Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-09-05 / 36. szám
IVAN KLIMAÉjszakai autóbusz A klasszikus zene fajainkban A klasszikus zene, az operai előadások sikeres térhódításáról beszélgetünk a besztercebányai opera fiatal karnagyával Kende Jánossal, aki bulgáriai utazását megszakítva, Bratlslavában töltött el pár napot. — Azt hallottuk, hogy a nyár jelentős részét Bratislavában tölti ? — Valóban — válaszol Kende — megváltozott eredeti programom, mert egy nagyon kedves bulgáriai meghívásnak teszek eleget, a Traviata várnai előadását fogom dirigálni. — Hogyan fejlődik zenekarának működése? — Nem is hinné mennyi akaraterő, mennyi lelkesedés áll munkánk mögött. Mint ismeretes, zenekaromat ifjú konzervatórium! végzősökkel indítottam el, akik még sohasem játszottak operai zenekarban. A munka nehéz volt, de kitűnő teljesítményt értünk el. A 38 tagú zenekar szólistái és többi tagjai csupa fiatal emberek, akik művészi tudásuk legjavát nyújtják. A besztercebányai operai társulat tájszinházi teljesítményével élen jár. Havi^tizennyolc előadásból tizet falvakban rendeznek. Gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek. Játszanak kis városokban, de játszanak falvakban is. Egy következetesség volt mindenütt: az új^ közönség határtalanul lelkes^ érdeklődése. Mi az oka ennek a váratlan érdeklődésnek? Egyszerű a válasz. A múlttal szemben ma az opera kitűnő együttese ugyanabban. a fővárosi színvonalat is megütő szereposztásban játszik egy kis városban vagy falun, mint amelyben a darabot bemutatták Besztercebányán. Most arról érdeklődünk, hogy másképpen kell-e játszani falun, mint a nagyvárosban ? Nem! Ugyanúgy! Csak ha lehet, még jobban. A közönség ízlése kifinomult, elragadtatással figyeli és élvezi az áriákat, a klasszikus zenét. A falu közönsége közvetlen kapcsolatot tart a színpaddal' Persze még elég nehézség is akad. így elsősorban az operai előadások követelményeinek megfelelő színpad és zenekari térségének hifenya. és az ebből eredő kényszermegoldások. Ezt a hiányt csak a fokozatosan Kende János szaporodó és a célnak megfelelő építésű kuitúrházak fogják megoldani. Ennek hiánya gyakran minőségi hátrányt jelent. Sok kérdés merül még fel, de a falusi közönség művészi rajongása biztosíték arra, hogy helyesen oldják meg ezeket is. WITTENBERG JÓZSEF Az üzem felett ezernyi fény égett és megvilágította a sötétséget. A csillagok halványan hunyorogtak a végtelen meszszeségből, a levegőben nehéz füstszag terjengett és korom lengett. Mindenhol egészen a hegy gerincétől le a láthatárig fények égtek, olyan mennyiségben, mintha hatalmas világváros lenne a völgyben. De a járda sötét volt és az emberek, akik*ítt várakoztak nem láthattak Beta arcába. Le és föl járt pici rövid lábain, lépése kicsit férfias volt és örült, hogy senki sem láthatja, mert nem volt szép. A széles úton autók száguldoztak, fényszóróik messze előttük tapogatödztak a sötétben. Aztán végre megjelent az autóbusz, megállott a bódé előtt és kivilágosodtak az ablakai. Gyorsan felhágott a magas lépcsőjére és hátul telepedett le az ülésre. A kalauz csengetett: — Mehetünk! Az autóbusz hasonlított a hajóhoz, majdnem üres volt és kivilágított ablakain nem lehetett kilátni. Az emberek kényelmesen helyezkedtek el az üléseken és kinéztek a semmibe. A kalauz ingó léptekkel hozzájött és megkérdezte: — Hová? — Horra. Szól, ha ott leszünk ? Kilyukasztotta a jegyét és megkérdezte: — Maga új itt? — igen — bólintott pirulva. A kaiauz belenézett széles, semmit sem mondó arcába, amelyen nem volt egyetlen ránc sem, semmi árnyék, észrevette azt is, hogy Bétának vastagok a lábai és a keblét régimódi szvetter fedi. Odakiáltott a sofőrnek: — Elolthatod a villanyt! Odatelepédett melléje és beszélgetni kezdett: — Gyönyörű vidék ugye? — Igen — mondta Beta gyorsan, de a kalauz ironikusan kérdezte. Számára nem volt itt más csak füst, poros utak és tömött autóbuszok. — itt dolgozik az üzemben ? — kérdezte. — igen — möndta Beta. — Ma léptem be. — Na és tetszik? — Szörnyű ott a por — fejezte ki a legkellemetlenebb benyomását — nem tudom, hogyan szokom majd meg. — Menjen máshová — mondta a kaiauz. Hozzálátott, hogy kifejtse miként kezdenek ki majd vele a részeg legények, ha későn, éjfél után jár haza, korgó gyomorral, félénken. — Én is félek egy kicsit. Gyakori ott a baleset — mondta Beta, de valami mástól félt. Nevetséges félelem érzete szállta meg a szabad életnek, amelytől félt és amelynek örült is egyben, mert nem tudta, hogy mindez hová fog vezetni. Odahaza mindig szigorúan tartották és senkisem vette komolyan. Ügy néztek rá, mint valami családi kellékre, de itt senkinek eszébe se jutott másképp beszélni, társalogni vele, mint a többi felnőtt emberrel. Mcuitytta Jibuti:-j~4á aront i ló A Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó fordításában most jelent meg magyar nyelven a neves szlovák írónő, Margita Figuli Három pejló című. munkája. Az olvasónak nem keli külön bemutatni a szerző alakját, bár kevés munkája jelent meg eddig magyar nyelven. Ügyes meseszövése, kiforrott erkölcsi és szociális beállítottsága, az emberi gondolkodás világába és a cselekedetek legmélyebb ''rúgóinak felkutatásába hatoló tekintete, mondanivalóit komoly tartalommal töltik meg. Figulinál nem is annyira a mese fontos, mint inkább a példázat, amely az emberi életek és történések magvát alkotja. A Három peflóban az írónő két fiatal szerelmén keresztül világit rá a szenvedély és a boldogság utáni sóvárgás sorsokat formáló tényezőire. Ketten versengenek a gazdag korcsmáros, Maliarik lányának, Magdának a kezéért. A lány a szegény, de becsületes Péterhez vonzódik, de szülét a jómódú földbirtokoshoz, Zápotocsnyhoz akarják kényszeríteni. Az emberi szenvedélyeknek ez a nagy összeütközése lassan érik a tragédia beteljesedésébe. Mikor a gőgös, a sajátjáén kívül más érdekeket nem ismerő Zápotocsny megtudja, hogy Péter és Magda szeretik egymást, titokban követi őket és mikor a boróka}enyves magányában rájuk talál, miután kihallgatta beszélgetésüket, meg akarja ölni vetélytársát, de a két fiatalnak sikerül elmenekülnie. A sors azonban úgy akarja, hogy Maliarikék mégis a gondtalan életet ígérgető, gazdag Zápatocsnyhoz kényszerítik lányukat. Péter elhagyja szülőföldjét, de mielőtt elválna a lánytól, megígért, hogy ő felépíti majd a saját erejéből azt a kis hajlékot, melyben majd mindaketten megtalálják egyszer boldogságukat. A fiú munkához lát. Szorgalma és takarékossága két-három év alatt meghozza gyümölcsét; valóban felépíti a kis családi fészket, amelyből most már csak Magda hiányzik. Elindul falujába, hogy beváltsa ígéretét, de ott megtudja, hogy Magdát közben — akarata ellenére — Zápotocsnyhoz kényszerítették. Elhatározza, hogy most már mindenképp felkeresi a lányt, illetve fiatalasszonyt és nyíltan megmondja neki, hogy ó állta ígéretét, most már rajta a sor: döntse el, továbbra is önszántából elfogadja-e a kényszerházasságot nyers és önző férje oldalán vagy követi Pétert az annyi munkával és áldozattal felépített kis hajlékba. Másszóval el tudja-e felejteni ót, akivel annyi szép emlék, boldog óra kapcsolja egybe Magdát egy örök életre? A választást teljesen rábízza. Hosszas keresés után rájuk is akad. Előzőleg azonban megtudja, hogy Zápotocsny sem boldog, mivel érzi, hogy Magda nem szereti őt. Ez még kíméletlenebbé és erőszakosabbá teszi öt ifjú feleségével szemben. Péter a mezőn, szántás közben akad rájuk. Látja, hogy Odahaza este moziba sem mehetett, holott már majdnem 18 éves volt. Itt viszont fél tizenegykor áll meg az autóbusz a sötét járda mellett. » Furcsa volt. Akkor ment haza, amikor akart, ihatott bort, elmehetett és vissza is térhetett ahová akart, senki sem törődött vele. Senki. Nem ismerte itt senki. Nem törődtek vele. Senki sem bánkódott volna, hogyha egész éjszaka künn marad. Senki. Ez az érzés nyomasztóan telepedett rá. Az út mellett egyre ritkultak a fények. Az autóbusz megállott, kifényesedtek az ablakai és a kalauz felállott. Két férfi és egy asszony szállott fel gyermekkel. Mindannyian hátramentek ülni és Beta elé telepedtek. Az egyik férfi alacsony volt, fekete, a haja ondolált és az arca nőies. Amikor a fény kihunyt, fejét odahajtotta a másik vállára és magas tenor hangon kérdezte— Hallottál arról a gyilkosságról? — Mesélni kezdte. Bet^maga elé képzelte a véres emberfejet és elszorult a lélegzete. Elől valaki németül ihászéit hangosan, érthetetlen tájszólással. Egy idegen hang felkiáltott: — Ki hallott még ilyet? Már ötödik napja várjuk a földgyalut és ők mégis a hetesre küldik! A gyermekes anya megszólalt: — Kérem szépen ne kiabáljanak úgy! Az autóbusz ugrálva haladt a készülő úton és az emberek benne olyanok, mint valami gördülő színház, vagy sötét panoptikum. A megállónál rriagas fiatalember szállott fel és gyorsan Beta mellé telepedett, Az autóbusz ismét sötétbe borult és tovább indult. Csak azt vette észre, hogy ennek az embernek az arcán hosszú sebhely látszik és kicsit mintha halványnak tűnne. Különben a sötét autóbuszban épp úgy nem látszott ő sem, mint a többiek, csupán a sebhely világított az arcán. Nem nézett rá. Az ablak mögött egyre távolodtak a fények, az autóbusz felfelé haladt és az út mellett erdő húzódott fel a dombra Azok ketten elhallgattak előtte és a fekete ondolálthajú feje ott nyugodott a másik vállán. Elől valaki énekelni kezdett, de a gyermekes anya ismét megszólalt: — Kérem szépen elvtársak!... Ebben a pillanatban megszólalt mellette a fiatalember: — Messzire megy? Egy pillanatig válaszolni sem tudott. — Horra — mondta végül. — Akkor majdnem szomszédok vagyunk! Nem válaszolt. Nem tudta, hogy miért szólította meg és miért kezdett vele társalogni. Rendes férfi nem kezd fgy társalogni idegen lánnyal. — Maga űj? — kérdezte — Ott dolgozik az üzemben ugye? Bólintott. Zápotocsny fékevesztetten ütiveri a kifáradt lovat. Mikor közbe akar lépni, Zápotocsny újból meggyilkolására tör, de Péternek ebben az esetben is sikerül elmenekülnie. Otthon azután a Péter megjelenésétől és az újabb sikertelen gyilkossági kísérlettől Zápotocsny teljesen elveszti minden józan ítélőképességét és a szerencsétlen lovon tölti ki tehetetlen dühét. Ez megbokrosodik és halálra tapossa gazdáját. A tragédia íegsötétebb mélységeiből újból fölfelé vezet Péter és Magda útja, akiknek boldogsága előtt most már nincs többé akadály. A mii felépítése, szerkezete mesteri tolira vall. A lírai hangulatokat néhol talán eltúlozza az írónő, úgyhogy sok helyütt szentimentálissá válik a cselekmény. Egy-két ponton valószerűtlenné válik azáltal, hogy bizonyos rossz emberi tulajdonságokat Zápotocsny alakjában olyan sötéten fest, hogy az embernek néha az a gondolata támad, hogy a szerző akaratlanul is egy örült alakját rajzolta meg, holott csak a minden méltóságából kivetkőzött indulatot kívánta megrajzolni. — így fog minden este utazni? — Ha délutános leszek. — Az jő lesz — mondta — legalább gyakrabban fogunk együtt utazni. Elmosolyodott. — Mit nevet? — Annak, hogy örül. Minek beszél ilyeneket? — Komolyan mondom. — Ugyan — mondta. — Ez csak olyan beszéd. — Lesimította a szoknyáját és örült, hogy sötét van. — Miért? — kérdezte a fiatalember. — Legalább szórakozhatunk az úton. Az autóbusz felért az első dombra és most lefelé száguldott. Az égen a hold ezüst fénnyel világított és bekukucskált az ablakon. — Jár táncolni? — kérdezte. — Néha — válaszolt és azon gondolkozott, hogyha akar elmehet bármikor Egyedül volt, szabad és ez tetszett neki, de félt is tőle. — Hová megy szombaton Horon? — Hová? — A Jiretinbe! — Én nem tudom — mondta a lány. — Jöjjön oda! Csak most értetté meg, hogy a fiú találkára hívja. Ez még sohasem fordult elő vele. arpióta Prágában élt. Nem tudott válaszolni. De a fiatalember úgy látszik, hogy a hailagatását másképp értelmezte, mert kezét a háta mögé dugta és átkarolta a derekát. Biztos, hogy nem volt rendes ember, de félt elhúzódni tőle, vagy rákiáltani. Nehezen lélegzett, a szive hevesen vert és nem tudta, hogy mi lesz. A fiatalember hallgatott mellette, átölelve a derekát szorította magához. Azon töprengett, hogy vajon szeretheti-e, mert ez lehetetlennek tűnt előtte, aztán azt figyelte, hogy ő érez-e valamit iránta. Nem érzett, de mégis tetszett neki az egész. Különös, szédítő érzés volt. Az jutott az eszébe, hogy mit szólnának a lányok az osztályból. ha m.ndezt elmondaná nekik Mindig olyannak tartották, akivel semmit sem érdemes kezdeni. Azon kezdett töprengeni, hogy vajon az emberek egymásba szerethetnek-e az első pillanatban így az autóbuszon, akkor ha még sötét is van hozzá és ha egyetlen szót se szólnak egymáshoz. Nem tudta eldönteni ezt a kérdést és most már maga sem tudta, hogy tulajdonképpen mit is érez. A fiatalember a másik kezével megtalálta a kezét, megszorította és ő egy kicsit szintén visszaszorította, de elszégyelte magát és égni kezdett a keze. Meg akarta kérdezni, hogy kicsoda és még sok mindent, azt, hogy miért ült ide melléje, mit csinál és el akarta azt is mondani neki, hogy ki ő„ beszélni akart arról, hogy milyen jó zrí volt az, amikor az érettségi banketten becsiccsentett, először életében. De szégyenlette és így csendesen hallgattak, amig az autóbusz hirtelen meg nem állott. Az utcaoszlopon lógó villany fénye bevilágított a kocsiba és egy kövér falusi asszony nyomakodott be az ajtón. Szuszogott és megszólalt: — Scham dich, fei! Német volt és isten tudja, hogy mit mondott, de mindanynyian feléje fordultak, felébredt a tenorhangú feketehajű is és megkérdezte az szomszédját: — Lojzo, mit csinál a feleséged ? Az autóbusz fényei ismét kihunytak és gyorsan száguldani kezdett a síkon. Félénken ült és egészen az ülés másik oldalára húzódott. Elöl valaki csendesen énekelni kezdett és a feketehajú halkan hortyogott. Már nem látott semmit maga körül, csak azt a fehéren izzó sebhelyet. Még akkor is, ha rá se nézett. Mégiscsak szerethette egy kicsit. Valami ilyesmit érzett. A távolból villanyfények pislogtak és a kalauz megszólalt: — Hor következik! Rajta kívül csak néhányan szállottak le a kocsiból és mindenki sietett haza az elhagyatott utcán. Csak ő maradt állva és nézett a távolodó autóbusz fényei után. A gördülő színház, az éjszakai busz beleveszett a semmibe. Csak fehér fénysugara maradt. Akárcsak a vtlágító sebhely. Behúnyta a szemét, de ezt a sebhelyet akkor Is látta. Fordította: SZK. A bratislavai Nemzeti Galériában lévő iparművészeti kiállítás bizonyítja, hogy iparművészeink szép eredményeket értek el. Ez a szakma is várja a fiatalokat. A fiatal észt filmszínésznőről bátran mondhatjuk. hogy az egész Szovjetunió filmrajongóinak kedvence. Mindössze huszonkét éves, de már tiz filmben játszott. Szerepei a legkülönbözőbbek, alakított fiatal, mai szovjet lányt és megtestesítette Sampo-t, a népi eposz hősét. Legújabb filmjében egy motorkerékpár versenyzőm« alakít. Kun rendező szerint Éva Kivi egyike a legtehetségesebb szovjet filmszínésznőknek. De ó nincs megelégedve magával. — Az< igazi munka még csak vér rám. És — kollégáim ezt talán rossz néven is veszik tőlem — nemcsak a filmnél. Az utóbbi időben mindjobban vonzódom a színházhoz. Ez ugyan most még csak álom, hiszen még igen sok kötelezettségem van a filmnél. De amint lesz egy kis szabad időm ... Jelenleg soha nincs szabad ideje, a szép, szőke művésznőnek. Próba, forgatás, tanulás ... kora reggeltől, késő estig. Nincs megállás, mert fejlődni akar, mlndiq többet tudni, kiérdemelni a népszerűséget, meghálálni a szeretetet, a rajongást, amivel a közönség elhalmozza. SVA KIVI, a „balti csillag“
