Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-10-22 / 42. szám
Aragon és Elsa Triolet a fiatalokról, az irodalomról és egyéb kérdésekről a. A diákok is minden tapasztalat nélkül, a polgári nevelés eszméitől áthatva szembetalálkoztak a leleplezésekkel és végeredményben természetesnek vehetjük, hogy tőlünk is — ha nem is igazságosan — de követeljék a felelősségrevonást. Az ő tévedéseiket is az általános helyzettel magyarázhatjuk és a mi feladatunk pedig az, hogy ezeket a kérdéseket helyesen megvilágítsuk." Szóval ebben az évben tavasszal történt. A rue Varenne egy szép ódon kastélyának második emeletén, tilsa Triolet dolgozószobájában ugyanannál az asztalnál ültünk, amelynél egy hónappal ezelőtt a Clarté nevű folyóiratot szerkesztő kommunista diákok ültek. Akkoriban már a Központi Bizottság ülése után voltunk és Így nyugodtan felmérhettük a bejárt utat és volt időnk gondolkodni. Többek között arról is, hogy Elsa Triolet miért adott annak a két diáknak olyan hosszú interjút és pont az a beszélgetés és a közlése menynyire hozzájárult ahhoz, hogy túllépjünk a holtponton és a légkör mejavuljon. Aragon arra figyelmeztetett — a hamis udvariasság minden nyoma nélkül — mint ahogy azt mindig teszi, komolyan és meggyőzően, hogy az interjú és a felszólalás között szoros összefüggés áll fenn. És Elsa erre ezt mondta: „Vigye magával a Clarté egyik számát Hátha érdekelni fogja valakit a fiatalok közül.“ És azután igen szép szavakkal emlékezett meg a tavaly augusztusban és szeptemberben CsehszlováKiában töltött hetekről, az itteni fiatalokról és a meghitt beszélgetésekről. — „Jöjjön csak, mutatok valamit“ — mondta és bevezetett a mellékszobába. Az asztalon egy robot, egy igazi robot állt — műanyagból. Járt-kelt, forgatta a fejét, kinyitotta a száját és tárgyakat emelt fel. Ezt Louis hozta nekem ajándékba, amikor néhány héttel ezelőtt megjelent a lelkekröl, az emberekről és a gjpekről A mi kibernetikai korszakunkban című regényem. Csak azt akartam röviden elmondani, hogy ez a beszélgetés hogy került a mi lapunkba. Amikor a férjemmel színházba vagy moziba megyünk. Aragon gyakran mondja: „Semmi élet sincs körülötte!" Ez azt jelenti, hogy a szerző csak egyetlen konfliktusra, csak egyetlen egy esetre összpontosította figyelmét és minden úgy játszódik le, mintha egy lezárt edényben történne. Azt hiszem, Aragon megjegyzései nagy hatást gyakorolnak ránk. Különben is az a természetem, hogy szélesen kitárom az ablakot és úgy nézek ki az egész világra. Sohasem szorítkozom csak egy kis történetre. Regényeim szorosan összefüggnek azzal a világgal, amelyben élünk, és nem mindig minden racionális a világon, így tehát a regényben sem. S ha egy veréb az ablakpárkányra repül és kapirgálnl kezdi a morzsákat, akkor ennek az én történetemben nem jut szerepe, de erre a kis epizódra is szükség lehet. Ülünk itt hárman és beszélgetünk, miközben minden percben szól a telefon, bejön Louis, megint kimegy, valaki hoz egy csomagot... — Az írásmódjával sokan nem egyeznek, többek között sok kommunistát ismerek, akiknek a világról egy bizonyos elképzelésük van és azt, ami véletlen, kiküszöbölik. Azt képzelik, hogy mindent tudományos alapon lehet megmagyarázni és hogy a különböző „apróságokon“ nem múlik, azokról nem is kell beszélni. — Hasonló kérdésekkel foglalkozik az a vita is, amely most a Szovjetunióban folyik. Cjból és újból azt halljuk, hogy az író a nép számára Írjon, segítsen hazájának, s csak azt írja meg, ami hasznos. Elvben én is elfogadom ezt Csakhogy milyen kritériumok szerint ismerik el, hogy mi a hasznos? A lényeg ezA „Lélek” című utolsó regényemben felvetődik az emberi mű hasznosságának kérdése. Az automaták feleslegessége és hiábavalósága nagyon izgatja Kristófot. Ez vezeti Kristófot a kibernetikához. Az a kisfiú, akiből később tudós lesz, mechanikusan mozgó képet alkot és „léleknek“ nevezi el. Ahhoz, hogy a tudomány átlépje'azt a határt, melyet eddig még nem lépett át, Kristóf a művészetet, a saját sugallatát választja. Véleményem szerint a sugallatnak a tudományban is nagy szerepe jut. Igen fontos az a megérzés, amely valamilyen valóság létezését megsejti és amelyet később aztán tudományosan bebizonyítja. — Hogy állunk a realitással, a Szándékossággal című regényében? Az egyik helyen az olvasó sejti, hogy az OAS fasiszta szervezetről van szó, mert amikor a hősnő nincs otthon, felrobbant a lakás ajtaja. Nem ez a lényeg; de az ember látja, hogy a történet a világ egy pontosan meghatározott helyén játszódik le. Ez az a bizonyos körülöttünk zajlő élet, amelyről Aragon mindig beszél A külvilág mindenbe behatol, amiről csak írok. —Az a benyomásunk, hogy az ember a világot sokkal jobban tudatosítja, amikor személyes érdekekből és gondokból indul ki. A Szándékosságok című regény hősnőjének megvannak a maga gondjai és akkor az olvasó egyszercsak látja, hogy léteznek még más problémák is. Nézetünk szerint ez sokkal jobban hat és hitelesebb is, mint minden más, amit már az OAS-ról írtak. De vajon nem áll-e ez az ábrázolási módszer ellentétben a szocialista realizmussal? — Egyáltalában nem Amit frok, azt szocialista realizmusnak tartom. Hiszen a világra „szocialista szemekkel“ nézek, ha Így fejezhetem ki magam, És mivel az, amit Írok, szorosan összefügg a realitással — vajon az nem szocialista realizmus? De még visszatérek a kulcsregényekhez, ezek most nagyon divatba jöttek. Elmondhatom, hogy nem követem ezt a divatot... — Ha most egy olyan tehetséges kommunista költő élne, mint Majakovszkij és húszéves lenne, mit írna, azaz jelenleg mit ír? Az a benyomásunk, hogy az valami egész más lenne, mint amit Majakovszkij írt. — Egész biztos. A zseniális költő sohasem bocsátkozik ismétlésekbe, hanem mindig újból és újat alkot. Ha már itt tartunk, akkor szívesen visszatérnék arra, amit a művész kötelességeire vonatkozólag mondtunk. Arra, hogy az Író hasznos legyen, segítsen élni és épiteni... A mű konstruktív legyen — igen, ehhez semmi kétség sem fér. Elsősorban fontos megállapítani, hogy mi az, ami segít és mi az, ami konstruktív. Nem szabad, amint azt Majakovszkij mondta, hogy „rálépjen a saját dalainak nyakára“. Ezzel nem nyújtana segítséget az emberiségnek. Mivel lehetnek az „Ezeregyéjszaka meséi“ közvetlenül hasznosak? Seherezádé meséje mennyiben szolgálja a népet? Vagy úgy is feltehetném a kérdést, miben segíti azokat a munkásokat, akik béremelésért sztrájkolnak? Feleletünk így hangzik: hasznos lehet. A nagy művészek hozzák magukkal azt, amit a kommunizmustól elvárunk. — Meg szeretnénk még kérdezni, mi a véleménye Szolzse- nyicin Iván Gyenyiszovlcs című könyvéről. Érdekelne, hogyan vélekedik a könyv főalakjáról. — Iván Gyenyiszovlcs számomra a sok szenvedésen keresztül ment orosz népet képviseli Éppen az ilyen Gyenyi- szovics Ivánok haltak meg a háborúban, ma is hőstetteket visznek véghez. Egyszerűen, pátosz nélkül. — A legszomorűbban az hat, hogy senki se lázad fel, úgy tűnik, mintha mindez, ami körülöttünk történik, természetes lenne. Szolzsenyicin nem akar lázadást leírni. De nem tiltakozik. Sajnos így van. Szolzsenyicin hősét nem ültetik fehér lóra. Iván Gyenyiszovlcs nagyon szerény hős, egy a Szovjetunió 250 millió embere közül. — Rá kellene mutatni, hogy Iván Gyenyiszovics sokkal érdekesebb hős, mint az ötvenes évek szovjet irodalmának hősei. — Miért? Hogy Szolzsenyicin nagy író, az semmivel sem csorbítja meg az ötvenes évek hőseinek nagyságát. Az ötvenes években kiváló regények íródtak. Helyes, ha arra a bizonyos regénytípusra gondol, amelyekben a kolhoz becsületes elnöke felfedi a csalásokat és a lop- kodásokat — azokból már elegünk van. A végén ezek a regények már feltűnően hasonlítottak azokhoz az amerikai filmekhez, amelyekben a seriff a gengszterek ellen küzd. Ami Iván Gyenyiszovicsot illeti, ő egy egészen közönséges egyszerű ember, csak az emberi és erkölcsi tulajdonságai nem közönségesek. Ha a táborban történetesen lázadásra kerül a sor, akkor abból egész biztos áldozatosan kivenné részét még az élete árán is. Egyszerűen, minden pátosz nélkül. — Valóban a legérdekesebb mindig maga az ember és nem a mesterséges külső pátosz. Miért mesterséges? Pátosz is létezik, hasonlóképpen, mint ahogy bátorság is. Más is, mint az Iván Gyenyiszovics bátorságaAz író igyekszik azokon a helyeken megfogni a hőseit, ahol az élet sebet ejtett rajtuk. Ezeket a sebeket kell felnyitni és belemélyedni az emberi lélek legbensőbb világába. Visszatükrözni a lelkeket, az élő lelkeket, felfogni a felfog- hatatlant — ezt a tudományos problémát, a művészet hamarább oldja meg, mint a tudomány. Ford.: M. M. MODERN LÁTÁSMÓD A kiállítást nem keresték fel túlsokan. Igaz, hogy ugyanabban az időben egy másik kiállítást is rendeztek az egyik szomszédos teremben, amelyben —1 urambocsá — festett kohókat meg mozdonyokat és hasonló dolgokat is látni, de nekem még időben megmondta az unokatestvérem, akinek a sógora mükritikus, hogy csak ide érdemes eljönni, a Táltos- vernisszázsra. Ennek a fiatalembernek a témái nem olyan unalmasak. Valamivel a megnyitás időpontja előtt érkeztem, s láttam, hogy akik nálam is korábban jöttek, meglehetősen fanyar, értetlen arccal mustrálják a kiállított tájképeket, csendéleteket és indián idille- ket. Sznobok. Én is meglehetősen bizalmatlanul néztem körül, s titokban örültem, hogy csak így egymagámban jöttem, tehát nem kell véleményt formálnom a képektől. Elsőnek egy őszi tájképet bámultam meg („Őszi táj“), és ugyanekkor megkezdődött a megnyitó beszéd. A képen egy búsan legelni vágyó rózsaszín csődör szagolgatta a zöldessárga avart. A beszédben, amely egyelőre mögöttem zajlott, egy kissé recsegő hang Táltos Viktor rövid, de annál figyelemre méltóbb művészi múltját méltatta. A kép szín űre vonatkozó észrevételeimet optikai csalódásnak véltem, de aztán hátrább lépve, jobban megnéztem az alkotást és be'e kellett nyugodnom, hogy első benyomásom teljes mértékben helytálló. A szónok, ha jól emlékszem, elsősorban a merész ecsetkezelést és a modern, eredeti látásmódot dicsérte. Eközben a gyérszámú jelenlevő arcát vettem szemügyre, s meg kellett állapítanom, hogy az arcok fokozódó hozzáértést és érdeklődést látszanak elárulni. Megkezdődött az általános tárlatnézés. Mielőtt valaki ei- szippanhatta volna előlem, ötezerötért gyorsan megvettem az „Őszi tája“-at, amely már kezdetben is megtetszett, aztán a győzelem könnyű mámorával lelkemben, én is körbeTÖRŐK TAMÁS: zarándokoltam, hogy megtekintsem a többi képet. A müvek után az alkotó közelébe léptem. Ö, de büszke lettem volna, ha valamilyen ürüggyel kezet foghatok vele! A szónokkal beszélgetett éppen, illetőleg a szónok beszélt hozzá, a látogatókat mustrálta és sorra feléjük bökött a fejével: — Neki is van kocsija. Neki is. Neki is Egy sikeres művész ma nem élhet kocsi nélkül. A kocsi: rang. Megértesz? Akinek nincsen kocsija, gyanús. Mert miért nincsen? Még egy pillantást vetettem a nagy értékű „Őszi táj“-ra és elégedetten, dagadó mellel távoztam a tárlatról. ★ • * Tudnivaló dolog, hogy autótartás gépjárművezetői jogosítvány nélkül értelmetlen dolog lenne, és hogy megszerzéséhez mindenekelőtt rendőrorvosi vizsga sikeres letétele szükségletetik. Így aztán, mert irtóztam a gondolattól, hogy netán egyszer már én is gyanús lehetek, bár hetven ezer forint helyett már csak — egyelőre — hetvennel' rendelkezem, elhatároztam, hogy elébevágok az eseményeknek, és ami tőlem telik, az ügy érdekében, megteszem. A szép napon, amelyen a vizsga céljára kijelölt épület elé érkeztem, egy alul halvány- szürke, felül sárga Moszkvics lassított velem egyidőben a főkapu előtt, s egy ismeretlen vezető mellől az ismert művész: Táltos Viktor ugrott ki a kocsiból. Egy nagyobb terembe léptünk, amelyben le kellett vetkőzni ingujjra. Már éppen azon töprengtem, milyen ürüggyel szólítsam meg, és szorítsam meg a kezét a zseniális „őszi táj“-ért. melyet büszkén mondhatok .tulajdonomnak, amikor betessékeltek mindnyájunkat egy belsőbb szobába, ahol mind a tízünknek, akik összegyűltünk, egysorba fel kellett állnunk a falnál. A rendőrorvos ellépegetett előttünk és sztetoszkópjával végigbökdöste szívünket. Ezután halláspróba következett. Egy ideges úrvezető „negyvenegy“ helyett azt értette, hogy „egyremegy“. Az általános sikerrel végbement látáspróba után a rendőrorvos egy készülék mellé ült, amelynek fehér, kocka formájú fejében, egy kapcsoló el- fordítása nyomán más-más színű égő gyulladt ki. Ez volt az utolsó próba. Aki ezt megállta, már nyeregben, pontosabban: volánnál érezhette magát. ő került sorra. A készülék pirosán villant. Táltos hosszú másodpercekig gőgösen hallgatott. — Piros — szólalt meg végül kegyesen. Egy kattanás — a készülék halványzöldre váltott. — Kék — mondta Táltos megfelelő várakozás után. — Tessék figyelni. Milyen? — Kék — ismételte Táltos ingerülten. — Tessék félreállni. Miután végigvizsgálta a várakozókat, az orvos leült az asztal mögé és írt valamit. Táltos hozzálfpett: — Kérem, én ... Az orvos nem nézett fel. — Itt valami tévedés van — folytatta Táltos. — Én Táltos Viktor festőművész vagyok. — Van kocsija? — nézett rá az orvos. — Van. Ott áll kinn. — Milyen színű? — Drapp — felelte Táltos némi habozás után. Az utca túlsó oldalán állt a festő alul halványszürke, felül sárga Moszkvicsa. Egyelőre még az övé. * • ★ „őszi táj“, rózsaszín lóval zöldessárga avaron, jutányos áron eladó." Illetve, hogy ... mégis ... hátha egyszer felszökik az ára, mint afféle nem mindennapi dolognak Egy színvak festő képe! Határoztam: egyelőre mégsem adom el. ACHILLE CAMPANILLE: Akkortájt egy napilap főszerkesztője voltam. Egyik este hallom, hogy kigyulladt Folena gróf kastélya. Kikiabálok az altisztnek: — D'Artagnan! Az altisztet Guiliónak hívták, de egy ilyen éles ellenzéki lapnál helyesebbnek tartotta, ha álnevet választ magának. — D’Artagnan — mondom — hívd ide a tüzrovat vezetőjét. — Elment már. A tüzrovat vezetője akkor is hazament volna pontban este tízkor, ha a szerkesztőség épülete alatt megnyilik a föld, úgy hogy annak a tűznek, ami tíz után ütött ki, befellegzett. — Akkor hívd a katasztrófarovat vezetőjét. — El tetszett felejteni, hogy tegnap egy autó elütötte? — Ördög vigye el! A végén kiderült, hogy senki sincs már a szerkesztőségben. — Nem, kérem, még van itt valaki g Társaság-rovatból. — HáV Isten! Hívd ide! A Társaság-rovat krónikása hamarosan beállított hozzám frakkban. — Rohanjon a Folena-kas- télyba, és írjon valamit a tűzről! — De hiszen... — Semmi „de hiszen“. Mit áll itt? Lehet, hogy a népszeTűz a kastélyban rü demokrata, Folena gróf, éppen most ég el. Fogadjon taxit, és száguldjon! Fél hasábot kap. — Es a meghívó? — Milyen meghívó? — Meghívó a kastélyba, a tűzre. — Még nem volt idejük kinyomtatni. De induljon már, az istenért! ... Másnap reggel a következő beszámoló jelent meg a tűzről: „Ezernyi fény vakító ragyogása és csillogása, füstfelhők elegáns kígyózása, meztelen női hátak pompája — íme, ilyen a megszokott kép, ami a társasági élet krónikása elé tárul. Tegnap sikerült részt vennem agy grandiózus, valóban felejthetetlen tűzvészen, a Folena- Kastélyban. Ott volt a pazar luxusvilla valamennyi lakója. Nagy hatást váltott ki a tűzoltók kara, Blasztti tűzoltóparancsnok vezetésével. Folena grófné, plédbe csavarva (ami előnyösen emelte ki szobor szerű formáit), elegáns férficipőben jelent meg; a gróf, mint mindig áradó optimizmussal és csodálatos jégernadrágban sietett a vendégek elé. A vendég - koszorú elragadtatását méltán váltotta ki az ifjú Folena grófné hálóingje és nevelőjének, Miss Scottnak népi szőttessel ékesített hálóréklije. A rendkívül meleg légkörben lezajlott tűzvész folyamán, mindig a házigazda oldalán tartózkodott a házmester, ami különösképpen bizonyítja Folena gróf ismert demokratikus nézeteit. A tűzvészen lelkes hangulat volt érezhető, órákig is elhúzódott. A tűzoltók és a vendégek reggel tértek otthonukba,'j felejthetetlen benyomásokat vittek magukkal a tűzijátékszerű látványosságról, és azt a bizonyosságot, hogy a házigazdák vendégszeretete újra meg újra megnyilvánul majd ilyen eredeti ünnepségek megrendezésében."
