Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-03-07 / 10. szám

lUj árton lassan legeltette a birkákat, a kis bojtárnak olykor szólt is, hogy kerüljön elébük, ne menjenek messzire erről a tájról. Ennek oka abban keresendő, hogy Márton a birkáival most éppen a járásszélre jutott, s közel van ide a tulajdon a tanyája. Ez nem megvetendő. Juhászra ritkán jut ilyen ünnepnap, mert ezt annak kell venni, miután ilyenkor délebédre meleg ételt eszik, amit kivisznek neki a tanyából. Márton tehát ennélfogva nem ösztökélte a birkákat, ellenben a pulikutyákat leintette, hogy ne hajkurásszák az állatot, hanem az éppen csak úgy a maga módja szerint haladjon erre-ámarra.

A délelőtt ebben telt el, anyabürgék, birkák, bárányok teljes rendben viselték magukat, a kisbojtár furulyázott, de jobb ha hallgat, mert még nem tud. Márton pedig megtömte pipáját, egy alacsony állású komoly pipát hajlított szárral, mely eszköz hasonlít a vadászokéhoz, és a juhászgazdát különbözteti a bojtárral szemben, aki gyürüce szárból füstöl, maga vágván a bokorból, maga sütvén ki a belét dróttal, és maga faragván meg alkalmatosra. Ez a takarékosság szempontjából van így, ami nemcsak a szárra, de a taplóra is kiterjed. így rendes juhászember drágállja az árusított bükkfataplót, hanem taplót maga csinál magának ürömfű virágjából, miután az erre igen alkalmatos.

így délig most már el lehet lenni. Az idő szép, a szűrt a csacsi viszi, a nap pedig nevetve néz Márton birkáira. Idő múltán Márton maga is föltekint a napra, és látja, hogy itt a dél ideje. Most a tanya felé villog, amely a .fás járásszéli pántlikaföldek között is megismerszik a három sudár jegenyéről. Már látszik, hogy alóluk valaki kihaladt, és erre tart a legelőn. A dolgok rendes állása szerint úgy kellene lenni, hogy az erretartó fehérszemély Márton felesége lenne. Az azonban nem visel fehér kötőt, mert idős asszony viselete, még ha az ura elébe megy is, a kék kötő.

Nézi hát Márton, néz. Hát azt kilátja belőle, hogy csakugyan az ebédet hozza, mert piros kendőben szokták az ebédet vinni. (Hogy messzünnén meglássa már az éhes ember.) Halad az ételhordó sebesen, mert sebesebb haladása senkinek a világon nincsen, mint a tanyai lánynak, menyecskének. Ügy megy az valamennyi, szinte surran, miként a fiatal szarvas.

Hümmög Márton kissé magában, hogy miféle állapot már ez megint, de egyébként nem szól, mert kinek szóljon? A kisbojtár a szóra még nem érdemes, a pulikkal beszélni nem szokott, a bürge pedig oktalan. Az egyedüli, akinek némi szavat szokott vetni, a csacsi, mert az okos állat: elől jár a falkában, mert azért csacsi, hogy elöljáró legyen. No.

Szép a fű tavasszal gyorsan lehet rajta haladni, jön is sebesen a fehérszemély. Márton már kezd vélni rá, hogy ki lenne. A szomszéd Vér Gerőék Apollója lesz ez bizony. De mi baja lehet az asszonynak? A sósléből való, rántatlan, csipettes levest szereti nagyon, talán, hogy az este abból sokat evett volna? Ejnye, ejnye... A nőszemély egész közel ér. A csacsi hat lépést, de jószólván, úgy lehet, hogy tíz lépést is elébe megy. A pulik elébe szöknek. Egy, rövidebb utat ném találván, csak úgy a bürgék hátán keresztül.

' Ez nem is lehet másképp. Az, aki az étellel halad az apja felé, nem más, mint Márton menyecske-lánya, tavaly ment férjhez, négy hete anya.

Hát, hogy került ez most haza az ura tanyájáról?

Mikor apja elé ér, mondja is neki Márton:

— Nini, azt hittem, hogy a ’Polló. Hát te most már hogy vagy idehaza?

Fehéres a menyecske, mint gyerekágyasság után szokás, a hangja sem erős, csak csöndesen mondja:

— Itt vagyok, édösapám ... ontja ki a piros kendőt: bögre van benne,

meg szilke, a nagyobbik a gazdának, a kisebbik a kisbojtárnak, meleg még mind

a kettő, mert tűz mellett főtt, van orja is benne, bolond, aki babbal sem szereti. Márton kissé borongósan leül a földre, a csacsi pedig jön feléje. Ez szükséges. A kanál is, a kenyér is a tarisznyában van, a tarisznya pedig a szűrhöz van csatolva, a szűr meg ismét a csacsi hátára van vetve, a csacsi ennélfogva megjelen, hogy az ebédhez a saját alkalmait odaszolgáltassa. Azért szamár, hogy okos legyen, ha okos nem volna, rég kiveszett volna már a fajtája, mert egyéb haszna úgy sincs a szamárnak, mint amely a komoly és megállapodott okosságában rejlik. így Mártonnak kanál jut, a kisbojtárnak nem, mert csak egy van, azonban a jó sűrű rozskenyérből bicskahegyre tűzve mindig lehet kanalat csinálni. Márton a kanalat az ételbe mártja.

— Gyereköstül gyütté! elő? — kérdezi.

— Gyereköstül — mondja a sápadt menyecske!

. — Miért?

Sóhajt az asszony.

— így van röndölve ...

Azt kérdezi Márton komoran:

— Hát hozzád nyúlt ?

— Nem nyúlt az — felel megütődve az aszszony —, bár talán inkább nyúlt volna. Szóval nyúlt hozzám.

— Mit mondott?

— Azt mondta, hogyha nem dolgozok, ne ögyek. Azt mondta, hogy ölég volt már a heverésbül, mönjek ki a paprikaföldre kapálni. Mondtam neki, hogy nem bírom még, hisz éppen csak hogy lábadozok ...

— Hát persze, hogy persze ...

— Aztán, hogy hagyjam el a négyhetist? Ekkora csecsszopőt ki látott a földre kivinni? De nem is bírok. Nem bírom még a kapát. Kend tudja, édösapám, hogy a dolog elül én el nem bújtam sohase.

— Hát hiszen, ami azt illeti...

Márton csontot és kenyérhajat vetvén a puliknak, egyet fölkap a háta bőrinéi fogva és ellöki. Egyúttal azzal a kezével, amellyel lökte, előre mutatott egy fiatal birkára, hogy a puli hajtsa vissza a nyájhoz. A puli neki is indult, és visszatérlté a balga állatot.

— Aztán azt mondta, ha nem dolgozol, ne ögyél ?

— Azt.

— Aztán te mög otthagytad, aztán előgyüttél?

Félve néz az apjára az asszony, hogy talán ő is hibáztatja. Szelíden mondja:

— Elő.

— Nem tartóztatott?

— Egy szóval se. De talán nem is tudta, hogy csakugyan elgyüvök.

A maradék ételt mérgesen önti ki Márton a pulik elé, mig vállán keresztül több rendbeli kenyérhajat átnyújt azon bizonyosnak, aki mikor a juhász a földön eszik, a háta mögött szokott állni, s nagy fejével a dolgokba belenéz. Ez a bizonyos a csacsi. Még mikor kártyáznak, abba is bele szokott nézni.

Azt mondja az asszony félő szavakkal:

— Haragszik kend, apám, hogy elgyüttem? Édös tanító apám?

Márton úgy érzi. mintha a szeme könnybelábadna, és fojtogatná valami a torkát. Nem is mcmd mást, csak a nyájra mutat:

— Ez a bürge is mind a tied. Az a tanya is mind a tied. Aztán még tetülled sajnálta a könyeret? A szél hordja el a haját neki! Éntülem akár ítéletnapig se lásd. Maradj csak itthon. Majd gyün az még érted észnélkül.

Az asszony mindjárt könnyebben van, hogy az apja ilyen beszédét hallja, összeszedi az ételes edényeket, a kendőbe köti s megy hazafelé.

— Isten áldja mög.

— Isten áldjon mög téged is, kislányom. Ahogy a menyecske halad Márton elgondolkozva néz utána.

IN AC.T I.

Majd pedig rákiált:

— Vera! Estére már nem etre löszök, hát vacsorával ne keressetök.

— Édösanyám azt mondta pedig, hogy itt marad kend még holnap is — fordult vissza a menyecske.

— Nem. Nem lőhet. Nagyon kopár a fű már. Odébb köll mönni.

— A tarisznyában sincs sörnmi, csak könyér. Majd akkor hozok inkább valamit...

— Nem köll sömmi. Van tej.

— Hol?

— Hát a bürgében — mondja Márton.

A puliknak int is azonnal, hogy a nyájat térítsék. A csapat megindul a puszta másik széle felé.

Estére kelve a Márton nyája megint csak a puszta szélén van, de a puszta másik oldalán. Vera urának a tanyája itt van nem messze, tán egy órajárás. A juh tehát a kisbojtár és a pulik gondjára maradt, míg Márton felül a csacsira, fölcsatolván előbb a csizmájára a félsarkantyút. .Juhászember nem szokott két sarkantyút viselni, az olyan féllónak, mint a szamár elég egy is. A szamárszúró nevezetű vas.

Megy hát Márton a csacsin, a csacsi tudja, hova mennek, mert voltak már itt nemegyszer, s különben látta a Verát a mezőn, hát gondolhatja, mi ügyben mennek. Jól mennek. A csacsi kocogni nemigen szeret, de lépésben jobban megy, mint a ló, s így a nap jóformán még le sem áldozott, már a tanyában vannak. Ez nem. megy minden lárma nélkül, mert a tanyabeli kutyák ugatnak, Márton pulija pedig a csacsi négy lába közül felelget vissza.

Márton leszáll az istenlovas hátáról. A házból jönnek elébe. Jön a veje, már mint ez a Simító János. Azt mondja:

— Adjon az Isten jóestét.

— Adjon az Isten — mondja Márton.

Alinak égy darabig. A csacsi elmegy a kúthoz, a béres mer neki. A többi kutyák igencsak szeretnék megfogni a pulit, de a puli nem jön ki a csacsi alól, a szamártól pedig tart a kutya, mert igen jóízúeket tud rajtuk rúgni.

Azt mondja Márton:

— Kérdözd mán, hogy mért gyüttem.

Azt mondja János:

— Majd mögmondja kend, ha akarja. Gyerünk be a házba.

Azt mondja Márton lassan:

— Nem mék.

— Mér nem gyün kend?

— Azér nem mék. mer minek mönnék, mikor nem mék. Mit keressek abba házba, ahonnan

a leányomat csöcsszopóstul kiverik?

János lehajtja a fejét, és túrja lábával a homokot:

— Gondoltam mingyárt, hogy a Vera fájlalja a kend fejit.

— Az hát. Hát minek bántál vele így?

János védekezik:

— Hét nem én. Hát az édösanyám vót itt. Azt mondta, hogy már óleget pihent. .Azt mondta, hogy az ű idejükbe egy hétig se feküdt az asszony

Akar valamit mondani Márton mérgesen, de hallgat inkább, hogy haragját türtőztetni tudja.

— Édesanyád — szól aztán — a maga fattyát úgy nevelte, ahogy akarta. Nem bánom akárhányat vet még ezután is, nevelje a kedve szerint.

János mérgesen szól bele:

— Ügy beszél kend rúla, mintha kutya volna.

Márton erre nem felel, csak folytatja:

— Hanem mit akar az én lányommal? Annak az egészsége fölött mit röndölközik? Mög az én onokámrnaľ1

János odavágja:

— Amennyire a kendé, annyira az üvé is — tán ?

A csacsi csakugyan fölrúgott egy kutyát, az most igen nagyon vonyít míg a puli rövid oktatásokat ad neki: beff, beff, balabuff, juju

Márton azt mondja— Te tudod.

Hát ezen nevetnek. Hanem, hogy köztük a futó derű átszaladt. János ismét komoly szóba kezd:

— Ha a kend felesége elgyütt volna a lányához, az egész komédia elmaradt volna. Hát az én édösanyám másforma, én már arrúl nem töhetök. Mér nem gyütt el a kend felesége?

Márton felförmed:

— Bolond beszéd Hát hogy gyüjjön el, mikor egymaga van a tanyába?

Vjból hallgatnak. Tűnődnek egymás igazságán Márton végezetül is a kampós botot a kutyák közé vágja, amivel most már tökéletesen tisztázta a puli ügyét. Azt mondja Márton:

— Mikor mégy el érte?

Azt mondja János:

— Akár ebbe a minutumba is elmöhetök.

— Mert nézd — folytatja Márton —, nem köll ezt halogatni. Mert ha egyször soká halogatod, többet vissza nem hozod. Mög ha nem húzol hozzá, én se adom.

Erre János hetykén feleli:

— Majd visszaröndöli a törvény.

— Nem röndöli — mondja Márton.

— Röndöli — mondja János.

Márton elmegy a botért, amelyet a kutyák közé vágott, s kezében tartván, ütögeti vele a homokot. Lassan ütögeti, gondolkozik a mondandók fölött. Az ilyen kinek sem ártó apró erőfeszítések olyanok, mint a káromkodás, hogy csillapítják a haragot, és utat mutatnak a szelídebb észjárásra.

— Elmék, no — szól Márton —, a bürge itt van nem messze, nem hagyhatom a gyerökre.

Éggyet mégis mondok. Ha én azt mondom otthon, hogy úgy adjon neköm is, a féleségűmnek is egészségöt az Isten, ahogy azt az aszszonyt ide vissza nem eresztjük, akkor ide többet a lányomat nem röndöli vissza se törvény* se kapitány. Értöd-e?

Csönd. Mely után feleli János:

— Értöm.

— No hát — válaszol Márton, és megfordulván, a csacsiig megy, arra fölül. Ez megtörténvén, kezet nyújt Jánosnak:

— Aztán — szól csöndesen — párnát Is tögyél a kocsira. A kisgyerök részire.

— Nono — hagyja helyben az indítványt János.

Márton a tanyából a csacsin kocogva kiindul. Szép holdvilágos az idő. Az űtszélen hangabokrok alján' tücskök ciripelnek.

BRATISLAVA I.

Kedd: 13.00: Asszonyok — előadóművészek; 16.15: Kívánsághangverseny; 18.00: Fiatalok stúdiója; 20.22: Senki sem ismeri bánatomat, néger spirituálék; Szerda: 13.10 Melódiák; 15.25: Fúvószene; 17.15: A Moszkvai Rádió esztrádzenekara játszik; 21.00: Futballközvetítés: FC Barcelona — Spartak Hradec Králové; Csütörtök: 14.10: Száz percig tarka zenés műsor: 17.00: Fiatalok félórája; 20.40: Hokimérkőzés: Csehszlovákia—Kanada; 23.15 Szlovák és orosz operettzene: Péntek: 10.40: Orosz tánczene újdonságok; 16.15: Valcerparádé; 18.15: Kívánsághangverseny; 20.00: Irodalmi kvíz az ifjúság részére; Szombat: 14.10: Népszerű operarészletek; 15.30: Népi zene; 18.15: Kívánsághangverseny 20.00" Dolgozóink között vaz üzemekben; Vasárnap: 12.30: Népi zene; 14.25: Jéghoki mérkőzés közvetítése: Csehszlovákia—Svédország; 20.00 Moliére: Don Juan.

KOSSUTH-RÄD1Ö

Kedd: 12.10: Indulók, polkák; 15.30: Élőszóval — muzsikával; 18.00: Tánczene; 19.25: Zenekari muzsika; Szerda: 13.20: Operettrészletek; 16.02: Lakatos Antal népi zenekara játszik 18.30: Tánczene; 23.00 Kamarazene; Csütörtök: 13.20: Dallal, tánccal a világ körül; 16.30:

★ ☆★☆★☆★☆★■Ír

Magyar szerzők táncdalaiból; 18.05: Szív küldi szívnek szívesen; 19.05: Közvetítés a József Attila Színházból; Péntek: 14.35 Szovjet népek zenéjéből; 17.15: Ötórai tea; 18.45: Dankó-nóták; 23.05: Tánczene; Szombat:

12,10: Könnyű melódiák; 15.10: Élőszóval — muzsikával; 20.30: Vidám 1960. Részletek az elmúlt év műsoraiból; 22.15: Táncoljunk! hanglemezműsor; Vasárnap: 13.00: Jó ebédhez szól a nóta; 17.10: Kincses Kalendárium; 19.35: Operaáriák; 20.25: A Magyar Rádió tánczenekara játszik; 21.00: Színes szőttes.

TELEVÍZIÓ:

Kedd: 19.45 Társasági táncok televíziós kurzusa; 21.00: Jéghoki mérkőzés a világbajnokságról: Csehszlovákia —

Szovjetunió. Szerda: 19.30: A nemzetközi nőnap tiszteletére; 20.00: A gyors csak három percet vár. (detektív rigortázs televíziós változata); Csütörtök: 20.00: Ifjúsági adás: Este a klubban; 20.55: Jéghoki világbajnokság: Csehszlovákia — Kanada; Péntek: 19.55: Rövidfilm: Lámpaláz; 21.30: Televíziós hangverseny; Szombat: 20.00: A televízió szilveszteri műsorából; Vosárnap: 14.25: Jéghoki világbajnokság: Csehszlovákia— Svédország; 17.55: Jéghoki világbajnokság: Szovjetunió—Kanada; 20.50: Dokumentumfilm Paul Robeson életéről.

r]wWi/\ ?ÁM/dtL

f'sak akkor van értelme, * ‘ hogy évfordulókról megemlékezzünk, ha azzal haladó hagyományunkra mutatunk rá és olyan személyiségeket méltatunk, akik hozzájárultak az emberiség haladásához.

Március 7-én Juraj Fándli születésének 150 évfordulójáról emlékezünk meg. Felvetődik a kérdés, miért időszerű és élő Fándli még ma is? Egyéni tulajdonságaival, csodálatos szívósságával, széles érdeklődési körével magasan túlszárnyalja kortársait, a szlovák irodalom egyik legérdekesebb személyisége. A legaktívabb Bernolákkövető és nemzedéke legtekintélyesebb irodalmára. A burzsoá irodalomtörténet is így ismerte el. Kihangsúlyozta nyelvtörténeti jelentőségét de sohasem kutatott Fándli mondanivalójának gyökerei után. Fándli katolikus pap létére a felvilágosodás és kora vallási reformnézeteinek befolyása alatt állt. Már első írásával „Bizalmas beszélgetés a pap és az ördög között" — felkeltette az egyházi hatóságok haragját. Könyvében kifejti, hogy a papok az emberi társadalom élósdiei, és korával ellentétben nem tesz különbséget a szellemi és a testi munka között. Olyan intézkedéseket is jóváhagy, amelyek a kolostorokat műhelyekké és manufaktúrákká változtatnák át. A kolostorok gazdagságát fölötte egészségtelen jelenségnek tekinti. Bírálat alá

veszi a hitélet formáit, támadja az imakönyvek virágos nyelvezetét, a kegyszerek használatát, a tudatlanságot és a hiszékenységet. Müve egyenesen szenzációként hatott, és a vitaírások áradatát nyitotta meg. Fándli nem törődött az egyházi hatóságok fenyegetéseivel, újabb művön dolgozott, kiadta azoknak a törvényeknek a jegyzékét, amelyeket a földművesek védelmére fel tehet használni. A forradalmasító írástól persze a nemesség is megijedt, mindent elkövetett, hogy Fándlit megbüntessék. Miután egyházi bíróság elé állították és a nagyszombati ferencrendi kolostorban büntetését leülte, újból írni kezdett. Ebben az időszakban egész Európában megszokott jelenségnek tekinthető, hogy a jobbágyság nyomora ellen keresnek orvosságot. Juraj Fándli falun élt és saját bőrén tapasztatta, mit jelent a falu nyomorúsága. Szegény hívőit megtanította gyógyszerek gyűjtésére és a šaštíni gyár céljaira gyapotot dolgozott fel hívőivel együtt. Propagálta, hogy a falvakon manufaktúrákat alapítsanak. Közben megírta a Szorgalmas mezőgazda című művét, am.ely tulajdonképpen mezőgazdasági enciklopédia. ÖsszegyííUötte kora mezőgazdasági ismereteit Hangsúlyozta a földműves fontos szerepét, az uraságoktól megkívánja, hogy az ifjúságot ingyen taníttassa, mezőgazdasági

iskolákat létesítsen és a példásan gazdálkodó földműveseket megjutalmazza. Fándlihoz nem ért el a francia forradalom szele, a reformokat csak az adott társadalmi rendszer keretében óhajtotta megvalósítani. Ennek ellenére Fándli iránti csodálatunk nem csökken, különösen ha ellrépzeljük, hogy korát meghazudtoló haladó gondolatait szegényes paplakjában teljesen elszigetelten jegyezte le. Írásai nagyon elterjedtek

Juraj Fándli tehát megérdemli, hogy születésének évfordulójáról megemlékezzünk. Valóban sokat tett hazánkban a haladás érdekében és nem az a feledésbe merülő poros irodalmár, akinek a burzsoá irodalomtörténet állítja be.- M.M.A „Heures Claires", a francia haladó nőszövetség lapja, mely aktív részese a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetségnek, időnként értékeli azokat a filmeket, amelyek a francia dolgozó asszonyok körében a legnagyobb tetszést aratták. Egy közülük az Elveszett világ, című film volt, melynek főszereplője a képünkön látható Jill St. John.