Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-10-22 / 42. szám
parkba ... Megnézzük a rózsákat és este ... este talán táncolni fogunk... Gitta merengő szemmel néz a jól sikerült füstkarika után, ami lassanként eltorzulva alaktalan füstpamaccsá változik. XI. — Kinek? — Hát a fiamnak!... Ha látta volna, mennyire duzzogott! No, de megmondtam én neki a magamét. Régen készültem már rá. most az egyszer aztán sikerült. — Nem értem miről beszél. Fábián néni. — Persze, hogy nem érti, Gittácska, hogyan is érthetné, ha nem ismeri a fiamat. Dehát értem én maga helyett is, ne féljen!... Szővai, ami igaz az igaz! Kellemesen csalódtam magában... Ami pedig a pulykahúst illeti, a részét meghagytam ebédre. Remélem most már nem szökik meg!? Érti Gitta, nagyon is jól érti, hogy miről van szó, dehát azt tartja, hogy minek róla többet beszélni. Azért egy kicsit mégis tart a következményektől. Hiába Egy igazgató sok mindent tehet, ha akar. — Köszönöm szépen a meghívást. Fábián néni. — No, ne szomorkodjék! — mondja a háziasszony biztató kedvességgel, látva Gitta arcán a tépelódést és borongást. — Ne féljen, megmondtam én a fiamnak, hogy hagyja békén magát, hogy a haja szála se görbüljön meg, különben velem gyűlik meg a baja! Meg aztán nem is olyan rossz ember 6... — Hirtelen elhallgat az asz- szony, mintha attól tartana, hogy megsértheti a lányt. — Köszönöm a kedvességét, Fábián néni! — Szóra se érdemes... De hagyjuk ezt, Gittácska, másért jöttem én be magához ilyen korán. Tegnap estefelé egy férfi kereste. berek. A rosszakat jó útra kell téríteni. Dehát vannak rossz útra térítők is, vagy nincsenek? A rosszak már rossznak születtek? Hát Tóth István nem azok közé tartozik, nem neki köszönheti mindazt, ami vele történt? Igazán csak neki!? Honnan miiyen sorsból menekült hozzá? Már elfelejtette, hogy milyen nehéz volt a kapa, milyen kibírhatatlan a tűző napsugár, milyen émelyítő a föld nehéz szaga, s milyen rettenetes és fenyegető a kilátástalan jövő!? Már elfelejtette? Különben is, Tóth István adott kenyeret a kezébe. A fe- ketearcű ember mindig csak a szépre, jóra és emberségre tanította. Ha akkor este nem megy el hozzá azzal a konok elhatározásával, talán másképpen alakult volna minden. Ki tudja? Gitta rendkívül ideges. Lassan négy óra lesz és Pista bácsi még mindig nem jött meg. Hova tovább mind nagyobb gyűlölet lobog fel Gittában. Szinte remeg a haragtól és alig várja a pillanatot, hogy szemtől szemben álljon a feketearcú emberrel és megmondhassa neki a magáét. Mert hogy megmondja, az egyszer biztos! Miért a nyugtalanság, miért az izgalom, s a határtalan gyűlölet? Miért nézi egyre nagyobb türelmetlenséggel az órát? Nem, még nem találkozott hasonló érzésekkel. Ez is idegesíti. Megöli a várakozás, a tétlenség. Olvasni kellene? Az se jó, úgysem tudná figyelemmel kísérni az olvasmányt. Valami fizikai munkát kellene keresni, de mit? Nevetséges. Éppen most. amikor minden pillanatban megjöhet a gyűlölt ember, amikor a nagy leszámolásra készülődik. Akkor meg készülődjön! A nagy leszámolásra, a véglegesre! Tulajdonképpen mit akar Pista bácsitól ? Mit akar tőle számon kérni, mivel akarja vádolni? Veréb száll a nyitott ablak párkányára. Nem veszi észre a mozdulatlanul ülő lányt. Csitt- csatt.. — hangoskodik a szürke madár, s ugrik kettőt- hármat, majd a repedezett deszkához köszörüli a csőrét, megbillegteti a farkát. — Olyan feketeképű ... idősebb ... eléggé megtört... Lám csak, nem elfelejtettem a nevét! Pedig bemutatkozott... Mindegy ... Azt mondta, igen jól ismerik egymást és hogy ma délután okvetlenül eljön. Nagyon a szivemre kötötte, hogy biztosan mondjam meg magának... Valami fontos megbeszélni valója van magával. Én megmondtam, a többi a maga dolga, Gittácska. — Köszönöm szépen! Fábiánná most már feláll és huncutkodva megfenyegeti a lányt: — De az ebéd elől meg ne szökjön ám! — mondja kedvesen és kihömpölyög a szobából. Gitta magára marad, mint már annyiszor életében. Magára marad a döbbent meglepetésével: Tóth István szabadlábon. Csakis ő kereshette. Ide is utána jött. Talán a világ végén is megtalálná? Elég messzire sodródott a falutól, várostól, ahol talán egy kicsit egymáshoz tartoztak, mégis megtalálta. Megtalálta? Hiszen nem menekült előle. Legalább is arra nem gondolt sohasem, hogy meneküljön a közeléből. Az emlékétől akart és akar megszabadulni. A fájó sebtől, amit a lelkén ütött. Attól akar megszabadulni. Meg mind attól, ami utána következett. Az egész múltjától... Rágyújt. Mohón szívja a cigarettát. Éhgyomorra kesernyés az Ize, most mégis jól esik. Jó volna most egy kis ital is. Erős. Jó erős, ami megkö- högtetné, fojtogatná, elhódítaná... — Kellemesen csalódtam magában! — dobban a fűiébe Fábiánné hangja. Gitta kesernyésen elmosolyodik. Másképpen is kifejezhette volna magát a kedves háziasszony. Például így: „Aranyos, Gittácska. nagyon örülök, hogy végre a javulás útjára lépett, igazán nagyon örülök .“ Mit lehet tenni? Neki mást nem igen mondhatnak az emEgyszer úgyis „akarta" volna, elkerülhetetlenül „akarta“ volna, hiszen szerette. Még most is szereti, biztosan szereti, különben nem kereste volna fel, nem jött volna utána. Gitta újabb Cigarettát dug a szája sarkába. Gyufát lobbant alája, s a füst halványkéken kígyózik a mennyezet felé. Füst, füst, borítsd be az egész világot! Délután négyre a parkba kell mennie! Délután Pista bácsira kell vái akoznia! (Gondolatban még mindig Pista bácsi). Mi az, hogy kell!? Egyik sem parancsol neki. Dehát ha se itt nem mRrad, se a parkba nem megy, akkor mi lesz, mit csinál? A tükör elé ül — a beszélgető tükre elé: — Mit csinálunk, Gitta? Elfelhősödő, borongós arckifejezéssel: — Megvárjuk Pista bácsit. — Aztán? Mély sóhaj után: — Megvárjuk Pista bácsit és véglegesen leszámolunk vele. érted!? Véglegesen! — Rendben van, de mi lesz azután? Szeme alatt a halvány karikát nézi: — Négy felé elmegyünk a — Add kölcsön a szárnyad, veréb, hadd repüljek ki a világból! — mondja Gitta félhangosan, mire a veréb ijedten elröppen. — Messzire is jutnék a te nehézkesen mozgó szárnyaiddal! Nagyszerű volt a pulykahús! — ötlik váratlanul az eszébe. S milyen rendkívül kedves volt a háziasszony! Inkább durva és mogorva lett volna. Már ebéd közben is fájt a kedvessége, most még jobban fáj. Milyen sokrétű és sokízü tud lenni a fájdalom. Sokfélével találkozott már életében, de amit most érez nagyon különös ... Vajon az öröm is ilyen sokszínű és sokrétű lehet? Jó volna már megismerkedni egy-két változatával, jó volna már egyszer igazán örülni valaminek ... Dehát létezik a világon olyasmi, aminek szívből tudna örülni? Talán, talán... Mondjuk, ha egyszer lefeküdne és másnap reggel egy megtisztult, egy felszabadult Székely Gitta ébredne fel. Egy embei ibb Székely Gitta .. talán akkor ... Emberibb?. . Mi is az ember? Kifinomult állat?... Évszázadok, évezredek múltak el. Hová, meddig jutott az ember ? Igaz, sok gyönyörű dolgot alkotott az emberi ké^ sok-sok óriási dolgot hozott létre, alkotott, teremtett az emberi ész, de az állati ösztönöktől nem bírt megszabadulni Igen, ez a helyes kifejezés. Kisebb, nagyobb mértékben minden emberben dolgozik és részt vállal jellemvonásának a kialakításában is. Vajon nem állati ösztönökből fakad a kapzsiság, harácsolás, ravaszság, képmutatás, irigység, a megalkuvó gerinctelenség, beképzeltség, gyűlölet,' bosszúállás, kegyetlenség, a szerelem és a szexuális élet ezernyi változata? Vajon eljön az idő, amikor az emberi akarat és ész teljes mértékben diadalmaskodik az ösztönök felett ? Hagyjatok békén gondolatok, ne kergessetek az őrületbe! Nem akarom én megrengetni a világot, nem akarom én már megjavítani az emberiséget sem, csak szeretnék egy kicsit megnyugodni, egy kicsit örülni, egy kicsit boldog lenni... Gitta valósággal beleszédül a súlyos gondolatokba. Feláll, nagyot nyújtózik, igyekszik magáról lerázni a terhet, a gondot, elűzni a gondolatokat, melyek mind erőszakosabban ostromolják: — A huszadik század embere vagy! Szelleme áthat, átitat, mint tinta az itatóspapírt. Akarva nem akarva vállalnod kell a gondját, állást kell foglalnod égető kérdéseiben! Sehová el nem menekülhetsz. Hová is menekülhetne az ember önmaga elől? Veled együtt egész és teljes a világ. Szá- montartnak Felelősséggel tartozol mindenkinek Hogy erőtlen, gyenge a hangod? Felerősíti a technika. Hallhatóvá teszi az egész földön. Elég. elég ezekből a szamárságokból! Hagyjad az általános világproblémákat, szállj magadba, s próbáld megoldani a saját sorsod problémáit! Nézd az órát, Gitta! Látod? Négy múlt öt perccel. A parkban várnak rád. Már öt perce. Vagy egy negyed órája. Az is lehet, hogy fél órája. Ugye jó volna tudni pontosan? Viszont az is lehetséges, hogy nem várakozik rá senki. Lehetséges? Miért önti el keserűség a szíve környékét erre a gondolatra, miért!? Az előszobában váratlanul megszólal a csengő. Élesen belehasít a nagy csendbe. Gitta az ablakhoz lép, kitekint. Tóth István áll a kiskapuban szerényen várakozva. Szürkének látszik a fekete arca. Bizonyára a sápadtsága miatt. S a megszokottnál vékonyabb is. Gittának összeszorul a torka. Mintha jeges kéz szorítaná, és bárhogyan küzd ellene, nem enged a szorítás. A lába sem akar engedelmeskedni, pedig a csengő hangja sürgeti, már harmadszor hasít a csendességbe. Végre megmozdul. Úgy véli léptei alatt kong a betonjárda. Mintha üres hordón lépkedne. Félúton arra gondol hirtelen, hogy vissza kellene futni és bezárkózni a szobába. Igen, be kellene zárkózni és meg kellene halni. Vagy csak tovább menni? Menni, menni hangtalanul, étien, szomjan napokig, hetekig .. mindaddig, mig eszméletét vesztve össze nem esne... — Jó napot, Gitta! — hallja a köszöntést a kiskapu rácsai mögül. Idegen világ ismerős hangja. — Jó napot! — köszön ő is furcsán rekedtes hangon, s kezében megcsörrennek a kulcsok. Mattató mozdulatok a zár körül. Mintha sötétben tapoga- tódzna. Végre kitárul a kiskapu. — Tessék ... A szobában Gitta hellyel kínálja a férfit, aki nyomban leül és körülnéz: — Szóval itt élsz? Gitta az ablakhoz áll hátat fordítva Tóth Istvánnak. Nem válaszol a kérdésére. — Kedves kis szoba ... Semmi válasz. A férfi sem szól. Megérzi, hogy valami nincs rendben. Talán a váratlanul jött látogatás miatt viselkedik olyan különösen a lány. Az is lehet, hogy vőlegénye van és fél, hogy beletúr az életébe. Erre a gondolatra egészen elgyengül. Annyi idő alatt sok minden történhetett — Haragszol rám, Gitta? (Folytatjuk) Pókháló Üjra találkoztunk ELŐSZÖR A TELEVÍZIÓ KÉPERNYŐJÉN láttam őket. Másnap róluk beszéltek a vonaton, autóbuszon, azok, akik látták a műsort a televízióban. rEgy héttel ezelőtt pedig együtt tapsoltam a több száz nézővel a bratislavai Nemzeti Színházban, ahol vasárnap és hétfőn csodálatba ejtették a közönséget. Üjra és újra átlapozom a műsorfüzetet, idézgetem a feledhetetlen este emlékét. A plakátok Sopiane balett címmel hirdették műsorukat. Valójában a Pécsi Balettről van szó, amely nemcsak Magyarországon, hanem több külföldi államban is nagy sikert aratott. Nem is tudom, hogy miért nevezték Pécset a régi nevén (még a rómaiak idején nevezték el Sópianának), amikor azok, akik Pécsről jöttek hozzánk, a mai modern kort és az elmúlt évek szomorú eseményeit tárták elénk. Jöttek, szerepeltek, győztek. Ha már műsorfüzetükön Pécs régi neve volt, miért ne használhatnám ezt a klasszikussá vált régi közmondást kicsit megmásítva. De mivel győztek? VÁLTOZATOK EGY TALÁLKOZÁSRA — című balett kiilönJelenet a Változatok egy találkozásra című balettből külön elmondja egy fiú és egy leány sikertelen szerelmi találkozásait, majd kettőjük igazi egymásra találását. Az ember szinte születésétől kezdve keresi társát. Persze az útkeresés tele vap buktatókkal, de mégis mindig újra talpra kell állni. Fel-felvillan előttünk valaki és sokszor már azt gondoljuk, hogy megtaláltuk igazi élettársunkat. Minden lépéssel előbbre jutunk, közelebb kerülünk ahhoz az emberhez, aki társunkká tud válni az életben. Ezeket a gondolatokat csakis tánccal lehetett a legtökéletesebben elmondani, a szerelem, a tánc által nyerhetett tökéletes kifejezést. PŐKHÁLŐ. Érdekes, új megoldású, egy felvonásos balett. Az ellentétek küzdenek benne egymással. Válaszúton áll egy férfi, aki nem tud magának élettársat találni. Embermillió- kat fog'alkoztat ez a gondolat ma is Megtalálhatom-e az igazit? A pókháló főhőse életének döntő szakaszában határozatlan, két nő hálójába kerül, így esik határozatlanságának áldozatául. — ÜJ KORBAN ÉLTEM ... az ország megvadult s egy rémes végzete vigyorgott vértől és mocsoktól részegen ... A nagy magyar költőtől Radnóti Miklóstól kölcsönözték a mű címét és idéztem a fenti versrészletet is. Üjra peregtek előttünk a színpadon az elmúlt háború borzalmai, amelyek nyomot hagytak minden emberi szívben. A megvadult országban nemcsak embereket mészároltak, hanem, a legtisztább érzelmet, a szerelmet is bemocskolták. Az igazi szerelem azonban győz az embertelenség felett. BÁNYÁSZBALLADA. Örökös harc folyik a természet és az ember között. A balett azokat az embereket mutatja be, akik a föld méhében fejtik a fekete aranyat, hogy az emberiség szolgálatába állíthassák. Az anyag, a kőkemény szén ellenáll, drámai harc kezdődik, de a győzni tudó ember nem torpan meg a nehézségek előtt. A látottak alapján elmondhatjuk, hogy a pécsi balett új utat mutat a táncművészet fejlődésében. Az együttes vezetője Eck Imre többek között így nyilatkozott: „Olyan korban élünk, amikor a világ törvény- szerűségei atomfizikai képlet bonyolultságában rejtőzködnek, előttünk az atomerőmüvei táplált fényes jövő, de mögöttünk az a tapasztalat, hogy nagy hitek, nagy csalódásokon át vezetnek, előttünk a televízió képernyője, de mögöttünk Hirosima. Ilyen korban nem akarunk unatkozó hercegeket, Ferenc József-i kadettvilágot, vagy mitológiai alakokat táncolni. Inkább vállaljuk a kísérletezés gondját és művészi veszélyét, a munkás útkeresést, a harcot saját bizonytalanságunkkal. Modernségünk tehát csak ennyi: olthatatlan szerelem korunk realitásai iránt". Csikmák Imre MONOSZLÖY M. DEZSŐ: A NULLA Bölcs pillanat, mely a nullát felfedezted, míg a dzsungel fáit számláló ostobák a számoszlopokról szédülten lehulltak, s nem találták meg a soknak új sorát. Csodás nulla, kit a semmi absztrakciója minden valami elé avatott, s ki felszárnyazod a gyenge számokat, hogy utolérjék a messzi csillagot, kit a maja tudós a tengeri csiga jelével tisztel, mert spirális vagy, örökké felfelé hajtó, mert rajtad épül a sejtés, a szó, a mondat, s belőled nyílik minden élet-ajtó.
