Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-12-28 / 52. szám
• mvScüjM* mnmic Álw, ki imtjty&kf Befogják hátulról az ember szemét és dallamos hangon kérdezik: Na, ki vagyok? Ősz- szeráncolt homlokkal töröd a fejedet, ki lehet az illető. A Dezső bácsi, mondod habozva és a társaság nevet, mert nem a Dezső bácsi keze fosztott meg a szemed világától, hanem a Lonci néni langymeleg tenyerei. Vagy azt mondod, maga a suszter a sarokról, a Jurík bácsi, de a társaság kiabál... Nem, nem a Jurík bácsi a sarokról! Akkor Mi- tyulka úr, a nyugdíjas, hebegem... De nem, nem, kachg- nak, nem a Mityulka úr és a végén kiderül, hogy a szenes - ember volt az. Onnan is láthatod, hogy csupa szénpor az arcod. Ritkán találod el azonnal, ki érdeklődik, hogy na, ki vagyok? Mert nem olyan egyszerű kérdés ez, amelyre gondolkodás nélkül, az első pillanatra határozottan felelni lehet. És.... egyértelmű felelet talán nem is érkezik reá. Hogyan is jártam én ezzel a társasjátékkal? írtam egy szatirikus elbeszélést, amelynek hőse, bizonyos Jónás nevezetű atyafi — különben nagyon ügyes fiú — vándor prédikátornak adta ki magát és álruhásan csavargott a jámbor hívők között. Rettenetesen becsapta őket. A Szent háromság nevében hol a fehér- nemíís szekrényei tartalmát ürítette ki, hol meg egy-egy hízó libát vagy egy oldal szalonnát kért el telük egyházi célokra. Jónás története nem maradt visszhang talonul. Egyik í'ó ismerősöm, aki ugyancsak meg akarta írni ezt a témát, de objektív okokból nem sikerült neki — nem tudta magát koncentrálni mondotta — így beszélt róla: — Jó ez a Jónás, igazán jó. Ügy csal ez a fiú öregem, hogy öröm nézni. De valid be te sejma, hogy egy kicsit magadat is beleírtad... Ez az alamuszi mosoly, amellyel Jónás azt állítja, hogy igen, pedig nem... Ez az együgyű ravasz mosoly, ez a te sajátod is ugye? Mondd csak, de igazán, amikor a Jónást nemzetted, picit önkritikát is gyakoroltál ugye? DUBA GYULA: A hangja nincs minden irigység és bántó él híján,% amit csak azzal tudok magyarázni, hogy neki nem sikerült Jónásra koncentrálnia a figyelmét, nekem pedig sikerült. A dolog elgondolkoztatott. No lámcsak, szóval a Jónás mosolya az én mosolyom. A következő írásom hőse Béla volt, a nemeslelkű. Talpig becsületes, jószívű és igazságos fiúnak született, aki a termelőmunkának elért nagyszerű eredményeiért államdíjat kapott. Egy kezdő prózaíró — valamilyen Marci — ismerte fel Béla tulajdonságaiban a jellememet. A kezdő prózaíró első nyolc novelláját hozta be közlés végett és kért, hogy olvassam el. Előbb azonban felkiáltott. — Szerkesztő elvtárs, olvastam, olvastam Bélát, és azonnal mondtam; Marci figyeled? A Béla maga a szerkesztő elvtárs. Ez a nemes lélek, ez a más bajai iránt oly fogékony, gyengéd szív, ez az állati munkabírás:, ez a Béla gyerek... Ez testestől lelkestől a szerkesztő elvtárs, az én jó szerkesztő elvtársam ... Béla, én nemes- lelkű Bélám — sóhajtott és megsimogatta a kezemet — olvasd el a novelláimat ... ! — Ugyan — próbáltam védekezni, miért... dehogy ... — Béla a szerkesztő elvtárs... a szerkesztő elvtárs pedig Béla és senki más — mondta határozottan — állumdíjat kell kapnia! Még a Bélától is jobban megérdemli. Olló ez nem is akármilyen probléma. Mert Jónás prédikátor és Béla, a nemeslelkű egyszerre mégsem lehetek! Különösen amióta szaporodnak a novella és szatíra hőseim. Mert az író önmagát írja meg minden alakjában mondják az emberek, és azóta az enyém már egy Vince nevezetű főpincérnek, aki gorombán rámordul a vendégre, ha nem ad borravalót neki, a kapzsisága és Egonnak, a huligánnak a cinizmusát is birtokolom. Popel - kát, a templomszolgát, "toki görbe dróttal halászta ki a templomperselyből a papírpénzeket, meg mintha rólam mintázták volna. Mindezek mellett pedig igaz jellem vagyok és gerinces, mint Homolya, a markáns arcú vasesztergályos. Merthogy mindezek az én lelki gyermekeim és az én személyes tulajdonságaimat örökölték. Hogy nem esik az alma messze a fájától, mondták az emberek. Mégis csak bosszantó. Mert a jellemek galériája mégsem lehetek. Vagy Vince vagyok, vagy Popelka! És vagy Homolya, a markánsarcú vasesztergályos, vagy Egon a huligán! A szívem pedig vagy vajpuha, remegő jóság, vagy szurokfekete undorító bűn! Ki vagyok hát? Ki ismer engem igazán? Hát persze! Itt a feleségem, ö csak ismer! Megkérdezem őt. Elmerülve, regényt olvas egy karosszékben. A háta mögé topázom, tenyeremmel befogom a szemét és incselkedve kérdezem: na, ki vagyok? Ogy ficánkolt a kezemben, mint egy nyakoncsípett kis manó, igyekezett kiszabadulni. Mikor elengedtem pipacsvörös volt a szeme a haragtól és a szeme szikrákat szórt, te ... te ... — dadogta felindultan — te megörültél? Nem ismerek rád! Ilyen lehetetlen tréfái csak egy őrültnek lehetnek. Te ... te, a komoly férfi... az író... és ilyet, ilyen marhaságot... nem, ez nem te vagy ...te nem ez vagy ... Puf neki, még csak ez kellett! A probléma komplikáló- dik. Ügy látszik mindenki más vagyok, csak önmagam nem! ÉÉ •jSrSaf, 1} \ — Már megint mindenedet elvesztetted ...?! RAVASZ TRÉNER Tulajdonképpen nem akartam szólni... menyasszonyoddal láttam őt. Érdekes, amióta a szövetke- tegnap este a zetben vagyunk, még a kakas is hétkor kukorékol öt helyett! CHWI< Sajnos kérem, kevés a személyzetünk. Szöveg nélkül. Doktor úr, azt a kutyát nem lehetne elküldeni?! Hallod drágám, hogy dobog a szívem? Állatorvosnál: — Mondja, hogy Aááá ...! — Be-e-é . Egy karrierista története. Nem értem (EGY SÖTARTÖ MONOLÖGJA) Furcsa teremtés az ember, nehéz a logikáját megérteni. Legalább is egy közönséges sótartó számára nehéz. Régóta kapcsolatban vagyok már velük, sokat tapasztaltam rájuk vonatkozóan és mégsem tudom megérteni például azt, hogy szinte kivétel nélkül miért sózzák el velem mindannyian a levesüket! Pedig én semmi egyebet nem teszek, csak ami a kötelességem: apró lyukamon sót hintek az ételre. És ők azért szidnak, hogy miért hintem a sót, mintha nem az lenne a kötelességem, hogy sózzam. Annyit már megértettem a bosszús szitkozódásuk- ból, hogy meglepi őket kötelességtudatom, az, hogy egyáltalán sózok. Mintha inkább ahhoz lennének hozzászokva, hogy a sótartó minden egyebet csinálhat, csak sóznia nem »zabad. Rendszerint így történik a dolog. Az ember a kezébe vesz és vadul megráz, hogy egy jó kanálnyi sót belehintsek a levesébe. — Ejnye, a fene egye meg — kiált az ember haragosan —, ez így sóz? A többit óraszámra rázhatja az ember, mégsem ráz ki belőle semmit! — Aztán arról kezdenek beszélgetni az asztaltársával, hogy a postán például valami tollak vannak, de írni nem lehet velük, és hogy az üvegekben sincs tinta... hogy természetes dolog, hogy az utcai automaták nem működnek, és a kávéházi mosdókban nincsen szappan és törülköző. Felsorolnak egy sereg dolgot, ami ugyan van, de vagy nem működik, vagy eleve használhatatlan és azt magyarázzák egymásnak, hogy ehhez egész jól hozzá lehet szokni, hogy semmi nem működik, az ember biztos a dolgában, és nyugodtan rázza a sótartót, mert úgyis be van ragadva, vagy só sincs benne. És erre jön egy ilyen csibész, mint én vagyok, és a gyanútlan ember, aki tudja, hogy a sótartónak nem szabad sóznia egyszerre elsózza a levesét. Aztán fenyegetnek, hogy az ilyen rosszindulatú férget, mint én vagyok csak össze kellene törni dirib-darabra. Csak azt nem értem, hogy miért ne sózhatnék kedvem szerint, amikor sótartó vagyok? Furcsa teremtmények, valamelyikük a végén még valóban összetör. Szilveszteri álmoskönyv Éhes disznó makkal álmodik! — tartja a közmondás és ezzel a népbölcsesség világosan kifejezi, hogy az éjszakai álmok szerves részei az ember életének, konkrét jelentőségük van és semmilyen esetben el nem hanyagolhatok. Kormos János Jednota vezető esete is ezt a tételt igazolja, amennyiben nyilvánvaló belőle, hogy az említett Jednota vezető álmainak valóban oroszlánrészük volt életsora alakulásában. Kormos Jánosnak álmaiban éveken keresztül megjelent egy szép acélkék Simca autó, elsuhant előtte, rádudált, olyannyira, hogy Kormos János álmai hatása alatt — mintegy öntudatlanul — lapos acéllemezt forrasztott mérlege tányérjának az aljára és úgy mért vele. Amikor egy váratlan ellenőrzés alkalmával felfedezték mérlegén az acéllemezt, vállát vonogatva azt mondta: ki hitte volna, hogy autóval álmodni börtönt jelent..?! Példája nyomán az alábbiakban adjuk közre modern szilveszteri álmoskönyvünket. Nagyfejű kövér embernek kezet csókolni — prémiumot kapsz. Holdvilágnál medvetalpat nyalni — előléptetés. Hajasbabát álomba ringatni — megpofoz a feleséged. Fásládában éjszakázni — hazajött a férj. Meztéláb tüdőbajos libákat őrizni — életrajzot fogsz írni. Lyukas zsebben tökmagot keresni — hóvégi szomorú mosoly. Éhgyomorra dogmát fogyasztani — veszély. Lila réten piros füvet legelni absztrakt költő leszel. Hosszú alsónadrágban twisztet ropni — kritika ér. Miseborban békának lenni — elvonókúra. Cilinderben falra mászni — fogorvos. Izzó parázson acélfúrót edzeni — karrier. Öreg kvargliban kukacnak lenni — ízléstelenség. Özvegy szamár fülébe suttogni — pletyka. Nehézsúlyú boxbajnok tyúkszemére taposni — szerencse ér. Fakó tehenet láncon vezetni — háztáji gazdaság. Röpgyülésen kukorékolni — önteltség. Hálóingben vendéget várni — válás. ölmos fütykösökkel verekedni — irodalmi vita. Seprűn repülő bábát látni — kérő áll a házhoz. Szilveszterkor önmagaddal máriásozni — agglegény élet. i
