Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1962-03-20 / 12. szám

J AZ EDDIG KÖZÖLT RÉSZEK • RÖVID TARTALMA: Hedvig Prágában összeve­szik férjével és haza indul szüleihez Szülőfaluja távol fekszik, ahová a nagy hófú­vás miau nem közlekedik autóbusz Hedvig gyalog vág neki az ú'nak és félig össze­­tagyva egy tanyára jut, ahol Karel a régi udvarlója lakik feleségével Zdenával. Karel közben harcol 'óv önmagá­val és azokról az időkről el­mélkedik amikor Zdenával megismerkedett. Az 1952-es év Karel számára sok meg­próbáltatást hozott. Hedvig találkozik Karellel és feleségével Zdenával. Karel otthon hagyta felesé­gé* és a nem várt látogatót hogv megkeresse Hedvig útonhagyott bőröndjét. Ka­réit Hedvig jelenléte egyre idegesebbé teszi. Megveszik azt a viskót Annak a kertnek egyik helyén alulról megrot­hadt nyártlak állott mellette cementbői készült összerepe­dezett vízmedencét rejtegettek rozsdás falevelek Ez a hely Rudolf villáját környező kertet juttatta Hedvig eszébe, fönt az Olomouc melletti Szvati Kope­­cseken. Onnan a nagy világ fuvallt feléje. Mikor Arno közeledett, Hed­vig arra gondolt, hogy az autó megfordítása céljából kissé odább kell menni, egész a dü­­lőút hídjához. — Vedd ki a bő-öndből a pokrócot. — mondta Hedvig. Mindig érvényre tudta jut­tatni nő volta fölényét. Olo­­moucban az iskolában az első padban ült. A katedrán ülő tanár szeme nem kerülhette el formás lábait. Tanárai mind kedvelték. Az idősebbéit óráira készülnie se kellett Mikor a számtanlanárt egy ösztövér. szögletes tanárnő helyettesí­tette. Hedvig lábait az ülés alá húzta, mert ellenkező hatást keltettek. Később pedig, az irodában a férfiak nevetséges gyónges égé érvényesült: sok fölöttese szemében többet nyo­mott a latban teste profilja, mint a káderjellemzésadta profil Előszeretettel viselt mély kivágású szvettereket. Mindenki diktálni akart neki. Valamennyi igen könnyen meg­közelíthető. És hiú! Mikor a folyosón találkozót* a főnök­helyettesével, egy köszvényes, őszbecsavarodó emberrel, aki, mellesleg, a veséjében kőbá­nyát cipelt, mindig félénken rámosolygott, aztán meg lesü­tötte szemét, mintha férfi­­mozicsillagot észlelt volna. Ez az öregember beszélni szokott a szakszervezeti teljes ülése­ken Hedvig ilyenkor úgy ült, hogy az előadónak feltűnjön, milyen érdeklődéssé’ és figye­lemmel hallgatja Ásítania sem kellett ha sikerült nem tuda­tosítania azt, amit a helyettes mondott. És valóban, valahol igen szépen nyilatkozott Hed­vigről Ezek után Hedvig mun­kaidőben is nyugodtan eljárha­tott a fodrászműhelybe. , A szélvész alábbhagyott, de még hallotta a szabaddáv^lt pléhlap zörgését amint az orompárkányhoz ütődótt. A ku­tyákat figyelemre se méltatta, azoktó1 nem kellett félnie; itt biztonságban volt A hálószo­bában tovább izzott a suttogó düh parazsa. Némely szavat, mondatot nem értett meg, de mégha falon keresztül hallga­tózna és még kevesebbet hal­lana, akkor is egészen bizo­nyos. hogy a civakodás egyre fokozódik. Mintha a motyogó, dünnyögő hangok egymásba ütköznének. Jóllehet itt feküdt és üvegajtó választotta el tő­lük, mégis az volt az érzése, hogy közöttük fekszik és a két perlekedő ember haragja, mint gát fölött, átröpköd fölötte. HörpöU a teás csészéből, me­lyet este Zdena cdakészített a' parrtag mellett állványra. Torkában. nyelve gyökere mel­lett, nyelésnél csiklandozva égető fájdalmat érzett. Ebből torokgyulladás lesz állapította meg. Csoda volna ha nem len­ne beteg! Elejét vehetné ugyan a bajnak, ha szert tehetne egy kis jódra egy pálcikára és egy csipet vattára. Nem szívesen betegeskedne, mielőtt minden ügyét rendbe nem tenné. Hir­telen döbbenten .felfigyelt, szinte megmerevedef* kezében a csészével Zdena kimondta a Hedvig nevet. Talán ki se mondta ám azon szavak értei­ül«, melyeket Karel szemébe vágott, nem volt kettős jelen­tésű. Hedvig visszatette a csé­szét a polcra, dunyhája alá csúszott és csupa fül lett. A konyha levegője h'rtelen ful­­lasztó fülledté vált. Hedvig homlokán kigyöngyózött a ve­ríték. Zdena egyre hangosab­ban beszélt. Ennek már fele se volt tréfa! Amíg suttogtak, színlelhette az alvót. Reggeli kávézás közben semmivel sem árulná el. hogy hallott valamit, azok egy darabig talán zavar­ban lennének de aztán meg­nyugodnának: nem tud semmi­ről, nem hallgatózott, aludt. Reggelig fognak veszekedni, mondta magában ijedten. Föl­ébresztik a kisbabát. Mintha érdekelné őt a háziak kölyke! Zdena hangja olyan volt, mint­ha náthás lett volna. Üvölt, állapította meg Hedvig. Feliz­­gultan kísérte figyelemmel a további fejleményeket; fölin­­dultságát nem tudta meggátol­ni. Az az egyedüli amit tud: ordítani! De lassanként kezdte elveszíteni magabiztosságát, egyre jobban félt. Most későn virrad, töpren­gett. Csak hat óra után. Abban a pillanatban legszí­vesebben kiugrott volna a dunyha alól, fölkapta volna magára ruháját és ment volna falujába. A hálószobában vala­ki felkelt. Tudta, hogy Karel. Meghökkent. Rálépett egy meglazult deszkára, nekiment valamelyik bútornak, megállt. Hedvig majdnem hallhatóan föllélegzett. Nem hitte, hogy hozzá készül, mikor ott van mellette Zdena és a gyermek. Felizgatott idegzettel mégis számításba vett minden eshe­tőséget; a sötétben való mér­legelése szerint a lehetetlen is lehetővé válhat. Fölült. Elgyúr­ta a cigarettát. Most már iga­zán félt. Hirtelen eszébe ötlött néhány családi esemény, mely igen gyászosan végződött. Az ő házukban volt, körös-körül széltében-hosszában senki fia! Segítségül senkit sem hívhat­na. Már megbánta az esti ka­cérkodást: a szemezést és a játékot a szavakkal az asztal mellett. Emlékezetből kitapo­gatta cipőjét, de mikor az megcsúszott a síkos linóleu­mon, utánanyúlt és amint bele­bújt, felszisszent: mintha tal­pát jeges tokba dugta volna. Karel odaát valamit az asztalra dobott. Remegve kapott szok­nyája után. Nem kívánt sem­miféle bonyodalmat, különösen olyat nem, amelyet elkerülhe­tett. Ostobaságot követtem el, vissza kellett volna utasítanom az éjjeli szállást. Vagy pedig Kamenyeén maradhattam vol­na a szállodában. Ezek őrültek. Ki tudja, mi lesz itt! Karel mindenre képes. Mégha nem is látta Zdenát, sem pedig Karéit, perpatvaruk elérte azt a fokozatot, amely­ben már nem végződhet sem­legesen Mélyebben belekeve­redett a dologba, mint valaha akarta és nem volt hatalmában bármit megakadályozni. Felöl­tözött, de ülve maradt. Mégse merne nekivágni az éjszaká­nak, reszketett a kutyáktól. Ugatásuk az ablak alatt egyre erősbödött közvetlenül a ház körül alkalmatlankodtak. De már nem havazott. A konyhába behatolt a hó és az ég vissza­vert fénye Kabátját is a vállá­ra terítette. Hajbakapnak, mondta fogva­cogva. Tennem kellene valamit. Megértette, hogy bármit is cselekedne a kitörés enyhítése céljából, az csak újabb robba­nószerré alakulna. Valószínűleg évek óta nem civakodtak, csak most De nyilvánvaló volt, hogy Karel nem szerette Zdenát. Van-e egyáltalában tökéletes házasság? Gondolataiban Ar­­nóhoz kalandozott. A hálőfor­­radalomhoz hasonlítva, nevet­ségesen jelentéktelen esetté törpült. Ez a körülmény ámu­latba ejtette Megértette, hogy Karel mégsem az a jelenték­telen valaki, akit semmibe vehet. Minden félelem és a botrány miatti aggályok elle­nére, Hedvig nem volt közöm­bös fél ebben a perpatvarban. Akár óhajtotta akár nem, íme. Karel elhatározza magát. Hed­vig voll annyira nőiesen ösz­­szeférhetetlen, öntudatos és rosszindulatú, hogv tudat alatt, bizonyos, a maga szempontjá­ból hízelgő eredményt kívánt. A hálószobái viadal helyzete, mégha szakadék felé hajlott is: hasonlítani kezdett a biblia tőrőlmetszett, rossz kis törté­neteihez. Talán csalódás érné Hedviget, ha most váratlanul lecsillapodnának; ha most Ka­rel Zdena bocsánatát kérné és elkezdene. nyalva-falva őt, hozzádörgölőzni. Lehet, hogy az gonoszabb volna a mostam helyzetnél. Akkor talán, tekin­tet nélkül a kutyafalkára, kiro­hanna abba a rettenetes jég­világba De hát mi lesz, kérdezte ön­magától. Mi változhat meg? Természetesen saját magára gondolt A cívódás izgalma fel­rázta, felcsigázta érzékiségét. Voltak pillanatai, melyekben nem is tűnt olyan képtelenség­nek, hogy Karellal házasságban éljen. Ezeket a megfontoláso­volna az erősebb; pontosan tudta, miként gondolja ezt: sose volna Karel teljesen az övé, nem birtokolná egészen úgy, ahogy birtokolja dolgait. Arnót: hogy Arnó kisiklott a keze alól egy pillanatra (a vi­­kendházban) olyan jelentékte­len esemény volt, hogy már eszébe sem ötlik. Karel belse­jében mindig ott állana rejtett erődje, melyet ő bizton sejtene a sárga szemek fala mögött:' lehet, hogy mellette élve alá­zatos is tudna lenni. Egy pilla­natra különös melegség ömlött végig a testén. Tüzet rakott a múltjában. A sírból egész tömeg eltemetett érzés lépett elő. Visszaemlékezett a kertben eltöltött zavartalan, kedves időkre, barackillat szállt a le­vegőben, a fűszálakon harmat gyöngye csillogott. Szekér zö­­työgött, szuszogott a szélesor­rú jószág; hallotta ezt a tiszta lélegzetvételt: az alkony oly érthetően, világosan köz­vetítette e hangokat, mint a zongora billentyűzete. Volt né­hány jóleső, boldogító élménye Karellel. Hanem akkor még gyermekek voltak. Mindez már nem élt, mint ahogy halott minden letűnt nap. Váratlanul elárasztotta a szánalom érzé­se. Azért, mert aztán már olyan évek következtek amikor a fa­lu sötétebb lett, mint a szaka­dék feneke. Este betették az ablakellenzőket. Nem igen járt ki valaki. Mpjd a helyi rádió­adás indulókat kezdett harsog­­tatni, mely körülmény azt je­lentette, hogy megjöttek az agitátorok. De akármilyen is volt Karel, sosem volt nyúl­­szívű. Hangszórókat szerelte­tett föl, ő parancsolt az egész községnek. Talán nevetséges­nek tűnt, ám ő oly komolyan tett mindent, hogy a gúnyoló­dok ajkára fagyott a nevetés. A helyi adó küldésében igen aprólékosan tájékoztatta a la­kosságot, kinek kell aznap trá­gyát kihordania, ki megy szán­tani, ki fog buraonyát vermel­ni; mindezt oly módon adta elő, mintha nagyarányú harci támadást irányítana. Mikor pe­dig kövekkel összezúzták a hangszórókat, felkúszott az oszlopokra, felmászott a ház­tetőkre és kora reggel újra az ő hangja ébresztette fel a fa­lut. * * * — Ostobaság, — mondta Hedvig csaknem hangosan. — Sületlenségek jutnak eszembe! A hálószobában pillanatnyi, vihar előtti csend támadt. Hedvigen újra erőt vett a ki­merültség érzése. Fölemelte kabátja bolyhos gallérját és rá­nyomta arcát. Hűsítőén puha volt a posztó, bőrét hozzá dör­zsölte. Egy darabig semmire se gondolt. Ám ez a kedélyállapo­ta hirtelen eloszlott. Most az ablakot figyelte. kát hatványozta a sötétség, növelte Kare! testi közelsége, fokozta hosszantartó, belső egyedülléte. Csak most vallja be önmagának hogy tulajdon­képpen egyedü' áll. Egyedül volt Rudolffal, egyedül van Arnóval. Szinte csodálkozott e fölismerésen. Karéiból var­rni egész más fluidum áram­lott, a kettős szövetségben ő A hajnal még messze van, — mondta magában. Tompa puffanást hallott, va­laki elesett. A hangok gyilkos­ságot sejtettek. Hedvig agyá­ban a kavargó gondolatok leg­alább is ilyen elképzelést te­remtettek. Hirtelen lépések dobbantak, az ő lépései. (Folytatjuk) Táncosnő Hófehér bőrű pille-lány, lenhajad láng-korona, medencéd kígyós mozgása pirkadat méz-mosolya. Tested, mint újbor, felébreszt, bajomat félrevetem, táncodtól újra muzsikál zavaros képzeletem. , Örök fényforrás lehetnél magányom rétje felett! Ugrásod íve bíztatna: szárnyalni mégis lehet. Ha eltűnsz, szurkos éjszakám szemembe visszarepül, tüz-tulipánom letörik italom megectesül. ZALA JÓZSEF. A SORSTERHE Kinek mondjam, hogy súlyos a teher, és alatta roskadozik a vállam? Az egyik csak hallgatással felel, fagyos közöny a másik válaszában. Megmarnak a visszhangtalan szavak, a rideg válasz: lassan ölő méreg. Támaszt kérek. — visszataszítanak; elindulok, — és önmagamba térek. Én vagyok a sors mostohafia, akinek így kell viaskodnia, — és mogorvának bélyegeznek engem, — indulat-szikra gyújt, fellobbanok, s a lendülettel megtelő karok mintha könnyebben hordoznák a terhem. MONOSZLÖY DEZSŐ: Minden szerelem... Minden szerelem kicsit lehetetlen mint a kaktuszon nyíló rózsa, mely elhiszi, hogy a röggel gyökérrel, tüskével vívott harcnak a szirom nem adósa. Minden szerelem kicsit lehetetlen legenda inkább mint valóság, olyan mint mikor szár nélkül, levéltelen harmatért illatoznak a rózsák. KULTURÁLIS HÍREK Moszkvában a. politechni­­tcai múzeumban elektronikus technikai szótárt mutatnak be, amely 500 kérdésre ad választ. ★ Most adták ki először a tatár irodalom bibliográfiá­ját, amely 2500 jelszót tar­talmaz. A jelentékeny mú szerzője O. Karimillin szov­jet tudós. ★ Mozijegyszedőnő volt Shellagh Delaney, akinek filmforgatókönyvét Tóny Richardson angol rendező Keserű méz címmel elkészí­tett és ezzel londoni kriti­kusok szerint az 1961-es év legjobb angol filmjét al­kotta meg. ★ A firenzei írókongresszu­son megválasztották az Eu­rópai írószövetség vezetőit. Elnök: Giuseppe Ungorelli, olasz költő, elnökhelyette­sek: M. P. Barzsan Szovjet­unió, Halldor Laxness, Iz­­land és Jean Paul Sartre, francia író. ★ Magyarországon, Egerben nagy sikerrel mutatták be B. Dávid Teréz a szlovákiai magyar irodalom ismert képviselőjének Dódi című színművét

Next

/
Thumbnails
Contents