Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-08-06 / 31. szám
< \ 60 év Hatvan éve. 1903. július 30-án kezdte meg tanácskozását Brüsszelben az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt II. kongresszusa. A II. kongresszus úgy került bele a nemzetközi forradalmi mozgalom történetébe, mint amelyen Lenin vezetésével lerakták a munkásosztály harcos, forradalmi marxista pártjának, az új típusú kommunista pártnak alapjait. „A bolsevizmus — írta Lenin — mint politikai eszmeáramlás és mint politikai párt 1903 óta áll fenn“. Lélegzetelállító az az út, amelyet — történelmi mértékkel mérve — hallatlanul rövid idő alatt a párt és a bolsevikok vezette forradalmi mozgalom, a kommunizmus befutott. Brüsszelben, majd Londonban néhány száz, a legsúlyosabb szenvedésre és mártíromságra is kész, de a munkásosztály ügyének győzelmében rendíthetetlenül hívő forradalmár küldöttei gyűltek össze, hogy megtanácskozzák, miképpen döntik meg a hatalmas cári birodalmat. S a Lenin vezette maroknyi csapat éppen, mert helyesen fejezte ki a néptömegek érdekeit, vágyait, törekvéseit, már két év múlva, az első orosz forradalom idején vezetni tudta a tömegeket, amelyek az önkényuralmat döngették. S nem egészen másfél évtized múltán, 1917 novemberében az a párt. amelynek eszmei fegyverzetét a harci szervezetét a II. kongresszus kovácsolta ki, a cári Oroszországban végső győzelemre tudta vezetni a forradalom megvívására felkészült munkás-, parasztkato- natörpegeket. A történelemben persze nincsenek mereven elhatárolható folyamatok, mégis azt mondhatjuk, az az út, amelyre 1903-bar. a bolsevikok ráléptek, az az út vezetett a Szovjetunió, a világforradalom legyőzhetetien erődjének létrejöttéhez. Ma. a nemzetközi forradalmi mozgalom e jelentős eseményének 60 évfordulóján a Szovjetunió Kommunista Pártja, Lenin ügyének és eszméinek megtestesítője és beteijesítője büszkén állapíthatja meg: elv- hűségével, fáradtságot és áldozatot nem kímélő proletár internacionalista kötelességtel- jesitésével, messzire világító példájával a föld dolgozóinak száz- és százmillióit ébresztette történelmi hivatására, mozgósította a világ forradalmi átalakítására. Mindenekelőtt a Szovjetunió Kommunista Pártjának, lenini politikájának, eszmei és gyakorlati harcának köszönhető, hogy a korunk emberének életét, sorsát eldöntő eszmeáramlat a kommunizmus lett, hogy a XX. század a szocializmus és a kommunizmus világméretű győzelmének időszaka.-------------— nexr.x&w.*.. asvx, tiizerastAB./U tssrttt, Harminckilenc év a kombájnon Bratislava, 1963. augusztus 6. XII. évfolyam, 31. szám Ara 60 fillér em, dehogy, csúcstelN jesitményről nincs is sző. Olyan sokáig senki sem ült még a kombájnon, hisz ez a ŽTM kombájn még csak alig kétéves. És a kom- bájnosok kora? 39 év. Hogyan? Hruška József, ugyanis 24 éves és Silink Jankó, a segítőtársa 16 éves. Együttvéve ez 39 évet jelent. Jóska tulajdonképpen csak tavaly lett traktoros a petrou- pimi Rozkvét szövetkezetben. Mi tagadás, eleinte nehezen ment a dolog, mert a göröngyös szövetkezeti földeken érteni kell a traktorhoz. Ö pedig teljesen tapasztalatlan volt. Hiszen csak egy rövid tanfolyamot végzett el és ott is a kelleténél több elméletet tömtek a fejükbe. Arra már nem futott az időből, hogy legalább valami kis gyakorlatra tegyen szert és valóban értsen a traktor kezeléséhez. S ki hinné, hogy ez a két legény tavaly mégiscsak 130 hektárról gyűjtötte össze a gabonát. Igaz, hogy a tarlóhántás közben ottfelejtett „sávok“ nem váltak dicsőségükre. Persze erre már nem gondolnak szívesen vissza: szóval erőnek erejével hajtották a kilométereket és így a végeredmény mégsem maradt el. Pedig a kombájn állandóan akaratos- kodott és gyakran meg sem akart moccanni. Mintha csak megbokrosodott volna. Egyszer, amikor mélyen benne jártunk a gabonában, már későre járt az idő, farkaséhesek voltunk, örültünk neki, hogy már „látjuk“ a végét. És azt a darabkát, majd játszva vacsora után elvégezzük. Igen ám, csakhogy elszakadt a váltószíj! Hát most mit csináljunk, tettük fel a kérdést: Közben már egészen, besötétedett. Hogyan cseréljük ki? Ma már persze mi az nekünk? Pár perc alatt kicseréljük a szíjat, ha kell. De akkor? Még éjfél után is ott motoszkáltunk — és mégsem sikerült. Hát igen. Ez is összefügg a munka minőségével. Azzal, hogy a kombájnt hogyan javították ki és télen át hogyan „kezelték“. Jankó és Jóska, hasonlóképpen mint a „Rozkvét“ szövetkezet többi fiatal traktorosa, most már megérti, hogy miért kell olyan gondosan karbantartani a mezőgazdasági gépeket. Reggelenként már hat órakor ott teremnek a traktor mellett. A mezőre ilyenkor még nem lehet kimenni, mert túl harmatos. Az időt arra használják fel, hogy a gépet olajozzák, tisztítják. Jóska az utolsó ottrekedt szemet is előszedegeti, hogy valóban szemveszteség nélkül arassanak. Jelentkeztek a fiatal kombáj- nosok versenyére is. A C6ISZ KB az idén így adta ki a jelszót: Ki végez többet, jobban és gyorsabban! Mit vállaltak? 135 hektárt. Csak? Hiszen tavaly is csak ennyit végeztek. Hát akkor milyen vállalás ez? Igaz, igaz, sző. ami szó ... — ilyen hozamot értek el, de most a minőségről van szó. Már a tervből is világosan látjuk, milyen célt követnek: terv szerint hét métermázsa takarmányt kellene begyűjteni hektáronként, ők meg 12-t gyűjtöttek be. De nemcsak azért, mert jó az idei termés. Mire a t.a!aj felszikkad, á kombájnnal már elindulnak, s csak este térnek haza nyolckor, kilenckor vagy tízkor. Holnap újból kezdik. így van ez aratás idején. Az új technika utat tör a kazalrakásnál is. A T-17? rendszerű daru segítségével sokkal könnyebben, gyorsabban és gazdaságosabban végzik el az igényes munkát. ADIGIO BENITEZ: Himnusz a vetéshez Kuba egén a hajnal áttetsző kékje lebben indul a könnyű szellő boldogan fütyörészget a kormos éji kandúrt a napfény meghajítja s nyilaival ijeszti a sötét messziséget. Ekenyomok a földön búzát vár a barázda kigyúló napra lesnek a szántások mezői az éj utolsó szirmát kitépi egy kakashang s ébred a milicista szeme a reggelt őrzi. Megyünk messzi mezőkre kezünkben bátor ének ajkunkról közös himnusz büszke madara röppen kezünk az életért nyúl mint kavicsért a gyermek s az öröm érdemrendjét hozzuk a kékiö ködben Megyünk messzi mezőkre nyerget hozunk és puskát fegyverbe öltözötten a bátorság vezérel a hős szava az eskünk utatjelzö iránytű az életért megyünk mi mártírjaink nevével. A képünkön látható térkép arról beszél, milyen távlata van a Szovjetunióban az egységes gázvezeték-rendszer megteremtésének. A vastag vonalak a szovjetország különféle járásait jelzik, a központi területektől az Uraiig, Szibériába meg a Távol-Keletre haladnak. A szovjet gázipar ugyanis igen gyors ütemben fejlődik, még az amerikai szakemberek is elismerik: „A szovjetektől van mit tanulni, a gázvezeték-hálózat lefektetése és a gázlelóhelyek felderítése igen nagy iramban folyik“. A fokozott gáztermelés igen célszerű, hiszen sok szenet takarítanak így meg. Az elmúlt négy esztendő alatt ezzel háromszáz millió tonna szenet pótoltak. A hétéves terv idején a gáz felhasználása nyolcmilliárd rubel megtakarítást ad, sokkal többet, mint amennyi a beruházások értéke ebben az iparágban. N. K. Krupszkaja, Lenin felesége és a harcostársa a Vissza- em lékezések Leninre című könyvében így ír a II kongresszusról. Előli!- EZ AZ ÉLEI E redetileg Brüsszelben akartuk megrendezni a kongresszust, ott is tartottuk meg az első üléseket. Akkoriban Brüsszelben élt Kolcov, a régi pleha- novista. Ö vállalta magára az egész szervezést. Kiderült azonban, hogy nem is olyan könnyű Brüsszelben kongresszust tartani. A találkozásra megjelölt hely Kolcov lakása volt. Alig járt ott azonban összesen négy orosz, Kolcov lakásadónöje máris kijelentette, hogy nem tűn tovább ezt a jövést- menést és ha még akár egy ember is jön hozzájuk, azonnal költözhetnek is ki a lakásból Erre Kolcov felesége naphosszat az utca sarkán álldogált, hogy ott csípje el a küldötteket, s tovább küldje őket az „Aranykakashoz“ címzett (úgy emlékeszcm ez volt a neve) „szocialista". vendég- fogadóba. A belga pártnak az az ötlete támadt, hogy a konspiráció kedvéért egy óriási lisztraktárban tartsuk meg a kongresszust Behatolásunkkal nemcsak a patkányokat hökkentettük meg, hanem a rendőröket is. Beszélni kezdtek az orosz forradalmárokról, akik valamilyen titkos tanácskozásra gyűltek össze... Mennyit gondolt Vlagyimir lljics erre a kongresz- szusra! Egész életében_ — halála napjáig — rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított a pártkongresszusoknak, a pártkongresszust olyan legfelsőbb fórumnak tartotta, ahol minden személyi dolgot félre kell tenni, semmit sem szabad elpalástolni, mindent nyíltan meg kell mondani. lljicT a párt- kongresszusokra mindig különös. gonddal készült, rendkívül alaposan átgondolta az ott tartandó beszédeit. A kongresszust Plehanov nyitotta meg. A lisztraktárnak a rögtönzött szónoki emelvény melletti nagy ablakát vörös posztóval vonták be. Mindenki izgatott volt. Ünnepélyesen csendültek fel Plehanov szavai, amelyekből őszinte pátosz érződött ki. De hogy is lehetett volna másképpen?! Ügy tűnt, hogy az emigráció hosszú évei a múltba vesztek, Plehanov az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt kongresszusát nyitotta meg. A ll. kongresszus tulajdonképpen alapító kongresszus volt. Ezen a kongresszuson vetették fel a leglényegesebb elméleti kérdéseket, rakták le a párt ideológiájának alapjait. Az I. kongresszus csak a párt nevét és a megalakulásáról szóló kiáltványt fogadta el. A II. kongresszusig nem volt programja a pártnak. A programot az Iszkra szerkesztősége készítette elő. A szerkesztőségben alaposan megvitattuk ezt a programot. Minden egyes mondatot megindokoltunk, mérlegre tettünk, heves vitákat folytattunk A szerkesztőség müncheni és svájci részlege között hónapokon át folyt a levelezés a programról. Amikor a küldöttek kezdtek összegyűlni, a program volt az, amiről a legtöbbet és a legrészletesebben beszéltünk velük. A kongresz- szuson ennek a kérdésnek a vitája ment a legsimábban Közben át kellett mennünk Londonba. A brüsszeli rendőrség zaklatni kezdte a küldötteket, sőt Zemljócskát ki is utasította, és kiutasított még valakit. Ekkor mindenki elhagyta Brüsszelt, Londonban Tahtarjovék minden tőlük telhető segítséget megadtak a kongresz- szus megszervezéséhez. A londoni rendőrség nem támasztott akadályokat... Ebben a légkörben a szervezeti szabályzat első pontjának vitája rendkívül éles jelleget öltött. A vita során Lenin és Martov politikai és szervezeti szempontból egyaránt eltávolodtak egymástól. Már azelőtt is gyakran támadt nézeteltérés köztük, de akkor ezek a nézeteltérések szűk körben zajlottak le, és gyorsan elsimultak: most azonban a kongresszuson kerültek szembe egymással. Támadni kezdték Lenint a Mivel kezdjük? című cikke meg a Mi a teendő? miatt, nagyravágyónak tüntették fel és így tovább. Vlagyimir lljics többször felszólalt a kongresszuson, Egy lépés előre, két lépés hátra című brosúrájában ezt írta erről: „Ezzel kapcsolatban önkéntelenül arra a beszélgetésre kell gondolnom, melyet a kongresszuson a „centrum" egyik küldöttével folytattam. „Milyen nyomott hangulat uralkodik kongresszusunkon"! — panaszkodott ez a küldött. — „Elkeseredett harc, egymás elleni agitáció, heves polémia, elvtársiatlan viszony1..." „Nyílt, szabad harc. Mindenki kimondta véleményét. Az árnyalatok kirajzolódtak. A csoportok körvonalai kibontakoztak. A kezek a levegőbe emelkedtek. Határozatot hoztunk. Ezen a szakaszon túl vagyunk. E lőre! — ez igen! Ez az élet. Ez más valami, mint az értelmiségiek vég nélküli, unalmas szócsa- tái, amelyek nem azért fejeződnek be, mert az emberek megoldották a kérdést, hanem egyszerűen azért, mert belefáradtak a sok beszédbe ...“ A „centrumhoz" tartozó elvtárs csodálkozó szemmel nézett rám és vállat vont. „Nem egy nyelven beszéltünk" (Művei 7. kötet, 367 old.) Ez az idézet híven tükrözi lljics egész valóját. Leányportré. Oldrich Skácha felvétele
