Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1962-04-17 / 16. szám
AZ EDDIG KÖZÖLT RÉSZEK RÖVID TARTALMA: Hedvig Prágában összeveszik férjével és haza indul szüleihez. Szülőfaluja távol fekszik, ahová a nagy hófúvás miatt nem közlekedik autóbusz. Hedvig gyalog vág neki az útnak és félig összefagyva egy tanyára jut, ahol Karel a régi udvarlója lakik feleségével Zdenával. Karel közben harcot vív önmagával és azokról az időkről elmélkedik, amikor Zdenával megismerkedett. Az 1952-es év Karel számára sok megpróbáltatást hozott. Hedvig találkozik Karellel és feleségével Zdenával. Karel otthon hagyta feleségét és a nem várt látogatót, hogy megkeresse Hedvig útonhagyott bőröndjét. Karéit Hedvig jelenléte egyre idegesebbé teszi. Zdena bebizonyítja, hogy szereti Karéit. Az is különös volt, hogy férfias keménysége mellett, — amely szinte észrevétlenül, hirtelen fejlődött ki benne, — megőrizte nőies, csaknem gyermekies szokását: beszélgetett a lovakkal. Most is egyre mozgatta ajkát. Olyan volt, mintha imádkozna. De Karel tudta, nem imádkozik. Tompított hangon, félhangosan kérlelte, nevén szólítva Prímát, az ostorhegyest, Lucát, a nyergest, leginkább zabot, árpadárát, lucernafűkeveréket, de legvalószínűbben murkot Ígérve nekik; az utóbbit a répatárolóból hordta, már valósággal torkosokká kényeztetvén őket. — Mindjárt ott leszek, — mondta, mikor a kórház elé érkeztek a városban. Eloldotta a gyeplőszárat. Majd kiszabadította Kare! lábát a bunda alól. Megdöbbenten nézte a legyűrt pokrócot, a kigombolt kabátot és inget, a szabaddá tett nyakat. Karel szeretett volna néhány szót moftdani, csakhogy választ kapjon. — Nagyon melegem volt, — mondotta. Am Zdena nem válaszolt. Rá se nézett. Mintha valamilyen tárgyat rakogatott volna, vagy megnémult félholtat. Ekkor már a kórházi alkalmazottak hordágyra helyezték. Még látta Zdenát, amint odébb ment, a falhoz, amely már majdnem sötétségben állott. Azonnal fölismerte, hogy Zdena azokat a mozdulatokat teszi, amelyekkel kabátját, esetleg ingét szokta kigombolni. Háttal fordult a fényforrás felé, a gyermek fölé hajolt, testével valószínűleg csöpp arcához ért: szoptatott. Pontosan emlékezett az etetés idejére. Kare) föl akart tápászkodni, hozzá menni, hogy szeretettel mondja: Zdenkám... Becipelték a karbolszagű folyosóra, orra. torka tele lett a fertőtlenítő szerek szagával. Mire a műtőterembe vitték, már teste egész bal felét marcangolta a fájdalom De még megkérdezte az ápolónőtől: — Megjött már, kérem szépen? — — Nem még nem, Baudis űr. Ne aggódjon, eljön. — Mit mondhatott erre? Behűnyta szemét. Mikor fölébredt a narkózisból, újra megkérdezte. Feje égett a fájdalomtól, az volt az érzése mintha koponyáját állandóan műtőkéssel kapargálnák. Ezt a kérdést hánytorgatta magában valószínűleg az altatás és elalvás felszíne alatt is. Ez a kérdés várt tartósítotcan a legmélyebb tudat alatti tartalom fenekén. — Itt volt, — sietett a megnyugtatással az ápolónő. — Már elment. Gyermekkel volt, nemde? — — Fiúcskával, — válaszolt Karel. — Az én fiammal. — Most hangok szűrődtek be a folyosóról Már a lépéseket is hallotta. Megremegett a reménységtől. Az elmúlt hat nap folyamán. valahányszor felocsúdott kábult révedezéséből, mindig megkérdezte: nem kereste-e valaki. — Igen — mondták neki. Sokan keresték. Megnevezték Marunát emlegették a járási titkárt Janecseket. Putifárnét és további tucatnyi ismerősét. — A ... feleségem ... nem volt itt? — — Nem. Eddig még nem. — — Nagyon sok a dolga szegénynek. «— mondta Karel. — Hogyan is jöhetne! — Saját lelkiismerete előtt azonban bevallotta: Zdenának tulajdonképpen semmi oka sincs arra ** ,á*ni akarná. jvívyví.1 u vas Orvosi csoport nyitott be reggeli látogatásra. Ismerte a főorvost, tagja volt a párt járási bizottságának. Már az ajtóból intett Karéinak, ám a betegeket sorjában vizsgálta. Szandr volt a neve, de Szandynak szólították. Elvált ember volt, most készült újra megnősülni Azelőtt már többször szándékozott. Nem igen bántotta a szépség; tapsifüles, idomtalan, rendellenes feje volt, de szeméből barátságos, jóleső megértés sugárzott. Betegei nagyon szerették, főként az asszonyok. Gyakran és könynyen lobbant új szerelemre. Allhatatlanságával jó néhányszor foglalkozott a párttitkárság is. Szerelmeit halálos komolysággal élte át. Különösképpen kedveire a „szociális" eseteket: azt erősítgette, hogy szilárd jellemeket fedez fel bennük, hogy neveli őket. Aztán szenvedélyesen őszinte önbírálatot gyakorolt. Talán megkérdezhetném tőle, mit tegyek, jutott Karel eszébe. Lehet, hogy segítene tanácsával. Érti a'csíziót! A főorvos Karel ágyához érkezett. Kezet szorítottak. — Cseszt, — köszöntötte Karel. A pártban így üdvözölték egymást. — Már legszívesebben iszkolnék haza! — vénén zsúfolódtak a feltört, hepehupás úton rázódó pótkocsin; k#zben kofferek és lábak egymáshoz ékelődtek, úgyhogy két fiatalember a lábát törte. Alagútépítőknél dolgozott, az úgynevezett barábereknél, a föld üregében nem volt szabad se fütyörészni, se dalolni. Állítólag az ének és a füttyszó vonzza a patkányokat. Merítették a sok vizet, az állandóan dóit a sziklák közül, a tervezett motoros szívószivattyúk egyre késtek; ósdi kézipumpákkal harcoltak a feltörő víz ellen, négyszeres váltással, míg a kimerültségtől földre nem roskadtak a szivattyúkarok mellől. Majd szerencsétlenül járt egy ifjú, akinek az édesatyja Madridnál -elesett. Kocián volt a neve, de mindenki Koceknak hívta. Ki verte a cementes csille horgát a csigából, a nagy súly felajzott ijjé vált és hatalmas erővel fölrepítette a fiút éppen a szakadék fölé, Munkástársai dermedten nézték, amint a magasba hajított test többszörös halálugrás ívét írva le, rázuhant a sínpárra. Kis karcolás volt homloka közepén, egy másik jelentéktelen ütődés pedig gyomra alatt. Nem látszott halottnak. Hajtányon tértek vissza, mindenki hangosan bőgött, senki sem szégyellte — Nemsokára, Karel. Három nap múlva mehetsz. Hamar felépültél! — Az ablak felé tekintett. — Nem szalad el az otthon. A szövetkezeti élet pedig kétméteres hótakaró alatt szunnyad. — Leült Karel ágya szélére — Mitől van az a hoszszú heg a lábadon? A térded fölött? Az állad sebhelye történetét ismerem, de erről itt sosem beszéltél. — — Semmi különös. Régi história. Tízesztendős. Még az ifjúsági építési munkálatok emléke — — Hát te építő is voltál? — Igen. És újra Zdenát látta. Akkor nyolcán mentek Karlováról. Az ifjúsági szövetség helyi csoportjának a fele. A zenekar ingyen kísérte őket egész a kamenyeci állomásig. Zdenát a körös-körül futkosó gyermekek csoportjában látta. Majd akkor is megpillantotta, mikor éppen vonatra szállott. „HRONSKÁ DÚBRAVA—BANSKÁ ŠTIAVNICA“ feliratú transzparensét emelt a magasba. Akkor húsz óra. hosszat ültek a vonatban. És amikor aztán az elszállásoló táborba szállították őket, negymagát. Aztán egy alkalommal a Polonyina kiszögellő legelőjén pihentek. A tizenhatodik részleg, hogy a tervet teljesíthesse, ebédidőben is robbantott; egyszeriben tele lett az égbolt apró fekete pontokkal. Mintha madárraj közeledett volna. Varúúúj! Vigyázz! Kövek! Kőzápor! — Három hétig gennyedt, — válaszolt. — Mi az, hát nem volt betegszobátok? — Dehogynem, csakhogy nem mentem oda. Balesetért pontokat veszített a munkacsoport. Munkaversenyben álltunk. — Kicsoda kezelt? — Saját magam. Később egy osztravai leányka. Kissé szakmabelinek érezte magát. Az építkezés befejezése után ápolónői tanfolyamra készült. — Nagy kellemetlenség szármozhatott volna ebből, te csacsi! Ha valamire szükséged van, csak szóljál! Az asszonyra gondolt, feleségére. Szeretné, ha itt volna mellette. — Nem. Köszönöm, semmire sincs szükségem — mondta. A főorvos fölállt. — Ha valaki a beteglátogatás idején kívül al&r felkeresni, bejuthat hozzám? — Attól függ, ki az a valaki. — Feleségem. Zdena. — ő igen. Minden bizonnyal — mondta Szandr. Karel visszahanyatlott párnájára. Behúnyta szemét. Nem jön el. Nem akar eljönni. Sohasem vágyódott annyira utána, mint ebben a pillanatban. Hasonlóképpen, két esztendővel ezelőtt, a hadgyakorlaton. Akkor enyhén hullámzó lóherésbeii törtek előre. A jelzett térszín hatalmas tálhoz hasonlított. Csoportokban lendültek előre a támadás kiindulópontja felé. A leszelt fűszárakról arcukba fröccsent a harmat, amint a tarlónak ütődtek a félliteresek. Az 6 csatárlánca a legalacsonyabban fekvő hasadékban nyomult előre; tisztán látta a jobbfelől és balfelől vonuló szomszédos alakulatokat. Századok, zászlóaljak, ezredek, hadosztályok. Hernyókhoz hasonlítottak. Aztán valamennyi alakulat rohamra indult: minden eszeveszetten futott a szemhatár dombháta felé, tankok dübörögtek, — az volt Karel érzése, hogy a félvilág csörtet ebben az offenzívában. Nyolc kilométeres loholás után agyoncsigázottan elterültek a fűben; egy félig beomlott, korhadt gerendásharangláb körül feküdtek, amelynek tornyára valaki krétával felírta: „SOHA TÖBBÉ MÜNCHEN — SOHA TÖBBÉ LIBÁVÁ!!“ Kifulladásuk ellenére is_pompás volt! Föltette magában, hogy minden élményét elmondja Zdenának, elbeszéli majd: mit érzett a támadó hatalmas erők kellős közepében. — Hogy érezted magad? — kérdezte Zdena, amikor Karel kiszállt az autóbuszból. — A hétszentségit, mért hagyod kint a kukoricadarát? Csak kerekedjék hirtelen zápor, hogy mártás legyen belőle! — Ez volt minden, amit megérkezésekor mondott. — Behordom, mondta Zdena égő arccal. Mindig fülig elvörösödött, valahányszor Karel szemére vetett valamit. Ostoba voltam, fontolgatta most Karel az időbeli távlatból. Félkegyelmű, lüké fajankó! Zdena bezzeg mesés volt és igen derék asszony, mindig! Tulajdonképpen már a szövetkezeti élet csecsemőkorában tanúságot tett jóérzéséről. Karéinak a Szvratka és az országút közötti hosszú földsávon kellett szántania. A traktorvezetők, akárcsak a suszterek, hétfőn is vasárnapot tartottak. Karel kiment mind a két traktorral: egyedül szántott. Az első barázdát feltörte az egyiken, aztán mindkettőt ráengedte a barázdákra, vezető nélkül. Olyan egyenes volt a mező, mint a vonalzó. A két traktor elindítása után, kerékpáron lefutott a szántóföld végére, megvárta a traktorokat, átvezette őket a visszamenő barázdákra és a pedálokat taposva újra visszakarikázott az átellenes ekefordulóig. Egyszer csak ott-termett vagy száz szSjtátó bámészkodó. — Humberto cirkusz, kiáltozott Maruna. — Karcsi, te ökör, mért nem csapsz fel komédiásnak? Annyi pénzt keresnél, mint a pelyva! Aztán Karel elugrott a gát mögé, mire visszajött, eldugták a biciklijét. Közben a traktorok törték a földet a távoli dűlő felé, Karel már gyalog nem érhette őket utói. Ha nem kerül elébük, nekimentek volna a kerteknek, földbeeresztett ekékkel nekirontottak volna a futballpálya pompás gyepének. — Hová dugtátok a biciklimet?? — Hát volt neked biciklid? — Maruna. hol a gépem? — Mit akarsz te tőlem? Emberek, látott valaki itt közület'ek biciklit? — Igen, láttam én... — mondta Zdena. Kifújta az orrát, öklével megtörülte. A híd alá rejtették. Karcsi! — Mit kotyogsz, te hitvány? — szidták a bámészok. Karel azt se mondta: köszönöm. Csak hébe-korba mondott neki valamit. A következő eset már esküvőjük után történt, mikor a járásiak „máglyán pörkölték“. Még levitézlett elnöksége idejében. A járási pártbizottság hivatala Nürnberghez hasonlított. Vért izzadt. Valamennyi kínzóját személyesen ismerte. (Folytatjuk) .V.VAW.V.VV-. JVWWVWUWU ZALA JÓZSEF: ÁPRILIS A fagy, akár a rossz kamasz rügyet és bimbót csipked, majd hajnaltájban elszalad, és messziről hány fittyet. ■J Hunyorogva kémlel a nap, l* szellő suhan a tájon, ■J sajgó sebet gyógyítanak, V hogy hegedjen, ne fájjon. S í A felhők egymást kergetik, a nap szemét befogják, és kicsorduló könnyeit pajkosan szerteszórják. i I I Bohó suhanc az április, sokszínű csigát perget, kacag még rossz tréfáin is, és szédít minden percet. SIMKÖ TIBOR PRIMAVERA Csillag, mondd, érzed a tavaszt, a tovatűnt havat, a régi, álnok szeretőt, hajadért epedőt — illatos ibolyák erdejében koszorú-nyoszolyán hever és csoda bűn ltkozik szeme ében bogarán — mondd, meddig, mióta zúgnak a március végi álmok? És mondd, 6, mondd el a pávaszín, suhogó tavaszi napsütéssel, mondd el a titkod, a szomorú titkod. ó, zokogd el bús dalokban, öntsd ki a szíved, a panaszos szíved, ' hol reggelek fénye lobban, és fuss a Nap után egyenest, szaladj a hegyen és, jaj, ne késs el! Aztán, ha lihegő, csupatűz melledbe ragadós karmok vágnak, s fölvérzik bőröd a szilajnál igazabb, duhajabb öleléstől, s átvágtat robajjal rajtad is az, aki öröktől ölel és öl, aztán, ha vége lesz megannyi megadó, pihegő percnek, vágynak, gondolj majd néha e tavaszra, erre a vérhabos, könnyel ázott tavaszra, erre a sikoltó, gyönyörű márciusvégi estre, a fényre, illatos erdőre, s reá — a húnyó Nap néki fest le — akit úgy szerettél, aki úgy szeretett, * aki úgy meggyalázott. OZSVALD ÁRPÁD: EMLEK Feszengő mozdulat, mindig sietésre kész apró fürge láb, fiús vonások, széles száj, kedvet habzsoló igéző szem, mely néha figyel rád, s ilyenkor megnyugtat az élénk, csodálkozó tekintet vagy dühít a cinikus mosoly, a kéz vékony ujja játszik az abroszon, morzsákat görget feléd, gyufádat szétszedi s gondolata ki tudja, merre jár ... ? — Fizetünk. Ott a pincér, ints nek* — szól hirtelen. — Volt egy kis teám! — Az ajtóból még visszanéz, csodálkozik, hogy maradok ... Nézem az állott szódát, mit a buborék elhagyott. Š s í 5 AVAW.V.VAVMV.WWWAW.WAV.WW. KULTURÁLIS HÍREK A Nyugat-Németországban tavaly bemutatott 400 filmen 310 gyilkosság látható, állapította meg a luneburgi ifjúságvédelmi konferencia. Ezenkívül 642 csalás. 165 rablás, 74 zsarolás és 200 házasságtörés történetét dolgozták fel a filrpek. * * * Marx Károly három költeményét közölte a moszkvai Külföldi Irodalom című folyóirat utolsó száma. A verseket menyasszonyához, Jenny von Westphalen-hez írta. * * * May Károly 50 évvel ezelőtt halt meg. 70 kötetnyi kalandos regénye 18 millió példányban jelent meg világszerte. Münchenben most filmet készítenek híres regényéből, a Winnetouból. * * * A Szovjetunióban, a sujai textilüzemben éjjel-nappal önkiszolgáló köicsönkönyvtár áll a dolgozók rendelkezésére. A dolgozók maguk keresik ki a könyveket és beírják magukat a kartotéklapra. * * * Mainz, az ősi Rajna-parti német város, az idén ünnepli fennállásának 2000 évfordulóját. Ez alkalomból nemzetközi Bach-fesztivált rendeznek és Guttenbergnek, a könyvnyomtatás nagy úttörőjének emlékére múzeumot nyitnak. A J. E. Purkyné .nevét viselő Csehszlovák Orvostársaság tiszteletbeli tagjává választotta a magyar orvostudomány két kiválóságát, Babies Antal és Lissák Kálmán akadémikusokat. » « * Charlie Chaplin nem vállalta el az őszi pantomim-fesztivál védnökségét, amelyre a nyugat-berlini Művészeti Akadémia kérte fel. » * * Brigitte Bardot filmjei révén egy év alatt valutában egy milliárd frank jövedelemhez jutott Franciaország,
