Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-03-21 / 12. szám
Emlékez ezes Hősies harcok hónapjai vették kezdetüket Magyar - országon 1919. március 21- én. A rombadólt burzsoá uralom romjain, háborús pusztítások után, egy szertezüllött gazdasági élet örökségével kezdett hozzá a magyar proletariátus saját társadalmi rendjének felépítéséhez. Közben halálos ellenségeivel kellett küzdenie. Az imperialista világ sokszoros túlerővel rendelkező hadseregeket küldött ellene. A megdöntött magyar uralkodó osztály ezekkel az imperialista hatalmakkal szövetkezett és idegen seregek védelme alatt szervezazoktól, akik ezer éven keresztül szipolyozták a népet, s a dolgozók tulajdonába adta. Véget vetett az évezredes nemzetiségi elnyomásnak és kihirdette valamennyi nemzetiség teljes egyenjogúságát és önrendelkezési jogát. Olyan hadsere get állított fel, amely nem az elnyomók, hanem az elnyomottak és kizsákmányol tak érdekeit védelmezte a belső és külső ellenséq ellen. fjz első magyar proletárdiktatúra, a magyar dolgozók hősies és tanulságos története. Horthyék a kommunizmus elleni bosszúhad-Kun Béla beszél a csepeli munkások gyűlésén. kedett hatalmának visszaszerzésére. A vörös hadsereg táborában a szociáldemokrata vezérkar áskálódott ellene. Ennyi nehézség közepette, ennyi külső és belső ellenség ellen is négy és fél hónapig tartotta a magyar munkásosztály a hatalmát. Az imperialista hadseregek, a magyar ellenforradalom és az ellenforradalmivá lett szociáldemokrácia pergőtüzében hősies erőfeszítéseket tett a dolgozók életszínvonalának emelésére és a múlt minden átkos örökségének megszüntetésére. A Tanácsköztársaság volt az első kormányhatalom, amelynek minden törekvése a dolgozó nép helyzetének javítása és védelme volt. Elvette a termelőeszközöket járat jegyében ezrével gyilkolták meg a magyar dolgozók legjobbjait. Ezer és ezer munkás, szegény paraszt és dolgozó értelmiségi szenvedte végig a börtönöket. Ezrek meg ezrek voltak száműzetésben a világ valamennyi táján. A magyar burzsoázia alatt, húszesztendős reakció után újból mozogni kezdett a föld. Oj társadalmi megrázkódtatások előjátékai voltak ezek, amelyek viharrá érlelődtek a magyar reakció feje fölött. Hiábavaló volt az elnyomás fokozása. Hiábavaló volt a magyar-német szövetség „mentő" manőverezése. Semmi sem háríthatta el a múlt rendszerének pusztulását. WITTENBERG JÓZSEF Tl/Tegdöbbentő és felháborító a hír: ENSZ-egységek páncélautókból tüzeltek a törvényes kongói kormány katonáira és 50-et közülük megöltek és megsebesítettek. Ojabb ijesztő fejleménye ez a kongói drámának, tetézése az eddigi gyilkosságoknak, amelyek beszennyezték az ENSZ zászlaját. Igen. egyenes út vezet a kongói ENSZ-csapatok tétlenségétől a Mobutu-féle bitorlókkal való cinkosságukig, a Lumumba meggyilkolásában való bűnrészességtől a törvényes kormány katonáinak mostani bestiális lemészárlásáig. Ugyanazon a napon, amikor Kivu tartományban a független Kongó harcosait páncélautókból tizededelték, a New-York Times cikkében „Reménysugárként“ üdvözli Kaszavubu, Csőmbe és áruló társai tananarivei határozatát Kongó feldarabolásáról. A vérengzés és a „reménysugár“ között nem nehéz felfedezni az összefüggést. A nyugati hatalmak minden igyekezete immár a törvényes kongói kormány megdöntésére irányul. S mivel a Mobutu-Csombezsoldosok nyílt támadásával ezt lehetetlen elérni, az ENSZ- csapatoknak szánnak fontos szerepet, „a trójai faló“ szerepét. Március 13-án Kubában megemlékeztek a forradalmi diákság hősi megmozdulásának negyedik évfordulójáról. Az évforduló alkalmából Fidél Castro beszédében kijelentette, hogy Kennedy latinamerikai „segélyprogramja" félelemből született. Az Egyesült Államok nem a latin-amerikai népek jólétét óhajtja, hanem latinamerikai uralmának elvesztésétől retteg. A kubai forradalmi fegyveres erők minisztériuma közleményt adott ki az Escambray hegységben garázdálkodó ellenforradalmi bandák felszámolásáról. A Brit Nemzetközösség vezetöinek londoni értekezletén a Délafrikai Unió bejelentette, hogy kilép a Brit Nemzetközösségből. Lényegében az történt, hogy Macmillan, angol miniszterelnök hasztalan igyekezett több kompromisszumos javaslattal áthidalni a dél-Demokraták vagy csalók A Nyugat-Németországban jelenleg dúló választási harc egyre viharosabban foglalkoztatja a lakosságot. A szociáldemokrata tábor új nűniszterelnökjelöltje, Willy Brandt, a magát szabadnak hirdető berlini városrész „uralkodó“ polgármestere, pert indított az Adenauer-párt (CDU) egynéhány lapja ellen, mert azok a választási kampány folyamán idézeteket közöltek a polgármester úrnak 1946-ban írt, még emigráns korabeli könyvéből. „A potsdami egyezmény — írta 1946-ban Brandt — az egyedüli bázis, amelyen a német antifasiszták az újjárendezést felépíthetik.“ Akkoriban Brandt óva intette polgártársait attól, hogy a német politika egyoldalúan orientálódjék Nyugat felé. Sőt, ajánlatosnak tartotta a kommunisták és a szociáldemokraták egységfrontját is. Jelenleg azonban botrányosnak tartja ezeket á „korszerűtlen visszaemlékezéseket“, és Adenauer régebbi beszédeiből kiragadt idézetekkel vág viszsza, többek közt a CDU első programjából; „A kapitalisták gazdasági rendszere nem felelhet' meg a német nép állami és szociális életérdekeinek ... Ennek a szociális és gazdasági újjárendezésnek tartalma és végcélja többé nem lehet a kapitalista nyereség — és hatalomvágy, hanem népünk jóléte ...“ Adenauer, aki ma a katonai eröpolitika legádázabb szószólója, 1949-ben ezeket mondta: „A nyilvánosságnak egyszer s mindenkorra tudomásul kell vennie, hogy én elvben ellenzem a szövetségi köztársaság újrafelfegyverzését és egy új német hadsereg felállítását.“ Strauss hadügyminiszter úr pedig akkor kijelentette, hogy „inkább szakadjon le a jobbkeze, mielőtt újra puskát venne a kezébe“. Ma azt sajnálja, hogy nem ölelheti magához a világ minden atombombáját. 1946-ban Adenauer kijelentette: A legnagyobb figyelmet Németországban a nacionálszocialista és a militarista szellem kiirtására kell összpontosítanunk. Az aktív nácikat és militaristákat állásaikból el kell távolítanunk.“ Ma meg még mindig első államtitkára a nürnbergi faji törvények szerzője, Globke, hadseregének pedig legfontosabb személyei az egykori háborús búnös tábornokok, Speidel, lleusinger és Foertsch. Az igazság érdekében azonban idézhetnénk szociáldemokrata felszólalásokat Is. Schuhmacher, az időközben elhúnyt pártelnök 1946. május 1-én tartott beszédében mondotta a következőket: „A termelési eszközök, a szállítás, a pénzes hitelügyek államosítása, egy radikális földreform már nem tartoznak a távoli jövő feladatai közé.“ Mindezt a német szociáldemokraták ún. godesbergi programja a „múlt fölösleges teherként" elveti. Willy Brandt tehát perelt és azt a tanácsot adja, hogy „hagyjuk eb ezeket a kölcsönös idézgetéseket.“ Közben pedig arra gondol, hazudjunk inkább tovább. És aki azt hiszi, hogy a farizeusok perlekednek így, az téved. A „szabad világban“ t. i. így festenek a „demokratikus választási harcok.“ A belgák az ENSZ csendes hozzájárulásával visszatérnek Kongóba. — Az események megerősítik, hogy az ENSZ hadműveleteivel Kongóban csak takarni akarja az országban uralkodó agressziót. Katanga — az ásványokban gazdag terület — lényegében véve belga és Csombe-féle katonai támaszpont. Csőmbe tudvalevőleg a belga kormány bábja. Idegen segítség nélkül a kongói nép haragja már rég elseperte volna Csombét, Mobutut és a többi árulód — Képünkön Csőmbe katonai seregszemlét tart a „belga katonák“ felett. afrikai kormány fajüldöző politikája miatt támadt súlyos ellentéteket. Üjabb gazdasági viharfelhők tornyosulnak Anglia egén, amelyek a keleteurópai kereskedelmi látóhatárra terelik Nagy- Britannia figyelmét. Anglia átfogó erőfeszítéseket tesz, hogy növelje kereskedelmét a Szovjetunió kelet- és középeurópai szövetségeseivel. Az Egyesült Államok őszre akarja elhalasztani a leszerelési tárgyalások megkezdését. A leszerelési tárgyalások formájáról szólva Kennedy kijelentette, az Egyesült Államok a tízhatalmi „vagy egy ehhez hasonló“ értekezlet megtartására gondol. Kennedy ismertette kormányának álláspontját a laoszi helyzetről. A szocialista országokra célozva megismételte azt a már sokszor megcáfolt vádaskodást, hogy „egyes hatalmak“ beavatkoznak az ország belügyeibe és meg akarják akadályozni, hogy Laosz semleges politikát folytasson. Az elnök világosan leszögezte, , az Egyesült Államok továbbra is minden eszközzel támogatja Boun Oum zendülő kormányát. Vi8á£i£|ú$ági FÓRUM A közelmúltban kezdte meg működését Moszkvában a Világifjúsági Fórum állandó titkársága. Tagjai a következő országok ifjúsági szervezeteinek képviselői: Brazília, Kína, Kuba, Ghana, Guinea, Franciaország, Japán, Olaszország és a Szovjetunió. A szovjet ifjúsági szervezetek képviselői javasolták, hogy a fórum vitáit július 25-e és augusztus 5-a között rendezzék. A teljes program kidolgozása most van folyamatban, ennek során tervezik, hogy a fórum után a delegációk tagjai ellátogatnak a Szovjetunió különböző vidékeire. Már most nagy érdeklődés nyilvánul meg a különböző ifjúsági szervezetek részéről a fórum iránt. A Mexikói Fiatalok Szövetsége levélben jelentette be részvételét. Franca Stolz, a brüsszeli Fiatal Nők Katolikus Szövetségének titkára konkrét témajavaslatokat küldött, melyeknek tisztázását a fórum fontos feladatának tartja. Hasonló javaslattal fordult Jorgen Viche Dániából a titkársághoz. De naponta levelek százai érkeznek a világ minden tájáról. így Nigériából, Indonéziából, Japánból és Angliából, melyekben a fiatalok mind támogatásukról biztosítják a Világifjúsági Fórum szervezőit. Arnold Adams, a Délafrikai Unióból a Brit Nemzetközösség elnökeinek londoni konferenciáját arra használta fel, hogy tiltakozzon a faji üldözés ellen. Ugyanolyan zsákba öltözve, mint amilyet Durbanban a fogházban viselt, amikor a fajvédő-törvények megszegése miatt büntetését leülte — végigvonult London utcáin. Ugyanabban az öílözékben felkereste Tunka Abdul Rahmant, a maláji minisztert, és felkérte, hogy tiltakozzon a Verwoerd kormánynak a Délafrikai Unióban folytatott politikája ellen. örökre búcsúznak... 59 barrel arany hagyja el óránként az Egyesült Államok trezorját. Üj alosztályt létesítettek a washingtoni külügyminisztériumban — szokatlan feladattal. Az lesz a hivatása, hogy lakást találjon az afrikai és az ázsiai diplomatáknak. Nagyon sok fejfájást, tömérdek kínos percet okoz ugyanis az amerikai külügyminisztériumnak — különösen az afrikai és az ázsiai közvélemény miatt — hogy derék jó washingtoni és New York-i hagyományok szerint a szállodatulajdonosok rendszerint elutasítják a színesbőrű vendéget — még ha történetesen diplomata is. Bármily l$ellemetlen ez ma már az amerikai kormánynak, a fajgyűlölő szállodatulajdonosok a demokráciára hivatkoznak, mondván: joguk van annak adni szállást, akinek akarnak. s E hoteltulajdonosokhoz hasonló lelkivilágú fehér telepeseket találhatunk Afrikában, portugál Angolában, Moeambique-ban és a Délafrikai Unióban. Ezek viszont még saját hazájukban sem hajlandók a négereknek tisztességes szállást adni. De ezt már a fasizmus nevében. -MUNKANÉLKÜLISÉG MIATT MEGSZŰNT TÖBB AMERIKAI KÖZSÉG Az amerikai kereskedelmi minisztérium országos népsűrűség) statisztikát készít, és egyes helyeken a legnagyobb megdöbbenéssel állapították meg hogy a térképeken megjelölt községek — csak a térképeken léteznek, így például Colorado államban Eurika és Ophir, Texas államban Peacock, Illinois államban pedig Torino község hivatalosan község, a valóságban azonban a települések minden lakosa elköltözött. Ennek oka valószínűleg az, hogy nem találtak munkaalkalmat. Az 'Egyesült Államok 11 más községében a statisztikai vizsgálatot végző tisztviselők mindössze 2-5 lakost találtak. Egyébként az a szabály, hogy ha két statisztikai felmérés közötti időszakban egy-egy község lakossága máshová költözik, az állami szerveknek kötelességük a községet hivatalosan megszűntnek nyilvánítani és törölni a térképről. ' A Német Demokratikus Köztársaságban szintetikus viaszkot gyártanak, melynek az az előnye. hogty fémtárgyakon a rozsdásodást megakadályozza. A viaszburok a víz hatását, a levegő nedvességét. a tengeri víz ártalmas sótartalmát nem engedi át A burok hatása — 30 C fok és plusz 70 fok Celziusz között változik * Bárfai Béla a világ legkisebb akkumulátorját készítette, mely nagyobb, mint egy inggomb fele. Főleg hallgatókészülékeknél és egyéb hasonló készülék gyártásánál használják. * Guinea és Lengyelország kormányai megegyeztek egy közös társaság megalakításában, mely a tengeri halászat kihasználásával foglalkozik. Lengyelország halászhajókat szállít Guineának, ezz.el szemben Guinea valamelyik kikötőjében hűtőberendezést, jéggyérat és halfeldolgozó üzemet létesít. ★ A moszkvai Metrosztroj tervező irodában egy olyan tervet dolgoztak ki, mely szerint egy magas vasút összekötné a város központját a Vrukov és Szeremlyejov repülőterekkel. A terv szerint egy vágányon függő vasút lesz, mely két-három percnyi időközben fog közlekedni 120—150 km órasebességgel. A 30 kilométeres utat körülbelül 5 perc alatt teszi meg. * A Német Demokratikus Köztársaságban sikeres kísérletek folytak a vizelet mint takarmányjavító szer felhasználására. A szarvasmarha takarmányokban a fehérje idényszerinti hiányát vizelettel pótolják. Csak kérődző állatoknál alkalmazható. Üjabban az ország több helyén alkalmazzák. ■k Bulgáriában négy évnél öregebb paradicsom magot nem szabad eladni, mert bebizonyosodott. hogy a négy évnél régibb mag elveszíti csiraképességét, ★ A Szovjetunióban kísérletek folynak egyes tyúkfajták tojásainak kishatású izetopok felhasználásával, atombesugárzásával. Az eredmény; gyorsabb növekedés, ellenállóképesség növelése és a tojások nagyobb százalékának használhatósága. Mivel kis mértékben történik a besugárzás, így a szervezetre nem káros. ★ Denür agacs, azaz vasfának hívják azt a nagyon kemény fát, mely Azerbajdzsánban nő és amely rugalmasabb, mint az alumínium. A fából fogaskerekeket, autóvázakat készíthetnek. ★ White, ismert amerikai szivspecialista kijelentette: három veszély leselkedik a mai ember életére: a televízió, az autó és az asszony, aki jól tud főzni. ★ Üj-Mexikó államban az elítélt raboknak minden félliter adományozott vérért, két hetet engednek el büntetésükből. * * * A Szovjetunió jelenleg 36 országba exportál turbogenerátort, ★ Nehru. India miniszterelnöke a parlamentben beszédet mondott, mely szerint India kormánya meg akarja a rabszolgaságot az országban szüntetni. Ugyanis az e9yes hegyi törzsek még körülbelül ötszáz embert tartf nak fogva. A kormány 500 rúpiát kínál egy rabszolgáért. \