Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-02-05 / 5. szám

Itt a farsang! Válasszunk ezekből az egyszerű, könnyen elké­szíthető jelmezekből. „SZÉP HELÉNA“: A ruha vékony fehér anyagból készül. Fentról végig plisszírozva. A válltól lefelé arany szalaggal fonjuk át a derékrészt. Derékban gumi tartja szorosan. „KÄRTYAVETÖ LÄNY“: Ennél a jelmeznél a rikító színek dominálnak. A felsőrész készülhet fekete anyagból. A derékban széles piros szaténból készül a raffolt öv. Az alsószoknya piros színű, bőven húzott, erre egy rövidebb, elől a bal oldalon nyi­tott és kissé raffolt felsó szoknya jön. Alapja lehet sárga nagy színes virágokkal. „AIDA": A ruha világoskék anyagból készül. A nagy, pele- rínszerü gallér is a saját anyagjából van, arany szalaggal és hímzéssel díszítve. Az öv végén is arany bojt van. A fejre arany ráfot teszünk, elől a jellegzetes kígyófejjel. Erre a ráfra jön rávarrva a ruha anyagából készült „lebbentyüszerü" rész, amely úgy van hímezve, mint a ruha gallérja. „BALERINA“. Az egész jelmez kivitele igen olcsó és egysze­rű, de mutatós. Csupán igen vékony lányoknak alkalmas! A fel­sőrész fekete trikó vagy pulóver (igen vékony legyen). A trikó szélére van varrva a dúsan húzott balerina szoknya, színe fehér, lehet olcsó organdiból is. Ahol a szoknyácska rá van varrva a felsőrészre, ott egy övszerü szélesebb pánt takarja a varrást, elől masliba kötve. Ennek az anyagja erősebb rózsa­szín vagy ciklámen színű szatén. A nyakon fekete bársonysza­lag van, egy ciklámen színű rózsával. A tüsarkú cipó fehér vagy rózsaszín, de semmi esetre sem lehet fekete, vagy lehet balettcipő is. ............... „COWBOY": A bolerószerű felsőrész sárga szaténból készül, mélynek a szélére kétsorosán piros rojtozást varrunk, (lehet függönyre való, rojtot otthon befesteni). A hosszú nadrág lehet fekete, kék, barna, vagy akármilyen színű A nadrág aljara Is kétsorosán varrjuk a rojtot. Az öv fekete szatén. A nagy szombreró szalmából van, de készülhet kartonpapírból is, sza­tén selyemmel bevonva. A kézben játékpisztolyt, vagy vízipisz­tolyt tartunk. VANNAK DOL­GOK, amik egye­seknek természe­tesek, magától ------­értetődök, mások viszont már elgondolkodnak rajta. így van ez pl. a lakás szellőztetésével is. Ugye, csak­nem mindannyian, el sem tud­juk képzelni, mi ezen a vitás? Pedig sajnos egyesek — szá­muk örvendetes?!! mindinkább csökken — úgy tartják, a me­leget nem szabad kiengedni, s úgyszólván ősztől tavaszig 1 , EBttmm lUwflí csak nagy ritkán tárják ki la­kásuk ablakait. Most ezekhez szólunk Mindjárt az elején leszögez­zük, hogy a lakás minden he­lyiségét naponta kell szellőztet­ni. A legjobb és legrendesebb, ha a szobákban reggel, még mielőtt befűtünk, tárjuk ki az ablakokat, így nem megy ki a meleg, csupán az elhasznált le­vegő. A konyhát leghelyesebb az ebéd utáni rendbehozatalt követően kiszellőzni s ugyan­ekkor lehet a mellékhelyisége­ket is. Nem szabad megfeled­kezni az előszoba szellőztetésé­ről sem. Olvasóink kívánságára ismét közlünk sportpulóvert, ezúttal újszerű, öves megoldásút. Az eredeti modell halványzöld gyapjúfonalból készült, 7-es tű­vel. A patentkötések 6-os tűvel, 1 sima, 1 ford, váltakozásával kész. Minfa: 1. sor' X 12 sima, 1 ford. 1 sima, 1 ford. 1 sima, 1 ford. 1 sima, 1 ford. X. Máso­dik és minden páros sor: A si­mára sima, a ford-ra ford. 3. sor- X 12 sima 1 ford., a most következő sima szemet leköt­jük először simán, egyszer for­dítottan, ismét simán, majd újra fordítottan és ismét simán 1 ford, a sima szemet az előbb leírtak szerint ötször kötjük le, 1 ford, majd az utolsó sima szemet is ötször lekötjük, 1 ford. X. 5. és 7. sor: Olyan, mint a 3. sor. A 9. sortól elöl­ről ism. (X-tól X-ig ismétlés). 8 soron keresztül végig cso­mósán kötjük meg a sorokat. ♦ Az ember nem adja meg magát Röviddel este hat előtt éle­sen íelbúgott a sziréna. Gramer kioltotta hegesztő­pisztolyának vakító lángját és elkomorodott. A sziréna zúgá­sa nem emlékeztette a hábo- ! rúra, öt éves volt, amikor az befejeződött, így a vas zúgása nem volt számára ellenszen- i vés, csak valahová a csontja velejébe hasított. A homályos mélyben ki­aludt a többi kék láng is. A kalapácsok csengése is elcsi­tult és az emberek -nyugtalanul füleltek. Hiszen a sziréna szokatlan időben szólalt meg. Valami rendkívüli történhetett. — Avagy valaki véletlenül kapcsolta be — gondolta Gra­mer. Nem egészen egy hónapja volt nős. Munka közben foly­ton hazavágyott, alig várta, hogy eljöjjön a váltás. A zú­gás most ismeretlen veszélyt sejtetett, veszélyeztette az es­ti meghitt pillanatokat, me­lyet befütött szobájukban, le­húzott redőnyök mögött töl­töttek. A szerelőcsarnokba berohant a mester és izgalomtól akado­zó hangon kiáltotta: — Karambol fiúk! Összeüt­közés... Akinek a természete nem bírja, maradjon itt, a töb­biek azonnal a vonatba! A délutáni műszakban nyol­cán dolgoztak, mindannyian mentek. Amikor a mentőszerelvény kifutott a hradeckrálovói ál­lomásról, Pardubice irányában, a szirénák még mindig búg­tak. Eltűntek a sűrű november esti szürkületben. A ködtengerben élesen sl- kongtak az egymáshoz verődő vasak. A hideg vagonra nyo­masztó csend nehezedett. — Nem messze történt fiúk, és a szerencsétlenség nem ki­csi — próbálta nyugodt han­gon mondani a főnök. — Mi ütközött össze? — kérdezte valaki a sarokból. — Motorosvonat a gőzössel. — Személyvonattal? — Személyvonattal — ve­szett el a hang a félhomály­ban. A csend még nehezebb lett. Vajon utazott-e a vonato­kon valaki ismerős, barát vagy rokon? — Sebesültek is vannak, fő­nök elvtárs? — Sebesültek is. — Halottak?... Senki sem felelt. A mozdony elnyújtva, hosz- szan sípolt. Egyre gyorsabban kattogtak a kerekek. — A tűz nehogy meglepje magukat — mondta kicsit ké­sőbben az állomásfőnök. — A motorosban meggyul­ladt a nafta. Gramer a mozdonyvezetőkre gondolt. A nagyapja vasutas volt, az apja is, ő az állomá­son töltötte gyerekkorát. A hűtőházban kezdte mint laka­tosinas — de az orvos nem engedélyezte. Képtelen volt megkülönböztetni a színárnya­latokat és a mozdonyon az ember élete függ tőle, hogy megkülönböztesse a kékeszöl­det a zöldtől. így hát hegesz­tő lett, mert ez is gyermek­korától érdekelte. A hideg percek egymásután teltek, a csendet senki sem törte meg. Csak egyszer súg­ta oda valaki a barátjának: — Nincs cigarettád? Volt, adott és csörgött a gyufával — csak akkor vette észre, hogy nemdohányzónak gyújtotta meg a cigarettáját. Negyedóra múlva a helyszí­nen voltak. Csikorogtak a fékek, kon­gattak az ütközők, a vonat az állomáson állott meg. Bizonytalan távolságban tűz fénylett a ködben. Idehallatszott a kiabálás, fáj­dalom, szörnyűség. A forgalmi irodában fejét a tenyerébe hajtva ül a gőzös mozdonyvezetője. Mindenki is­meri, az összes mozdonyveze­tők közül ő volt ezelőtt a leg­vidámabb. Mielőtt szétfutnának, a mes­ter csendesen száz koronát nyom az inas markába: — Bárhonnan is, keríts egy üveg rumot! Szörnyűbb lesz ez itt, mint a fronton! Valóban szörnyűbb. G A VRYL GRYZLOV: az elhalt lábait — nyugtatja meg magát a hegesztő. — És különben is, ami ezekből a lábakból megmaradt, azt sen­ki sem mentheti meg! De látni, mégiscsak^ látja! Kioltja a lángot. Gramer erőtlenül csuklik a forró föld­re. Hajnali fél három. Az em­berek most viszik az utolsó élőt a mentőkocsiba. A sebész erősítő injekciót fecskendez a karjába. Nem a főhadnagy karjába, hanem a magáéba. Ö az, aki­nek szüksége van a lelki és testi erőre a két láb leampu- tálásához. Gramer erről már nem tud. Kiiszik néhány pohár forró ká­vét és további húsz órát segít kiszabadítani a halottakat. Ezek az órák is elmúlanak, az éjszaka szörnyűségei hihe­tetleneknek tűnnek az emlé­kezetben. Csak amikor a kö­vetkező éjszaka felébred a he­gesztő, akkor kezdi felmérni, miféle veszély fenyegette őt magát is, akkor ismeri fel az áldozatok közt felesége barát­nőjét, ismeri meg kollégáját, akivel együtt szoktak röplab- dázni. Csak ekkor oldódik fel tes­tében a feszültség és simogat­ja meg feleségének a haját, aki a szirénák felzúgása óta hiába várt reá. És ekkor folyni kezdenek arcán a könnyek. Azokban a pillanatokban, amikor megtudta, hogy a fő­hadnagy felesége most várja első gyermekét és hogy az amputálás már nem menthette- meg az életét, akkor - - - ­— Szerencséje van, hogy ép­pen szombaton jött — mond­ta Hradecon a mester. — Gra­Halottak, és sebesültek. Se­gítségért kiabálók a vagonok roncsai közt. Lángok és senki sem tudja, hol a legsürgősebb a segítség. Gramer felkapaszkodik a mozdonyra, nézelődik, nem fe­nyeget-e robbanással a kazán. Csak később jut majd az eszé­be, hogy könnyen pont abban a pillanatban is robbanhatott volna, amikor ott volt — de most nem gondol erre. A kazán rendben volt és a hegesztő rohan, hogy szétszab­dalja a vagonok acélvárát, amelyek mögött fogolyként vergődnek a sebesültek. Kezdetben csak a lángnyel­vek világítják meg a katasztró­fa színhelyét, aztán traktorok, reflektor fénye. Nyolc óra tájban a mentők a motorosvonat roncsainak leg­mélyén egy odaszorult főhad­nagyot fedeznek fel. — Nem érzékenyeknek való látvány — mondja a mester Gramernek, amikor odajcüldi, hogy tegye meg a megtehetőt. A hegesztő fejében felrém- lenek katonáskodásának első napjai, Az egyik éjszakai lö­vészet során váratlanul kiug­rott és a céltábla felé futott, hogy megnézze lövésének ered­ményét. Ugyanakkor valaki vé­letlenül gránátot dobott abba az irányba. Hátát érték a szi­lánkok és három hónapig fe­küdt a budéjovicei kórházban. Segédkezett az ápolónőknek, mosta a sebészeti műszereket és megszokta a vért és a fáj­dalmat. AAAAAAAAAAAAAAA az előbb leírt módon (tehát nincs közötte 12 sima szem!) Majd 18 soron keresztül az 1.— 3. sor mintája ism. Háta: 69 szemmel kezd. 4 cm-t kötünk patentkötéssel, majd a köv. sorban minden 11. szem után szapor. 1 szemet és a mintával folyt. így beosztva: 15 sima, 7 csomócsoport, 12 sima, 7 szem a csomózás (ez a közepe). 12 sima, 7 csomó, 15 sima. Az első végig csomós sort a 7. mintás sorban kötjük. Egyenesen kötünk a vállig (nincs karkivágás!) vagyis 64 cm-es kötésmagasságig. Itt 2X4, 3X5 szemenként a vállát fogy. A 3. vállfogy.-al egy sorban a nyakkivágást is fogy. kezdjük, először a középső 14 szemet, majd ettől jobbra és balra 2X4 szemenként. Eleje: A nyakkivágásig azo­nos a hátával. 62 cm-es kötés­magasságnál először a középső 10 szemet, majd ettől jobbra és balra 4X2, ÍX1 szemenként fogy. a nyakkivágást. A vállát a háta szerint kötjük. Ujja: 32 szemmel 6 cm-t köt. patentkötéssel, a köv. sorban minden 8. szem után szapor. 1 szemet. A minta beosztása: 5 sima. 7 szem csomózás, 12 si­ma, 7 csomózás, 5 sima. Felfelé haladva minden 8. sorban szapor. 1 szemet 4X, minden 6. sorban 1-et 4X, és minden 4. sorban 1-et 6X. 48 cm-es kö­tésmagasságnál egy sorban be­fejezzük. Vasalás nélkül állítjuk össze A nyak szegőszemeit felszedve I tűre, 6 cm-t kötünk rá pa­tentkötéssel. 210 cm hosszú, saját szálából sodort zsinór szolgál övként. mer most Kassán van — az ottani hütőháznak sürgősen szüksége volt hegesztőre, így hát elment, de minden vasár­nap hazajár. Kicsit elcsodálkoztam. Fiatal házas és elmegy a köztársaság másik végére. — Nem ismeri — mosoly­gott a mester. — Nemrégen komoly nehézségeket okoztak a kemény fagyok, sok kazán elromlott — de Rudira mindig számíthattak, akár éjjel, akár nappal, akár vasárnap. Később aztán mindenről el­beszélgettem a fiatal hegesz­tővel, aki odahaza őrzi a bá­torságáért kapott kitüntetést, de minden szombaton bejön a hűtőházba. — Nem, többet nem tudok arról a főhadnagyról — mond­ta. — Nem kérdezősködtem fe­lőle. Ki mondhatna többet ró­la, mint az a pár szörnyű óra? A tolatómozdonyok szuszog­va gördülnek körülöttünk. — Azt mondják túlságosan szerény vagyok, amikor han­goztatom, hogy semmi hősie­set nem csináltam akkor. — Aztán később hozzáteszi. — Hiszen én a saját szememmel láttam a bátorságot! Fordította: Szőke József OJ IFJÚSÁG - * (-SISZ szlovákiai Központi Bizottságának lapja Megjelenik minden kedden Kiadja a Smení a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala Szerkesztősán-'" és adminisztráció. Bratislava. Prafská 9. - Telefon 445-41 - Postafiók 30 - Főszerkesztő Szőke József - Nyomta a Západoslovenské -laíiarneOl, Előf fzel éienv é - ľjfľo 3 Terjeszti a Post ük lapszolgálata előfizetni lehet minden postán. — Kéziratokat nem őrziink men és nem adunk vissza — A lann iilfölö számár« « a m ■ V « , . ľľ ­lehet megrendelni Címe: Praha 1 Jindŕišsbä ulice 14. — v v voz tiaéa. , me° * °em 8 Un v ssza‘ aD0 o d sz mára a Poštový Novinový Orad út ján; K—05*31057, « T És a főhadnagy csak hallgat, j néz. néz... Nem tudod miféle mélység­be merültek gondolatai, a ha­lálra gondol-e vagy a lenge hálójú gyerekágyacskára, a nagyanyja meséire-e - - - - - szerelmesét látja-e lelki sze­mei előtt, avagy a gyermekei­től búcsúzik? A haldoklók tekintete min­dennél titokzatosabb ezen a világon; a tűz se olyan vilá­gos, a halál sem oly távoli. — Miért nem kiabál, miért nem imádkozik? — gondolja a hegesztő és a kék lángot ne­kiengedi a vasnak. — Miért n^m esdekel egy revolverért? Később úgy tűnik, hogy meg­értette: az ember nem adja meg magát. Szembe néz a ha­lállal, összeölelkezik véle és egyetlen pillanat alatt meghal, távozik becsülettel. Éjfél ----- éjfél után egy óra. Már csak egyetlen élő van fogságban. Valaki a sötétből, a hegesz­tő mögül bátorságot vesz és megkérdi a tiszt nevét, aki nem adta meg magát. Felel. Rang, név, egységének száma, címe. Ismét elrohan egy félóra, a szemek lecsukódnak, a fej hát­ra billen. Csak egy pillanatra, aztán a feszültségben a főhadnagy megszólal: — Vizet!... A hegesztő már oly közel jutott hozzá, hogy egy egész üveg kávét nyújthat neki. A tiszt iszik |s automatiku­san megköszöni. Gramer arra gondol, hogy ilyen szeretne lenni ő is, mert Biiiiiuf- ^ um a világmindenségben nincs nagyszerűbb, mint az ember bátorsága, elszántsága. Két óra tájban bekövetkezik a hegesztő életének legnehe­zebb pillanata. Képtelen az utolsó akadályokat anélkül el­távolítani, hogy hegesztő pisz­tolyának lángjai ne érnék az égett testrészeket — a mentő­kocsiban az orvos már kije­lentette, hogy semmi remény sincs már, de azért tovább vár. A tonnás vasdarabok egymás után hullanak a földre. Nem egész fél méter távol­ságról szemek nézik a hegesz­tő kezét. — Elfutok — gondolja Gra­mer. — Nincs több erőm, nincs a befejezéshez sem. A szemek néznek - - - - - nem szabad megmondanod, hogy úgyis hiába minden, esz­telen és reménytelen a küzde­lem. Ő nem adja meg magát és te akarsz elrohanni? — Bocsáss meg, pajtás — suttogja a hegesztő. Behunyja a szemét. Ne re­megj kezem! A kék lángok belemarnak a test roncsaiba, a csontokba. Semmi, egyetlen jajdulás sem. Lehet, hogy már nem érzi — Számolnod kell vele, hogy talán éjfélre sem férsz hozzá, annyira össze-vissza van fö­lötte minden — toldotta meg szavát a mester. — Gyerünk! — mondja a he­gesztő. A tűzoltók hatalmas vízsu­garat zúdítanak a tűzre. Gramerra forró eső hull, né­ha fadarabok potyognak. A tiszt ferdén, fejjel lefelé fekszik, arccal a tűznek. Moc­canni sem képes. Romok közé szorult lábai már csonkig ég­tek. Él, érez. Nem vesztette el eszméletét. Néha a szemei fel­nyílnak. Nem jajgat, csak néz az emberre. így halnak meg az emberek? — döbben rá gondolkodva a hegesztő. Lehet szótlanul, bor­zalom nélkül a halál szemébe nézni ? Egy óra - - - még egy óra. Centiméterről centiméterre közeledik a halálosan sebesült­höz. Szabdalja a szögletes va­sakat, csöveket, tartályokat Nafta is lehet bennük, a láng­ra felrobbanhat, de ki gondol most erre?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents