Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-11-05 / 44. szám
Ä forradalmi idők néma tanula a Néva partja 1963 őszén. mm ROBERT ROZSGYESZ 1 VĽNSZKIJ: * a nag A dermedt jégmezők felett sivítva nyargaló északi viharban porzik a hó ... S mi csak daloljuk, hogy a világon, a nagyvilágon van egy föld, mely nagyobb mint az ég. Egy óriási Föld — erdök-rétek, mezőségek. Sűrű kaszálók: bimbó-dajkálók, hol kék tavak galarnblekintele reszket, van egy Föld, ahol bennünket várnak és szeretnek. Kicsi kunyhónk az Északi-sark határán jeges pusztaságban gubbaszt árván. Oly távol Moszkvától! De a szívünk közel hoz Moszkvához.,, Te nagy Föld, boldog Föld — erdők-rétek, mezőségek, sűrű kaszálók: bimbó -dajkálók, , hol kék tavak galambtekmtete reszket, áldott Föld, ahol bennünket várnak és szeretnek. Ablakunkon hóvihar zörget csont -ujjaival. S a hóhatár szélén tavasz van! Légy halhatatlan, ki minket elparancsolsz s visszahívsz; te drága, nagy Föld, te végtelen Föld - ' erdök-rétek, mezőségek, sűrű kaszálók: bimbó dajkálók, hol kék tavak galambtekinlete reszket, hatalmas Föld, ahol bennünket várnak és szeretnek! egyvenhat esztendeje született meg a világ első munkásállama. Ez a negyvenhat esztendő olyan világtörténelmi jelentőségű korszakalkotó' változáSöfcár érlelt, amelyekhez foghatót nem ismer a történelem. A győzte^ proletárok megmutatták országnak-világnak, hogy tudnak — és a nép javára csak ők, a felszabadult munkások — tudnak országot vezetni. Marx a párizsi komrnün idején képletesen arról beszélt, hogy a kommunátok „az eget ostromolják“, és lám, a kom- münárok utódai a szó szét int is valóra váltották Marx szavait és mindezt egy nem egész évszázad alatt. Szinte természetes a kérdés, mi hát titka ennek a roppant teljesítménynek. Miféle erők hozták létre azt a „csodát“, hogy az évszázados elmaradottsági) országból, ame lyen egyetlen emberöltő alatt két világháború és egy szörnyű polgárháború sepert végig, a világ élenjáró, legerősebb nagyhatalma, szocialista nagyhatalom vált? Hallatlan áldozatokat, lemondást, nélkülözést vállaltak a szovjet munkások, pat asztok és értelmiségiek, amikor kezdetben úgyszólván tiszta két kezükkel láttak hozzá szabad országuk, az első munkásállam felépítéséhez. Nem az orosz, az ukrán, a grúz vagy az üzbég ember „sajátos“ lelki alkata, valamiféle különleges adottságai folytán vált a Szovjetunió a világ vezető hatalmává. A szocialista rendszerben rejlő mérhetetlen erő kibontakozása a munkára és egyedül a munkára alapozott társadalom tette azzá. Ez a társadalmi rendszer az, amelyre joggal tekint büszkén, és amelyet joggal vall magáénak a világ minden dolgozója, az öt kontinens miinden becsületes, haladó gondolkodású embere. Éppen öt esztendeje, hogy a moszkvai rendező pályaudvar műhelyeiből a „kommunista szombatosok“ egykori fellegvárából új mozgalom indult hódító útjára, a kommunista brigádok mozgalma. Ne gondolja senki, hogy ez a kezdeményezés egy csapásra népszerű lett. A szovjet sajtó, még a Kom- szomolszkaja Pravda is, eleinte szűkszavú hírekben tudósított arról, hogy a vasúti műhelyek ifjúsága a munkaverseny új formáival kísérletezik. Az új mindig a régi ellenállásába ütközik, a rendező pályaudvar fiatal munkásai pedig ugyancsak szokatlan, új gondolatokkal álltak elő. Szerintük elérkezett az Ideje, hogy a szocialista munkaversenyt felváltsák a verseny kommunista formái. Nem az a lényeg, hogy az emberek túlteljesítsék a normákat, s a tervezettnél több árut állítsanak elő, a kommunizmus ennél is többet követel. A kommunizmus, a termelő erők óriási fejlődését követeli. A legfőbb termelő eró az ember. Az Ő képzettségétől és erkölcsi tulajdonságaitól függ a termelési eszközök fejlődése. Ebből kell kiindulni, amikor meghatározzuk a verseny kommunista formáit — vallották a fűtőházi fiatalok, a Nagy Októberi Forradalom harcosainak mai utódai. Az elmúlt évek alatt milliók tették magukévá ezeket az elveket, sőt nemcsak a Szovjetunióban, de a baráti szocialista országokban is. E sorok hangsúlyozásánál tudatosítjuk, hogy a személyi kultusz idején nagyon sok fogalom kapott torz megvilágítást. Azóta sok mindent kellett a helyére tenni, a fejetetejéről ä talpára állítani. Például a „szovjet ember“ fogalmát. Az emberek esztendőkön át olvastak túlzó, magasztaló általánosításokat a Szovjetunió polgárairól. Mintha itt megannyi két lábon járó eszme élne, pedig hát az olvasó a maga józan esze alapján tudja, hogy a néptömegek történelmi érdemei és képességei nem feltétlenül azonosak az egyes emberek érdemeivel, személyes tulajdonságaival. De az is igaz, hogy a történelmi és társadalmi körülmények, amelyek meghatározzák a népek magatartását, hatással vannak az egyénre, befolyásolják az egyes emberek személyes tulajdonságainak kialakulását. Egy kapitalista üzem munkásaiban is kialakulhat a nagyfokú közösségi érzés, a magánéletre is kiterjedő összefogás, mert a munkásokat összehozza a közös sors, magasrendű tulajdonságokat alakíthat ki bennük a közös harc mindenütt a világon. De a kapitalista környezet megnehezíti, hátráltatja, hogy ilyen tulajdonságok tömegesen alakuljanak ki az emberekben. A szocializmus körülményei pedig elősegítik. A fűtőházi fiatalok példája bizonyítja, hogy nemzedékünk, ha boldogulni akar, úgy a kommunista úton boldogulhat. A mi társadalmunkban minden a közösség becsületén, tudásán, munkáján múlik. Az emberek könnyebben érnek meg a forradalomra, mint a kommunizmusra, a forradalomban az elnyomás és az igaz- talanság ellen kelt fellázadni, a kommunizmusban egy kicsit önmaguk ellen. Mindazok a társadalmi kezdeményezések, amelyek az utolsó öt-hat évben napvilágot láttak a Szovjetunióban, ezeknek a tényeknek a felismerése jegyében fogantak. Például a népi egyetemek, amelyek gombamódra szaporodtak el s amelyen az önkéntes tanárok az önkéntes hallgatók millióit e- melik magasabb kultúrális színvonalra. Vagy pl. a népi rend- tartó csapatok s a társadalmi bíróságok megalakulása, stb. A szovjet társadalom mai arculatát elsősorban ezek az aktív emberek határozzák meg. Hány ilyen ember van a Szovjetunióban, ők jelentik-e a számszerinti többséget? Ezt aligha lehetne megállapítani, de ők a hangadók! Mindenütt azoknak a nézeteit, azoknak a hangját hallani, akik a mai nagy építő alkotó fellendülés lázában élnek s a mai valóság talaján már a kommunizmus követelményei szerint gondolkodnak. Moszkva—Vörös tér a Szovjetunió fővárosának centruma A NAGY OKTÓBER mai nemzedéke
