Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-04-28 / 17. szám
Kaland a Tátrában (14.) A két fiatalember fejtegetése eszembe idézte ifjú korom sok vitás estéjét, amikor az élet nagy dolgairól töprengtem barátaimmal és szívünk szerint beástuk magunkat a sors rejtelmeibe. Mennyire más minden mint akkor, s mennyire nem változott semmi. Induló életek örök problémája a szerelem, a hűség, a barátság. Már Ovidiust száműzték hazájából, mert a boldogság érdekében a szerelem művészetére akarta oktatni az ifjúságot és az ősi nagy kultúrák is megteremtették a maguk szerelmi tudományát, az arabok és India népei (természetesen csupán a tehetősebbje) színvonalas oktatásban részesítették fiaikat, lányaikat, hogy amikor a szerelem kivirágzik a szívükben a szivárvány minden színében ragyogjon az. A lányokat táncolni, énekelni, zenélni, és a fiúkkal együtt viselkedni, társalogni tanították. Már időszámításunk után 400-ban hatvannégy művészetet sorol fel az indiai Vatszjajanja „Kama Szutrá“-ja, amelyet a fiatal lányoknak és a legényeknek el kell, hogy sajátítsanak. Ezek közül ma már sok nevetséges és ostoba, de ő is nagy szerepet tulajdonított a sportnak, testápolásnak, kozmetikának, öltözködésnek, főzésnek, varrásnak, éneknek, táncnak, zenének, szavalásnak, társalgásnak, szórakozásnak, sőt a mesterségek elsajátításának is. Európában más volt a helyzet. A katolikus egyház erkölcsi normái, aszkéta túlzásai évszázadokon át testileg és lelkileg megcsonkította a fiatalokat, gátolta egészséges fejlődésüket. A túlvilági boldogságra készülve megfosztotta az embert igazi boldogságától, a földi élet szépségeitől és máig érően korlátozta, az álszeméren gúzsába kötötte a szerelem minden természetes megnyilvánulását. Szerencsére lassan mi is levetjük ezeket a nyűgöket. A nagy társadalmi változások nyomán egyre többen kezdenek a maguk kedvéért, szerelemből házasodni. De a régi korlátok és kötöttségek posztját nem egyszer újak foglalják el. A vagyoni viszonylatok helyébe odatolakodnak a pozíciók, a tanultság viszonylatai. Aki a szamárlétra első fokán megvetette a lábát az fiát, lányát a létra magasabb fokára akarja emelni, mert ma is vannak és még sokáig lesznek előnyös és hátrányos foglalkozások, ma is származik jó belőle, ha az ember közelebb ül a tűzhöz, a húsosfazékhoz. És ez... Itt riadtam fel ismét töprengéseimből. A fiatalemberek társalgása visszajutott az egyenes útra. Amikor felocsúdtam a tátrai kaland hőse már arról beszélt, hogy miként alakult a sorsa a történtek után. SZŐKE JÓZSEF — Napokig ki sem mozdul- Jóval erősebb voltam nála. tam a szobámból. Csak feküd- Talán ennek a tudata keverte tem és töprengtem, mint vala- fel az indulataimat, hogy el- mi nagy beteg ... lenem szegült, hogy nem huEgy pillanatra elhallgatott, nyászkodott meg, hogy gúnyt, Szép, férfias fejét a kezére mert űzni fájdalmamból és hajtotta és úgy töprengett, azzal sértette meg önérzete- Homlokán a redők, mint feke- met, amivel Márta apja. Szá- te vonalak elsötétültek. Lát- momra kibírhatatlan, ha vala- szott, hogy még mindig szén- ki lenéz, vagy semmibe vesz. ved, hogy még nem gyógyult Erre fizetett rá Pepo, s rajta ki teljesen abból a betegségből, amelyet említett. — Ogy belebogozódtam ebbe a csúf históriába, hogy mihelyst magamra maradtam hangosan beszéltem önmagamhoz, mint a részeg emberek. Nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek. Pepo egy ideig ugratott, csúfolt, amíg az egyik reggel hozzá nem vágtam a cipőmet. Kis híján az arcát találtam el. Megdü- hődött és gyűlölködve sziszegte: — Nono! Lassabban a testtel te bugris falusi... A fejembe szállt a vér. Egyetlen ugrással vetettem magam rá. Némán, elkeseredve dulakodtunk, ütlegeltük egymást, Véletlenül a szememet találta el és egy szétrobbant bolygó ezernyi vörös szikráját láttam szétfröccsenni. Talán néhány pillanatra megszédültem, de aztán a sértett vad dühével kezdtem öklözni. Felszakadt a szája és orrából folyt a vér. Csak mikor már nem védekezett, akkor nyugodtam meg. töltöttem ki bosszúmat azért a sértésért is, amit Márta apjától eltűrtem. Fizettem mindenért és ezért végleg magamra maradtam. Pepo haragudott, s most már beszélni sem volt kivel. Igaz az ő logikája szerint aligha tudtam volna segíteni bajomon, hiszen ő a nőben sohasem a lelki gyönyörűséget, az érzelmi gazdagságot kereste. Ebben a helyzetemben émelyített a dicsekvésre, röpke viszonyainak erkölcsi és érzelmi szegénysége. Nem ismert mást csak az alkalom szülte, melegségben szűkölködő szerelmeket, amiket nem a szenvedély, hanem a lagymatag lustaság tart életben. Ha valaki mellett ki is tart, — mint most Edit mellett — akkor ezt csakis kényelemből teszi, mint a kimerült városiak legtöbbje. Mindettől függetlenül Pepo mégiscsak segíthetett volna. Kitünően mozgott azokban a körökben, amelyikbe Mártáék is tartoztak. Ismerte szokásaikat, gondolkodásmódjukat, NYINA KOSZTYERINA NAPLÓJA 1936-ban, Gorkij halálát jegyzi fel első eseményként naplójába Nyina Kosztyerina, a moszkvai diáklány. Hétköznapi események, kamasz szerelmek sorakoznak a napló- füzetek lapjain. Az iskola, a Komszomol — sokáig ennyiből állt Nyina világa. Aztán az ő életébe is betörnek azok a tragikus események, amelyek a Szovjetunió életében is törést okoztak: több rokona után édesapját is letartóztatják. Hosszas huzavona után veszik fel az egyetemre. Lassan újra megtalálja hitét az emberekben, kommunista eszményeiben. A második világháború első hónapjaiban önként jelentkezik a frontra — s hősi halált hal. Sokan a holland Anna Frank szovjet társnőjeként emlegetik Nyina Kosz- tyerinát: naplójának mély őszintesége, feltétlen dokumentum ereje, megható lírája valóban méltó párja a már világsikert aratott Frank-naplónak. CSINGIZ AJTMATOV: ÉLETVESZÉLYBEN Sok ezer kilométerre tőlünk, örökkön hófödte hegycsúcsok, szilajul rohanó folyók és végtelen sztyeppek tájain: a kirgiz nép egzotikus országában élnek ennek a könyvnek a hősei. A történetek, melyeket a már nálunk is ismert fiatal kirgiz író, Csingiz Ajtmatov elbeszél, elénk varázsolják a félelmetes, de gyönyörű tájakat, és maradandóan szép elbeszélésekben mutatják be ennek a távoli földnek a lakóit. Akár a Piros kendős kis topolyám hőseiről: egy felbomló házasság nagyon emberi történetéről olvasunk, akár az Életveszélyben feszülten izgalmas cselekményét követjük — a szereplők mindjárt közel kerülnek hozzánk, megszeretjük őket, és megőrizzük emlékezetünkben. Innen - onnan József Attila verseinek gyűjteményét most újgörög nyelven jelentették meg.-OKurt Hoffmann nyugatnémet filmrendező — eddig A csodagyerekek című filmjét ismerjük — csehszlovákiai filmesekkel együtt dolgozik egy filmen, melynek cselekménye 1939-ben Prágában, a náci megszállás első napjaiban játszódik.-0A párizsi Charless Crosse Akadémia minden évben kiértékeli az év legjobb hanglemezét. A nagy nemzetközi díjat az 1964-es évre Janáček: Gla- goli mise című szerzeménye nyerte el. élettempójukat. Ebben a nyomorúságos helyzetemben nem tudtam mihez kezdeni, mert eddig a Márta apjához hasonló embereket csak a jóságosnak, a társadalmi korlátok gátlástalan felrúgóinak ismertem és most... Mondhatom kitűnően értettek hozzá, hogy az ostoba és gyerekes emberek szemében az egyenlőség bajnokainak, forradalmárainak tűnjenek. Amikor aztán a hályog lehullott a szememről láttam: ledöntenek minden társadalmi korlátot, amely őket akadályozza és a maguk törekvését az összes ember törekvésének tüntetik fel. Amikor aztán révbe jutnak védősáncokkal veszik magukat körül és kegyetlenül végeznek azokkal, akik ezeket az új társadalmi sáncokat próbálják megostromolni. De nem akarok az események elé vágni. A verekedés után Pepo jól sikerült ütésétől megkékült a szemem körül és ez kényszerű tétlenségre kárhoztatott egy hétig. Szégyelltem az utcára lépni és arra gondolni sem mertem, hogy így kerüljek Márta szeme elé. Viszont arra nem volt idegem, hogy továbbra is otthon heve- résszek. Túlságosan megszoktam a korlátlan szabad mozgást, semhogy továbbra is el tudtam volna viselni kényszerű szobafogságomat. Elhagyott téli parkokban kóboroltam, hogy ne kerüljek emberek elé és az életen töprengtem. Eddig túlságosan elkülönülve éltem mindentől. Nem voltak különösebb gondjaim. A szükséges pénzt megkaptam szegény özvegy anyámtól és az államtól. A tanulás számomra sohasem volt megerőltető. Értetlenül néztem azokat, akik képtelenek voltak egy-egy számomra oly egyszerű matematikai tételt megoldani, rajzot megszerkeszteni. Most már láttam, hogy nagy hiba volt amiért csakis a tanulásnak éltem és elmetszettem minden egyéb kontaktust az élettel. Az ifjúsági szövetségben — csendes, visszahúzódó természetű lévén — sohasem találtam fel magam, az újságoknak csak a sport, tudományos és kulturális rovatát néztem meg, nem szőttem baráti kapcsolatokat az egyszerű emberekkel és így sok olyan dologról fogalmam sem volt, amiről suttogva vagy nyíltan beszéltek a sörözőkben. Végtelenül naiv és hiszékeny voltam. Gondolkozás nélkül elhittem mindent, amit mondtak nekem, amit olvastam. És most egyszerre ez a nagy rend és nyugalom megbomlott körülöttem. Kezdtem Mártát is másnak látni. Már nem tűnt oly makulátlannak és fenségesnek mint eddig. Nem volt hozzám elég őszinte és én magam is sok apró illúziót mesterségesen tartottam fenn, hogy zavartalan és szép maradjon körülöttem minden. Hiszen, ha korábban szót értünk, ha hamarabb szóra bírom, nem ért volna oly váratlanul ez a meglepetés. És ő? Mivel is mentegessem, hogy oly könnyen engedett apja rideg, egész szerelmünket megtaposó fellépésének? De azért, ha rágondoltam ellágyultam. Még mindig nem szabadultam meg bizonyos illúzióktól. Jól esett és átmelegítette a szívemet az a jelenet, amikor ha gyöngén és erőtlenül is, de ellene szegült apjának és fájdalmas könnyeket hullatva rohant a szobájába. Hiszen szerettem és bámultam gyöngéd ragaszkodását, melankólikus hangulatváltozásait, azt a sok pillanatnyi élményt, amelyeknek a hatása nem jelentéktelen az életünkben. Egyszóval nem voltam vak a szerelemben. Mártában megtaláltam azt a valamit, ami közömbössé tett a hibáival és gyöngeségeivel szemben. Valami olyasmit leltem meg benne, ami egész lényemet felüdítette, felfrissítette, érzelmeimet finom árnyalatokra bontotta. Fenntartás nélkül szerettem benne a városi lányok könnyedségét, valami különös keverékét a bátorságnak és a gyengeségnek, a vakmerőségnek és félénkségnek, a szemérmességnek és szenVÁLASZOL KRIVOSIK ISTVÁN, A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ IGAZGATÓJA A közelmúltban tértek vissza magyarországi látogatásukról a Magyar Területi Színház tagjai. Három napot töltöttek Budapesten. Látogatásuk céljáról kérdeztük meg Krivosik Istvánt, aki kérdéseinkre a következő válaszokat adta: MIT LÄTTAK PESTEN? A színház vezetőségének, valamint az üzemi bizottságnak régi vágya vált valóra, amikor e látogatásunk megvalósult. Tanulmányút volt ez és hogy úgy mondjam, szinte éjjel nappal foglaltak voltunk. Minden este színházba jártunk. A budapesti prózai színházak előadásait néztük meg. Láttuk a Rozsdatemető, a Részeg eső, a Vágy villamosa című drámákat. Megnéztük Németh László II. József című drámáját is. A SZÍNHÄZLÄTOGATÄSON KlVÜL MI VOLT MÉG AZ ÜTJÜK CÉLJA? Találkozni budapesti színészekkel, írókkal, színházi szakemberekkel. Örülünk annak, hogy a Csehszlovák Kultúra közbenjárásával sikerült is megszervezni egy ilyen találkozást, amelyen részt vett Dobozy Imre, valamint Gyárfás Miklós drámaíró, Győri Dezső és Do- bossy László író, Pándy Lajos színész és többen mások. Értékes eszmecsere alakult ki színházunk tagjai és a vendéglátók között. MI VOLT A BESZÉLGETÉS TÄRGYA? Eszmecserét folytattunk a budapesti színházak, valamint a mi színházunk belső problémáiról. Főleg a szakmai továbbképzés foglalkoztatott bennünket. A Déryné színház képviselője hasznos tanácsokat adott. Ez a színház hasonló körülmények között dolgozik, mint a mi színházunk (faluról falura jár), így a problémáink is megegyeznek és azok megoldását is úgy kell realizálnunk, mint nekik. Itt főleg a színészek továbbképzésére gondolok. MILYEN KONKRÉT SEGÍTSÉGET KAPNAK A KÖZELJÖVŐBEN A BUDAPESTI SZÍNHÁZI SZAKEMBEREKTŐL? Csak egyet említek, ami számunkra máris sokat ígérő segítség lesz. A budapesti Csehszlovák Kultúra közvetítésével elküldik a mi színházunk számára azokat a magnetofon szalagokat, amelyekre följátszák a legjobb szakemberek előadásait. Főleg a helyes kiejtéssel foglalkozó előadásokra lesz a legnagyobb szükségünk. Mint említettem, ezeket meg is kapjuk. Előnye az lesz, hogy egy-egy előadást, vagy jobban mondva, egyes hangok helyes kiejtését, annyiszor hallgatnak meg színészeink, ahányszor csak akarnak. Elmondhatom azt is, hogy budapesti látogatásunk nagy visszhangra talált mind a színházi körökben, mind a magyar sajtóban. Nem volt egy perc szabad időnk sem. Délelőtt az egyes színházak próbáit néztük meg. Mindenütt nagy szeretettel fogadtak bennünket. MILYEN KONKRÉT INTÉZKEDÉSEKET TESZNEK A SZÍNÉSZEK TOVÁBBKÉPZÉSÉVEL KAPCSOLATBAN? Rendezőnk, Konrád József három hónapos tanulmányúton volt Prágában, Beke Sándor, aki nemrég végezte el Bratislavában a színművészeti főiskolát, ez év őszén egy éves tanulmányútra megy Magyarországra. Amint az időnk megengedi, Prágába látogatunk, hogy végignézzünk néhány előadást, mivel nagyon jó, ha a színész is járhat színházba. Feljegyezte: CSIKMÄK IMRE vedélyességnek. Jól esett bátorítani akaratnélküliségében, és jól esett ábrándozni felőle. Azt kerestem benne és meg is találtam, amiben egész életemben nem volt részem — a gyöngédséget. Tíz nappal a visszatérésem után merészkedtem először a házuk elé. Dél volt. Ügy számítottam, hogy megvárom, amíg ebédre jön és beszélek vele, hogy véget vessek bizonytalanságomnak. Délután ötig vártam, hiába. Letörten, szomorúan bandukoltam haza és még egy éjszakát töltöttem kínok közt. Ezen az éjszakán döntöttem el, hogy másnap felkeresem a lakásukon és ha kell beszélek az apjával is. Másnap egész délelőtt kóboroltam az utcán, amíg rászántam magam és becsöngettem Mártáék lakásába. Egy ideig várni kellett és ez alatt a bizonytalanság és a félelem minden kínja végigkúszott a testemen egészen a szívemig. Végre egy kicsiny, kövér, ősz és piros asszony nyitott ajtót, akinek az arcán Márta vonásait véltem felfedezni. Miközben megkérdezte, hogy mit óhajtok, bizalmatlanul az arcom fürkészte és fürge tekintete végigfutott a ruhámon. — Ha meg. tetszik engedni, Mártával szeretnék beszélni... — feleltem kínosan nyögdé- cselve, zavarodottan. — A diáktársa? — Nem. Csak... — Milyen ügyben keresi?... Hirtelen nem tudtam válaszolni. — Fontos ügyben... — nyögtem ki végül is. — Sajnos a lányom még nincs itthon!... — És később? ... — Sajnos nem tudom, hogy mikor jön haza. — Az édesapja... ő idehaza van? ... — Igen. Szeretne vele beszélni? — Igen ... Azaz, hogy ... — Csakis, ha nagyon fontos ügyről van szó, akkor zavarhatja ... A férjem dolgozik... — öh, asszonyom... Nagyon fontos ügyről van szó ... — Tessék bejönni. Kit jelenthetek a férjemnek?... Nagynehezen, alig érthetően kimondtam a nevem. — Talán a hivatalából? — Nem ... nem ... Csak úgy ... ő bizonyára fogja tudni, hogy kiről van szó ... Márta anyja eltűnt egy magas szárnyas ajtó mögött. A homályos előszobában állottam. Homlokomra verítékgyöngyök gyűltek és a fülem zúgott a rám nehezedő néma nyomástól. Bizalmatlanul, furcsán fogadtak. Márta kedvességéből semmit sem fedeztem fel az anyjában. Rideg és barátságtalan asszonynak tűnt. (Folytatjuk)
