Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1962-05-08 / 19. szám

Ax ember at mri tudja

képzelni, hogy 700 hektár milyen nagy terület. Gondolatban elképzeli a martinkemencéket, kéményeket, kokszég etőket, az acélműveket, az osztravai Űj Kohó acélművet, de azután megáll. Mert még képzeletben sem tudja követni. Hiszen a Keletszlo▼ákiai Vasmű majd annyi acélt termel, mint Kunčice, Vltkovicé, Trinec és Bohumin együttvéve. Milyen hatalmas lehet az ilyen Óriási kapacitású üzem? Valóban nehéz elképzelni a 162 ezer tonna súlyú acélkonstrukciókat, a 720 ezer tonna súlyú előregyártott elemekből szerkesztett konstrukciókat és az 1,6 millió tonna súlyú betontömeget. Talán az ottani emberek életében látjuk a legkonkrétebben a változást. Hiszen a Keletszlovákiai Vasmű melletti település jórészt már felépült és az emberek már ott élnek.

Az épülő vasma csarnokainak betonváza.

A kohómüvek városa épül és vele együtt készülnek a szociális és egészségügyi intézmények is. Kiépítik az üzletek hálózatát, az iskolákat, a művelődési házakat és mindazt, ami szorosan hozzátartozik a mai ember életéhez. Vajon hogy is fest az épülő Keletszlovákiai Vasmű, amely 16 km-nyire a várostól ' Bocsár, Saca és Nagy Ida között épül fel.

A 13 km-ES KERÍTÉS MÖGÖTT

A kassai téli stadióntól valamivel feljebb kezdődik az építkezési telep, az országút jobb oldalán a közúti egyengető hengerek, buldozérok, kaparógépek között már kibontakoznak a szerelőcsarnokok körvonalai, és a túlsó oldalon néhányszáz un hosszúságban már kifutnak az épülő gyorsvillamos sínpárai. Valamivel odébb áll — ma ugyan még elhagyatja — az új betonhíd, távolabb “pedig tüzek lobbannak fel, amelyek átforrósítják a talajt (ti« alkalmassá teszik a csatornázási és vízvezetéki munkálatokra. A hajnali ködhomályból már kilépnek a beton- és acélvezeték oszlopai, az emelőrudak karjai és felkiáltójelként égnek merednek a karcsú kémények. Most a Vasmű bejáratánál állunk, ahol majd az igazgatósági irodaház épül. Jelenleg azonban a hengerművek acélvázának árnyékában alacsony barakkokban húzódnak meg az irodahelyiségek. Tovább megyünk, amerre csak a szemünk ellát, mindenütt építenek. Kilométeres távolságokban szerelnek, hegesztenek, a hatalmas gépekkel az alapokat fektetik le. A 700 hektárnyi területet valóban nem lehet áttekinteni. Talán hogyha majd felépül az igazgatósági irodaház, a tetejéről vagy esetleg repülőgépről.

Képzeljük csak el: tudják, mennyi ideig tartana, ha körüljárnánk az egész üzemet? Jó

három óráig. A betonkerltés, amely már majdnem elkészült, 13 km hosszú és biztos még valamivel hosszabb is. A nagy kerítés mögött már elkészült a 21 km hosszú betonúttest és a körülbelül 30 km-nyi hosszú iparvágány. Mennyi építkezési anyagra van szükség? A betongyárból szünet nélkül futnak ki a tatra kocsik. A művevezető helyiségében egész nap cseng a telefon: betont kérünk — hangzik innen is, onnan is. Csak a legnagyobb fagyok idején állították le a betonkeverők a munkát.

Most újból összehasonlítjuk Kunöicét a Keletszlovákiai Vasművel. Úgy tűnik, mintha az épületek, a hengerművek, az acélöntődék — a martinkemencéket is beleszámítva — sokkal, de sokkal hatalmasabbak lennének, mint a kunčicei Oj Kohő-ban. Pedig tévedünk. A termelés majd sokkal nagyobb mértékben folyik, de az épületeket, a mai technikai vívmányok igénybevételével gazdaságosabban építik fel. A szovjet tapasztalatok sokban segítenek. Az üzemeket a legkorszerűbb gépberendezésekkel szerelik fel és sokkal nagyobb teljesítményeket érnek majd el.

A CSKP XII. KONGRESSZUSA TISZTELETÉRE

Vagy 2-300 méternyire a már kész központi mechanikai műhelyektől emelkedik a hőerőmű váza. amely a kohászati kolosszus egyik legfontosabb részlegét képezi. A hatalmas építkezési terep szinte jégpályává változott. De itt, úgy látszik, rá se hederítenek az időjárásra. A munkások csak hébe-hóba ugranak el a kokszkosárhoz, hogy melengessék megdermedt végtagjaikat. — Itt Jasoék serénykednek — jelenti ki valaki nyomatékosan, de nagy tisztelettel. Mint az akrobaták, úgy futkosnak ide-oda a jéghideg traverzeken 23 m magasságban.

Megjegyezzük: anélkül, hogy oda lennének erősítve, a biztonsági szabályok ellenére! Az ilyen akrobata-mutatványokért bizonyára senki sem dicséri meg a Jaso András vezette szerelőcsoportot. Dehát akkor miért érdemelnek dicséretet?

Önhibájukon kívül lemaradtak, és a terv már-már elúszott. Novotný elvtárs felhívása térítette őket észre: „A párt XII. kongresszusa tiszteletére fogjanak szocialista munkave-rsenybe!" A felhívás új életet lehelt beléjük. Leültek tanácskozni. Megváltoztatták a szerelési menetet és a kongresszus tiszteletére megszületett a kötelezettségvállalás. Azelőtt a konstrukció minden egyes részét külön szerelték össze, most a földön szerelnek és egyszerre emelik fel az egész vázat. A munkacsoport vezetője egy jól összehangolt zenekar karnagyára emlékeztet. Jelt ad és máris emelik a 27 tonna súlyú, 23 m magas és 21 m széles acélvázat. És az eredmény? Felére rövidítették a szerelési időt. A hőerőmű építésénél nemcsak a Jaso munkacsoport áll szocialista munkaversenyben. Erős konkurrenciát jelent számukra a Mgškanič vezette ácsok csoportja. Amikor az építkezésen jártunk és a betonkeverőkkel, a traktorosokkal, a buldozéresekkel, a gépkocsivezetőkkel a vállalásokról beszélgettünk, akkor indult meg „A Párt XII. kongresszusának brigádja“mozgalom. A Hydrostav n. v. ifjúsági kollektívája járt elől jó példával, elsőnek jelentkezett a CSKP XII. kongresszusának brigádja címért és felhívást intézett a többiekhez, kövessék példájukat. Hisszük, hogy a kongresszus tiszteletére nemsokára az összes munkahelyen megindul a verseny.

Az emberekben megvan akarat, csak serkenteni kell a kezdeményezést.

BESZÉLGETÉSEK: AZ ELSŐ

Amikor az építkezésre jöttünk, már a sorompónál szembetűnt a következő felirat: A

szén itt is alkalmam nyílik jó- majd arra, hogy emeljem a minősítésemet.

Igaza van. A csarnokban helyezték el az átképzőközpontot, melynek vezetője Petrái mérnök. Kedves, közvetlen ember. Elmondja, hogy az ország minden sarkából jönnek ide az

Hydrostav tervezési irodája, emberek, őrmesterek, pincérek,

Jozef Švidroň műépítész, a vezetőjük beszédes, kellemes ember. Rózsahegyi származású.

— A terveket itt, a helyszínen dolgozzuk szét, a diszpécseri problémákat is itt oldjuk meg. Sok problémával találk^-és rövid időn belül lakatosok vagy más szakemberek lesznek belőlük. Egy fél év múlva már minősítési vizsgára készülnek. Néhány hónappal ezelőtt csak négyen voltak itt, most már havonta átlag 60 dolgozót kezünk. Valaki kiszámította, hogy

a Keletszlovákiai Vasmű terveinek kidolgozására 2 és fél millió munkaórára van szükség. És mennyi papirosra? Hiszen égyétlenégy martinkemence tervrajza 2500jrészlegrajzból áll. Közben arról, se feledkezzünk meg, hogy olyan technikai újdonságokat vezetünk be, amelyek 5-10 év múlva sem veszítenek értékükből. A tervezés történetében ilyen rövid határidőket még nem is ismernek. Eddig még minden ment, mint a karikacsapás. A tavalyi tervet teljesítettük.

— Bizonyára jó a kollektíva?

— Ilyen jó kollektívát még nem is láttam. Főleg fiatalokból áll, akik nem is annyira a kereset kedvéért, mint inkább a fejlődési lehetőségek miatt igyekeznek idejönni.

A hatalmas iparcsarnok közelében a kassai vendéglátóipar autóbusza áll. Ott találkoztunk Princ Etelkával, a Ján Dorčák vezette szocialista munkabrigád tagjával, amint éppen lencselevest kanalczott. Nemrég még a kassai államügyészségen mint gépirónő dolgozott.

— Szerettem a gépírást, de most már ideszoktam és belejöttem ebbe a munkába is. Hipeznek át. jelenleg ezen a

részlegen több mint 500 ember dolgozik, rövidesen pedig háromszor annyi.

AZ EMBEREK JÖNNEK

De nem olyan tömegekben, mint ahogy arra az ilyen hatalmas építkezésnek szüksége volna. Középkáderekre volna sürgősen szükség. A jövő olvasztárokat, hegesztőket, hengerészeket, hídverőket Ostrahelyezkednek. Több, sokkal több emberre volna szüksége a Keletszlovákiai Vasműnek. Fiatal, lelkes, kezdő emberekre.

Ami Saca, Nagy Ida és Bocsár között történik, az csak egy részlege annak a nagy változásnak, amely körülöttünk és az emberekben megy végbe.

Az építkezés emberekre vár, az emberekért épül, azért, hogy az életük szebbé, gazdagabbá váljék, hogy megnyissa a kommunizmus kapuit.

Két teljes napot töltöttünk az építkezésen és sok-sok emberrel beszélgettünk, kubikosokkal, szerelőkkel, hegesztőkkel a kassai igazgatóság mérnökeivel, a šacai településen a cukrászdái elárusítónővel, a nagyidai HNB titkárával, a

ván, Kunficén, Kladnóban és Plzeňben képezik ki. Sok szakemberre volna már most szükség, de Kunčicének, Ostravának és Kladnónak Is szükség* van ezekre a szakmunkásokra. Megkezdődik az egyezkedés, a rábeszélés, a húzódozás.

Kelet-Szlovákiában — ahonnan valamikor tömegesen kivándoroltak az emberek, hogy munkához jussanak — ma már nehéz munkásokat toborozni.

A poprádi Vagorigyárban, a svidníki Ruhaüzemben, a bártfai Cipőüzemben, a stropkói Tesla-üzemben is könnyen elkassai színház színészeivel...

1964-ben,. amikor a martinkemence majd az első acélt ontja, már valószínűleg másképp élnek ezek az emberek, ahogy ma. A šacai kisvendéglőben már beesteledett. A söntés tele van emberekkel, a féríiak mintha csak egyenruhában járnának, szürke vattával bélelt kazajkában. Munka után benéztek egy sörre és most egymás mellett állnak és halkan beszélgetnek Érdekes, most hirtelen egész különös izgalom vesz rajtad erőt,- egész nap éber szemmel össze-vissza járkáltál és nem is volt rá idő, hogy elrendezzed gondolataidat. Besötétedett. Ott, ahol reggel ködbe burkolóztak az acél- és betonkonstrukciók, most erős égők világítanak köröskörül, mindenfelé fények gyulladnak.

Ebbe a hatalmas hangyabolyba állandóan új és új emberek érkezrifek — a közeli falvakból is, ahol néhány évvel ezelőtt petróleumlámpák világítottak, de távoli vidékekről is, az ország minden sarkából. Jönnek és jönnek, és még mindig több és több emberre volna szükség.

Az építók gyerekei tanulnak az új város, Šaca iskolaépületében