Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1962-03-27 / 13. szám
AZ EDDIG KÖZÖLT RÉSZEK RÖVID TARTALMA: Hedvig Prágában összeveszik férjével és haza indul szüleihez. Szülőfaluja távol fekszik, ahová a nagy hófúvás miatt nem közlekedik autóbusz. Hedvig gyalog vág neki az útnak és félig összefagyva egy tanyára jut, ahol Karel a régi udvarlója lakik feleségével Zdenával. Karel közben harcot vív önmagával és azokról az időkről elmélkedik, amikor Zdenával megismerkedett. Az 1952-es év Karel számára sok megpróbáltatást hozott. Hedvig találkozik Karellel és feleségével Zdenával. Karel otthon hagyta feleségét és a nem várt látogatót, hogy megkeresse Hedvig útonhagyott bőröndjét, Karéit Hedvig jelenléte egyre idegesebbé teszi. uvas Hedvig magábaroskadt, öszszezsugorodott, mint a kipukkadt tömlőjű gumiabroncs, vagy az összetolt messzelátő. Karel, megragadta az üvegajtó kilincsét. Hedvig most már csak félt tőle. De semmi kedve sem veit valamit tenni. Meglátta szemét, vértelen, halvány arcát. Lehet, hogy szederjes színét csak az ablak kékes fénye okozta. Karel oly erővel vágta be maga mögött az ajtót, hogy egyik üvegtáblája kirepült és megcsörrent a padlón. Azt a benyomást keltette, mintha mindezt nem is érzékelné. Lerántotta a konyhaajtót szigetelő bundáját, kirohant a pitvarba és kinyitotta az udvarra nyíló ajtót. Léghuzam röpült a konyhába, jeges kézzel Hedvig nyakára csapott. Fölkelt. Csák most hallotta a kutyák csaholását és a malacok visítását. Ám minden, ami a házban előadódott, sokkal fenyegetőbb volt, mint sem nyugodtan mérlegelhette volna, mi minden történik falai között. Térde nekiütődött azon székek egyikének, melyeket Karel este a pamlag köré sorakoztatott. Azért tudta most is, hol vannak a dolgai, hol keresse bőröndjét. Cigarettáit, öngyújtóját sietve zsebredugta. — Hová készülsz? — szólalt meg a hálószoba küszöbén Zdena. Villanyt gyújtott. A fény késként vágott Hedvig szemébe. Néhány pillanatig semmit sem látott. — Már fel is öltöztél? — — Hazamegyek, — válaszolt Hedvig. — Most? Oly hirtelen? — kérdezte bedagadt szemmel és a sírástól fátyolos hangon. Testén undortkeltő, ocsmány, magakészítette hálóing fityegett. Igyekezett egyenesen állni, álla reszketett. Nem mégy sehová! — tette hozzá. — Azt mondom: hazamegyek! És holnap visszautazom Prágába. — — Akkor mi a fenének jöttél hozzánk? Kiszámítottad, hogy éppen eddig juss el? Hedviget elfogta a méreg. Félelme fokozatosan eloszlott. Természetesen, a te kedvedért, majdnem megfagytam. Vagy pedig a parasztod kedvéért! — Már este haza akartam menni, hiszen megmondtam neki: szállítson haza! — Ez igaz volt. Zdena elhallgatott, de csak amíg lélegzetet vett. — Ugyan mért szánkáztasson? Talán hercegnő vagy? — Hedvig két lépést tett az ajtó felé. Eltökélte magát, hogy eltávozik. Valahogy csak eljut haza, gondolta. De Zdena gyorsan útját állta. Arckifejezése tehetetlen gyöngeségről árulkodott. Hedvig majdnem elkacagta magát. Am a helyzet komolysága ezt mégsem engedte meg. De arról meg volt győződve, hogy nem ő a vesztes fél. Mégha ez nem is fontos részére, „Valami történt odakint“, — mondta, hogy megtörje a kínos csendet. A disznóól zaja már minden hangot elnyelt. — Az nem a te gondod, — vágott vissza Zdena. Meg se moccant. Farkasszemet néztek. Hedvig nem mondott le az iróniáról: — Mért nem mész akkor oda? — El akart menni Zdena mellett. Háttal került az ajtóhoz. Nekidőlt. A bundára taposott, nem tudott róla. — Szép kis k . . . vagy te, — mondta ki a szót Zdena. — Ö, te szegényke, — adta vissza halk hangon, de jegesen Hedvig a sértést. „Te ... szegényke ...“ ismételte még egyszer gúnyosan, hogy még jobban égesssen a szó. Értésére akarta hozni, hogy mindent tud, nem kell egymást ámítahiuk. És mindketten elkezdtek döcögősen, akadozva kiabálni. Már a csecsemő is sírva fakadt. És egyszerre Zdenk váratlanul arculütötte Hedviget. Erős volt. Hedvig majdnem elvesztette egyensúlyát. Ám Zdenának két keze volt. Hedvig csak állt, nem védekezett, szinte megbénult a megdöbbenéstől. Kezét erőtlenül lecsüggesztette, ajka remegett. Maga előtt látta Zdena arcát, meg akarta bántani, keményen, kegyetlenül, hogy a rá mért csapás valóban fájjon! — Nem szeret! — vágta a szót Zdena arcába. Pontosan abban a helyzetben mondta ki, amelyet a mondat megkívánt. Zdena az ajtófélfának támaszkodott. Hedvig kimehetett a pitvarba. Sírást hallott. De már belépett a hóviharba. Néhány lépés után megtorpant. Hiányzott lelkében a megnyugvás érzése. Egyszerre megbánta tettét. A természet érzéketlen — kemény volt, a levegő éles mint a szilánkos üvegpor. Kissé odéDb, ahova nem látott, kutya nyöszörgött. A disznóól zaja egyre ijesztőbben hullámzott felé. Megpróbált tájékozódni. Üjabb néhány lépéssel jutott előbbre. Ám Majd a csűr kapujához ment, be akarta csukni. Kezében karó volt, mellyel a kitárt szárnyakat akarta ismét megtámasztani. Hedvig merőn Karel fejét, karját, kezét figyelte, hallgatta lélegzetvételét. Karel hirtelen ránézett: — Mért most? — Te tudod... mért, — mondta. Minden erejéből vágta a havat — jeget, hogy a karót beszúrhassa újra a földbe. — Befogom a lovakat. — Helyeselt aztán. — Azonnal, csak bezárom a szárnyasajtót. — Most érzem azt, — csodálkozott Hedvig. Különös, milyen erősen, milyen követelőén érzem! Beszédjük gyér volt, szünetekben gazdag, inkább elhallgató jellegű. — Hosszabb időre jöttél? — Hedvig várta ezt a kérdést. Tudta, mikor utazik. — Nem tudom, — mondta mintha igazán nem tudná. A távolból szükölő csaholás hallatszott. Karel fölegyenesedett és a behavazott éjszaka félhomályába meredt. „Megkapták a magukét,“ — szólalt meg, mintha saját magának mondta volna — Mind lelövöm! — Sárga szeme Hedvigre villant. Közelebb lépett. Talán nem jön ki Zdena, — volt Hedvig utolsó gondolata. És még hozzátette: Hadd fagyjak meg. Most akár fagyjak meg! egyik félcipője bennmaradt a hóban. Egyre jobban sajnálta elhamarkodott gesztusát. — Megfagyok, — ijedezett borzongva. Sosem érek oda. De tudta, nem tehet egyebet, mennie kell. Visszafordulni: lehetetlen volt! Ügy látszott: minden valóban a tragédia felé irányul. Mivel újra sajnálni kezdte magát, erőre kaptak érzelmei. Meglátta Karéit. Az ól felől közeledett a hófúvásban. Keskeny, sovány arca foszforeszkált. Karját lógatva jött, de szálfaegyenesnek tűnt, magabiztosnak az éjszakában, mint a vadász. Menekvést jelenthetett. Már észrevette Hedviget: „Megfagysz!“ — mondta. Mért állsz itt? — tette hozzá és a ház felé nézett, mintha ki akarná találni, mi történt. — Vigyél haza. kérlek, '• — mondta Hedvig halkan. Nem szándékozott védekezni, ám mégis számított arra, hogy kissé ejnyúlik a dolog. Olyan volt mint az összeütközés. Abban a pillanatban féktelen szenvedély rabja volt. Mindig azt hitte magáról, hogy hideg. Most csaknem rimánkodva nyújtotta fel a kezét, hogy Karel nyakába kapaszkodjon. Hirtelen valami komoly változáson esett át: nem undorodott többé az istálló bűzével átitatott kabáttól sem. Arnóra gondolt. A szégyen és az elégtétel vegyes érzése töltötte el. Bementek a csűrbe. Tenyerével benyúlt Karel inge alá, durva bőrét tapogatva, markolászva. Ez volt az a test, amely megfelelt neki. — Kár, — mondta hangosan. Őszintén gondolta . De abban a pillanatban ő is meglátta az elvadult, vészjósló kutyaszemet. Az állat sárga foltjai elhalványodtak a sötétben, ám azt észrevette Hedvig is, hogy a kutya testéből dől a vér és hogy éppen ugrásra készül. Fél lépésnyire volt Karéitól, aki egy nyaláb szénáért lehajolt. Hedvig fölsikoltott. Behúnyta szemét. 6. fe j e z e t Karel a veszekedés után kirohant a házból. A nagy disznóól, zúgott, morajlott; ami a hálószobában lejátszódott, egyszerre jelentéktelen esetté törpült. Karel a bükkfakaróra gondolt, amely a csűr kapuját támasztotta meg. Lekaparta róla a havat. Az ól reteszét kirúgta, odafagyott a földhöz. Felgyújtotta a villanyt. Az egyik ólfülke deszkatala fölött éppen farkashoz hasonlatos kutya ugrott át. Behuppant a fülkébe, ahol éktelenül visítani kezdtek a malacok. Mikor a farkaskutya megpillantotta Karéit, megtorpant. Fölemelte orrát, nyelve kitüremlett pofájából. Meglepte az ember jelenléte. Ebben a pillanatban a malacait féltő és a beszámíthatatlanságig felbőszült emse támadásba kezdett. Kétmázsás, kemény, hártyás testével, leszegett fejjel rávetette magát a kutyára. Az motyogó, nyögésszerű ugatásba kezdett és üresen a levegőbe harapdált. Nyaka szőrzetét vörösre festette a kibuggyanó vér. Az anyakoca összetörte a kuvasz hátgerincét. A szomszédos fülkében hárman voltak. Köztük a sárgafoltos, magaslábú. Karel husángos karja lendült: lecsapott. Minden ereje bevetésével döngette a nekivadult állatokat. Megdöbbent a pusztulástól, melyet okoztak. Rásujtott az egyikre, az felfordult. de újra feltápászkodott és mint a részeg visszatámolygott a szétmarcangolt malachoz, ellenállhatatlanul vonzotta a fiatal hús szaga az őrjítő éhség borzalmai után. A legközelebbi csapás is leterítette. Recsegveropogva törtek össze a kutya csontjai, olyan hangot hallatva, mint a diótörésnél. És mégis újra összeszedte magát: felemelkedett, kiugrott az ólrekeszből és eltűnt az ablakban. Abban az üvegtelen ablakban, melyet Karel este szalmacsomóval betömködött. Valószínűleg kintről hőtorlaszt emelt az ablak alá a vihar, azon futottak fel a kutyák és a szalmát kikaparták, hogy bejussanak. Karel megfordult. A sárgafoltos azonnal otthagyta áldozatát, átvetette magát a gerendafalon és mind a négy lábával egyszerre ért földet a fülkesorok közötti folyosón. Magaslábú macskához hasonlított. Szemét Karel tekintetébe bökve, hátrált. Orrán keresztül jobb füléig régi seb forradása éktelenkedett. A fiasdisznóval lefolytatott csatározás eredményeképpen orrából csurgott a vér. De nem vadult el annyira, hogy megszűnt volna félni a husángot lengető embertől. Karel lecsapott, de célt tévesztett, mert elugrott a sárgafoltos. Megértette: időt nyert. Inas hátsó lábai átrepítették a másik folyosóra, csakhogy Karel hamarabb ért az ablakhoz. Újra lecsapott a husáng. A végén félig kiálló éles szege beszaladt az állat testébe. A kutya bőszen felüvöltött és támadón belevájta agyarát a husángba, irtózatos fájdalma okozójába. Aztán eltérült a padlón. — Ezt kerested, nyomorult dög?! — mondta Karel hangosan és nem vette észre, hogy a harmadik kuvasz közben kisomfordált az ablakon. Hidegen hagyta a kutyavér, hiszen fenevad vére. De a sárgafoltos korántsem járta még a végét. Kisiklott a halál karjából. Felpattant, végigrohant az ólon, nekilódult a be nem biztosított ajtónak és eltűnt az éjszakában. Csak később, mikor már bedeszkázta az ól ablakát és rendet teremtett az istállóban, gondolt újra fonák helyzetére. Kikaparta a hóból a tolózárat és megrögzítette az ól ajtaját. Mikor megfordult — az országút a disznóól és a lakóház között volt — megpillantotta Hedvig asszonyt. Elakadt Kare! lélegzete, kezét lecsüggesztette. Hedvig szilárd > pontot képezett a fénysugár kivágásában, mely tengeröbölként kanyargóit az épületek között. Eszébe jutott a nvitott osfn(Folytatjuk) Szarkafészek BEMUTATÓ A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN A minap mutatták be Komáromban Egri Viktor új vígjátékát, a Szarkafészket. Mindjárt beszámolóm legelején le kell szögeznem, hogy a színház dramaturgiája helyesen járt el, amikor műsorra tűzte ezt az új darabot. A probléma, amelyet a Szarkafészek tárgyal, a közös vagyon dézsmálóinak leleplezése vígjátéki keretben, időszerű és hálás feladat. Ebből a szempontból a színház dramaturgiájának kezdeményezését csak elismerés illetheti. A Ö hozza a darabba az új világot, s ö harcol elsősorban az új életért. A Szarkafészekben ilyen hős Iván. Konfliktusba kerül apjával (Paska Károllyal) s elköltözik hazulról. Majd Éva — Iván barátján keresztül — megadja Ivánnak az ötletet, hogyan lehetne kigyógyítani apját, hogy a közös tulajdont ne tartsa Csáki szalmájának, „hiszen a miénknek —, s itt kezdődik Iván igazi komédiázása. Sajnos, ez a fordulat a darab szövegkönyvében nincs kellően dramaturgiailag előkészítve, s ezért volt jogos Gály Ivánnak a „humor nélkül A Szarkafészek egyik jelenetében Buczkó Judit, Nádasdy Károly, Palotás Gabi és Király Dezső. kérdés azonban ott kezdődik — s ezt kénytelen vagyok leírni — hogy a szövegkönyv megérett-e már a bemutatóra Nem lehetett volna-e a máskülönben kitűnő vígjátéki alapötletet (az apa apró lopásait a fia azzal gyógyítja, hogy megjátssza a még nagyobb tolvajt, s ezzel tükröt állít apja elé. Apja ebben a tükörben magára döbben, megretten a következményektől s az igaz útra tér) még jobban kiaknázni, a helyzeteket kellően előkészíteni, a fordulópontokat jobban megírni s a jellemeket (főként a darabban szereplő fiatalok jellemét) mélyebben kidolgozni. Ez esetben nem írhatta volna Gály Iván Egri darabjáról, hogy humor nélkül nincs vígjáték. Egyébként ez a megállapítás találó és igaz, de talán nem vonatkozik teljes egészében a Szarkafészekre. A vígjátéknak is vannak különféle válfajai. Minél olcsóbb a vígjáték, annál harsányabb. Tapasztalatból tudjuk, hogy a komáromi színház inkább a vígjáték hangosabb, harsányabb válfaját kedveli — de végeredményben ez ízlés dolga. Egri vígjátékának humora azonban sokkal finomabb, elgondolkoztatőbb humor, van benne önirónia, gúny és kritika. A nézőket rá akarja vezetni, mosoly közepette ismerjék fel, hogy Paska Károly magatartása nem méltó a ma emberéhez, és gondolkozzanak el felette. A hangsúly talán azon van, hogy gondolkozzanak el felette, s akkor már nem is lényeges az, hogy Paska Károlyt a félelem riasztja-e vissza vagy felébredő lelkiismerete. De ha már szó esett erről is, engedjék meg, hogy az utóbbinál döntsék. Logikusan ez következik: Paska egész valójából, jelleméből, világnézetéből, múltjából. Talán már sablonná vált Egrinél, hogy a konfliktus pozitív oldalát a katonaságtól hazatért fiatal vezeti. nincs vígjáték“ találó megállapítása. Paska véleményem szerint jól megrajzolt figura, talán az összes szereplők közül ő áll legközelebb az élethez. Sajnos Hájek, a „rossz szellem“ annál kevésbé sikerült. Minden egyes akciójából, mondatából érezhető, hogy dramaturgiai célt szolgál csupán, és az író nem tudott meggyőzni bennünket hitelességéről. Hájekné és Paskáné régi, Lőrincz Margit és Gyurkovics Mihály bevált vígjátékfigurák, nagyapó talán fölösleges epizód. Péter viszont nagyon hálás szerep, nagy jelenetét nem ártott volna dramaturgiailag is beexponálni, s így hatásosabb, humorosabb lett volna az egész akció, és az író szándéka még jobban érvényesülhetett volna. Egri Viktor Szarkafészek című darabja aktuális, gyári környezetben játszódó vidám játék. A fiatalok: Iván, Péter és a többiek a mai élet légkörét jelenítik meg a színpadon. A vígjáték népszerű műfaj, kedveli és igényli a közönség — hiszen az emberek szeretnek szórakozni és nevetni. Az utóbbi időben több mai témájú vígjátékot láthattunk, s a Szarkafészek ezek között foglal helyet. KLIM1TS LAJOS __________V GiNZERY árpád Az ember szeme Í Csillogó vágy tűzben égő végtelen akarat. A szemed. Álmokban csengő világ tenger mélye. Titkokat rejtő emberi tükör. Kékvízű tengerszem. ( végtelen havasok; Álmok, remények. A szemed az élet a könny, a vigasz, a küzdelem; a történelem; a jelen s jövő. Szemed a mindenség. Csodálatos tökély, ismeretlen fények integető lángja. Jövő emberöltők jelen álma.
