Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-12-05 / 49. szám
ÄKÄCZ LÄSZLÖ: KETESTE No nézd csak azt a kékruhást! Egész csinos! Kicsit molett ugyan, de úgyis az a zsánerem Felfésült kontya van, és nagymasnis nylon ruhája. Ráadásul pisze is. Most idenéz. Biztosan észrevette, hogy figyelem. Ogy látszik, mégis érdemes volt eljönni ide, ma este. Ha a srácok nem piszkálnak annyit a műhelyben, biztosan otthon maradok. Különösen az a táskarádió-hangú Varga öcsi szekál folyton. Persze — mondják — az érettségizett szakmunkás úrnak derogál a mi társaságunk! Ha meg velük megyek, akkor azon akadnak fel, hogy kikkel táncolok. Azt mondják, hogy engem csak a jól nevelt nylon virágok érdekelnek. Hát tehetek én arról, hogy mindig ilyenekkel akadok össze? Különben az ilyenek közt is akadnak rendes lányok. Ez is biztosan az! Varga öcsiék most is az ajtóban állnak Nem megyek oda hozzájuk. Biztosan azt figyelik, kit kérek majd fel. Ogy látszik. észrevették a kékruhást, mert gúnyosan összemosolyognak. Ha nem fociznék együtt velük, most összetörném a képüket. Azért is fel fogom kérni! Nem érdekel ez a hülye banda! Megigazítom a nyakkendőm, aztán odalépek. — Szabad? — hajlok meg, és bemutatkozom. A szája kicsit vastag és kissé nehezen táncol. Jól meg kell fogni. — Maga mindenkinek ilyen érthetően mutatkozik be? — kérdezi és rámnéz. — Igen! — mondom — szedetem, ha a nevemet is tudóit-« Táncolunk tovább. Egészen kicsi a füle, és szépek a fogai. Kár, hogy a lábát nem néztem meg az előbb. — Tegeződhetünk ugye? — mondom — mert én senkit sem tudok magázni. — Jó! — áll rá könnyen. — Egyébként én is itt dolgozom az üzemben. — Még nem láttalak, pedig én mindenkit ismerek. — Két hete vagyok csak itt. biztosan azért nem találkoztunk. • — És miért csak most jöttél ide? Hamarabb is felvettek volna! — Tudod, most érettségiztem, de nem sikerült bejutnom az egyetemre. — Szóval kartársnő! Én két évvel ezelőtt jártam ugyanígy. Egyébként nagyon tetszik, így közelről még mutatősabb. Különösen a szeme szép. Meg olyan közvetlen és nem kapja el a tekintetét, ha egy kicsit jobban ránéz az ember. A zenekar elhallgat. Leülünk a fa! mellé. Szorosan melléhúződom és kitartóan nézem az arcát. Most egy kicsit zavartan visszanéz, mintha kérdezné, mit nézek annyira, de nem szól egy szót sem. — Te — mondom neki —, kivel vagy itt? — A nagybátyámékkal — feleli —. ő itt a főkönyvelő. — A Kemenesékkel? Jól ismerem a Pista bácsit: — Szóval akkor nem kísérhetlek haza? — kérdezem később, és meg akarom fogni a kezét. — Te mindig ilyen gyorsan szoktad elintézni az ilyesmit? — tér ki a kérdés elől, és arrébb húzódik egy kicsit. — Nézd! — mondom neki — jobb az ilyesmit minél hamarabb tisztázni, és különben sincs már sok idő a bál végéig. Éjfélkor vége lesz. Szóval igen vagy nem? — Ne haragudj, de nem! A Pista bácsiékkal megyek haza! — És holnap? — csapok rá. — Holnap? Holnap nem tudom! — És mikor tudod majd ? — Várj egy kicsit! — mondja, és elkéri a fésűmet. Ez mindenesetre jó jel. — Nem akarsz inni valamit? Gyerünk a büfébe! — mondom aztán. — Jó — feleli — amúgyis szomjas vagyok. Átmegyünk a termen. Kicsit hátramaradók. A lábát akarom megnézni, de nem sikerül. Túl bő a szoknyája. Varga öcsiék ott állnak az ajtóban. Nem is nézek rájuk. nek a szónak. Na, mindegy! Hallgattunk egy kis ideig. — Voltál is náluk? — kérdezem aztán. — Nem, de sokat mesélt a szüleiről. Egész egyszerű emberek. Azért nem is mentem el hozzájuk, hátha csak feszélyezném őket. Ugye jól tettem? — Jól! — mondom minden — Rendszerint nyolcra! ér — És ha egyszer kimarad- j, nál? * — Nem lehet! Tudod, én nem csinálhatom meg azt, amit mások! — mondja, és jelentőség- * teljesen rámnéz * « Aztán megint hallgatunk egy <x sort. — Jó ez a likőr! — mondom. ^ hogy szóljak valamit. ^ — Jó! — feleli és azonnal ^ iszik is egy csöppet. ^ Nézem a kabátját. Gallérján ^ fehér virág van. Ogy néz ki ott. mintha kék földből nőtt volna ki. Sápadt, vértelen. de a szir- & mai a kínosságig szabályosak. Aztán észreveszem, hogy ő a kezemet figyeli. Látszik rajta <i egy kis feketeség, de az nem ^ olaj, az már én vagyok. Min- ^ denkié ilyen a műhelyben... Megfordítom. Hadd lássa mind a két oldalát. — Te régóta dolgozol ilyen beosztásban? — kérdezi, s ér- * zem. hogy ügy kereste az utolsó szavakat. •» Gondolkodom egy pillanatig, -jz — Már régen — mondom -ö aztán, és most tényleg úgy ér-- <r zem, mintha azóta lennék ott. & Hétkor mondom hogy me- -K hetnénk. -te — Jó! — egyezik bele kész- ^ ségesen. ^ Ahogy megyünk kifelé, most látom csak, milyen jó lába van. ^ Odakint gondolok egyet és a ^ vállára teszem a kezem. Épp * egy villany alatt haladunk el. -6 Jaj, de modortalan vagy! — ^ mondja, és lelöki. ^ Aztán egy sötét kapualjhoz ^ érünk. Elém áll és simogatni kezdi a kabátom hajtókáját. — Na, ne haragudj! — * mondja, és felém csücsöríti a * száját. Vagy jó negyedóráig ott álldogálunk. Mikor elindulunk, -tt nem érzek semmit, csak az <i agyonfésült hajára emlékszem. ^ Útközben összeér a kezünk, .g ér ér ér ér ér ér ér ér ér ér ér ér ér -6 él ér ér ét ir ir ér il ÉNY1 LÁSZLÓ' ÉLET Visszafelé már kézenfogva jövünk. A bál végéig csak vele táncolok. — Szóval holnap? — kérdezem tőle éjfél előtt. — Hát — néz rám a szeme sarkából — ha nagyon akarod? — Persze, hogy akarom! Jó lesz hatkor a Mókus előtt? — Jó, de nyolcra otthon kell lennem! Hazafelé egyedül megyek. Végigfütyülöm az egész utcát, és szeretnék bekopogni minden ablakon. Hülye srácok! Még hogy egy ilyen nő nem lehet rendes! Igazi angyal! Másnap hat előtt ott vagyok. Ő tíz percet késik. — Azt hittem, már nem 'is jössz! — mondom neki —, és jó alaposan megnézem. Kék kosztüm van rajta, meg rózsaszín kalap. Most is nagyon csinos, de most valahogy másként. — Hova menjünk? — kérdezem. — Ide a Mókusba, nagyon jó hely! — mondja, és rámmosolyog-Én inkább sétálni akartam, de Így is jó. Beülünk egy s^rokasztalhoz. — Mit kérsz? — kérdeztem tőle. — Mindegy! Amit te! — mondja aztán kedvesen. — Vóltál már itt? — kérdem tőle, míg kihozzák a likőrt. — Csak egyszer! — feleli — és nagy szemeivel körülnéz a teremben. — Fiúval? — Fiúval! <— mondja kis szünet után. — Most mi van vele? — Nem tudom, valahogy elmaradt. Pedig egész jómegjelenésü fiú volt. Különben hasonlított egy kicsit rád — teszi hozzá később. — Szerettél vele lenni? — faggatom tovább. — Csuda tudja! Kicsit zárkózott volt, meg tudod, nem volt társasága. Ezt is a társaság érdekli? Ezt nem bírom némelyik nőben. Az embernek legyenek jó barátai, jó ismerősei, de ne „társasága". A fene tudja, valahogy olyan rossz íze van enmeggyőződés nélkül. — És ő járt hozzátok? — Volt néhányszor, de mindig olyan furcsán viselkedett, mindig jónapot köszönt. Meg tudod, más ilyen problémák >s voltak vele. Anyukám nem is nagyon szerette, hogy vele járok. Elgondolkozva bólintok néhányat. Most tökéletesen el tudom képzelni az édesanyját. A likőr mellé szódát is kaptunk. A buborékok az előbb még vígan táncoltak, de most már lecsendesedve, lassan odatelepszenek a pohár falához. — De beszéljünk most már másról! — mondja, és megigazítja a haját. — Hányra szoktál hazamenni? — kérdezem. Arrébb húzom egy kicsit, de ő belém karol. Most már nem húzódhatok el. A kapujukban vagy öt percig * bűcsúzkodik. ét — A jövő vasárnap majd be- ét mutatlak a szüleimnek! — ét mondja és megsimogatja az -tt arcom. — Csak aztán illedelmes <; légy! — teszi hozzá, és nylon kesztyűs kezével megfenyeget. •* Nagyot nyelek és nem szólok * egy szót sem! Csodálkozva néz # rám, aztán beszalad a kapun. A lépcsőről még visszainteget. ^ Én csak állok zsebredugott # kézzel. Nézem a kapujukat. Zöldre ^ festett, vékony, kis vasrácsból van. Csupa ciráda meg kacskaringó. Ha megráznám, szét- ét potyogna az egész. ét Aztán csapok egyet a levegőbe, és elindulok. haza.^Ahogy •» távolodom a háztól, egyre ét könnyebbnek érzem magam. ét összekacsintok a csillagokkal, s magasra ugorva belefe- ír jelek egy lelógó faágba. Ha -{i látna, most még Varga öcsi 'S ét meg lenne elégedve velem... ‘t ér Én szeretem a csodakék eget de hagyjátok a kék éget szeretni Én szeretem a kicsiny gyermeket de hagyjátok a gyermeket szeretni Én szeretem a szűz fehér havat de hagyjatok a szűz havat szeretni Én szeretem a barna homokot de hagyjátok a homokot szeretni Én szeretem a szelíd ibolyát de hagyjátok az ibolyát szeretni Én szeretem a rántott borjúhúst de hagyjátok a borjúhúst szeretni Én szeretem a súlyos borokat de hagyjátok a súlyos bort szeretni Én szeretem a réti halihót de hagyjátok a halihót szeretni Én szeretem az asszonyok szívét de hagyjátok a szívüket szeretni Én szeretem a tűző nyári fényt de hagyjátok a nyári fényt szeretni Én szeretem a versek ritmusát de hagyjátok a verseket szeretni Én szeretem az élet zsivaját de hagyjátok az életet szeretni íjár Szelíd nyári este járok egymagámban álmodozva iák közt nevet a világ szelíd orgonák közt jár a vér a sanda lopakodó fák közt szunnyad a szilánk Lenni élni tenni járni megfoganni mellettem a dombon barmok a rögök nyár van zakatol az élet leng a búza milliónyi kalász ércbe költözött Végülis megérünk eljutunk a célba megszedjük a fürtöt miénk lesz a nyár s fütyülünk a dombon halihó s nyakunkba zúgó nyári fényként ömlik a kalász étérérérértrérérérérérétér-üir *☆ * ét -ti ér ér ér Irodalmi színpad kapunyitója Vártuk, nagyon vártuk, kíváncsian és kicsit, félve is. Valami újró' az új kifejezésmódról van szó nálunk. Első nekikezdés, úttörés a csehszlovákiai magyar műkedvelő színpadokon. Mint minden útkeresésnek buktatói is vannak az előadásnak, de ezek a buktatók nem olyan nagyok, hogy az előadás egésze törést szenvedne. Talán úgy mondanám, hogy szépséghibák. De miről is var szó? Néhány hónappal ezelőtt kezdték meg a dunaszerdahelyiek az Irodalmi színpad szervezését. Tanítók, CSISZ-tagok, üzemi és szövetkezeti munkások verbuválódtak össze, hogy a költői mondanivalót felhasználva valljanak egy harcos korról, hirdessék a színpad deszkáiról az igaz szót. A sok fáradságos munka után november 23-án a dunaszerdahelyi művelődési ház irodalmi alkotókorének művészeti fóruma megtartotta az első bemutatkozó előadását. A bemutatkozó előadás első részében irodalmi — zenés öszszeállítást láthattunk „Zászlónk vörös mint a láng" címmel. A második részben Barta Lajos: Tavaszi mámor című egyfelvonásos drámáját adták elő a dunaszerdahelyi műkedvelők. A műsor első felében össze-válogatott versek a harcokban megedzett kommunista pártról, a szabadságról, az őrtálló katonáról, a testvériségről, a békéről és a kommunizmust építő emberről szóltak. Szovjet, magyar, szlovák és csehszlovákiai magyar költők versei sorakoznak egymás után. folynak eggyé egy egységes mondanivalóvá a kitűnően megoldott rendezésben. Suchý Emil, a műsor összeállítója és rendezője a zene és a fényhatások segítségével tökéleteset nyújtott A technika felhasználásának eszköze; diafilmek és mozgóképek alkalmazása bevált. A két vetítővászon felhasználása jó A mozgó- és állóképek ügve6 kombinációja az élőszóval együtt teljessé tette az előadást A tizenkétéves iskola szavalókórusa A pártnak és a Sarló kalapács című versnek előadásával aratott osztatlan sikert. Csak dicsérni lehet azt a kezdeményezést. hogy a rendező szavalókórust 's iktatott az est műsorába. A szavalókóiusban fellépő CSISZ-tagok ma rr.ég csoportban hirdették a költői mondanivalót, lehet hogy közülük néhányan a legközelebb mint önálló szavalók lépnek fel. Az ismert szavalókon Fodor Lászlónén, Szilva Erikán és Érsek Györgyön kfvü! új arcokkal is találkozhattunk. Božena Blahová nagy sikert aratott Andrej Plávka: Májusi ének című versével Brunner Tibor nemcsak jó színész, de a mostani fellépésével arról tesz tanúbizonyságot, hogy jó szavaló is A Párt előtt című verset olyan átérzéssel adta elő, hogy valóban minden szava meggyőző volt. Pátosz nélküli, meggyőző hangú előadás volt. Vörös Erzsébet, Esztergályos Gabriella, Puha Imréné. Gyurcsik Józsefné, Tóth Rózsa. Jozef Nižňanský, Babusek Károly, Hodossy Dezső fellépése arról tesz tanúbizonyságot, hogy városainkon és falvainkon sok olyan tehetség van, aki a verseknek hű tolmácsolója lehet, ha van egy rendező, aki szakszerűen irányítja munkáját. A filmrészletek összeválogatása is nagyban hozzájárult az est sikeréhez és kitűnően aláfestette az egyes versek mondanivalóját. kifejezte ezeknek alaphangulatát. Gondolok itt elsősorban a Májusi nap című versnél felhasznált filmrészletre. Azt azonban meg kel! jegyezni, hogy egyes helyeken a kevesebb vetítés többet mondott volna. Néhol a vetítés hosszúsága elvonta a nézők figyelmét. Az egyes versek zenei aláfestése nem volt mindig a legmegfelelőbb főleg a pontatlanság következtében. És még valamit. A szavalatok közé nem ártott volna néhány rövid elbeszélést beiktatni, hogy ezáltal még színesebbé váljon az előadás. A felsorolt apró fogyatékosságok ellenére csak dicsérni kell a dunaszerdahelyi kezdeményezést. Az első bemutatkozásuk arról tanúskodik, hogy az út helyes, amelyen elindultak. Az Irodalmi Színpad teljesíti a küldetését, akkor, ha továbbra is olyan lelkiismeretesen készülnek az elkövetkező bemutatókra. Vajon lesz-e követője a dunaszerdahelyi kezdeményezésnek ? CSIKMÄK IMRE I
