Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-02-25 / 8. szám

A fehér elefánt formájú hegyek

Az Ebro völgyének túlsó ólaién hosszú, fehér hegyek melkedtek. Ezen az oldalon em volt se fa, se árnyék, a asútállomás két sínpár közt, napon sütkérezett. Szorosan t állomás tövében az épület atett egy kis meleg árnyékot, söntés nyitott ajtajában pe- ig bambusznádból fűzött /öngyfüggöny lógott, a le- yek ellen. Az amerikai fia- ilember és a lány, aki vele alt, kint ült az árnyékban jy asztalnál. Rekkenö hőség )lt. Barcelonából várták az cpresszt, negyven perc múlva all megérkeznie. Két percre 1 meg ezen az állomáson, :tán megy tovább Madridba.

— Mit igyunk? — kérdezte lány. Levette a kalapját, és tette az asztalra.

— Kutya meleg van — ondta a férfi.

— Igyunk sört.

— Dos cervezas — szólt be férfi a függönyön.

— Két nagy pohár? — kérnie az asszony az ajtóból.

— Igen. Két nagy pohár.

Az asszony kihozott két po- ir sört és két nemezlapot. ;tette az asztalra a nemezla- >kat és a söröket, s megnézte férfit és a lányt. A lány a egyeket nézte.

Fehéren csillogtak a nap- nyben, a vidék pedig barna ilt és poros.

— Olyanok, mint a fehér efántok — mondta a lány.

— Én még nem láttam fe- •r elefántot — mondta a rfi, s kiitta a sörét.

— Persze, nem láthattál.

— Miért ne láthattam vol- ? — mondta a férfi. — Az ág nem bizonyít semmit, ha

kijelented, hogy nem lát- ttam.

A lány a bambuszfüggönyt zte.

— Valami felírást festettek — mondta. — Mit jelent?

— Anis de Toro. Egy ital ve.

— Ne próbáljuk meg?

A férfi beszólt a függönyön:

— Hello.

Az asszony kijött az ivóból.

— Négy reála — mondta.

— Két Anis de Torót ké- nk.

— Szódával?

— Szódával akarod?

— Nem tudom — mondta a iy. — Szódával jobb?

— Egész jó.

— Szódával kérik? — kér- zte az asszony.

— Igen, szódával.

— Édesgyökér íze van — ■ndta a lány. és letette a tarát az asztalra.

— Mindennel így jár az em— Igen — mondta a lány. — idennek édesgyökér íze van. <ént az olyasminek, amire

már régóta vágyott az ember, mint például az abszintnak.

— Ugyan, hagyd ezt abba.

— Te kezdted el'— mondta a lány. — Én jókedvű voltam. Én remekül éreztem magam.

— Jó. hát próbáljuk meg remekül érezni magunkat.

— Kérlek. Én azon voltam. Éppen azt mondtam, hogy ezek a hegyek fehér elefánthoz hasonlítanak. Ez nem volt vidám dolog?

— De az volt.

— És ki akartam próbálni ezt az új italt is. Egyebet nem is csinálunk soha, igaz? Megnézünk mindenfélét, és kipróbálunk új italokat.

— Körülbelül.

A lány a hegyvonulatok felé nézett.

— Szép hegyek — mondta.

— Tulajdonképpen nem is hasonlítanak fehér elefánthoz. Csak úgy értettem, hogy a fák közt mintha olyan lenne a bőrük színe.

— Igyunk még valamit?

— Jó.

A meleg szél a bambuszfüggöny szálait hozzáverte az asztalukhoz.

— A sör jó hideg volt — mondta a férfi.

— Finom — mondta a lány.

— Igazán őrült egyszerű kis műtét az egész, Jig — mondta a férfi. — Voltaképpen nem is operáció.

A lány a földet nézte az asztal lábánál.

— Tudom előre, hogy fel sem vészed majd, Jig. Igazán semmiség az egész. Csak éppen megnyitják.

A lány nem szólt semmit.

— Veled megyek, és ott maradok veled végig. Csak megnyitják, s aztán megy minden magától.

— És aztán, utána mit csinálunk majd?

— Utána megint minden jó lesz. Ahogy azelőtt volt.

— Miért gondolod?

— Mert semmi más bajunk nincs. Csak ez az egy dolog keserítette el az életünket.

A lány a bambuszfüggöny felé nézett, kinyújtotta kezét, és megfogott két szálat a gyöngyfűzérekből.

És azt hiszed, hogy minden rendbejön, és boldogok leszünk ?

— Biztosan tudom. Ne félj, Jig. Ismertem másokat is, akik átestek rajta.

— Én is — mondta a lány.

— És utána csuda boldogok voltak mind.

— Hát ha nem akarod — mondta a férfi —, akkor ne csináld. Én nem beszéllek rá, ha nem akarod. De tudom, hogy milyen semmiség az egész.

Az embereket szerette

Július Fučík február 23- í lett volna 60 éves. Erről napról nemcsak hazánk- m emlékezünk meg, ha- :m mindenütt, ahol Fučík váló személyiségét és műit értékelik és szeretik. Fučík műve és harca a :ocialista kultúráért

jyanolyan értéket jelent, ir.t a kapitalizmus igazi culatát élesen megvilágító ságírói tevékenysége. Bá- rsága és igazságszeretete, elyet cikkeiben és a bur- oá sajtóval szemben folyton viták folyamán bebi- myított, megmutatta maitartását, amely még ma igazi értéknek és példa- lásnak számít.

Fučík, mint a marxizmus- ninizmus tanításainak hű Svetője sohase kötötte agát szolgai módon a szöghez, cikkeiben mindig mák a meggyőződésnek lőtt kifejezést, hogy har- ilni csak élőszóval és ér- ikkel lehet, amelyek önló gondolkodásra készte- k az olvasót. Sohasem ta- irgatta az igazságot, min- >n oldalról rávilágított a -ob’émákra és soha se raj- ilta el a való helyzetet, z igazság útját nem látjuk §ha teljesen világosan maink előtt, ha göre ngyö- ;bb úton és körülményesebben jutunk el a végső igazsághoz, annál mélyebben értékeljük. Fučík újságírói és irodalomkritikai műve ezért tartozik még ma is szorosan a mi harcunkhoz.

Fučík nevét a világon mindenütt úgy ismerik, hogy olyan ember volt, aki a szocializmus igazságáért áldozta fel fiatal életét. A távoli Kirgíziában a Tan- San hegységben egy 4 ezer méter magas hegyet róla neveztek el. A hegyeknek talán mindegy, hogy milyen nevet kapnak, de nem mindegy azoknak az embereknek, akik a hegyek alatt élnek. Az embereknek, akiknek megvannak a maguk örömei, bánatai, szenvedései, az embereknek, akik szeretnek s akik szeretik saját munkájukat. Fučík ezekért az emberekért harcolt az igazságos egyszerű emberekért, ezekért küzdött az illegális kommunista pártban, ezért adta ki az illegális Rudé Právo-t és a Trnaveček et — ezért áldozta fel az életét. Az embereket szerette. Az emberekre hagyta müvét, az embereknek, az élőknek, a mai íróknak, újságíróknak,

funkcionáriusoknak, a mai embereknek üzent.

— És te igazán ezt akarod?

— Ezt tartom a legokosabbnak. De semmiképpen sem akarlak rávenni, ha te nem látod jónak.

— De ha megcsinálom, akkor jókedvű leszel, és minden úgy lesz megint mint azelőtt, és szeretsz majd?

— Most is szeretlek. Tudod jól, hogy szeretlek.

— Tudom. De ha megcsinálom, akkor megint tetszik majd neked, ha olyasmit mondok, hogy fehér elefánthoz hasonlít valami, és örülsz majd neki?

— Nagyon, nagyon. Most is nagyon örülök neki, csak képtelen vagyok erre figyelni. Tudod, hogy milyen leszek, ha bánt valami.

— Ha megcsinálom, akkor nem fogsz többet bánkódni?

— Emiatt nem fogok bánkódni, mert semmi az egész.

— Akkor megcsinálom. Mert az nem érdekel, hogy velem mi lesz.

— Hogy érted ezt?

— Magammal nem törődöm.

— De én törődöm veled.

— Ö, persze. De én nem törődöm magammal. Megcsinálom, és aztán minden nagyszerű lesz.

— Én nem kívánom tőled, hogy megtedd, ha így fogod fel.

A lány felállt, és az állomás széléig sétált. A síneken túl, a másik oldalon gabonaföldek voltak, az Ebro partját pedig fák szegélyezték. Messze, a folyón túl, nagy .hegyek látszottak.

A szántóföldeken egy felhő árnyéka vonult'végig, s a lány látta a fák közt a folyó vizét.

— Pedig a miénk lehetett volna mindez — mondta. Minden a miénk lehetett volna, és mi napról napra egyre jobban elrontjuk.

— Mit mondsz?

— Azt mondtam, hogy minden a miénk lehetett volna.

— Hát a miénk is lehet minden.

— Nem, nem lehet.

— Miénk az egész világ.

— Nem, nem a miénk.

— Bárhová elmehetünk a világon.

— Nem, nem mehetünk. Már nem a miénk.

— De a miénk. Ha egyszer elvették az embertől, nem kapjuk vissza soha többé.

— De nem vették el tőlünk.

— Jó, majd meglátjuk.

— Gyere vissza az árnyékba

— mondta a fiatalember. Nem szabad így gondolkoznod.

— Én nem gondolkozom — mondta a lány. — Csak tudom.

— Nem kívánom tőled, hogy megtedd, ha te nem akarod ...

— Azzal sem érek semmit

— mondta a lány. — Tudom. Ne igyunk még egy pohár sört?

— Ihatunk. De tisztában kell lenned azzal, hogy ...

— Tisztában vagyok vele — mondta a lány. — Most már ne beszéljünk többet, jó?

Visszaültek az asztalhoz. A lány a hegyeket nézte, a völgy túlsó, kopár oldalán, a férfi pedig hol a lányt nézte, hol az asztalt.

— Értsd meg — mondta —, én nem kívánom tőled, hogy megtedd, ha nem akarod. Szívesen vállalom az egéhzet, legyen meg, ha neked olyan sokat számít.

— S neked nem számít semmit? Meg tudnánk lenni valahogyan.

— Persze, hogy számít. De nekem senki nem kell rajtad

□ □□□□□□□□□

FILMKRITIKUSOK DÍJA =

A csehszlovák filmkriti- = kusok és újságírók klubjá- = nak legutóbbi ülésén kiér- E tékelték filmgyártásunk E 1962. évi termésének ered- E ményeit. A több mint 40 E film közül a kritikusok vé- = leménye szerint a legkie- = melkedőbb alkotás a napok- = ban bemutatott Nap a háló- r ban (Slnko v sieti) című E szlovák film. A film rende- = zője Štefan Uher, szöveg- = könyv-írója Alfonz Bednár, = operatőr Stanislav Szomo- =: lányi.

kívül. Nekem senki más nem kell. És tudom, hogy semmiség az egész.

— Ö igen, te tudod, hogy semmiség az egész.

— Rendben van, de hiába beszélsz így, én mégis tudom.

— Nem tennél meg valamit a kedvemért?

— Mindent megteszek a kedvedért.

— Nem hagynád abba a beszélgetést, kérlek, nagyon szépen kérlek?

A férfi nem felelt, • csak a poggyászukat nézte. Az állomás falánál állt a két táska, és rájuk volt ragasztva valameny- nyi szálloda címkéje, ahol csak megháltak.

— De hát én nem kénysze- rítlek — mondta. — Bánom is én az egészet.

— Mindjárt sikítok — mondta a lány.

Az asszony kijött a függöny mögül, és letett elébük két pohár sört a nedves nemezlapokra.

— Öt perc múlva itt a vonat — mondta.

— Mit mondott? — kérdezte a lány.

— Azt mondja, öt perc múlva itt a vonat.

A lány vidáman rámosolygott az asszonyra, köszönetképpen.

— Jó lesz, ha átviszem a táskákat az állomás másik oldalára — mondta a férfi. A lány rámosolygott.

— Vidd. Azután gyere visz- sza, és kiisszuk a sört.

A férfi megfogta a két nehéz bőröndöt, s átcipelte a másik sínpárhoz, megkerülve az állomásépületet. Végignézett a síneken, de a vonat még sehol sem látszott. A söntésen keresztül jöt,t vissza. Bent az utasok iszogattak, akik a vonatot várták. Megívott egy ánizst a söntésasztalnál, és nézte az embereket. Feltehetően valamennyien a vonatot várták. A bambuszfüggönyön át ment ki. A lány az asztalnál ült és mosolygott rá.

— Jobban érzed magad? — kérdezte a férfi.

— Remekül érzem magam — mondta a lány. — Nincs semmi bajom. Remekül érzem magam.

MORY ANDREA

orgonaversenye

M fiatal bratislavai művésznő az utóbbi évek során siker-' MA rel kapcsolódott be a rendszeresen hangversenyezök közé. Többnyire modern szerzők műveit játssza, előadását élénk temperamentum és a hangszínek finom kezelése jellemzi. Mintha erezné, hogy a modern közönséget meg kell győzni: az orgona nem csupán egy történelmi kor hangszere, hanem kiválóan alkalmas a modern zenei mondanivaló és szokatlan hanghatások tolmácsolására is. Február 15-én a Szlovák Filharmónia koncerttermében megrendezett hangversenyén A. Piechler Olasz szvitjét, F Hanuš Suita lirica-ját, továbbá F. Vrána Koncertetüdjét játszotta a műsor első felében, nagy virtuozitással és zenei érzékkel csillogtatva meg a szóló-orgona képességeit.

Szünet után a szintén bratislavai Ladislav Dósa szokatlan témával, formával és hangszereléssel feltűnést keltő darabja került bemutatásra. A mii címe — Hét gong a gravitációról és a vonzóerőről — és a műsorhoz mellékelt magyarázószöveg elárulta, hogy kozmikus téma zenei feldolgozásáról van szó. Az orgonán kívül zongora (K. Havlíková), cselló (O. Novák), két trombita (K. Roško és A. Sýkora), továbbá ütőhangszerek (V. Bittner, L. Snajder és F. Rek) szerepeltek a darabban, tehát a hangszínek és ritmusok pazar gazdagsága. Hangverseny után megkérdeztük a szerzőt, mi adta az ötletet az ilyen szokatlan összeállítású együttes kiválasztásához.

„Az orgona dinamika és hangszínek szempontjából felülmúlja a többi hangszert — válaszolta —, de végeredményben mégis csak egy hangszerről van szó, melyet egyetlen játékos

E A Csemadok vámosújfalu- = si szervezete e napokban ~ nagy sikerrel mutatta be E Nádszegen Siposs Jenő Boj E londóra című háromfelvo- E násos vígjátékát. A szerep- E lök közül Oláh Ödön tet- = szett a legjobban a közön- E ségnek. Otthonosan mozog- E tak a színpadon Pass Gyu- E la, Esztergályos Gabi, Bu- E gár Margit, Klabozai Mar- E git, Nagy Nándor és Meny- E hárt Lajos.

Ej Szeretnénk, ha máskor-is E eljönnének hozzánk a vá- E mosújfalusi színjátszók.

E Erdélyi Vilmos,

Nádszeg

kezel. Mivel Bratislavában rendszeresen hallhatunk orgonahangversenyeket, és az orgonairodalom a stílusok választéka szempontjából némi egyoldalúságot mutat, feltétlenül szükség van új, vonzó hangszerelésű művekre, melyek célszerűen egészíthetik ki a szólisztikus orgonadarabokat. Az a tény, hogy igazi hangversenyteremben van orgonánk, megad minden technikai lehetőséget ehhez. A mai közönség a hangszínek tekintetében — különösen a filmzene hatása alatt — nagyon el van kényeztetve, ezért úgy vélem, orgonahangversenyeken is hasznos, ha egy-egy darabban sok-sok dinamikai fokozat, hangszín és hangulat lepi meg a hallgatóságot.

/

gén, mi is azt hisszük, hogy a bratislavai hangverseny- orgoria felépítése révén fejlődésnek indult orgonazenekultúra jó úton halad előre és egyre szélesebb körű érdeklődést kelt, különösen a fiatalok körében. A tehetséges Móry Andrea hangversenye jelentős lépés e cél felé.

Filmszínházaink nagy eseménye az Iván gyermekkora című új szovjet film.