Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-12-17 / 50-51. szám

Az egyszer­egyet mondo­gattam magam­ban bátorítás­képpen, amikor a Szlovák Tech­nikai Főiskola épületében a matematikai tanszéket ke­restem, hogy dr. Št. Schwarz akadémikussal, a nagynevű ma­tematika pro­fesszorral el­beszélgessek és tudományos munkásságára vonatkozóan néhány kérdést intézzek hozzá. Az intézet könyvtárában a felhalmozott matematikai köny­vekre esett tekintetem és hir­telen olyan érzés fogott el, mintha vizsgára mennék. Al- gebraképlet-foszlányok kóvá­lyogtak bennem, majd egysze­rűen kihagyott az agyam: vizs­galáz fogott el. Hogyan járul­jak a szigorú professzor elé, aki teljesen elzárkózik, a nyiU vánosság elöl, nem szereti, ha munkájában zavarják, nem na­gyon szereti a riportereket. Nehéz is hozzá eljutni, mert hol a Szlovák Tudományos Akadémián — melynek alelnö­SZABALYTALAN INTERJÚ ÚJDONSÁGOK ELEKTRONIKUS ÖNGYÜJTÖ Érdekes elektronikus asztali öngyújtót hoznak majd forga­lomba. Az újfajta gyújtószer­nyílik, ugyanakkor a feltöltött kondenzátor egy transzformá­toron ét kisül s a kisüléskor létrejövő szikra lángra iob- bantja a gázsugarat. A kisülés feszültsége 5—10 ezer volt, időtartama tízezred másodperc. Amikor az öngyújtót visszahe­lyezik az asztalra, a gázpalack . szelepe önműködően záródik. A telep energiája körülbelül egy évi üzemhez elegendő. TRANZISZTOROS TELEFONERÖSlTŐ A Német Demokratikus Köztársaság kölledai híradás­technikai gyárában tranziszto­ros telefonerősítő gyártását kezdték meg. A szabályozható hangerejú erősítő a telefonké­szülékre kapcsolva, lehetővé teszi, hogy a telefonbeszélge­téseket a szobában tartózkodó valamennyi személy figyelem­mel kísérhesse, s a beszélgeté­sekről gyorsírásos feljegyzése­ket készíthessenek. kezetben nincs tűzkő, acélke­rék, kanóc, sőt benzinnel sem kell időnként megtölteni. E hagyományos alkatrészek he­lyett az újfajta öngyújtó leg­fontosabb alkatrésze egy 22,5 voltos törpe telep, amely kon­denzátort tölt fel. Az öngyújtó felemelésekor a beépített törpe propán gázpalack szelepe ki­Ki hitte volna, hogy dr. Brauner Iván akadémikust, a kassai állatorvosi főiskola rendes tanárát, több akadémiá­nak a tagját a Karlova Ves-i úton az állatorvosi kutatóinté­zet tekervényes udvarán, egész hátul találjuk meg. A szerény berendezésű svéd házikóban szorgos munka kö­zepette zavartuk meg a kül­földön is jól ismert nagynevű tudóst, aki azonban rendkívül készségesen abbahagyta mun­káját és rendelkezésünkre állt. Nevéhez elsősorban a nyitrai oltóanyagtermelő intézet ala­pítása és kiépítése fűződik. Az intézmény áldásos tevékenysé­gének köszönhetjük, hogy Szlovákiában már szinte isme­retlenek lettek az olyan rette­gett betegségek, mint a sertés- pestis, orbánc, sertés bénulás és más fertőző kórok. Ezek azonban még csak megközelí­tőleg sem okoztak annyi gaz­dasági kárt az utolsó 3-4 év­ben, mint az Aujevszky-féle betegség -j mondja dr. Brau­ner. Az utóbbi években minden törekvésünket arra összponto­sítottuk, hogy ezt a betegséget legyőzzük, hiszen óriási nem­zetgazdasági károkat okozott. Mi az Aujevszkij-féle kór? Dr. Brauner akadémikus meglepetésünkre tökéletes ma­gyarsággal szabatosan magya­rázni kezdett Magyarul? Hogy­ne, hiszen Komáromban ma­gyarul érettségiztem és kuta­tó-tevékenységem folyamán is sokat tartózkodtam Budapes­ten, most is állandóan kapcso­latot tartok fenn magyarorszá­gi szakkörökkel. — mondja. A kór, ellen — munkatár­saimmal együtt sikerült haté­kony oltóanyagot felfedezni. Aujevszky Aladár magyar ál­latorvos szerint nevezték el ezt a görcsös bénulásos betegséget. Már 1903-ban pontosan leírta és megállapította, hogy nem a veszettség egyik válfaja, hanem önálló betegség, amely főleg a sertéseknél, de a többi házi­állatnál is fellép. Ez a beteg­ség világszerte csak szórványo­san fordult elő és főleg a nagy gazdaságokban ütötte fel a fejét. Tehát elsősorban a szo­cialista mezőgazdasági nagy­üzemekben és természetesen a kapitalista országokban a nagy farmokon. A kór felbe­csülhetetlen károkat okozott mindig, hiszen a malacos ko­cák a betegség folyamán elve­télnek vagy életképtelen utó­dokat hoznak a világra és jár­vány idején a szopós malacok elhullása gyakran eléri a 80 százalékot. Az utolsó három évben ha­zánkban a járások 30 százalé­kában — állapították meg az Aujevszky betegséget, főkép­pen Dél-Szlovákia járásaiban és Dél-Morvaországban bete­gedtek meg és pusztultak el az állatok. Az utolsó években az Aujevszky-kór okozta nálunk a legnagyobb károkat. 1960- ig nem állt még rendel­kezésünkre oltóanyag s ha pró­bálkoztak is vakcinákkal, az immunizáló értékük egyenlő volt a nullával. 1961- ben végre hosszas kí­sérletezés után a világon elő­ször a mi kutatóintézetünkben Bratislavában sikerült haté­kony vakcinát — oltóanyagot^ találni. Azóta több mint 250 ezer esetben, főleg anyakocák­nál és malacoknál alkalmaztuk teljesen kielégítő eredménnyel. A megfigyelések két év óta ál­landóan folynak. Ott, ahol a sertéseket beoltották az Au­jevszky kór nem fordult elő. Ahol pedig nem oltottak, ott bizony gyakran előfordultak az ilyen megbetegedések. Ez a bi­zonyítéka annak, hogy az oltó­anyag tökéletes. Minden negyedévben vérvé­tellel ellenőrizzük a beoftott sertéseket. Az anyakocáknál még egy évvel a vakcinálás után is értékes ellenanyagokat találunk. Fontosnak tartjuk megemlí­teni azt a körülményt is, hogy a kór ellenanyagait a kocák a föccstejbe az újszülött mala­cokra is átviszik és ezeknél is tíz-tizenhárom hétig tartó passzív immunitást váltanak ki. A betegséget ma már 24 órán belül megállapíthatjuk és • kezdeti stádiumban még gyó­gyítani is tudjuk. Ha a fertő­zött járásokban minden anya­kocát beoltanak, megvan a re­ményünk arra, hogy a beteg­ség terjedését teljesen kikü­szöböljük. Az oltást a terhesség bár­mely szakában is végrehajthat­juk, mert nincsen káros hatás­sal sem az anyakocákra, sem pedig utódaira. Az Aujevszky kór a szarvasmarhánál, ku­tyáknál, macskáknál a külön­böző róka-fajoknál is előfordul. Az emberek ezt a betegséget nem kaphatják el. Eddig az oltóanyagot csak kísérletezési célokra Tiasznál- tuk fel körülbelül egynegyed millió sertésnél, de már a jövő évben a nyitrai Bioveta nemze­ti vállalat nagy mennyiségben termeli majd az oltóanyagot és onnan kell megrendelni. Az új oltóanyag iránt külföl­dön is óriási az érdeklődés. A KGST megállapodások értel­mében valószínűleg majd a szocialista országok rendelke­zésére bocsátjuk. Most, hogy az Aujevszky kór problémáját sikeresen megol­dottuk, más fontos kérdések megoldásába fogunk. Ilyen probléma például a veszettség, a baromfiak légúti vlruszos megbetegedései is. No, de re­méljük, hogy további kutatá­saink is sikerrel végződnek. Brauner akadémikus szívós természete, páratlan szorgal­ma és kiváló szaktudása bizto­sítékot nyújt arra, hogy mun­kaközösségével együtt további rendkívüli eredményeket ér el és jelentékeny módon hozzájá­rul állattenyésztésünk színvo­nalának emeléséhez. VETÖMAG-SZAMLALÖ A Szovjetunió mezőgazdasági kutatóintézetéiben gyakran van szükség meghatározott számú gabonaszemre az egyes kísér­letekhez. ötven, vagy száz ga­bonaszemet kézzel rendszere­sen kiszámolni, meglehetősen hosszadalmas munka, ezért szovjet technikusok most olyan berendezést szerkesztettek, amellyel pillanatok alatt kiszá­molható 50—100 gabonaszem. A berendezés „lelke“ egy por­szívóhoz hasonló törpe légszí­vó, amelynek szívócsövére 50, vagy 100 furattal ellátott szí­vófej csatlakoztatható. A lég­ritkítás a szívófej furataihoz vonzza a pontosan meghatáro­zott számú gabonaszemet, ame­lyek azután a légritkítás meg­szüntetésével a kísérleti edény­be hullanak. A gyógyítás tudomány is, művészet is, s e kettő tetőzi be a hernizmusba hajló bátor­ság. Hősiesség nélkül nincs és nem is lesz soha orvostudo­mány. Ez nemcsak azokra a nagy egyéniségekre vonatkozik, akik bacilusokat nyeltek, hogy veszélyességüket kipróbálják — vagy esetleg éppen ártalmat­lanságukat bebizonyítsák vagy akik új gyógyszereket vettek be, amelyeknek hatásáról fo­galmuk sem lehetett — vagy azokra, akik vékony gumicsö­vet tettek be egyik kari véná­jukon át a szivkamrájukig. Nem.’ Mindez vonatkozik a hét­köznapok orvosaira is — azok­ra, akik félelem nélkül lépnek a fertőző beteg ágyához, meg­számolják az ér verését, meg­vizsgálják a torkát és közben elsősorban nem önmagukra, hanem gyermekeikre gondol­nak, akik odahaza majd elébük futnak, átölelik őket. Az orvo­sok hivatásuk teljesítésének ideje alatt ezerszer meg ezer­szer kockáztatják a maguk és családjuk egészségét, mert az orvosi lelkiismeret írott törvé­nyénél is erősebb szava ezt parancsolja. Elsősorban azokra a hősökre és mártírokra gondolunk, akik önmagukon hajlottak végre kí­sérleteket és életüket kockáz­tatták a tudományért. Nem tudjuk, hogy ez a vég­telen hosszú sor mikor és kivel kezdődőit. Max Pettenkofer nevét ragadjuk ki először, aki kolerabacilussal fertőzött fo­lyadékot ivott 1892 október 7-én — hogy az általa hirde­tett elmélet helyességét bebi­zonyítsa. Az volt a véleménye, hogy a járványok keletkezésé­ben a helyi és időteli adottsá­goknak nagy szerepük van. Elsősorban a víznek. A talaj­víztől függ a szerves anyagok bomlási folyamata, mellyel a „kolera anyagnak“ is érintkez­nie kell. Pettenkofer így szá­mol be kísérleteiről. „Egy köb­centiméternyi folyadékban nyil­ván milliárdnyit nyeltem • le ebből a félelmetes bacilusból. Mindenesetre sokkal többet, mint amennyi a szervezetbe kerülhet, ha valaki mosdatlan kézzel az ajkához ér“. Ennek az öngyilkosság hatá­rát súroló kísérletnek az ered­ménye egész bizarr volt. Pet­tenkofer ugyanis nem kapott kolerát. Ma már tudjuk, hogy a kóro­kozóknak nem mindig egyfor­ma az erejük és az egyéni diszpozíció tényezője valóban fontos. Más kutatók is követték pél­dáját. Mecsnyikov — Pasteur utóda Párizsban, és a kijevi Szavcsenko is azt akarták meg­állapítani, hogy kifejleszthe­tő-e immunitás a kolerával szemben. A kísérletek drámai lefolyásuak voltak. Maga Mecs­nyikov — nagy mennyiségű páluka bacilust nyelt és egész­séges maradt. Jupillenen egyik munkatársán rohamszerűen tört ki a betegség. Mecsnyiko- vöt mélyen megrendítette a dolog és kijelentett^, ha Jupil- le elpusztul ö is megöli magát. Szerencsére Jupille is életben maradt. A pestis története rendkívül tragikus. Az első önkísérletet A. Whrite angol orvos hajtotta végre. Jobb alkarján kis bevá­A legtöbb önkísérletet Jan Evangelista Purkyne, cseh fiziológus végezte gást ejtett és e sebbe juttatott egy pestises beteg váladékából. Az első lázrohamok jelentkezé­sénél összefüggést tételezett fel a pestis és a malária között. Később már rájött, hogy a pes­tist elkapta. Súlyos haláltusá­Az éfotMkaxö&ttafa jóban elméje is megzavarodott. Drámai és tragikus volt az a kísérlet, melyet Alois Rosenfeld osztrák orvos hajtott végre. Néhány nappal később ő is halott volt mint a sárgalázzal kapcsolatos önkísérletek több áldozata is. Doktor Finlay — 1833-ban született — egyéni elméletet alakított a sárgalázról. Olyan szúnyogokat tett a bőrére, amelyek előbb sárgalázas bete­geket csíptek meg. Sokkal ké­sőbb jöttek rá arra, hogy a árgalázat okozó vírusoknak bizonyos időre van szüksége ahhoz, hogy a moszkitó testé­ben kifejlődjék. A detektivregények szokvá­nyos rejtélyeinek megoldását rendszerint tanúvallomások, köröző levelek, leírások és eb­ből levont következtetések könnyítik meg. A fertőző be­tegségeknél azonban teljesen a sötétben tapogatóztak. Előbb be kellett kerítem a gyanúsí­tottat, hogy azután kísérletek­kel és önkísértetekkel lezárhas­sák a bizonyítási láncot és ki­jelenthessék: „Megtaláltuk!" Az önkísérletek során a be­tegségek ellen felhasználható szerek és módszerek után is kutattak. A gyógyászat diadal- útjónak történetéből megemlít­jük azokat a törekvéseket is, melyeket az orvosok 1955-ben végeztek, amikor Salk gyer­mekbénulás elleni gyógyszerét kellett kipróbálni. Amikor az intézetben ismeretessé vált, hogy önként jelentkezőket ke­resnek, 20 fiatal orvos és or­vostanhallgató jelentkezett. Megszámlálhatatlan a mérgek sora és szinte valamennyi arra késztette az orvosokat, hogy hatásukat önmagukon kipróbál­ják. Sok-sok önkísérletet hajtott végre Clemens Pirquet bécsi orvostanár. Tőle származik á tuberkulózis próba, A leghősiesebb orvosokhoz tartozik Werner Forsmann, Bad Kreuznach-i orvos, aki az egyik vénáján át egy vékony csövet vezetett a szíve jobb oldali pitvarába „hogy onnan vért ve­gyen". A kollegája, aki a kísérletnél asszisztált nem engedte meg, hogy Forsmann befejezze kí­sérletét. Az első kísérletnél a katétert sikerült 35 centiméternyire fel­tolnia, de a szívet ezzel még nem is tudta elérni. Nem elégedett meg a félsi­kerrel és ezért megismételte a kísérletet. Már ném kérte a kollégák segítségét, nem Az oldalt írta és összeállította akarta, hogy félbeszakítsák. S ezúttal valóban sikerült is! A katétert, amely természete­sen csupán néhány milliméter vastag volt 65 cm-nyire tolta fel és ezzel elérte a jobboldali szívfelet. A kísérletet a röntgenszobá­ban hajtotta végre, és a készü­lék bekapcsolásával ellenőrizni tudta, hogy a katéter meddig hatolt fel. Azt mondta — nem érezte ezekben a pillanatokban, hogy valami rendkívülit cselek­szik, Később kidolgoztak olyan módszereket is, amelyeknek se­gítségével a katéterrel a szív baloldali pitvarát és kamráját is meg lehet vizsgálni. Az önkísérletek hosszú sora az orvostudomány történetében vörös fonálként húzódik végig. A tudományos megfigyelés gyakran még akkor sem hagyta nyugodni az orvosokat, ha ma­guk is betegen feküdtek. A mai idők új kérdések elé állítják az orvosokat. Ezekre is csak önkí­sérletekkel lehet megkeresni a helyes választ. E kísérleteknek lényege min­denkor az önkéntesség. (Hugo Glaser: Az életért harcoltak c: könyve nyomán Michal Márta ke tart értekezletet, hol meg Prágában ugyancsak az akadé­mián jár, vagy más tudomá­nyos intézetben, melynek szin­tén dolgozója. Az iskolaévben pedig az elektrotechnikai fa­kultáson, melynek rendes ta­nára. Ritkán találni itthon, hi­szen gyakran hívják meg kül­földre, hogy előadásokat tart­son. — Még le se ráztam magam­ról az út porát, most jöttem haza Amerikából — mondta kedves közvetlenséggel. Ogj látszik sikerült ellenvetései! leszerelni és a beszélgetés már szabályos mederben folyt to­vább. Barátságosan válaszol, kér­déseimre. — Amerikában nem az egyetemi hallgatóknak, ha­nem az egyetemi tanároknak és tudományos kutatóknak ad­tam elő. Hogy miről? Azt lai­kusnak nehéz megmagyarázni. Algebrából... A mai modern al­gebrából, amely önálló, abszt- I ralit tudományos diszciplína és amelyet a gyakorlatban pél­dául a gépi matematikában vagy az atomfizikában is fel­használunk. Nem véletlen te­hát, hogy a modern algebra némely részeiről az elektro­technikai fakultáson mégpedig az automatizálással kapcsola­tosan is adok elő. A matema­tika máma természetesen nem- csák mint önálló tudományág érvényesül. Az utóbbi évek leg­nagyobb eredményeinek köny­velhetjük el, hogy a matema­tikát ma már kivétel nélkül minden tudományágban alkal­mazzák a természettudományi kutatásokban például biológiá­ban és a társadalmi tudomá­nyokban, a közgazdaságban is. Néhány évvel ezelőtt még so­kan voltak, akik a matemati­ka alkalmazásának a tervgaz­daság keretein belüli lehető­ségeiről nem voltak meggyő­Az utolsó évben elért ered­mények bizonyítják, hogy ez az álláspont mennyire helyte­len. Egymás után alakulnak a számoló központok, a matema­tikus csoportok az üzemekben, kutatóintézetekben és főhiva­talokban. Hazánkban a mate­matika alkalmazásával több tu­dományos ágazatban értünk el szép eredményeket és ezen a téren előkelő helyet vívtunk ki magunknak, nemcsak a szo­cialista országok körében, ha­nem világviszonylatban is. Amerikai utam is, sok alkal­mat nyújtott a tapasztalatok kicserélésére, egymás eredmé­nyeinek megismerésére, a to­vábbi együttműködés megala­pozására és nem utolsó sorban a személyi kapcsolatok elmé­lyítésére. Sok feladat vár a technikai főiskolára és a fiatal techni­kusokra — mutat az ablak felé a gyorsmozgású fiatalos kül­sejű Schwarz akadémikus. A decemberi ködön keresztül Is idelátszik a technikai főiskola új épülete és az oda Igyekvő diákok csoportja. Megköszönjük a kollokviu­mot, alig búcsúzunk, máris fon­tos értekezletre hívják a tech­nikai főiskola egyik legnagyobb

Next

/
Thumbnails
Contents