Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-09-03 / 35. szám

Az elmúlt Iskolaévben 850 ezer szovjet dolgozó végezte el tanulmányait közép-, illetve fel­sőfokon. Most a főiskolai felvételi vizsgák folynak az ország egész területén Felvételünk az egyik leningiádi főiskolán készült írásbeli vizsga közben. Értékes bizonyíték Július első hetében a napi- hogy a papíros, amelyre a 87 sajtóban hír jelent meg arról kivégzettről rövid feljegyzést hogy Most városában az egyik készítettek, 30-40 éves lehet, háború előtti gépfegyver javí- s a szövegét valószínűleg 1900- tásánál annak tusában értékes bah született személy írhatta, bizonyítékot találtak, amely A helyesírási hibákat figye- arról tanúskodik, hogy a gép- lembe véve a szakértők úgy fegyvert a lidicei lakosok ki- 'vélik, a szöveg leírója Cseh- végzésénél használták. A szak- vagy Morvaország határvidéké- értők, akik az írást megvizs- ről származhatott, amely né- gálták, megállapították, hogy met megszállás alatt volt. Az az írás valódi lehet. A vizsgá- írást tovább elemzik, lat eredményei azt mutatják, (Ä) OIOIOIOIOIOiOIOIOIOIQIOSOlO Párizs e napokban ünnepelte a náci megszállás alól való fel- szabadulásának 19. évfordulóját. A montparnassei állomáson ünnepélyes keretek között megkoszorúzták a fasiszta Né­metország fegyverletételét hirdető emléktáblát. Az ünnepsé­gen Manóiisz Glezosz, a görög nép hőse is résztvett. A szóno­kok felhívást intéztek a néphez, hogy hű maradjon a fran­cia mozgalom hőseinek eszméihez és továbbra is a békéért harcoljon. 1923. szeptember 13-án született. Most mindössze 40 éves lenne Zója Koszmo- gyemjamszkája, a Szovjet­unió hőse, akit 18 éves ko­rában Petriscsev faluban nyilvánosan végeztek ki'a németek. 1941 novemberének köze­pén a német haderő frontá­lis támadást indított Moszk­va ellen. Elbizakodottan ar­ra számítottak, hogy a fő­várost egyetlen összponto­sított rohammal beveszik. Csalódniuk kellett. A szov­jet katonák hősies ellenállá­Zója sa, s a megszállt helységek partizánjainak elszánt ön- feláldnzása óriási vesztesé­geket okozott a németek­nek. És ott voltak azok az önként jelentkező hazafiak is, akiket, mint legbátrabba­kat, a partizánok segítségé­re küldtek. Ezen az úton került — Tánya fedőnéven — Zója, a moszkvai diáklány, a német vonalak mögé a vereji kör­zetbe. Az egyik éjszakán valaki átvágta a német pa­rancsnokság telefonjainak vezetékét... Zója volt. Ki- gyúlladt a németek egyik nagy istállója, 17 lő és nagy mennyiségű fegyver égett oda. Zója okozta. A követ­kező estén egy másik német épület közelében elfogták. Kegyetlenül megkínozták: lábai lefagytak, teste merő seb volt, de szenvedését egyetlen hanggal sem mu­tatta, társait nem árulta el. Népének mindörökre már­tírja lett, s példaképe an­nak az ifjúságnak, mely a szabadságért kész életét feláldozni. BEFEJEZÉSHEZ KÖZELEDIK A NÉPSZAVAZÁS a moszkvai atomcsend-egyezményről, s az amerikai szenátusban is véget ért a ratifikációs vita. A szér­iái nappal a külügyi bizottság­ban is kedvezően emelkedett azoknak az országoknak a szá­ma, amelyek csatlakoztak az egyezményhez. Becslések sze­rint az aláírók száma jóval meghaladja majd a százat. Ál­talános vélemény szerint szep­tember közepéig befejeződik a szenátusi vita, s mire az ENSZ- közgyűlés megnyílik, megtör­ténik a szerződés ratifikálása is. Pillanatnyilag csend van a kelet-nyugati tárgyalások vo­nalán, de egyes nyugati lapok szerint a kancelláriákban szor­gos munka folyik: most végzik a szeptemberi diplomáciai nagyüzem megindításának elő­készületeit. A Washington Post szerkesztőségi cikkben foglal­kozik egy Hruscsov-Kennedy találkozó lehetőségével. Arra hivatkozik, hogy a beharango­zott Kennedy-Gromiko eszme­csere többet jelent majd egy­szerű udvariassági formulánál, mint ahogy Rusk és Hruscsov megbeszélésének is megvan a maga helye a kelet-nyugati párbeszéd folyamatában. A lap szerint a két nagyhatalom első emberének találkozása igen hasznos lenne, mert kijelölhet­nék azt az irányt, amelyet kö­vetve, lépésről lépésre enyhíte­ni lehetne a nemzetközi fe­szültséget. Az őszi csúcstalálkozóról faggatták az újságírók magát Hruscsovot a Brionin rendezett szerdai sajtóértekezleten. A Reuter jelentése szerint a szovjet miniszterelnök kijelen­tette: „nem tervezi", hogy részt vegyen az ENSZ üléssza­kán. Tény azonban, hogy a szov­jet állam irányítói továbbra is derűlátóan ítélik meg a kelet­nyugati párbeszéd kilátásait. Hruscsov japán lapszerkesztők kérdéseire válaszolva kijelen­tette: az atomcsend-egyezmény megnyitja az utat újabb meg­állapodások előtt. Nyilatkozatá­nak szövegét most tették közzé Moszkvában. Hruscsov a meg­oldandó kérdések között első helyen a leszerelést és a né­met problémát említette. A MÚLT SZERDÁN verőfé­nyes gyönyörű idő köszöntötte az amerikai fővárost, amikor megkezdődött a „March on Washington“, amely a polgár- háború óta az Egyesült Álla­mok történelmének legnagyobb megmozdulása a négerek egyenjogúsága érdekében. Kora reggeltől kezdve, a kü­lönböző közlekedési eszközö­kön özönlöttek Washingtonba a tüntetés résztvevői. Sok fe­hér is jött a fővárosba, volt olyan különvonat, amelynek utasai között 40 százalék fehér érkezett. Az érkezők a Fehér Háztól délre, a Washington emlékmű körül levő óriási füves térsé­gen gyülekeztek. Tizenegy órá­ra kb. százezren voltak, de ez a szám ezután is folyton növe­kedett A megmozdulás irányítói fel­keresték a kongresszus de­mokrata és republikánus párti vezetőit. A demokraták közül Mansfield szenátor és McCor- mak, a képviselőház elnöke teljes támogatását ígérte meg Kennedy polgárjogi törvényja­vaslatához. Délben két órakor, amikor a Lincoln-emlékmű előtt meg­kezdődött a nagygyűlés, kide­rült, hogy hivatalos becslés szerint több mint kétszázezer ember vesz részt a megmozdu­lásban. T A naggyűlésen körülbelül öt­ven szenátor és képviselő vett részt, köztük néhány ismert államférfi is. Több híres film­színész és más művész szóra­koztatta a felvonulókat. A töb­bi között nagy sikere volt a Párizsból érkezett Josephine Bakernek. Üjra kiderült, hogy a nége­rek nem várnak többé, hanem határozottan követelik jogai­kat. Szeptember közepén megalakul a Malaysia Államszövetség Angol diplomáciai források szerint Duncan Sandys brit nemzetközösségi és gyarmat­ügyi miniszter Kuala Lumpur­ban megállapodott a Malaysia Államszövetség kikiáltásának pontos időpontjában. Erre elő­reláthatólag szeptember 15-én vagy 16-án kerül sor. Mint­hogy a brit gyarmatügyi köz- igazgatás alatt álló Észak-Bor- neóban és Sarawakban az ENSZ ténymegállapító bizottsága csu­pán augusztus 26-án kezdhette meg munkáját, a Kuala Lum- pur-i bizalmas megállapodás eleve kész helyzet elé állítja az ENSZ-bizottságot és a szomszédos ázsiai országok megfigyelőit. Angol kormány­körökben nem is titkolják: te­kintet nélkül az ENSZ-vizsgá- lat esetleges megállapításaira, el vannak szánva az államszö­vetség gyors megalakítására. Jóltájékozott diplomáciai kö­rökben úgy tudják, hogy San­dys biztosította Tunku Rahman malájfötdi miniszterelnököt: London elnyerte az Egyesült Államok, Ausztrália és Üj-Zé- land előzetes jóváhagyását folytatandó „keménykezü" po­litikájához. Indonézia — a Fülöp-szige- tek óvatos támogatásával — ellenzi, hogy a tőszomszédsá­gában levő brit gyarmati terü­leteket, Észak-Borneőt és Sa- rawakot, az ottlevő lakosság akarata ellenére beolvasszák az angol tervek szerint és véd­nökséggel létrehozandó állam­szövetségbe. Tunku Rahman korábban London ellenére hoz­zájárult, hogy az ENSZ tény- megállapítő bizottsága győződ­jék meg róla, vajon az angol gyarmatok népe valóban kíván­ja-e a csatlakozást. Az angol kormány Rahman hozzájárulá­sa után kénytelen volt „jó ké­pet vágni a rossz játékhoz", de most megkísérli meghiúsí­tani, vagy legalábbis merő for­malitásokra korlátozni az ENSZ-vizsgálatot. Angol kormánykörökben elé­gedetten vették tudomásul, hogy Indonézia végül is elfo­gadta mindössze négy megfi­gyelővel képviseltesse magát a vizsgálatban. Dzsakarta enged­ményét az észak-borneói part­vidéken megrendezett brit flottatüntetés és nagyszabású hadgyakorlat „lélektani" visz- szahatásának és az indonéz kormányra nehezedő amerikai nyomásnak tulajdonították. Az általában jól tájékozott Obser­ver című hetilap szerint „a malaysiai erőpróba új tényező­je, hogy az Egyesült Államok igen erős nyomást gyakorol Szukarno elnökre, hogy adja fel ellenállását az államszövet­ség tervével szemben. Wa­shington részéről utaltak rá, hogy ellenkező esetben az Egyesült Államok felülvizsgál­ják az Indonéziának nyújtott évi százmillió dolláros ameri­kai segélyprogramot." > Salazar barátai A ngolában most már három éve áll a harc és dús aratása van a halálnak. „De nehogy azt higyje valaki — mondotta Nikolaj Fedorenko a Szovjetunió delegátusa a Biz­tonsági Tanács ülésén — hogy ez a küzdelem egyrészről Por­tugália másrészről az afrikaiak között játszódik le. Angola af­rikai lakosságba ellen a Portu­gáliával fennálló szövetségi rendszer alapján, valamennyi nyugati gyarmathatalom visel háborút. A NATO fegyverei nélkül az angolai felkelés már régen az afrikaiak győzelmével végződött volna “ Maguk az Egyesült Államok az angolai hadviselés céljára olyan katonai segítséget nyúj­tottak, melynek értéke megha­ladja a 35 millió dollárt: Ang­lia páncélos autókat szállított. Nyugatnémetország pedig re­pülőgépeket, automatikus fegy­vereket, gyújtóbombákat. A Portugáliának szánt katonai segítség nagyobbrészt az egyes kormányok megbízásából bo­nyolódik le, de nem hiányzik a magánkezdeményezés sem. Fe­dorenko ezzel kaocsolatban kü­lönösen azokra a hatalmas ka­tonai anyagszállításokra muta­tott rá, melyeket a német Krupp-művek és a nagy ameri­kai petroleum-váilalatok indí­tottak útnak. Éppen azokban a napokban, amikor a szovjet delegátus az angolai kérdésben emelte fel szavát, leplezték le az Egyesült Államokban azt a titokzatos szervezetet, az ún. „lobbyt", amely Amerikában a színfalak mögött folytat agitáciőt Portu­gália érdekében. Ennek a maf­fiának tagjai, az ún. „lobbys- ták" hivatásszerűen űzik azt a mesterséget, hogy megbízóik érdekében töméntelen pénzzel megvesztegetnek politikai sze­mélyiségeket és kimagasló saj­tóorgánumokat bizonyos kor­mányhatározatok megváltozta­tása és a közvélemény megdol­gozása céljából. Ezek az üzel­mek olyan arányokat öltöttek, hogy már az amerikai szenátus vizsgálóbizottsága is kénytelen volt velük foglalkozni. A tanú- vallomások során bizonyítéko­kat terjesztettek a szenátus elé, amelyekből kiviláglott, hogy Salazar az angolai hábo­rú kezdete óta csak egyetlen ilyen „lobbysta" szervezetnek — Selvage et Lee newyorki cégnek — 50 millió dollárt fi­zetett ki. Nevezett cég képmu­tatóan azzal védekezett, hogy az említett összegnek elfoga­dása és „megfelelő" módon való szétosztása meggyőződése szerint a haza, vagyis az Egye­sült Államok éraekében tör­tént Ezzel kapcsolatban „si­került" a cégnek olyan részle­teket felfedni és a nagy nyil­vánosság tudomására hozni, amelyekről a dolgok természe­ténél fogva nem tudhatott... és olyan működést fejtett ki, amely nem volt „nehézségek híján." Kétségkívül, a cégnek voltak bizonyos nehézségei. Többek között az amerikai közvéle­ményt meg kellett dolgozniok, hogy hitelt adjor annak a ha­misított dokumentációnak, amely a portugálok által An­golában végzett „emberbaráti“ cselekedetekről szólt. És azok a kísérletek, amelyek a töme­ges kivégzésekre és egész néprétegek kipusztítására vo­natkozó bizonyítékok eltünte­tésére irányultak, — mint ahogy azt Fedorenko kifejtette — szintén csak nagy veszélyek árán voltak kivihetők. A sze­nátus által lefolytatott vizsgá­lat folyamán a cég vezetői kénytelenek voltak bevallani, milyen nagy fáradságukba ke­rült, hogy néhány befolyásos politikust megnyerjenek az ál­taluk kitűzött politikai célnak. De sikerült! Három kimagasló republikánus szenátort „győz­tek meg“, hogy melléjük áll­jon. Hogy ez a „meggyőzés" milyen summákat emésztett fel, azt titok fedi. Ezeknek a szenátoroknak aztán a „cég" tökéletesen ki­dolgozott beszédeket bocsátott rendelkezésére, melyeket a szenátusban kellett elmondani­ok. Gondoskodtak arról is, hogy e beszédek másolatait az ame­rikai kongresszus valamennyi tagja megkapja. A kiadások lényeges részét újságírók megvásárlására for­dították. Többek között megfi­zették a „Religious news ser­vice" (:egyházi hírszolgálat:) levelezőjét Glenn Everettet is, hogy riportjában megcáfolja azokat a vádakat, melyek sze­rint a portugálok üldözték An­golában a metodista misszioná­riusokat. Everett a megbízás­nak meg is felelt. Ezenfelül pénzelték apróbb lapok levele­zőinek százait, útiköltségekre, kirándulásokra és mulatozások fedezésére is futotta a cég költségvetéséből, hiszen Sala­zar nem fukarkodott. Sőt meg­próbálkoztak a néger sajtó né­hány termékének megvásárlá­sával is és bizony sok esetben megszédültek ezeknek szer­kesztői és arról adtak hírt, hogy „ott lent" Angolában minden a legnagyobb rendben van. I# orrupció, képmutatás, ok- irathamisítás, ezek voltak az eszközei ennek a minden el­képzelést túlszárnyaló óriási méretű csalásnak, mely rész­ben, sajnos, célhoz vezetett: a közvéleményt elaltatták, az igazságot legyűrték, az ameri­kai kongresszust Portugália ja­vára mozgósították, úgy — hogy a NATO-segítséget, mely nélkül Lisszabon a háborút el­vesztette volna, egyelőre mi sem akadályozza. S így Salazar folytathatja a vértanúságot szenvedő Angolá­ban pusztító munkáját. Depor- tációk, letartóztatások, kínzá­sok egymást követik. A felke­lők által visszaszerzett terüle­teken repülőgépek dobják le gyújtóbombáikat és gyilkolnak embert, állatot egyaránt. És mégis, a szenátus előtt történt botrányos leleplezések nem maradhatnak hatás nélkül az amerikai Angola-politikára. Emellett a Szovjetunió is meg­teszi a magáét, hogy ez a probléma ne kerüljön le az ENSZ napirendjéről. Ebben bi­zakodnak az angolai hazafiak és nem adják fel a reményt, hogy Salazar napjai is meg vannak számlálva. RO

Next

/
Thumbnails
Contents