Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1962-08-21 / 34. szám
(EGV LEÁNY NAPLÓJÁBÓL) 16. Viktor, én és a motorkerékpár szinte egybenőttünk, nem volt külön mozdulatunk. Isteni érzés ... Szeretek így száguldani! Nyomunkban a fák szinte részegen hanyattvágódtak, mintha a léghuzat leterltette volna őket. Az egymás után felbukkanó falvak szememben modem festményhez hasonlítottak, ferde templomtornyukkal és meredek útjukkal, amely a háztetőkre kapaszkodott. Egy útkereszteződésen teljes sebességgel rohantunk keresztül, éppen abban a pillanatban, amikor egy lovaskocsi át akart vágni előttünk. A feketébe öltözött kocsis rémülten húzta meg a gyeplőt s a lovak felágaskodtak. Mindezt egyetlen tülkölés, egyetlen szó nélkül, a száguldás eszeveszett őrületében cselekedtük. Rövid pihenőnket egy útmenti bozótnál töltöttük. Csőkolództunk és gondtalanul csevegtünk. Néztük a szemünk elé táruló völgyet. A távoli hegyek kék fátyolba burkolóztak és az álomszürke földeket zöld kukoricatáblák csíkozták. Előttünk az út enyhén kettévált. — Az ott Magyarországra vezet — mondta Viktor és a balra tartó útra mutatott. Hallgattam s arra gondoltam, nem is lenne rossz egy kicsit átruccanni. — Ott. a hegyek lábánál a határ — folytatta Viktor. * — Valaki azt mondta nekem, hogy a határok száz év múlva se tűnnek el — mondtam lassan,^ töprengve. Viktor nevetett s egészséges, fehér fogai megvillantak a reggeli fényben. — Ostoba hivatalnokbeszéd — mondta. — Komolyan bizonygatta, hogy hazafiatlan óhaj. ha azt kívánom, hogy tűnjenek el a határok. — Bizonyára öreg, s maradi lehetett szegény — Nem. Csak az öregek árnyékában él. — Vannak ilyenek is. — Holmiféle nemzeti érdekekről beszélt. . — Nemzeti érdek csak addig létezik, míg határ is létezik. — Akkor hát. . — nem hagyta befejezni mondókámat. — Ha a határokat megszüntetjük, szabad fo'yást engedünk az élet természetes rendjének és a külön nemzeti érdekek menten nevetségessé válnak. Nem szóltam közbe. Hagytam, hogy végígmondja gondolatát. — Természetesen nem minden határ egyforma — folytatta töprengve. — Ha ellenségtől választ el, jó és hasznos, ha barátoktól, káros és csak bizalmatlanságot szül. — Eszerint... — Eszerint a te bölcs kioktatód, nem lát tovább az orránál. — Avagy nem akar. — Az még rosszabb. A határokat emberek találták ki, embereknek kell megszüntetniük. A jó barátok közt hamarosan meg is szűnnek. Én bízom benne ... — Príma lenne! — A népek szabadon fognak érintkezni. Néztem a völgy túlsó oldalán a hegyeket. Olyanok voltak, mint ideát. — A madár nem kérdi, átrepülhet-e a határon. Én is ezt szeretném... — mondtam. — Ősi vágya w embernek, hogy így legyen. Nem feleltem. Viktor a hadseregnél tábornoknak volt a sofőrje. Sok minden ráragadt a két év alatt és jól eligazodott ezekben a kérdésekben. Nem kételkedem szavaiban. Különben is a leghőbb vágyaim fejezte ki azzal, amit mondott. — Príma lenne! Csak felülnénk a motorkerékre és ... — Délelőtt megnéznék Szádellőt, délután átrándulnánk Tokajija egy kis borocskára és ... — És estére otthon is lennénk! — fejeztem be gyorsan a mondékáját. — Föltéve, ha vissza bírnám vezetni a motorkereket! — Nem engednélek inni! Inkább csak körültekintenénk, megnéznénk a szőlőket, a pincéké* a tájat, beszélnénk az emberekkel. — Eimehetnénk Lengyelországba is, egészen a tengerig . . — toldotta meg Viktor. — Tenger! Ki tudja látok-e valaha tengert? — Én már láttam. Tükre olyan mint az ég színe. Hol haragos. hcl derűs. — Érdekes lehet. — Megfürödnénk benne ... — Isteni lenne! Egy pillanatra elhallgattunk és csendes szótlanságba merültünk. Mellettünk az úton egymás után zúgtak el az autók. — Induljunk, mert elálmodozzuk a napot s nem jutunk sehová — szólalt meg végül Viktor és könnyed mozdulattal felállt a fűből. A nap már magasra emelkedett amikor elhagytuk a csupasz sziklakúpon bóbiskoló Szepslvár romjait és befordultunk a Szádellői völgy ásító torka felé. Most már keskeny, köves úton haladtunk és lassabban maradoztak el mögöttünk az útrahajló terebélyes diófák. A völgy szájánál apró falu húzódik meg dúsnövésű fák között. Utcáit fellocsolták és tisztára söpörték. A kiskertekben tarka őszirózsák virítottak és a házakra futtatott lugasokon már érett a szőlő. Motorkerékpárunkat az egyik ház udvarán hagytuk és gyalog vágtunk neki az útnak. Izgalmam egyre nőtt, amint a meredek sziklák felé közeledtünk. Hirtelen eszembe jutott egy régi legenda, melyet még kislány koromban apámtól hallottam e völgyről. A Mohi-csata után állítólag erre menekült Lengyelország felé a tatárok elől a magyar király és itt enyhítette éhségét az égre nyúló sziklafalakon fészkelő galambok tojásaival. Rögtön elmondtam Viktornak a históriát, aki figyelmesen hallgatott, aztán jót kacagott. — Nagyon éhes lehetett a király, ha néhány galambtojásért megmászta ezeket a sziklákat — mondta és egy pillanatra megállóit a völgy kapujában. Lenyűgözően fenséges volt, ami elénk tárult. Egy tovanyúló szürke hegylánc, középen a tetejétől a talpáig erőszakosan kettérepesztve. A repedés alján fürge patak csörgedez és keskeny, fehér út kígyózik. Ez minden, mert ketten is nehezen férnek el az ötszáz méter magas, egyenes sziklafalak között, a három kilométer hosszú repedésben. Mintha hatalmas templomba lépnénk, melyet óriások építettek. A falak magasbaszökkenö karcsú oszlopai, sziklatornyai, rémítő figurái, alázatos csendet parancsolnak • mindenkire. Az ember önkéntelenül is hozzáméri magát a hatalmas természethez és kicsire zsugorodik, de ugyanakkor legyőzhetetlen vágyak ébrednek benne, hogy felröppenjen a magasba, végetvessen törpeségének. ■ Itt-ott a falban nagy csarnokok nyílnak és hol a prágai Vítus-tempiom gótikus tornyát, karcsú pilléreit mintázzák a hegyes sziklacsúcsok, magasba emelkedő kőhidak. hol a kassai dóm finom kőcsipkéje jelenik meg szemünk előtt. Mindezt gazdeg összevisszaságban és mégis boszorkányos rendben találjuk. Egyetlen sziklaszoborral szegényebb lenne a hatalmas fal š egyetlen új torony zsúfoltságot, fullasztó levegőtlenséget szülne. De így az embernek az az érzése, hogy körülötte légies könnyedséggel lebeg minden. Ilyen alkotásra csak a természet képes és nem engednék építészt sem tervező asztalhoz ülni, míg mindezt nem látta: meg nem csodálta. Mihelyst az ember szeme hozzászokott a természet óriási méreteihez ,a részletek is kezdik lekötni figyelmét. Lám a szürkének hitt sziklák itt feketén kormosak, amott zölden integetők, pirosán incselkedők, álmosan barnák. Az apró repedésekben lilafejű harangvirágok ülnek, a kis völgyecskéket bársonyos növényzet béleli és a kiugró teraszokról magányos fák néznek le a szédítő mélységbe. És mindezt a völgyben bukdácsoló apró patak teremtette, hacsak nem a föld belső erői repesztették ketté a hegyvonulatot. A szikláról-sziklára bukdácsoló, rohanó patak örök zúgással, fenséges zenével . tölti meg a számtalan csarnokot, gótikus templomot. A völgy közepén a falak kissé eltávolodnak egymástól. Mintha a magasban ülő kőóriások álmélkodva megcsodálnák a patak partján magányosan égreszökkenő karcsú tornyot. Olyan mintha ember faragta volna. Toronyhoz, figyelmeztető ujjhoz, avagy süvegcukorhoz hasonlít. Még itt, ebben a csodavolgyben is páratlan jelenség! — Remélem, most már nem nézed le a hegyeket — súgta Viktor halkan, mintha félne, hogy megtöri a varázst. — Én sohasem néztem le, csak nyomasztóan hatottak rám s félelmet ébresztettek bennem. Elállják az ember útját és elfedik előle a végtelent. Addig eggyel se tudok megbékélni míg a tetejére nem mászok és nem nézem meg, hogy mi van a túlsó oldalán. Folyton ingerel, piszkálja a kíváncsiságomat. Viktor csodálkozva csóválta a fejét. — Nekem a hegyek a testvéreim, idősebb bátyáim,' akik megvédenék és bátorítanak, akikre nyugodtan bízhatom életem — Én csak a beláthatatlan síkon érzem magam tökéletesen szabadnak Hegyek közt összeszorul a lelkem. — Én viszont elvesztem a reményem! Az egyhangú síkság elálmosít... — Elfogult vagy! — kiáltottam fel szenvedélyesen. — A síkság nem álmosít. Eleven színei csak a fáradtszemű városiakat meríti ki. Egy szép jegyenyesor van olyan csodás, mint ez a völgy — fakadtam ki ingerülten, de éreztem, hogy én is túlzók, elfogult vagyok és nem mondok igazat. — Hagyjuk, mert még összeveszünk — mondta Viktor békülékenyen és pirult arcomba szenvedélyesen villogó szemembe nézett nevetve. — Az igazat mondtam! — Ha azon a síkságon ilyen „Katicabogarak“ röpködnek mint te, akkor átállok a „síkpártiakhoz" — mondta és átölelte a '/államat. Jól esett hízelgése, de megjátszottam a sértődöttet és elhúzódtam tőle. (Folytatjuk) VIRÁGOK Szemedből virágok nőnek, szűz violák és buja dáliák. Csendesen összeverődnek és köréd állnak az árny-dáliák. Akác-szagú estébe dőlök; már nem kereslek, megvagyok magam. Sugár-csokrok közt nézelődök. a bánatnak is virág szaga van. Nyár dadog gyerekcipőben; szerelmek pirosra érlelődnek. Dal van a karcsú fpr-yöben, s szemedből buja virágok nőnek .. SZERELEM Szerelem: az ember életébe beszökik fény és a bánat s a tóparti fák is sirnas és a kín-tüzű ég is Szerelem: valaki kalapácsot emel (én tollat azzal írom e verset) s közben odagondol két ütés között nap-testű asszonyára. Szerelem: a folyók elindulnak örömet visznek és bánatot visznek és csendben átölelik a világot mint kovács a kedvesét. Szerelem: asszonyok, lányok, a költők felruháznak csodával és varázzsal mert mindenki életébe ti hozzátok a fényt és a bánatot. Szorgalmas munka eredménye N éhány héttel ezelőtt még sáigultak a búzatáblák, de most a búzatenger helyér már csak felszántott foldtnületeket látunk. Ez va aminek az eredményét jelenti. Három héttel ezelőtt a baka' kultúrházban ünnepélyes megnyitást rendeztek. Az ünnepélyen a somorjai népművelési egyesület tagjai szórakoztatták a nagy érdeklődéssel figyelő közönséget. Népdalokat, táncdalokii és vidám jeleneteket adtak elő. A eienetek után a csendet viharé, taps za arta meg. ami azt jelentette hogy megnyerte a közönség tetszését. A kuitúrműso’- befejeztével az EfSZ elnöke Vörös Móricz elvtáis megköszönte az egyesület vezetőjének és a többi tagoknak a bakai közönség nevében az egész estét betöltő vidám műsort. Mindezek után mind a fiatalok. mind az öregek lelkesen kezdtek neki a termés betakarításának. A nagy igyekvés és lelkesítés eredménye, hogy a bakai EFSZ- ben mái befejezték az aratást, szemvcszteség nélkül. De nem feledkez-ek meg a tarlóhántásról sem. a jövő évi termés érdekében. Vajon az aratás befejeztét is fogja követni valamilyen ünnepély? Igen. Mint minden évben, megrendezik az aratóbált, melyen a tiatalok és az öregek is részt vesznek és jól elszórakoznsk. Horváth Piroska, Baka Viszontlátásra. Fesztivál
