Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1962-05-01 / 18. szám
^ * Oda, ahol legmélyebb a víz összehúzott szemmel néz. Lábai sűrűn remegnek. Már fáj a térde. A gyomra. Minden tagja fáj. — Vetődj! A labda elindul: feléje. Megpróbálja kivédeni. — Nem bírod, nyamvadt? Nem bírod ? Elkapja a labdát. Aztán viszszaguritja a másiknak Dél óta ezt csinálják. Mellettük ott a folyó. A víz keményen kék. És sima Nyugodtan állnak benne a tükörképek. Cölöpök, nádak, hosszú fák. — Gyáva vagy? Miért nem dobod rá magad jobban? Nem felel. Mit feleljen? Erősek a lövések. Kifáradt már. Melege van. A víz megtízszerezve löki szét a sugarakat. Üvegszilánkokat érint felhólyagzott bőréhez. A szőke két tenyerében tartja a labdát. Leállítja. Forgatja. Helyet keres Aztán odailleszti tornacipős lábát. Szólni kellene neki, hogy hagyják abba Elég volt már, De nem szól egy szót sem. Fogai egymásra szorulnak. Meggörnyedve várja a labdát. — Na most! — kiáltja a szóke. Látja az irányt. Rádobja testét a becsapódó labdára. Mintha meglökték volna Feldől, hempereg. De nem ereszti el. Sikerült. — Rúgd vissza! Visszagurítja. ÜjbOl lövés Durva, erőszakos lövés. Aztán újból és újból. Már nem is játék. Az összeseket kivédi. Csak azért is. A szőke nevet Nagyon elégedett. Magabiztos, mint a hódítók A győztesek. Minden rúgás után több erőt érez. Leguggol, felpattan. Ugrás közben szétvágja, összecsapja lábait. — Figyelj. Ez egy bomba! — Elég! — Rúgd csak vissza — Ne pihenjünk? — kérdezi. A szőke hangosan röhög. — Szúnyog. Nem bírod már, Szúnyog ? — De bírom. — Nyamvadék. — Mire jó ez? — kérdezi. — Mit akarsz? A szőke maga elé köp, a fűre. Feljebb rángatja magán az úszónadrágot. — Bolond vagy. Mit akarnék? ő leengedi kezéből a labdát. A szőke felé rúgja. De rosszul sikerűi Lába félrecsúszik. Pörögve indul el a labda. Messze esik le. A bokrok között. — Gügye. Nem érdekli. Lefekszik. Homlokát ráereszti egy nagy levélre Fülében zizeg a fű. És dobhártyáin kopog a szíve. Égő magnézium lobog a levegőben. Felforr tőle bőrén az izzadtság. A vizen idejönnek a hangok a strand felől. Ezt hallgatja. És a motorcsónakok üvöltöző búgását. Mint a szirénasüvítés. A másik ágban húznak el a motorcsónakok — Szúnyog! Nincs kedve szólni De amikor a szőke már másodszor is kiált, felül — Nem találod? A bokrok ágai szétcsapódnak. A fiú hóna alatt hozza a labdát. Másik kezében is van valami. Arca furcsa Megmerevítik az izmok. Odajön hozzá. Leül. Markát kinyitja a fű fölött. Szétterpesztett ujjait lassan húzza vissza. — Pisztoly — mondja lelkendezve. ő hátrébb húzódik. Nem akarattal .teszi. Lábai önmaguktól mozdulnak meg. — Pisztoly? — A bokrok között találtam, — mcndja a szőke. — Beomlott lövészárkok vannak a bokrok között. — Tudtál róla? — Igen. — Jól körül kellene nézni. Talán még más is van ott. A szőke fiú megfogja a pisztoly agyat Kezét kinyújtva lassan felemeli A céltüske rááll egy képzeletbe'i célra. ' — Mit szólsz hozzá? — Vidd a fenébe. — Le fogom tisztítani róla a rozsdát — mondja a szőke. — Beáztatom petróleumba Attól felpuhul a rozsda. Aztán nem kell más, csak olaj. Igaz? — Kár. hogy a bokrok ~közé rúgtam a labdát, — ezt válaszolja. — Hülve vagy Akkor sose találtam volna meg. — Kár. hogy megtaláltad. A másik ezt kérdezi: — Mit gondolsz, lehet az üzletekben petróleumot kapni? Elég lenne egy liter. Talán fél liter is elég lenne. Ő feláll. Megtámasztja hátát egy fatörzsnél. Benéz a bokrok közé. A sötétségbe. Tudja, hogy a lövészárkok vannak ott. Földhányások. A kiszaggatott gyeptéglák helye még ma is meglátszik. És a fatörzsek tele vannak sebekkel A golyóütötte sebek összehúzódnak. De kiforr körülöttük a fa húsa. Ha az ember belebújik a lövészárokba, olyan, mintha a föld alatt lenne. A lövészkutakban — Folytassuk? Mit? Mit folytassunk? — A játékot — mondja. — Játsszunk! Négykézláb odamegy a labdához. Ráveti magát. — Na gyere! — Már az előbb tisztára kinyírtalak. Ahg tudsz mozogni. Szélesen röhög a szőke. — Gyere! A másik legyint, Csak a fegyvert látja. A fegyver kiemelkedik az időből. A kék víz fölé emelkedik. Az, emberi és állati hangok fölé. — Akié a fegyver, azé a ha-és lövészteknőkben bogarak mászkálnak. Fekete, keményhátú bogarak. Fénylik a bőrük, mint a páncél. Ha mélyen lebújik az ember a lövészárokban, fülébe visszajönnek a zajok. A puskák egyes lövései. Géppisztolyok száraz kopogása. Nyújtott és rövid, ideges sorozatok. A lövedékek fütyülése ... — Fel a kezekkel! A szőke mondja. De ez nem az ö hangja. — Fel a kezekkel! Ösztönösen oldalt lép. A rozsdás cső torka fekete. Merev sötétség van benne. Merev és feloldhatatlan, mint a bokrok alján. — Ne tartsd rám! Hallod, ne tartsd rám! A szőke elvigyorodik. Kezében mozdulatlanul ál! a pisztoly. Ba1 szeme csukva. A másik üveges. Élettelennek látszik. — Még töltet’en fegyvert sem szabad emberre tartani — mondja neki. — Semmilyen fegyvert nem szabad emberre tartani. És arra gondol, hogy sosem tudná ilyen otthonosan a tenyerébe szorítani. A pisztoly agya hűvös lehet. Nyirkos. Mint a lövészárok fenekén a föld. Mint a sikló teste. Mint a hüllőké. — Te, hülye — legyint felé a szőke. — Ez a pisztoly legalább három éve itt hever. — Akkor se tartsd rárrt. — Ezt már az isten se tudná elsütni. A háború óta rozsdásodik. Végre leenoedi. Mindjárt jobb. A testben felenged a feszültség. A szőke méregeti a fegyver súlyát. Dobálja a tenyerén. — Hülye vagy te, Szúnyog. És gyáva. Nőnek kellett volna születned. Ezzel az alakkal filigrán baba lett volna belőled. Akkor jobhan el tudnék szórakozni veled. Leülnek. A labda két méterrel odébb hevet. Mozdulatlanul, félretéve. Ő a labdát nézi. A kemény fűző kapta le homlokáról a bőrt Nagyon felpumpálták a labdát. Azért üt akkorákat. Ha csak ránéz, újból fájni kezd mindene. Mégis ezt mondja; — Folytassuk. — Mi? — Folytassuk — ajánlja a szőkének. Az csodálkozva néz rá. Értetlenül. talom. Ki mondta ezt? — kérdezi. — Pedig tanultuk. Nem tudod, ki mondta? Nem emlékszel. Szúnyog? Ő odamegy hozzá. Egy ujjal megérinti a szőke fiú vállát. — Dobd bele a vízbe. — Majd ha megbolondultam. — Dobd bele és gyere. — Hagyj békén. — Minek ez? — Csak. — Gyere. Akkorákat rúghatsz, amekkorákat csak tudsz. Megpróbál nevetni. Pattogtatja a labdát. Ugrál vele. Elgurítja, aztán ráveti magát. A gyomrához szorított labdával bukfencezik. Fájnak a csontjai. Minden mozdulat nehéz. A leégett bőr feszül a testén. De csinálja tovább Erőlködik. Hiába. A másik nem törődik vele. Nem akar játszani. A csend gyűrűjében ülnek. Ügy emelkedik köréjük a csend, mint a szűk lövészkút. Aki kidugja a fejét, annak számolnia kell a golyókkal. De nem lehet örökké így ülni. Gyávának érzi magát. A szőke is mondta, hogy gyáva. Nem vetődik rendesen a labdára. Egyszer-kétszer tényleg félrelépett a lövések elől. De aztán megemberelte magát Mindegyiket kivédte. Akármennyire is nem volt hozzá kedve. Mert a végén... amit a végén csinált vele, az már nem volt játék. Látta az arcán. A rövid, éles szemvillanásokon. Amikor a szőke azt méregette, hova rúgja a labdát. Hogyan csavarja meg. Ki akarta őt dögleszteni. Az iskolában is ezt csinálja. Most jön rá, hogy mindig ezt csinálja Mindenkivel. Délelőtt a kis Deákot a víz alá nyomta. Nagyon sokáig nem engedte feljönni. Aztán kiemelte, de nem eresztette el. — „Bocsánatot kérsz?“ — „Nem“. — Újból visszanyomta. Háromszor ismételte még ezt. Addig, míg a kis Deák bocsánatot nem kért. Nem kellett volna. Hiszen semmivel sem bántotta meg ... — Az apámnak pont ilyen volt. — Mit mondtál? — kérdezi. A szőke hast a veti magát, öklével veri a földel. — Meghülvültél. Meghülyültél. Nanszúrást kantái, Szúnyog. Már a füled se jő. A szíved se jó. A fejed se jó. A füled se jó. Azt mondtam, hogy a fateromnak Dont ilyen volt Jól emlékszem rá. Frommer. Nem vitás. Az ostrom ideién még őrizgette egy ideig. Sose lehet tudni, mire lesz jó. De aztán berezelt. — összeráncolja homlokát. Körmével kapirgálja a rozsdafoltokat. — Nem olyan nagy ügy egy fegyver. Más országokban az áruházakban lehet kapni. Olyat, amilyet éppen akarsz. Megint felemeli a pisztolyt. Célt keres. Most már elég. — Azt akarom, hogy dobd bele a vízbe — mondja a szőkének. — Na, ne mondd. Akarod?! — Igen. — Süsü. — Azonnal. Azt akarom, hogy dobd bele. Kimondta. Kiemelkedtek hát a lövészárokból. Szabadon, fedezék nélkül néznek szembe egymással. — Semmi közöd hozzá — mondja a szőke. — Tulajdonképpen ki rendelkezik ezzel a pisztollyal? Egészen bediliztél. Attól félsz, hogy megtalálják nálam és az neked is rossz? Attól félsz? Na. mondd. Mesélj. Ő feláll. A mozdulat felrántja a másikat is. A szőke egy fejjel magasabb nála. Mellkasa rugalmas. Domború. Nem látszanak a bordái. Egyetlenegy bordája sem látszik. Erősebb izmosabb. Egy pofonnal leteríhetné őt. Tudja, De nem képes ezzel törődni. Ez most semmiség. Mellékes. Épphogy csak érinti a gondolatát. Odalép eléje. Nagyon közel. Sokáig állnak így. Érzi, hogy szája cserepes. Lassan megnyalja. Torkában nincs más, csak száraz, forró levegő. Halkan és lassan kérdezi: — Mondd, tudod te azt, hogyan halt meg a bátyám? A szőke fiú ferdén elmosolyodik. — Halottakról jót vagy semmit — mondja. Üjból kérdez. Most már hangosabban. — Tudod, hogyan halt meg? — Agylágyuíásban, gondolom. Öt másodpercig néz a szőke arcába. Aztán megfontoltan, józanul pofonvágja. A fiú meglepődik. Nem is érti egészen, mi történt. — Megütöttél?... Te! — kiált fel és előreugrik. Feléje sújt a fegyverrel. — Szétváglak! ő közelről látja az öklöt. És benn a hideg fémet. Homloka előtt duhan el. Utánakap. Ki akarja csavarni a másik kezéből a pisztolyt. A szőke ellöki. — Fel a kezekkel! A fiú markában most remeg a fegyver. A düh nem akar oldódni. — Te nyápic. Ha ez a vacak működne most éppen a homlokod közepébe találnék.. Villanás. Látja a sárga villanást. És mögötte egy pillanatra a fiú arcát. Emlékezteti valakire ez az arc. De nem tudja, kire. Az eltorzult arcok egyformán szabálytalanok. A dörrenést is hallja. Éles és recsegő dörrenés. A nap végigszalad az égen és beleesik a folyóba. Levágja magát a földre. Csend van Csípős és szürke füst száll felfelé. Lassan érnek vissza a zajok. A túlsó folyóágban búgnak a motorok. A strandon egyfolytában kiabál valaki: — Gyere ki a vízből, haza kell mennünk ... Gyere ki, haza kell mennünk.-.. Haza kel! mennünk... A nádasban békák szólalnak meg. Egy intésre szólal meg a kórus. Felemeli a fejét. Szemét megérinti egy fűszál. Elhomályosítja. A szőke ott áll, ahol az előbb. Vagy inkább néhány lépéssel hátrébb. Mint aki menekülni akar. Arcán nincs más, csak rémület. És vizes a teste. Egészen vizes. — Semmi bajod sincs? — ordítja felé a szőke. — Semmi bajod? Igazán semmi bajod sincs? -I ordítja felé a szőke. Semmi bajod? Igazán semmi bajod sincs? Megtörli a szemét. Még fáj egy kicsit. Nagyon hegyes volt a fűszál. — Nem hittem volna ... Értsd meg .. Legalább három éve itt hever — dadogja a szőke. A pisztoly ott fekszik a füvön. Szétnyílt csővel. A rozsdás sötétséaen nem jött át a lövedék. Nem tudott kiröppenni a lövedék. jIpetrik JÓZSEF: S I Májusi dal j Májusi reggel, csodaszép! tarka szőnyeggel fut a rét, Csilló fényárban tündököl, réti virággal üdvözöl. És csupa friss dal ez a nap, — dús illatokkal szállanak. Sej, május, május, örök-szép! Hős proletár juss, örökség! Vér árán vették a dalunk, vér árán lett szép májusunk! — Védd is kitartón örökét, hogy megmaradjon örök szép. í Feszt László: Világ proletárjai egyesüljetek .■.V.VWAW.V.WMWWJVWW.VAVAV KULTURÁLIS HÍREK A Szovjet írószövetség vezetőségébe több fiatal írót és költőt választottak be. Rozsgyesztvenszkijen kívül Jezsovot, Szemjonovot, Turkovot és Szatrorovot. ☆ Spanyolországban az egyházi szemlélet és a politikai meggondolások alapján összeállított index a világirodalom tekintélyes részét elzárja a spanyol olvasó elöl. Részben vagy egészen betiltották —, hogy csak a legnagyobbakat említsük — Zolát, Sartre-t, Berthold Brechtet, Bertrand Russelt, Boccacciot, Gorkijt és Solohovot. ☆ Nemrég jelent meg Kínában Szun-Li rövid elbeszéléseinek gyűjteménye. A kritikusok a legnagyobb elragadtatás hangján írnak a kötetről és szerzőjét a „rövid elbeszélések“ mesterének nevezik. ☆ Paľo Bielik megkezdte az új Jánošík film forgatását, a hőst Vlado Čierny alakítja, aki még életében nem szerepelt színpadon. ☆ Az 1962-es Oscar-díjat a legjobb film-alakításért Maximilian Schpll és Sophia Loren kapta. 6 A prágai E. F. Burian Színházban e napokban nagy sikerrel mutatták be Alekszander Vologyin Az idősebb nővér című darabját, amely tizenegy képben bemutatja, hogyan harcolnak a fiatalok az érvényesülésért. — Ne haragudj, Szúnyog ... Nem mond semmit. Nem válaszol. Kétszer arconcsapja a szőkét. Aztán hátat fordít. Lassan megy a szétrobbant pisztoly felé. Felveszi. Meg sem nézi. Elhajítja. A folyóba hajítja. Olyan messzire, amennyire csak tudja. Oda, ahol legmélyebb a víz. És legsűrűbb az iszap. Egy ideig a körhullámok gyűrűzését figyeli. A víz elcsendesedik. Üjra kék lesz. — Ki gondolta volna ... Ki gondolta volna ... A szőke könyörögve megy utána. — Felejtsd el... Elfelejted? A nagy fa felé megy, arcvely alatt a holmija van. — Elfelejted? Elfelejted? — Megpróbálom — válaszolja. A nadrágot és az inget hóna alá csapja. Elindul a strand felé. Odébb talál egy jó helyet. Leveti lábáról a szandált és beleugrik a vízbe. Sokáig marad lent. Amikor feljön, mély lélegzetet vesz Úszni kezd felfelé. A sodrás elég erős. A víz. hűvös. Kimossa belőle a fáradtságot. I
