Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1962-11-20 / 47. szám
NÉGY ESZTENDŐ TÁVLATÁBÓL Lapozok Szlovákia Kommunista Pártja 1958-ban megtartott kongresszusának protokolljában. A 184. oldalon olvasom: az elnöklő megszakítja a vitafelszólalót és rövid javaslattal fordul a küldöttekhez: „Ifjúsági és pionírküldöttségünk akarja üdvözölni kongreszszusunkat. Ügy gondolom, fogadhatjuk őket.“ Hatalmas tapsvihar, majd harsona és dobszó között kékinges fiatalok, vöröskendős pionírok hosszú sora vonul be a terembe. A küldöttek felállva, éljenezve fogadják a párt legfiatalabb váltását. Harcnan edzett idősebb küldöttek szemébe könny szökik ... tribünre kékinges kislány lép. „ ... biztosítjuk a kongresszust, hogy még szorosabban zárkózunk fel pártunk mögé, ifjúságunk minden erejét, lelkesedését a szocializmus építésének szolgálatába állítjuk.“ Négy teljes év telt el azóta. A párt vezetése alatt megerősödött az ifjúsági szövetség, kiszélesítette befolyását a fiatalok tömegeire. A CSISZ komoly segítőtartaléka lett a pártnak. Az ifjúsági kollektívák voltak az elsők, melyek célul tűzték ki, hogy szorgalmas munkájukkal, életükkel, kiérdemlik a szocialista munkabrigád címet. A fiatalok kezdeményezése á'talános, országos mozgalommá fejlődött. Csak Szlovákiában eddig 3541 kollektíva nyerte el az SZMB címet és további 17 000 e címért versenyez. IJzrekre emelkedett a fiatal újítók és az ifjúsági ellenőrző csapatok száma, melyek komoly segítséget nyújtanak népgazdaságunknak. Lehetetlen ma elképzelni üzemet, termelési aktívát, CSISZ- fiatalok nélkül. Találóan jegyezte meg a minap Paska elvtárs, a podpolianskej gépgyár pártszervezetének az elnöke: „Nálunk nincs olyan részleg, ahol ne számítanánk a fiatalok segítségével. Örömmel állapíthatom meg, hogy eddig még nem csalódtunk bennük.“ V agy vegyük ä fiatalok részvételét a mezőgazdaságban. 1958-ban híre sem volt a teljesen gépesített munkacsapatoknak. Csak a mezőgazdasági szakemberek beszéltek róluk tudományos munkájukban. A bősi fiatalok voltak az elsők, akik Gitalov tapasztalatát felhasználva, úttörőkként kezdték meg ezen a szakaszon a munkát. Kezdeményezők, úttörők voltak. Alig egy éve kitüntették ókét a párt Vörös Zászlajával. Ma Szlovákiában több mint 80 ilyen brigád és csapat dolgozik. Ezekből 284 ifjúsági. Abban az időben indult el a fiatalok jelszava a föld termékenyítésére. Emlékszünk, milyen büszkék voltunk az első ezer köbméter komjxtsztra, az első Nyitra-Zitavai vizszabályozási építkezésre. Az ezrekből tíz-, százezer köbméter lett. A négy évi munkának az eredménye pedig 2 millió 063103 köbméter komposzt, több száz ifjúsági vízszabályozási építkezés, egységes eredménynyel 24 000 hektár föld. Micsoda hegy volna enynyi komposztból! Bizony, nem egy fiatal — különösen aki nem sportol — lihegne, míg e nagy hegy tetejére érne. Mindezen kívül új iskolák, lakóházak, sporttelepek és kultúrotthonok, az Ifjúsági Bánya, stb. hirdetik, hogy a fiatalok betartották a pártnak adott szavukat. U gyan mit ígértek a pionírok? „Még nem vagyunk mérnökök, akik gépet, hidat, gátat építenek, de szorgalmas tanulással el akarjuk érni, hogy jő munkások, szövetkezeti tagok, technikusok, orvosok, lehessünk. Az eredmények arra köteleznek ...“ ök is betartották adott szavukat. Az elmúlt négy év alatt több ezer fiú és lány végezte be kitüntetéssel tanulmányait. A CSISZ As a pionírok munkáját nem lehet csak számokban kifejezni. Hisz a munkaverseny az újító, a talajjavító mozgalom, a fák ültetése, stb. egy célt szolgál: az új, szocialista, kommunista társadalom kiépítését, az ifjú generáció kommunista szellemben való nevelését. Ezért a nagy és nemes célért, a kommunizmus győzelméért, érdemes helytállni. SZIGL FERENC — „A főiskolásokkal az üzemekben sok bajunk van ■— jelentette ki a Nemzetgyűlés kulturális bizottságának ülésén Jozef Šafaŕík képviselő. — Az üléseken gyakran beszélünk erről. A diákoknak általában jő az elméleti kiképzése, de a kollektivizmushoz és a munkához nincs bensőséges kapcsolatuk. Hiányzik belővényesitsék a fiatalok életében. A CSISZ KB határozata Szerint 1962 decemberében és 1960 januárjában a CSISZ munkacsoportjaiban, az alapszervezetek nyilvános taggyűlésein, a pionírvezetők kollektívájában és a pionírcsoportok vezetőségeiben alaposan foglalkoznak a határozattal. A megbeszélésekkel kapfiúknak és leányoknak már tisztában kell lenni a CSISZ küldetésével és tudniuk kell, hogy a fiatalok milyen igényeket támaszthatnak az ifjúsági szervezettel szemben. Legyünk tudatában annak, hogy a fiatalok mindig harcolnak az újért és megvetik a csökevényeket. Magyarázzuk meg a fiataloknak az Iskola és Kult,úrügyi Mi-A főiskolások aktivitásáért lük a politikai meggyőződés és a harciasság. A mi életünk azonban megkívánja, hogy a szakképzettség a szilárd meggyőződéssel párosuljon". A CSKP KB is behatóan foglalkozott ezekkel a jelenségekkel és határozatot hozott, melynek értelméberr az I. és II. fokozatú iskolákon, valamint a főiskolákon emelni kell a politikai nevelés színvonalát. Az iskolák, a pionírcsoportok, a CSISZ és a többi társadalmi szervezet tevékenységének előterébe a tudományos világnézet szellemében felépített nevelést kell helyezni. Ez azt jelenti, hogy a fiatalokkal értessék meg a párt politikáját, hogy mindig a kommunizmus építőinek erkölcsi kódexe szellemében cselekedjenek. A CSISZ KB vezetősége e napokban alapos megbeszélés tárgyává tette, hogy ezt a határozatot miképpen ércsolatosan a fő hangsúlyt az időszerő kérdések megoldására irányítsuk — elsősorban arra, hogy a diákok az iskolákban fokozzák kezdeményezésüket és a közhasznú munkában minél többen vegyenek részt. A CSISZ- tagok előreláthatólag sok olyan javaslatot tesznek, amelyek hozzájárulnak a diákok alapos szakmabeli kiképzéséhez, a vizsgák pontos határidőn belüli letételéhez és ahhoz, hogy a fiatalok tanulmányaik befejezése után ne legyenek tekintettel a saját kényelmükre, hanem oda menjenek, ahol a társadalomnak rájuk a legnagyobb szüksége van. Ez azt jelenti, hogy az iskolai CSISZ-szervezetek eddigi kényelmes munkastílusán feltétlenül változtatni kell. 1 Helyes, ha megadjuk az irányítást, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a nisztériumnak az elhelyezésre és az ösztöndíjak elosztására vonatkozó irányelveit, vértezzük fel a fiatalokat politikai érvekkel A CSKP KB határozata hangsúlyozza, hogy a főiskolákon az ideológiai irányítás nincs Összhangban a szakoktatással, annak ellenére, hogy az iskolák átszervezése kedvező feltételeket teremtett a politikai oktatás elmélyítésére. Ahhoz, hogy az adott lehetőségeket kimerítsük, feltétlenül szükséges, hogy a CSISZ elmélyítse a céltudatos irányítást és ez a szellem befolyást gyakoroljon nemcsak magára az oktatásra, hanem a diákok iskolánkivüli életére is. A marxizmus-leninizmus forradalmi eszméinek hatása alatt a diákokban növekedjen a felelősségérzet és hatékonyan vegyék ki részüket a szocialista és a kommunista társadalom építéséből. M I Unneft gonb Miként mondhassam el, amin A munka iránti szocialista viszony mozgalmának néhány kezdeményezőjét mutatjuk be olvasóinknak. A felső sorban: Karel Balažovič mozdonyvezető, Jozef Harapl szerelő-csoportvezető, František Sečkáŕ, a szocialista munka hőse, a bŕeclavi GTÄ gépjavítója, az alsó sorban: Viliam Koch, a gyula majori ÄG komplex brigádjának vezetője, Jana Vítečková szövőnő, és Ladislav Karásek bányász látható. ajanSIk a kongresszusra A múlt héten kedves vendégei voltak a prágai Várnak. A párt és a kormány vezető tényezői azokat az elvtársakat, fogadták, akik a Xll. kongreszszos előkészületeinek döntő szakaszában új mozgalmat indítottak. Ennek a mozgalomnak a célja a munka iránti szocialista viszony elsajátítása. Gazdaságunk kiváló dolgozóinak felhívására az iparban, építészetben, közlekedésben s a mezőgazdaságban dolgozó kollektívák és szocialista munkabridok százai válaszoltak mindjárt a mozgalom megszületésének első napjaiban. A prágai Várban a mozgalom céljait igen találóan jellemezte Ladislav Karásek, az ostravakarvinai körzet Eduard Urx Bányájának bányásza: „A munka iránti szocialista viszonyért, a munkásbecsületért, a földművesbecsületért folyó mozgalommal válaszolunk a szocialista társadalom további fejlődésének távlatairól szóló CSKP KB dokumentumra. Tudjuk, hogy hazánk gyorsabban fog előrehaladni, ha mindenki jobban dolgozik. Fejlődése a mi kezünkben van. ígérjük Önöknek. úgy fogunk dolgozni, ahogy azt a munkásbecsülét, a földmüvesbecsüiet megköveteli, és mindent megteszünk a munka iránti szocialista viszonyért folyó mozgalom elterjesztése érdekében. Pártunk Központi Bizottságának álláspontját az új mozgalom elindításával kapcsolatban Antonin Novotný elvtárs tolmácsolta. Novotný elvtárs hangsúlyozta, hogy most, amikor a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban már minden szakaszon győzedelmeskedtek a szocialista termelési viszonyok, e nagy győzelemhez kell módosítanunk gondolkodásunkat is. Ez a kérdés a küszöbön álló XII. kongresszus napirendjén is szerepelni fog. Novotný eivtárs a mozgalom elindítóihoz a prágai Várban ezekkel a szavakkal fordult: „Önök, akik ma itt vannak velünk és önökkel együtt más dolgozók megmutatják a győzelem felé vezető utat, a tudomány és a technika minden eszköze, minden rendelkezésünkre álló eszköz felhasználásának útját társadalmunk gazdagabbá tétele érdekében. Ez azt jelenti, hogy jobban kell gazdálkodni minden szakaszon, kiváló munkát kell végeznünk, kímélni kell a termelőeszközöket, s a földből minél többet kell kicsikarni. Ha egész társadalmunk bőségben fog élni, akkor minden egyes tagja is minden téren gazdag lesz. Önök, akik itt vannak, munkások és szövetkezeti parasztok, Önök új hal idő munka - módszereket alkalmaznak. Ez helyes. Az újért vívott harc élén a múltban mindig a munkásosztály állott, ma vele tart a szövetkezeti parasztság többsége. A munkások a szövetkezeti parasztokkal együtt képezik szocialista köztársaságunk alapját. Pártunk politikájának ök a fő megvalósítói, ők biztosítják a szocializmus győzelmét hazánkban". Novotný elvtárs a CSKP KB, a köztársaság kormánya és a Nemzeti Front nevében köszönetét fejezte ki a szocialista munka hőseinek, a szocialista munkabrigádok tagjainak és valamennyi kiváló dolgozónak kezdeményezésükért. „Hisszük, — mondotta — hogy Önökkel együtt az elvtársak további százezrei fognak haladni pártunkkal egy síkban, vállvetve a kommunizmus győzelméért Csehszlovák Szocialista Köztársaságunkban". elmélkedem már számos éve örömeim s bánataim közt, gondjaimat félretéve s újból latolgatva, hiszen az ember néha tán magányos, miként mondhassam el, milyen mély hangokon zsibong a város, miként kiált fel a falu, s harsog a táj a hegyek mellett, ha rá kelet hüs szele fú, — azt, hogy mindenütt téged lellek, habár nem is gyanítanám: a rozskenyérben, búzalisztben, a szántón, téren és tanyán, gépfürész bükk törzsén ha szisszen, ömlő ércekben, omlatag műszálakban, textíliákban, melyet Lányaink hordanák a szénből, olajból kinyert csodálatos vegyiiletekben, ott, hol egy féltenyérnyi kert fölötti violák szaga lebben, a diesel-mozdonyok sebes futásában gyors hegyi pályán, az elmében, mit kifejez egy gép, egy képlet, egy találmány, betűmben, melyet leírok, s le nem írható gondolatban, harcban, mit magammal vívok, hogy ne legyen leírhatatlan; — mint mondjam el, hogy mindezek mélyén, pártom, léted a lényeg! az út, mely telkemig vezet, nem engem tár föl, hanem téged, hogy írásom friss melegén minden dolgomban felfedezlek, hogy nem vagyunk már te meg én, mert sorsom harcaiddal egy lett; mit mondanék rólad, ahol magam is ne fonnám a szóba, s rólam a gondolat ha szól, ne tömegeknek válaszolna, — ez a nyugtalan gond emészt sok éve, évtizede egyre: álmaimból a java részt mint álmodjam a te kedvedre, s a hang, mely ajkaimon fakad, rólad s ne rólam mondja lelkes tűzzel b hősit, igazat, s szavamra te kedvvel felelhess! SZEMLÉR FERENC íiüüiüiiiiiiHinnífHiinífiiHini MÁRKI ZOLTÁN: Egy ... kettő ... három ... majd egyszerre mind: hogy búgnak, hogy zengenek gyárkürtjeink! Mint zászlók röppennek a végtelen égi mezőn a hangok fényesen. Hegyen, völgyön lobogpa szállnak át, hozzák, zsongják a reggel dallamát. Gyors fecskehadként viszik messze szét suhogva az öröm üzenetét. Dúdolnak, súgnak, s mint növő erők megrezzentnek fát, házat, levegőt. Körözve fenn mindent betöltenek, bennük szavunk, a párt szava rezeg. S mint áldást ontó lágy, hüs áradat kövön, vason is áthullámlanak. Vízben, tűzben ringva libegnek el, s a mindenség ujjongón énekel. Dalol a tér. s mit éjjel csönd takart, rikolt az ág, a kert, riong a park. £s utca. rét, gép száz is millió húrön azt zümmögi, hogy élni jő! A képünkön látható linóleum-metszet Vojtech Nemeček grafikus A szocial mus nagy építkezései című ciklusár részei.