Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-09-26 / 39. szám

tmm

.....á

A* idén is megünnepelték Žateeen a komló vidám ünnepét.

JAROSLAV SEIFERT:

j Lidicei halottak \

Árva fecske nem találta fészkét, megrendültén röpült, csipegeti, perzselt fa még tört jogarként hétrét görnyedezik hamvas föld felett.

Sarok támaszt titeket a mélyben, magába szítt szakadék-torok, tárt karokkal jártok a sötétben, mintha magot vetne markotok

Kis pacsirta tér meg csak közétek, szomszédotok, s mindent jobban tud, amit csak egy gyors madárka érthet.

Énekében talán meghalljuk:

föld dalát, mely zárt ajkhoz telepszik, harag zárta nyithatatlanul, kő dalát, mely koponyához fekszik, csöndét, mely a nevetekre hull;

aggály, sírás szívettépő dalát, gyermekvesztés, gyilkos, rémítő csapásától tébolyt várt a gálád, de tébolyra nem maradt idő;

a szemfagyasztó iszony énekét, ha asszony kap az ajtófába,

— mert minden remény pernye rég, — mint fuldokló a szalmaszálba.

Halld: a szörnyű csönd pillanatában a végső sóhajtás keserve! halld: halott népről zeng dalában, nagy szellemét dicsérve egyre.

Pacsirta zeng ma, — szállanak a trillák — a sík föld örök nyugodt dalát adja.

Akkor még a komoly rózsa szirmát is begyúrták a sárga agyagba.

SIPOS GYŐZŐ fordítása'

I_

A madárlátta eledel után jó borral öblögetik a kisgéresiek s a torkukat.

DOBOS LÁSZLÓ:

A kisparaszti gazdálkodás jó erkölcsi normái ebben a faluban nem váltak a közös gazdálkodás visszahúzó erőivé, hanem erősítői lettek. Szeretik itt a munkát mindenütt, de a széles környék egyetlen falujában sem tudják olyan gonddal végezni. mint Kisgéresen. A munka szeretettének itt valóságos kultusza van. Helyesebben mondva: ezek az emberek szeretik a jó. a szép munkát, a szépen megművelt földet. Olyan ez a falu, mint egy örökké jhozgó, nyüzsgő hangyaboly.

A géresí ember ragaszkodik a földhöz. Nincs is műveletlen földdarab a határban, olyan gonddal kapálják a cukorrépát, a tengerit, mint a házikert zöldséges ágyait.

— Minket csak az időjárás tud megzavarni — magyarázza Géresi István, a szövetkezet elnöke. — A vezetők között sincsenek eltérések. Ha meg néha összekapunk, az csak az ügy érdekében történik, a rossz időjárás is felbosszantja az embereket... és még valami — folytatja kis szünet után.

— Éghetne a szövetkezet kazalja, ha a szőlőt kell permetezni. Míg a tagság nem végezte el a szőlő soron következő munkáját, úgy néz ki ez a gazdaság, mintha széiütötte volna ... mert a szőlő nálunk mindennél előbbre való ...

NAGY MEZŐBE VISZ AZ ÖSVÉNY

Délnek, keletnek és nyugatnak széles nagy mező öleli félkörbe a falut. Észak felé pedig egészen a helmeci hegy válláig kapaszkodnak a szőlősorok. Valami íratlan rend szerint ösvények erezik keresztül azt a

nagy mezőséget. Ösvények, és rajta emberek, munkából jövő, munkába menő parasztemberek. Ma úgy szokás mondani, világot látni, világot járni. A géresiek esetében ez így volt igaz, környéket járni, környéket látni. Az ösvény nem vezet, nem vezethet messzi tájakra, csak a szomszédos határ ösvényeire vagy dűlőútjaira kapcsolódott.

Háztól, faluból a mezőre, a dűlőkre, a hatalmas táblákra visz az út. Közben van egy megáiló, a pince. Szürkületkor, hazafelé menet s pince fala alá ülnek és itt költik el a madárlátta vacsorát. Ünnepkor ide sereglenek, hogy borral fűszerezzék a pihenés nyugalmát.

ESTE VAN, ESTE VAN KI KI NYUGALOMBA

A délután már estébe hajlik, végéhez közeledik a munkásnap. Karikába ülve egy pince hátán tanyázunk, rukkolni készülő, búcsúzó fiatalok és egyéb, hunyorogva tréfálkozó harminc körüli szövetkezeti tagok, Biris Bácskái István társaságában. Ö viszi a szót: — Hallja, nem a pince ügyében jött ?

— Nem — mondom.

— Azért, mert én mondom magának, hogy pince nélkül kidől a géresi nép. Tavaly megengedték, hogy két disznót vágjunk... Le is vágtam, de csak addigi fogyott, míg bor volt Mikor megürült a hordó, nem vöt, aki egye... A bor az fontosabb ... Három kilométer a táj mindenfelé, de délbe eljövünk meginni két pohárral

Forrás után aranysárgára tisztul a bor: ha megisszák, pirospozsgás virágot fest az arcokra, csillognak a szemek, és jókedvre hangolódik a lélek.

A jókedv beszélgetést teremt, s ilyenkor vitatkoznak, komolykodnak, mókáznak, pajzánkodnak. Lehetetlen lenne összegyűjteni a temérdek anekdótát, tréfát, amit magukról költenek és amit mások varrtak csavaros eszejárásuk nyakába. A pajzán mókák egy részéért restelkednek, önérzetesen viszszautasltják, más részüket egyenesen kisajátítják maguknak.

Hosszan, megállás nélkül esik az eső, s hiába várják béketűröen a végét, -sak nem áll el. Már sokadszor elmondták a jó időért fohászkodó imádságot is, de csak zuhog tovább. Az egyik atyafi türelmét vesztve kiáll a kapuba és így kezd társalogni a mennyek urával:

— Hiszen az istent hiszem, de már nem bízom benne ...

A kondás egy réggel disznót hajt csúnya káromkodások közepette. Megszólítja a pap: Miért káromkodik annyira János ?

— Ha a tisztelendő úr előtt is úgy ugrálnának a betűk a bibliában, mint előttem ez a sok disznó, maga is káromkodna a szószéken ...“

A szűzdohányt kereső fináncokkal annak idején valóságos bolondját járatták. Egy alkalommal Csuli Bácskái Jánost éppen a kapuban ácsorogva kapták a „készre menő" fináncok. Azt kérdezik tőle:

— Nem ismeri Bácskái Jánost ?

— Ott benn van a felesége — bökött vállával az udvar felé.

— Hol van az ember? — faggatták az asszonyt.

— A keresztúri dűlőre ment.

— Milyen messze van az ide?

— Olyan félnapi járásra, estére odaérne az úr...

Másodszor már a pitvarban kapták el az atyafit. Felhányták az egész házat, a csűrt, a

kamorát, mindenüvé benéztek, ahol csak rejtekhelyét sejtettek. Hiába volt minden fáradozásuk, nem találták a dohányt. Végül is izzadt homlokkal, lehangoltan kérték a fináncok:

— Nem lesz bántódása, csak mutassa meg, hová lehet ilyen jól elrejteni valamit ?

Megmutatta ott jártak el mellette, ott volt az orruk előtt.

NEM MINDEGY, HOL ÜNNEPEL AZ EMBER... .

Pince sok van az akácos alatt, járnak ide az emberek meghívó nélkül is. Dehát ez nem minden. Nincs a falunak kultúrháza és ha van, akkor a pince jelenti azt. Miért nincs? A szövetkezet elnöke így magyarázza: 360 000 korona adót fizetünk évente, de itt még egy becsületes üzletet sem építettek. Szövetkezeti falu vagyunk és még ennyit sem érdemiünk?

Nagyonis megérdemlik-...

Elmondtam neki, hogy három éve a losonci járás egy hegy alatti kis falujában, Dobroson olyan kultúrházat építettek az emberek társadalmi munkával, hogy egy grófi kastély napestig pirulhatna mellette. Hümmögtek és tovább sorolták a hátráltató okokat. Egyedül Perduk Mihály, a HNB titkára vakargatta a fejét:

— Hát bizony, azt jó volna nekünk is megnézni és valami igen szépet lernintázni.

Nem tudom vettek-e már mintát azóta?

De van példa közelebb, is:. Kistárkány. Két év alatt micsoda házat építettek ott a kultúrának? Csak az első autó követ nehéz lerakni, a megkezdett fal már kőműves keze után kiált. Restelli az ember még csak le is írni, hogy olyan falunak, mint Kisgéres, nincsen kultúrháza. Pedig az emberekben, a fiatalokban él a kultúrszomj, amit sem a bor, sem a pinpe nem elégíthet ki.

(Folytatjuk)

Regruták poharaznak a pince előtt.

WILLIAM SAROYAN:

A

IMIÄCS1KÄ

— Van macskád? — kérdezte egy gör korcsoly ás kislány a járdát cementező embertől.

— Van. Nagy fekete és folyton úgy nyávog, hogy mnyau, — mondta a tér fi.

A kislány nézte a térdelő férfit, hogy kezére támaszkodva mily gyorsan simítja el a lágy cement tetejét. Arra gondolt, hogy nagyon érdekes lehet egy olyan nagy fekete macska, amely éppúgy nyávog, ahogy a férfi utánozta. Végeredményben így térdelve és kezére támaszkodva ö maga is olyan volt, mint egy nagy macska.

— Mnyau — mondta — mnyau — és felemelte a fejét, mint a szomorú hangokat adó macska.

Közben egy picit sem mosolygott és ez volt az egészben a legjobb. így nagyon hasonlított arra a macskára.

A férfi reggel nyolc óta dolgozott a járdán és most már majdnem fél tizenegy volt. Mindez a tenger szomszédságában történt A ránéző házak szinte teljesen egyformák voltak. Csupa alacsony fizetésű kishivatalnok lakott itt, s a feleségeik takarékosak, jó kártyáját ékosok és hűséges rádióhallgatók. Egész délelőtt a sarkon álló házból kiszűrődő zenét hallgatta. Nagyszerű chikágói dzsessz-zenekar játszott szellemes bemondóval. Ö ugyan nem hallotta a konferáló szavait, de hogy a hangját hallgatta, úgy érezte, hogy nagyszerű vicceket mondhat. Rögtön reggel kiváló zene volt. Tudta, hogy a tenger nincs messze, érezte az illatát. Szerette munkáját. Messze, a kontinens belsejéből a missioni államból jött ide. ahol az emberek levegőtlen házakban élnek és a fény sohasem juthat be hozzájuk. Mindig városban dolgozott, ahol rengeteg volt a zaj, szörnyű a forgalom és a füst, ahol a szegény emberek a szemetesládákban turkáltak. Itt Sunsettében más volt az élet, érezni lehetett a tenger sós illatát, a zöld fű szagát. Nagyot lélegzett.

Már nem volt valami nagyon fiatal, de jó munkás volt, egyszerű a szíve és agya Fiatalosan tudott mindarra a jóra reagálni, amivel az életben találkozott.

Amikor a görkorcsolyás kislány a macskája felől kezdett érdeklődni — nagyon megörült.

— Jó macska? — kérdezte a kislány.

— Néha jó, — mondta — de

néha item ér semmit.

— És mikor jó? — kérdezte a kislány.

— Amikor az egereket fogdossa — mondta a férfi.

— És mikor nem ér semmit ? — kérdezte a kislány.

— Amikor nem fogdossa — mondta a férfi.

Ismét belélegezte a tenger illatát és fiatalnak, boldognak érezte magát.

A kislány mindezen hosszan elgondolkozott, talán tiz vagy

tizenegy másodpercig is. A férfi, miközben várta a további kérdéseket, nyávogott: ■ mnyau, mnyau...

— És hogyan fogja a macska az egereket? — kérdezte a kislány.

— No, — mondta a férfi —

először elbújik. Erre az egér előjön. Ekkor a macska hirtelen alkapja és,isten veled egérke.

— És fáj az neki? — kérdezte a kislány.

— Azt hiszem, hogy az egérnek egész biztosan — mondta a férfi, — de a macskának azt hiszem, hogy nem. A macska szereti az egereket. Mnyau — mondta.

Ekkor odakorcsolyázott egy kisfiú és mbgállói t a kislány mellett.

— Mit csinálsz? — kérdezte a férfit.

— Van egy nagy macskája — mondta a kislány a fiúnak — és egereket fogdos.

— Hogy hívják? — kérdezte a gyerek.

— Tigrisnek — mondta a férfi.

— Mnyau — mondta a kislány.

— Helyes — mondta a férfi. — Mnyau, mnyau.

— Mnyau — mondta a fiú.

Aztán a kisfiú és a kislány

egymást kergetve nyávogva elkorcsolyázott.

A munka elkészült. A férfi lesimította a még friss cement kis foltját, aztán felállt és a tenger felé nézett: örült friss illatának. Szerszámait beletette a táskájába, aztán egy házzal arrébb felszállott az N jelzésű villamosra, hogy visszatérjen a városba Amikor a kisfiú és a kislány visszatértek, már nem volt ott Egymás mellett állót tak és nézték a befejezett szép

munkát. A járda ismét egyenes, tiszta és hibátlan volt.

— Ezt ö csinálta — mondta a kislány. — Az a macskás.

— Még puha — mondta a kisfiú. — Mnyau — felemelt a fűről egy kis vesszőcskét és a friss cementbe beleírta nevének kezdőbetűit, D. R.

— Mi a te másik neved, Elő ? — kérdezte a kislányt.

— Hagen — mondta a kislány.

A kisfiú további két betűt rajzolt bele a friss cementbe.

Az egyiknek a kezdőbetűi az egyik, a másiknak a másik sarokban voltak.

Nagyon szépen mutattak.

A kisfiú arra gondolt, hogy micsoda nagyszerű dolog, ha az ember nevének a kezdőbetűi ott vannak a járda friss cementjén, közvetlenül Ely Hagen nevének kezdőbetűi mellett. Á cement hamarosan megszárad és az ő nevük mindörökre ottmarad a járdán. Nagyszerű volt. Hamarosan felnőnek, elvégzik az iskolát és S elmegy, lehet hogy New Yorkba, lehet hogy Európába és ha majd visszatér és végigmegy az utcán és megáll majd a sarkon, elolvashatja nevének kezdőbetűit, amely addigra sem változik meg. D. R., David Romeg. És aztán E. H., Ely Hagan, a kislány neve, akit szeretett.

— Nagyszerű ember volt — mondta a kislány.

— Tudom — mondta a kisfiú.

Ott álltak egymás mellett a

korcsolyáikon és nézték a friss járdát.

A kisfiú ismét rajzolni kezdett a puha cementbe, közvetlenül az új járda közepére.

Egyetlen betűt rajzolt oda:

M és odafordult a kislányhoz: dezte a kislány. — Nem tu— Hogyan írják a mnyau-t? dóm leírni a mnyaut és te sem.

— kérdezte. A kisfiú mindenáron meg

— Mnyau? — mondta a kis- akarta őrizni emlékezetében a

lány — nem tudom. Az valami- macskás embert, mert tudta, lyen szó? hogy ez nagyon fontos. A kis— Egész biztos, hogy szó — lány is tudta.

mondta a kisfiú. Tehát egyetlen szót írt oda:

— Mnyau — mondta és meg- macska. És mondta: próbálta maga elé képzelni, — Mnyau.

hogy hogyan lehetne ezt a han- — Mnyau — mondta a kisgot átváltoztatni írássá. lány.

Sehogy sem sikerült. És aztán mind a ketten el— Mit írunff oda? — kér- korcsolyáztak. Fordította: Szk.