Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-04-09 / 14. szám

sen ferdén szabott pántok díszítik.

„IIDIKÖ". Korili színű szövetjéhez fiatalos, egyszerű ruhát terveztünk. A felsőrész elöl a bal oldalon zárődik, a négy fehér gyöngvházgombot pedig elb díszként helyezzük el.

„GYÖNGYVIRÁG": Reméljük, a tervezett ruh-i tetszeni fog, anyagja lehe< tiszta selyem taft esetleg ripsz is. A ruha minden dísze az ovális kivágást, gallérs/erüen övező pánt. amely a bal oldalon n asniba kötődik. Ezt a ruhát küldjük „Nyuszinak is a rózsaszín tafthoz

„TACSKÓ": Sárga szövetjéhez olyan ruhát terveztünk, amely alakjához előnyös lesz. Frincesz

„két kajali kíváncsi kislány*. Mint triódén tavasszal, mos* is divatos a kék-fehér kombináció, ezenkívül nagy di- vatszin a piros és általában az élénk színek Kéi ruhát terveztünk a részükre. Az első ruhát pirosból gondoljuk a felsőrésze teilba szabott, a gallérka elől elcsapott formájú. A nyakkendő lehet pettyes, kockás, vagy csíkos selyem. A másik ruha sötétkék, nagy fehér gallérral, amelyet körül pirossal tetőzünk. A ruha nagy fehér gyöngyházgombokkal gombolődik.

„MARI ÉS KA l ó": Az egyszínű ruhát választhatják az előző két modellről, a kockásra pedig a 3. modellt terveztük. A ruha egyszerű, elől érdekeszabású és elöl végig a spicces kivágás körül, valamint az ujjak szélét a saját anyagjából szabott, kitűzött pánt díszíti.

A szfnes harisnya már nem annyira divatos, de persze még mindig előszeretettel viselik a fiatalok. Színes harisnyához csakis lapossarkú cipő illik. A megszólítással majd az Illemszabály ABC-ben foglalkozunk. A televízióval kapcsolatos kérdésével forduljon a televízióhoz.

„IFJÜSÄG“: Sárga szövetjéhez a modellt előző számunkban közöltük (utolsó), a szöveg azonban technikai hiba folytán kimaradt, amiért elnézését kérjük A ruha nyakkivágását, valamint a szabásvonalat a szoknyán végig egy cm szélesen pasrpolorzuk a saját anyagjából vagy kék szövettel.

Évek 6ta szinte szokássá vált versenyezni, ki sül le jobban, kinek barnább, sőt re* ketébb a bőre. A gyors verseny n^ha balul üt ki, mégpedig akkor, ha valaki egy nap alatt akarja „behozni" társnője „előnyét" Ilyenkor ugyanis bőre nem szép, lebarnult lesz hanem egész teste olyan mint a tűz, piros, éget, később felhólyagzik, s lehámlik. Miután mindez amellett, hogy igen fájdalmas, szépnek sem mondható, azt hisszük mindenki szeretné elkerülni Igen ám, de hogyan ?

A szép. egyenletes lesülés első feltétele fokozatosan, lassanként kell napozni s ezzel összefügg a másik is ne versenyezzünk. ne akaijuk egymást megelőzni a lesülésben. Vagyis: a napozást a legideálisabb már tavasszal elkezdeni s nem nyáron. ha viszont másképp nem lehetséges, nyáron is legyünk türelmesek. Tehát, amikor már olyan meleg van, hogy fürdőruhában (vagy rövid nadrágban és blúzban) nem fázunk meg, otthon máris napozhatunk (balkonon, folyosón, kertben, akinek hol van rá hl ve) s természetesen. előzetesen mindig be- krémezzük magunkat. A legnagyszerűbb lenne naponta napozni, de mivel erre tavasszal a déli idő a legmegfelelőbb, ezt kevesen tehetik meg; marad tehát a szombat (kora délután) és a vasárnap Nyáron, éppen ellenkezőleg a dél. idő, amikor a nap túl erősen tűz nem alkalmas a napozásra, mert néhány perc alatt Is napszúrást kaphatunk. Nyáron a leghelyesebb néhány percnyi napozással kezdeni s ezt, ha lehet naponta — vagy ahogy be tudjuk osztani — fokozni, kb. 25-30 percig

Még annyit, hogy a napfény egészséges (D vitamint vált ki a testben) mégis akik nem bírják a napot (fehér bőrűek, világos szőkék, vörös hajúak, stb.) ne erőltessék s ne essenek kétségbe, ha nem fogia őket a nap.

Említettük, hogy a napozás egészséges Hozzá kell azonban tennünk hogy csak egészséges emberekre nézve. Egyes betegségek esetében (szív, ideg, tüdő pajzsmirigytúltengés) ugyanis a napozás nemcsak hogy árt, de életveszélyes is lehet.

>

„Hona és Márta": A bekül• dött színű kabá'hoz zölden és i kéken kívül csaknem minden I szín viselhető Sapkája (kalap- í ja) lehet tűzpiros a sál ugyan- J ilyen, esetleg mintás, de tüz• piros is legyen cenne. A cipő, J retlkül és kesztyű lehet fehé■ res-szürke, vagy a bés és

■ drapp minden árnyalata, sőt J fekete fs. Lehet a sapka is J egyszínű a tartozékokkal, de

• akkor a sál legyen tarka, el- [ ütő színű. Viselhet még hozzá

• bordó cipőt és táskát, ú. n.

• piszkosfehér sapkát, kesztyűt

■ és tarka selyemsálat, melyben

■ bordó és piszkosfehér is van.

I

„EGY 2« ÉVES ASSZONY“: I A ballonkabát úgyszólván mfn- i dig divat A szint aszerint vá- ! lass/a meg, hogy .saknem min- J len ruhadarabjáhcz viselhesse.

• (Legdivatosabb az aranysárga,

■ s ez praktikus Is.) Anyagja í lehet csíkos is, mert ez előre• láthatólag továbbra is divatos J marad.

Az ókori írók a kereszténység eredetéről

• „S Z Š “: 1 Esti sétához i a nadrág nem való. A nad- ■ rág sportos viselet és leg- ! följebb kirándulásszerű sé- J tákhoz alkalmas. 2 Délutáni

• tánchoz elmehet udvarlójá• val egyedül, este azonban

A görög-római írók művei közül a keresztény ideolő. gia keletkezésének szem pontjából legfontosabb Seneca római filozófusnak, a római sztoicizmus legnagyobb alakjának művei. Seneca nevelte a fiatal Nérót. Néró császár gazdagon megajándékozta, s így Seneca vagyonos ember lett. Seneca számos filozófiai művében fejtegeti az egyetlen és mindenható isten létezésének gondolatát. Innen ered az a következtetése, hogy békésen el k»ll viselr»' a sors viszontagságait, mivel minden az isten akaratából történik. Két csoportra osztotta az embereket: erényes bölcsekre és akik vagyoni hatalom után törnek. Azt hirdette, hogy minden ember egyenlő, beleértve a rabszolgákat is. Szerinte a bölcs legfőbb elve a világi hiúságoktól való visszavonulás és a lelki tökéletesedéssel való fog. lalkozás. Engels a „kereszténység nagybácsijának" nevezte, az önmegtartóztatást hirdette, az első intrikus volt Néró udvarában. Bár Seneca koncepciója és a kereszténység ideológiája között eltérések vannak, műveiből a kereszténység sok mindent átvett. Az apostoloknak tulajdonított levelek sok helyen szinte betűről betűre Senecátó! kölcsönzött részeket tartalmaznak. Tertullia- nus és Jeromos egyházatyák a „miénknek“ nevezték, jóformán kereszténynek tartották Senecát.

A római felső rétegek hangulatát, amely erős befolyást gyakorolt a keresztény ideológia alakulására, Seneca és Ciceró művei juttatták kifejezésre. Jellemző a római filozófiai gondolkodás e két legnagyobb képviselőjének politikai nézeteiben mutatkozó eltérés. Ciceró mindig amellett szállt síkra, hogy tevőlegesen részt kell venni a közéletben. Seneca a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatta, hogy részt kíván venni a politikai életben.Seneca már korai műveiben, az ún, „Vigasztalásaiban“ hirdette a földi élet hiábavalóságát, Szerinte a halál a legfőbb jó — az igazak az égbe szállnak. Seneca addig szokatlan következtetésre jut, arra, hogy az emberek valamennyien, köztük a rabszolgák is, egyenlők a sorsban. Senecának persze eszébe sem jutott lemondani a rabszolgák munkájáról. Ezekben a vélemény-nyilvánításokban, melyekben a rabszolgákat emberként kezeli, természetesen a rabszolga tömegektől rettegő rabszolgatartő félelme is közrejátszott. A kereszténység ideológusai később ezt a tézist fejlesztették tovább. Senecának ezt az eszméjét átvette és tovább fejlesztette az etnikai és szociális különbsé. gek jelentőségét tagadó kereszténység. Az eszme itt az „egyetemes egyház“ és az „isteni birodalom“ formáját öltötte. A senecai eszmék és a Pálnak tulajdonított levelek közelsége a kereszténység sok ideológusának is feltűnt. Szt. Jeromos keresztény írókhoz számítja Senecát, a Seneca és Pál levelezésére hivatkozik. A levelek nyilvánvalóan hamisított jellegére utal a következő rész, Seneca és Pál hízelegnek egymásnak, egymás egészségi állapota felöl érdeklődnek, Seneca nemcsak barátjának Lu- cianusnak magyarázza a kereszténységet, de éppenséggel Nérónak és másoknak is a római pogány vezetők közül.

Mint az elmondottakból láthatjuk, Seneca teológiája, sőt több tekintetben társadalmipolitikai nézetei is megelőzték a keresztény ideológia számos alaptételét. Az alapvető különbség Seneca nézetei és a kereszténység ideológiája között az, hogy Seneca a római felsőbb rétegek ideológusa, a kereszténység pedig kezdetben az elnyomottak, a rabszolgák világnézete volt Ez arra késztette az új vallás ideológusait hogy Seneca tételeit a nép vá gyainak megfelelően a sztoiku sok tételei szerint dolgozzák át.

Sem Seneca, sem bárki más az I. sz. görög-római szerzői

közül egyetlen megjegyzéssel sem utal Jézusra, és a keresztényekre Csupán a következő évszázad elején változik valamelyest a helyzet. Két római történész, Tacitus és Seuto- nius kézirataiban említés történik a kereszténységről. Tacitus „Annalesében“ elmondja, hogy Rómát 64-ben elpusztító tűzvész után Néró császár üldözte a keresztényeket. Az „Annalest!“ 115. körül írták ekkor a kereszténység már létezett, a Krisztus-mítosz pedig kialakulófélben volt.'Tacitus, a régi nemesség képviselője ellenséges szemmel nézte a keresztényeket Ha elfogadjuk szövegét, elismerjük, hogy Tacitus tudott a keresztényekről. Megismerkedett velük procon- sulsága idején, 112—113-ban. Sok megoldás szól amellett, hogy ez is betoldás az „Annales“ szövegébe, mert 64-ben rengeteg keresztényt említ Rómában, ami minden más forrásnak ellentmond. Ugyan, csak keresztény forrásra utal

Ctb Hi'p* Hitpi Héf-pa khi

INiIcr-.W.J f’Hirpokisf

az is, hogy megemlítik Pontius Pilátust, aki nagy szerepet játszott az evangéliumi elbeszélésben, ugyanakkor Pilátus a római birodalom méreteihez viszonyítva jelentéktelen tisztviselő volt. Néró keresztényüldözéseiről beszél Tacitus ifjabb kortársa Seutonius is „A tizenkét császár életrajza“ szerzője, aki Hadrianus idején írt. A kereszténységről az első kétségbevonhatatlan tanúságot ifjabb Plinius írónál találjuk meg. Plinius sűrűn levelezett Trajanus császárral. Plinius leveleit és Tra- jánus válaszát tehát a keresztényekről szóló első nem keresztény dokumentumnak tekinthetjük. A levelekből kitűnik, hogy a rómaiak nemigen üldözték a keresztényeket vallási nézeteik miatt, inkább politikai magatartásuk miatt. Plinius objektív elemzése éles ellentétben áll a keresztény forrásokkal.

C

supán hosszú, több évtizeden át tartó szünet után a II. század második felétől tűnnek fel tömegméretekben a kereszténységről szóló tanúbizonyságok.

Lukianus, az egyik (II. sz.) legnagyobb ógörög iró, a klasz- szikus ókornak ez a Voltaireje, körülbelül 80 épen maradt, nagyrészt kisterjedelmű dia- tógikus formában megírt művet tulajdonítanak neki, egyformán szkeptikus volt a vallási bajjonák minden fajtájával. Objektív volt a kereszténységgel szemben is. Tájé- kozottan és eléggé részletesen ír a keresztényekről a „Peregrinus halála“ c. művében, említi őket a „Sándor az álpróféta“ c. művében is.

Peregrinus Prateus alakja különböző kalandokon esik át, máglyán elégeti magát, de a

hívők részletekkel kiszínesített elbeszélése szerint feltámadt halottaiból. Egészében véve Lukanius művei a birodalmi lakosság vallási hiedelmeinek legjobb forrásai közé tartoznak.

Lukanius kortársa volt. Cel- sus, aki a II. sz. hetvenes éveiben írta meg „Igaz sző“ c. keresztényellenes tendenciájú művét. Munkája nem maradt meg teljesen, csak Originus „Celsus ellen" c. műve őrizte meg részleteit. Ez a mű négy fejezetre oszlik, az első a judaizmus szempontjából bírál- ia a kereszténységet, a máso dik a filozófia és történelem szempontjából, a harmadik a keresztényseg egyes dogmáit bírálja, végül az utolsó rész a kereszténység és a hivatalos birodalmi kultuszok ösz- szeegyeszteíhetőségét bizonyítja. Celsus Lukianussal ellentétben a kereszténységét a hivatalos görög-római vallás nézőszempontjából bírálja, nem az ókori materializmus álláspontjáról. Ismeri a keresztény irodalmat, megjegyzései igen értékesek. A keresztényellenes müvek csupán a keresztény apologeták műveiben idézett részletekben maradtak meg.

A császári rendszer létrejöttével nem kevésbé fontos eltolódások mentek végbe a vallási hiedelmek területén a néptömegek elképzeléseiben. Az ókori görögök, rómaiak, zsidók hosszú ideig azt tartották, hogy isteneik csak törzsük pártfogói. A római hatalom létrejötte óriási csapást mért a régi vallásokra. A le. győzött népek függetlenségük elvesztésének gyászos tapasztalata alapján meggyőződtek helyi isteneik erőtlenségéről. Ezeknek a kultusza rendkívül szívósnak bizonyult, még a kereszténység győzelme után is sokáig fennmaradt.

Az első római császárok valláspolitikája kétirányú volt. Augustus Octavianus tisztelettel övezte a papi funkciókat és helyre állította a düledező templomokat Fellépett a keleti kultuszok ellen, másrészt ápolta a császárok kultuszát. Az „augustus“ sző is szentet jelent. A császári kultusszal összefüggő feliratok nagy száma arról tanúskodik, hogy ezt a kultuszt felülről honosították meg, megfelelt a lakosság bizonyos rétegeinek, a római középrétegek rang- és címkőr- ságát kielégítette. S a császári kultusz mégsem válhatott világvallássá

Az I. század nem keresztény forrásai nem tesznek említést a keresztényekről, pedig a korabeli zsidó szerzőktől kellene kapnunk a legtöbb felvilágosítást. Részletesen ismerték a kis Palesztina körülményeit, történetét. Műveik azonban sok anyagot tartalmaznak Palesztina életéről, amelyek között a keresztény ideológia keletkezett. Három zsidó szerzőt ismerünk az I. századból: Alexandriai Philót, Josephus Flaviust és Tibériási Justust. Az első két szerzőnek számos műve maradt fenn. E művek épségben maradása nyilván főleg annak tudható be, hogy fontosak voltak a kereszténység keletkezésének története szempontjából.

Philó fő műve a biblia első részének részletes kommentálása. Ebben a görög idealista filozófusok műveiből kiragadott idézetek segítségével igyekszik megvédeni a Gené- zisben foglalt legendákat: a világ hatnapos teremtését, az özönvizet, stb. Philó műveinek nagyrésze éppen azért maradt fenn, mert a keresztény ideológia az ő nézeteire alapult. Engels találóan nevezte Philót a „kereszténység atyjának“.

J

osephus Flavius, a második zsidó író, ő is előkelő papi család sarja, részt vett a zsidó háborúban. Római fogságba került. Két fő műve volt: „A zsidó háború“ és „A zsidók története“., Az elsőben Jűdea történetének rövid áttekintése után részletesen kifejti a zsidó háborút kiváltó eseményeket. A második mű a zsidók történetét tartalmazza a kezdetektől Josephus koráig. Történetében a korabeli legaprőlékosabb palesztínai eseményeket is felsorolja. A tényadatok gazdagsága mellett még feltűnőbb, hogy a keresztényekről hallgat. Az egyháziak tökéletesen megértették, hogy Josephus Flavius hallgatása elveszi az evangéliumi mítosz hitelét, s ezért durva hamisítástól sem riadtak vissza. A „Történet“ fentmaradt kéziratban az áll, hogy Pontius

Pilátus alatt ...élt Jézus, ez a

bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk... Ő volt a Messiás (Christos)“. Flavius hívő zsidó volt, és Ves- pasianus császárt tartotta a messiásnak, nem tételezhető fel, hogy Jézust is messiásnak nevezte volna. Ily módon ez a rész a tudósok általános véleménye szerint valamelyik jámbor másoló késői betoldása. A tudomány abban a szerencsés helyzetben van, hogy eléggé pbntosan meg is határozhatja e beszúrás keletkezési idejét.

A kereszténység zsidók között keletkezett, igaz, hogy nem Palesztina, hanem a diaszpóra (szórvány) zsidóságnak körében. Az első keresztények nemcsak, hogy hívő zsidók voltak, de annak is tartották magukat, A görögrómai írók a II. század elején még úgy vélték, hogy a kereszténység zsidó szekta.

...Minden nagyméretű katasztrófa idején és különösen utána, amikor elveszett a függetlenség, Palesztinába* fokozottan reménykedtek Jahve közvetlen beavatkozásában. A zsidó irodalom legnagyobb alkotásai: Dániel könyve, és a bibliában nem szereplő Henoch könyve (i. e. II. sz.) a jubileumok könyve, részben a Szibillák könyvei és Salamon zsoltárai (i. e. I. sz.) visszatükrözik a messiás várást. A keresztény apoka'ipszis-iroda- lom a zsidó irodalomból fejlődött ki.

Az a körülmény, hogy a zsidók hatalmas területen nagy városokba szóródtak szét, jelentősen megkönnyítette a kereszténység elterjedését különösen a kezdeti időszakban. A szórvány zsidó telfepek szervezeti rendszere is befolyással volt a keresztény propagandára. A rituális követelmények, nek megfelelően minden hét szombatján istentiszteletre gyűltek össze a zsinagógába, fejezeteket olvastak fel az írásokból, megvitatták az egész gyülekezetét érintő ügyeket.

A kereszténység elfogadta a messianizmus eszméjétis, bár jelentősen átdolgozott formában. A kereszténység csupán fokozatosan távolodott el egyre jobban a judaizmustól. A judaizmus alaptétele, mely abszolút elfogadhatatlannak bizonyult az új vallás számára, etnikai korlátoltsága volt: azt állította, hogy a zsidók isten választott népe. A keletkező kereszténységnek szükségszerűen fel kellett állítani azt a tételt, hogy az „igazi Izrael“ azokból áll, akik Jézusban hisznek. Következésképpen el kellett vetnie a judaizmusnak mindazokat a vallási előírásait, melyek megnehezítették az űj vallás hirdetését a nem zsidók között.

A kereszténységnek már csak azért is szórvány zsidóság között kellett megszületnie, mert a szigorúan centralizált vezetés alatt álló Júdeábán minden a jeruzsálemi szentély papi arisztokráciájának érdé. keit szolgálta, s a lakosság a judaizmus száz és száz aprólékos előírásának labirintusában vergődött. Nehezen képzelhető el, hogy éppen Palesztinában jött létre egy olyan szekta amely kezdettől fogva nyíltan fellépett a zsidó törvény hivatalos dogmáival szemben. Viszont a szórványok zsidósága sokkal szabadabban gondolkodott, amellett más valláshiedelmek erős befolyása alatt állt, ennélfogva az új vallás keletkezéséhez kedvezőbb feltételek alakultak ki. Az új vallás születésének ideális talaja elsősorban a diaszpórák zsidósága vo't.

Hamar K.

CJ IFJÚSÁG — *i CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának lapja Megjelenik minden kedden. Kiadja a Smena a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala. Szerkesztőség és admlnlszuáció. Bratislava Pražská 9. — íelefon 445 -41 — Postafiók 30 — Főszerkesztő Szőke József — Nyomta a Západoslovenské tlačiarne 01. Előfizetés egy évre 31,20 Terjeszti a Posta Hirlapszolgálata előfizetni lehet minden postán — Kéziratokat nem őrzUnk meo és nem adunk vissza — A lapot külföld számára a Poštoví Novinový Ürad útján lehet megrendelni Címe: Praha 1 HndŕKská ulica 14\ — vývoz tlače. K—05*31158

^ -