Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-09-24 / 38. szám
TERSÄNSZKY JÓZSI JENŐ: :5i ; $ > xVW . ÁY". . ^ -frk JP|''.'' Š, C, • 3 L* o% ^ ■ s.. GÁL SÁNDOR: Kamaszkor Ha jobban megnézem a hegyek picurka pattanások a Föld homlokán Az a gyanúm, hogy most érte el a férfikoit. Két forró csengettyű Találkozott az ajkuk Két forró csengettyű S a hang, amit a fiit'nem ért fent remeg az ég ívén szív-radarok hullámhosszán Pedig az ajkak csengettyűi itt lent már csak dadognak. Elrémíto szerencse RÉSZLET „AZ ÉN FIAM“ CIMÜ ÍRÁSBÓL. Hívás messziről Mintha valaki messziről hívna A kocsma tele néppel Pálinkát és füstöt nyelnek Az ablakon túl eső dobol Érthető és érthe’etlen mintha valaki messziről hívna zümmög az ideg szerkezet A kocsma tele néppel Mintha valaki messziről hívna Szívből szakadt ki egy fény-jel. A nagy magyar prózaíró a napokban töltötte be életének 75. esztendejét. Megemlékezésül közöljük az alábbi regényrészletet. Krisztinké, a cseléd Jött be. Egy borítékot adott ét Pilggr- neit és valamit hadart: — Tiszteltet! Pilger urat a nagysága, de... Nem értettem a többit. De közben észrevettem, hogy a cselédlány felém fintorog bizalmasan. hogy mutassa nekem, 6 is tudja, hogy Pilger ki van dobva az állásából. Én azonban iellemesen elfordítottam a fejem a szolgálói bizalmaskodástól. Pilgert, a megbántott és kjebrudált instruktort fogadtam együttérzésembe. Rögtön megkaptam nagylelkűségem jutalmát. Mert ahogy Pilger, rám se hederftve, máris rohanni akart a borítékkal és lelkiháborgásaival, én köszöntem hangos szóvar feléje: , — Alászolgája! Én ószintén fájlalnám, ha miattam történt volna... hogy magát... izé... — kezdtem makogni. Mire Pilger egy reprodukálhatatlan gorombaságot süvöltött felém válaszul és búcsúzóul. Krlsztinka szívből, hangosat hahotázott rajtam, és szintén otthagyott. Már itten engem csupa kellemetlen és kínos dolog ér, a sok ragyogó és bűbájos helyzet közepette. Ügy látszik, az úri házak levegője és hangulata ezt Ezt a mélyre ható következtetést vontam le éppen magamban, mikor nyílt az ajtó. Dezső rontott be rajta Ez nem szolgált volna meglepetéssel számomra. De Dezsőt anyja követte. Azaz, Dezső formálisan vonszolta, ráncigálta, siettette magával a kezétől fogva édesanyját: — Te leszel ezentúl az instruktorom! — jelentette ki előttem Dezső. Lehessen ilyen rossz tréfát űzni? Ibrahimné képes anyai gyöngeségében ilyen szörnyűséges ostobaságot engedni meg, hogy én legyek a fia instruktora í... Ez képtelenség'... így hüle- deztem magamban. Csakhogy Ibrahimné már ott állt előttem, és két kezébe fogta piruló képemet: — Én látom magán, Sándor- ka, hogy maga sokkalta, sokkalta jobban fog megfelelni a Dezsőkém tanítójának. Neki igaza van! A barátság és bizalom sokkal-sokkal nagyobb csodákat művel, mint a tudás és a szigor. Legyen elnéző, Sándorka, a fiam csintalan és szeles jellemével szemben. Olyan megdöbbenés uralgott rajtam, hogy egy hang nem jött ki a torkomon: — E-e-e, én... — fújtam a renitenskedő lélegzetet a torkomból kifelé. — Ne hallgasson őrá! — rikkantotta közbe Dezső anyjának. — ő olyan szerénykedő és sze- mérmeskedő, hogy még elutasítja a tanításomat. És én akkor, becsületszavamat adom anyucikámnak, hogy kérni fogom apucit, vegyen be boltosinasnak az üzletbei — De miért tenné? — nézett rám Ibrahimné csaknem rémülten. — Dezsőkém már megmagyarázta nekem, hogy miért jobb, ha egyosztálybeli az instruktora. Hülyén meredező pofámra pillantva, Dezső nem állta meg, hogy el ne röhintse magát. De a következő pillanatban már minden hitelet kicsikaró komolyságot erőltetett arcára, és így beszélt: — No, nézd, Csánky! Egészen komolyan! Én belátom, hogy egy aljas, utolsó, rossz tanuló vagyok, aki ezzel olyan fájdalmat okozok anyucikámnak. De nem tehetek róla, ha ilyen a természetem! És ha nagyobb fiúk tanítanak, akkor azokat kijátszom, akármennyire is fo- gadkozom magamban, hogy tanulni fogok. Ezt csak érted? — Mit? — hebegtem. — Nahát, ne add ennyire az együgyüt! — korholt Dezső. — Hát egy felsőbbosztályosnak, mint ennek a ronda Pil— gernek is, letagadhatom a leckeórák alatt, hogy mit adtak fel az osztályban. Ismételjük a múlt óráit. A prepozíciókat accusativusszal ... ante, apud, ad, adcersum, slrkum, sirkái citra, cis... Hát ezt tíz lecke« órán mondtam föl neki. Dehát, ha veled tanuloK, akivel egy osztályba járok, és tudod, mit adtak föl, magad is, muszáj átvennem a tananyagot. Nem? Vagy igen ? Nyilatkoztasd hi anyuci előtt. Förtelmes ravaszság! Ibrahimné arca szinte tündökölt a fiára, hogy így meg tudta őt győzni. Mi több! Én magam egyszerre szinte erkölcsi alapot éreztem magam alatt erre a gaz csalásra. Láz borította el agyamat, és szavalatos hangon Hviezdoslav napok Az 1963-as „Hviezdoslavov Kubín“ a nagy szlovák költő emlékének jegyében zajlott le. Plakátok, transzparensek hirdették a k.ubini ünnepségek immár IX. évfolyamát. Közel ötven amatör szavaló és előadó vett részt ezen az országos fórumon. 21 író 43 versét, prózáját szavalták itt szlovákul, csehül, ukránul és magyarul. V. Mihálik, M. Válek, M. Kováč, Šotola, Šiktanc, Hrubín, Hanz- lík, Ricos, Jevtusenkó és Hviezdoslav stb. versei mellett szóhoz jutott Cselényi László is, akinek Fekete vér című költeményét, értékes művészi felfogásban Izsőf Lilla (Rimaszombat) tolmácsolta. A vers fegyver az igazságért, a szépért és a népjogokért. A szavaló fegyvere a hang, amelynek színezésével gondosan építi a vers csontvázára az izmokat, idegeket, ereket. További erőssége a tehetsége, rátermettsége, műveltsége, ami által lemérheti a versszakaszokon belül a szavak és a mondatok gondolati és érzelmi súlyát. Ez az érzelmi telítettség, ez a belső hevültség, ez az érzékeny vibrálás és rezdülés mindenre, ami körülöttünk történik, ez a csillapíthatatlan szomjúzása az életnek, ez a nyiltszínű és táitkarú befogadása az élet minden dobbanásának, szikrázásának és dallamának, ez az alázat és áhítat, ez a hivatásérzet és harcos kiáltás — ez a titka a belülről feltörő őszinte átélésnek. S ezt éreztük mi is a legjobb szavatoknál. Dicséretes eredménye az idei kubini Hviezdosláv napoknak, hogy az ünnepi megnyitás, a nagy költő szobrának megkoszorúzása és a szavalók szemléje után a megszervezett értékes viták és szemináriumok határozott konfúziókhoz vezettek Kár, hogy nem sikerült kellő hangsúllyal, több időt biztosítani az egyes szavalók- kal való beszélgetésre. A jó szándék meg volt, csak az „idő" tolódott el. A szemináriumokat VI. Rusko a bratisla- vai rádió rendezője és N. Hala- da a prágai televízió rendezője vezette. Ezt a komáromi szava- lőversenyeken sem szabad majd elhanyagolnunk. Mert itt van az a fórum, ahol a szavaló mérvadó irányelveket kaphat, és megvitathat minden idevágó kérdést is. Ezért fontos, hogy a „bíráiék" valóban szaktudással rendelkezzenek. Versmondásunk kétségtelenül sokkal gyorsabb ütemben fejlődhetne, ha megszűnne végre az az át- kos szokás, hogy százféle javaslat alapján százegyedik listát készítünk amellett, hogy javaslataink formálisak és a valóban értékes szakembereink kibújnak az ilyen „funkciók" alól. Gátlólag hat az is, hogy mi mindig mindent az utolsó pillanatban kezdünk szervezni, függetlenül attól hogy ma már tudjuk azt, hogy jövőre ismét lesz szavalóverseny, sőt mi több, hogy a kubini Hviezdosláv ünnepségek tulajdonképpen kezdetét jelentik az 1963/ 64-es STMP-nek, tehát az országos Ifjúsági alkotó versenynek. Ezért hát itt. a legfőbb ideje, hogy komolyan és rendszeresen, tervszerűen foglalkozzunk a szavalás, a versmondás kérdéseivel. Találkozzunk mielőbb olyan előzetes megbeszéléseken, ahol termékeny vitákon, az eddig megjelent cikkek, bírálatok, szakvélemények alapján közölhetjük véleményünket, s kidolgozhatunk egy határozott álláspontot, miként pergessük le a IX. magyar szavalóversenyt, milyen legyen a selejtező folyamat (!), milyen legyen a koncepció, amelynek jegyében bonyolítják le a komáromi Jókai napokat. Akárcsak Kubínban, szervezzük meg mi is Komáromban az állandó- jellegű előkészítő bizottságot, s az erre szánt pénzösszegeket időben utaljuk át a szerzevő bizottságnak. Kísérjük figyelemmel a járási alkotó versenyek eredményeit és közvetlenül a kerületi versenyek lezajlása után, tartsuk meg mi is az élő szó ünnepét, szavalók és költők találkozóját, szaktanítóink, kritikusaink, esztétáink, kultúrotthonaink módszertani előadóinak vitázó fórumát, hogy azután sajtónkban és irodalmi folyóiratainkban összefoglaló értékelést kapjunk a költészet és a versmondó művészet helyzetéről. A Tőzsér-vita sok érdekes problémát vetett fel. Ideje, hogy ezt a kérdést a szavalók szemszögéből is megvitassuk. De haladni csak úgy tudunk, ha egyszerre tekintünk a megtett útra és a jövőre. Költőinktől azt várjuk, hogy verseik kifejező ereje, ritmusa, kezdtem el Ibrahimnénak: — Hát, ha Dezső kívánságára, az, azaz... Rémesen kínlódtam, hogy minek szólftsam Ibrahimnét. Néninek szólította egyik kisdiák a másik anyját. De hát ilyen gazdag és előkelő úrinőt, mint Ibrahimné, nem mertem lenénlzni, mint a kosztadóné- mat, szutykos kötényével. Ibrahimné pedig, Dezsővel együtt ezúttal értelmetlenül állt elakadásom előtt. — Na, nyögd ki hát! — riasztott rám Dezső! — Mit félsz annyira anyucimtól? — Hát, ha izé... édesanyád — mekegtem. Ibrahimné hirtelen eltalálta, hogy nem lelek titulust neki. — Ibrahim néni vagyok magának, csak így szólítson! — szólt közbe. — És mondja csak meg bátran, amit akar. Erre én valami elérzékenyü- léses őszinteség! rohamot kaptam, és igy furulyáztam Ibra- hlmnénak: — Ha a néniké arra méltat engem, hogy Dezsővel együtt tanuljunk, én ígérem, összeszedem magamat, és ezentúl minden leckét... Dezső dühösen, tigris módra vicsorgott rám anyja mögül. Szerencsétlen hülye! Most mindjárt elárulom, hogy én is notórius bukdosó vagyok? Erre persze elakadtam és tá- togtam. Dehogyis vett észre valamit Ibrahimné ezekből a kényes mozzanatokból! Vagy hát egészen más válságokat látott ő viselkedésem mögött. Egyszerre leült egy székre. Engem karon kapott, és odavont magához. Kényszerített, hogy térdére üljek. Nagy kamasz létemre attól tartottam, nagyon nehéz leszek térdének, és lábujjhegyre emelkedtem. Mire Ibrahimné egyszerűen keblére ölelt, és úgy vett ölbe. Közben pedig nyájasan, anyai- lag, simogatva beszélt: — Tudom én, hogy maga iparkodó, szegény fiú. Nem aggódom én azon, hogy rossz kezekbe kerül az én Dezsőm. Bárcsak ő volna olyan igyekvő, rendes, szerény gyerek, mint maga. Akkor az én boldogságom teljes volna! De éppen azért bízom benne, hogy a maga üdvös példája és befolyása megváltoztatja ezt az én rossz fiamat. Ibrahimné megcsókolta az arcomat jobbról-balról, újra jobbról, újra balról. Dezső közben kajánul helyeselt rám anyja oldaláról. Én? Én ilyen pokolian visszás érzések közepette még nem le- ledzettem. Ibrahimné gyöngédsége mennyei gyönyörök szédületéit kergette át rajtam. Egyformán tudtam volna ölni is, halni is érette. Ebből a lelkiállapotból rezzentett föl Dezső ördögi fin- torgása. Szinte felhördültem magamra lelkemben. Te megnevezhetetlenül aljas fráter! Egy anya szeretetét bitorlód fiától?... Felvételi megbeszé'ések eszmei tartalma „minden hagyományt hasznosító formálásával“ vigyék előbbre költészetünket és tartsák meg annak, aminek lennie kell: igaznak, művészinek és magyarnak. Ennek kapcsán időszerű lenne, hogy az új utakon járó MATESZ rendszeres irodalmi előadásokat szervezne és minél előbb megnyitná kapuját egy hivatásos Irodalmi Színpadnak. Az ilyen műsoroknak az összeállítása, megszervezése végeredményben a színház munkatervének szerves részévé kéne válnia, hogy ezáltal is képezhesse tagjainak beszédtechnikáját, és nem utolsó sorban hozzá járulna a csehszlovákiai magyar szavalómüvészet fejlesztéséhez és annak méltó irányításához. Színészeink egy- egy művészi élményt nyújtó versmondása bizonyára pezsgésbe hozná iskolai ifjúságunk széles táborát és ösztönzőleg hatna az ifjúsági alkotó versenyek sikeres, színvonalas lebonyolításában. Wolkrúv Prostéjov, Hviezdoslavov Kubín, Bezručova Opava, Sládkovičov Radvaň, a komáromi Jókai napok, az ukránok szavalóversenye valóban egyesítheti közös céljainkat: elérni a mükedvelés legmagasabb fokát, menekülni a dilettantizmustól, a káros esztétikai nézetek hirdetésétől, a kispolgári ízlés terjesztéséről. De mindenkor és minden fokon olyan felfogásban, hogy a művészet, az esztétikai értelmezés, a költészet és a szó-művészete ne kerülhessen sikamlós útra és téves értelmezésben a közönség elé. Szuchy M. Emil A CSISZ SZKB Magyar Dal- és Táncegyüttese Bratislava felvételi pályázatot hirdet ének-, tánc- és zenekarába, valamint szólóénekesekre és szavatokra. Felvételi megbeszélések az együttes összes csoportjaiba 1963 szeptember 24. és 25-én este 18 00 órától 21.00 óráig lesznek naponta a Május 28. szám alatti gyakorlőhelységében. Az együttes vezetősége. r Újdonsága Lomonoszov Egyetemen A szovjet műszaki fő- és középiskolákon is megkezdődött a tanítás. Ezeken az iskolákon több mint hat millió diák tanul, közülük 1 750 000 az első évfolyamban. A beiratkozott diákok 80 százaléka két éves termelési gyakorlattal rendelkezik. Áz idén 270 000 diák tanul a szovjet műszaki főiskolákon. A szovjet főiskolákon új tanszéket létesítenek és bővítik a szakosítást. Egyes főiskolákon számítástechnikai, automatizálási, polimergyártási laboratóriumok létesülnek. A moszkvai elektronikus gépipari intézetben bevezették a mikroelektronikai szakosítást, a vegyi technológiai intézetben pedig előadják a vegyi folyamatok kibernetikája új tárgyat. Több műszaki főiskolán 40-48 óráról 30 órára, az 5. és 6. évfolyamban 24 órára csökkentik a kötelező tárgyak előadásait. Az idén két további újdonságot vezetnek be a moszkvai főiskolákon. A végzősök csak ideiglenes bizonyítványt kapnak, ezt fél év múlva — a hallgató munkahelyéről kapott pozitív vélemény alapján — oklevéllel cserélik ki. Az utolsó évfolyamokban bevezetik a tudományos kommunizmus alapjai tantárgyat, amellyel az SZKP története, a politikai gazdaságtan és a filozófia ciklusa zárul. Ezt az új tantárgyat elsőként a Moszkvai Állami Lomonoszov Egyetemen és a Pedagógiai Főiskolán vezetik be, (Ä)
