Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-03-31 / 13. szám
Kaland a Tátrában SZŐKE JÓZSEF frissen kivirágzott szerel- dítő is. Arra születtek, hogy műnk? imádják őket, de ugyanakkor Képtelen voltam eligazodni egész földi módon csókolják hullámzó érzéseimen. Az egyik is, szeressék őket. Húsból és pillanatban kételyek közt fül- vérből valók, mint a többi nő. dokoltam, a következő másod- Csupán néhány gátlástól sza- percben sorra döntöttem meg badultak meg korábban, kételyeim hazug érveit és ha- Mivel kiskoruktól minden tározott erőt éreztem magam- elképzelhető dologról szaba- ban a harchoz Márta megtar- dón beszélnek, korábban tud- tásáért? Minek is kínzóm ma- nak meg mindent az életről, gam? Minek gyötröm az ide- mint a legtöbb fiatal lány. geim? — kérdeztem magam- Kevésbé van szükségük a „ti- tól. los olvasmányokra“ és a baHát mi vagyok én? Talán rátnők naiv, bizalmaskodó bíz- akat nélküli bábuként tűröm tatására. Ezért aztán könnyeb- majd, hogy minden ellenem ben kerülik el az élet buktaforduljon? Nem, nem! Márta tóit is. A romlottság külső az igazi élettel ajándékozott máza alatt az ember gyakran Az1909-es Eddig semmi másra nem gondoltam, csak a boldogságra. A külvilágot szinte tökéletesen kizártam magamból, a kunyhón kívülre kényszerítettem. Az erős gerendafalak megvédtek a vihartól és a vihar elválasztott az emberektől. Most azonban hasztalan próbáltam elzárni tudatom kapuit. Kínzó töprengésem pillanatonként szülte kételyeit. Ki vagyok és hogyan jutottam oda, hogy darabos falusi létemre most itt vagyok egy kifinomult ösztönü, művelt és káprázatosán szép városi nővel egy sötét erdei kunyhóban és ő nem menekül tőlem? Eljutottunk odáig, ameddig férfi a nővel egyáltalán eljuthat, de boldoggá tettem-e? És én? Most talán boldog vagyok? Igen, tegnap még az voltam. Ma azonban nyugtalan vagyok. Ismeretlen nyugtalanság és epesztő hiányérzet kínoz. Létezik-e tökéletes boldogság? Megalkuszom a sorsommal. Azt hiszem nincs tökéletes boldogság, mint ahogy tökéletes kormányzat sincs. De mi köze a kettőnek egymáshoz? Nem tudom. Csak sejtem, hogy valahol mélyen a dolgok összefüggnek, egymásba kapcsolódnak, a társadalom ezernyi idegszálán tudatósítják, ingerük, nyugtatják egymást. És ha ez a kapcsolat ideiglenesen meg is szakad, azonnal megjelennek az ismeretlen szerelők, hogy összekössék az elszakadt szálakat. Ez történhetett most is. A vihar elmúlhatott és a mindennapi élet máris itt kopogtat az ajtón. Apró idegsejtjeim felébredtek, megkezdték normális életüket. Mártát szeretem, de Márta önálló lény, szuverén akarat. Naponta meg kell majd küzdenem érte, ha azt akarom, hogy végleg ösz- szefonódjon életünk. És én akarom! Akarom, mert a régi életem értelmetlenné vált. Képtelen vagyok ugyanott folytatni, ahol három nappal ezelőtt megszakadt. A piszkos albérleti szoba, a nyikorgó vaságy, Pepo cukros mosolya — mindez visszataszítóan szánalmas lett számomra. Határtalan vágy és ragaszkodás ébredt bennem mostani boldogságom folytatásához. Márta szeret, nem hagyhat el. Hogyan is tételeztem fel egyetlen pillanatig is, hogy gyönge lesz, hogy a régi környezetének, szüleinek a hatása erősebben köti majd, mint Együttesük minden évben április végén készült el az új műsorral. Hogy állnak ebben az évben az új műsor előkészítésével? Mivel a Magyar Dal- és Táncegyüttes (volt Ifjú Szívek) 1965-ben ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, ezért ebben az évben nem készülünk nagy bemutatóval, az a tervünk, hogy a jövő évben két egész estét betöltő műsort állítunk össze. Jelenleg a munkánkat arra összpontosítjuk, hogy minél jobban előkészítsük az évforduló megünneplését. Akkor ebben az évben nem lép fel az Együttes? A fellépések nem maradnak el, csak a szokásos bratislavai meg. Életkedvvel! Mert mi mást adhat egy nő a férfinek, ha nem legyőzhetetlen életkedvet? Ez a legtöbb, amit a szerelem szülhet. Most már megnyugodtam. Visszatért önbizalmam. Márta derék lány — gondoltam mosolyogva. Gyöngéd, forrósze- relmü, nagyszerű barát. Az igaz, hogy más világból való. Városi, a kifinomult polgári élet produktuma. Ha sorra veszem a barátnőit, van bennük valami megfoghatatlan, valami légies, de ugyanakkor vérpezsszlovákiai városban és faluban kötöttünk szerződést, ahol a nyár folyamán vendégszerepelünk. Mi lesz a műsorban? Ez évben a legjobb régi számainkat újítjuk fel. Mivel nem csinálunk nagy bemutatót, három kis műsort készítünk elő. Ezek: 1. népek táncai és dalai, 2. a Pionírszervezet 15 éves fennállásának tiszteletére egy nevelő jellegű hangverseny műsorát gyakoroltuk be, melyet főleg magyar iskoláinkon adunk elő. 3. ez évben első ízben mutatkozik be szavalőbukkan szilárd jellemekre, mert a szabados élet megedzi őket. őszintén szólva, amíg Mártával össze nem ismerkedtem nem tudtam hinni ennek a szabad életnek az ártatlan-^ ságában. Túlságosan keresik a veszélyt, s gyakran akarnak „hódítani“. Ilyenkor a szokott vígságukat egy fokkal emelik és a szemük csillog. Nem csinálnak titkot belőle, ha egy fiú megtetszik nekik. Azonban minden kacérságuk ellenére óvatosak és ügyesen elkerülik az igazi veszélyt. Kedvelik a fiúk társaságát. című összeállításával. Min dolgoznak jelenleg? Az énekkar vezetője. Kuckó Gábor, hogy úgy mondjam, az utolsó simításokat végzi a műsorok énekkari anyagán. A tánccsoport vezetője, Kvocsák József még befejezi az ukrán és a román táncot. A zenekar Karaba Gyula vezetésével Szíj- jártó Jenő, Takács András A pincénél című táncjelenetét gyakorolja, amely bodrogközi gyűjtések alapján készült el. A jövő hónaptól kezdve már összpróbákat tartunk, és április végén kész lesz az egész műsor. Április 30-án Újvárott és május 1-én Naszvadon lépünk fel az új kultúrház megnyitása alkalmából. Ügy hallottuk, hogy külföldre is készülnek? Igen. Megegyeztünk a Kommunista Ifjúsági Szövetség Művészegyüttesével hogy ez év júliusának első felében hazánkban vendégszerepeinek és mi pedig augusztusban nyolc fellépést tartunk Magyarországon. Erre a magyarországi körútra eddigi legjobb műsorszámainkat válogattuk össze. Bízunk benne, hogy sikert aratunk úgy Magyarországon, mint a csehszlovákiai falvakban és városokban. Pajtáskodó hangon társalognak, de senkit sem tűntetnek ki, különösen a bizalmukkal. Nem tesznek kivételeket. Csak ha komolyan szerelmesek. Mondom ezek a tapasztalataim kellemesen megleptek. Amióta Mártát megismertem, lehullott rólam minden bizalmatlanság s valami önkéntelen vágy ébredt bennem, hogy én is úgy éljek mint ők: gátlástalanul, szabadon, de okosan és természetesen. Ez azonban sehogy sem sikerült. Csakhamar rá kellett döbbennem, hogy túlságosan nehézkes és fölöslegesen aggályoskodó vagyok, hogy ezt az életstílust nem az én testemre és lelkületemre szabták. Néha bizonyos kisebbségi érzés, falusi félszegség fogott el olyan emberekkel szemben is, akik jóval műveletlenebbek voltak, de felületes műveltségüket kitűnően álcázták, latin és német idézetek mögé rejtették. A polgárságnak ez a sznob magatartása egy ideig tiszteletet ébresztett bennem, de aztán csakhamar felfedeztem mögötte a szellemi ürességet, képtelenséget, az önálló gondolkodásra. És ez visszaadta az önbizalmamat, sőt bizonyos nyers magatartást oltott belém. Márta talán éppen ezt a nyers természetességet szerette bennem. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok, kételyek folytak át agyam idegszürőin. Hogy mennyi ideig? Magam sem tudnám megmondani. Miközben töprengtem szempilláimon keresztül figyeltem Mártát, amint a reggelit készítette. A félhomályban jól láttam fehér arcát, csuklóján a karkötő óra csillogását. Nyugodt volt, minden izgalom nélkül végezte munkáját. Amikor elkészült, óvatosan besurrant mellém a takaró alá. Ügy tettem, mintha felébrednék: megkérdeztem, hogy hány óra. — Nyolc múlott drágám — mondta gyöngéden s csókra nyújtotta az ajkát. — Sokáig aludtam — feleltem később. — Nem baj! drágám! Van időnk... — Elállóit a vihar ... — El... — Vége a szabad életünknek! — sóhajtottam szomorúan. Nem válaszolt. Mellemhez szorította az arcát, s a karjai vigasztalóan rámfonódtak. Jóleső, édes érzés melengette a szívem, mert megértettem, hogy ő is szívesen maradna velem tovább. — Szép volt — nyugtattam. — Ha lenne élelmiszerünk egész télre kibérelném ezt a medvebarlangot... Megremegett és felemelte a fejét. Az arcom fürkészte. Tudtam, hogy mondani szeretne valamit, csak nem tudja rászánni magát a szóra. — Talán te nem szívesen maradnál itt velem... — mondtam bizonytalanul. — De! Itt és veled akarok maradni... Mára még akad ennivalónk... Mit törődünk a viharral, ha együtt lehetünk! — fújta el egy szuszra. Nevettem. Boldogan, elégedetten. Zavarba jött. Elsimította a szemébe függő hajfürtöt, hogy jobban láthassa az arcomat. — Kinevetsz? — kérdezte bátortalanul. — Dehogy is! Éppen ellenkezőleg ... Nekem is hasonló motoszkált a fejemben ... — Hát akkor miért nevetsz? — faggatott durcásan. — Ezen ismét kacaqnom kellett. — Kicsúfolsz! — mondta s apró öklével a mellem ütö- gette. — Eszem ágában sincs drágám! Csak a gyávaságomon nevetek... — Nem igaz! — De! Akkor miért titkolódzói? — Mert magam se tudtam, hogy mit akarok. Te azonban... — egy pillanatra elhallgattam ... — A terved kitűnő!... Maradunk! — Maradunk! — Maradunk, mert nagyon sok a kérdeznivalóm. — Előbb azonban falatozunk! ... — Mindenekelőtt csókolj meg ... Bratislavában a Szlovák Nemzeti Képtár kiállítástermeiben, „Az 1909-es nemzedék — a nemzet lelkiismerete“ címen kiállítás nyílt meg, amelyen a szlovák festőművészek legkiválóbb képviselőivel ismerkedünk meg. A nagy gonddal összeállított kiállítás rendezői egy egész nemzedék festőművészeinek és szobrászainak alkotásait gyűjtötték össze részint a különböző képtárakból, részint pedig magán- gyűjteményekből. Az 1909-es nemzedék —, melynek legtöbb tagja körülbelül valóban abban az évben született, gyermekkorában átélte az első világháborút, középiskolai tanulmányait, a főiskolát pedig az első csehszlovák köztársaság ideje alatt túlnyomórészben Prágában végezte, átvészelte a második világháborút és megélte a fel- szabadulás utáni forradalmi éveket. Alkotásaikban természetesen világosan visszatükröződnek a békés gyermekkor emlékei, a világháború megrázó eseményei, a forradalmi változások és az egymást kergető történelmi események. Ez a nemzedék, amely a két világháború között érlelődött, a harmincas évek folyamán jelentkezett a nyilvánosság előtt, valóban külön csoportot képez anélkül, hogy egy bizonyos irányzatot követnének. Sorsuk is különböző, más-más művészi eszközökkel fejezik ki mondanivalójukat, de mégis rokonvonásokat fedezünk fel Štefan Bednár, Eugen Lehotský, Cyprián Majerník, a külföldre kikerült Nemes és Bauernfreund képei között, s ha szokatlan is, közös nevezőre hozzuk, az olyan ismert neveket is, mint Nemeik, Milly vagy Nevan. Mindnyájan át- érezzük a generációs áramla— Azt hittem, hogy már nem is szeretsz. — Nagyon fájna? — — Nagyon! — Nekem is!... Fényben úszott az arca s szép ajkait csókra nyújtotta. Ereimben felparázslott a tűz s mindaz, ami élet, lángolás úgy lökött feléje, hogy felnyögtem a kíntól. Csak órák múlva szakadtunk ki a kábulatból. Keveset ettünk, aztán egymás mellett nyugodva beszélgettünk. — Ha otthon tudnák, hogy itt vagyok veled egy szál ruhában tennének az utcára... — És én boldog lennék! Mosolygott. — Apám nagy reményeket fűz a házasságomhoz ... Egész életében felkapaszkodott. Szívósan, a veszéllyel sem törődött ... Más az ő helyén elégedett lenne, de ő megszédült a hatalomtól, dicsőségtől és feneketlen éhség ébredt benne, elégedetlen, hogy évek óta tot, amely végigjárja alkotásaikat. A korszak problémái és ax európai festészet problémái jutnak kifejezésre Ester Šim- merová meleg hangulatú, mélységesen érzékeny nőiességet eláruló képeiben, amelyek rendkívüli igényességről tanúskodnak. Čemický (1909) a budapesti Képzőmővészeti Főiskolán Csók István tanítványa volt, képeit a kísérletezés jellemzi a legjobban, míg» Jozef Ilečko — aki nem rendelkezik annyi mesterségbeli tudással, az improvizációival és a szlovák népi művészethez közelálló stilizációival ér el meggyőző hatásokat. Lehotský, Majerník, Bendík és Droppa a prágai Képzőművészeti Főiskola neveltjei. Képeiben végigkísérhetjük fejlődésük útját, az impresszionizmustól egész a szürrealizmusig. Lea Mrázová sokoldalú tehetség, mesterké- letlenül közvetlen és eredeti egyéniség. Az idő előtt elhalt Cyprián Majerník (1909-1945) művein erősen érezni a harmincas évek Párizsának hatását. Sok idegen motívumot dolgozott fel, de előtérbe mégis a hazai események, a háború és a Szlovák Nemzeti Felkelés került. A nemzedék legharcosabb tagja Ján Mud- roch (1909). A legjelentékenyebb müvészegyéniségekhez tartozik Július Nemeik (1909), Dezider Millý, és a valamivel fiatalabb Peter Matejka is. A kiállításon 25 festő és 11 szobrász munkáit állítják ki és azt a célt követi, hogy a legszélesebb néprétegek is megismerkedjenek a szlovák képzőművészet gazdag hagyományaival, ezért a kiállítás egy teljes évig nyitva marad. MICHAL MÁRTA nem mozdítják előre. Most, hogy már öreg s maga is érzi, hogy letelt az ideje, engem akar azokba a körökbe becsempészni, ahová maga sosem juthatott be. Tett ugyan szolgálatokat a múltban és szerzett támogatókat is, de a származása... A származás mindennél fontosabb! — Akkor velem megelégedhet ... Gyökerestől paraszt vagyok! — szóltam közbe izgalomtól remegő hangon, mert éreztem, hogy most végre megtudom mindazt, amit ösztöneim már jóval előbb jeleztek, feleletet kapok eddigi nyugtalanságom valódi okára, Márta furcsa zárkózottságára. — Tudod az öregek korlátoltak! — folytatta Márta nyugodt hangon, csendesen, mintha gyónna. — Ez alól az apám sem kivétel. Ha megtudja, hogy... Nem tudom, hogy mindabból a zagyvaságből értesz-e valamit is, amit itt ösz- szehordok neked? (Folytatjuk) A SZERKESZTŐ KÉRDEZ VÁLASZOL A CSEHSZLOVÁK IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG MAGYAR DAL- ÉS TÁNCEGYÜTTESÉNEK IGAZGATÓJA VICZAY PÁL bemutató. Már eddig is 14 dél- csoportunk is Ifjúság 1964 nemzedék Csikmák Imre
