Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1962-05-29 / 22. szám
Bratislava, 1962. május 29. XI. évfolyam, 22. szám Ara 60 fillér NAP110RAT AZ ÜZEMEKBEN IS LEHET SPORTOLNI A GYAKORLATBAN miiiiiimiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiimiiiiiiimiimii A račai. szőlőtermelők mindig versenyeztek szomszédukkal, a vajnoryakkal. Ez a képünk a račai szövetkezet egyik dolgozóját ábrázolja kötözés közben. • Az üzemi olimpiásszal kezdődött • A hencovceiek jó példája • Kilencszáz olimpiászi résztvevő • Délutáni üzemrészleg közötti versenyek • Ki követi példájukat? mölcsét. Képünkön a vajnoryi szövetkezet dolgozói új telepítésük megművelése közben, mely négy év múlva adja majd első gyümölcsét. A sport és a testnevelés fellendítését a legtöbb helyen a túlságos kényelmesség gátolja. Sok helyen a kezdeti nehézségekkel küzdenek, nem tudják, hogyan nyerjék meg a fiúkat és leányokat a sporttevékenységnek. Ma már azonban sok helyütt mégis megadták a feleletet a felvetett kérdésekre, megtalálták a kiutat — és megkezdték. MINDENKI SZÁMÁRA újdonságot jelentett az olim-ALKALOM NYÍLIK piász, sokan azonban ezt a fe-Amikor Hencovcén a Faipari Idctet adták: nem eleget tor- Üzemben a CSISZ-tagok a test- násznak a fiatalok munka köznevelési dolgozókkal együtt ben? hozzáláttak az üzemi olimpiász Az olimpiászt mégis megtarelőkészületeihez, sok kételkedő tották. Majdnem 900 versenyző akadt. Nem hittek abban, hogy vett rajta részt. Nemcsak az a terv teljesül. Hencovcén nagy üzem, hanem az iskolák és & Úi iskola önkéntes építői Öreg juhász vagyok én . . . a népdal ugyan igy kezdődik, de mi lapunkban nem az öreg juhászokról, hanem napjaink fiatal juhászairól írunk, akik a havasok lejtőin ma még szakszerűbben űzik ezt az ősrégi mesterséget. (Riport a 3. oldalon.) A Nagy Cétény-i tanítóknak és tanulóknak nem irigylésre méltó a helyzete. Tudniillik az iskola három helyen működik. Kellemetlen különösen azoknál a tanítóknál, akik a felső tagozaton tanítanak. Majdnem 10 perc telik el, amíg az egyik iskolából a másikba mennek előadásra. Az igazgató igyekezett ezt valahogy a legjobban meg-Dsákok a diktátor ellen Mintegy 300 hallgató megszállta Combra portugáliai város egyetemének épületét. A2 eseményt követően rendőrosztagok vették körül az épületet, de egyelőre még semmiféle akciót nem indítottak a diákok eltávolítására. Éjféltájban több száz más egyetemi hallgató gyülekezett egy külkerületben, hogy felvonuljon és tüntessen a hatóságok ellen. A rendőrség durván szétzavarta a diákokat. Több egyetemi hallgató megsebesült, számos diákot letartóztattak. A kormány péntek este rendeletet adott ki a polgári és egyetemi hatóságok utasításait megtagadó diákok ellpn. oldani, de teljesen ez sem elégítette ki a tanítókat. A probléma már megoldódik másképpen. A cétényiek az idén új, modern iskolát kapnak. A lakosság büszkesége a falu közepén elhelyezett kétemeletes és 16—17 tantermes gyönyörű iskola, melyet még augusztus elején teljesen befejeznek. Majdnem 600 tanuló már alig várja, hogy szeptember elsejétől új iskolában tanulhasson. amely kényelmesebb helyzetet biztosít nemcsak a tanítóknak, hanem nekik is. A szülők igyekeznek is kifejezni hálájukat az állammal szemben, ami abban is megnyilvánul, hogy a május 19-én és 20-án hirdetett brigádból javarészt minden szülő derakasan kivette részét. Voltak olyan szülők is, akik mind a két nap megjelentek. Az új iskola megnyitása után az öreg iskola két összevont termét kuitúrháznak szeretnék átalakítani, mert hiszen Cétényben a fiatalság télen sem tétlenkedik. A Csemadok színjátszó csoportja a tél folyamán V í g h Rózsi Két hét nyaralás című zenés vígjátékát 11-szer adta elő. Úgyszintén a helyi sportszervezet Lovicsek Béla Baj van a szerelemmel című vígjátékát többször előadta. Mind a két darabbal több falut is meglátogattak. SEBÖK JÄNOS a környékbeli falvak is részt vettek benne. Mindenki számára akadt olyan sportág, amelyben versenyre jelentkezhetett. Nemcsak futásban, ugrásban és könnyűatlétikában kelhettek versenyre, hanem labdajátékokban is mint bírák vagy más funkciókban is érvényesülhettek. HÉTKÖZNAPOKON Az üzemi olimpiász igazi felvonulássá vált. Az egyes sportágak győztesei hétköznapokon aktív segítséget nyújtottak a mindennapos testnevelés szervezésében. Megkezdték a munkaközi tornát. A CSISZ-tagok és a CSTSZ tagjai megállapodtak az üzem vezetőségével abban, hogy a tornát a délelőtti munkaszünetbe iktatják. A munkarészlegek közötti versenyeket a délutáni órákban hetenként 2—3-szor tartják. MI A HELYZET MÄSUTT? Nemcsak Hencovcén, hanem a Kelet-szlovákiai kerület más üzemeiben is figyelmet szentelnek a testnevelésnek és a sportnak. Így például a Tatrasvit üzemben is. Akadnak azonban még olyan üzemek, ahol szép számú fiatal dolgozik, de a testnevelés terén még sokkal maradtak adósak. A gyermekeknek mindenekelőtt békére van szükségük — június 1., nemzetközi gyermeknap. B. SANCHEZ, SPANYOLORSZÁG KOMMUNISTA PÁRTJA KB MUNKATÁRSA, NYILATKOZATÁBAN TÁJÉKOZTATJA OLVASÓINKAT A SPANYOLORSZÁGI SZTRÁJKMOZGALOM HÁTIÉ. RÉRÖL Nem a múltról* Jövőről van sző! 23 S panyolországban már éve Franco fasiszta generális diktatúrája alatt szenved a nép. Hitler és Mussolini segítette a diktatúrát uralomra. A fasiszta tengely teljes felszámolása után Franco az Egyesült Államok segítségére támaszkodott. Az amerikaiak 1953-ban szövetségi szerződést kötöttek vele és Spanyolországot is bevonták a katonai támaszpontok hálózatába. Atombombákat halmoztak fel, hogy azokat a szocialista országok elleni támadó háborúban és a nyugateurópai népi megfélemlítésére Adjunk szabad utat a gyermeki fantázia „kitombolásának“. A megadott feladatok mellett hadd ábrázolja a környező világot úgy, ahogy ö elképzeli. Ember-gép =5’,1 Szakemberek tudományos vizsgálataikkal kimutatták, hogy az üzemek fontosabb munkaeszközei, épületei milyen mértékben kopnak, mennyi idő alatt használódnak el. A gépipar felszerelései közül a járművek a legkevésbé idötállók, értékük évente átlagosan 26 százalékkal csökken. A szintén nagymértékben igénybe vett öntödei kemencék kopásának üteme ennek éppen a fele, az épületek évente 3.1 százalékot veszítenek értékükből. A gépi berendezések átlagosan 14 év alatt használódnak el, tehát ötször olyan gyorsan öregszenek, mint az ember. A többműszakos munkarend még inkább megviseli a gépek fogaskerekeit, tengelyeit, s ha elmarad a felújítás, , alig érik el a kilencéves „kort“. Az épületek, berendezések életének meghoszszabbítására jelentős anyagi erőket fordítanak, azonban a gép nemcsak anyagilag, hanem „erkölcsileg“ is kopik. Ezért a berendezések egy részét _ beolvasztják vagy átadják kisebb üzemeknek. Ily módon évente körülbelül három százalékkal csökken az ipar gépparkja. Ezt természetesen korszerű gépekkel pótolják. tömegek használják fel. A 100 milliós kölcsönök nem maradtak el, ezért Franco a régi barátaihoz, Hitler bonni örököseihez fordult. A fasiszta Spanyolország gazdasági nehézségekkel küzd. Elmúltak azok az idők, amikor a munkás a hivatalos nyolcórás munkaidőn túl még további túlórákat dolgozhatott le, csakhogy fenntartsa magát. A munkanélküliek száma rohamosan emelkedik. Franco az egyház segítségével úgy igyekszik segíteni magán, hogy lehetővé teszi a Német Szövetségi Köztársaságba való tömeges kivándorlást. A spanyol munkások itt a rabszolgavság idejére emlékeztető körülmények között élnek, ahhoz hasonlóan, mint ahogy a harmadik birodalomba elhurcolt .emberek sínylődtek. A spanyol munkások ugyanolyan szakképzettség mellett a német munkások bérének csak a felét kanják, és nem képesek támocsaládjukat. F-anco a nyugatnémetországi kölcsönök fejében néhány katonai támaszpontot adott át a Bundeswehr számára. A bonni bankárok tőkét helyeznek el a spanyol iparban és a nyugatnémet spekulánsok a turisták érdeklődését arra használják fel, hogy felvásárolják a földeket. Franco Spanyolországa a neofasiszta mozgalom propagáciös és szervezeti központja lett, tevékenysége az NSZK-ban főleg a revansista provokációkban, az OAS felforgató tevékenységében, Olaszországban, Angliában és az Egyesült Államokban a fasiszta tevékenység újjászületésében mutatkozik. Annak ellenére, hogy a Franco-diktatúra leírhatatlan terrort gyakorol a népre, az ellenállás egy percre sem szűnt meg. Egyre gyakoribbak a munkások sztrájkjai és a fiatalok akciói. A tanulók 13 éves korukban már nem iskolakötelesek és azután munka nélkül kóborolnak. Vidéken megdöbbentő az írástudatlanok száma. A közép- vagy főiskolára csak az igen jómódú szülők gyermekei járhatnak. A legtöbben nem is fejezik be tanulmányaikat, vagy ha el is készülnek, nem tudnak elhelyezkedni. A legutóbbi harci akciókhoz a barcelonai egyetemi hallgatók tüntetését számítjuk, akik ez év februárjában eltávolították Franco képét, helyébe bábot akasztottak, a falakat pedig fasisztaellenes jelszavakkal Írták tele. A csehszlovák nép már egy negyedévszázaddal ezelőtt a spanyol szabadságharc idején nyilvánította a spanyol néppel szemben érzett mély szolidaritását és ez az együttérzésük ma egyre jobban fokozódik. A Csehszlovák Rádió spanyol adásának dolgozói naponta száz meg száz levelet kapnak, amelyekben a spanyol dolgozók a Csehszlovák Szocialista Köztársaság népeinek élete iránt érdeklődnek é's követni akarják példánkat. • • A szőlőben Talán csak a termelők tudják igazán, mennyi munkát, menynyi szeretetet kíván a szőlőtőke. míg kiadja nemes gyű-C ✓ t