Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-09-05 / 36. szám
Hogy is kezdjem. Hogyan kerültem a gimnáziumba, anyám miből szedte elő a töménytelen beiratási díjat, még ma sem tudom. Talán azzal is adós maradt, De a tandíjjal állandóan meggyűlt a bajom. Többször hazaküldtek: csak akkor jöhetek vissza, ha befizettük a pénzt. A tandíjkezelö tanár, az öreg Pap, azóta meghalt — még most is jól emlékszem rá — tüskés jeljelé álló jehér haja volt, széles szemüvege, mindig egy fekete házisapka lötyögött a fején, a „Sivatag hajójának" hívtuk, mert hullámos, lompos, ingadozó léptekkel járt. Hóna alatt cipelte a nagy, fekete tandíjkönyvet és jaj volt annak, aki véletlenül, fényesre pucolt lakkcipöjére lépett. Pap tata, már, ha meglátott engem, elfutotta a méreg. Az iskola legszegényebb diákja voltam, nyurga, sovány, riadtszemü, kamasz; velem volt a legtöbb baja. — Már megint itt vagy! — ordított a fejéhez kapva, ha belépett az osztályba, hogy a tandijhátralékosokat hazaküldte-A nagy könyv fenyegetően lóbálódzott a kezében és ilyenkor már felszólítás nélkül szedtem a könyveimet, hogy hazamenjek. Az anyám eladott valamit, még megmaradt ruháját vagy a mosásból összekuporgatott néhány pengőt adta ide és néhány nap múlva visszasurrantam ismét. Házakhoz járt dolgozni, mert az apám keveset keresett. Csak azért nem hagytam abba a tanulást gyakori kétségbeesésemben, mert az anyám ragaszkodott hozzá. Azt akarta, hogy orvos legyek ■— majd én meggyógyítom a hátfájását — körorvos, mert azok mind kövérek, és nincs semmire se gondjuk. Az tartotta benne a lelket a mosótekn'ó mellett. Egyszer, egy dolgozatírás után, Pap tata, aki magyar tanárom is volt, felfedezte, hogy jót tudok fogalmazni. Hyen tehetséges embert nem szabad elveszítenünk, mindenki hozzon ötven fillért, és fizesse az osztály a tandíjat — jelentette ki ellentmondást nem türően. Örömömben azt sem tudtam, hová legyek. Pirultam és égett a fülem. Otthon nem szóltam róla. Az anyám észre sem vette a változást. Akkor már erősen fájt a háta. és az apám egy fillért sem keresett. Rövid ideig az osztály fizette a tandíjamat. Hittanra az osztályfőnököm tanított — ma is előttem áll, kis pohos, szélesképű emberke — ö volt a szegény gyerekek őrnagyala, a se - gitöegyesület vezetője. Mikor télen egyszál ruhában jártam az iskolába, az isten nevében egy kinőtt télikabátot és fakó nyakkendőt ajándékozott nekem, hogy legyek jámbor, alázatos és ha szorgalmas leszek a hittantudományban, a templombaj ár ásb an, akkor az Or jézus majd ruhát is hoz. Egyébként nem ok nélkül, Tuloknak becéztük. A hittanon kívül mást nem ismert, aki nem tudta a leckét könyv nélkül fújni, az nem volt ember előtte. Én nem tudtam magolni, nem is szerettem. Szenvedtem is miatta eleget. Tulok dühös volt. Láttuk már, amikor az osztálykönyvbe írt, hogy ma rossz napja,.. Ilyenkor azt mondta: „Ha“, meg „Mi lesz ott?" és írás közben mérgesen fújtatott... Aztán , engem hívott ki a tábla elé felelni, A szentháromságról szólt a lecke, vagy tiz oldalt kellett könyv nélkül bevágni. . . Egy szót se tudtam. Csak álltam és konokul bámultam rá. — Egy ilyen léhütó, egy ilyen semmirekellő! Aki az iskola jótékonyságából él! Mert ha egy úrigyerek tanul, rendben van, a szülei nem akarják, hogy iparos legyen, csak azt nem tudom, hogy minek jár ide egy ilyen! Mert ha még buzgalmával, vallásosságával kiválna a többi közül, értem, ám legyen, de egy ilyen! Vasárnap délelőtt a templomból már háromszor mulasztott, hittant nem tanul! ? Mégha buta volna ... Egy ilyenért fizette az osztály a tandíjat! Egy here, ingyenélő. Éppen olyan semmittevő leszel, mint az apád! — ordította az orrom előtt ágaskodva. A torkom elszorult... A szám legörbedt, vacogó fogaim öszszecsikordultak. Erjedt bennem a szégyen. Vörös szél borított be mindent előttem. A testem meg izzadt. Kiáltanom, ordítanom kellett. — Hem vagyok here, ingyen - élő! Visszaadom a kabátot, meg a nyakkendőt is, nem kell a jótékonyságuk! Az osztály meredten hallgatott. Soha ilyen csend még nem volt, az óra végét jelző csengő vágott bele. Tulok mindenkit kiküldött a folyosóra. Ketten maradtunk. Elém állt, és halkan köhécselni kezdett. Fel se néztem, csak bújtattam karom közé a fejem, akkor már a padban. — Hát aztán Erős, mondjad csak, mi akarasz te lenni? — Ember, igaz ember! — mondtam. Többé egy fillért se fogadtam el, pedig akkor már nagyon beteg volt az anyám. Hetek óta az ágyat nyomta. Megemelte magát valahol, takarítás közben. Rántott levesen éltünk; és még ezen a télen vége szakadt a tanulásnak. Ha tilalmam ellenére meglátom itt még egyszer, a szolgával távolíttatom el! Csendesen lehajtott fejjel álltam a pad mellett. Ujjaimat görcsösen összekulcsoltam. Makacsul bámultam a barna padlót, cipőm orrát, a két tintafoltot keskedt nadrágomon. Bezártam a tintatartót, eltettem a tollszáramat. A nyelvem kiszáradt. Összezártam a fogaimat. Még utoljára lehajoltam megnézni: nem felejtettem-e ott valamit. Az igazgató mereven bámulta a mennyezetet. Megindultam az ajtó felé. — Várj csak! — szólalt meg a tanár úr. — Talán a leckét megmondom neki, nehogy lemaradjon a többitől. Egyik nap az igazgató úr jött be az órára. Ritka dolog. Egy pülanat alatt megfagyott az osztály, a padok, könyvek, füzetek, kaptákba vágták magukat, a tanár, kezében a krétával, megmerevedett, még a pókháló se lebegett és a legyek is abbahagyták a döngést. Az igazgatónk hatalmas termetű, izmos ember volt. A fekete gombok pattanásig feszültek reverendáján. Szürkülő haját hátra fésülte. Fekete szeme erősen villogott. Húsos orra a hit szilárd bástyájaként meredt ki szikár arcából. Kemény rezgésü szavai mindnyájunkat megremegetettek. Hagyat lélegzett és az osztály felé fordult. — Üljenek le. Kérem, egy kellemetlen ügyet kell elintézni. Erős álljon fel! Maga egyszerűen nem fizet tandíjat. Több baj van magával, mint az egész iskolával. Hittant se tanul .., Csomagolja össze a könyveit, menjen haza, rendünk gimnáziuma egyike az ország legelső iskoláinak, ide nem leket ingyen járni, ez nem szegényház, nem melegedő hely. — Hem szükséges, úgyse jár ez többé iskolába. A rézkilincs egyre jobban közeledett. Már csak három lépés, már egy ... Egy fekete tábla, a tussal kihúzott francia rendhagyó igék, a képek elmosódtak a falon. Mikor hazaértem, nem köszöntem. nem szóltam egy szót se, a könyveimet bevágtam a sarokba Kimentem, becsaptam magam mögött az ajtót és némán bámultam a ház előtt a sárga tűzfalat, a kéményeket, a piszkos udvart. Anyám ijedten kászálódott ki az ágyból, úgý amint volt, szaladt ki hozzám, — Mi bajod? Amikor átölelt, éreztem, hogy csupa izzadtság a teste. — Bántott valaki? — Senki. Csak állt mellettem, fejét ráhajtotta a vállamra. A torkom keserű volt, a szemem elhomályosult, csak bámultam az ég felé. — Visszamegyek én még oda — csikordult ki a fogam közül a szó és a kezem ökölbe szorult. KEMÉNY GYÖRGY k» kAAAAAA* UUkUitAikiUkiiUUtkilkiiiAJLikkkáUi Amerikai tragédia THEODOR DREISER SZÜLETÉSÉNEK KILENCVENEDIK ÉVFORDULÓJÁRA A világ haladó irodalmi közvéleménye augusztus 27- én emlékezett meg Theodor Dreiser születésének kilencvenedik évfordulójáról. Jack London, Ernest Hemingway és Sinclair Lewis mellett tagadhatatlanul Dreisart tekinthetjük századunk amerikai prózairodalma leghaladóbb szellemű képviselőjének Akadnak még számos, igen rangos és nálunk jó! ismert prózalrók. mint John Steinbeck, Sherwood Anderson, Upton Sinclair, John Dos Passos, Thorton Wilder és John Erskine. de közülük egyikről sem állítható, hogy az amerikai szépprózában új irányt teremtett volna. Összefoglalóan elmondhatjuk Dreiserrő! és három nagy társáról, hogy a századfordulót követő évtizedekben ők voltak azok .akik megtalálták azt a sajátos amerikai mondanivalót, amely már egyéni és mentes az angol irodalom hatásától. Sajátosságuk elsősorban abban nyilvánul meg. hogy hangot adnak az amerikaiakban kifejlődő nemzeti öntudatnak, ugyanakkor bíráló szemmel figyelik a társadalom jelenségeit. Ez a mindinkább előtérbe kerülő kritikai magatartás egyenes következménye a világháborúnak és a gazdasági válságoknak, amelyek már nem engedték meg a társadalom hiteles arculatát felmutatni kívánó íróknak, hogy romantikus idillt rajzoljanak ott, ahol a szegénység és nyomor megérlelte a maga gyümölcseit és szociális változást követelt. A századforduló, de különösen a világháború kora kitágította az amerikai írók látókörét is, megismertette velük az új művészi áramlatokat, a francia és skandináv szépprózát és nem utolsó sorban az orosz és szovjet irodalom eredményeit. Akikre ez az érdeklődés termékenyítőén hatott, azok elszakadtak a naturalizmustól, felhagytak az Impresszionizmussal, az új romantika Irányzataival, a huszas évek mítosz- és csodakeresésével és mindinkább realista írókká, a valóság hiteles ábrázolóivá fejlődtek. Dreiser a polgári irodalomesztéták szerint az amerikai naturalizmus megalapítója volt. Ez a meghatározás csak annyiban helyes, hogy valóban az elsők közé sorolható, akiben már erősen él a kritikai szellem, a naturalizmus előfeltétele. Naturalizmusa azonban korántsem zólai jellegű, jóval előbbre tart: szókimondó és okfejtő magatartása szakít az irodalomban uralkodó puritán felfogással, és mér kezdettől kiütközik realista életszemlélete. Nem véletlen, hogy Dreiser írásmüvészetében oly fontos szerepet kapott a társadalombírálat. Mint szegénysorsú és vallásos érzületű munkásszülők gyermeke ifjúságában szűkös életet él, mérhetetlen nyomort lát maga körül — két nővére „bukott nö" lesz, egyik bátyja börtönbe kerül —, ö maga azonban végtelen szorgalommal művelődik, és a szegénység arra sarkallja, hogy a sikert és a gazdagságot tartsa eszménynek. Élettapasztalatai és tanulmányai lassan rávezetik, hogy hamis úton jár, gondolatvilágéban elmélyül, és írásaiban a valóság hiteles ábrázolására kezd törekedni. Már első regényében, a Carrie, drágám-ban bátran kimondja, hogy a szegénység és általában minden emberi nyomorúság nem az isteni gondviselés elrendelése, hanem a társadalom kirívó ellentéteiből fakad. A kritika ezért elmarasztalja és erkölcstelenséget vetve a szemére úgyszólván kiközösíti az irodalomból. Dreiser azonban keményebb fából van faragva, a körülötte hullámzó botrányok nem szegik kedvét, nem törik meg alkotóerejét és tovább halad a megkezdett úton. A világháború előtt megjelent további könyvei — Jennie Gerhard, A pénz királya, A titán — nem kapnak elismerést. 1927-ben Dreiser feleségével együtt a Szovjetunióba látogat, és amikor útja után hirdetni kezdi, hogy szovjet földön megismerte a világ leghaladóbb társadalmi rendszerét, az otthoni reakciós körök megindítják ellene rágalomhadjárataikat, amelyek 1943- b©n bekövetkezett haláláig nem szűnnek meg. Dreiser világhírét az 1931- ben megjelent Amerikai tragédia, a három részes, csaknem ezer oldalas regénye alapozta meg, melynek új kiadása Németh Andor kitűnő fordításában ezekben a hetekben jelent meg közös kiadványként az Európa Könyvkiadó „Milliárdok könyve“ sorozatában. Az Amerikai tragédia valóban monumentális mű; szinte sűrítve megláthatjuk benne Dreiser nagy emberábrázoló készségének valamennyi erényét, ugyanakkor azonban gyöngéit is. Főhőse. Clyde Griffith kamaszkorától csak arra vágyik, hogy minél könnyebben éljen és napjait, éjszakáit szórakozásokkal tölthesse, Alapjában véve nem is túlságosan romlott ejrkölcsú és rosszra hajlamos fiatalember, csak gyenge akaratú, es Így az eszményeket nem ismeró környezetben jellemének minden rossz oldala kerekedik felül. Clyde fő törekvése, hogy bejusson a gazdagok, a kiváltságosak világába. Sondra Finelly személyében a szerencse rá is mosolyog, a dúsgazdag lány belészeret, de szerelme nem emeli fel, ellenkezőleg: végzetévé, tragédiája kútforrrásává válik. Sondrát nem tudja elérni és feleségül venni, amig szeretője, a feltűnően szép Roberta —, aki munkahelyén a keze alatt dolgozott — életben van. A kötöttsége okozza, hogy a törtető, átlagamerikainak mondható fiatalember kiégett lelkű gazemberré vedlik. Egy kirándulás alkalmával Clyde az úszni nem tudó Robertát a csónakból a tóba akarja lökni, gyávaságában azonban a gondosan előkészített tervet nem meri végrehajtani. Roberta azonban mégis megfúl; egy véletlen baleset áldozata lesz és a meginduló nyomozás folyamán Mason ügyészben felébred a gyanú, hogy tulajdonképpen gyilkosságról van szó, A tárgyi bizonyítékok olyan súlyosak, hogy Clyde nem tudja magát tisztázni a vád alól, és noha valójában nem gyilkolt, csak erkölcsileg terheli Roberta halála, gyilkosként fejezi be életét a villamosszékben. T ehangolóan, sivár, nyo^ masztóan sötét ez a történet: tükörképét adja a világháború utáni amerikai társadalom minden rákfenéjének. Nem vitás, hogy Dreiser a nagyvárosi életformák felvázolásában mesteri munkát végzett, a regény számos alakjának jellemzése és lélektani rajza is nagy művészre vall, viszont nem tagadható, hogy Dreiser stílusa nem elég melegfényűen színes és vonzó, helyenként terjen-Dunaszerdahely kezdeményez kezdődő járási színjátszó versenyen. Egy(elvonásos színdarabokkal nevezhetnek be a versenybe, s a hat legjobb csoport tagjává válik majd a dunaszerdahelyi Állandó Színpadnak. — Állandó Színpad? Hát ez meg milyen csudabogár? — fordultam kíváncsian Gyurcsik Józsefhez, a Járási Népművelési Otthon igazgatójához. És íme, mit; hallottam! — Azt akarjuk, hogy a Szerdahelyi járás legkisebb és legfélreesöbb falujában is magasabb szintre emelkedjen a szocialista kultúra, — mondotta Gyurcsik elvtárs. Ezért a járás hat legjobb színjátszó csoportjából hat falujáró színkört akarunk szervezni, melyeknek az lesz a feladata, hogy még a legkisebb tanyán is terjesszék és fejlesszék a szocialista kultúrát. Állandó színpadunk, e hat színjátszó csoportját képzett szakemberek (például Szuchy M. Emil) tanítják és irányítják majd, műsorukra a legjobb csehszlovákiai Írók színdarabjait tűzik, s az is feladatuk lesz, hogy egy-egy felléptük alkalmával a helyi színjátszó csoportokat ellássák tanácsukkal. amelynek keretén belül a falvak népi zenekarainak járási szemléjét kívánjuk megrendezni. Eddig tizenöt népi zenekar jelezte részvételét az október húszonnyolcadika - húszonkilencedikei zenei szemlén. — No és a táncosok? — teszem fel Gyurcsik elvtársnak az utolsó kérdést. Az igazgató azonban ennél a kíváncsiskodásomnél is bebizonyította, hogy a dunaszerdahelyi járásban tényleg forradalmi újításokra készülnek. Október huszonharmadlkától hatnapos, utána pedig egy kétéves tánctanfolyamot rendeznek a falusi tánckör vezetői számára? És még egy érdekes terv! Október elsejétől irodalmi színpad alakul Dunaszerdahelyen, amely a legjobb hazai zenei és irodalmi alkotásokat akarja e kis város és vidéki közönségének bemutatni. Emellett azt Is el. szeretnék érni, hogy ne csak1 rn egy-két magyar író vegyen részt az irodalmi színpad előadásain, de legalább évente egyszer a Szlovák írószövetség magyar tagozata is itt tartsa meg oszszejövetele egyikét. NEUMAN Sok szó esik mostanában hazánk kulturális arculatának megváltozásáról. Arról a forradalmi irányzatról, amely a nép mővelődését a szocialista igényesség legfelsőbb mértékéig akarja kifejleszteni. Olyan népi kultúrát teremteni tehát, amelynek művelői, a falusi színjátszók, énekkarok és tánccsoportok semmiben sem maradnak el a ma még több lehetőséggel rendelkező városi kultúrcsoportoktól, Csallóköz szívében, Dunaszerdahelyen olyan nagyszabású kultúrforradalmi lépésre készül a Csemadok járási titkársága, a CSISZ járási szervezete és a Népművelési Ház, amilyenre nem igen volt példa még ezen a vidéken! Egy kis ir.eghfvó-féle füzetecske hívta fel figyelmemet a dunaszerdahelyi közös akciókra. A járás falvainak kultúrcsoportjaihoz szólott a meghívó, és arra hívta fel a vezetőségeket, vegyenek részt egy október elején — A színjátszás magasabb szintre való emelése mellett azonban a falu zenei kultúrájának fejlesztéséről sem akarunk megfeledkezni, — magyarázta tovább a Járási Népművelési Otthon igazgatója. Ezt a célt szolgálja az a programunk például, gőssé váló elbeszélő hangját sem hevíti át az írásművészetnek az a varázsa, amely nagy amerikai társaiban, különösen Jack Londonban és Ernest Hemingwayben fellelhető. De ha fénytelen és nem eléggé kifejező is a nyelve, erős túlzás, amikor egyik magyar kritikusa. Szerb Antal „A világirodalom története" című könyvében — nagy érdemeit és nagyságát elismerve — stílusára ráfogja, hogy benne „megérezhető minden, ami barbár és kiéretlen az amerikai civilizációban. Mondatai pépesen fekszenek el, semmi ritmusuk, semmi ízlik. A gépkorszak stílusa ...“ Erősen túloz ez az elmarasztalás; az igazság az, hogy valóban hiányzik náia a stílusnak az a szivárványozása és költóisége, amely a komor tárgyú, sok helyes bírálatot tartalmazó olvasmányt könnyeddé, élvezhetőbbé tudná tenni. Gorkij állítja; „Az író a szavakban legyen fösvény, de eszményekben gazdag". Az amerikai szépprózában Hemingway felelt meg a legragyogóbban ennek a gorkiji követelménynek Az öreg halász és a tenger cimű elbeszélés-remekében. Santiago, Hemingway elbeszélésének hőse zsákmány nélkül tér haza küzdelmes halászijáról, még sem torkoll lehangoló pesszimizmusba az írás befejezése: az ember ne adja fel soha hitét, az új küzdelemnek egyszer meg kell hoznia a győzelmet; nincs kérlelhetetlen sors, csak örök küzdelem van, amely e‘ö| a bátor és tiszta nem térhet ki soha. Nem vonok párhuzamot Hemingway elbeszélése és Dreiser regénys között; csak a fenti idézet kapcsán állítom, hogy Dreiser eszmei tekintetben, az éict ismeretével, társadalmi lelkiisir.eretével nagy amerikai kortársa fölé lendült, ám sajnálatosan szavakban nem volt fösvény ott, ahol a művészi fegyelem kívánatossá tette volna ezt a fösvénységet. Ettől függetlenül az Amerikai tragédiá-t — amelynek különösen első önéletrajzi fejezetei igen szépek és vonzóan eredetiek — századunk legnagyobb regényei közé kell sorolnunk. TA reiser írói portréja kiegé*' szitéséü! hadd jegyezzem még fel, hogy a haladás eszméiért mindig a legbátrabban síkra szállt, és másfél esztendővel 1945-ben bekövetkezett halála előtt felvételét kérte az Amerikai Kommunista pártba. Ezzel a lépéssel mélyen megalapozott human zmusáról, makulátlan' emberi nagyságáról tanúságot tett. EGRI VIKTOR T
