Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-02-21 / 8. szám
*r Pártom, Köszönöm leckéid jó tanát“ L. ARAGON) A polgármester úr dadog Régi igazság, hogy az élet iskolája a legjobb iskola. Különösképp olyanok számára, akik nyitott szemekkel és jó tejjel figyelik a világ folyását, az alkotó eleme. BARCI PÄ1, a falu neveltje, élete munkássága, a földdel van kapcsolatban. Kisgyerek korától saját izzadtságával termékenyítette az ősi rögöt Gömör hepe-hupás tájain. Gondjai, bajai és örömei egyek voltak a vidék ezernyi kisparasztjával és földmunkásával. De a sok ezer között akadt néhány száz, akik a munka közben nemcsak a helyzet igazságtalanságát látták, de akik a kiutat is keresték és így eljutottak a szocialista tanokig. Ezek közé tartozott Barci Pál. Ö is megtalálta az utat a rozsnyói bányászokhoz, velük esett át a forradalom tűzkeresztségén, még a huszas években. Attól az időtől kezdve mindenét a párt harcainak szentelte. Személyi szabadsága, családi élete, felesége és gyermekei mindennapi kenyere állandóan veszélyeztetve volt. És ő nyugodtan vállalta ezt a sorsot, nem a fatalista megadottságával, hanem a kommunista öntudatával. A jövőbe látott és a Horthyrendszer piszkos börtöncelláiban is társaival arról beszélgetett, milyen lesz a szocializmusban az élet. Elvtársai ott is tanulásra serkentették, mondván, szükséged lesz rá. Munkástársai bíztatták, hogy ha majd nagy kollektív gazdaságot fog vezetni, ők a gyárból Barci Pál kijönnek hozzá segíteni. Enynyire reálisan álmodtak ők, akik a marxista egyetemet a börtönben végezték, méghozzá jeles eredménnyel. Túlélte a sátoraljaújhelyi fogház pribékjeinek vérengzését, résztvett a fegyencek illegális pártmunkájában, és az ottani fegyveres lázadás előkészítésében. A lázadást szörnyű brutalitással elnyomta ugyan a Felvétel az érsekújvári fiatalok összejöveteléről 1922-ből. „BÖRTÖNEGYETEM" fasiszta rendőrség, de a börtönben sínylődő magyar, szlovák, román és jugoszláv antifasiszták összefogása a proletár nemzetköziség nagy tanulságaként él ma is Barci Pál szívében. tüntetést, mely talán legjobban él emlékében. Hogy is volt az? ö, a kopottruhás, szikártermetű, komszomol járási titkár, s a deresedő hajú Mező szenátor, a mindenre elszánt, korgó gyomrú, fejszével, csákánnyal a vállán, hömpölygő tömeg élén menetel. Előttük kivont szuronnyal, megszeppenve hátrál a kivezényelt csendőrosztag. A tömeg egyre nő. Zeng az Internacionálé, munkát, kenyeret, le a burzsujokkal! zúgja száz és száz torok. S a csendőrosztag egyre hátrál. Beszorulnak a városháza udvarára. A tömeg félelmesen zúg. Elszánt harci tűz ég, lobog a szemekben. Győzni, győzni, győzni fogunk! Ezt sugározzák a szikrázó szemek. Végül jön egy csendőr. — A polgármester úr hajlandó tárgyalni — mondja. Mező szenátor és az ifjú Fábry István vezeti a küldöttséget. A polgármester úr reszket. A félelemtől, gagyog, dadog: — Mi-mi-mit óhajtanak az urak? — Először is a munkanélküli segély azonnali kiosztását, munkát, és pénzt az éhezőknek! Az elbocsájtott bányászok azonnali munkába állítását! — Minden meglesz urak, csak semmit ne csináljanak, az istenre kérem magukat! S míg e pár szót eldadogta, az arca még sápadtabb lett a félelemtől. A munkásküldöttek mosolyogtak s megvető pillantással mérték végig a remegő urat, akinek még a csendőrszuronyok árnyékában is inába szállt a bátorsága, a minimális emberi jogaikat követelő morajló tömeg láttára. KRAJŇÁK OTTO elvtárs korát nehéz eltalálni. Magas, fürgemozgású, szemüveges, teljesen ősz. Szikrázóan értelmes szemével örökké figyel, arca szi-Tanuljunk és harcoljunk Krajňák Otto gorúságát kisfiús mosoly oldja fel. Ez a bölcs mosoly nem erőszakolt és nem felvett. Belső lelki harmóniából ered, amely bizonyára már egészen fiatal korában is a lényéhez tartozott. Csakis az ilyen kiegyensúlyozott egyéniség járhatta eredményesen az első köztársaság idején a harcos kommunista göröngyös útját Már 1928-tól mint ifjúmunkás kapcsolódott bele a kommunista ifjúsági mozgalomba. A bratislavai körzetben talán nem is létezett olyan akció, amelyben ne vett volna részt. Emlékezetében csodálatosan frissen, üdén tovább élnek az egykori bajtársak. Olyan közvetlenül, élénken ad elő, hogy szinte magunk előtt látjuk az ifjú Krajňákot, mint a párt utasítására Dunaszerdahelyre siet, hogy mezőgazdasági sztrájkot szervezzen és előkészítse a május elsejei ünnepséget. Érthető aggodalommal kísérjük figyelemmel elbeszélését, hiszen az ilyen út életveszélyes is lehetett. Mondok Gáborhoz igyekezett, ott kellett járási méretben megkapni az utasítást. Nyárasdra és Vásárútra érkezett, ott azonban az idősebb elvtársak nem tartották alkalmasnak a sztrájkot. Mihez foghatott az ifjú lelkes Krajňák? Természetesen gyűlést tartott a fiatal munkások számára és az eredmény az volt, hogy valóban beszüntették a munkát a répaföldeken, pont egyelés előtt a legkritikusabb időben Krajňák elvtárs elbeszéléseiben nyoma sincs a személyi kultuszának, és szavaiból nem éreztük ki a generációs problémát, az apák és fiúk között emberemlékezet óta fennálló ellentétet. Nem mondja azt, hogy ide figyeljetek, ilyenek voltunk mi, hát ti mostani fiatalok milyenek vagytok? Nem. Krajňák Otto elvtárs átadja tapasztalatait — jelenleg a Munkásmozgalmi Intézetben a párt történetén dolgozik és a legsötétebb reakció, az úgynevezett szlovák állam korszakát dolgozza fel. Jól tudja, hogy a mai fiatalokra a beteljesedés éveiben más feladatok várnak és ha a teljesítés nem is jár életveszéllyel, mint a párt illegális éveiben,' nemkevésbé áldozatos munkára van szükség, hogy előbbre vigyük a harcos nemzedék örökét. KOMSZOMOL - TÖRTÉNET — Ahogy megbeszéltük, János, csak menj. De még valamit. És ha közben idejön? Csak Újvárt említsd neki. — Viszontlátásra, holnap, ugyanott! És a fiatal munkáslegény kilépett a keskeng utcaajtón, majd kimért léptekkel nekivágott a poros útnak. Az utcai járókelők nem nagyon figyeltek rá. Sem öltözéke, sem pedig magatartása nem ütött el a hozzá hasonlókétól. Már messze kint járt a szomszéd határban, amikor megállt és körülnézett. Kínos gondolatoktól megszabadulva, csak most vette észre a gyönyörű napsütést, a csodás természetet. Körülötte mindenütt gabona ringott. — Dús termés mutatkozik — gondolta s újból kilépett. — Vagyunk az új rend katonái, vagyunk az eljövő sereg, — dalolta a forradalmi indulót. Dalolta, fújta a nótát, s már a város közelségét érezte, amikor hirtelen megállt. A hatalmas búzatáblát nézte, az uraságét, Akaratlanul is a zsebébe nyúlt. Csak a megszokott fillérek verődtek össze benne. De arcának komolysága csakhamar mosolyra fordult. — Gyalog mész és a pénzre gondolsz — mondta nevetve és túltette magát minden egyéni gondon. A huszonöt proligyerekre gondolt, akit várt és akik őt várták. A Vágvecse és a Sókszelöce közti ligetre, a folyópartra. — Igen, az lesz valami ... Csak már itt lenne a nap. Kugler János Várta, nagyon várta a napot. Majd újból az előkészületek jutottak az eszébe. — A sátrak, az élelem, az elvtársak, akik segíteni fognak huszonnégy napon át, és a főzés — tűnődött a dolgokon. — Minden a legnagyobb rendben... A város szélén újból megállt. Leporolta elnyűtt ruháját és egyenesen a Munkásotthon felé tartott. Az egyik üzlet előtt kéz érintette a vállát. Hátranézett és elmosolyodott. — ő az, mégiscsak ő az, eljött. És Steiner Gábor, a harcos, a tanító, szelíd hangon kezdte. — Tehát minden kész, az engedély is itt van — és egy lepecsételt levelet húzott ki táskájából. Csak vigyázzatok a gyerekekre, nagyon vigyázzatok — és már búcsúzni készült, amikor újból a fiatalemberhez fordult. — És te, János... veled hogy van ? — A fiatalember a zsebébe nyúlt, a kínos érzés újból hatalmába vette. — Megint csak ez az apró... — De gondolkodásra nem sok ideje maradt. Vontatottan, de mégiscsak elfogadta a felkínált pénzt... ... Csodálatos szép napra ébredt a kis tábor. Csillogó víztükör, ragyogó napsütés és madárének köszöntötte a reggelt. Ötödik reggel — hallatszott az egyik sátorból, óh, de szép! És már reggelihez sorakozott a kis csapat, amikor a tizenkét szurony felvillant a reggeli fényben. — Ki itt a vezető? — A termés FÄBRY ISTVÁN: nincs Gömörnek, de még Bodrogköznek, Csallóköznek sem őslakosa, aki ne ismerné nevét. S milyen fiatalos még ma is. Igazi kommunista, kit nem törhettek meg az ütlegek, a börtönök, a harcos hétköznapok. Szemében Fábry István ma is ott lobog az örökké mosolygó, becsületes, kamaszos tüzes fény. Pedig már életének delén túl van. Csak homlokán gyűjtötte rendre redőit, s festette szarkalábait szeme alá az Idő. Ifjú kommunista múltjáról úgy beszél, mintha csak tegnap történt volna minden. Arca pipacsszínt játszik, míg egyszerű, tisztán csengő szavakkal elmondja emlékmezejének megannyi tarkaságát: a harcot, a krasznahorkai pionírtáborozást, a pelsőci ifjúmunkások konferenciáját, a röplaposztást, a nyomort, az éhezést, a lebukást, a rozsnyói Töretlen akarattal... jó lett Az eső fontos a terméshez, de röpcédula-esővel is jó termést érhetünk el. Legalábbis erről győz meg minket HÜBSCH SÁMUEL minden szava, amint a múlt idők egyik momentumát ragadja ki. Ma Érsekújvárott dolgozik a városi kommunális üzemnél, üveges és képkeretező. A huszas évek elején azon-HUbsch Sámuel ban Bratislavában dolgozott, itt vette ki részét a Kommunista Ifjúmunkás Szövetség harcaiból, Hagy harcok voltak akkor a nagyobb kenyérért és a mai rendszerért. Ö is kivette belőle részét. A katonák között kellett terjeszteni a párt, a haladás eszméit. A katonák között sok olyan egyén volt, akik rokonszenveztek ugyan a Kommunista Ifjúsági Szövetséggel, de tevékenyen nem vehettek részt a politikai életben. Vigyázott erre a burzsoá köztársaság minden katonatisztje és rendelkezése. Viszont mégis akcióra kellett szólítani a katonákat. Fenn kellett bennük tartani azt a tudatot, hogy küzdeni és minden lehető módon harcolni kell a jobb jövőért. Egy ízben más lehetőség nem volt, egy fontos ügy alátámasztására röpcédulákat kellett eljuttatni a kaszárnyákba. Az őrségen keresztül nem mehettek, hiszen kaszárnyába nem engednek be akárkit. De mégis be kellett jutni a laktanyába, az agitációs anyagot és a röpcédulákat mindenáron be kellett vinni. Ezt az ifjúmunkások tudták legjobban végrehajtani. A fiatalok csoportjában ő is résztvett a terjesztésben. Nyár volt, nyitott ablaknál aludtak a katonák. Az ifjúmunkások, egy jó alkalommal egymás vállára álltak és úgy jutottak be az ablakon. Teleszórták a szobát röpcédulával és az előbbi módszerrel sorra következett a többi szoba. Egy tizedesi rangjelzéses kabát zsebébe egyet pedig belecsúsztattak. Később derült ki, hogy Prikovszky Béla tizedesé volt a kabát, aki ma is él, Cseklészen cipész. Másnap természetesen nagy felfordulás volt a kaszárnyában, káromkodtak, dühöngtek a tisztek. A tizedes kabátjából is előhúzták a röplapot. Kékültek dühükben a századparancsnokok, hogy enynyire sem tudnak -éberek lenni. Dühükben Prikovszky Bélát lefokozták közlegénnyé. Meg is maradt közlegénynek és később beállt a nagyobb kenyérért harcolók sorába. A röpcédula-esőnek is van tehát eredménye, haszna, ha olykor le is fokoznak miatta valakit. Vidám, nyílt tekintet, megfontoltan kiejtett szavak, az egész férfi csupa akaraterő. Túl van élete delén, de Érsekújvárott az idősebbek még ma is csak Karcsinak szólítják BLAHO KÁROLYT. Ez természetes is. Ott nőtt fel az idős elvtársak mellett, ők nevelték ifjúmunkássá, komszomolistává, kommunistává. Tőlük kapta az első feladatot... meg a többit is. Ök vezették be a mozgalomba. Rég volt. Emlékezzünk! A diákok felsorakoztak és kivonultak az utcára, hogy növeljék az emberi bánásmódért harcoló tanoncok sorait. KI várta volna ezt a jólnevelt diákoktól? Az iskolában választások előtt az egyik tanár elrendelte a próbaválasztást. Megdöbbentő eredményt kapott. A diákok túlnyomó többsége a kommunista pártra szavazott, Vajon ki agitálhatott a tanulók között? S mekkora volt a felháborodás az urak között, amikor valahonnan kiszivárgott a hír, hogy a Bata-üzemben, ahol minden szervezkedés tiltva volt, Komszomol-szervezet működik. Vajon ki szervezhette és kik a tagjai? Nem akadt áruló. Sem akkor, sem később, amikor lapjukat, az Ifjú harcost terjesztették. Önkéntes vállalkozóra volt szükség, üzenetet, titkos postát, utasítást vinni Párkányba, Ipolyságra, Lévára az elvtársaknak. És Karcsi éjjel, szakadó esőben taposta a kerékpár Blaho Károly pedálját, mert az ilyen időben volt legbiztonságosabb a hírszállítás. Az érsekújvári ifjúmunkások harcos útját felvonulások, május elsejék, sztrájkok, spartakiádok, éhségmenet, plakátragasztási akciók jelezték. Ebben a harcban érett ő is, az önkéntes ifjúmunkás kommunistává, vezetővé. A bizalom és a megbecsülés megnyilvánulása, hogy ma a nemzeti bizottság elnöke. E tisztségen keresztül ismeri az ifjúság is. Tudják, hogy barátjuk. Elősegítette a két szövetkezet egyesülését, s a nemzeti bizottság tanácstermében alakult meg a szövetkezet CSISZ-szervezete is. Itt találkoztak, szórakoztak a fiatalok mindaddig, amíg elkészült a szövetkezeti klub. Ö, aki ma is emlékezetében őrzi a munkásotthonban tanult dalokat, igen jól tudja, mit jelent egy helyiség az ifjúságnak, S ha néha felidézi a múltat, a titokban megtartott konferenciákat, az éhségmenetet, a munkanélküliséget, mindezt azért teszi, hogy még jobban éreztesse a fiatalokkal a múlt és jelen közötti különbséget. — Nehéz, de szép munka volt — így jellemzi szerényen évtizedek harcát, önfeláldozását. Szavaiból hiányzik az öndicséret, mindig az eseményekről, az elvtársairól beszél. A hajdani Komszomol-tag az ifjúság barátja maradt, s az akarat, mely ifjú korában fűtötte, az elvhez való ragaszkodás töretlenül és szilárdan él benne ic ni csábiim 1» «II láSHIlPii mmmasttéi &?/m rmm mm mm ~ * ....... v. ,/.***. fcttaftMítti&áG *< # Képünkön az egykori szlovenszkói ifjúmunkások lapjának fejlécét láthatjuk. (A párttörténeti intézet archívjából). hangzott a kérdés. — És János a kiadott engedéllyel a parancsnok elé lépett. Ez nem érvényes. Itt a másik, — nyújtotta át a járási főnök levelét. A megrémült gyerekek a vezetők mögé bújtak. De a hatalom ellen egyelőre ők sem tehettek semmit. Tizenkét szuronyos csendőr és huszonöt gyerek. Könny ült a kis emberpalánták szemében, de a nótától újból felcsillogott szemük. — Vagyunk az új rend katonái, vagyunk az eljövő sereg, — dalolta a kis csapat és a járási főnök jóvoltából ott hagyta kedves kis táborát. A kis tábor vezetője, az ifjú komszomolista, KUGLER JÁNOS, elvezeti a csapatot. Kedves vendégei voltak a minap szerkesztőségünknek. I Hat olyan elvtárs, aki immár három-négy évtizede harcol a szocializmusért vívott küzdelem első vonalaiban, i Egykor a Csehszlovák Komszomol nevelte őket, ott estek át a forradalmi tűzkeresztség nehéz óráin. Ebben a harcban megedződtek, éveik száma is gyarapodott, de szívük forradalmi lángjából mitsem veszítettek. Ma is joggal fiataloknak érzik magukat. Sokat meséltek a múltból, sokat tanultunk tőlük. Reméljük az elkövetkezendő hetekben alkalmuk nyílik visszaemlékezéseik részletesebb ismertetésére. Az egykori Komszomol-tagok és Ifjúsági Szövetségünk jelenlegi tagjainak ezen találkozása is bizonyítja, mennyire egyek vagyunk, mennyire őrzii a CSISZ a Komszomol forradalmi hagyományait. Szeretnénk, ha ők is éreznék, hogy az általuk megkezdett mű jó követőkre talált.
