Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-07-16 / 28. szám
Hemingway Két esztendeje, 1961 július 2-én Ketchumban, Ernest Hamingway ottani házában reggel 7 órakor dördült el az a lövés, amely véget vetett a 62 éves világhírű író és kitűnő ember életének. Akárcsak apja, dr. Clarence Hemingway orvos, az író is vadászfegyverével ölte meg magát, alighanem ugyanolyan okokból, mint Hemingway kubai háza — Finca Vigia — Havanna közelében, ahol Fidel Castrót is vendégül látta. édesapja: magas vérnyomása és kezdődő cukorbaja fenyegette erejét, egészségét, s azt a büszke, mindentől és mindenkitől való függetlenséget, amelyben élt Minthogy pedig mindent megkapott, az élettel, amit ember és művész megszerezhet — nem akart betegen megöregedni. Hemingway kubai villájában annak idején a hagyaték leltározása közben egy vaspántos nagy ládában ráakadtak az írónak évtizedes levelezésére, mintegy kétezer levélre. Mary Hemingway, az író özvegye, hónapokig tartó rendszerező munkával kiválasztotta közülük azokat, amelyek irodalomtörténeti érdeklődésre tarthatnak igényt és meg is állapodott a New York-i Doubléday kiadóval a levelek megjelentetésére. Most azonban — mint azt a Chicago Tribune írja — az özvegy arra kérte a kiadót, tekintsen el a szerződés teljesítésétől. Ugyanis, áz íróasztal egyik titkos rekeszéből előkerült egy vég- rendeleti pótlás, amelyben az író tiltakozik leveleinek kiadása ellen Ez a pótlás, amely 1958 június 24-én kelt, s így szól: „Végső akaratomhoz pót- lóan azt kívánom, hogy az életemben kapott leveleim és az azokra írott válaszaim semmiféle formában ne kerüljenek nyilvánosságra. Ezért, kedveseim, arra kérlek benneteket, ne adjatok senkinek alkalmat, hogy leveleimbe bárki is betekinthessen, még kevésbé engedjétek meg, hogy azok bárhol és bármiféle formában napvilágot láthassanak. És ne engedjétek meg senkinek. hogy leveleimhez hoz- záférkőzhessék, semmisítsék meg őket.“ Az író özvegye a Chicago Tribune-val folytatott beszélgetése során közölte, hogy ő eleget tesz boldogult ura akaratának, a kiadó azonban egyelőre a legridegebben elzárkózik attól, hogy a szerződéstől elálljon. Mindenesetre — folytatta Mary Hemingway — Hemingway és Ordonez nevű matador-barátja egy , corrida da muerte“ (halálos viadal) előtt én a végsőkig fogok harcolni, hogy uram óhajának eleget tehessek. A per iratai egyelőre a New York-i bíróság előtt fekszenek. A Hemingway család. A kép jobbszélén Ernest Hemingway titokzatos levelei Ján Žélibský a bratislavai képzőművészt« főiskola tanára közelmúltban rendezett nagysikerű Ifiállítása után tanítványai között. Az űt a dzsungeltól a tanszékig ár régóta tapasztaljuk: az kadt ember csakhamar alkalEszrevették-e mär? A leg- " nevetségesebb dolog a világon, hogy mindenki mást szeret. Ez olyan mulatságos, hogy a könnye kicsordul az embernek és félelmetes, fantasztikus, kacagtató példái vannak. De ebben a témakörben a legkedvesebb eset egy fiatal barátommal történt, aki ragyogó fickó, sokoldalú tehetség, kiváló matematikus, fizikus, irodalmár és nagyszerű sportoló egyszemélyben. Szerencsés ember, a test és a szellem harmonikus, kivételes adományait kapta a természettől ajándékba, csak még nagyon naiv, fiatal, tapasztalatlan és ezért érthetetlenül, dühöngve és felháborodva mesélte el, hogy halálosan beleszeretett egy Micike nevű kislányba. Tisztességes szándékai vannak, szeretné feleségül venni, de az ügy teljesen reménytelen, mert Micike egy Lévai nevű trombitásba szerelmes, aki csalfa, hűtlen, már többször szakított vele, kidobta, elhagyta, nem ajcarja elvenni feleségül, de Micike annál jobban szereti. Fiatal barátunk szerette volna kiütni Lévait a nyeregből és ezért minden erejét *tatba- vetve dolgozott, hogy még szebb eredményeket érjen el. Bebizonyította, hogy mennyivel különb, tehetségesebb Lévainál, a trombitásnál. Százméteres országos rekordot futott„ tudományos dolgozataiért kitüntetést kapott, de mikor ezt Micikével tiszteletteljesen közölte az megvetően legyintett kezével, és csak ennyit mondott: — Lévai és maga, az ég és föld. A fiatalember A minden erejét meg- “ feszítve tovább küzdött, hogy Mi- cikének imponál- ferxff1 jón. A matematika doktora lett, egy nagy feltűnést kel- tó versciklust adott ki, diszkoszvető-bajnokságot nyert, és a lapok hosszú, cikkekben méltatták érdekes, kiváló, nem mindennapi eredményeit. De mikor Micikének megmutatta az újságokat, Micike egy könnycseppet törült ki szeme sarkából. Lévaira, a trombitásra gondolt, és azt mondta: — Hiába, Lévai és maga, az ég és föld. — Végső kétségbeesésemben — mesélte fiatal barátom megtanultam trombitáim. Tudod, nem szoktam dicsekedni, de az ország egyik legjobb trombitása lettem. Nem csoda, sokat gyakoroltam, egész nap semmivel sem törődve, csak trombitáltam fájdalmasan és IflIIHIIIIIIIIIlillllllllillíiiililll szerelmesen — már a lakóg\ lés a házban kiköltöztetési i tározatot is hozott ellenem — De én csak trombitált > éjjel-nappal, mert égetet •■evans vágya. és kihívt trombitapárbajra Lévait, és győztem, mert gyengén, teh ségtelenW játszik, a trombit is horpadt, és utána' büszk boldogan mentem Micikébe: fölényes győzelem hírével. Micike legyintett, könnyezi és csak ennyit mondott: — Akármit is ti Lévai és maga, és föld. — Talán mono sem kell — gyezte meg fű barátom keser-. hogy Léva trombitás égés jelentéktelen, szimpla eml de illúzió és ideál. Ragj smucig, csámpás. a trombit is horpadt, de Lévai, a trc bitás, eszményképpé maga dott, és ezért 'egyőzhetetlei Writ p azóta is sír utána. kemény Gyo emberek születésüknél fogva egyformák, csak a tudásuk és az adottságok közötti különbségek változnak a nevelés befolyása alatt. És ez az igazság Latin-Amerikában mégis egész szenzációként hatott. I. Vellard fiatal francia kutató Paraguay sűrű őserdejében vágott utat magának. Az indián guayakok elől szökött, akik őt a közeli Cordillera Caaguasból nyomon követték. Amikor az expedíció az árvíztől megduzzadt folyóhoz érkezett, nem maradt más hátra, mintsem hogy gyorsan keresztül ússzanak a folyón és a csomagokat a parton hagyják. Az üldözők már olyan közel voltak, hogy az expedíció úszó tagjai után már közvetlenül a nyilakból lőttek. Két indián-vezető elvesztette bátorságát és az őserdőbe menekült. A többinek sikerült a partot elérni és a dzsungelén keresztül törve eljutottak a körülbelül 100 km-nyire fekvő táborba^ Dr. Vellard expedíciója számára ez a támadás valóságos tragédiát jelentett. Azt remélte ugyanis, hogy a kihalófélben levő guayak törzs tanulmányozásával — amely a világtól teljesen elkülönítve él, sikerül megismerni a kőkor ősközösségének életét. Hosszú hónapokat töltött közelükben, de a guayakokkal nem sikerült közelebbi barátságba kerülni. Két nappal a megduzzadt folyón való átkelés után, 1931. szeptember 23-án a fiatal etnológus gyermeksírást hallott. A megszökött kísérők visszajöttek és magukkal hozta|< egy 2-3 éves indián-leánykát. A gyermeket a guayakok elhagyott táborában találták. Teljesen meztelenül pillantották meg a ványadt testű, duzzadt hasú, teljesen kiéhezett gyermeket. Rettenetesen nyöször- gött, de azért harciasán a fogát fente a férfiakra és ki akart kerülni a karmaikból. Dr. Vellard nagyon megsajnálta és aztán ... A tudósok már jónéhányszor megdöntötték az alacsonyabb- rendűekről szóló fajelméletet és kijelentették, hogy az ősközösségből a civilizációba szaniEBMiiiiiiiitiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiii mazkodik az új környezetéhez. Eddig még netn sikerült feljegyezni, hogy az alkalmazkodási folyamat hogyan megy véghez. A tudós ezért a kislányt magához vette és örökbe fogadta. Asuncionba, Paraguay fővárosába vitte és az édesanya gondjaira bizta. A leányka eleinte csak gyűlöletet és félelmet mutatott, a játékokat figyelembe se vette, de később hozzájuk lopakodott és fneg- kaparintotta őket. A „nagymama“ spanyolul beszélt vele, de a leány, akit Mária Yvonnenak neveztek el, nem volt hajlandó idegen szavakat kiejteni. Egy szép nap azonban, amikor azt hitte, hogy egyedül van, Va- lordné egyszercsak azt hallotta, hogy Mária állandóan egy szót ismételget: grand mere. Néhány óra múlva ünnepélyesen így szólította aztán a nagymamát. Csakhamar más kifejezéseket is ellesett, Hat éves korában Mari^ Yvonne nemcsak spanyolul beszélt, hanem amikor Velardék Brazíliába költözködtek, portugálul is megtanult. Dr. Velard kutatásai közben végigjárta egész Amerikát és így a leányka gyakran kénytelen volt változtatni az iskoláit. Csodálatosan tudott alkalmazkodni és mindig a legjobb tanulókhoz tartozott. 14 éves korában apja expedíciójával az Andok csúcsain élő aimar indián törzset keresték fel, akik 3800 m magasságban élnek. Az aima- rok a fehér civilizátorokkal úgy látszik szomorú tapasztalatokra tettek szert és ezért igen bizalmatlanoknak mutatkoztak, még a tudóst sem akarták körükbe engedni. Hallgattak és teljesen mozdulatlanul a vityillójuk bejárata előtt álltak. Villard ezért azt határozta el, hogy az Indián-táboron belül helyezkedik el. — Várj még egy kicsit — mondta Maria Yvonne. Felismerte ugyanis, hogy az aima- rok csak azért hallgatnak, mert félnek Mária az egyik csoporthoz lépett ■ és spanyolul, részben pedig indián tájszólással elmondta, hogy ő maga is indián eredetű, és a távoli déli őserdőkből származik. Megmagyarázta az aimaroknak, hogy az apjában barátot lássanak, aki csak azért jött ide körükbe, hogy az életüket és szokásaikat tanulmányozza. Az aimarok erre zavartan egymásra néztek s végre az egyik asszony kijelentette: lépjenek be. Á bizalmatlanság csakhamar feloldódott és a tudós, valamint a törzsbeliek között mély barátság fejlődött. Dr. Vellard az egész nyarat a törzs falujában töltötte, ahol szokásaikat és nyelvüket tanulmányozta, Mária Yvonne még 15 éves korában elhatározta, hogy ő is etnológus lesz. Szorgalmasan tanult, igen tehetségesnek mutatkozott, alapos és rendszeres munkát végzett. Csak egy hajszálon múlott, hogy a sorsa rosszul végződjön. A veszély azonban nem az indián törzsek részéről fenyegette, hanem a riporterek részéről, akik állandóan üldözőbe vették, mert lapjuk számára szenzációkat hajhásztak. Amikor Mária Yvonne és nevelőapja vaskos honoráriumok ellenében sem voltak hajlandók megírni „visszaemlékezéseiket“, dr. Vellard kijelentette: igen, magamhoz vettem és módot nyújtottam hozzá, hogy tanuljon és művelődjön. Most olyan jól végzi a kutatómunkát, mintha akármelyik kultúr- nemzethez tartozna. Már ez a tény is többet mondott minden szenzációs mendemondánál. Az újságírók a szükséges kis történetkéket már maguk fűzték hozzá. Persze azt is állították, hogy a fiatal tudósnőt, az őserdőben egykor a farkasok szoptatták. Az ilyen és hasonló hírek igen érzékenyen érintették Máriát. Később így mesélt saját magáról: A riporterek nem hagytak békében, úgy követtek, mint- hacsak valami idomított ragadozó lennék. Ezért bújtam el a nyilvánosság elől és elhatároztam, hogy megszökök ebből az országból. Limába költözködtünk. Nevelőatyám az egyetemen kiépítette az etnológiai intézetet. déket és felkereste az mcuai falvakat. Azt magyarázta : embereknek, hogyha nem li teznének etnológusok, akkor i emberek sosem ismerkedném meg a különböző törzsek szí kásáival, ruházatával. Megrm gyarázta, hogy a tengerentí országokban is tanulmányozz; a népművészetet, nem minti azok ritkaságszámba menő j< lenségek lennének, hanem mi a nemzeti büszkeség és a m művészet kútforrásait. Az h diánok szerették Mária Yvoi ne-t és örömmel meghívt) hajlékaikba is. Rengeteg utazott, de hazájába Paragua ba sosem tért már vissza tö' bé. Talán félt a kínos szenz cióktó! és attól, hogy szülét sének fontos adatai ismereti nek. Hiszen az élete azon 1931. szeptember 23-án ind; el, amikor rátaláltak abban primitív táborban, amely ma ugyanúgy él, mint ötezer é vei ezelőtt. És így átmer nélkül belépett a XX. századi Még elmondjuk róla a köve kező kis epizódot. 1960-b Limában az etnológusok vilá kongresszusának résztvev egy olyan elegáns étteremb étkeztek, melyet a bennszüli tek nem tudtak volna meg zetni. Amikor Mária Yvon világos estélyi ruhában amely még jobban kihangs lyozta rézbőrét, éjfekete sz mét és haját, megjelent mindenki csak öt nézte. A sp nyol-indián pincérek egyi megkérdezte: pardon urak, ez az indián szenyorita? Egy egyetemi tanárnő — har zott a válasz. De hiszen indián! Az amerikai viszonyod nézve valóban jellemző, ho ezt olyan hihetetlennek tart< ta. Elmondták a pincérekr Mária Yvonne származásár történetét, s ők szinte szól sem jutottak. De tulajdonké pen nem is szenzációként, 1 nem érvül szolgált számul harcban a fajmegkülönbözte ellen, amellyel nap mint r találkoznak. (ford: m. i lllllllllllllllllilllülllillíiiillll! — Mária hasznosítani aíta* ta magát es a VöröskeresJ önkéntes dolgozója is lett Dél előtt a kórházban segítet délután pedig az apjának £ intézetben Dr Vellard csak hamar megfigyelhette, hog séta közben a helyi lakossá Mária YVonne-t sokkal barál ságosabban köszönti, mint ő Hogy Mária miért kedveltek a szegény-negyedben, azt i egyik árus így magyarázl meg: egyszer megszólította) dr. Vellardot. Mesélhetek vak mit a barátnőmről, uram? kórházban minden reggel ti relmetlenü! várjuk. Magáv. hozza a gitárját, énekel < mesél nekünk. A múnkáj: emellett ugyanolyan jól vég el, mint a többi ápolónő. A: magyarázza el nekünk, hogy fehérektől csak abban térür el, hogy nehezebben jutunk a műveltséghez. Az apja vezette expedíciói kai végigjárta Amerikát, Tiei ra del Fuegótól kezdve égé: távol északig, az eszkimóteli pülésekig. 1959 tavaszán m; önálló expedíciót vezetett ; Amazonas őserdeibe. Egy ind án-vezetővel végigjárta a v emberek születésüknél mazkodik az új környezetéhez.
