Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-10-17 / 42. szám
Nagyanyám Kis szobájában tesz-vesz, takarít, Kinéz az ablakon, mond valamit. A szoba sarkában főzi ebédjét, Ebéd után pihen, erkélyén üldögél. Aztán sétálni megy, a Duna partjára Vagy leül egy kávéház teraszára. Szereti a várost, és szeret itt élni, Szeret nagyvárosi embereket nézni. Így folynak lassacskán a napok, a hetek, Meddig tartanak még? Ki mondhatja azt meg! A GYORSVONAT Vörös zápor. Rohan vadul, S cikcakkokat Éget, rajzol a sok szikra. Zúg, zakatol, Mindent áttör, Sötétséget És távlatot a gyorsvonat. Szikrát okád. Gőzt sistereg, Zakatolva fut el veled, • Elmúló nap. Néha megáll Akkor nyugszik, De ha robog, Nem alkuszik — fut tova! Haltenberger Kinga Kassán született, ott végezte el a tízenegyéves iskolát. Jelenleg a bratislavai Komenský Egyetem elsőéves hallgatója. LEN1NGKÁDBAN PETRODVORECBEN cseh költők közül Nezval a kedvence. Azután rögtön Majakovszkijt említi. A magyar költők közül Petőfit, József Attilát, Ady Endrét, Tóth Árpádot, Várnai Zsenit ismeri. Rövid idő alatt sokat tudtam meg. A győzelem nem volt véletlen és téves. Egy sokoldalú, intelligens fiút ismertem meg bennr. Ilyen ifjúságra van szüksége társadalmunknak. Tanulnivágyó, sckat olvasó, dolgozni szerető emberekre, mindig derűs, vidám fiatalságra. El kpll válnunk mert most a filmklubba siet. Remélem azonban, hogy a következő verseny után ismét azok között a gratulálok között leszek, akik a győztest ünnepük. OZORAI KATALIN Ez is Anglia Nem értek egyet azzal, hogy a TV-hirdetések elrontják a műsort vagy pocsékolják az időt. Egyikmásik hasznos ismereteket tartalmaz. Egy történelemórán például a tanár megkérdezte: „Hogy hívták Napóleon első feleségét?" „Jo■ sephina", jelentkezett egy fiú. „Honnan tudtad?“, kérdezte a tanár. „Van egy televíziós hirdetés", válaszolta a fiú. „amelyben Napóleon a színre lép és azt mondja: „Josephine, nézd, mit hoztam neked". ' Szvjatoszlav Rihter október 14-én a párizsi Chaillot palotában hangversenyeSett. A jegyelővétel során a közönség úgy megrohanta a pénztárt, hogy rendőrséget kellett kivezényelni a rend fenntartására. Az igazgatóság kérésére Szvjatoszlav Rihter beleegyezett, hogy még egy estén vendégszerepei. ★ A Rosenberg-házaspár tragédiájáról készít filmet a New York-i Columbia Rádiótársaság. A politikai justizmordról készítendő doku- . mentumfilm előreláthatólag nagy vihart kavar az Egyesült Államokban. ★ A Moszfilm-stúdióban rövidesen elkészül Galina Nyikolajevna Útközben című regényének kétrészes filmváltozata. Bahirjev szerepét Uljanov, a Vahtangov Színház művésze alakítja. A film rendezője Vlagyimir Bászov. ★ Autószerencsétlenség áldozata lett Andrzej Munk lengyel filmrendező. A 40 éves, tehetséges filmrendező Séta a régi városban című filmjével Nagydíjat nyert az 1959-es velencei filmfesztiválon. ★ Eddig két fesztiválra, a berlinire és a velenceire nevezték be a Mexikóban gyártott Fehér rózsa, című Traven-repény filmváltozatát. A nevezést azonban mindkét esetben azzal az j indokolással vonták vissza, [ hogy a film még nem készült el. Az igazi ok azonban i valószínűleg az amerikai ! olajmágnások nemtetszése, í akiket — mint ismeretes — a Traven-regény támad. LEONYID LENCS: OmÁdCaA, £ Izé városka napilapjához, melyet bizonyos Lukics szerkesztett, beérkezett egy vers; címe: „Imádlak. Ludmilla!" A leányt, aki a levelezési rovatban a „Ludmilla"-verset iktatta, ugyancsak Ludmillának hívták s ezért gondosan feljegyezte a kartotékra a vers szerzőjének nevét és címét: Vaszilij lvanovics Pulin, Prolomnaja 19. ’ Ezek után kézjegyével látta el a kéziratot, jobb felső sarkara ráírta „Nem hivatásos", s az irodalmi rovatba, ■gyenesen Arkasa Szarafanov ovatvezetó-helyeiteshez külde át. Arkasa fogta a kéziratot és ’.angosan olvtfsta a szöveget: versekről csak így • tudott vééményt formálni. A Ludmillavers határozottan tetszett neki. — Ide tudsz figyelni, Szenya? — kérdezte munkatársát, aki a szomszéd íróasztalnál dolgozott. — Bejött egy vers. Nem hivatásos írta, de le kéne közölni. Hallgass ide! — Ne olvasd! Verset csak ebéd után tudok megemészteni. — Ebéd után Lukics azonnal elmegy s előbb veled kell megbeszélnem a verset. Hőse egy ifjú kőműves. Mit szólsz hozzá? Lakóházat épít s ugyanakkor szereti Ludmillát. Na, mit szólsz hozzá? Szerintem ragyogó! — Csak úgy tudom megítélni, ha elolvasom ... — Szóval házat épít és ugyanakkor Ludmilla iránti hő szerelméről dalol. S ezt olyan szenvedéllyel teszi, tudod, olyan rokonszenves építő erővel... — Milyen erővel? Hallgasd csak: „Engem az élet árja visz, a gátakat mind-mind lebírja, s a házfalon téglákkal is kirakom: Imádlak, Ludmilla!" Arkasa letette a kéziratot és csak ennyit tett hozzá: — Ragyogó, mi? A kor levegője árad ezekből a sorokból. Ugye szép? Eredeti. Üj. Le kell közölni. Rohanok is a szerkesztőhöz. A Ludmilla-vers a szerkesztőnek is tetszett. S amikor a nyomdába küldte, nem szalasztotta el az alkalmat, hogy megjegyezze: — Látja, Szarafanov elvtárs, mennyire figyelmesen kell bánni ezekkel a műkedvelő-tehetségekkel. íróink és költőink bizonyára nemegyszer haladtak el, helyesebben mentek el, még helyesebben utaztak el a legkülönfélébb közlekedési eszközökkel e ház mellett és senkinek sem ötlött eszébe, hogy ott haladnak el, helyesebben mennek el, még helyesebben utaznak el a fenséges, mondhatni filozofikus téma mellett. Viszont Nulin ... — Pulin, Lukics elvtárs! — Viszont az ismeretlen Kulin felfogta a dolog minden, mondhatnám, mélységét. És mondhatnám, megformálta. Miről tanúskodik ez a tény, Szarafanov elvtárs? Miután még arra Sem adott időt, hogy Arkasa kinyissa száját, így válaszolt saját kérdésére: — Ez a tény, Szarafanov elvtárs, arról tanúskodik, hogy az újat, az élenjárót mindenütt fel lehet lelni, csak figyelmesen körül kell nézni, minden irányban. Lukicsnak tökéletesen igaza volt. Szarafanov tehát helyeselt és megígérte, hogy a jövőben körülnéz minden irányban. Az „Imádlak, Ludmilla" Izé városka napilapjának vasárnapi számában jelent meg. Szerdán két fiatal lány állított be az irodalmi rovatba, a levelezés Ludmillájának kíséretéb'en, aki Arkasa Szarafanovhoz vezette őket, majd eltávozott. — A lakóház-építkezésről jöttünk. Vakolok vagyunk. Engem Luszjár.ak hívnak. — Engem Milánok — szólt a másik. Szarafanov leültette őket. — Megjelent a lapjukban egy vers — kezdte Luszja —, az „Imádlak, Ludmilla!" Aláírás: Pulin. Jól ismerjük ezt a fickót, nálunk dolgozott az építkezésen. Most pedig arra kérjük magukat, adjanak ki erre a versre egy helyreigazítást. — A vers, kedves lányok, az vers, irodalom. Hogyan lehet azt helyreigazítani? — kérdezte Arkasa. — Nem is a verset kell helyreigazítaniuk. Adjanak néhány sort arról, hogy a Ludmillával kapcsolatban közöltek nem felelnek meg a tényállásnak. Érezve, hogy valami nincs rendjén, Arkasa részletes magyarázatot kért. — Nincs szükség hosszú magyarázkodásra! — mondta Luszja. — Engem Ludmillának hívnak, s a barátnőmet is, csak épp hogy öt Milánok szólítják, engem pedig Luszjának. Pulin egyik vasárnap például velem sétálgat 'és esküszik rá, hogy imád. Azt mondja: „Olvasd, el, mit raktam ki az ötödik emeleten, csak neked szól." Egyszóval belegázol a lelkivilágomba. — Aztán másik vasárnap velem jön el sétálni — vette át a szót Mila — s nekem esküszik szerelmet. És akkor az én lelkivilágomba gázol a tégláival. Ezek után még képes arra vetemedni, hogy gyalázatos magatartását meg is verseli a maguk lapjában. Szarafanov megtörölte izzadó homlokát. A két Ludmilla folytatta a támadást: — Holnap gyűlés lesz nálunk, amelyen beolvasunk ennek a fickónak. Jöjjön el és halgassa meg! Ilyen egy huligán! Hogy jön ö ahhoz, hogy teleirkáljon egy házat a privát dolgaival? Hisz ebben az épületben, mások is fognak lakni, nemcsak Ludmillák. Különben is hallottuk, hogy más építkezéseken is így csinált. Szolovinóban a negyedik emeleten kirakta, hogy „Imádlak, Klóvá", a hatodikon meg azt, hogy „Imádlak, Vera!" Elhatároztuk, hogy megkérjük, a vezetőséget, helyezzék át az előre gyártott elemekből épülő házakhoz. Szarafanov hiába akarta megpuhítani a lányok szívét — hajthatatlanok maradtak. El kellett mennie velük a szerkesztőhöz. Lukics végighallgatta a rovatvezető-helyettes jelentését, dühében elsárgult és megígérte, hogy „gondolkodik majd a dolgon." Midőn a Ludmillák elhagyták a szobát, a szerkesztő megsemmisítő pillantással mérte végig beosztottját és szigorú hangon megkérdezte: — És vajon miről tanúskodik ez az elszomritó tény? Szarafanov el'vtürs?! Kis sziinei után így válaszolt saját kérdésére: — Ez a tény, Szarafanov elvtárs, arról tanúskodik, hogy az életben a régi gyakran az új köntösében jelentkezik. Figyelmesen körül kell nézni, Szarafanov elvtárs, hogy úgy mondjam, minden irányban, nehogy furcsa, helyesebben, nehogy kellemetlen még helyesebben nehogy kínos helyzetbe kerüljön az ember Nemde? És Lukicsnak ebi en is igaza volt. Arkasa teljes egyetértése jeléül lehajtotta fejét e mélyen szántó, bölcs gondolat előtt s megígérte szerkesztőjének, hogy a jövőben figyelmesen körül fog nézni, méghozzá minden irányban. \ Gyönyörű ősz van. A podébradyi kastélyban járok, ahol most az elektrotechnika növendékei tanulnak. Az öreg falak között fiatal fiúk, lányok gyülekeznek. Mi lehet ott? Milyen nagy a sürgés-forgás, vidáman zajonganak. A kíváncsiság engem sem hagy békében. Közelebb megyek és látom, hogy egy fiatal fiút ölelgetnek kollégái? Közben megtudom, hogy ö az, az a közkedvelt fiatal fiú, akit már majdnem mindenki ismer a televízióból. Prokop TOMAN a neve, az egyetem harmadéves hallgatója. Közkedvelt, vidám fiú. Azonnal kérdezősködni kezdek: — Hogy kerültél a kamera elé? — Először 1960 tavaszán. Az olimpiai játékokra jelentkeztem. Szeretek sportolni. 1958- ban a serdülő ifjúság atlétikai játékain, Prágában vettem részt. A tizedik voltam. A televízió olimpiai játékain az öt legjobb közé kerültem. Ez volt az első sikerem, de ekkor sajnos a kamera elé nem kerültem. Az idén tavasszal a TV ismét versenyt hirdetett, de ezúttal Irodalmi versenyt. A kérdések a cseh és szlovák költészettel kapcsolatosak voltak. Félbeszakítom. Hiszen az elektrotechnika és az irodalom elég messze van egymástól. — Ez igaz, de az irodalom mindig nagyon közel állt hozzám. Szavalni is szoktam, kétszer járási versenyt nyertem. No, de hogy ne térjek el a tárgytól, az első körben 20 kérdést kaptunk, mindre megfeleltem, így a közé a három közé kerültem, akik a nagynyilvánosság előtt versenyeztek. Kilenc forduló a nyári szünidő előtt volt, a tizedik, a döntő most. Persze az egyes fordulók között állandóan dolgoztam, olvastam, ismerkedtem a modern szlovák irodalommal, mert be kell vallanom, ott hézagos volt a tudásom. A verseny véget ért, győztes lettem. Kelle\ mes érzés volt ez. A szüleim, akik nem kísérték figyelemmel a versenyt, szintén kellemesen meglepődtek Hogy az anyagiakról is beszéljek. 5150 koronára szóló vásárlási utalványt kaptam. A pénzhez még nem nyúltam, de terveim már készen vannak. A szüleimnek gramorádiőt szeretnék venni, magamnak pedig fényképezőgépet. Tavaly ugyanis, amikor a Szovjetunióba mentem, kevés volt a pénzem, így kénytelen voltam eiadni. Fényképezni pedig nagyon szeretek. — Azt mondod, a Szovjetunióban voltál. Szeretsz utazni ? — Nagyon. Ügy döntöttem, először azokat az államokat utazom be, melyekkel Csehszlovákia határos. Az NDK-ban, Lengyelországban és a Szovjetunióban már voltam. Most Magyarország van soron. Láttam már Berlint, Leningrádot, Moszkvát, Varsót, ezúttal Budapestben szeretnék gyönyörködni. — Ügy tudom a CSISZ is kitünteteti? — teszem fel a kérdést. — Ez volt a legnagyobb ajándék. A TV-ben állandóan meleg volt, de amikor átnyújtották ezt a kitüntetést, akkor éreztem a legnagyobb hőséget, a legnagyobb boldogságot. A helyi szervezet bőr aktatáskát ajándékozott, könyveket kaptam, nagyon sok gyárban gon- , doltak rám, ingeket, zoknikat kaptam, tollat, nem is tudom hamarjában felsorolni. Boldogan nevet, de boldogságához hozzájárul az is, hogy tegnap egy vizsgáját kitűnőre tette le. Beszél, beszél, mindenről szívesen. Szereti a természetet, a gépeket, a verset, a sportot, ezt a gyönyörű időt, az ifjúságot, iskoláját és nagyon szereti az elektrotechnikát. Igyekezett meggyőzni,, hogy az elektrotechnika elmélete van oiyan szép, mint Aragon költészete. Pedig ő a francia verseket nagyon szereti. A Xm volt véletlen Kuüúrlwek