Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-10-24 / 43. szám
IĽJA ERENBURC: Jl/Uuwda lelki'&%&! Tizenöt hónapon át kitartóan és hősiesen várták a kurszkiak szabadulásukat. A németek két újságot adtak'ki. Igyekeztek meggyőzni az oroszokat, hogy a németek győzni fognak. Az égből azonban időnként röplapok hulltak. A gyerekek fölszedték, hazavitték és az egész várost bejárta az örömhír: „A mieink tartják magukat“ — „Elkergették a németeket Moszkva alól“ — „Az Uraiban dolgoznak a gyárak ..." A náci törzstiszteknek rádiókészülékeik voltak. Mikor elmentek hazulról, a készülékeket kikapcsolták. Az oroszok azonban módot találtak rá, hogy bekapcsolják a készülékeket, hallgatták Moszkvát, és szíveiket újra betöltötte a remény. Decembertől kezdve a németek rosszkedvűek lettek. Ezer meg ezer szem figyelte az arcukat: a németek rossz kedve reménnyel töltötte el a kurszkiakat. Szeptemberben, októberben, novemberben a Herr Oberleutnant minden nap azt mondogatta a 15 éves Várjának: „Sztálingrád nemsokára — kaput." Decemberben a főhadnagy elhallgatott. Januárban Várja kezdte kérdezgetni a tisztet: „Nahát, mi van Sztálingráddal? Mikor lesz kaput?“ A tiszt hallgatott. Egy ízben felelet helyett pofont adott a lánynak. Várja így számolt be a dologról; „Istenem, hogy megörültem! Anyámhoz szaladtam és mondtam neki, hogy most már a németeknek kaput! Látod: megpofozott, ez azt jelenti, hogy Sztálingráddal bajok vannak..." Nehéz sors rabszolgának lenni, de az oroszok még rabszolgatartóik uralma alatt is megőrizték lelki frisseségüket. Két kurszki lány levele fekszik előttem, melyeket Németországból küldtek haza, dacolva a következményekkel: Drága szüleim, édes jó anyám, Ninocska, Misa, Gálocska és Nadjusa! Tányával együtt boldog napunk van — levelet kaptunk tőletek. Reggel éppen mostam és nagyon kifáradtam, mert sok volt a mosnivaló fehérnemű, mikor Tánya odaszaladt hozzám és elhozta a leveleteket. Egyszeriben minden fáradtságom elröpült. Drága jó szüleim, mikor lesz már ennek vége? Nehéz elviselni e sok kínzást! De mi ketten Tányával mindent kiállunk, s hacsak túléljük, boldogok leszünk. Itt most hideg tél van, de velünk senki sem törődik, akár mezítelenül járjunk, senkinek gondja sincs rá. Kedves Ninocska, azt kérdezed, milyen emberek a gazdáim. Hiszen ha emberek lennének, de éppen hogy nem emberek. Ülnek munka nélkül és vagy 10 pár harisnyát húznak föl a lábukra. Én meg addig, amíg megkaptam a régi lábszárvédőmet, amit elküldtél, mezítláb jártam. A gazdáim látták ezt, de csak nevettek rajtam. El sem képzelheted, Ninocska, mit éreztem, mikor megkaptam a csomagotokat. Hulltak a könnyeim az örömtől. S amikor felhúztam a lábszárvédőmet, úgy éreztem, hogy tíz pár harisnyánál is melegebb, ■ mert az enyém, mert hazulról való, ahol én szabadon éltem, ha nem is voltam olyan gazdag, mint ezek az átkozott gazdáim, de úgy éltem, ahogy jólesett. De sebaj drága nővérkém, mindenért megfizetünk majd nekik, amikor vége lesz a háborúnak. Ha lehet, Ninocska, küldd el a fekete szoknyámat, mert a ruhám már szakadozik. Ezeknek a fenevadaknak az is mindegy. Én itt a ház körül és az udvarban dolgozom reggeltől estig, hol a tehenek, hol a disznók körül. Így folyik az életem. Ezeket a hülyéket, ha tudnám, kész volnék darabokra szaggatni, sok kegyetlenségükért. Itt sokan vannak oroszok, és a gazdáik csaknem naponta verik őket. De próbáljanak csak meg hozzám vagy Tányához nyúlni. Tánya gazdiamit — szeretnénk tudni, mikor szabadítanak meg már bennünket ettől a rabságtól. Anyuskám és Sura bácsi, maguknak fogalmuk sem lehet arról, hogy mi itt hogy élünk, ha a szemükkel látnák, akkor lenne csak fogalmuk. Nehéz sors ilyen iga alatt élni, de azért ne gondolják, hogy megváltoztam. Nem, én sohasem fogom alávetni magam ezeknek a gazembereknek. Amint az ember nem engedelmeskedik, mindjárt rendőrt hívnak. Egyszóval, Anyuskám, nem írhatok, ahogy szeretnék, majd ha hazajövök, mindent elmondok, azt is, hogy mi mindent csináltunk mi itt Klávával együtt, dacára minden rendőrségnek. De most egyelőre viszontlát ásra, drágáim. Éljenek boldogul asszonya ma rátámadt Tanyára, ő azonban úgy megadta neki, hogy vagy két méternyire repülttőle az asszony, és Tánya utána kiáltott: „Hordd el magad, te kancsal“. Nem tudom, mi lesz most ebből? Furcsa emberek ezek itt, azt akarják, hogy ruha nélkül és mezítláb járjunk, de azért mégis jó munkát végezzünk. Nehéz a sorunk, de eljön az idő, amikor nem mi fogunk bűnhődni, hanem ók mindazért, amit tettek. Én és Tánya mindketten gyakran írunk nektek, hogy miért nem kapjátok meg, nem tudom. Kérdezed, hogy etetnek minket? Úgy, hogy csak éppen éhen ne veszszünk tavaszig, ok maguk pedig torkig zabálják magukat. Kívánok nektek jó egészséget, Anyuskám, ne aggódj értem, én kitartok és visszakerülök hozzátok. A viszontlátásig sokszor csókol szerető Klávátok 1943. január 15-én. Drága Anyám, és Sura bácsi! El sem képzelik, milyen boldog voltam, hogy levelüket megkaptam. Azt hittem, már nem is élnek, vagy hogy már a front másik oldalán vannak a mieinknél, amit nagyon szeretnék. Anyuskám, mi itt úgy élünk, elvágva az egész világtól, semmit sem tudunk, semmiről sem hallunk. Írjatok ti legalább va-Anyuskám és Sura bácsi, és várják haza a maguk Tányáját. Át- ■meg átolvastam ezeket a naiv, csaknem gyerekes leveleket. Micsoda lelkiéről Két lány — még csaknem gyereklányok — rabszolgaságba került. Lelketlen német asszonyok gyötrik őket. De ezek a lányok nem adják be a derekukat. Mi ad nekik erőt ? A hűség. Képzeíhető-e valami szebb, mint mikor Kláva csöndes örömkönnyeket hullat, ha szülőföldjére, Oroszországra, tájakra, melyeket szeret, kertekre, énekekre, vidámságra gondol. Kérdi nővérét: „Hogy harcolnak a mieink?" Ö nem az áruló Képov, ő a német rabszolgaságban is megmaradt orosznak és nem keveri össze a névmásokat. Ö pontosan tudja, hogy kik a „mieink". A német faluban is a Vörös Hadsereg győzelmes útjára gondol. És barátnője Tánya hittel hiszi, hogy a Vörös Hadsereg nemsokára megszabadítja anyját és Sura bátyját. A két leány rokonai azóta már megérték a szabadulás boldog óráját. Eljön a nap, amikor a két orosz lány, Kláva és Tánya szintén boldogan fogják átölelni felszabadítóikat. Kolja Gorjánov 11 éves. A németek ittasan azt mondták a fiúnak: „Mondd, hogy éljen Hitler., Kolja hallgatott. „Na, kölyök, mi lesz?“ Erre Kolja így felelt: „Én szovjetfiú vagyok, és ilyen szavakat nem mondhatok.“ Derékszíjjal verték, de a fiú csak hallgatott. A kurszkiak nemcsak várták', de harcoltak is a bitorlók ellen. A vasutasok robbantották a német mozdonyokat. A lányok fegyvert szállítottak. A partizánok pusztították a németeket. Itt van például Babkin munkás. Egy partizáncsapat élén állt. Szelíd orosz arc. De ez a szelíd ember nem csekély mértékben mérgezi,e meg a németek életét. Robbantásokat segített elő az állomásokon, fegyvert szállított Fatyozsba, segített hadifoglyoknak átmenni a frontvonalon. Babkin beszéli: „Egyszer fegyvert szállítottam. Egyszerre csak egy németbe botlottam. Persze sót is vittem magammal, mintha csereberélni akarnék. Papírom is volt nagy pecséttel, az ördög se tudott volna rajta eligazodni. De a német nem is a pecséttel törődött, öt a só érdekelte. Szívesen odaadtam volna nekt az egészet is, de nem lehetett, mert mindjárt gyanút fogott volna. Alkudtam tehát és odaadtam egy pohárnyit. Megúsztam. Hanem tudja, a pópánkat látogassa meg, nagyszerű ember ..." Pável Govorov pópa 67 éves. Orosz ember, szereti a hazáját. Összeköttetésben állt a partizánokkal. Ő rejtette el magánál repülőinket, ellátta őket ruhával, hogy átöltözhessenek, és segített nekik átjutni az arcvonalon. Zója Jemeljavovna — tanárképző intézeti hallgatónö. Komoly és bátor nő. Férje parancsnok a Vörös Hadseregben. Mikor a németek elfoglalták Kurszkot, Zajának éppen gyermeke született. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy beálljon a partizáncsapatba. Korovina orvosnő már nem fiatal asszony Pártonkívüli. A sebészkórházban dolgozott. A kórházban sebesült oroszok — parancsnokok és vöröskatonák — feküdtek. Koróvina beszélgetett velük, meggyőződött róla, hogyan gondolkoznak és éreznek, és aztán megkérdezte őket: „Akarnak a mieinkhez jutni?" — Segített nekik megszökni az Őrizet elöl. Nap nap után kockára tette az életét, de tudta: testvéreit segíti a szabadsághoz. Ez a tudat tartotta benne a lelket a legnehezebb percekben is. Most örül, mint a gyermek. „Kurszk a mienk!" Nem hiába várt hát, nem hiába lépett összeköttetésbe a partizánokkal. Lehet, hogyha az örömkönynyekröl szólunk, melyekkel a fölszabadított városok lakossága a Vörös Hadsereget fogadja, ez frázis gyanánt hangzik. Koróvina orvosnő azonban tényleg sírt örömében. És sírt Babkin is és az öreg Gorova pópa és a fiatal diáklány, Zója — és sok ezer és ezer más. Olyanok ezek a könnyek, mint a gyöngy: megszépítik az embereket. Aki átélt már ilyen órákat, az megérti ezt magyarázat nélkül. A Csemadok KB ülése A Csemadok Központi Bizottsága 1961. október 14-én kezdte meg kétnapos ülését, hogy felmérje a Központi Bizottság utolsó ülése óta végzett munkát és a helyi szervezetek évzáró taggyűlése előtt irányt szabjon, határozatokat hozzon a további feladatok elvégzésére. A Központi Bizottság ülését Lőrincz Gyula elvtárs, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, a Csemadok Központi Bizottságának elnöke nyitotta meg. Lőrincz Gyula megemlékezett a Csemadok Központi Bizottság elhunyt tagjáról, Major Sándor elvtársról. Méltatta az elhunyt munkásmozgalmi érdemeit, a csehszlovákiai magyar dolgozók körében végzett nevelőmunkát. A Központi Bizottság ülésének résztvevői egy perces néma felállással adóztak Major Sándor elvtárs emlékének. Lőrincz Gyula elvtárs bevezető beszédében ismertette a jelenlegi nemzetközi helyzetet, majd legutóbbi Olaszországi útja tapasztalataiból kiindulva elemezte a burzsoá-kapitalista rendszer kiúttalanságát, illetve elpyomó politikáját. Ismertette szocialista rendszerünk távlati terveit a népgazdaság különböző szakaszain, majd a nemzetiségi kérdés helyes lenini megoldásáról, a szocialista hazafiság kérdéséről, a haza védelméről beszélt. Lőrincz elvtárs a német kérdés megoldásáról szólva, behatóan foglalkozott azokkal az okokkal, melyek előidézték a német kérdés jelenlegi állapotát és beszélt arról, mi az oka annak, hogy a nyugati imperializmus útját állja a német békeszerződés megkötésének és a berlini helyzet végleges rendezésének Lőrincz Gyula elvtárs .bevezető előadása után dr. Szabó Rezső elvtárs, a Csemadok Központi Bizottságának vezető titkára megtartotta az elnökség beszámolóját, melyben értékelte az elnökség a tavaszi és a nyári időszak népnevelő és népművészeti tevékenységét. Az elnökség magasra értékeli az eltelt időszak népművészeti rendezvényeit a körzeti, járási és az országos dal- és táncünnepélyeket, a különböző művészeti csoportok brigádfellépéseit. A beszámoló foglalkozott az évzáró taggyűlések fontosságával és ezzel kapcsolatban emlftés történt az új tagnyilvántartásról is. Az elnökségi beszámolót vita követte. A Központi Bizottság ülésének második napján a napirend elfogadása után megválasztották a javasoló bizottságot, majd folytatták az első napon megkezdett vitát. A vitában a Központi Bizottság tagjai, a járási bizottságok elnökei és a Csemadok hivatásos dolgozói szólaltak fel. A felszólalások kapcsolatban álltak az elnökség beszámolójában felvetett problémákkal. Az általános művelődés kérdéseit vitatva, a küldöttek behatóan , elemezték a műkedvelő színjátszás, a népművészeti tevékenység színvonalát, a szakmai és szervezési segítség fontosságát. A vitaösszefoglaló után a javasoló bizottság elnöke előterjesztette a határozati javaslatot, melyet az ülés résztvevői egyhangúlag elfogadtak. A határozati javaslat elfogadása után a részvevők nyilatkozatot fogadtak el a német békeszerződés éa berlini helyzet rendezésére. A SZKP XXII. kongresszusa előestéjén a Központi Bizottság résztvevői üdvözlő levelet küldtek a Szovjetunió bratislavai főkonzuiátusára, majd a Központi Bizottság elnöksége jóváhagyás végett javaslatot terjesztett az ülés elé a vezető titkári funkció betöltésére dr. Szabó Rezső elvtárs személyében. Az ülés résztvevői a javaslatot egyhangúlag elfogadták. A Csemadok Központi Bizottságának elnöksége. I napa Moszfilm stúdióban j Moszkva egyik legszebb ; negyedében, a Lenin-stadion ľ közelében emelkednek -.a ; Szovjetunió legnagyobb • filmstúdiójának, a Moszfilm- I nek hatalmas épületei. A ! stúdió számos osztályán j szorgos munka folyik. Lát! szólag ugyan mindenütt úgy S dolgoznak, mintha csakis a. ; saját munkájukra összpon• tosítanák a figyelmüket, 5 mégis mindannyian egy-egy ; alkotásnak, a filmnek, a ré- 5 szesei. I A Moszfilmben hat részleg • dolgozik. Eleinte csak három í volt, s ezen belül dolgoztak : a legismertebb rendezők, • Mihail Romm, Ivan Pirjev és • Grigort AleksZ'indrov. A mái- i sik hármat az utóbbi időben J létesítették, ezekben főleg • gyermek- és televíziós fil• meket készítenek. • • Nézzük csak, mi történik * az egyes részlegeken. í A 3-as pavilon fóépületé; bői zongoraszó hallatszik és egy kellemes női hang egy francia sanzont énekel Grigori Rosal rendezésében, itt próbálják az Örültek ítélőszéke című filmet. A női főszerepet Irina Szkobceva (bohócruhában) játssza. ; A sminkelés, v. i. a felvé- 5 telekhez való kikészítés : igen lényeges. Képünkön a • maszkmester Nyikolaj Rib• nyikovot sminkeli a Lányok f című film felvételeihez. ; Partnere Szvetlána Drusi• nyina egyedül sminkeli ma! gát, mert a filmen hasonlól korú lányt játszik, mint ó ■ maga, s ennyire már tisztá- 5 ban van a sminkelés müvél szetével. • • . --------- Hl——--------; A szabóműhelyben kiváló • szakemberek készítik a ru: hákat. „Megrendelőik" lova; gok és nemesasszonyok, diá- J kok és tudósok, munkások • és kolhozparasztok, stb. A S képen Ludmila Kaszatkina • (akit az Állat szelídítő című f filmből ismerünk) próbálja : kosztümjét legújabb filmjé• hez. Shakespeare Makrancos • hölgy-ében alakítja Kata : szerepét. • Sok-sok megbeszélés, pró- J ba és a technikai személyzet ; szakavatott munkája előzi ; meg, amíg a filmvásznon megjelent az ismert felirat: Készült a Moszfilm stúdióban. Alsó képünkön L. Gurcsenko és Oleg Boriszov a most elkészült Balti tenger című filmben. : : : • : : s • : :
