegesen. így minden esketés egy

napra esve az egész falu ap- raja-nagyja részt vett az előkészületeken és a közös mulatságon. A szülői engedély nélkülözhetetlen feltétele volt a házasság megkötésének. Rendszerint ugyanabból a faluból került ki a vőlegény, mint a menyasszony. A falu elöljárója csak elvétett esetekben engedélyezte más falubeliek összeházasítását, esetleg ő maga szemelte ki a házasulandók személyét. A község minden fiatal párnak lakóházat utalt ki szerény berendezéssel, sőt a fiatal házasoknak egy teljes évig még dolgozniuk se kellett, hogy minden idejüket a szerelem üdvének szentelhessék.

A szülők kötelességei közé tartozott, hogy figyelemmel kísérjék fiúgyermekük kedvteléseit, hajlamait és tehetségeit, hogy ahhoz mérten készíthessék elő jövendő pályájára. A leánygyermeket 16 éves korában érettnek nyilvánították, de csak 18—20 éves korában mehetett férjhez. A fiút 24 évvel vették fel férfisorba s előbb nem is nősülhetett. Ne gondoljuk azonban, hogy a férfivé avatás csupán a korhatár elérésétől függött, mert egy kerek hétig tartott a nehéz testi megpróbáltatásokból álló vizsga. És a vizsga alól még az inka saját fia sem vonhatta ki magát. Gyakran előfordult, hogy az avatandó legény nem felelt meg vagy kidőlt a vizsgáztatás során, amelyet ilyenkor elnapoltak. A legtöbb fiatalember ezért már jó előre felkészült a vizsgáztatásra. A fiúk már zsenge korukban gyakorolták a tévés gyorsfutást, a hegymászást, a tengerparti lakók pedig az úszást. Ha azután elérkezett a katonáskodás ideje, kellő felkészültséggel rendelkeztek a katonaélet megerőltetéseire és kiváló harcosok lettek. Minden újonc legfőbb kitüntetésnek vette, ha beállhatott katonának.

A katonák kiképzését szakavatott tisztek végezték. Az inkák fejlett hadászati képességeire vall az a körülmény, hogy az egész birodalom területén csupán függőhidakat építettek, hogy veszély esetén gyorsabban semmisíthessék meg őket az ellenség elől.

Az inkák magas műveltségéről tanúskodnak a fennmaradt épületek és azok romjai. Bámulatos, milyen fejlett technikával épültek például Cuzeo-ban, a hajdani fővárosban a szebbnél szebb paloták.

P

ótolhatatlan veszteséget szenvedett a müveit világ azáltal, hogy a beözönlő spanyolok — visszaélve az őslakók gyermeteg jóhiszeműségével — tüzzel-vassal pusztították a felbecsülhetetlen értékű építményeket és berendezéseket, hogy azok romjajn és jogos tulajdonosaik holttestén keresztül könnyebben hozzáférhessenek a tengernyi aranyhoz. i

va. J.

Az inkák kézügyességére vall a képen látható cserépedény.

0J IFJÚSÁG — a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Megjelenik minden kedden. Kiadja a Smená a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala. Szerkesztőség és adminisztráció. Bratislava, Pražská 9. — Telefon 445-41 — Postafiók 30 — Főszerkesztő Szőke József — Nyomta a Západoslovenské tlačiarne 01 Előfizetés egy évre 31,20 Terjeszti a Posta tlirlapszolgálata, előfizetni lehet minden postán. — Kéziratokat nem őrziink meg és nem adunk vissza — A lapot külföld számára a PNS Ústredná expedícia tlače útján lehet megrendelni. Címe: Bratislava, Cottwaldovo námestie 48/VII, K—05*41167