Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1962-10-02 / 40. szám
A „SZÜRKE HÉTKÖZNAPOK" uralják a világpolitikát, minden a megszokott kerékvágásban halad: ülésezik az ENSZ közgyűlése, tanácskozik a genfi leszerelési értekezlet háromhatalmi atombizottsága, Argentína most sínyli meg a katonai zendülések következményeit. A „nagy kérdések“ közül az egyetlen, amely vissza-visszatér a világlapok hasábjain, a Kuba ellen szervezett amerikai kaland. A New York Herald Tribune egyik számában „A NATO-nak fel kell vonulnia Kuba ellen“ címmel közölt vezércikket, s ez mutat.ia. hogy a józanság még mindig igen távol van az Egyesült Államok politikai köreitől. A lap lényegében arra szólítja fel az atlanti partnereket, hogy tiltsák meg hajóiknak a Kubába irányuló szállításokat. Emlékeztet rá, hogy rövid időn belül összeülnek az Amerikai Államok Szervezetének külügyminiszterei, s tanácskozásukon kollektív gazdasági rendszabályokat igyekeznek kidolgozni a kis latin-amerikai szigetország ellen. A New York Herald Tribune azon kesereg, hogy e szankciók eredményességét veszélyezteti sőt, teljesen meg is hiúsíthatja egyes NATO-államok jelenlegi politikája. KÉTSÉGTELEN TÉNY, hogy Nyugat-Európában nem lelkesednek túlságosan a karib-tengeri amerikai kalandért. Egyedül Bonn sietett kielégíteni a washingtoni kívánságokat, amennyiben felszólította a hajózási vállalatokat: ezentúl engedélyt kell kérniük a kormánytól. ha bármilyen árut is akarnak Kubába szállítani. Angliában viszont a közlekedési miniszter csupán „kérte“ a hajótulajdonosokat, hogy fegyvert ne szállítsanak Kubába, de ettől függetlenül „az angol kormány teljesen a tulajdonosokra bízza a döntést, milyen célokra használják hajóikat“. Ez volt az egyetlen eredménye a brit kormányra gyakorolt kitartó és erős amerikai nyomásnak. Jellemző véleményként idézhetjük a londoni Evening Standard kommentárját, amely washingtoni hóbortként tünteti fei a Monroe-elv „szenvedélyes imádatát". A lap figyelmeztet: a Monroe-elv eredetileg nemcsak azt jelentette, hogy Európa ne nyúljon Amerikához, de azt is, hogy Amerika sem nyúl Európához. Ha pedig az Egyesült Államokban következetesek akarnak maradni, akkor mit keresnek az amerikai csapatok Berlinben? — teszi fel a kérdést az angol újság. Algériában az alkotmányozó nemzetgyűlés első ülésén ünnepélyesen kikiáltották az Algériai Demokratikus Népköztársaságot. A kormány megválasztásával az ország újabb jelentős lépést tesz önálló államiságának kialakításához, noha a jövőben is számolnia kell nehézségekkel. Ezek közül nemcsak a belső ellentétek okoznak majd gondot, hanem az OAS megújuló kísérletei is a nyugalom felborítására. Néphadseregünk ünnepe előtt. Nehéz a katonai kiképzés, de a kiképzés szünetében lejátszott sakkparti és a szórakozás feledteti a fáradtságot. Erről tanúskodik felvételünk is. ...En is megkaptam fegyverem Mario Petrovsky, a Szovjetunióban megalakult 1. csehszlovák hadtest katonatanulójának naplójából. „Mától kezdve, mi fiúk, napiót fogunk vezetni A tanító úr is azt .mondja, hogy ő is naplót vezet, mióta kitört a háború." * * * 1940. MÁRCIUS 12. Ma Évi anyukával játszott. Bársonyból nagy sárga csillagokat varrtak. Anyuka azt mondta, hogy ha jó leszek, akkor a kabátomra és az ingemre felvarr egyetegyet. Azt kérdeznem anyukától, hogy vihetek-e ilyen csillagot az iskolába, megmutatni Joskonak és Lacinak, apu szigorúan rám nézett, de nem mondott semmit Évi és anyu sírva fakadtak. Miért? Hiába, ilyenek az asszonyok! 1940. MÁRCIUS 13. Már tudom, miért sírt anyu és Évi tegnap. Zsidók vagyunk, és apu azt mondta, hogy Hitler parancsa szerint a zsidóknak sárga csillagot kell viselniük. „Hitler úr azt mondja, kedves Mario, hogy a zsidók veszélyes ellenségei Németországnak,“ — így mondotta tegnap a tanító úr is az iskolában. „De mi téged Mario, ismerünk' Ugye fiúk Mario '•endes gyerek?" Ezt is a tanító űr mondotta és a fiúk niind azt válaszolták, hogy jó barátjuk vagyok. Nagyszerűek ezek a srácok! 1940 ÁPRILIS 15 Anyu azt mondta hogy mától kezdve nem mehetünk ki nyolc óra után az utcára és vásárolni is csak délután háromtól vásárolhatunk. A holešov.cei nagy lakásunkból az óvárosi Hosszú utcába költöztünk. Egy kis szobában öten lakunk. Apu, anyu, Évi, én és a nagymama. De itt is a Ferencesek körül igen rendesek a srácok Holnap a III./B ellen játszunk az én új futball-labdámmal 1940. ÁPRILIS 16 A III./B ellen 12:10-re győztünk, de én nem játszottam. Hudeček úr, az őr mondotta, a birodalmi protektor úr elrendelte, hogy a zsidó gyerekek nem játszhatnak a parkokban és tereken. Sőt. az utcán sem játszhatnak más gyerekekkel. 1940. JÚNIUS 21. Ma bizonyítvány-osztás volt. Csupa egyesem van, csak szépírásból kaptam kettest. A tanító úr azt mondta, hogy igen meg volt velem elégedve és aput és anyut is üdvözölteti. De a jövő évben már ne írassanak ide iskolába, mert ez meg van tiltva. 1940. SZEPTEMBER 1. Csúnya szünidő volt ez.. Nem járhattam se a parkba, se a Vltavába fürödni. De még csak a Ferencesek körül sem játszhattam. S ez volt a legrosszabb. 1940. SZEPTEMBER 2. Tegnap anyu új iskolába íratott be. Oda csak sárga csillagos gyerekek járnak. Orenstein tanító néni azt mondta, hogy ez zsidó magániskola. Sőt, hogyha nem akarok, akkor még iskolába sem kell járnom. Kár, hogy nem játszhatok a Ferencesek körül. Egész nap csak futballoznék a fiúkkal. Hú, de jó lenne! 1941. JÚNIUS 30 Ma megkaptam a bizonyítványomat. Megint tiszta egyesem van. csak honismeretből kettes. Apu és anyu igen örültek bizonyítványomnak, de ajándékot nem kaptam. Apu azt mondta, nincs rá pénze. Anyu megint csak sírt. 1941. AUGUSZTUS 18. A szünidő megint olyan csúnya. A nap süt meleg van. mindenki a Vltavában fürdik. De nekem nem szabad fürödnöm, mert én valódi zsidó vagyok. Ha nem félnék a rendőrtől, aki a hid körül van szolgálatban, beugornék a Vltavába. A vízben úgysem látná senki, hogy az ingemen hordok-e sárga csillagot. 1941. OKTÓBER 5. Már a negyedik osztályba járok. Mind kevesebben vagyunk. Az iskolából hiányzik Feri, Anka, Karel, és még sokan mások. A tanító néni azt mondta, hogy valahová Lengyelországba vitték őket, hogy nem járnak ott iskolába sem, biztos, egész nap futballozhatnak, meg fürödhetnek a patakban. Milyen jó lehet nekik! 1941. OKTÓBER 19. Ma egy úr jött hozzánk a hitközségtől, hogy aput a Gestapora hivatják. Egy óra múlva visszajött, és azt mondta, hogy tizennégy nap múlva rm is elmegyünk. Családunkból csak a nagymama marad otthon. Nagymama igen sírt s azt mondta ő is velünk jön. Erre apu ismét elment és csak késő este jött vissza. Azt mondta, hogy nagymama is velünk jöhet és hoay ez sok pénzbe került, valami úrnak kellett odaadni a Gestapon. 1941. OKTÓBER 20 Reggel megint egy idős úr érkezett a hitközségtől és azt mondta, hogy tizenkét órakor a nagy vásárcsarnokban kell lennünk. Mindenki vihet magával egy koffert vagy batyut, valamilyen holmival. Anyu egy batyut csinált számomra, betett néhány könyvet is, az olvasókönyvemet, meg a számtant. Ezekhez még hozzátettem a „Morva mondák“-at. Anyu azt mondta, hogy ez a könyv igen nehéz. Inkább egy pár cipőt vihetnék helyette. Arra kértem anyut, hogy hagyja a mondákat, más mesekönyvem nincs, és hogyha vonaton fogunk utazni, nem lesz mit olvasnom A vásárcsarnokban sok ember gyűlt össze. Éjjel egy magas német katona jött be, azt mondták, hogy ez Fiedler Scharführer. A csomagokat és kofferokat vizsgálta. A mi koffereinket is sokáig nézegette, aztán megtartotta apu legjobb ruháját és anyu legszebb harisnyáit. 1941. OKTÓBER 26. Ma elmentünk Prágából még mielőtt ehettünk volna. Reggel német katonák kísértek ki minket az állomásra. Apu mindkét kezében volt egy-egy koffer, Anyu, Évi és én a csomagokat vittük. Csak nagymama ment csomag nélkül. Mellettem hórihorgas német katona lépegetett, pus^ kája volt és szuronya is. Igen kiabált rám, és én féltem tőle. Az állomáson vagonba raktak, de csak éjjel indultunk útnak. Most csak arra vagyok kíváncsi, hogy mi is oda megyünk-e, ahová osztálytársaim, Roubiček meg Pereles. (Befejezés a következő számban^ 4. Lahti, a fecskék városa Helsinkin kívül a finn vidék megismerésével nemigen számolhattunk. Ezért ért oly kellemes meglepetésként, amikor megtudtuk, hogy a szakszervezetek vendégeként egy napot Lahtiban tölthetünk. Lahti megismerésén kívül a több mint száz kilométeres kirándulás is egyrészt kellemes környezetváltozást, másrészt új tájakat ígérgetett. De annál meglepőbb volt számunkra az a tény, hogy lényegében a táj mitsem változott. a Lahti- Helsinki országút mellett a táj lényegében mindig úgy festett, mint Helsinki külvárosaiban. Fenyő- és fehér - nyírfaerdök sokasága, néhány festőt tó a sok ezer közül és végre valódi finn tutajosok is. A tavakon csendesen úsztak a kis gőzhajók, talán kisebbek a mi régi propellereinknél, s ezek húzzák az egymásba kapcsolt fatörzseket a tenger felé. A faúsztató tutajosok ügyelnek, hogy a törzsek a hídpillérek között is rendben át suhanhassanak, munkájuk látszólag veszélytelennek tűnik, de vezetőink mondották, hogy a valóságban ezer és ezer veszély fenyegeti a síkos és gördülő gerendákon csáklyával dolgozó faúsztatókat. Már az út előtt a térképre pillantva is észrevettem, hogy Lahtibu az út Porvon keresztül vezet Porvoban azután utunk során pihenőt tartottunk, lehetőségünk volt körülnézni a városban A tengeroarton fekszik, sziklákon épült, hepehupás, alig több mint tízezer lakosú járási székhely. Porvo. ahogy a finnek mondják, múzeális értékű város. Napjainkban már gazdasági és politikai jelentősége elenyésző, de a múltban királyi város volt s a finn nemzet életében egész a XIX. századig nagy szerepet játszott. Régi faházai, több mint ötszáz éves székesegyháza mindmáig a múltat leheli az érkezőre. A porvoiak büszkék városuk történetére. Minden idegenvezető nagy szülöttjének, az ottani ősi gimnázium egykori tanárának, Johann Runebergnek elhalálozási évfordulóját. Ilyenkor tábortüzek mellett dal és szavalóünnepségeket is rendeznek. Runeberg a finn költészet A múltat idézi a porvoi harangtorony elmondja, hogy amikor az 1800-as évek elején a svéd uralmat az orosz váltotta fel Finnország felett, l. Sándor cár még nem Helsinkibe, de Porvoba hívta össze a finn rendeket és itt erősítette meg az ősi finn törvények további érvényességét. De ami volt, az elmúlt, s az idők folyamán a város jelentősége csökkent, az ország centruma Helsinki lett s amiko' a mi századunk elején lerakták Lahti alapjait, s ez a város ipartelepeinek köszönve rohamosan növekedett, Porvo elkorcsosodott. A város mindig csendes, a piacon a termelők egykedvűen árulgatják termékeiket. A megszokott kerékvágásból állítólag csak egyszer egy évben, április hónapjában zökkennek ki. Áprilisban ünnepli a város Több mint 30 000 csehszlovák gyártmányú autó és igen sok motorkerékpár fut Finnország útjain. Ezért nem meglepő, ha olvan kis városban is, mint Porvo Škoda vagy Jawa reklámokkal találkozunk. klasszikusa, és bár könyveit a múlt évszázad első felében még svéd nyelven írta, a finn nép küzdelmeit oly szépen énekelte meg, hogy legismertebb verse az „Oma maa" (hazám) a finnek himnuszává vált, még mielőtt az orszáq megszerezte volna önállóságit. Mivel mi sajnos Runeberg költészetét igen kevéssé ismerjük, hadd idézzek ízelítőül egy kis részletet az „Oma maa" című verséből, Bán Aladár fordításában: „Hazánk hazánk te drága szó, Zendülj az ajkakon! Nincs bérc, egekre felnyúló, Nincs völgy, se pa-t oly bájoló, Sehol mint itten északon, Rajtad, te ősi hon“. Pórvotól alig egy órai autózás után megérkeztünk Lahtiba. Ma 62 000 lakosú, fejlődő város, egyben Finnország legfiatalabb városa. Ötven-néhány esztendővel ezelőtt még nem állt itt más, mint a vörös téglából épült cári kaszárnya. Ma a finn városépítészek nagyszerű gyöngyszeme. Lahti a finn munkásmozgalomban is jelentős szerepet játszik. Porvo felöl utazva az első. amit már a távolból megpillantunk az ottani *•ádióleadö két hatalmas antennája és a híres síugrósánc. két világbajnokság színhelye, A téli spo-iolók ezért épp úgy ismerik Lahtit (legalábbis képekről), akárcsak a lengyelo-szögi Zakopanét vagy a svájci St Mo’-itzot. Lahtiha érkezve már a város peremén megáldunk. Szépen gondozott ligethez értünk, és benne emlékmű Egyszerű kő semmi monumentalitás, oly egyszerű minden, mint, azok az emberek, akik a kő alatt gorladoznak. De miről is beszélnének ezek az emberek, ha még egyszer szólhatnának? Az 1918-as évre emlékeznének, arra az évre, amikor ezen a helyen a rorvoi fehér gárdisták koncentrációs tábort létesítettek és vagy 20 ezer embert hajszoltak a szögesdrótok mögé. És kik voltak ezek az emberek? Voltak köztük igazi forradalmárok, de sok volt az asszony, a gyermek és aggastyán is. Éjjelenként aztán minder; tizediket, ötödiket vagy épp huszadikat kiemelték és kivégezték. így ment ez 1918 tavaszán, néhány hétig. Sokan éhenhaltak, és akik minden veszélyt és szenvedést túléltek, azokat 1918. május elsején a fehérek sortüze terítette le. így pusztult el 20 ezer ember, s ezért van az, hogyha Lahti körül építenek, még ma is sokszor csontvázakra bukkannak. Mély csendben álltam az emlékmű előtt s arra gondoltam, milyen messze van Lahti Lidicétől vagy Kremniékától, menynyire más körülmények között és más időben történhettek az események, az említett helyeken más volt a fasizmus nemzeti hovatartozása is, de a módszerek és az eredmény, mégis teljesen azonos. n szomorú múltból vendéglátóink vezettek vissza a valóságba Kedves, meghitt fogadtató: az ottani munkásotthonban. Ünneplőbe öltözött asszonyok, férfiak, és gyermekek várlak. Az asztalokon frissítő és édesség. Szólt a zene, a finn dalokat a mieink váltották fel. Táncnak és címcserének se vége se hossyi Itt igazán otthon voltunk, nem kellett magyarázni. miért jöttünk, mit akarunk, milyenek a céljaink. A munkásotthon előcsarnokában mát hetek óta nagy ér-A fehér terror lahti áldozatainak emlékműve deklődésnek örvend egy csehszlovák kulturális és sport - kiállítás. Észrevei lem, hogy a kiállításon a legtöbben és leghosszabban a chilei világbajnokságon készült felvételeket nézegetik. Bizony, futballistáink jó munkát végeztek, ió nevet szereztek hazánknak. Zátopek neve mellett most már Masopustét, Schroifét, Schererét és a többiekét is gyorsan megtanulták. Finnországban Lahtit a fecskék városának nevezik Kerestem a fecskéket én Lahtiban, látam is egy párat, de semmivel sincs ott több. mint mindenütt. ahová még a távoli északra is ezek a kedves vándormadarak elmerészkednek De Lahtiban úgy tisztelik és kedvelik őket, hogy a fecskéknek még szobrot is állítottak. így lett aztán Lahti a fecskék városa. (Következő számunkban: Sokat szaunázni és jól enni.)
