Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-03-26 / 12. szám

Érettségi után mint minden íezdö, én is szorongó érzéssel aárt am, hová szól majd első kinevezésem. Abban biztos vol­tam, hogy falura kerülök. Igaz, Városról mint munkahelyről nem is álmodtam. Előérzetem nem csalt. Miután kezembe ad­ta a postás a borítékot, mely kinevezésemet zárta magába, egy kis istenhátamögötti falu neve zsongott a fülembe. — Fölnyitom a borítékot, s nem tévedtem! — Egy kéttanerós iskolába szólt a papírom. Alig vártam a szeptembert, hogy felvértezve az iskolából 'ma­gammal hozott tudással és munkakedvvel, minél hamarább megkezdjem a kezem alá kerü­lő csemeték nevelését. gári ügyek bizottságába is. Munka szüli az elismerést A falusiak napokon belül megismertek és megszerettek. Talán azért, mert előre kö­szöntem nekik? Vagy nlegkér- deztem, hogy mit csinálnak, hová mennek? Az iskolai munka nem oko­zott nehézséget A gyerekek jók és engedelmesek voltak. Akadtak gyengék is, azokkal délutánonként le-leültem, hogy pótoljam velük a hiányokat. Végtelenül örültem, ha osztá­lyom mindegyike jól felelt, s rendesen leírták a feladatai­kat. A szülök előtt akkor lettem elismert, amikor színpadon lát­ták gyermekeiket egy fellépés alkalmából. Minden tanulót szerepeltettem, a műsorban. Ki énekeit, ki táncolt, ki pedig jelenetet adott elő. Mondanom sem kell, hogy az izgalom elle­nére igen boldogok voltunk. Másnap azt beszélte az egész falu, hogy gyerekektől még ilyen sikeres, szép műsort nem láttak. Természetes, az egész műsoros-estet az igazgatóm­mal rendeztük közösen. Megér­tettük egymást, s mint kollé­gák segítettünk egymásnak. Csak akkor lettem szálka a szemében, amikor a fiatalság „felkért“, hogy tanítsak be ve­lük egy táncot, mert mulatsá­got akarnák rendezni, de enge­délyt csak akkor kapnak, ha műsor is lesz. Másnap este már tizenhat fiatallal próbáltunk, akik nemcsak táncot akartak tanulni, hanem színdarabot is. Ügy határoztunk hát, hogyren­Virágcsokros pionírokkal jár­tam a polgári esküvőkre, hogy köszöntsem a házasulandókat úttörőimmel együtt. Mennyi munka, s mindez a tanításon kívül! Sok türelmet igényel. Mégis vannak olyan beavatat- lanok, akik lebecsülik, leérté­kelik a tanító tevékenységét. — „Mi az a félnapi pepecselés a gyerekekkel“! — mondják. Pedig a mai népnevelő munká­ja nem. ér véget a letanított öt-hat órával! Utána követke­zik a nehezebbje: nevelni, for­málni a közösséget, a falut. „Nincsen rózsa tövis nélkül“ — mondja az egyik régi köz­mondás. A pedagógus pályáján is található belőle elegendő. De ha még egyszer kellene pályát választanom, én ismét ezt vá­lasztanám. NÉMETH ZSUZSA, Cser nő Lehetne másképpen £ Szentesen az elmúlt E folyamán kijelöltek egy h E lyiséget ifjúsági klubra. E Egy pár hónapig nagy ~ szépen működött a kli noha csekély szórakozi lehetőségekkel rendelkeze csupán: két sakkasztal, sz kék, egy lemezjátszó. Min ezek ellenére a fiatalok n gyón szépen töltötték szabad idejüket. Mind a l nyok, mind a fiúk eljárt ide, s még teaestéket rendeztek. Nem tartott azonban s káig a dolog, mert a ki hamarosan kártyateremi züllött. Feltesszük a ke dést: mi lehet az eredm nye az ilyesminek? i hogy ■ a fiatalok nagy rés nem hajlandó tovább m ködni a klubban, s a lány például egyáltalán el se mehetnek oda az állan füst miatt. . A fiatalok a közeljövőt televíziót szeretnének. T vábbá könyvekkel és m szórakoztató eszközök1 akarják kiegészíteni a ki bot. Az csupán a kérdi hogyan? Lehetne-e máskt cselekedni? Igen, leheti Hisz Szentesen nagyon s fiatal él. Rendezhetnén például színielöadásokat, ezek árán megvásárolhatn a szükséges dolgokat. Ny ron brigádokat is szervi hetnének, amit a szöveti zet valószínűleg anyagit is honorálna. Lássunk ■ I munkához! PUSZTAI JÓZS A Prezdai Képtár Bratislavában, a Szlovák Nemzeti Képtár termeiben Európa festőművészete a XVI.-XV1II. században cím­mel e napokban kiállítás nyílt meg, amelyen a Drez­dai Képtár gyűjteményéből több mint 70 műremeket mutatnak be. Első ízben öt évvel eze­lőtt nyílt alkalom rá, hogy Bratislavában láthassuk a híres Drezdai Képtár tulaj­donát képező felbecsülhe­tetlen értékeket. Akkoriban főleg azokkal a képekkel ismerkedtünk meg, amelye­ket a második világháború alatt az esztelen angol­amerikai bombázás idején a szovjet hadsereg mentett meg a teljes pusztulás elöl és a háború után a Szovjet-' unió az NDK-nak adott vissza. A mostani kiállítás anya­gát más szemszögből — az évszázadok és a festészeti iskolák szerint állították össze, úgyhogy túlnyomó részben más alkotásokkal ismerkedünk meg. Olyan nevekkel találkozunk, mint Antonis van Dyck, akit a portréfestők legkiválóbbjá- nak tartanak, Jan Brueghel és Paulus Brill kiváló táj­képfestőkkel, Petrus Paulus Rubens képeivel, Rembrandt híres önarcképével. Láthat­juk az olasz reneszánsz nagy mesterei, Tizian Tin­toretto, Veroneze, Venezia­no alkotásait is. Ezenkívül több német és francia mes­ter művét, Velazquez, spa­nyol festő híres Idős férfi című képét. A kiállítás áttekintést nyújt az európai festészet leggazdagabb korszakáról és megismertet a híres nagy mesterei, Tizian, Tin- műveivel, s már áz első na- pokjsan több ezer látogató kereste fel. A kiállítás ápri­lis végén, zárul. Ajánljuk a CSISZ-szervezeteknek, ra­gadják meg ezt a ritka al­kalmat, szervezzenek tár­saskirándulásokat ne mu­lasszák el a kiállítás megte­kintését. M. M. dezürik egy esztrádmüsort, s utána lesz az az óhajtott táncmulatság. A következő este már együtt volt az egész falu fiatalsága. Volt olyan is, aki csak szórakozni jött a többi közé, s volt olyan is, akinek nem jutott szerep. Egy csekély hónapon belül elkészültünk a munkával. Meg­hívtuk a szomszédos falvak la­kosságát is. Öröm volt végig­nézni a függöny mögül a osz­tályomban szorongó tömegen, akik egy estén keresztül jóízű kacagások közepette feledték egész heti gondjaikat, nehézsé­geiket. Sőt. tűrték a hőséget és izzadtságot is. Talán kelleme­sebb lett volna egy jól beren­dezett modern művelődési ház­ban, kényelmes székekben ülve, s hűsítve egy-két ventillátor által, — mint az én fehérre meszelt osztályomban, amely egyébként kétszer hetente a mozi helyiségét is képezi. Az igazgatóm elutazott, nem jött megnézni a műsort. Orról rám, amiért nem szóltam neki mind­járt, s nem kértem meg, hogy segítsen a betanításnál. Én iga­zán nem gondoltam arra, hogy ez lesz köztünk a harag oka. Vagy talán réstelte, hogy neki nem sikerült összehozni a fia­talságot, s nekem meg szinte a kezembe repültek?... Ez az este egy nagyon szép emlékként lett volna elköny­velve emlékeimben, ha a tánc- mulatság is olyan szépen vég­ződött volna, mint ahogy el­kezdődött. Sajnos a hangulat egyeseknél túlemelkedett, s két férfi — egy idegen, és egy fa­lubeli összeverekedett a tánc- helyiség közepén. Visított az asszonynép, ökölbe szorultak a férfikezek. Vagy tizen odaug­rottak a verekedők közé, hogy azokat megfékezzék, s kitessé­keljék a teremből. Szerencsét­lenségükre útban volt a kályha, a verekedők egyike nekiesett, mire kiesett a kályhacső és esőként hullt belőle szerte a fekete korom. Az egész terem perceken belül olyan volt, mint valami csatatér. No, de miután a „kedélyeket“ lecsillapították, foly a vigadás kivilágos virra­datig. Engem ez a be nem ter­vezett jelenet igen elszomorí­tott. Szégyenkeztem azok he­lyett, akik az ital hatására feledik emberi mivoltukat. Egyébként az esték gyorsan teltek. Kolléganőm az óvodában tanított, s együtt laktunk az iskolai lakásban. Vettünk egy rádiót s éjfélekig hallgattuk. Közben nagyon sokat olvastunk is. Esténként még a másnapi „menüt" is meg kellett beszél­nünk, mert magunk konyháján voltunk, s hol ő főzött, hol én. Ogy is volt, hogy egyikünk sem. Pályafutásom első éve emlékezetes lesz mindig szá­momra. Talán még sokáig itt maradtam volna e csendes fa­luban, ha nem találkozom egy­kori osztálytársnőmmel. Férj­hez menvén, panaszkodik, hogy nem kaptak lakást. Megkért, nem lenne -e kedvem cserélni vele munkahelyet. Segítettem rajta, ő beköltözött férjével a régi, de jókarban levő tanítói lakásba, én meg elmentem messze otthonomtól az ó he­lyére. Itt egy kis szobácskábán leltem otthonra mint albérlő. Új munkahelyemen már egy év tapasztalataival kezdtem el a munkát. Mennyi sokat jelent egy év is! Ez már nagy, forgal­mas falu. Húsz tanítóval ren­delkezik. Az első gyűlés, me­lyen résztvettem, a CSISZ évzá­TVARDOVSZKIJ: EGYRE MESSZEBB Egy távol-keleti utazás élményeit írja meg Alekszandr E Tvardovszkij „Egyre messzebb“ című elbeszélő költeményé- E ben. De műve nem egyszerűen útinapló: az utazás Iegköz- E napibb mozzanatai is szenvedélyes lírára ihletik a költőt, az — orosz táj, a Volga, az Ural, a Bajkál és az egész Szibéria, = a tájban cselekvő ember, a változó világ, a változó világban = formálódó ember, a szocializmus izzásában eggyé forró or- = szag himnikus megéneklésére. Közben vallomást tesz költő és valóság, költő és olvasó viszonyáról, megidézi a gyerkek- = kor nyomorúságában is varázsos világát, apja kovácsműhe- = lyét, megrázó erővel örökíti meg az ifjúkori barátot, aki az = igazságtalanul rámért szenvedés poklában is meg tudta őriz- = ni tiszta emberiségét, hitét, a forradalom szellemét. Tvar- E dovszkij számot vet a személyi kultusz éveivel, s éppen mert E latba vet mindent, szárnyal magasra költeményében jelen és = jövendő nagyszerű pátosza. ALBERT CAMUS: A PESTIS — A BUKÁS Csak így továl A Világkönyvtár új kötete Camus két regényét tartalmazza. A pestis egy váratlanul kitört járvány embertelen és érthe­tetlen terrorját írja le — s voltaképpen a fasizmus jelképe. Az író azonban nemcsak a szimbolikus város életében be­következett változásokat ábrázolja, hanem valóságos kézi­könyvét adja az egzisztencializmus filozófiájának: az egész életet betegségnek, szenvedésnek, rettegésnek, halálnak fogja fel, de azt hirdeti, hogy ebben a helyzetben reménytelenül is helyt kell állni. A sötétenlátás persze a francia polgárság rossz közérzetének általánosítása. Ezt egészen nyilvánvalóvá teszi a későbben írt másik Camus-regény, A bukás, mely a belső csődöt most már ellenpontozás, a helytállásra való felhívás nélkül mutatja be. — Camus prózája a XVIII. szá­zad francia stílusának legnemesebb hagyományaiból nő ki; klasszikusan tömör mondatainak a XX. század intellektuális feszültsége adja meg hideg izzását. A remekül megkompo­nált gondolati rendszer gyenge pontjait azonban semmilyen = lő indult, zongorán kísé: írói művészet nem tudja elleplezni: akik a haladás oldalán E Versedy L. A legnagyo állnak, nem hiába állnak helyt, és sohasem magányosak, mint E sikert a II. osztályos tan Camus konok hősei. E lók érték el E Csóka Imre, Surá _ Sokat izgultunk, amíg Z, Ifjúsági Alkotóversenj z készültünk. Elmondhatji E hogy a versenyzők tudás E javát nyújtották és ig E szép eredményeket ért E el- A szlovák próza előac z sában az első díjat Na z A. IV. osztályos tanuló nyt z te el, a magyar próza e z adásában Horvát Elvira e z osztályos tanuló volt a le E jobb. Diósi Katalin IV. o: E tályos tanuló Ady ver: — szavalt sok átérzéssei. z A művészi tornát z Vodička E. I. osztályú tan «■»♦y Repülőtér és répaföld Simára paskolt futópályák ágaznak szét minden irányba, fényes testű, uszonyos gépek méltósággal úszkálnak rajtuk mint a pikkelyes, kövér pontyok. Ott sétálnak magukban rejtve táltos korunk szárnyas elméjét, míg végül nekirugaszkodva eget-földet verő robajjal más régiókba emelkednek... A répasorok hosszan nyúlnak, tül a kékpárás láthatáron, színes rongyokba bugyolálva vén asszonyok borulnak rájuk fénytelenül, lehajtott fejjel kúsznak a sorokon napestig s nem rettennek már, fel sem néznek, mikor a gép őrült robajjal . magasabb régiókba illan, foghíjas mosollyal szerényen, földig hajolva kúsznak egyre, s tán nem tudják: ha a répasor egyenes futópálya lenne, ők is, akár az Iljusinok, más régiókba illannának, fent a fényittas magasságban villanna bronz arcuk s ruhájuk — de a répasor — izmok malma, szárnytépő kéz, gerincre ostor, köti az embert s képzeletét, — így hát maradnak az asszonyok1 repülő korban kapásoknak, hogy a leáldozó nap alatt sajgó derekuk tapogatva várják csípőjük hervadását, de sóvárgó szemet vessenek az Iljusinok szárnyaira. PĽXRIK JÖZSEí •♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦•♦«♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦M*** rója volt. Meglepetésemre egy­ből megválasztottak kultúrfe- lelösnek. Majd később javasol­tak propagandistának. Meg vagyok terhelve, mert még más munkával is megbíztak. Szín­darabot, esztrádmüsort tanítok a CSISZ-tagokkal, s mellette ugyanezt gyermekeimmel, a ki­lencéves iskola tanulóival. Délig tanítok, délután a gyere­kekkel, este pedig a felnőttek­kel foglalkozom. Közben még olvasásra is jut időm. Ezt a falut is megszerettem, akár csak az előzőt. A lakosság is megszeretett. Érzem, hogy megbecsülnek, s már ezért ér­demes dolgozni. Beválasztottak a nóbizottságba, éppúgy a pol-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents