Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-01-31 / 5. szám
ÜJ cseh film készül OIdŕich Danefc Szemtől-szembe című darabjából. A film főszerepét Jiŕina Jirásková, a közismert, tehetséges filmszínésznő alakítja. KULTommsu A szolnocskai CSISZ-alapszervezet mellett működő színjátszó kör a napokban előadta a Kullogó című színdarabot. Az előadást nagy tetszéssel fogadták a nézők. A szereplők közül Kapitány Katalin, Geri János, Feterik Imre, Kakara Zsuzsa érdemelnek dicséretet. A szolnocskai fiatalok tervbe vették a környező falvak és szövetkezetek meglátogatását is. ☆ A deregnyői műkedvelő színjátszó csoport a Kíntornász család című színművet adta elő nagy sikerrel. A darabot más falvakban is bemutatták, így pl. Csicserben, ahol szintén nagy sikert arattak. A csicseriek viszont a Kubó című háromfelvonásos népszínművel viszonozták a deregnyőiek látogatását. ★ Egyházbásta a rimaszombati járás azon községei közé tartozik, ahol még nincs kultúrház, s a CSISZ és a Csemadok tagjai ennek ellenére is élénk kultúrmunkát végeznek. Lőrinc Albertné vezetésével tanulták be és adták elő Lovicsek Béla Húsz év után című színművét. A darabbal nagy sikert arattak odahaza és más községekben is. ahol vendégszerepeitek . Az egyházbástaiak a tél folyamán egy újabb színdarabot tanulnak be, mégpedig a Botcsinálta doktor című vígjátékot. A színjátszó csoport tagjai úgy döntöttek, hogy a Botcsinálta doktorral fellépnek más községekben is. HIRDETÉS A Csemadok bratislavai városi bizottsága, karöltve a bratislavai tizenegyéves magyar középiskola szülői munkaközösségével, február 11-én NAGY FARSANGI TÁNCMULATSÁGOT RENDEZ a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában. Jegyelővétel a Duna utcai (33.) tizenegyéves magyar iskolában. (Befejezés) Aztán elengedett és ment a többiek után a városba, hogy rendesen megfürödjön, lemossa a haját, mert folyton úgy érezte, hogy nagyon piszkos. No, ha egyszer így beszél nálunk egy lány a panelkészítöben, ahol nagyszerű zuhanyaink vannak, akkor ez már jelent valamit. De mit? Lehet, csak azért mondta mindezt, hogy szebbnek tűnjön. Én nem hiszek neki, mert nagyon is szép és nagyon is könnyelmű ahhoz, hogy átérezze a történteket. De azt el kell ismernem, hogy amikor mindezt mondta, úgy tele volt a szeme szomorúsággal, hogy a szívem megrernegett. Tehát az ügy sokkal bonyolultabb, mint ahogy tűnik. Ugyanis ki kényszerítette arra, hogy elmenjen vele? Ki kényszerítette rá, hogy az utolsó táncmulatságon vele táncoljon? Csakis vele? Hiszen mindenki látta'. És azt is látták az emberek, hogy széltoló. Nagy vörös keze, bajúsza volt és bőrkabátot viselt. Ha rám nézett volna, kilel a hideg... És azokkal a kezekkel magához szorította őt és neki ez úgy látszik, tetszett... De ha nem. akkor miért ment vele haza? És miért ment el véle valami menedékházba a hegyek közé? És most azt mondja: az a három nap büntetés volt. De mi volt az, ami minderre rávitte? És egyáltalán, mi történik itt, hogy teljesen rendes emberek minden ok nélkül butaságot csinálnak ? Hányszor megtörténik, hogy alapjában rendes fiúk itókát visznek a szobájukba és betegre isszák magukat. Mi az, hogy egyszerre így kitör valami belőlük? És én magam? Nem vágytam soha arra, hogy elfussak és elfeledjek mindent, a fabarakkokat, hogy létezik más is, mint az építkezés sáros utai, piszkos ebédlője, ahová az emberek folyton behordják a sarat és ez engem, a lányt, mindig idegesít. Igen, én is mondtam már néhányszor: el, el innen ... Különösen kezdetben tört ki belőlem ez gyakran, és lehet, hogy ez az oka, amiért az emberek szó nélkül itthagynak, de mi ilyenkor ezt mondjuk: Megfutamodtak a munka frontjáról, és elítéljük őket... De mindenki egyformán erős ? Édes istenkém, hiszen egyszer én is épp úgy megfutamodtam, mint Alena és már teljesen elfelejtettem. Igaz, hogy nem tartott sokáig és nem volt benne semmi szörnyű, de lehet, hogy csak egy lépés hiányzott és szörnyű lehetett volna. Tavaly télen történt. Három napja eset az eső, nyomasztó volt' az ember hangulata az esőtől és a magánytól. Hatan voltunk ugyan a szobában, de valahogy mégis mind magányosak. Csak az az egy nem, aki gyereket várt és tudta, hogy nemsokára abba kell hagynia a munkát, haza kell mennie. Olyan embertől várta a gyereket, aki nem akarta őt elvenni; Jlfil MAREK: IIIMII I P <1 mini de hogy új élet csírázott benne, ez boldoggá tette Kzárkózottságában is. Ott feküdt az ágyon, és folyton mosolygott. Már nem bírtuk nézni. Akkor történt, hogy felöltöztem és a kantinba akartam menni, hogy más embereket is lássak és vegyek magamnak valami édességet ... De összeakadtam egy fiatalemberrel, aki teljesen új ember volt az építkezésen, és hozzám csatlakozott. A kantinban nem tetszett neki és azt mondta, hogy menjünk villamossal a városba. Kiléptünk az esőbe és ő belém karolt. Nem szóltam semmit, mert örültem, hogy nem megyek egyedül. Ő folyton beszélt, beszélt mindenféle hülyeséget, de még ez se számított. A városban borozóba mentünk, és ott megértettem, hogy mi hiányzik néha nekem; tükör alatt ülni a me-Tll im ilhtl L • IllHIll I ’ u: De mit ér az egész, ha nem egyszer fáj a szívem, hogy a homlokom már ráncosodik és még mindig nem tudom, mi az a szerelem, milyen szép, ha az embert megérinti az, akit szeret, ha megsimogatja az arcát és be kell zárnia a szemét a boldogságtól... Vénkisasszony vagyok és meg kell írnom Alena esetét, de senki se tudja, hogy ez az eset az én esetem is, csak másképp, egészen másképp. És mi történne, ha egyszer Edo azt mondaná, hogy munka után menjek vele ki... És ha ott azt mondaná, hogy akar engem, hogy tetszem neki és .. Azt hiszem, hogy félrehúzódnánk valahová az úttól, amely (ľ^táborba vezet, oda, ahol a többi párok ücsörögnek, azok, akiknek nincs módjukban mészszebbre menni szerelmükkel, leg kereveten, olyan helyiségben, ahol a szem összeszűkül, érezni arcom forróságát, és hallgatni a valahonnan ideszűrődő zenét, még ha csupán gramofon is lenne ... Csakhogy ő többet ivott a kelleténél, kezdett bizalmaskodni, meg akart ölelni és én otthagytam. Szomorúan tértem haza, hogy ilyen rosszul végződött az egész... De mi történt volna, ha az a fiú tetszik? És ha nem rúgott volna be? Ha azt mondta volna, hogy menjünk még valahová és aztán .. És ha sötétben tértünk volna haza... Nem, semmi se történt volna, mert én rendes lány vagyok! Ružena mélyet lélegzett és megtámasztotta a fejét. Nagyon rendes, de ha Edoval lettem volna, nem tudom, meddig bírtam volna magamat tartani! Igaz ugyan, hogy én nem olyan könnyen ugróm be. Értek érzéseim elemzéséhez és sokat tudok vitatkozni az erkölcs kérdéseiről. Egyszer levelet is írtam az egyik szerkesztőségbe, mert a lapban arról vitatkoztak, hogy milyen legyen a fiúk és lányok kapcsolata... áaaaaaaáaaaAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAÁAAAAAAAAAAAAAAAAA íaaaaaAaAAAAAAAAAAAAAAAaaaaaaAAAAAAAAAAA VIKTOR ARDOV: A beteg Az orvos rendelőjébe az egyszárnyú íjtón keresztül csak nagy neiezen tudott bejutni egy harmincöt év körüli asszony. Hatalmas kezével megigazította tazalnyi hajtömegét a homloka iölött, majd sóhajtás után oly lagyot fújt, hogy az orvos asztalán fekvő iratok majdnem izárnyrakeltek és mély, basszus lángján megszólalt: — „ .. nnapot. — Jó napot, — mondta az jrvos. — Ön Halajevna? — Igen. Én vagyok. — Foglaljon helyet. Ki küldte hozzám? — önként jöttem. Ki küldött volna ? — Nos és mi a panasza, mije fáj? — Elsősorban a házfelügyelőség, doktor úr... — Várjon, polgártársnő. Azt kérdeztem: mire panaszkodik egészségi állapotát illetőleg ? — Istenem! Mire...? A világ minden nyavalyája gyötör. Az én esetemben nem is lehet egészségről beszélni. — Tudja, mi, orvosok nem hihetünk el mindjárt mindent. A betegséget mi magunk fedezzük fel. —Ez aztán a szerencsétlenség !... Engem éppen csupa belső kór emészt. Volt ugyan egy látható nyavalyám is a minap, egy kelésem, de az a piszok is eltűnt a múlt héten. — Oúúúgy? Es a keléseken kívül még mi miatt szenved? — Hiszen mondtam már, hogy a házgondnokság miatt szenvedek, aztán főleg Mária Petrovna miatt is és férjem sem hagy soha békében... — Megint?! Mondtam már: betegségéről beszéljen! — Hiszen beszélek. Csak nem tudom, hol kezdjem. Lehet a fejemmel ? — Tessék. Mi van a fejével? — Hát a fejem, — no, az még hagyján! Ám néha megesik, hogy drága férjemmel egész éjszaka veszekszünk, — ilyenkor reggel úgy szaggat a fejem, hogy attól tartok: szétreped. Mintha csak ácsok ütöttek volna benne tanyát, hogy a gerendázatot megjavítsák. — Elhisszük. Ám ez nem komoly betegség. Hát aztán? — Aztán ? Ja, a torkom ... hát a torkom, az bizony gyöngül... Azelőtt ? Mária Petrovnával folytatott háromórás perpatvar meg se kottyant a torkomnak... Most meg azonnal berekedek. Hát még az a szegény szívem! Egyszer itt üt, la! — ott, ahol kell, de néha elgurul valahová, besüpped és nincs sehol... — Hm !... Hát mutassa, meghallgatjuk azt a szívet... Lélegezzen ... még ... úgy... most hagyja abba...' Nem. Szívének semmi baja! — Bensőmben ugyancsak nincs valami rendjén ... Nyom. — Mi nyomja ? Hogyan nyomja? — Hát... nyom. Reggel fölkelek — nyom, leülök — nyom, lefekszem — nyom, felállók — megint nyom. Szóval nyom és nyom... — Várjon. Magyarázza meg rendesen, hogyan nyomja? — Hogy magyarázzam meg? Mintha előre akarnék menni, de valami bentről húz visszafelé. Világos ez önnek? — Nem. Egyáltalában nem. Ilyen betegségről még nem hallottam. — Érthető, hiszen ez csöndes betegség! Hát lehet ilyet hallani? Ez nem olyan nyavalya, mint a csuklás, vagy a fogfájás... Lássa .., tegnapelőtt majd megőrültem, úgy fájt a fogam. Jegyezze föl kérem a fogakat is! — Nem. Semmit sem jegyzek! És különben is megállapítottam, hogy teljesen egészséges! — Én-e? Egészséges? No még ilyet! Hiszen mondom magának: fejem fáj, torkom, szívem, ágyékom bensőm, mindenem és magamat sem érzem valahogyan jól! — Hogy értsem azt, hogy „magamat sem?“ — Hogyan? Hogyan? Az első azt jelenti, hogy minden szervem fáj és ez az utóbbi pedig azt, hogy még a hangulatom is valahogy beteges. Kivált, ha Mária Petrovnát látom... Jujjj! az aztán teljes rokkantságba dönt! — Vagy maga öt! — Őt már nem kell. ő már megkapta a végzést: harmadfokú rokkant. íme, ez az, ami nem ád pillanatnyi nyugalmat. Minden összezördülésnél orrom alá keni rokkantságát... Hallja, doktor, nem kaphatók én másodfokú rokkantságot? Hogy? pukkadna meg mérgében Petrovna ? — Nem kaphat. — Hiszen ez önnek semmijébe se kerül.. És végre békét hagyna nekem a házgondnokság is a munka-bevetésekkel és egyéb esztelenséggel... Legyen szíves ... írja meg a jóváhagyást ... — Nem írok semmit. És küldje be a következőt, Halajevna polgártársnő. Igen, igen, mehet! — Megyek már, megyek. Ez is orvosai... Ahelyett, hogy könnyítene az ember szenvedésén ... Az ördögbe is, mért van az egész orvosi tudomány Mária Petrovna pártján?! És a robusztus Halajevna polgártársnő lassan távozik az orvos kabinetjéből. SÍPOS GYŐZŐ fordítása lehet, hogy bevezetne a faraktárba, ahonnan késő éjszakáig kacajok és sóhajok hallatszanak. Lehet, hogy azt mondanám neki: mindez nagyon otromba, menjünk valahová messzire, ahol szép a mező, ahol a távolból hegyek látszanak, valahová, ahol szép és kellemes lenne, ahol. nagyablakú szobában lehetnénk ... így és most helyben vagyunk. Ružena esete... Már előre látom, hogyan írja be valaki a krónikába, mindenki elriasztására. , Ružena elrakta a papírokat es az asztalra támaszkodott. Kicsit elmosolyodott és a tükörhöz ment, amely ott függött az ajtó mellett. Ez volt egyetlen luxustárgyuk. Megnézte magát és ismét mosolygott. Nem vagyok olyan csúnya. Sem vénkisasszonynak, sem olyannak nem nézek ki, aki képes egyszerre mindent eldobni. Én tulajdonképpen sem nagyon csúnya, sem nagyon szép nem vagyok, és lehet, hogy ez mindennek a nyitja. Nyugodtan megmondanám Edonak: szép tőled, hogy velem akarsz lenni valahol meszsze, de először kerüljünk egymáshoz közelebb és aztán majd meglátjuk. Ha majd úgy akarjuk, akkor még holnap, vagy egy hét múlva, vagy akár egy hfmap múlva együtt lehetünk, de három műszakot nem fogunk hiányozni. Az a mi magánügyünk, amit belül érzünk, de van itt még valami, és az már nem magánügy: a panellkészító, az emberek, akikkel együtt dolgozunk és a feladataink... Lehet, hogy mindez úgy hangzik, mintha újságból olvasná az ember, de így van. Mi ketten így érezzük és éppen ezért az életünket úgy rendezzük majd be, hogy ne keresztezze a munkánkat. Hiszen mindennek megvan a helye az életben, a tévedésnek is és a kijózanodásnak is. Túlságosan okos vagyok, ez igaz. Nagyon szépen tudok gon-' dolkozni azon, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Úgynevezett öntudatos CSISZ-tag vagyok. De már abbahagyhatnám a töprengést és hozzáláthatnék Alena esetének leírásához. Talán azzal kéne kezdenem, hogy a brigádban arra törekszünk, hogy az emberek kapcsolata más legyen, jobb, és hogy ez sikerül is. De nem mindig, mint ahogy erről brigádunk egyik tagjának esete is tanúskodik, aki... Várjunk csak! Mit is tett tulajdonképpen Alena? Hiányzott három műszakot... Nem ő az első, sem az utolsó, aki ezt megtette. De 8 nem olyan rossz, hogy még egyszer megismételje, ez világos. Mindezt vagy megérti, vagy elmegy közülünk és azt az utat fogja járni, amelyet oly sokan jártak már körülöttünk! Ne mutassuk magunkat jobbnak, mint amilyenek vagyunk. Nekem tulajdonképpen sem jogom, sem módom nincs hozzá, hogy elítéljem Alenát. Ezért az lesz a legjobb, ha nem írok semmit. Mert úgy lehet, hogy hibát követtünk el, amikor olyan nagy ügyet csináltunk az egészből, ahelyett, hogy a brigádvezetö négyszemközt intézte volna el az ügyet. Van hozzá elég esze és tapasztalata is. Hiszen olyan, mint az apánk, habár egészen fiatal. De akkor nem lenne tanulságos az ügy a többi számára, különösen Edo számára. Most közelről megismerhette, hogy milyen az aranyos, a fekete szemű boldogság. Túlságosan hódító a mosolya, de most rá kell jönnie, hogy épp úgy mosolyog másokra is, mint reá. De különösen arra a szerelőre... Kíváncsi vagyok, hogy mit gondolhat magában az olyan Edo, ha az építkezésen valaki belé akad ... Most legalább megtudta, hogy jobb néha az olyan lány, aki szeret mindent előre megbeszélni, mint az olyan, aki mézesen mosolyog, meghagyja magát ölelni és aztán ... Nem, Alena hibás, ez világos. Akárhogy is próbálom, sehogy se tudom megütni a helyes hangot. Már tudom, hogy mit fogok tenni. Egész röviden megírom, hogy brigádunk egyik tagja három műszakot hiányzott és ezzel nemcsak a brigáddal szemben mutatta ki helytelen viszonyát, de becstelen volt önmagával szemben is. De mi beszéltünk vele és megígérte, hogy kijavítja a hibát, mert a mi brigádunkra az is jellemző, hogy az embereket rávezeti a jobbra és nem csupán a tökéleteseket óvja vattába burkolva. Azoknak tulajdonképpen erre nincs is szükségük ... Látod, ez egészen szépen hangzott. Hogyan is mondtam? És a ceruza fut a papíron, hogy lerögzítse legalább a legfontosabb gondolatot, amely helyesnek tűnik. Dicséri magát; — Ez nem vet rossz fényt sem Alenára, sem Edora, sem rám, hiszen mi mindannyian keressük az utunkat, ha néha nem is tudjuk, hogy hová, merre. És nem kell leírni, hogy mi történt, kivel történt, elegendő néhány szóval papírra vetni, hogy a hibát ki kell javítani... Én azt hiszem, hogy Edonak is tetszeni fog így. Holnap odaadom neki elolvasni és aztán lehet, hogy kimegyünk valahová, hiszen most már tudja, milyen Alena, tudja, létezik itt más ember is, aki többet képes neki adni, mint bármely könnyelmű lány, akinek édes mosolyán kívül semmije sincs. És Ružena lelkes igyekezettel beírt mindent úgy, ahogy akarta, aztán megpihent az aranybetüs vastag könyv fölött. Ügy érezte, nagy teher esett le • a szívéről. És már előre örült, hogy fog mindent elmondani Edonak. Odalépett az ablakhoz és hirtelen kinyitotta. Sötétben feküdtek a barakkok, ének és beszélgetés hallatszott. Az ablak megvilágította, hogyan térnek vissza az emberek a városból, a moziból. Egyszerre két árnyékot vett észre az úton. Közel álltak egymáshoz, nézték egymást, mintha először látnák, mintha először beszélnének egymáshoz. Szörnyen meglepődött. Edo és Alena volt. Nem látták a körülöttük folyó életet, nem vették észre a kitárt ablakot sem. Kezet fogtak, hosszan, és elváltak. De még visszanéztek egymásra. Ružena elfordult az ablaktól, odaült az asztalhoz és kezébe hajtotta fejét. Észre se vette, hogy a könnyei hullanak az aranybetüs krónikájukra. Fordította: SZŐKE JŐZSEF
