Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-03-05 / 9. szám
ÖBOBOBOBC3BOBOBOBOBOBOBOBÖBÖ 0 ■ o ■ ,0 ;5 ■ o ;S 5 5 ■ o ■ o ■ ,0 š ■ o ■ o 5 ■ ;o B m o ty ■ o ■ o ■ o ■ o 5 ■ o ■ o ■ o ■ o 5 ■ o ■ o ■ o ■ o ■ 0 1 ■ o ■ D 0 S 5 5 o o ■ o ô m o ■ o ■ o ■ o ■ o 5 ■ o o ■ o ■ o ■ o ■ o ■ o ■ o ■ o JEVGENYIJ VINOKUROV: SIMKÖ TIBOP: Változatok egy témára Pénz, anyag, szerencse, boldogság, fények, árnyék, Annyira kísért a vágyad, hogy el nem űzöm Nem tud az ész, nem tud szeretni, félve járnék Nélküled, érzem, hogy reád örökre várnék Innen a nyáron, a jégen, innen a tűzön. Annyira kísért a vágyad, hogy el nem űzöm, Nálad időz az ősz hulló muzsikája, Nálad a vér meg a láng, mely átfut a szűzön, Igyunk a bűvölet tavából, hadd gyűrűzzön, Perc percre pereg, s a múlást neved csak állja. Nem tud az ész, nem tud szeretni, nem kívánja Nárciszos lényed, az önnönmagának nyílót: Irigyen nézlek — a tűnődés szárazfája Pillantásaid halk dalát muzsikálja, Adná a sors, lennék bírálód helyett' bíród ... Nélküled, érzem, örök-savanyú írót Inna a lelkem a magányojc poharából. Párás arcodon halk bíbor, boros pírok Ajkadra hajnalon józan ütemet írok Nézem a szemed, mely itt van, s mégis oly távol. Innen a nyáron, a vadrózsák illatával Pirosló nyáron, hol dörgő jégverésre vár még, Add, add a kezed, jöjj, igyunk a sors tavából, Ne örök-magányú értelmünk poharából, Nem ész a neved, csak boldogság, fények, árnyék. 0 5 ■ o ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 Egyenes úton gördül életem, ■ Hogy innom adjon, felkel Q egyszál ingben ■ az asszony, aki örök-egy Q velem kétségeimben és n félelmeimben. U A sötétben is meglel ? a pohár. U Alszom tovább. Takaróm m összedúlva,Q a földre csüng. S szólítom m újra már Q csak öt. S mezítláb felkel a értem újra n Kiáltok. De már álom j nehezül 5 reám, új álom - szálak U lebegóben.. .■ Ö tud rólam mindent, ő Q egy edül. ■ Ki rám kíváncsi — kérdje Q öt felőlem. m 0 0 ■ 0 5 ■ 0 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 . ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 5 ■ 0 ■ r\ 0 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 B 0 B 0 B 0 0 ■ 0 s OBOBOBOIOBOBOIOIOBOBOBOIOBO A Cegua Hol találod a legnagyobb falut Csehszlovákiában? A Csallóközben, Komárom mellett. Guta. Több, mint tízezer lakos, akármelyik városnak nevezett helységünk megelégedne ilyen lélekszámmal. Sokat hall az ember Gútáról naponta, legendát és valóságot, ezúttal azt kutatjuk, milyen kulturális lehetőségek állnak rendelkezésére ennek a tízezer embernek. Ha szétnézel egy akár közepes nagyságú, de rendezett városban (akár feleannyi lélekszámmal, mint Guta), egészen bizonyos, hogy találsz (vagy legalábbis kellene találnod ): legalább egy mozit, legalább egy uszodát, legalább egy tornatermet, a különféle könyvtárakról, könyvesboltokról, klubhelyiségekről, sportpályákról ( de nem ritka esetben színházról) már nem is beszélve. Ezzel szemben mit találsz Gútán ? Sportpályát, mozit, könyvtárat, egy ütött-kopott kis könyvesboltot, egy, még talán a múlt századból itt maradt művelődési házat (két-háromszáz embernél kétlem, hogy több belefér), s ezzel vége. Tízezer ember él itt egy rakáson, mit kaphat itt a kultúrából tízezer ember ? Ezekről a kérdésekről beszélgetünk a gútai elvtársakkal, nevezetesen Nagy Lajossal, a művelődési otthon igazgatójával, Molnár Géza Csemadok-elnökkel, Szabó Imre és Bankházy Károly tanítókkal. Ha felmérjük a múlt év eseményeit, azt, hogy szám szerint hányféle kulturális eseményben volt része Gúta lakosságának, megint csak az elképedés marad: két-három említésre méltó eseményt tudnak felsorolni: színdarabot, esztrádműsort. Egyéb? Semmi. Jól tudjuk, hogy mindezekért nem csupán, sót nem is elsősorban a gútai elvtársdk tehetnek, de el kell gondolkozniuk ezeken a tényeken nekik is. S hogy gondolkoznak is rajtuk, mi sem bizonyítja jobban, mint az a parázs vita, amely szinte pillanatok alatt fellángolt, ahogy összeültünk. Miről folyt a szócsata? Van a községnek egy Cse- madok szervezete, amely úgy- ahogy. de tud valamit felmutatni. Eddig szerződésük volt a művelődési házzal, amely anyagilag segítette őket. Most a szerződést felbontották, mondván, hogy nem kifizetődő az üzlet, csak ráfizetés van belőle. Hogy mit mond erre a Csemadok? Igen, de miért nevezik a művelődési otthont annak, aminek, ha az csak ráfizetés nélkül hajlandó áldozni a kultúrára. Hol van akkor a felvilágosító, nevelő munkát támogató anyagi segítség ? Mi magunk nem szívesen avatkozunk bele a gútaiak problémájába, csupán megjegyezzük: téved a művelődési otthon állandó fizetéssel bíró igazgatója, ha azt hiszi, nevelő és szervező munkája kimerülhet annyiban, hogy hetente összehoz egy teadélutánt (amire ttdajdonképpen szervezni sem kell, hiszen tódul rá a fiatalság). Igen, de hol marad akkor a népművelés? Egy újabb fogas kérdési Van a faluban 70 (írd és olvasd: hetven) tanító. Szabó elvtárs védelmébe vette a tanítók munkáját, hivatkozott elfoglaltságukra, nehéz körülményeikre, stb. Igen ám, de vegyünk egy gyors számadást: ha a jelenlegi szűkös helyzetben minden tbnító csak egy szerepet volna hajlandó elvállalni és lejátszani évente a gú- taiaknak, az már maga tíz darabot jelentene évente. S ezzel szemben volt kettő. Feltehetően az sem csupán a tanítók jóvoltából. Nézzük a könyvesboltot. Afelől érdeklődünk, kb. hány állandó vásárlója van a könyveknek tízezer ember között. Az elárusítóvá sokáig habozik, látszik, jóformán fogalma sincs, mit mondjon, végül kibök ötvenet, mint a lehető legmagasabb számot. No most figyeljünk, s kezdjük elölről: van a faluban hetven tanító ... vagy inkább mégse folytassuk ? A könyvtári Tudott dolog, hogy az egyik legbürokratikusabb intézmény az országban a Slovenská kniha nevezetű könyvterjesztő vállalat. Sokat kapott már a fejére mindenhonnan, ám szívós természetűnek mutatkozik, meg se nyik- kan az ütésekre. Mi most ezúttal a falusi könyvtárak ügyében emelnénk szót: tessék elképzelni, hogy van egy falusi könyvtárnak egy bizonyos mennyiségű pénzösszege új könyvekre. S ezt az összeget kimondottan csakis a járási (ez esetben a komáromi) könyvesboltban meríthetik ki. Csodálkozni tetszik? Az nem lényeges, hogy mi található a járási könyvesboltban. A lényeges az, hogy az összeget elköltsék, s ott költsék el. Hogy esetleg nincsenek épp nekik való könyvek? Sebaj, visznek ami található. Visznek nem aktuális brosúrákat, csillagászati könyveket, unalmas fércmunkákat. S ekkor a könyvtáros, aki nehezen be tud csalni egy nénikét, bácsikát, aki életében soha nem olvasott, hogy olvasson már el valamit, adja a kezébe ezeket. Nem kétséges, hogy az ilyesminek az eredménye: hat ökörrel se lehet még egyszer a könyvtár tájékára csalogatni az ilyen könyvekkel megismerkedett bácsikát, nénikét. Mindezt mivel zárjuk? El kellene tűnődni ennek a nagy községnek a sorsán az illetékeseknek. Mégsem lehet számunkra közömbös tízezer embernek a továbbfejlődése. Hiszen a járásunkban találunk figyelemre méltó eredményeket sokkal kisebb helyeken , is, ha az „városnak“ számít. Gúta nem számítja magát a városok közé. De van tízezer lakosa. S falu ide, város oda, ezzel a tízezer emberrel számolni kell... Cselényi László A TANÍTÓK ÉS A VIDÉK Nyugtalan és mozgalmas időszakot élünk. Ezt a pvug- talanságot társadalmunk egyre virágzóbb, ám egyre bonyolultabb élete hozza magával. Így van ez helyesen, ?így van ez jól. Ez a mozgalmas élet késztetett engem is e néhány gondolat megírására, főleg, mert az foglalkoztat a legjobban, vajon hogyan oldhatnánk meg legjobban, legkönnyebben a felmerült vagy még felmerülő problémáinkat, melyek azok az időszerű, égető nehézségek, amelyeket feltétlenül meg kell oldanunk. Mert célunk nemcsak a hibák feltárása, hanem azok kijavítása, elkerülése is. Vegyünk egy példát. Szocialista társadalmunk a tanítót olyan helyre állította, amilyen eddig egyetlen társadalomban sem volt, hiszen megbízták a legnemesebb feladattal, a felnövekvő ifjúság nevelésével. Azt az ifjúságot kell felnevelnie, amely majd a kommunista társadalmat fogja építeni. Egy nagy orosz pedagógus a gyermeknevelésről ezt mondja: Gyermekeink a mi öregségünk Ha jó nevelésben részesültek, az öregségünk öröme, ha rosszul neveltük őket, a mi bosszúságunk, bánatunk lesz. Eddig az elmélet. De mit mond a gyakorlat? Még csak egy évtizede tanítok, de már ez alatt is gyakran kellett tapasztalnom, milyen mostoha helyzetük van a mi tanítóinknak. Szerintem a tanító olyan egyén, akinek mindenki parancsol, aki mindenért felelős, akinek mindenhol ott kell lennie. Ez talán nem is lenne baj, hiszen ebből is látszik, milyen fontos szerepet töltünk be az emberek formálásában, a társadalom életében. Ám nem mondhatjuk el, hogy e követelményekkel összhangban van a tanítók anyagi és erkölcsi támogatása is. Térjünk csak konkrétan például a tanítók lakáskérdésére. Egy 30 tanerős iskolában két tanítói lakás van, s *még ebből is át kellett adni az egyiket a HNB titkárának. A tanítóknak nem volt hol lakniuk. Albérlet után kellett mászkálni. Gyakran eredménytelenül, vagype- dig egészségügyi szempontból nem megfelelő helyen kellett meghúzódniuk (itt Gímes községre gondolok). De az ilyen egészségi szempontbók nem megfelelő helyből sincs elegendő. Így a járási iskolaügy kényszermegoldáshoz folyamodik, olyan tanítókat helyez el az ilyen iskolákban, akik valami úton-módon bejárhatnak munkahelyükre. A bejárás pedig nagyon keserves, különösen nagyobb távolságról. Ez gyakran egész napi csatango- lással jár, nem említve, hogy ilyen esetekben a tanítók leggyakrabban száraz ételen élnek. Alig várják a tanítás végét, hogy szaladhassanak haza egy kis meleg levesre. Másfelől lehet, hogy megfelelő és elfogadható okot ad ez az iskolán kívüli munka, a népnevelő tevékenység alóli kibúvásra. Ez aztán tovább kompli- kálódik, egészségtelen légkör alakul ki az iskola tanítói között egyfelől, másfelől pedig a helyi szervek és az iskola tanítói között. Néhány tanítóra, akik a mostoha körülmények ellenére is helyben vannak, az iskolán kívüli munka s néha az iskolában végzett apró-cseprő munkák tekintélyes része is hárul. E többletmunka ellen nem egyszer lehet hangokat hallani, de a bejáró tanítók úgy látják, hogy a többiek helyben vannak, s így megtehetik, kitelik az idejükből. Megjegyzem, alég ^ok olyan tanító is akad, akik ezt a rendellenességet szívesen kihasználják, mert így több funkciót szerezhetnek s ezzel mintegy hatalmi túlsúlyt éreznek a többi tanítóval szemben, és ez már káros következményeket von maga után. Először is sok olyan iskolán kívüli munkával terhelik őket, amit más is el tudna végezni, így az iskolai munkájuk, a tanítás, az iskola irányítása hiányos vagy éppenséggel elégtelen. Másodszor, elkezdődik a torzsalkodás, mert ilyen esetben zárt és nyilvános gyűléseken egyaránt elkezdik a tanítók szapulását, sőt előfordul, hogy egyeseknek még a szakmai munkájába is belekontárkodnak. Ezzel szemben kialakul a tanítók között egy harmadik csoport, azok, akik hízelkednek a funkciókat halmozó kollégáik előtt s ha szalmát sem tesznek keresztbe a köz érdekében, mégsem történik bántódásuk. Volt olyan időszak, amikor falunkban egyetlen gyűlés sem maradhatott el anélkül, hogy a tanítókat ne szapulták, ne hibáztatták volna valamiért. Ugyanakkor az iskola vezetői fontos szerepeket töltöttek be a falu társadalmi szervezeteiben. A falusi vezetők talán a tanítók iskolai, iskolán kívüli munkáját is aszerint értékelik, ki milyen személyes jó barátja ennek vagy amannak. S a gyakorlat azt bizonyítja, hogy személyes jó barátságot nemcsak jó munkával lehet szerezni, hanem sokkal inkább egy pohár jó borocska mellett. Mert hisz dialektikus törvényszerűség. hogy nemcsak jól kell dolgoznunk és se jobbra, se balra nem szabad tekintenünk, hanem küzdenünk kell a haladás új ellenzőivel is. Próbáljuk meg személyes jó barátságunkat kifejleszteni akkor is, ha megmondjuk az igazat, mindenkinek a szemébe, legyen az bárki. FAZEKAS IMRE Egyre modernebb ragyogó kiállítási épületekben mutatjuk be szocialista építésünk eredményeit.
