Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-12-17 / 50-51. szám
Nem valami hangzatos a név, elyet a kassai magyar főisko- sok adtak együttesüknek, de jellemzőnek mindenesetre jellemző rájuk. Mert mi jellemezné jobban ezt az immár száz tagot számláló társaságot, amely három esztendővel ezelőtt tízegynéhány diák szorgalmából növekedett tízszeresére, * amely három éve a leglehetetlenebb anyagi és erkölcsi körülmények között él és dolgozik, de él és dolgozik. Oj Nemzedék. Megérdemlik az előre választót! nevet. És most nézzük a statisztikát! 1961 március — az együttes megalakulásának hónapja. Az alapító tagok között ott találjuk Kürti Lajost, Majoros Istvánt, Süli Klárát, Czére Brigitnekar. S mindez Kassán, ahol a magyar főiskolások, diákok százféle intézetben vannak szétszóródva. Mit szóltok ehhez bratislavai s főként nyitrai magyar főiskolások? Pedig hát itt sem fenékig tejfel az élet (azért mondjuk ezt, mert szokás nálunk mindent a nehézségekre kenni, s ezzel letudni kötelességeinket). Lehetetlen anyagi és erkölcsi körülmények — mondottuk az elején. Mit jelent ez? Azt, ez év végéig, nem akadt intézmény, amely egy fillérrel segítette volna ezeket a fiatalokat (ennyit az anyagi részről), de akadtak bizony bőven (úgy intézmények, mint egyes emberek), akik igyekeztek mindent elkövetni, hogy megkeserítsék ennek az új nemzedéktát. Darvas Lászlót, Erős Ildikót s az örökifjú Hemerka Olgát, a tánccsoport vezetőjét, s ezek az alapitótagok, egy- kettő kivételével, ma is motorjai az együttesnek, többen már mint végzett és gyakorló orvosok, mérnökök, stb. 1961 márciusa óta az együttes számtalan egész estét betöltő népművészeti, irodalmi, esztrádjellegű műsort produkált, nem szólva az ünnepi fellépésekről, fesztiválokon való részvételektől. 1962 október: megalakul az énekkar, melynek hiányát másfél esztendőn keresztül érezték. Vezetőjük dr. Roskoványi László. Egy évvel ezelőtt 30-an voltak, ma negyvenöt a létszám. 1963 október: kibővül az addig csak itt-ott működő s inkább csak esztrádjelleggel bíró színját szócsoport s megkezdi működését az Irodalmi Színpad is. S ha csodálkozna valaki azon, hogy mi minden van még ezenkívül az Oj Nemzedékben, hát elárulhatjuk, hogy az Irodalmi Színpadon túl van még egy külön Magvető elnevezésű irodalmi körük, a 25 tagot számláló színjátszókörön belül egy külön esztrádcsoport, s ezenkívül kamara-, népi és tánczenek az életét (ennyit az erkölcsi részről). Majd három esztendőnek kellett eltelni, s a három esztendőben harminchá- romszor is bizonyítaniuk, hogy életképesek, míg végül a hónuk alá nyúlt valaki, s azon túl, hogy a Csemadok központi bizottsága anyagilag kisegítette őket, komoly Ígéretet kaptak '•rra, hogy végül csak találnak szülőket a gyereknek s a CSISZ kelet Szlovákia: Kerületi bizottsága elvállalja felettük a pat- ronátust. Elhatároztatott... Kérdés még persze mind a mai napig, hogy mi lesz az elhatározásból, s főleg, hogy ez a patronátus anyagilag is jelent-e majd valamit, vagy csak azt jelenti, hogy ezentúl lesz, aki utasításokat adhat száz fiatalembernek, hogy ezt így csináljátok, azt meg úgy. Van ennek az együttesnek aztán még egy igen nagy s azonnal dicsérendő pozitívuma. Kassán tudvalévőén ugyanis inkább a műszaki értelmiség nevelődik, mérnökök, orvosok, s ezekben közismerten erős a hajlam az iránt, hogy semmi mással ne törődjenek a világon, mint a szakmájukkal. S itt egy sereg mérnök, orvos mondja a verset, fújja a nótát, ropja a táncot, s nem Mottó: „Nem Ismételhetem eléggé, hogy télreteszek minden csodát. Emil sem csodalény, Zsófia még kevésbbé az. Emil férfi, Zsófia pedig nó, Íme ez minden dicsőségük." Rousseau János Jakab, ötödik könyv. Zsófia vagy a nó. I aci a park egyik padján " ült; térdét a vasrácsnak támasztotta. Vasárnap volt, és a templom harangja misére szólított. A túlsó oldalon a Diák Otthon ablakában fiatal lányok hajuk elrendezésének reménytelen feladatával vesződtek. Laci a pádon ülve elábrándozva nézegetett; túl a kezében lévő könyvön és várt. Szemben ült a Diák Otthonnal, de tekintete a sétatér szö- kőkútját kereste, ahol a szomjúságtól megkövült, kinyújtott nyakú gém elkapdosta a szivárványszínű vízsugarat. A fiú fakó színe is mutatta, hogy vizsgára készülő diák, de erre vallott az is, hogy figyelemre se méltatta az iskolalányokat a túlsőoldalon. A járdán szórványosan asszonyok, nénikék igyekeztek a templomba; né- hányan pompázó kék és ba- racksárgaszínben játszó ünnepi ruhákban díszelegtek, ez éppenséggel nem ébresztett érdeklődést Laciban. — Itt vagyok — szólította egy hang. Felnézett. — A kiállításra mégy Neszti? A zöldes tószin szemű lány gőgös fejbiccentéssel jelezte, hogy csakugyan odamegy. Bizonysága a ruha, a magassarkú cipő. Mindenki tudta, hogy új, kékeszöld nyári ruháját, a- melyből kilátszik a térde, a kiállítás tiszteletére viseli. No és kezében kerek, kis táska, benne a zsebkendő mellett egy öt- kuronás is bizonyltja, vagy talán nem? Neszti többé ügyet sem vetett a kérdezőre, formás, nyurga lábaszára lépésekre lendült. A Művelődés Háza felé indult. Laci, amint így mozgásban figyelte a lányt, összehasonlította az idei Nesztit a múltévi, az őszi Nesztivel. Befejezte már a növést? Haja aranyló szalmaként röpköd feje körül; rövid, már vagy három, négy hónapja levágatta. A szoknyája rövid, ahogy megy sokmindent megmutat... Barátja, pajtása, Laci leske- lődő pillantásokkal követte. Tizennyolc és féléves; Neszti tizenhat múlt. Gyermekéveik egybeforrasztották őket, hisz egy faluból valók, majdnem szomszédok; kamaszkoruk éket vert közéjük. Tavaly még csípős megjegyzések, hátbavágá- sok járták. Most inkább duzzognak. Laci fortélyos, néma, cselre termett. Nagyzolón letévedtünk, nemcsak mérnök és orvosjelöltek, hanem már kész mérnökök, orvosok, mint amilyen Kürti Lajos vagy Darvas László is. Panaszkodunk napról-napra, hogy hol az értelmiségünk. Itt van. Kassán és Bratislavában, Prágában és Nyitrán. Évente többszáz magyar főiskolás hagyja el egyetemeinket. Hol vannak ezek az emberek, miért hagytuk, hogy belevesszenek a szakbarbárság fullasztó hullámaiba, miért nem biztosítjuk a számukra, hogy már a főiskolákon belekóstoljanak a teljes életbe, olyan értelemben gondolva a teljességet, hogy az élethez, a képleteken, műszereken túl hozzátartozik a zene is, az irodalom is, a tánc is, s még mi minden, amiről sokan nem is tudnak, hogy létezik, s így egész életüket kénytelenek eltölteni csonkaságban, egyszerűen azért, mert nem volt, aki megismertesse velük, hogy mi az. Visszatérve a kassaiakra, s főként a terveikre! I. Egész estét betöltő nagyműsor. Ennek keretében az énekkar betanulja Adám Jenő: Két szál piinkösdrózsa c. majd félórás kórusművét, melynek bemutatójára a szerző is bejelentette részvételét és közreműködését, mint karnagy. II. A színjátszócsoport Musák Viktor vezetésével máris tanulja a Világjáró bőrönd című színművet, hogy az idei drámafesztiválon méltóképpen képviselhessék az Oj Nemzedéket. III. Hofszú vajúdás után végül működésbe kezdett az Irodalmi Színpad is (eddig ugyanis inkább csak egy egy össze - verbuválódott műsorral léptek fel, most azonban komolyan előkészített, kimondottan irodalmi színpadra szánt egységes műsorral szeretnének közönség elé állni. Nem maradhatnak ki természetesen a tervezésből a többi • Mi dolga az Írónak a világon? Pályám kezdete óta foglalkoztat ez a kérdés. Jómagam próbáltam regényben, novellában és drámában felelni rá. Ügy dolgozni és úgy élni, hogy emberül megálljuk helyünket a magunk posztján. A Márton elindul és a Tűrj üllő munkáshőse íratlanul és kimondatlanul ezt vallja, számára nincs más lehetőség, mint a munka, a szüntelen tevékenység. Embersége csak ezzel válhat teljessé. És keresi az igazságot, keményen és megalkuvás nélkül, ahogy ezt a Közös út főhőse, a gyilkossággal megvádolt és igazáért küzdő Nagy András teszi. • Milyen probléma foglalkoztatja legjobban és munkájának mi a célja? Mint minden Irótársam, én is a magam tapasztalatával, élet és emberismeretemmel próbálok hozzájárulni ahhoz, hogy a világ jobbá, emberségesebbé váljon. Az utolsó évtizedek, a világháború és a háborús izgalmakat követő hideg háború, az egymással mindeddig farkasszemet néző két tábor feszültségéből olyan lelki za- klatosság támad, melynek nyomait észre kell vennünk, hogy e zaklatottságból eredő bonyodalmakat megvilágítsuk. De bonyodalmak támadnak, adódnak magában a társadalmi együttélésünkben Is. Tanuságtételről, ill. vallomásról van szó, ami arra kel, hogy felrázzon minden lelkiismeretet. Ezekre példa a Házasság, Virágzik a hárs. Azt hiszem ezzel megfeleltem arra a kérdésre, miféle probléma foglalkoztat a legjobban csoportok sem, s ha a terveknek csak a fele is megvalósul, bőségesen elegendő lesz egy esztendőre. S hogy a tervek megvalósulnak, annak a már említetteken kívül az olyan lelkes tagok a biztosítékai, mint Tamás Jutka, Suba Emil, Bakay Géza, Reiter István, Szakái László, Kómár György és még vagy hetvenen-nyolcvanan. Egyszóval az egész Oj Nemzedék. Mindannyiunkon a sor, hogy segítsük őket lelkes munkájukban. Cselényl László Esti beszélgetés a 65 éves Egri Viktorral és munkámnak mi a célja. Megpróbálom egy mondatban összefoglalni: a maradi bírálata, az emberi ügyekért való küzdelem megsegítése, a felserkent élet dicsérete. • Egri elvtárs, beszélhetne arról a művéről, amelyet nemrég fejezett be? Legutolsó művem regény. Címe: Boldogok szigete. A jövő év tavaszán jelenik meg. Története 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság idején játszódik le. Ifjúságom eszmélése, tanuságtétele ez a munka, de egyúttal a polgári világ és életérzés csődjét is megvilágítani próbáltam benne. Csaknem egyidőben készült az Ilonának hívták című dráma is. A rendes kerékvágásból kilendített, félresiklott ifjúság problémáját érintem benne. Azt hiszem, elég erkölcsi bátorsággal nyúltam ehhez a kényesnek mondható témához, más kérdés persze, vajon a szándék megvalósítása sikerrel járt-e. Majd a jövő eldönti. Hangjáték változatát Ctibor Štítnicky fordításában mutatja be a rádió. Alkalmasint magyar bemutatására is sor kerül. • 1949 óta közel egy tucat könyve jelent meg. Tehát ugyebár nem sorolható a szűkszavú írók közé? A kevesebb talán több lett volna. Mentségemül csak azt hozhatom föl, hogy akár őseim, jómagam is a szüntelen tevékenység lázában láttam és látom ma is az életcélt. Egyébként elég idős vagyok arra, hogy el tudjam bírálni egyik vagy másik művem fontosságát. Mégis hinni merem, hogy Írtam egy-két színdarabot — a Gedeon házra, a Közös űtra, az Ének a romokra gondolok, aztán egy történelmi regényt — Égő föld — és egy vaskosabb kötetre való novellát, ami maradandőságra tarthat igényt. Látszólag ez kevésnek tűnik, én soknak tartom. • Mi a további programmja, mi a terve? Belefogtam egy nagyszabású regény írásába. Főhőse háborús sérült, aki a Felkelésben csaknem odaveszett és akinek eszmélése 1944 őszén és telén kezdődött meg. A történet ma játszódik le, de visszapillantok benne a múltra is, a mi múltunkra, amelyben több volt a keserűség, mint az öröm, több a megbántás és igazságtalanság, mint a megbecsülés és a jó szó, de éppen ez a testileg súlyosan sérült, évekig boldogtalan házaséletet élő és igazságtalanul börtönt is elszenvedő" ember teremti meg itt a, hajdani szenvedések földjén társainak és magának is az emberhez méltó életet, két serdülő fiának pedig azt a lehetőséget, hogy ők is emberek lehessenek majd a maguk posztján. A regény mai cselekménye itt játszódik le a Csallóközben egy faluban, de nem termelési kérdéseket taglalok és helyezek az előtérbe, hanem tisztára emberi, erkölcsi problémákat. Felvázolni próbálom benne az itt élő magyarság sorsát 1938-tól napjainkig. Kísérlet volna ez a szlovákiai magyarság regényének megteremtéséhez. A Márton elindul-ban és a Törj üllő-ben megtettem már ezt a próbát és úgy terveztem, hogy az Üss kalapáccsal megírom a trilógia befejező kötetét. A Tűrj üllő cselekménye ugyanis 1945 tavaszán, Felszabadulásunkkal zárul. A befejező kötetben egy további évtizednek történelmi háttérébe kellett volna beágyaznom Bálint Márton életének elkövetkező fordulását. Rajtam kívül eső okok miatt adós maradtam ezzel a kötettel, közben Mártonom elérte az én koromat, és ahhoz, hogy új mondani valómat, új gondolataimat az olvasó elé tárhassam, szükségem van egy új főhősre, aki fiatalon megélte az említett negyed évszázadot és ma még legjobb munkáséveit élő tetterős férfi. Tisztában vagyok azzal, hogy eltökéltségem igen nagy feladatot ró rám, de engem mindig ösztönzött, inspirált az ún. „nehéz téma" és szerencsés leszek, ha próbálkozásom felében sikerül és utat mutat majd azoknak, akik helyembe lépnek. Mindannyiunk nevében kívánunk még Egri Viktornak sok sok alkotásban gazdag évet. Csikmák Imre Mit olvassunk? Heszke Béla: A Bibliotheca Musica sorozatban megjelent kis kötet tömör formában foglalja össze a román zene történetét. Elsőnek a román népzenével foglalkozik — igen helyesen —, a népdalkutatással és gyűjtéssel, a népi hangszerekkel. Gondosan elemzi Bartók Béla kiemelkedő szerepét a román népzene kutatásában. A román állam kialakulása előtti időkből, már a XV.—XVI. századból is maradtak fenn zenei emlékek. A XVIII. század második felében és a XIX. században a nyugati zene behatolásával már fokozatosan kialakul a zenei élet, a rendszeres zeneoktatás és hangversenyrendezés, megalakul az állandó filharmonikus zenekar (1868), majd később az első állandó operatársulat (1921). Részletesen ismerteti a román komponisták és előadó- művészek tevékenységét, különösen George Enescu korszakos jelentőségét. Végül a mai Románia zenei életét mutatja be. Hézagpótló munka ez az aránylag kisméretű kötet. gyintett, míg Neszti csak hallgatni tud, szenvedni attól amit elhallgat. Jövőre már talán talpraesettebb lesz, de az idén még nem adja fel gyermeki büszkeségét. És Laci nem szereti ezt. Nézte a sovány, de kecses lányt, aki a kiállítás felé igyekezett. Nem kívánta becézgetjait, főleg Kátyát és Dását, hogy akármilyen nehéz helyzetbe kerülnek, mindig jól végződik minden... Laci bosszankodott. — Ez Alekszej Tolsztoj gyengéje, ha akarod tudni... Persze te ilyesmit észreveszel... Sőt, te csak ilyesmit veszel észrel HAJO 14 A. ni, sem megverni, vagy megütni, de azt akarta, hogy bízzon benne, csak neki ígérkezzék. — Várj meg Neszti! Veled megyek, — kiáltotta. A lány meglassította lépéseit, de nem nézett vissza. Laci néhány ugrással utolérte, kivette kezéből a táskát. — Azt a könyvet elolvastad? Tetszett? Neszti elmosolyodott. — Nekem legjobban az író tetszik. Igen, igen, az író, aki úgy szereti regényének alakNeszti ajkát harapdálta és elgondolkodva lépegetett. Érezte, hogy kételyek töltik el. Mi lelte azt a fiút? Előzékeny, kedves, az imént úgy nyújtotta a kezét, mint egy felnőtt hölgynek... A táskát is elvette. Most pedig milyen dúrván beszél. A Művelődés Házában Zoltán János képeiből rendeztek kiállítást. A festő már húsz esztendeje festi a honti táját, a városka szebb helyeit, de most újabb dolgait is kiállították. Laci amikor megváltotta jegyüket a belépésre, gúnyoro- san ezt mondta a tárlat vezetőjének: — No, megnézzük a honti Picassó képeit. A terem majdnem üres volt. Az állványokon nagy vásznak, a falakon vázlatok keltették életre a mindennapi élet jeleneteit. Az egyik képen halászok húzták a hálót. A mozdulatlannak tetsző vízben jól látszott a ladik moszatokkal borított alja. A hálóban csupa fej és uszony halak ficánkolták. A napfényes vízpartot elsötétítette Laci árnyéka. — Menj innen! Árnyékot vetsz a képre, és különben is... Laci otthagyta, és Neszti egymagában nézegette a képeket. Csakhogy egyre türelmetlenebbül. Nyolc, tíz vázlaton is átsiklott a tekintete. — Laci! Gyere ide, Laci! Nem értem mi akar ez lenni... A fiú hanyagul közeledett, és távol a képtől megállt. Hu- nyorgatott. — Hát persze! Mert nem értesz hozzá... Látod, ez a modern vonalvezetés. Nem kell mindent kirajzolni. A néző ne csak nézzen, hanem gondolkozzon is! Neszti mellé állt, jobban előrehajolt. Haja, mint egy fog- lyúl ejtett kismadár szárnya, verdeste a fiú arcát. Hátrált, majd alig érzékelhető mozdulattal visszatért, hogy ismét eltávolodjék. Laci úgy tett, mintha nem venné észre, de keze magához vonta a lány csupasz karját. — Nézd Nesztike... Azokat a fürdőző gyermekeket, ott... A lány elhúzta karját; csuklóig siklott Laci kezében, mint egy karkötőben, mert a fiú nem fogta szorosan. — Aranyosak, játszanak a vízben... Jobban odahajolt, hogy megnézze a papírra vázolt játszó gyermekeket, közben könyökig visszaadta karját a félig zárt kéznek. — Ott meg lányok labdáznak, nézd: Gyors csuklómozdulat. Ám a fiú késlekedve nézett oda csak, mert a kezének engedelmeskedő kar mozdulatlanságát élvezte, vagy annak a hajfátyolos fejnek a súlyát, amely egy pillanatra legyőzötten a vállára dőlt, majd vadul felemelkedett. — Látod Laci... Nincs kirajzolva, de látjuk az ugrást, a hálót, a labdát is... Nagyon szép. Laci fellélegzptt s egy pillantást vetett pajtására, pillantást, melyben megértés és hála rebegett. Eleresztette a vékony kart, mely már nem kívánt szabadságot. — Ugye most már mind a ketten értjük ezeket a képeket?
