Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-04-16 / 15. szám
ZSÉLYJ NAGY LAJOS',. Hajnalban Látod, megint megyek, kiszakadok igézetedből, karjaidból. Utamra zúzmara hull és hajnali lámpafény. Arcom a buszmegállón lilára csókolja a szél. Hideg van s ha őszinte lennék beváltanám, nem is téged sajnállak most, csak nagy-nagy forróságod. Mit mondjak még? Cigarettával melegítem magam, meg azzal, hogy rád gondolok. .Tizennyolc cigaretta parázslik a télben. Megszámoltam. Az emberek parányi tüzet raktak a szájuk elé. Az emberek köhécselnek, füstöt fújnak, topognak a szélben s tüzes karokra, láng ölelésekre emlékeznek. Autóbusz ... ! , Tizennyolc csillag hull a hóra Tizennyolc lilásszürke arcon mosoly virít. A buszajtúban szürke sapkás öz-szemű jegyszedőleány. Kicsit sikongva bár, de hagyja, hogy derekát megszorongassa tizennyolchajnali zsivány. Még Hetekig tartott lapunk hasábjain a fiatal színészek körül kirobbant vita. Szerkesztőségünk kötelességének tartót, ta utánanézni a felvetődött problémáknak, s tisztázni, ami tisztázható. Sajnos, az az érzésünk, hogy itt olyan problémákkal állunk szemben, melyeket alighanem lehetetlen egy £ikk keretében megoldani. Legtöbb, amire vállalkozhatunk: újból, most már az anyag részletesebb ismeretében felvetni a kérdéseket, és mozgósítani minden számba jöhető erőt azok megoldására. A csehszlovákiai magyar színjátszás jövőjéről van szó ugyanis Arról, hogy milyen színvonalú lesz- ez a színjátszás tíz esztendő múlva, kik képviselik majd ezt a színvonalat tíz esztendő múlva. Mert ez a gond igenis a mi vállunkat nyomja, s rajtunk, mindenekelőtt rajtunk múlik ilyen vagy olyan irányú megoldása. Mindenféle magyarázat helyett egy példát: tudvalevő, hogy a Területi Színház jelen, légi erői közt minimális a szakképzett, iskolázott egyén. Márpedig a szocializmus építésének jelenlegi szakaszában egyre inkább elképzelhetetlen az olyan terület, ahol nem kimondott szakemberek végzik munkájukat. S ezért van' lehetőségük a magyar fiataloknak is, hogy magukat anyanyelvükön képezzék. A jelent légi helyzet a következő: ebben az évben végeznek hárman, két esztendő múlva ketten, az azt követő évben megint ketten. Az ez évi felvételi vizsgákat megszigorították, általában is kevesebb embert vettek fel, mint szokás, így történt, hogy a következő évre magyarokból is csak egy jelentkező jutott be a főiskolára. Ha az objektív helyzetet mérlegeljük, nem lehet semmi kifogásunk: a Területi Színház a többi színházakhoz viszonyítva arányosan szerepel az idén is egy színészjelölttel. Ám ha azt is meggondoljuk, milyen sürgető a helyzet szakképzett erők tekintetében Komáromban, akkor egyáltalán nem lehetünk elégedettek az említett eredménnyel. S közrejátszanak itt persze egyéb dolgok is. Például, ha pár év múlva éppen arról a nehezen bejutott egyről derül ki, hogy tehetségtelen, hogy nem a legmegfelelőbb, vagy azon túl is, bármilyen egyéni okból kiesik a főiskoláról? Kényes hát a helyzet, z ezek tudatában egyáltalán nem csodálható az előbb említett kérdés: tízszer meggondolandó, kit vegyenek fel a főiskolára, ki legyen az, akire rábízhatjuk jövendő színjátszásunk ügyét. Ezek után érthető talán annak a bizonyos Quo vadis Maegyszer: Matesz tesz cikknek a sorok közé rejtett alaphangja a színház fiatal erőit, utánpótlását illetően. Hogy igaza volt.e vagy nem, az lényegtelen, mentségünkre csupán ennyit: az idén főiskolára került egyetlen ember éppen nem ebből az utánpótlásból került ki. Meggondolandó hát az is, kik kerülnek a színház utánpótlásába, s erre ezúttal is szeretnénk felhívni a komáromiak szíves figyelmét. Van itt azonban néhány újabb probléma! Mi legyen a már főiskolára került növendékekkel? Leginkább arra panaszkodnak, hogy kevés az, amit a beszéd terén elsajátíthatnak a főiskolán, hiszen magyar színésznek e- gyáltalán nem lehet elegendő az a heti egy-két óra stúdium, amilyen jelenleg a helyzet. Márpedig (s ezt a Quo vadis- ban is felemlítettük, mint egy nagyon fájó pontot a Matesz- szal kapcsolatban) a színész egyik legfőbb fegyvere a helyes (szépet már nem is me. rünk említeni) beszéd, s ezek a fiatalok önmaguk jövője miatt aggódnak, amikor erre a kérdésre kerül a sor. Rámpák dr., a főiskola prorektora maga is látja a kritikus helyzetet, s felelősséget érez a csehszlovákiai magyar színjátszás jövőjét illetően. A megoldás persze nehéz, hiszen a főiskolának nincsenek magyar tanárai, s egy-két növendékért ez nyilván gazdaságilag sem lehetne megoldható. Neki egyébként van néhány javaslata: jelentkezzenek a magyar fiatalok minél többen a felvételi vizsgákra, hiszen több között több a tehetség is. Igaz ugyan, hogy ebben az évben kilenc volt a magyar jelentkezők száma, de mi az a 150 szlovák jelentkezőhöz képest. S hozzáteszi még azt is, hogy a jelenlegi sürgető helyzetben véleménye szerint nem volna megoldhatatlan feladat kellő tehetségekkel egy önálló magyar osztály', megindí. tása valamelyi évben. Vannak persze másfajta nézetek is. Egyik például, hogy az itteni tanulmányok elvégzése után a magyar hallgatókat egy évre elküldik Budapestre, s ott az alatt az egy év alatt igyekeznének behozni hátrányukat helyes beszéd terén. Egy másik ötlet: talán az sem lenne megoldhatatlan, hogy évente egy-egy növendéket elküldenének a magyar Színművészeti Főiskolára. Mindezen persze töprengeni kell, s csupán az a feladat, hogy kinek? S itt már egy újabb problémakörben vagyunk, mert amint az a szerkesztőség utánjárása közben kiderült, nincsen szerv ebben az országban, akinek ez feladata lenne, aki ezeknek a színészcsemetéknek a háta mögött állna! A Matesz? Az csak a már tagjait képező erőkkel diszponál. A főiskola? Annak elég a maga baja a szlovák hallgatókkal? Ki hát akkor? S ennek még újabb részletei is vannak! Mert például: a magyar hallgatóknak jóformán semmi lehetőségük nincs a négy év alatt1 gyakorlati mun. kát végezni. legfeljebb egy-egy vizsgaelóadáson ha kapnak valami feladatot. El kellene gondolkozni ezen is, mert nem kétséges, hogy szükségünk lenne nekünk is erre a pár fiatal emberre, csakhát hogyan? Vannak a Csemadoknak rendezvényei, vannak az írószövetségnek irodalmi estjei, vannak, ill. lesznek a Magyar Népművészeti Együttesnek eszt- rád-, illetve irodalmi műsorai, s hogy a legfontosabbat, a rádió magyar szerkesztőségét se hagyjuk ki: ennek is vannak különféle lehetőségei, hogy ezt az anyagot foglalkoztatni tudja. Mindezt külön-külön , mindenki tudja, gondolnak is néha rájuk, vagy a főiskolások mennek utánuk, csak éppen az egész alkalomszerű. Ahogy esik, úgy puffan. Üdvös lenne, ha valaki valóban komolyan foglalkozna már ezzel a kérdéssel, s úgy - ahogy dűlőre vinné az ügyet. Persze, hogy a fiatalokban is van hiba: Bratislavában ifan vagy hát, Komáromban legalább tíz fiatal. A főiskolások összehoztak már egy jól sikerült irodalmi színpadot, ami NEM TESZIK KÖZZÉ HEMINGWAY LEVELEZÉSÉT Hemingway özvegye nemrég nyilatkozott a Chicago Tribune című amerikai lap munkatársának, elmondotta: azt szeretné, ha az a Havanna melletti ház. ahol .Hemingway élete utolsó húsz esztendejét töltötte, a kubai nép tulajdonába menne át, mert ezt a népet a nagy író őszintén szerette. Mary Hemingway erről is beszélt, hogy férje páncélszekrényében találtak egy csomagot ezzel a felírással: „Fontos! Halálom esetén nyitandó fel. Ernest Hemingway, 1958. Május 24.“. A csomagban a többi között ilyen följegyzés volt: „Nem akarom, hogy nyilvánosságra hozzák leveleimet. Ennek megfelelően kérem és javaslom, hogy ne tegyék közzé ittlevő levelezésemet és másoknak se különféle (éppen az előbb említett) nehézségek folytán két előadás után csődöt mondott, de miért nem jutott ez még soha eszükbe a komáromi fiataloknak. miért csak a vezetőségre panaszkodnak, hogy háttérbe szorítja- őket, hogy csak hatodrendu szerepeket kapnak? Beszélgetésünkön felvetődött ez a kérdés is, az irodalmi színpadok, a kísérleti jellegű stúdió-előadások. Felcsillant a szemük rögtön, hogy hát ezt miért ne tudnák megcsinálni! Az elkövetkező évadban az utánpótlás mellett már három főiskolát végzett fiatalja lesz a színháznak. Itt az ideje, hogy kezdeményezzenek valamit, valami újat, valami frisset, mert vé-^ leményünk szerint éppen ez az egyik legnagyobb baja a Matesznak: a beporosodottság, a se Hideg, se meleg közép- utasság, a kísérletezés, újat- keresés hiánya. S mindennek a megszüntetése a fiatalokra vár. Végül: annak a bizonyos any- nyiszor elátkozott, s szerzőit pletykával, felelőtlenséggel gyanúsítgató Quo vadis Matesz cikknek semmi más célja nem volt, mint hogy a lehetőségeken belül mindezekre a problémákra felhívja az (Avasok figyelmét, s ezzel, ha mást nem, legalább annyit elérjen, hogy a színház s annak jövője ne csak néhány embernek le. gyen a problémája, hanem felelősséget érezzen érte mindenki, akinek jelent valamit. Nem más a célja ennek az újabb cikknek sem. adjanak engedélyt leveleim publikálására“. FELLINI ŰJ FILMJE Az olasz filmélet legújabb szenzációja Federico Fellini új alkotása, a Nyolc és fél. A film főszereplője Guido filmrendező, akinek alakját Fellini kétségtelenül önmagáról mintázta meg. A filmbeli világhírű rendező dicsősége tetőpontján áll, s új művét forgatja, amikor egyszerre kételkedni kezd önmagában. művészi programjában, a világban, az őt körülvevő emberekben, s elhatározza, hogy filmjét — noha a forgatás már több millió lírába került — nem fejezi be. A kritika csaknem egybehangzóan Fellini eddigi legjobb alkotásának nevezi a Nyolc és fejet, s különösen a hősök lelki vívódásának ábrázolását emeli ki. A titokzatos cím Fellini nyilatkozata szerint azt jelenti, hogy ez a nyolc és feledik filmje, eddig ugyanis hat befejezett és három félbehagyott filmet forgatott. Cselényi László 'niiimiimmiiiiiimiiniiiiiiiimiimiiiHiiiiiiiiimmimHiimmmiiľ IBW SÜTŐ András FECSKESZÁR- NYÜ SZEMÖLDÖK című egy- felvonásos játéka képezi alapját annak a vígjátéknak, amit a minap mutatott be a Területi Színház. A komáromi bemutatón mi már SÜTŐ András víg játékának harmadik, bővített változatát láttuk TÉKOZLÓ SZERELEM címmel, ahol a komikumot az elnöki rang elvesztése körüli konfliktus-sorozat növeli és a fiatalok jelenléte az ellentétes pólust képviseli. Bár ez pita tárgyát képezhetné. És itt nehéz vitatkozni. Mert rengeteg igaznak tetsző érv, nézet, álláspont él és lüktet színházunk körül. Mert hát mit is szegezhetnénk szembe, mondjuk azzal az „állásponttal“, amely olyan indokolással viszi színpadra ezt vagy amazt a színdarabot: „hogy a közönség szórakozni akar ..., hogy nem kell a dráma... no meg a színészek is komédiázni szeretnének, hát nosza, rajta, most itt lesz rá alkalom, hiszen a Tékozló szerelem remekül bevált kasszasiker... kilenc romániai színházban játszók, adjuk hát elő mi is, mit számit a dramaturgiai terv, mert ez egy frappáns, szókimondó, zenével, tánccal megspékelt bohózatízű vígjáték, amely nem okozhat zavart amúgy is zavaros műsorpolitikánkban, ideológiai természetű vitákra sem adhat alkalmat, hát miért ne játszanánk fdíváink szórakoztatására?!“ Ha ez így elég, akkor o»Ql/0 VADIS MATESZ?... nem volt Anna riporternőjével újra bebizonyította komédiává tehetségét A tömeg jelenetek nem mindig képezik szerves részét a cselekménynek. Ez az előadás sebezhető pontja. Ha egyénileg itt-ott látunk is némi vonzalmat a színjátszás iránt, így együtt mégis valahogy érdektelenek, főleg a III. felvonásban. Egyébként az előadás a bemutató közönségének tetszett. Vidéken is sikere lesz. A kérdés csupán: elegendő lesz-e a TÉKOZLÓ SZERELEM és az ezt követő PÉK ahhoz, hogy feledtesse színházunk hányavetett dramaturgiájának immár évtizedes hibáit és színészeink rádöbbennek-e végre, hogy a humort nemcsak a váratlan ellenétek szolgáltatják, a jó bemondások és nevettető helyzetek adják, hanem az, hogy egy ismert jelenséget hogyan tudunk szellemesen ábrázolni. A művelődési irányelvek nem liberálisabb, hanem reálisabb értékmércét követelnek ma tőlünk. SZUCHY M. EMIL Tékozló f terelem ROMÁNIAI melléfogás. He ez így elegendő, akkor a bírálatnak sincs már miről beszélni, legfeljebb leszögezni a tényt, hogy színházunk bemutatott egy figyelemre méltó romániai vígjátékot. A közönség élvezi a gördülékeny „merész“ játékot és annak ellenére, hogy a kötelező happy end is bekövetkezik, lelkesen tapsol. Legfeljebb csak akkor lepődik meg, amikor a harmadik felvonásban két szerencsés befejezésnek lehet a tanúja és a két külön álló végződés közé meghatódni is kényszeríti a rendezés. Vagy az is lehet (?), hogy azért tűzték műsorra Sütő frappírozó vígjátékát, mert a szereplők megsejtették benne az esetleges operett-librettót? Vagy jobb esetben olyan derűt keltő táncos-zenés-élcelkedő színpadi műfajra lellek, amely által módot adhatnak ilyen divatos zsánerű előadásokra ? Vagy lehet, hogy más volt a szándék? ... Mi optimisták vagyunk és ezért befejezésül — a félreértések elkerülése végett — szólunk még a rendezésről és az érdekesebb alakításokról. KONRÁD József rendezése kétségtelenül elóbbrelépés. Ügy tűnik, fő vonalvezetésében a csattanók kiélezése, a kacagtató és érzelmekre ható jelenetek VÍGJÁTÉK A TERÜLETI SZÍN színes váltakozása arra irányult, hogy tempósabb ütemezéssel leplezze a szöveg hézagos részeit. A szereplők humoros helyzetkomikumát jel- lemkomikummal igyekezett kibővíteni és új szövegek, dalok betoldásával mindent elkövetett, hogy üde levegőt hozzon a színpadra. VARADY Béla (Laji) együgyű és részeges parasztfiguráját eredeti, színész-eszközökkel for/nálta meg. Az ötletes twist-betét és a „bicskás- jelenet" mértéktartóan színvonalas. A táncoknál viszont vigyáznia kell, nehogy operett- táncos szereppé váljék értékes alakítása * FERENCZY Anna ideális Zsuzsi. Báj, kedvesség és pompás temperamentum jellemzi egyéniségét, de hiányoljuk falusias jellegét. FAZEKAS IMRE (Madaras Antal) annyi hasonló szerep után igyekezett új, kifejező megoldásokat keresni. S ez sikerül is, amikor hangerejét minimumra csökkentve ember ábrázolásra töreksszik. SÍPOSS Jenő portréjára újabb vonásokat rajzol Ignác szerepében Is, kár, hogy természetes humora helyenként csak produkció. Az okos, emelkedett erkölcsű, igazán mai gondolkodású Madaras Károlyt KOVÁCS József ábrázolja egyszerűen, meggyőzően. SÍPOSS Ernő (Golóssy) játékából eredeti komédiázás árad. Jól jellemzett karakterfigurák még: SZENTPÉTERY Aranka, LELKES Magda, BUGÁR Béla és HOLUBEK László. UDVARDY
