Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-03-21 / 12. szám
az új technika elsajátításáért a nagyüzemi mezőgazdasági termelésben A CSiSZ Szlovákiai Központi Bizottsága plenáris ülésének határozata Ä CSISZ SZKB 1961. március 14—15-én megtárgyalta a CSKP KB és az SZ1KP KB februári ülésének a mezőgazdasági termelés további fellendítésére vonatkozó határozatát. Különleges figyelmet fordított arra a kérdésre, hogy az ifjúság a mezőgazdaságban milyen mértékben segíti elő az új technika és a nagyüzemi termelés technológiájának bevezetését, továbbá foglalkozott a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok szakképzettsége és általános műveltsége emelésének kérdésével is. A CSISZ a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok körében jó eredményeket ért el. Buzdítólag hat ránk az a tény, hogy az SZll^P KB nagyra értékelte azt a tevékenységet, melyet az ifjúság a talajjavítás érdekében kifejtett Szlovákiában. Az ifjúság aktívan segít a szövetkezetek építésében, a gabona és a kapásnövények begyűjtésében, valamint a városok és falvak szépítési akciójában. Sok ifjúsági kollektíva tevékenységében javulás állt be, ezek kezdeményezően harcolnak a haladó munkamódszerek érvényesítéséért és figyelemre mél-' tó eredményeket érnek el. Most alakulnak az első komplettül gépesített ifjúsági brigádok és csapatok. Ezek a mezőgazdaságban a nagyüzemi termelés technológia úttörőivé válnak. Azok a nagy sikerek, amelyeket az ifjúsági kollektívák és a szovjet ifjúság a mezőgazdaság , fellendítése terén elért, ragyogó példák az egész ifjúság számára harcban a mezőgazdasági termelés emeléséért és a harmadik ötéves terv feladatainak négy év alatti teljesítéséért. A mezőgazdaságban dolgozó fiatalok körében elért pozitív eredmények mellett komoly hiányokkal is találkozunk. A CSISZ-szervek és szervezetek politikai-szervezőmunkája teljes mértékben nem felel meg azoknak a feladatoknak, g'melyek a CSISZ-re a szocialista mezőgazdaság fellendítése te-, rén várnak. Ez főként abban mutatkozik meg, hogy a CSISZ A körülmények kedvezőknek mutatkoznak ahhoz, hogy a tervezett feladatokat teljesíthessük. A falvakon már lényegében befejeztük a kollektivizálást, emelkedik a mezőgazdasági munka gépesítése is. Bevezettük a mezőgazdasági tanonc-rendszert, és egyre emelkedik a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok száma. A CSISZ SZKB plénuma, mérlegelve a jelenlegi helyzetet, a következő határozatot hozza: I. A CSISZ szlovákiai kerületi, járási szervezeteinek, valamint a CSISZ alapszervezeteknek meghagyja: Tekintsék továbbra is a CSISZ egyik fő feladatának azt, hogy a fiatalok a talajjavításért indított országos harcban részt vegyenek. Gondoskodjanak arról, hogy ez a mozgalom elsősorban a CSISZ-szervezetek saját ügyévé váljon. A talajjavítási munkában, a komposztok készítésében, a rétek és legelők gondozásában továbbra is segít majd az üzemi és a tanulóifjúság. Érjék el, hogy az ifjúság 1961-ben még nagyobb mértékben — legalább 9000 hektár területen — vegyen részt a talajjavítási munkálatokban, legalább 10 víztárolót építsen és legalább 1 milHó köbméter kompcsztot készítsen. Vállaljanak védnökséget a felépített talajjavítási berendezések felett, és biztosítsák rendszeres karbantartásukat. Külön figyelmet fordítsanak arra, hogy az öntözőberendezések ésszerű kihasználására. A nagy szövetkezetekben és az állami gazdaságokban szervezzenek gépesített ifjúsági csapatokat, amelyek gondoskodnának az istállótrágya helyes kezeléséről és felhasználásáról, továbbá a komposztkészítésről. További járásokban kövessék a CSISZ besztercebányai járási .vezetőségének és a CSISZ középstlovákiai kerületi vezetőségének kezdeményezését, ahol S* • i,A sertéshizlalásban igen fontos a legkorszerűbb és leghatásosabb hizlalási módszerek bevezetése. nem tulajdonít kellő jelentőséget annak, hogy az ifjúság hozzájáruljon a mezőgazdaságban a technika bevezetéséhez és kiharcolja a nagyüzemi termelés technológiájának érvényesülését. Miután a GTÁ-kat átszervezték és a traktoristák átmentek az EFSZ-ekbe, a CSISZ kevesebb gondot fordított a fiatal gépesítőkre, munkájukra és nevelésükre. Ezzel egyidejűleg nagyon elhanyagolták az új traktoristák és gépesítők toborzását és kiképzését is. A fiatal gépesítők, « növénytermelésben és az állattenyésztésben dolgozók elégtelen szakképzettsége, a tudomány ismereteinek és a legjobb dolgozók tapasztalatainak lassan előrehaladó népsz'erűsítése lehetetlenné teszi, hogy teljes mértékben felhasználjuk a már meglévő technikai berendezéseket és azt, hogy a mezőgazdasági termelésbe a nagyüzemi termelés munkamódszereit vezessük be. Jelenleg a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség a legfontosabb feladatok teljesítésére, főként a talaj javítására, a növénytermesztés és állattenyésztés terén pedig az új technika és a nagyüzemi termelési technológia bevezetésére összpontosítja a figyelmét. arra kötelezték magukat, hogy ebben az évben tíz trágyatermelő gazdaságot létesítenek. Ez év folyamán folytassák Szlovákia gyümölcstermesztésének fellendítése érdekében megkezdett tevékenységüket és az idei év végéig ültessenek e! 4 000 000 gyümölcsfát. II. Fordítsanak rendkívüli figyelmet arra, hogy az EFSZ-ek és az állami gazdaságok számára megnyerjék a fiatalokat traktoristáknak. Az 1961-es év végéig legalább 4000 embert nyerjenek meg és küldjék őket a traktoristákat és gépesítöket kiképző tanfolyamokra. Érjék el, hogy a fiatal technikusok kellő képesítésre tegyenek szert, rieesak a traktorhoz, hanem egyéb mezőgazdasági gépekhez is értsenek, ismerjék az egyes növények termesztési technológiáját is. A bősi CSISZ- tagok példája nyomán ügy irányítsuk a CSISZ-alapszervezeteket, hogy azok teljesen gépesített ifjúsági brigádokat és csapatokat szervezzenek. Ebben az évben legalább 50 teljes ifjúsági brigádot és csapatot szervezzenek, a kukorica termesztésben pedig a 100-as mozgalomat követő 100 traktoros-kettőst. Biztosítsuk, hogy ezek a növényeknél teljes mértékben érvényesítsék a teljes gépesítést és a nagyüzemi termelési technológiát. A beosztott gépeket vegyék szocialista gondozásba, gondoskodjanak példás karbantartásukról és tökéletesen kihasználásukról, és takarékoskodjanak a hajtóanyaggal. így érjék el a termelési költségek lényeges csökkentését és a munkatermelékenység emelését. Gondoskodjanak arról, hogy a megalakult teljesen gépesített ifjúsági brigádok és csapatok, valamint a 100-as mozgalmat követő traktoros-kettősök az évi termelési és pénzügyi tervek alapján az EFSZ-ek vezetőségeivel szerződéseket kössenek. Ezekben a szerződésekben fektessék le az ifjúsági kollektívák, valamint az EFSZ- vezetőségek kötelességeit. A szerződésekben juttassák kifejezésre. az anyagi érdjekeltség elvétéi jutalmazást éá a prémium-juttatások módját, valamint a kollektíva tagjai általános műveltségének és szakkép, zettségének emelésével összefüggő kérdéseket. A fiatal gépesítők kiképzésében és nevelésében továbbra is fontos szerepet töltenek be a gép- és traktorállomások. Ezért javítani kell a GTÁ-k mellett működő CSISZ-alapszervezetek munkáját. Tevékenységüket oda irányítsuk, hogy a komplett mechanizált ifjúsági brigádokat és csapatokat szaktanácsok nyújtásával segítsék. Ilyen irányban használják fel a többi üzem fiatal szakembereit is. III. Az ifjúsági kollektívák és egyének a növénytermesztésben és az állattenyésztésben, valamint a píonírgazdaságokban lendítsék fel a „nagy terméshozamok mesterei" mozgalmat. Igyekezetüket oda irányítsák, hogy a fiatalok e mozgalom keretében következetesen felhasználják ä kutatás és a tudomány ismereteit, sajátítsák el a nagy terméshozamok kiváló mesterei, Lopatník, Rusnák, Kolárik, Hlasný, Králik elvtársak és a Križovan nad/Dudváhom-i pionírok tapasztalatait. Gondoskodjanak a termőföld alapos megműveléséről és felhasználásáról, a szerves és ásványi trágya helyes használatáról, továbbá arról, hogy a legnemesebb fajokat ültessék ki és vessék el. A tenyészidő alatt tartsák be az agrotechnikai előírásokat. A CSISZ-szervezeteket és az ifjúsági kollektívákat a mezőgazdaságban úgy vezessék, hogy azok úttörők legyenek és nagy területeken használják fel a nagy terméshozamok mestereinek tapasztalatait. Irányítsák a fiatalok tevékenységét a mezőgazdaságban a legfontosabb növények termesztésére. A poprádi, bártfai, eperjesi, iglói, zólyomi, zsolnai, alsókubíni és Lipt. Mikulás-! járásokban biztosítsák a fiatalok, különösen a gépesítők részvételét a poprádi mozgalom fellendítésében, és a burgonyatermesztésben érjék el legalább a 200 mázsa hektárhozamot. A nyugatszlovákiai CSISZ- tagok példája nyomán vállaljanak védnökséget az állattenyésztés céljaira szükséges takarmányalap biztosítása felett. A takarmány gondozásánál és begyűjtésénél érvényesítsék a komplex mechanizálást és a nagyüzemi termelési technológiát. IV. A mezőgazdaságban dolgozó fiatalok figyelmét irányítsák oda. hogy kövessenek el mindent az állattenyésztési termelés fellendítése érdekében, ebben az évben lényegesen emelkedjen az állattenyésztésben dolgozó fiatalok száma. Az év végéig nyerjenek meg legalább 3000 fiatalt az állattenyésztési termelésbe, főként a szarvasmarhatenyésztésbe, a sertések gondozásához és a baromfifarmokra. Ott, ahol az állattenyésztésben több fiatal dolgozik, alapítsanak ifjúsági kollektívákat. Már ebben az évben szervezzenek legalább 100 ifjúsági kolarra, hogy lépjenek versenybe lektívát és ezeket vezessék a szocialista munkabrigád címért. Az állattenyésztési termelésben irányítsák arra a kollektívákat és egyéneket, hogy sajátítsák el és harcolják ki az új technikát, a haladó technológia bevezetését, mint a helyes etetési technika betartását, a teljesen gépesített; fejést, a szabad istállóztatást, a sertések száraz és nedves etetését, a tojók ketrecben tartását és a baromfinevelésben a mély almozást. Az évi termelési-pénzügyi tervek alapján kössenek termelési szerződéseket az EFSZ- ek vezetőségeivel és az egyének vállaljanak kötelezettséges a szakminösítés és általános műveltség emelése érdekében dolgozzanak ki hosszúlejáratú terveket. A mezőgazdaságba nyerjék meg azokat a fiatalokat, akik mezőgazdasági képzettséggel rendelkeznek, de a népgazdaság más szakaszán dolgoznak. Kedvező kulturális és szociális feltételek megteremtése útján gátolják meg a fiatal szakemberek távozását a mezőgazdaságból. VI. Továbbra is lendítsék fel a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok kezdeményezését és toborozzák a fiatalokat harcba a termelési feladatok teljesítéifjűság részvételét az új technika napjain, továbbá a gazdaságtechnikai mezőgazdasági konferenciákon. A CSISZ SZKB kiadóvállalata, a Smena több tapasztalatot tegyen hozzáférhetővé a Komszomol mezőgazdasági munkájábö’ és a mi mezőgazdaságunk fiatal dolgozóinak munkájából. A kiváló eredmények és legjobb munkamódszerek népszerűsítésére rendszeresen használjuk fel a Smena című napilapot és az egyéb központi, kerületi és járási sajtót. Lényegesen javítsuk a kötelezettségvállalások helyi propagálását és a legjobb fiatal dolgozók népszerűsítését jelszavak készítésével, faliújsággal, helyi hangszóró-körök rend-1M Az 1961-es év végéig újabb 3000 fiatalt kell megnyernünk az állattenyésztés számára, elsősorban szarvasmarhaállományunk gondozására. két a technológiai menet -feladataira, amelyet a munkában alkalmazni fognak. A CSISZ-szervezetek, karöltve az EFSZ-ek vezetőségével, segítsenek abban, hogy az állattenyésztési termelésben: bevezethessék a kettős műszakot. V. A mezőgazdaság igényes feladatainak teljesítése megkívánja, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk a szakkáderek oktatására és a fiatal mezőgazdasági dolgozók szakminősítésének emelésére. Minden CSISZ-szervezet és pionírcsoport tartsa kötelességének a fiatalok megnyerését mezőgazdasági szakintézetek és iskolák számára, s a következetes harcot a mezőgazdasági munkáról táplált helytelen nézetek ellen. A CSISZ járási és kerületi vezetőségei erezzenek felelősséget, azért, hogy minél több fiatal jelentt&zzen a mezőgazdaságba, teljesítsék a toborzási terveket, különösen (a mezőgazdasági tanoncszerződések megkötése tekintetében érjék el a járásokban az előirányzott számot. Külön figyelmet fordítsanak a tanoncutánpótlásrá. A mezőgazdasági szaktanintézetekben olyan sokoldalú szervezeti életet biztosítsanak a CSISZ számára, hogy az ifjúsági szervezet hozzájárulhasson a tanoncok politikai és szaknevelésének emeléséhez. Emellett ne hanyagolják el a fiatalok előkészítését a mezőgazdasági mesteriskolákba, technikumokra s a főiskolákra, és különösen a foglalkozás közbeni tanulmányokra. A CSISZ-szervezetek gondoskodjanak, hogy foglalkozásuk mellett tanulmányokat folytató fiatalok kedvező feltételek mellett tanulhassanak A mezőgazdasági dolgozók és a mezőgazdaságban tevékenykedő fiatalok tömeges neveléséről a szövetkezeti iskolák és az üzemi munkaiskolák gondoskodnak. Az oktatás keretében megvalósított előadásokat, tanfolyamokat, beszélgetéseket. és tanulmányi kirándulásokat arra használják fel, hogy a mezőgazdasági fiatalok emelhessék szakminősítésüket. A CSISZ alapszervezetek karöltve az EFSZ-ekkel. állami gazdaságokkal és a nemzeti bizottságokkal nyerjenek áttekintést a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok minősítéséről, séért Minden mezőgazdasági üzemben és minden munkahelyen következetesen szélesítsék ki a szocialista munkaversenyt, melynek célját ez a jelszó fejezi ki: A harmadik ötéves terv feladatait a mezőgazdaságban négy év alatt teljesítjük. ' A alapszervezetekben' szélesítsék ki a kollektívák szocialista munkabrigád címért folytatott versenyét, gondoskodjanak arról, hogy a kollektívák munkájukban felhasználjak a szocialista munkabrigádok országos kongresszusának eredményeit. A szocialista munkaversenyben állítsák merész feladatok elé a fiatalokat. Gondoskodjunk arról, hogy minden egyénnek, kollektívának és CSISZ-szervezetnek legyen konkrét kötelezettségvállalása. A vállalásokat rendszeresen ellenőrizzük és értékeljük ki. Nyújtsunk teljes segítséget az EFSZ-ek és az állami gazdaságok vezetőségeinek a szövetkezeten belüli és az üzemen belüli szocialista munkaverseny fellendítésében. A szövetkezet, valamint, az egész járás keletében szakok szerint mélyítsük el a „legjobb ifjúsági kollektíva" címért folyó versenyt. A legjobb fiatal mezőgazdasági dolgozóknak, ifjúsági kollektíváknak és CSISZ-szervezeteknek ítéljék oda a CSISZ- kitüntetéseket és jutalmakat. Javasolják, hogy példás eredményeikért a nemzeti bizottságok díszoklevelekkel tüntessék ki, elismerésben részesítsék őket, s tárgyi, valamint pénzjutalmakat nyújtsanak számukra. VII. Különös figyelmet fordítsunk a mezőgazdasági munka, továbbá a legjobb kollektívák és egyénék tapasztalatainak propagálására. Rendszeresen népszerűsítsük a szocialista munkabrigádok versenyéből, az ötéves terv négy év alatti teljesítése érdekében tett kötelezettségvállalásokból származó tapasztalatokat Tömegpolitikai munkával érjük el, hogy a nagy termések mestereinek, valamint a kiváló tenyésztők és gépesítők tapasztalatai váljanak az egész földművesifjúság tulajdonává. E célból rendszeresen szervezzünk szakelőadásokat, beszélgetéseket, konferenciákat a szocialista mezőgazdaság élenjáró dolgozóinak bevonásával, és biztosítsuk az Szeres tevékenységével, a legjobb dolgozók fényképeinek becsület-táblákon való bemutatásával. Vili. Javítsuk a CSISZ-szervek és szervezetek politikai-szervezőmunkáját, hozzuk munkájukat közelebb a termeléshez, az EFSZ-ek mellett alapítsunk merészebben CSlSZ-szervezeteket és CSISZ-munkacsoportokat. A CSlSZ-alapszervezetekben érjünk el rendszeres és öntudatos munkát. A mezőgazdaságban dolgozó fiatalok körében tartsunk rendszeresen tagsági gyűléseket. A CSiSZ befolyását igyekezzünk folyamatosan az egész ifjúságra kiterjeszteni és nyerjük meg az egész ifjúságot a CSISZ soraiba. Gondoskodjunk arról, hogy a CSISZ járási vezetőségei a konkrét helyzet ismerete alapján javítsák az alapszervezetek irányítását. Javítsák az aktívával folytatott együttműködést. A mezőgazdaságban dolgozó fiatalok munkabizottságába kapcsoljuk be a szakembereket a nemzeti bizottságokból, EFSZ- ekből GTÄ-ból, kutatóintézetekből és a mezőgazdasági iskolákból. A CSISZ alapszervezetek használják fel a tapasztalatokat a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok számára a harmadik ötéves terv feladatai teljesítésénél nyújtott segítségben. A CSISZ járási vezetősége fordítson külön figyelmet a növénytermesztésben és állattenyésztésben dolgozó kiváló fiatal dolgozókra, fiatal gépesítőkre, a nemesítő állomások és kutatóintézetek dolgozóira. ismerkedjenek meg velük személyesen, igyekezzenek segítségükre lenni, népszerűsítsék munkájukat és az elért eredményeket. A CSiSZ SZKB meggyőződése, a CSISZ-szervek és szervezetek Szlovákiában továbbra is azt tartják fő feladatuknak, hogy megnyerjék az egész ifjúságot és a fiatalok vegyék ki részüket a mezőgazdasági termelés fellendítéséből, a fiatalok vezessék a harcot annak érdekében, hogy az ötéves terv feladatait a mezőgazdaságban négy év alatt teljesíthessük.