Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-11-21 / 47. szám
FÉLTÉKENYSÉG Lassan bealkonyodott. Erősödő szél támadt odakünn, és úgy fütyült, mint februárban, amikor havat zúdít az ember nyakába Éva kinyitotta az ablakot és idegesen nézett le a városra. Felért hozzá az utca zaja, a villamosok csengetyüinek vad csilingelőse amint végigrohanjak a lámpák ide-oda vetődő fénye alatt Kormos füstfélhök úsztak a házak felett, s a szálló szürkülettel homályba burkolták a szemhatárt. Nézte a siető embereket. A járásukat, léptüket figyelte, nem jön-e valaki a belváros felől, akinek a mozgása ismerős lenne számára ... A sok járókelő azonban, mind idegen és ismeretlen volt. Elnézett a Kabló-üzem felé, aztán az órájára pillantott. Hét óra múlt. Bélának már két órája itthon kellene lennie! Hol késhet? Már megint értekezlet? Röpgyúles? Azt szokta mondani!... Igazolja magát, igen, de hogyan ?! Nem néz a szemébe, valamit rakosgat a táskájában, s úgy szűri fogai között a szót: ..Szivecském, ne haragudj, értekezlet volt!“... Máskor meg: „Drágám, az egyik kollégámnak volt születésnapja. Nem tehettem, hogy ne menjek egy pohár bort inni az egészségére!“ __ Igen, így, mindig, mindig így igazolja magát. Hát ebből most már elég legyen! Neki is vannak ismerősei, barátnői, munkatársai, ők is születtek, névnapjuk is van, s ő mégsem ült be velük még egyszer sem a cukrászdába! Ügy robbant ki Évából a keserűség, mint a hegy mélyében rejlő gáz, amelynek hatalmas ereje legyőzte a fedökőzet ellenállóképességét. Igaz, mindez csak az agyán, az idegein cikázott át. Elzsibbasztotta, bénító kábulásba ejtette, hogy a másik pillanatban ismét lázadóvá, világot átkozóvá tegye Mert nem igazság az a földön, hogy az emberekben a jó tulajdonságok mellett csalárd, önhazudtoló szándékok is vannak. Minek oltott belénk a természet, az élet rosszat, ahelyett, hogy csupa jó tulajdonságokkal ruházott volna fel bennünket. Mennyivel szebb lenne az élet, minden ember élete! A hűség, amelyet szerelemtől átforrósodott szívvel esküdtünk, minek van elfeledve! Ismét végigkutatta az utcát, férje érkezését várva, hogy a hiábavaló várakozásért ismét kirobbanjon. A hűség és a hűtlenség gondolata kínozta. Az idők múlásásanak egymás oldalán leélt napjaiban nem gyengülnie, de erősödnie kellene . . És az egyik élettárs hűtlenségével minek teszi próbára párja hűségét?! Mert Béla ezt csinálja! Ezt a játékot űzi vele már harmadik hónapja, ki tudja miért... Ez cikázott át villámként Éva agyán, mialatt vakon bámult ki az egyre sűrűsödő sötétségbe. Hirtelen úgy érezte, hogy idegenné válik számára a város, amely most elvette tőle a férjét. Pedig már régóta itt él. Négy évig készült itt hivatására, a vegyészeti pályára. Faluról jött, . a Csallóköz tenyérsíma rónaságáról. Ott melengette szüleivel a tervet, az álmot, hogy a főiskolára megy. Talán soha olypn boldog nem volt, mint amikor felvették az egyetemre... Amikor elvégezte a főiskolát, s kezébe adták a diplomát, a kis szíve úgy örült, úgy ficánkolt a nagy boldogságtól, hogy már-már attól tartott: nem fér el ott a keble mélyén. Az édesapjának, régi cseléd embernek, mások lábakapcájának is a könnyei potyogtak Sírt, zokogott — örömében. — Te majd megmintázod most már a földjeinket, hogy a lapos dűlőben is búza teremjen. Az idő végtelen nagy kerekét márcsak így gondolatban forgathatja vissza az ember. Igen, márcsak gondolatban. Hogy hívták akkor! Az apja, anyja, Csáki elvtárs, a szövetkezet elnöke, s az egész falu. És ő nem ment. Megmakacsolta magát, mint a bivaly, amely a nagy melegben ha elterül a pocsolyában, nem hall, nem érez, nem hajlik semminemű bíztatásra sem. Ő is ilyen volt. Tunya, önfejű és makacs. Az anyja sírt, az apja szidta, korholta, a szövetkezet elnöke meg könyörögve kérte a maradásra. KOVÁCS MIKLÓS Azóta csoportvezető, sőt agronómus lehetne!! De nem lett. Itt maradt a városban. Igaz, megbecsülik, szeretik itt is! Egy kutatóintézetben dolgozik, ahol különféle mezőgazdásági vegyszerekkel kísérleteznek. Ha valamilyen új oldatot találnak fel, a faluja az első, ahová szállíttat. Ajánlja nekik'; használ-ják, jő tesz, nem vallják kárát! Ezt a munkát kezdte meg két évvel ezelőtt. Nem ment haza a falujába, hanem ittmaradt egy emberért — Béláért. Béla akkor már segéd volt a gyárban. Megszerették egymást és öszszeházasodtak. Család ugyan még nem volt, először a lakást rendezték be, spóroltak, gyűjtögettek, mint a szarka. Egy motorkerékpárt kellene még venni — gondolta olykor-olykor, ha a falujára, az övéire gondolt. Gyakrabban lemehettek volna már eddig is. De pénz arra még nem volt, másra kellett, mindig fontosabbra ... Mennyit is álmodoztak már azóta, hogy összekerültek !... Két éve, igen! Jaj, valóban két éve, éppen ma két éve! — eszmélt hirtelen meglepetéssel Éva. Nem is tudta, mi volt az, ami elterelte a figyelmét az idő múlásáról. Mindig volt valami komoly ok. Egyszer a munka, máskor meg más. Mint az áramütés, úgy érte az eszmélés pillanata, s a szívében még nagyobb üresség támadt az egyedüllét tudatára. Pedig eddig még semmi sem történt az életükben, ami megbolygatta volna boldog házaséletük egyetértését. Egyformán érdekelte őket a másik munkája, beosztása, munkaköre. — Mi is történhetett Bélával ? Szerencsétlenség ?! . : . Ah, nem, akkor már régen értesítették volna, — hessegette el magától a rémítő gondolatot. Ez még nem fordult elő .. Fél kilenc, pillantott ismét az órájára. Már három hónapja tart ez a meg-megismétlődő késés, de ilyen későig még sohasem maradt el Béla. Hetente háromszor-négyszer egy-két órát... önmagában sokszor kereste már a késés valódi okát, de nem, sohasem mert sokáig foglalkozni vele. Hűtlenség ? ... Sokféle nő van igaz, tudja, de ..., de Béla nem ... Az utca ott lent — az ötödik emelet magasságából ítélve — csendesedett és Éva nem tudta, nem merte végiggondolni Béla késésének okát. Karjai meggémberedtek az ablakpárkányon. A lelke, az idegei, az érzései fásult zsibbadásban sajogtak. Végigbotorkált a szobákon, mint egy alvajáró és sarkig tárta az ajtókat. A lakás új berendezése, a bútorok, amelyekben sokszor olyan hosszan elgyönyörködött, most mind elszürkültek a szeme előtt. Vagy talán a bánat fájdalmának szürke köde esett a szemére ?... Hangtalanul sírt, miközben a hármas-szekrény tetejéről leemelte a nagy, barna utazóbőröndöt, hogy néhány ruhadarabot csomagoljon bele. Hazakívánkozott ebből az ellenséges idegenségből. Még csak egy sort sem hagy üzenetül maga után!... Ha Bélának jobb ott.. jobb mással... Elmegy. Ő nem kéri számon többé a késését. Ha neki már unalmassá vált a házasélet, ha ..., ha megunta a feleségét, maradjon ... Élje világát! Nem háborgatja többet. 1 A bánat, a fájdalom mázsányi súlya nyomta a vállát, tépte, cibálta, marcangolta a szívét. Tagjai elnehezültek, s valami idegenszerű ájulás környékezte. Az egyik pillanatban vad forróság öntötte el egész testét, s utána mintha jeges hullámok árja zúdulna rá. Tüzes karikák vilióztak sebesgyors forgással a szeme előtt. Hirtelen a halált kívánta. Szeretett volna meghalni, hogy Bélát megbüntesse ... De, mi haszna, ha ö már nem lenne ezen a földön ... Béla talán örülne is. Élhetné nyíltan tovább azt az életformát, amelyet most titkol a felesége előtt. Talán a második héten már ide is hozná a szerelmeit. Talán többet is ... Valaki mintha halkan, vigyázva kulcsot illesztett volna az előszoba zárjába ... Mint az áléit az ájulás feneketlen mély ségéből sejtette csupán. Ügy mint mikor mélyen alszik a: ember, s csak sejti, álmodja f körülötte történő dolgokat. Ocb sem fordult, a szemét sem emelte a belépőre. Minek üdvözölné! Nézze keresse rajta idegen szerelmek tiltott bűnfoltjait ? Ereje elhagyta, s a késésért sem kérte számon. Ebben a zsibbasztó aléltságban érezte, hogy két kar fonódik a dereka köré. Nem vo1' ereje lefejteni az ölelést. Pe dig nem kívánta. Béla olyan idegen lett előtte, mintha soha soha nem ismerte volna, Pedig a karok szorító gyűrűje majdnem a szívét szorítja ki. Béla a haját, majd az arcát és a szemét csókolta. Amikor észrevette, hogy Éva sír, gyengéden, babúsgatón, szíve egész melegével magához vonta. Éva csak akkor vette észre, hogy Béla nyakig olajos, maszatos. De . . . de akkor . .. így talán mégsem ... — mentette hirtelen Bélát egy feltörekvő érzés a szívében. És az a gyönyörű csokor szekfű, amelyet Béla — mint valamikor az első találkájukon — zavartan még mindig a kezében szorongatott. — Engedd meg, hogy házasságunk két éves évfordulóján egy vallomással és egy csokor virággal ajándékozzalak meg — rebegte Béla, s a szemében a boldogság fényei égtek. Éva csak most érezte igazán, hogy egy végtelen nagyot fordult vele a föld. A könnyek is úgy tódultak elő éjfekete széniéből, mint a tavaszi ár... A könnyek fátylán keresztül olyan szépnek látta hirtelen a kis szobát, a bútorokat, az életet, mint még soha eddig. Ez az ember, akinek a hűségében kételkedett, virággal köszönti. Nem feledte el a mai nap ünnepélyességét sem. Vagy ... vagy talán csalás, ámítás az egész ... ? Az ... az nem lehet! A házassága évfordulóján nem színészkedhet az ember!.. — De akkor hol voltál eddig ? Minek késtél megint ? — tört ki Évából a szemrehányások áradata. Erre Béla egy forró, szerelmes csókkal némította el az ajkát és egy papírt húzott elő a belső zsebéből. — Egy újításon dolgoztam Szerkesztettem egy gépet amellyel lényegesen meggyorsíthatjuk a gumik hengerelését Meglepetésnek szántam, azért nem szóltam róla. Ma volt a próbaüzemeltetése. Jó lett, sikerült ... Most már meglesz a motorkerékpár, s lelátogathatunk néha apádékhoz is — tette hozzá még boldogan Béla és szeretettel, mérhetetlen ragaszkodással ölelte át a feleségét. Éva testét egyszerre olyan erős zokogás rázta meg, hogy Béla ijedten nézett az arcába. De ezek a könnyek a boldogság és az öröm könnyei voltak már és nem a bánaté. Odasímult férje erős. oltalmazó karjaiba s egyszerre' megbékült az emberekkel, a világgal — mindenkivel. "Drága Múltunk és jelenünk őrzője. Ha Prága utcáit járod, maga a történelem szó! hozzád, ha Prágát végignézed, az ország szívének dobbanását érzed. Ebben a házban rendezték be 1954-ben a Klement Gottwald Múzeumot. A harcok országútján Múzeumok, képtárak termei várnak, hogy meglásd a múltat és értékelhesd a jelent. Két fiatal ál! a Vencel téren, egymás kezét fogják. A lány most kicsit bosszantja a fiút, valamin biztosan összevesztek Körülöttük a mozgó élet, külföldi diákok, és a kirándulók egy csoportja halad el. így rajzolódik ki előtted egy város ezerarcú színes forgataga. Hosszú volt az út a máig. a lányok örömteli mosolyáig, a galambokat etető ősz bácsiig, a megelégedett házaspárig, a fütyürésző musnkásfiúig. Hogy milyen hosszú? . Erre ad választ a Kl. Gottwald Múzeum gazdag anyaga, amely a munkásmozgalmi hagyományokat dokumentálja képek, illusztrációk és eredeti tárgyak segítségével. A múzeum lektorai, a történelem kitűnő ismerői vezetnek végig azon a húsz termen, amely gazdag anyagának segítségével megtanítja becsülni a piát. Kirajzolódik előtted az az út, amelyen a kisemmizett mi'liók hazataláltak. A kommunista párt zászlóbontását, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom visszhangját, a CSKP botsevizálását és harcát a fasizmus ellen, vagy a megszállás alatt kifejtett tevékeny-A látogatók nagy figyelemmel kát. ségét gazdag történelmi anyag bizonyítja. ' Hazánk felszabadítását és a felszabadulás utáni újjátépítés időszakát dokumentáló modellek, folyóiratok új és új ismeretekkel gazdagítják a látogatót. Amint azt a múzeum igazgatóhelyettese Čutková Mária elmondta, évente több mint 200 ezren látogatják meg a múzeumot. A szocialista munkabrigádok tagjai, a munkások ezrei, az 'školák diákjai jönnek, hogy nézik végig a kiállított tárgyamegismerjék a csehszlovák nép és harcos kommunista pártjának történetét. A múzeum emlékkönyvében lapozok. Külföldi látogatók nevei sorakoznak egymás után. Hadd idézzek a rövid bejegyzések közül néhányat: „A látott kiállítás tökéletes anyagismeretével, művészi megoldásával és szuggesztív mondanivalójával nagy hatást kelt! Tökéletesen érzékelteti a Csehszlovák Kommunista Párt munkásságát, küzdelmeinek jelentőségét és a nehéz harcok árán elért sikereit. Köszönöm az igazán figyelmes kalauzolást. Sokat tanultam belőle. Egy budapesti látogató“. Papírra vetem egy algériai diák keresetlen szavait, egyszerű vallomását: „Nagyon örülök, hogy megláthattam a Klement Gottwald Múzeumot, amelynek anyaga a csehszlovák nép hősi harcát ábrázolja". És így sorakoznak az emlékkönyvben a bejegyzések szovjet, francia, kínai és angol nyelven. Egyszerű emberek vallanak a látottakról, dicső múltunkról és gazdag jelenünkről. Elbúcsúzom az őszi ködbe bújt Prágától. A múzeum bejáratánál újabb csoportok sora-.. koznak, hogy néhány órán át végigjárják a jelent szülő múltat. CSIKMÄK IMRE Ezernyolcszáz ember él Eél községben, ezernyolcszáz emberszív dobbanása lüktet az újuló, szépülő falak között. Ezernyolcszáz ember művelődéséről, szellemi fejlődéséről, szórakoztatásáról kellene gondoskodnia a tömegszervezeteknek. A tömegszervezetek megtalálhatók a hivatalos kimutatásokban. A felettes hatóságok nyilván megnyugvással szemlélik ezeket a rovatolt papírlapokat, hogy íme milyen rendben van minden és talán észre sem veszik, hogy a Csemadok-tagok létszáma 70-ről 31-re és a CSISZ-tagok létszáma 178-ról 37-re csökkent. A fiatalok hátat fordítottak a falunak, a városi munkahelyek örömmel befogadták őket és senki sem kérdezi tőlük, amikor a havi ezernégyszáz ezer öt száz koronás fizetéseket felveszik, hogy: varsá 'vi László, a féli alapfokú iskola igazgatója. k és e9Y házaspárról — Mondd csak. kedves fiatal féli eltvárs, milyen tömegszervezetben dolgozol? Havi ezernégyszáz-ezerötszáz koronával már sok mindent megengedhet magának az ember. Például vehet gyönyörű motorkerékpárt, hogy esténként se kényszerüljön falusi életre! Vagy elmehet a kocsmába egy-két pohár sörre, hogy a Slovgn jövő heti esélyeit részletesen megvitassa társaival, s eleget tett a kultúra követelményeinek. A riporter tehát az anyagi pozitívumok mellett szellemi közönyt talál Fél községben. Mert az id. Lenk Bélák és Ürge Istvánok jó szándéka meddő marad, fáradozásuk, lelkesedésük hiábavaló és az ö példamutató munkájukon kívül csak a Varsányi házaspár érdemli meg, hogy tetteikről írjak. Varsányi László negyven esztendős, a féli alapfokú iskola igazgatója. A családi otthon ragyog a tisztaságtól, a Varsányi házaspár egyik fia hat esztendős, a másik az öthónapgsok önfeledt boldogságával gügyög a kocsiban. A férfi öltözködésén meglátszik a szerető, gondos asszonyi kéz nyoma. Varsányiné, aki heti huszonhat órát tanít, heti hatvan órát társadalmi munkára fordít, aki minden ünnepély szónoka, minden kulturális megmozdulás leglelkesebb piunkása — emellett •lég figyelmes, mintaszerű anya és feleség. Amíg ez a finom szépségű aszszony elém tette a gőzölgő feketét, arra gondoltam, hogy ilyennek képzelhették a marxizmus klasszikusai a szocialista tanítónőt. És ahogy az egymás mellett üldögélő pedagó-Varsányi Lászlóné tanítónő. gus-házaspárt néztem, kirajzolódott előttem Fél jövendő élete — egy gazdag, tartalmas életforma. Igaz, ez csak képzelődés volt. Mert ehhez feltétlenül szükséges az, hogy a féli dolgozókban legalább egy tized annyi önfeláldőzás, tettvágy, alkotó életet megszépíteni vágyó akarat és a közösség iránt érzett szeretet éljen, mint a Varsányi házaspárban'. Támad-e követőjük Fél községben? Akadnak-e fiatalok, akiket a negyven esztendős férfi példája követésre buzdít? Felébrednek-e a közöny álmából azok, akik mindent csak mástól várnak, akik csak a jogról beszélnek, de a kötelességekről megfeledkeznek ? PÉTERFY GYULA T
