Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-02-25 / 8. szám
oioioBoioioioioioioae 0 0 0 GÄL SÁNDOR: 0 ANAPLO MARGÓJÁRA 0 0 o Szóljon aki g szólni mer 5 o ... Nos, kezdjük újra, visszatért erővel, fejfájás nélkül, Q Q szikrázó télben, holnapi tavaszban. ■ mindegy az, mindegy, Q — nos, kezdjük újra 0 ■ 0 Hibáztunk ? Nos, kezdjük újra! Át kell festeni a befirkált falakat ■ a kerítés-palánkot, 0 s mélyebben, mélyebben " az emberi szívekben kell keresni a megoldást. 0 Bátran kell szólni ■ s ki szólni tud U és szólni mer 0 ■ 0 azé legyen a tisztelet. Költő, politikus, paraszt vagy munkás, S mindegy az, mindegy, “ csak szóljon, mert bűn a hallgatás, a jelen parancsol, Q a holnap követel, U szóljon, aki szólni tud, szóljon, aki szólni mer! 0 * 0 ■ \0 n o OIOIOIOIOIOIOIOIOIOIC M inden napló alapkritériuma az őszinteség: Feljegyezni mindazt, ami az élet mozaikjait, mindennapjait színessé, problematikussá, széppé vagy gondterheltté teszi, s feljegyezni valóban úgy, ahogy azt én látom, saját szememmel, azaz ahogy bennem a napi valóság visszatükröződik. Föltételezem, hogy az Oj Ifjúság múlt heti számában közölt, s vitára bocsátott napló- részlet aranyfedezete is az őszinteség. Mert csakis így nyújthat módot arra, hogy belepillantsunk egy falusi tanító életébe, lelkivilágába, problémákkal teli munkájába, s megtudhatjuk, hogy az illető tanító hogyan viszonyul a valósághoz; vagyis, hogy az életében pozitívan vagy negatívan ható tényezőket az öntudatnak és világnézeti érettségnek milyen mércéjével méri. De így láthatjuk azt is, hogy a napló-író mennyit tud és mennyit akar a munkából a maga területén vállalni. Véleményem szerint két fontos probléma képezi a vita tárgyát. Az egyik, hogy a napló által visszatükrözött valóság általános jelle- gű-e, vagy pedig csupán az illető tanító életének a valósága ez? Ezzel az első problémával bőven nem kívánok foglalkozni, minden bizonnyal más hozzászólók megírják majd véleményüket. Mégis ennyit: Ha ezt a naplórészletet falusi iskoláink, falvaink és tanítóink életének általános képévé minősítenénk, durván megsértenénk az igazságot, meghazudtolnánk mindazt a nagyszerűt, amit a szocialista termelési viszonyok győzelmével ilyen vonatkozásban is elértünk. Mert ügye a szocializmus győzelme nemcsak a szocialista tulajdonviszonyok megteremtését, a kizsákmányolás megszüntetését stb. jelenti, hanem egy új társadalmi fölépítmény fokozatos kibontakozását és hatását is, s ennek keretén belül számos olyan probléma is nagy általánosságban már megoldódott, amelyeket megoldatlanként tüntet fel a napló. mi a cikkből kimaradt.. . Elnézést kérek kedves cikkírók, de valóban kimaradt, mégpedig sok lényeges tény, amiről megfeledkeztek a „Quo vadis MATESZ ?“ című cikkben. Az ember természetétől fogva szokások rabja, ebben az esetben is azt gondoltam. A hová mégy MATESZ? kérdés után felelet következik. Sajnos csalódtam, mert oda semmiképpen sem halad és nem is haladhat a színház, ahová Cse- lényi és Csikmák hipotézisei irányítják. Valóban, csak hipotézisekről lehet szó. Induljunk ki néhány példából. . Már az a tény, hogy alig néhány percet szántak a fiatalokkal való beszélgetésre (ahol a főiskolások közül csak egy- kettő volt jelen), s ennek alapján jutottak a következő megállapításhoz, — „Ám nézzük a jövőt, a fiatalságot... az volt a benyomásunk, hogy túl az esetleges dicsőségen, ami a hogy az emberi lélek — kiváltképpen a művészi hajlamú — sokkal komplikáltabb, minthogy ilyen rövid idő alatt a mélyére tudjunk hatolni, feltárni értékét, álmait és terveit. Hadd idézzünk tovább: „A főiskolán ez évben végez az első három magyar növendék, s ismerve őket, tudjuk, hogy mit várhat a színház egy Be- ke Sándor szenvedélyes útkeresésétől, egy Thirring Viola kirobbanó tehetségétől, egy Vavreczky Géza akaratától, indulatától. Ha ezek is cserben nem hagyják őket. Mert úgy hírlik, egyikük Magyarországra készül, a másik szlovák színházhoz, a harmadik ki tudja hová? Vagyis ha ez bekövetkezik, az eredmény egyenlő a semmivel, kezdhetjük elölről." Ha ez igaz lenne — sarkigazságnak is lehetne nevezni, de ebben az esetben, sarktévedés, jobban mondva sarki pletyka. Ha csak rólunk lenne szó, megelégednék e rövid válasz- szál. Ellenben tudatában vagyok annak, hogy sok fiatal érdeklődik a bratislavai Szín- művéSzeti Főiskola iránt, amióta a Magyar Területi Színház számára is képeznek ki növendékeket, ezért kötelességemnek tartom ezt a téves nézetet tisztázni. Először is minden magyar növendék, akit felvesznek e főiskolára, akár színésznek, dramaturgnak, vagy rendezőnek, mélyen tudatában van annak, hogy szlovák nyelvnehézségei ellenére, azért vették fel, mert a színháznak szüksége van további képzett művészekre. Ennek alapján a tanterv, magyar színpadi beszédet is biztosít számukra. Visszaélni a színház bizalmával, aki támogatja e növendékeket, az iskola négyévi fáradhatatlan munkájával és nem utolsó sorban az állam šok 10 000 koro - nájávál, amibe egy főiskolás tanítóba kerül, egyenlő a pimaszsággal, felelőtlenséggel és gazsággal. Ha mégis akadna ilyen erkölcsfoszlány bármilyen lepel alatt ts — álmai meghiúsulnak, mert a legutóbbi előírások alapján minden főiskolai növendék oda köteles állásba lépni, ahová öt képesítése alapján irányítják. Kár, hogy ez a rendelet nem volt életben, amikor Bella AnVavreczky Kürthy Géza, az iskola egyik előadásán színészettel jár, alig vannak becsvágyaik, aligha érdekli őket ezen túl is az élet, a művészet." — azt bizonyítja, hogy nézetük nem helytálló, s elhamarkodott. Meggyőződésem, tál végzett, aki nagyon is megsértette a fentebb említett erkölcsi szabályokat s az iskola elvégzése után szlovák színházhoz ment. Azt hiszem ez a néhány példa elegendő, hogy megvilágítsuk Cselényi és Csikmák cikkének homályosságát, szubjektivitását. Ketten vagy többen egy bizonyos dolgon, két esetben dolgoznak: vagy azért, hogy meglátásaik szintézise és érzelmeik asszociációja alapján, maximális objektivitást érjenek el az adott helyzetben, vagy pedig azért, hogy egyedül nem képes, vagy nem mer határozott álláspontot elfoglalni. Sajnos az ő esetükben az utóbbi áll közelebb az igazsághoz. Az embert mindig munkája nyomán értékelik, s így a színházat is, a fiatalságot is ennek alapján kellett volna értékelni Csak így beszélhetnénk helyes tényállásról. Ami a színházat illeti, nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, nem vagyok erre hivatott, — de egy tény nyugtalanít. Rólunk van szó. Ebben az iskolaévben már második abszolvens színdarabunknak is rég megvolt a bemutatója. Csaknem minden szlovák újság értékelte, méltatta az iskola és a növendékek munkáját, de egyetlen magyar újság szerkesztőjének se jutott eszébe, hogy megtekintse ezeket az előadásokat s informálja a színházunk rajongóit, milyen munkát is végeztek a színház jövendő tagjai. Ezzel a kérdéssel korántsem azért foglalkozom, hogy magunkat propagáljam, de valóban szomorú, hogy a magyar lakosság nem munkánk alapján szerzett rólunk első tudomást, hanem pletykán keresztül. Bizonyára akadnak a fiatalok között, akiket erdekel iskolánk belső élete, számukra szeretném megemlíteni legalább e két előadás címét. Az első J. G. Tajovszký: Anya, — Bűn, — Szolgálatban című három egyfelvonásos, szlovák klasszikus művek voltak, amelyek Janko Borodáé professzor, nemzeti művész rendezésében kerültek a közönség elé 1962. X. 27-én. A másik Jules Verne: Nyolcvan nap'alatt a föld körül című regénye alapján Pavel Kohout dramatizaciója volt, J. Svoboda rendezésében. ' Végül szeretnék azokhoz a fiatalokhoz szólni, akiket érdekel a színház s munkájukkal szeretnének hozzájárulni kulturális életünk gyarapításához. Ha eltökélték magukat, ’hogy iskolánk növendékei, később pedig a magyar színház tagjai szeretnének lenni, mielőtt elszánják magukat e lépésre, szabaduljanak meg a színházra vonatkozó minden hamis nézettől, vessék el összes karrierista álmaikat, s legyenek tudatában annak, hogy a csehszlovákiai magyar kultúra ápolására szentelik életüket. A színészei nagyon szép és hálás, de nagyon nehéz és felelőség- teljes feladat. Aki ezt nem tudatosítja, gondolni se merjen a színészi pályára, mert csak fekély lenne egy társulat életén. BEKE SÁNDOR Például: Idézet a naplóból: „Ma bent volt a szövetkezet elnöke a tanítói szobában. Nagyon nagy csönd volt, csak ő hangoskodott.“ „Dorgált bennünket, hogy a fiatalságnak nincs viszonya a mezőgazdasági munkához. Hallgattam én is, pedig párttag vagyok“ stb. — Más: „Itt lakásom sincs. Bent lakom az iskolában a kísérleti eszközökkel együtt. Ki mindenki már kapott lakást, aki idejött a faluba. Velem nem törődnek“, stb. Megint más idézet: „Este a színdarabpróbán sokat mérgelődtem. Három szereplő megint nem jött el. Csak vergődünk. Nagyon hideg volt a teremben. Senki sem segít. Legalább a CSISZ-elnök jött volna oda." Még tovább idézhetnék a naplóból, de ennyi is félreérthetetlenül azt mondja, hogy szegény tanító sajnálatra méltó helyzetben van, s tehetetlenségével, „hallgatni arany“ — taktikájával maga is sajnálatra méltó. Az ő szemüvegén keresztül valóban mi sem látunk semmi mást; egy rendkívül rossz faluba került, ahol minden rosszul megy, ahol a tanító a funkcionáriusok lábakapcája, ahol a tanítót annyira nem becsüli a nép, hogy még meleg ételt sem ehet rendszeresen, ahol a tanító a mindennel szembeni tehetetlenség megtestesítője. De mi köze ennek a képnek társadalmunk konkrét valóságához? Vajmi kevés! Szó sincs róla, tanítóink helyenként találkoznak ilyen nehézségekkel, de így ez a kép nem teljes, (ott is csak emberek laknak, az emberek pedig jók is és gyarlók is, az élet is ellentétekkel telített), ami pedig nem teljes, az általánosítva — hamis! A másik probléma, ami vita tárgyát képezi, hogy az illető tanító vajon helyesen értékeli-e azokat a jelenségeket, amelyekkel tanítói tevékenysége közben találkozik? Ehhez lenne egy-két megjegyzésem: 1. A csütörtöki feljegyzéseiben nem kis felháborodással szól arról, hogy reggel kiparancsolták a gyerekeket brigádmunkára. S nem érti, hogy miért volt erre szükség, amikor „nem is volt olyan sürgős az a munka“. Meggyőződése, hogy a diákok is ledolgozzák a heti negyvennyolc órát, „amit ma végeztünk, azt a felnőttek is ledolgozhatták volna“. Szól arról is, hogy „leszokhatnának már arról, hogy mindenre a gyerekeket ráncigálják elő.“ A feljegyzés nem eléggé világos, mert nem tudjuk meg félreérthetetlenül, hogy rögtönzött, vagy az iskolai tervben meghatározott brigádról van-e szó? Amennyiben olyan rögtönzött brigádra mentek a gyerekek, amilyet a munka rendkívül sürgős természetével indokolni nem lehet, (ahogy én értelmezem ilyenről van szó) — a felháborodás teljesen jogos! Komoly hibát követett el az iskola igazgatója azzal, hogy elengedte a gyerekeket, mert vétett az Iskolaügyi Minisztérium erre vonatkozó szabálya ellen. A gyakorlatban ilyesmi sajnos nagyon gyakran megtörténik. Olykor maga az igazgató is dilemmába jut. A múlt esztendőben a tornaijai Mezőgazdasági Technikumon tanítva gyakran tapasztalhattam, hegy a rimaszombati JNB különböző szervei többször is teljesen indokolatlanul, az iskola tanítási tervét mellőzve egyszerűen „kiparancsolták“ a tanulóifjúságot mezőgazdasági brigádra. És bizony megtörtént az is. hogy a szövetkezetben éppenséggel semmi munkát nem tudtak adni egyik vagy másik csoportnak. De mit csinálhatott az igazgató? Hiszen a közvetlen felettes szerv parancsára történt az egész! Azt hiszem, hogy életünknek ezen kimondottan káros jelenségeit sürgősen föl kell számolni. Persze ez nem csökkenti a tanuló- ifjúság számára tervezett fizikai munka értelmét és a váratlanul jelentkező rendkívül sürgős munkákban való segítés jelentőségét. A fizikai munkára való nevelés és a fizikai munka általi nevelés pedagógiai rendszerünk egyik legfontosabb alapelvét képezi. Nemcsak azért, mert a fizikai munka jelentős szereppel bír majd még a kommunizmusban is, és még kevésbé azért, hogy népgazdaságunk a gyerekek munkája által gyarapodjon (a gyerek- bngádosokat gyakran fogadó üzemek vezetői a megmondhatói, hogy bizony gyakran drágább a leves mint a hús“), de azért,’’hogy megtanulják, hogy az életben semmi sem pottyan az égből, minden, minden anyagi jó az emberi munkának a gyümölcse. Igen, a tanulóifjúság által végzett fizikai munkával mindenekelőtt azt akarjuk elérni, hogy valamennyien már kicsi korban megtanulják becsülni a munkát. Nem föltételezem, hogy a napló írója ezt nem látja legalább olyan helyesen mint én. Mégis újra és újra elolvasva a csütörtöki följegyzéseket, marad valami hiányérzetem ... 2. A szombati följegyzések egy olyan problémát'érintenek, amelyek gyakran foglalkoztatják mind a magyar tannyelvű iskolák ti nítóit, mind a szülőket: Kellőképpen még i anyanyelvűket sem ismerő apróságokat a m; gyár nemzetiségű szülők gyakran szlovák tai nyelvű iskolába Íratják be. Az illető tanító siránkozásával nem értheti egyet. S azért, mert ez a siránkozás nagyi ragályos természetű, hasznosnak találom, tisztázzuk ezt a kérdést: Először is: Minden szülőnek jogában i olyan nemzetiségű iskolába adni a gyerek amelyik szerinte leginkább biztosítja a gy rek emberi profiljának a kialakítását, val mint biztosítja, hogy a gyereket a komm nizmust építő társadalmunk teljes értékű, érvényesülésben teljes jogú polgárává neve Ilyen vonatkozásban mindennemű beavatkoz ellentmond a lenini nemzetiségi politika é telmezésének és érvényesítésének. Ilyen v natkozásban semmilyen agitációnak és sei milyen intézkedésnek (gyakran az iskolaüj szakosztályok a szülők akaratával ellentétb szlovák vagy magyar tannyelvű osztályoki kevesebbet vagy többet terveznek, mint ah gyan azt az érdekek megkívánják) sem rr gyár részről, sem szlovák részről helye nin Másodszor: Hazánk magyar nemzetiségű kóláinak létjogosultságát két tényező határi za meg az adott helyzetben: a) Magyar ne zetiség él hazánkban, amelyiknek azonos célja a cseh és szlovák nemzet céljával: kommunista társadalmi-gazdasági rends felépítése. Éppen ezért a cél elérése érdé! ben azonosak a kötelességek és a jogok b) A magyar nemzetiségű iskolák biztosíth ják az ismeretek elsajátításának azon sz vonalát, amit társadalmunk, jelenünk és h napunk egyaránt megkíván minden tannye iskolánktól. Egyszóval: biztosíthatják! Biztosítják-e? válasz (bár bizonyos fenntartással): lényei ben igen! (Érdemes lenne az újságjaink: gyakrabban szétnézni, meg is látni, sőt fel mutatni, hogy hány és hány magyar tannye iskolában tanult fiatal fejezi be az egyeterr válik kitűnő szakmunkássá, újítóvá, péli dolgozóvá stb.) Bár a magyar tannyelvű iskolákért nii mit szégyenkeznünk, mégis meg kell mont nunk, hogy számos magyar iskola színvon még távolról sem zárkózott fel a jó isko színvonala mögé. És bizony az ilyen nívót iskolákból a felsőbb szakiskolákra vagy fő kólákra fölkerült fiatalok gyakran nem bolc gulnak a megtanulandó anyaggal, hol a h nyos tárgyi ismeretek miatt, hol pedig a ke nyelvi ismeretek hiányában. (Ezzel nem i mondom, hogy a szülők által szlovák nyel iskolákba erősítőit magyar gyerekek nagyc százalékaránya boldogul a főiskolákon!) ilyen esetek aztán nem csupán hogy közvi len népgazdasági károkat is okoznak, han visszatetszést és bizalmatlanságot is váltar ki a szülőkben. Véleményem szerint a magyar tannye! iskolák jövőbeni létjogosultságát egyedül kizárólagosan a tanítók biztosíthatják: A n gas színvonallal kell a létjogosultságot bizi sítani. S ha a magyar iskolákon a tani színvonala jó lesz, ha a magyar tannyelvű kólák biztosítják, hogy a tanulók elsajátítj a szlovák nyelv ismeretét, akkor minden ] zonnyal valamennyi szülő figyelembe ve majd azt is, hogy a hatéves kisfiúknak va kislányuknak a saját anyanyelvükön lényei sen könnyebb elsajátítani azokat az alap mereteket, amelyek a legmélyebb benyom, teszik az emberre, amelyek a későbbi tani mányok alapját képezi. Szeretném ezt a témakört még egy gönc lattal megtoldani: Hazánk magyar tannyel iskolái a kommunizmus szempontjából főni perspektivikus szereppel bírnak majd. A kői munizmus teljes győzelme az állam funkcii nak fokozatos elhalását is magával hozza, határok megszűnésével valószínűleg a nép közötti fontos kapocs szerepét töltik be rm azok a nemzetiségi kisebbségek, (az tern szetes, hogy a „külön“ nemzetiségi érdek másod-, sőt harmadrendüekké válnak, máj pedig teljesen elhalnak), amelyek két szói szédos nép nyelvéi is tökéletesen beszé s így betölthetik ezt a funkciót. ts még valamit hozzád kedves, napló-i kollégám! Ha mindebben egyetértünk, akkor egyt értünk abban is, hogy semmi okunk sincs siránkozásra s arra az elkeseredett hang amit oly‘ csúnyán hangzón megpendítel na lódban. Csak föl a fejjel, hiszen éppen a munkánk nem nélkülözheti az optimizmu az emberekben való mély hitet. S a búslak dás, hidd el, mégcsak nem is illik nekünk, nekünk 1300 heteseknek... A pálya nehézs geivel pedig ügye számítottunk még artn idején?! KARDOS ISTVÄ Tajovský: Anya c. egyfelv Thirring Viola és Beke Sándor
