Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-01-29 / 4. szám

„EGY FIATALASSZONY“: Nem a legszerencsésebben választotta meg az anyagot, mert a müselyem ripsz elsősorban gyűrődős, fehérben pedig kimondottan menyasszonyi ruha jellegű. Miután már az anyagot megvette, a mellékelt modellt terveztük hozzá, így elkészítve szép lesz. A ruha felsőrésze derékban feszes, a mell alatt elvágva és kissé húzva. Ezt a varrást takarja a saját anyagjából készült pánt, elől középen masnira kötve. A pánt lehet fekete bársonyból is, de akkor fekete kesztyűt és cipőt keli hozzá viselnie. Ez a megoldás jobb lenne azért, mert így veszítené el legjobban az anyag a menyasszonyi jelleget. A szoknya kétoldalt kissé lefelé bővülő, elől-hátul kétoldalt két-két levasalatlan ránccal a derékvonalban. A kabátka a legújabb divat szerint boleró hosszúságú, elöl három gyóngyházgombbal zárul.

„TAPASZTALATLAN“: Eljegyzésére a második modellt terveztük. Készülhet egyszínű nehezebb selyemből, vagy vékony finom szövetből A felsőrész sima, elől a közepén saját anyagjából betéttel. A kis, elől- hátul négyszögletes kivágást az anyag színével egyező színű gyöngyözés díszíti. Ugyancsak

gyöngyözött a betétrész és a rövid ujjak szélei is. A szoknya lefelé kissé bővülő, elől a középen duplaráncos levasalt, kissé szétállós szemberánccal, kétoldalt a derékban és hátul egy-egy levasalatlan szembe- ránc van elhelyezve. Az őv saját anyagjából áthúzott „hurkaöv“ elől masnira kötve.

„SZŐKE KISLÁNY“: Brokát anyagjából a harmadik modellt csináltassa. A ruha princesz szabású, lefelé enyhén bővülő, alul minden kiszabásba egy gloknirész jön belefogva (ösz- szesen hat). A felsőrész elején egy külön rész, érdekes féloldalas bolerószerű megoldással a bal vállra van raffolva, ahol egy színes strassz vagy fémtü fogja le.

(MINDHÁRMUKNAK üzenjük, hogy többi kérdéseikre is hamarosan kapnak választ).

„É. RÓZSI“: A férjének

adunk igazat és egyben nagyon csodálkozunk azon, hogy egyáltalán kételkedik az ízlésében. Gondolja csak el, hiszen ő egy Bratislavában dolgozó szabó, tehát szakember, akinek tisztában kell lennie nemcsak a divattal, hanem azzal is, hogy ki mit viselhet. Természetesen azt akarja, hogy felesége szépen és ízlésesen legyen öltözve. 25 éves feleségének piros kabátot varrt, mert tudja, hogy ez most na- ^ gyón divatos. A beküldött minta is tetszik nekünk, viselje a kabátot nemcsak nyugodtan, hanem szeretettel, mert nemcsak szép, de nagyon finom minőségű is, amilyenben nem

minden asszonynak lehet része. Azért, mert két gyermeknek az anyja, viselhet piros kabátot, hiszen az a mérvadó, hogy fiatal.

E

lőző számunkban 6va intettük a fiatal lányokat a köny- nyelmű, nem hideg időhöz való öltözködéstől. Most pedig arról szeretnénk szólni, hogy ezt sem szabad túlzásba vinni, illetve különbséget kel! tenni, a kinti hideg és benti, fűtött helyiség közölt így, meleg, bélelt cipőben lehetőleg ne tartózkodjunk fűtött helyiségben (huzamosabb ideig, pl. munkahelyen, otthon) hócsizmában, meleg térdharisnyában pedig egyáltalán nem.

N

em hagyhatjuk említés nélkül azt sem, mennyire fontos, hogy edzettek legyünk. Az edzettséget azonban nem úgy érjük el, hogy hóban- fagyban hajadonfőtt és túsar- kú cipőben járunk, hanem a rendszeres tornával és sportoEgy jó tipp

A ha! Ízletes, gyorsan elkelthető étel, de bizony, ha nem tükör“ pontyról van szó, elég )k időt vesz igénybe a meg- sztítása. Előfordul az is, hogy pikkelyek különösen nehezen ivolíthatók el róla. Nem kell osszankodni. Mártsuk a halat :eleg vízbe s a pikkelyek szin- ! leválnak róla.

lássál. Különösen faluhelyen nem fordítanak gondot a lányok (s a fiúk sem nagyon) a téli sportolásra, idegen számukra a sízés, sőt o korcsolyázás is.

T

ehát, ehhez ennyit: a sífelszerelés valóban drága, a sílécek, cipő, sínadrág (a pulóvert és ballonkabátot különben is ki lehet használni, ezért ezt nem számítjuk ide) bizony elég sok pénzbe kerül. De valljuk be, mégsem ez az oka, amiért a falusi lányok nem síznek, hanem a két másik említett körülmény. Gondolkodjunk rajta tehát, vessük fel a kérdést és beszéljük meg: a sízés nagyon egészséges — már maga az is, hogy órákig vagyunk a friss levegőn — és emellett kellemes, jó szórakozás. S az, hogy megszólnak? Ezzel aztán a legkevésbé törődjünk. Az olyasmi, hogy X. néni azt mondja, ő sosem sízett, mégis egészségben él 80 évet, nem szabad, hogy visz- szariasszon minket. A városban a sízés igen elterjedt, miért ne terjedne el a falun is? A faA másik téli sportot, a korcsolyázást, felnőtt korban nehezebb elsajátítani, leghelyesebb gyermekkorban (4—6 év) kezdeni. S a gyerekek korcsolyáznak is, de 16—18 éves korban többnyire abbahagyják. Pedik ez nagy kár, érdemes lenne folytatni akkor is, ha férjhezmennek (férfiak megnősülnek), milyen kellemes azután a kisgyermekkel együtt korcsolyázni!

S végül, azokhoz, akik semmilyen sportot nem hajlandók — vagy nincs módjukban — űzni, annyit, hogy legalább tegyenek jó nagy sétákat, minél többet tartózkodjanak a friss levegőn.

Há rman a tizenháromból

Több, mint egy félévet töltöttem az elmúlt esztendőben a Keletszlovákiai Vasmű építői között. Most, több mint egy félév után, anyagrendezés közben került kezem ügyébe az alábbi írás nyersanyaga. Gondolkoztam rajta, közöljem-e. Hiszen az itt leírt események nem frissek immár, s azóta ki tudja mi minden történhetett szereplőivel. Mégsem hagyott nyugton a téma. Hiszen, ha nem szabályos elbeszélés-témáról van is szó, ezek a dolgok annyira jellegzetesek, és úgy gondolom, ma is annyira aktuálisak, hogy megérdemlik, hogy napvilágot lássanak.

Sacán találkoztam velük, a Hydrostav építkezésein. Tizenhármán vannak, nagyrészt fiatalok, de a babonás szám egyáltalán nem befolyásolja őket, múltukban, létezésükben, azt mondják, nekik semmi közük a babonához, ők már az

hasznot hajtson a brigádnak a betegsége alatt.

Arról van szó, hogy ez a jóképű fekete gyerek, ez a nők kedvence, mint általában oly sokan ebből a típusból, rettenetesen szerette az italt. A dohányzásról nem is szólva természetesen, még kevésbé a harmadik nagy szenvedélyéről,

új világ neveltjei, jóformán azt sem tudják már, mi az a babona, s ha igen, legfeljebb az öregek szóbeszédjeiből.

Ahogy mondom, tizenhármán vannak, s villanyszerelők. A vezetőjük Handlovics Gyula, fiatal, keménykötésü gyerek, szinte ordít le róla a határozottság, az akaraterő, az a tulajdonság, hogy én mindig, mindenhol tudom, hogy mit akarok, számomra nem létezik lehetetlen, legalábbis erőm adottságai között. Eleinte rázza a fejét, mikor mondom neki, mit akarok, azt mondja, rengeteg a munka, hogy érnének ők rá újságírókkal dis- kurálni, majd máskor, meg megint máskor, de aztán, hogy magyarázom neki, hirtelen csak megvillan a szeme, kezdi érteni, hogy miről is van szó, aztán már sokkal könnyebben megy a dolgom.

a férfiembernek, a nőkről. Mikor ide jött s a brigádba került, a többiek csak fogták a fejüket, hogy mi lesz ezzel az emberrel, micsoda egy szocialista brigád lesz az, amelynek ilyen tagja van! Mert hát kidobni, az lett volna a legköny- nyebb, dehát micsoda egy kollektíva már az, amely ilyen módszerrel akarja megszerezni a büszke címet?

— Igen, igen, mi is azért küzdünk, a szocialista brigád címének megszerzéséért, csak- hát tudja, hogy megy az. Ez a kollektív még egészen fiatal valami, tagjai a világ legkülönbözőbb részéről, s legkülönbözőbb rétegeiből rakódtak ösz- sze, amit csak el tud képzelni. Soká lesz még az, amíg belőlünk szocialista munkabrigád lesz, mert nekünk méltatlanul nem kell. a kitüntetés, mi csak akkor fogadjuk majd el, ha a saját lelkiismeretünk előtt is megérdemeltnek véljük, de addig... Mondom, addig sok víz lefolyna még itt a folyón, ha lenne itt egyáltalán valamilyen folyó.

— De nézze csak: van itt ebben a brigádban három érdekes ember. Három a tizenhárom közül. Azoknak a sorsa nagyon érdekelné magát bizonyosan, s rajtuk keresztül valóban tipikusan lehetne bizonyítani, a szocialista munkabrigáddá alakuló közösség erkölcsi nevelőerejét.

Az első számú példa: egy fiatal szlovák fiú. Fekete, mint a korom, szemrevaló igencsak, az a típus, amire azt szokták mondani, megvesznek érte a lányok. A brigádvezető őt említette elsőnek mint tipikus példát, szigorúan a lelkemre kötve azonban, hogy csak óvatosan s mindenféle célzatosság nélkül közeledjek feléje, s lehetőleg anélkül, hogy be- vallanám neki, hogy ő már árulkodott nekem róla De aztán épp kapóra jön a brigádvezetőhöz, betegszabadsága járt le éppen, most megy még egy utolsó vizsgálatra, így hát a mester egyenesen, minden kertelés nélkül rámutat:

— No, ez az a jómadár, akit említettem. Most aztán essen neki, s faggassa ki betyáro- san. Úgyis csak maródol már vagy két hete, legalább ennyi

A nevelése viszont, hát az meg mindennél, de mindennél nehezebbnek látszott. Mint a jóvérű, töretlen csikó, olyan volt ez az alig húszegynéhány éves szlovák fiú, makacs, haj- líthatatlan.

— S látja, mit múvél a kollektíva — mondja a brigádvezető — ez a fiú má nem iszik, nem cigarettázik, s udvarolni is csak szépen, egy helyes kislánya van neki, itt dolgozik a kőműveseknél.

— S mindezt nem dicsekvésből mondom — teszi még hozzá — az is lehet, hogy el sem hiszi, Kitaláltuk az újságnak — gondolhatja, s ha maga nem is, gondolhatják majd az olvasók — de azoknak is csak azt üzenjük, ha nem hiszik, jöjjenek Sacára, irány a Hydrostav, a villanyszerelők, a Handlovics brigád. Hajlandók vagyunk bebizonyítani bárkinek az elmondottakat.

A másik eset egy cseh fiú. Ez is nemrég jött a brigádba, csudálatosán lusta ember, ez nem szeret csak napozni, meg olvasni, meg ilyesmi. Persze, hacsak itt-ott tenné, vagy úgy, hogy mikor aztán dolgozik, hát akkor legalább meglátszik a keze nyoma a munkán, — de nem, ez csak lógni, meg lógni.

— Eleinte csak elnéztük neki — mondja a brigádvezető — azt hittük, majd belejön. Később elkezdtünk neki prédikálni, hogy így meg úgy, de nem mentünk vele semmire, mintha a falnak beszéltünk volna. Már komolyan kezdte veszélyeztetni a munkaeredményeket, s a többiek is nevettek, hogy tizenketten dolgozunk egyre, ez-e a szocialista munkabrigád, tudja, mennyi ellensége van az ilyesminek még mindig.

— Aztán kézbe vettük a fiút, mondtuk neki, hogy nézd, Zdenék, ez így nem mehet, s kezdtük szemmel tartani a gyereket. Nehezen ment persze a dolog, igen nagyon nehezen, s sokáig tartott, de nézze meg most! Ügy megy a kezében a munka, mint annak a rendje. Nohát én ezt is annak tulajdonítom, a szocialista kollektíva hatásának az individualista, a kollektíva érdekeivel szembeforduló ember átnevelésének.

A harmadik eset egy egészen különleges valami.

— Figyelje meg — hányféle náció keveredik itt, csak a mi kis tizenháromtagú brigádunkban is, hát még az egész építkezésen. Az első ember, akiről beszéltünk, egy szlovák fiú volt, ez a második, a lógós cseh, ez a harmadik meg, akiiről még szólni akarok, magyar. De nem hogy itteni magyar, ez Magyarországról jött át tavaly, egy szót sem tudott szlovákul, most tanul már, de egészen jól halad. Dehát ezt az embert magát is érdekes meghallgatni, menjen le hozzá, egy kicsit hadd pihenjen, beszélgessen el vele. Ez ,ám a regénybeillő téma!

Csucska József, így hívják ezt a vékony, tizenkilenc esztendős fiút, akinek a szeme mintha állandóan lázban volna, úgy vibrál erre-arra, mikor megtudja, miről van szó, egyszerre csak felvillan a szeme.

— Tudja, magam is gondoltam már ám, hogy ezt áz én történetemet meg kellene írnom, gondolkoztam is, mit csináljak, beküldjem-e valami szerkesztőségbe vagy én írjam meg, most aztán, hogy itt van maga, hát így egész nagyszerű leszlRáadásul még magyarul! Príma!

Csucska József 1942-ben született Kassán. Hét testvérje volt már akkor, az anyja szegény magános asszony, az apját sem tudta ki a gyerekének, a háború is itt volt a nyakán, beadta az árvaházba a szét szórta az embereket, senki nem tudott semmit a hoztak, gyerektelenek, el tudja képzelni, mi dolgom volt nekem azoknál.

— Iskolába persze engedtek, azt nem tudták megakadályozni, hogy oda ne járjak, ötvenhatban még gimnáziumba is beiratkoztam, le is érettségiztem tavaly, dehát a munka azért nem volt kevesebb. Délelőtt iskola, délután meg, ahogy hazamentem, gyerünk kapálni, kaszálni. Cselédet már nemigen mert tartani az öreg, csak engem nyúzott hát leginkább, hogy dolgozzak, azért fogadott lelencgyereket, hogy dolgozzék neki. Hát így volt.

Csucska József tizenhét év után, ötvenkilencben hallott először hírt a családjáról. Akkor tudta meg, hogy az anyja itt él, Csehszlovákiában, hogy megvannak a testvérei is, erőben, egészségben mind a heten.

— Nagy dolog volt ez akkor az én számomra, tudja — mondja értelmes tekintettel.— Hogy nekem is van anyám. Meg nekem is vannak testvéreim. Mert én addig csak egyedül éreztem magamat a világban, olyan egyedül, hogy sokszor sírni szerettem volna, annyira magamban voltam, annyira el voltam keseredve.

— Az úgy volt, hogy volt ott nálunk, ahol akkoriban laktam, egy idevalósi asszony. Attól tudtuk meg, hogy hol az anyám, meg anyáméknak is az az asszony vitte el a hírt, hogy mi van velem.

— Akkoriban még persze eszemben sem volt, hogy átjövök ide. Egy év múlva érettségizek, utána egyetemre szerettem volna menni.- Mérnöknek készültem mindig, dehát a felvételi nem sikerült, máig sem tudom miért. Akkor én

/átartozóiról, hát még az ilyen egy-két éves zabigyerek!

A háború után a kassai árvaház átadta a fiút Miskolc- nak, vélvén, hogy valahol Magyarországon lehet az anyja is, mivel itt már nem találták.. A gyerek úgy nőtt, növekedett apátlanul, anyátlanul az árvaházban, később falun, mostoha szülőknél.

— Falun voltam előbb egy parasztcsaládnál — emlékezik vissza a fiú. — Tudja, mi volt az, háború után lelencgyereknek lenni! Soha nem volt irigylésre méltó az árvagyerek sorsa, tudja, én érettségiztem, amennyire csak módomban volt olvastam is, tudom például, hogy élt József Attila, mint nevelt gyerek, de az én sorsom se volt jobb, az már biztos.

— A leggyakoribb étel a korpakása volt. Gondolom, hogy magának sejtelme sincs róla, mi lehet az, nohát ne is legyék. Én eleget ettem belőle, jóllaktam vele egy életre.

Később egy másik faluba került a fiú, oda is parasztokhoz.

— Ez már ötvennégyben volt, tizenkét éves lehettem. Nagygazdák voltak ezek valamikor, még akkor sem léptek be a szövetkezetbe, egészen ötvennyolcig magángazdák volúgy elkeseredtem, hogy nem volt már tovább maradásom Magyarországon. Mégiscsak itt a családom, itt van az anyám, mondom, itt az én helyem. Átjöttem.

— Itt aztán megint új dolgok adódtak természetesen. Tanulni akartam, mondták, hogy itt a szlovák nyelv tudása révén tanító lehetek legfeljebb, mindegy, mondom, jó lesz nekem az is. Elmentem Rozsnyóra, dehát még az se lehettem, mert nem tudtam szlovákul. Mit volt mit tenni, eljöttem ide, ehhez a Vasműhöz villanyszerelőnek.

Íme, a harmadik történet. S mi történt azóta Csucska Jóskával, hogy a brigádba került?

— Hát először is, csuda jól bánnak velem a fiúk. Nagyon meg vagyok velük elégedve, azt hiszem, ők is velem. A legnehezebb, hogy nem tudok szlovákul, mert itt rengeteg szlovák dolgozik, meg cseh is, de lassan már csak haladok ebben is. Segítenek a fiúk, persze, hogy segítenek. Meg segítenek a munkámban is, hiszen nem vagyok én villany- szerelő, csak értek hozzá, hogy ím elektromérnöknek készültem. Hát ennyi az egész.

Három arckép a rengeteg közül. Egy brigád a sok-sok brigád közül. íme, a mérleg, íme, mit csinálnak!

Nem mondom én, hogy eze a fiúk a tökéletesség minta képei. Azt se mondom, hog jobb brigádtagokat nem tudó elképzelni tőlük. Csupán a: mondom, amit hallottam, ez a három történetet. Én az hiszem, aki akarta, itt tetten érhette az új, a szociálist ember formálódásának folyamatát, egy munkacsoport szó cialista munkabrigáddá alakú ló tevékenységét.

Cselényi Lászl

03 IFJÚSÁG - . CSISi Szlovákiai Központi Bizottságának lapja Megjelenik minden kedden Kiadja a Smenr a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala Szerkesztősén és adm nisztráció Bratislava Pražské 9. - Telefon 445-41 - Postafiók 30 - Főszerkesztő Szőke József - Nyomta a Západoslovenské tlačiarne 01, Elóflze.és egy évrľ 31M - Terjeszti a Posta Hfrlapszolqálata előfizetni tehet minden postán. - Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. - A laoot külföld számára « pLllLjľrátehet megrendelni. Címe: Praha 1. Jtndŕišská ulica U. — vývoz tlače.

A lapot külföld számára a Poštový Novinový Űrad útján

K—05*3Í035