Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-02-12 / 6. szám

Egy téli este Még egy-két rendezői utasítás, tanács és kezdődik az előadás. A nézőtér zsú­folásig megtelt fiatalokkal és idősebbekkel, annak el­lenére, hogy odakint dúl- fúl a hóvihar. Az előcsar­nokban újabb és újabb ala­kok jelennek meg, alig lehet rájuk ismerni, úgy belepte őket a hó. Még szerencse, hogy a teremben kellemes meleg honol. De nem titkolom tovább, hogy miért jöttek össze ennyien, szinte dacolva az időjárással. Sipos Jenő Bolondóra című színjátékát mutatja be a Csemadok színjátszó csoportja. Felgördül a függöny és a színpadon már ismert sze­replőket, de (újakat is lát­hatunk. A színjátszó cso­portnak nem ez az első be­mutatója, ami meglátszik az alakításokon is. Az újak, a legfiatalabbak is alakítá­suk teljességére igyekez­nek. A közönségnek tetszett a darab, ezt bizonyítja a felvonások utáni lelkes taps is. A darab sikerét első­sorban Kosztolányi Gáspár elvtársnak köszönhetjük, aki nemcsak mint rendező vállalta a nehézségek na­gyobb részét, hanem még szereplőként is láthattuk a színpadon. Nem kevésbé köszönetét érdemelnek a szereplők, akik munkájuk után fáradságot nem ismer­ve szorgalmasan gyakorol­tak. Egy t Elhatároztam, hogy ismét nap­lót vezetek. Valamikor gyer­mekkoromban már lejegyeztem napjaim eseményeit. Sokszor föllapoztam azóta, megmoso­lyogtam gyermekkori mondat­alkotásaimat, s főleg azt, hogy akkor még tücsköt-bogarat összeírtam. Röviden szólva, csak a cselekvést, a mozgást vetettem papírra, a gondolatok háttérbe szorultak. Ne csadál- kozzanak rajtam, hiszen akkor még csak gyermek voltam. Most sem keresem a szép ki­fejezéseket, a válogatott jel­zőket, csak úgy egyszerűen, érthetően papírra vetem gon­dolataimat. Mint az naplóírás előtt szo­kás, mottó után is ' néztem, hogy az első lapra beírjam. Nincs még mottóm, nehéz meg­találnom. Mindegy, a naplóí­rást mottó nélkül is újra el­kezdem. PETRÉCS ANNA Ember, ne mérgelődj! Tisztelettel bejelentem, hogy óriási találmányom van. Feles­legessé teszi a valeriánt és a brómot, az andaxint, belloi- dot, trioxazint, a hideg vizet és a dühöngést. Találmányo­mat nem kívánom szabadal­maztatni, ingyen és bérmentve mindenkié. Találmányom alapja a gye­rekkorunkból ismert „Ember ne mérgelődj“! című társasjá­ték. De nem kell hozzá színes kartonlap, nem kell hozzá fa­báb, dobókocka, sőt, nem kell hozzá játszótárs sem. Egy kis képzelőerő, és mínusz tizenöt fokos hidegben, negyvenfokos kánikulában, esőben, hóban, villamoson, üzletben, gyárban, hivatalban csak annyit kell mondani: „Ember, ne mérge­lődj ... hiszen csak játszunk!" — és már lehet is kezdeni. KI MIT TUD JÁTÉK Pályaudvar. „Gyorsvonat ér­kezik krcs mrhhh áuiéolból a dikvááánynál tssékigyázi... krmsh ... áááiué ..Az ember tanácstalanul áll a peronon, nem tudja, merre szaladjon a bőrönddel, nem tudja, mit mondanak be, hogy a nagyné­nikéje érkezett-e Sopronból, vagy most ment el a szegedi györs? Vasutasok futnak el mellette, senki nem ért sem­mit... No, ki mit nem tud? A vasút nem tudja, hogy a szomszédos Népstadionban vi­lágító táblák jelzik a góllövő­ket és a magasugrók eredmé­nyeit, már az ugrás pillanatá­ban. Ha tudná, biztosan világí­tó táblák lennének a pálya­udvarokon is. Vagy: A vevő kér két nagy almát. Kap két kicsit. A követ­kező vevő kér két kicsi almát. Eladó: ne tessék válogatni, csak sorba lehet... Ki mit nem tud? A zöldséges néni nem tudja, hogy nem a vevő van az almáért, hanem az alma a ve­vőért. CSEREBERE JÁTÉK Veszek egy kétkilós kenye­ret, kapok hozzá egy tenyérnyi selyempapírt. Ugyanott vettem egy liter bort, kaptam hozzá két egész selyempapír-ívet. Dühöngjünk? Szó se róla. Játsszunk csereberét. Tekint­sük a bort, sört, pálinkát, pezsgőt és gint folyékony ke­nyérnek, a kenyeret szilárd bornak és akkor mindegy, hogy melyiken van a papír. Vagy: telefonálni akartam egy újfajta telefonfülkében. Szél és hó marta szét a tele­fonkönyvet és nem hallottam a saját szavamat sem az autő- buszak dübörgésétől. Mivel­hogy ezen a hipermodern tele­fonmasinán nincs védőüveg. Mérgelődés? Szó se róla: Cse­rebere játék. Ez nem telefon, ez egy absztrakt szobor és már el is van intézve ... BŰVÖS SAPKAJÁTÉK Belépek egy hivatalba. Kö­szöntem. Nem köszönt vissza senki. Ismét, kissé hangosab­ban köszöntem. Ismét nem fo­gadta senki. Már-már halánté­komba tolult ’ a vér, amikor eszembe jutott, ö, ez azután igazán csak játék. Rajtam van a láthatatlanná tevő bűvös sapkám... ha egész előre me­gyek eddig az asztalig, ha megállók az orra előtt, ha üvöltve fogok köszönni, engem, akkor se lát, akkor se hall... engem nem vehet észre és nem fog köszönni. Nyertem. Nem köszönt. Fehér Klára Hétfő: Ismét elmúlt egy hét. Ez a 1300-ik az én életemből. Szép szám. Ma az iskolában semmi különös nem történt. Az igaz­gató ugyan megemlítette, hogy a gyerekeim rosszul viselked­tek tegnap. Nem fenyítettem meg őket. Délután bosszús, na­gyon bosszús voltam. Rendet akartam teremteni a falusi könyvtárban. Nehéz lesz ren­det teremteni. Az 1950-es évek irodalmi termékei közül kivá­logatni azt, amit még ma is olvasni lehet. Mit kezdek az­zal a rengeteg másnyelvű könyvvel? Kinek adom? Ki kölcsönzi ki? És a temérdek brosúrát tűzbe vessem? Hon- nét kezdjem? Mert bizony a faluban nálunk úgy van, hogy összekeverték a jót a rosszal, az értékeset az értéktelennel. Este van. Ismét hideg va­csorát egyek? Még az a sze­rencse, hogy a szüleimtől hoz­tam valami harapnivalót. Ezt majd elkészítem magam is. Mikor válik már otthonommá a munkahelyem? Kedd: Ma bent volt a szövetkezet elnöke a tanítói szobában. Na­gyon nagy csönd volt, csak ő hangoskodott. Azt mondta, hogy nem neveljük jól a fiatalsá­got, mert kevesen jelentkeznek a mezőgazdasági szakiskolára. No, meg az is hiba, hogy sen­ki sem akar a faluban marad­ni. Dorgált bennünket, hogy a fiatalságnak nincs viszonya a mezőgazdasági munkához. Hall­gattam én is, pedig párttag .vagyok. Megmondhattam volna neki, hogy először meg kell te­remteni a feltételeket arra, hogy a fiatalok megszeressék a mezőgazdasági munkát. Szól­hattam volna arról, hogy ná­lunk a szövetkezetét nagyon Bárczi István HEGYTETŐN Lebegés. Valami ősi mámor húzott a cserjés hegytetőre. Babiloni csak azért is tornászott bennem, a fák tetején halihó surrant, s a szél. mint csigakagyló zümmögött. — A Napot akartam ölre kapni. A Város felett álltam, s mini kíváncsi isten csodáltam az elmetszett tökélyt. Az ágas fák között Nap nevetett, arany haja lobogott a szélben. Alant a kettémetszett város, mint két hadsereg. Az ágas fák között lángoló tündér, aranyhajú, felém kuncogott: Látod, — s fényujjával a völgyre mutatott —, harci készben lenn a két sereg, békés-duzzadó hasonlatot, tömjén helyett gáncsoló szó-botot markolj üstökön, i s vívj először csatát velük ifjú, nyüzsgővérü, és csak úgy velem.“ Néztem a Napot. A végesincs végtelen szét folyt szememben. Körülöttem ölelkeztek a fák, a folyó — úgy tűnt — ezüst szalagot formált magából, s átfogta a város derekát. te IS csatát Előadás: szó-eső zuhany. Gyomrom táján füstölgő undor-tócsa — csalás, csalás, csalás. Ülök a padban, előttem (zöld ruhája csillag-ékes) a parancsnokom. Közben szó-zuhany: šrapneli, géppisztoly, atom. Sohasem — virág. 2. Költő vagy, mondom magamnak, metafora-alapon hadnagy — fehér havon menetelő szó-katonák egyenruhátlan hadnagya. Szív-parancsra vívj te is csatát! anító na plój ából elrontották, s azok, akik adós­ságba verték a szövetkezetei, már rég kereket oldottak. Délelőtt egy órán keresztül falvaink és városaink nevével ismertettem meg a gyerekeket. Majd ezeket a helyiségneveket mondatokba fűztük. A gyere­kek nehezen birkóztak a más­salhangzó - torlódással. Szerda: Ma konferencia volt nálunk. Harminc gyerek van az osz­tályomban. Szeretem mind­egyiket. Embert akarok belő­lük nevelni. Embert, önálló embert. Szeretném, ha kezde- ményezőek és okosak lenné­nek. Azt akarom, akárhová ke­rülnek, mindenütt megállják a helyüket. Én tovább, nagyon sokáig élek ezekben a gyere­kekben. Ma jó kedvem volt az iskolában. Mégis egy probléma nagyon foglalkoztat. Megbuk­tattam egy gyereket. Gyerek ő is, olyan mint a többi. Sze­retem őt is, csak egy kicsit nehezebb felfogású. Foglalkoz­tam vele már különórákon is. Nem tudtam rajta segíteni. Rá­adásul még egy kicsit hanyag is. Lehet, hogy ez az ötös majd észre téríti. Nem tudom, nem lesz-e kellemetlenségem belő­le, mert a megbuktatott gyer­mek apja a helyi nemzeti bi­zottságon dolgozik. Az igazgató is behívatott, hogy magas a bukási átlag. Lehet, de én csak egyet buk­tattam, a többieknek más ta­nítók adtak ötöst. Vagy úgy gondolja az igazgató is, hogy valóban baj lehet belőle? Csütörtök: Reggel parancsot kaptunk, hogy a gyerekek menjenek bri­gádra. Mi is elmentünk velük. Nem tudom, miért rendelték ma ki a gyerekeket? Nem volt olyan sürgős a munka. Nekik elsősorban tanulniuk kellene. Elég munkájuk akad az iskolá­ban. Naponta öt-hat órát ta­nulnak bent az osztályban. Azt már nem is említem, amit otthon tanulnak, s tanulás köz­ben a szüleiknek is segítenek. Azt hiszem, a diákok is ledol­gozzák a negyvennyolc órát hetente. Nem szólnék egy szót sem, ha nagyon sürgős lett Epy-egy irodalmi mű mércé­jét elsősorban az önmaga meg­adta igényekhez szoktuk állí­tani. Dávid Teréz drámájának igénye: kilépni a csehszlová­kiai magyarság nyomasztó pro­vincializmusából, s a kor, az élet nagy kérdéseire keresni a feleletet. Ritka pillanat ez irodalmunkban, s ha valaki vállalkozik rá, megkülönbözte­tett figyelmet érdemel. Csakhogy: a mérce is ilyen megkülönböztetett magasságba kerül. S ha erről szólunk, a nagy téma megvalósításáról, nem hallgathatjuk el semmi­képpen néhány kifogásunkat. Az Asszony és a halál témája egyike az ú. n. örök emberi témáknak. Hogy csak egy-két példát hozzak a világirodalom­ból: Oedipusz, Faust, Hamlet, Ember tragédiája. Nyilvánvaló, hogy egy Goethe vagy egy Madách kezén mivé alakulha­tott volna ez a mű, s annál bántóbb, hogy ha már valaki ilyen mércét állít maga elé, a banalitásoknak, a szentimen- talizmusnak, általában az ol­csóbb, inkább az érzelmi, sőt érzelgős megoldásoknak ily kevéssé tud ellenállni. Meg­győződésünk, hogy ezt a már az irodalmi alapszövegben meg­lévő negatívumot a rendezés nemhogy elsimította, kiegyen­súlyozta volna, de még inkább aláhúzta, kiemelte. S az ered­mény: íme, egy nagy téma, mindenképpen a legméltóbb irodalmunkból arra, hogy a volna a munka. Amit ma vé­geztünk, azt a felnőttek is megcsinálhatták volna. Nem lett volna belőle semmi anya­gi kár. Leszokhatnának már arról, hogy mindenre a gye­rekeket ráncigálják elő. Péntek: Délelőtt nem történt semmi különös. Tanítottam, a gyere­kek szépen feleltek. Nagyon szeretem őket. Délután a helyi nemzeti bi­zottságra mentem. A hangszó­róba olvastam fel a mai újság­ból. Nem tudom, hányán hall­gathatták. Többször említet­tem már, hogy a népnevelés ilyen formája nem kielégítő. Persze a legkönnyebb így csi­nálni. Kár az áramért, amit elfogyaszt a hangszóró. Este a színdarabpróbán so­kat mérgelődtem. Három sze­replő megint nem jött el. Csak vergődünk. Nagyon hideg volt a teremben. Senki sem segít. Legalább a CSISZ-elnök jött volna oda. Azt mondják, azért nem jelent meg, mert gyűlés­re ment. Szombat: Délelőtt voltak a kis elsősö­ket beíratni. Kevesen jelent­keztek a mi iskolánkba. Saj­nálom azokat a gyerekeket. Még az anyanyelvűket sem is­merik és máris idegen nyel­ven tanulják azt, amit az anya­nyelvükön is nehéz elsajátíta­ni. Tanulni a szavakat anélkül, hogy a tartalmukat megismer­nék. Fújni a verseket és nem érteni. Birkózni a nyelvvel és a kötelező anyaggal. Nem elhamarkodás ez a szü­lőktől? Hiszen sok szülő az ilyen esetben segíteni sem tud a gyereknek. Vagy attól fél­nek, hogy a gyermekeik nem fognak érvényesülni? Szlová­kul a matjyar iskolában is meg lehet és meg kell tanulni. Fel­tétlenül meg kell oldani a mi iskolánkban is ezt a problémát. Hány és hány olyan mérnö­künk és orvosunk van már ed- sifíj, akik magyar iskolában érettségiztek és mégis meg­álltak a helyüket. Vasárnap: Haza kellene mennem a szü­tízéves színházat ünnepelje, s ugyanakkor: ezúttal sem lép­tünk tovább, hiába volt a nagy szándék, maradtunk ott, ahol voltunk. Mindez persze viszonyaink következménye is. Hisz a szer­ző agyában már eleve ég a pi­ros lámpa, s ha valahol végleg el akar rugaszkodni a valódi igény felé, azonnal lestoppol. Mert mit is kezdene ezzel az igénnyel a Magyar Területi Színház közönsége? Mindez igaz, ám ha csak a közönség­ízlést tekintjük mérvadónak, akár be is csukhatjuk a szín­ház s általában irodalmunk ka­puit. Céloztunk rá, hogy ha van kivétel ez alól a szabály alól, a Dávid Teréz drámája ez a kivétel. S talán nem érdemli meg, hogy éppen ennek az ürügyén verjük el a port kul­turális viszonyainkon, ám, ha ilyen gondolatokat ébreszt az emberben, meggyőződésünk, hogy már akkor elérte célját, s nagyobb dicséretet nem tu­dunk rá mondani ennél. A rendezés, amint már em­lítettük Monoszlóy Éva mun­kája, a nagykoncepciójú esz­mét igyekezett minél pergőb­ben, minél fűszeresebben, saj­nos sokszor giccsesen, földsza- gűvá, érthetővé-élvezhetővé tenni. Talán nem ártott volna, ha férfi kezébe kerül, hogy a már amúgy is meglévő érzel­gősségeket kiküszöbölje s in­leimhez. Itt' lakásom sincs. Bent lakom az iskolában a kí­sérleti eszközökkel együtt. Ki mindenki kapott már lakást, aki idejött a faluba. Velem nem törődnek. Azt mondják, hogy keressek' magamnak al­bérleti szobát. Albérleti szo­ba? Jól ismerem. Abban lak­tam akkor is, amikor iskolába jártam. Megutáltam egy élet­re. Mindig másokat kerülgetni, mindig másokhoz alkalmazkod­ni. Ez nem nekem való. Vasárnap. Az emberek pi­hennek. Pihennek? Szívják ma­gukba a kocsma füstös leve­gőjét és öklükkel nagyot csap­nak az asztalra, ha a „negy- venszázhetes“ nem sikerül. Tanító vagyok. Dolgoznom kellene ma is. Ügy érzem, hogy igen. Mennyi fiatal ül itt a kocs­mában. Nem mondhatom, hogy isznak. Látom, hogy az unalom ott ül az arcukon. Hogyan le­hetne a fiatalok tüdejét meg­védeni a füsttől és szívüket megóvni a fertőzéstől? Mert fertőz ez a levegő. Megszok­ják és itt lesz az otthonuk, a szabad idejüket itt fecsérlik el. Tennünk kell valamit. Mi tanítók vagyunk, a kultúra zászlóvivői a faluban. Mi lesz, ha egyszer felelősségre von­nak bennünket? Mit válaszo­lok .majd? Hivatkozom az ob­jektív nehézségekre? Nem hi­szik el. Nehezebb körülmé­nyek között is találtak már helyet és főleg módot arra, hogy az emberek másképp tölt­sék a szabad idejüket. Tanító vagyok. A munkám nem kez­dődhet és nem is fejeződhet be az iskolában. A kezem alól kikerült diákok tovább is vár­ják a segítséget tőlem. Igaz, úgy érzem, hogy nincs olyan tekintélyem a faluban, mint azelőtt volt a tanítók­nak. Hol ronthattam el, hol és mikor ronthattuk el? Talán akkor, amikor minden mást vé­geztünk, csak nem tanítottunk, vagy akkor, amikor nem arra hivatott emberek vették ke­zükbe az ifjúság nevelését? De azóta már megváltoztak a körülmények. Igaz, hogy amit egyszer elrontottunk, nagyon nehéz helyrehozni. Az embe­rek bizalmát újra megnyerni csak úgy lehet, ha megérzik, hogy értük dolgozom. Nem sikerülhet ez máról holnapra, de el kell kezdeni. Még nem tudom pontosan ho­gyan. Annyi biztos, hogy cél­tudatosabban, mint eddig tet­tem. Az is eredmény, hogy el­kezdtem írni a naplómat. így gondolkodom, ahogy azt leje­gyeztem és úgy kell dolgoz­nom, ahogy hivatásomhoz illik.-csi­Ferenczy Anna az asszony szerepében kább gondolativá, szikárabbá tegye. A színészek a nagy alkalom­hoz méltót alkottak. Turner Zsigmond, Gyurkovics Mihály, Tóth László, de mindenekelőtt a bemutatóról-bemutatóra fej­lődő, s ezúttal alighanem eddi­gi legjobb alakítását nyújtó Ferenczy Anna az asszony sze­repében valóban azt bizonyí­tották, hogy nem múlt el nyomtalanul, eredmények nél­kül az eddigi tíz esztendő.-csl­Szerkesztőségünk az „Egy tanító naplójából“ c. írást annak ellenére, hogy több megállapítását problemati­kusnak, atipikusnak tartja, úgy döntött, hogy az írást, a benne felvetett problémák végett leközli és vitára bocsátja. Nyilvánvaló, hogy nem mindenütt ugyanez a helyzet, tisztában vagyunk azzal is, hogy egyik köz­ségben ilyen probléma van, másikban amolyan. Ezért kérjük olvasóinkat, főleg tanítóinkat, szóljanak hozzá a felvetett problémákhoz (s jöjjenek újabb problémák­kal is), hogy lehetőségeinken belül tisztázhassuk pe­dagógusaink égető kérdéseit, s hozzájáruljunk mi is a megoldáshoz. Az asszony és a halál DÁVID TERÉZ DRÁMÁJA A KOMÁROMI MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents