Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-01-24 / 4. szám
miniig, most is azt mondták: Ružena ifjúsági funkcionárius vagy, írd meg az egészet, hiszen neked tudnod kell, mit, hogyan... És most itt ülök az üres barakkban, mert a lányok mind elmentek moziba, randira. Előttem a nagy, festetten asztal, fölöttem a poros villanyégő és rágom a ceruzám végit, mert ha funkcionárius is vagyok, akkor se egyszerű úgy megírni Alena ügyét, hogy minden. benne legyen és mégse legyen sértő. Ugyanis a brigád krónikájába kell írnom és annak szépnek kell lennie, hogy ha évek múltán valaki kézbe veszi, és elolvassa, akkor is megállapíthassa: milyen nehéz volt a kezdet! A krónika első oldalára odafestették az építkezést, fölötte csillag van, körülötte virágok. Amikor legutóbb a nemzetközi nőnap alkalmából készített bejegyzést, olyan szép rózsákat rajzolt hozzá, hogy a brigád minden tagja meg akarta nézni. Ezért van ez a lap annyira összekeverve: hogyne, ha egyszer a betonozok valamikor hozzányúlnak! Egyáltalán, az itt a kérdés, mondja magának Ružena, hogy milyen címet adjon ennek a fejezetnek. Alena esete? Avagy: Különleges eset? Egészen röviden kellene megírnia, hiszen ez nem elbeszélés, csakhogy néhány sorban mégsem lehet leírni. Ha azt akarja, hogy minden benne legyen, akkor jónéhány oldal lesz. De egyáltalán bele tart óznak-e a szocialista munkabrigád krónikájába azok az ügyek, amikor az ember hibázik ? Ružena átnézte azt a néhány papírlapot, amit a brigádvezetö adott reggel neki. Csupa száraz, hivatalos feljegyzés. Az egyikből az ember megtudhatja, hogy Alena Pánková e hó 7—10-én nem tartózkodott a táborban és nem is aludt ott... Ezt el is dobhatja, hiszen ezt már mindenki tudja! És a brigád krónikájába se való! A másik papír szerint Alena Pánková három műszdkp! hiányzott és ezért a bérelszámoló osztály... Ez se ér semmit! Kit érdekel, hogy valami Alena Pánkovának lefogtak a fizetéséből? Aztán itt van a brigád - gyűlés jegyzőkönyve, ahol az egész ügyet megtárgyalták. Ez már valamivel érdekesebb, de távolról sincs benne minden. Jobban mondva, csak szép szavak vannak benne, hogy megsértette a kollektívát, önmagát ... De ez már csak az eredménye mindannak, ami történt. Neki viszont azt kellene megírnia, hogy mindez miért történhetett meg, hogy miért éppen Alena, ez a kicsi fekete hajú lányka, aki oly szépen énekel, miért éppen ő követte el ezt a „titkos kirándulást". De akkor azt is meg kellene írnia, hogy hogyan festett, amikor visszatért, hogyan fordult felé minden tekintet, hogyan ment el az emberek közt, mint valami utcácskában, míg a munkahe-Uaia0l0l0l0l0iai0l0l0l0l0lcll0lc>l0ia*<=|ic3ig C Jíja. Orenburg 7C éves 2 flUUOIOIUlUIOIOIUIUIUlCJIUK—>■<—> a I—IBI—t m v—< • <——!■(_ ■, Koporsód mellett, halott Lenin, mi nem feledjük a virrasztást. Népek ereiben gyakrabban lüktet a munkásvér, sebesebben lüktet a munkások vére, neved hallatára, Lenin! Európában, Amerikában, Ázsiában, Afrikában, északon, délen, nyugaton s keleten, mind a négy világtájon, mind a négy világrészben, Lenin, mindenütt, ahol még elnyomók és elnyomottak fannak, mindenütt, ahol elnyomorodottak, kizsákmányoltak, jogtalanok, védtelenül megkínzottak vannak, mindenütt, ahol embereknek muszáj eladniuk magukat, muszáj elárulni gyalázatosán egymást, muszáj éhenveszni, muszáj egymásra lőni, mindenütt, hol? Mindenütt! Mindenütt, ahol nem a dolgozóké a hatalom még. Minden nép egy-egy vörös katonát küld a te ravatalod elé, Lenin. Minden vörös katonából nemsokára Vörös Hadsereg növekszik, Lenin. A munkások nem szavakkal gondolnak rád, a munkások belefáradtak a szavakba, a munkások tettekkel ünnepelnek téged, Lenin. Előre, vörös front! Kristályosán éles, dísztelen volt a te gondolatod, józan és szürke. így lettél öntudatává a küzdő munkáshadaknak, Világ munkásainak barátja, Lenin elvtárs! Gondolatoddal mutattál utat, mert a gondolat is szerszám volt néked. Fegyverrel kezükben mennek ezentúl nyomodban a proletármilliók. Szimpla köznapi ruhájában fekszik Lenin a koporsóban, s nekünk, még élőknek, ezt üzeni: „Föl népei, ti: tépjétek le a láncot! Előre! Induljatok! Németország: előre! ébredj rabszolga-álmodból, ébredj! Verd, verd, vörös dob, a marsot! vörös trombita, harsogj! Proletár rohamcsapatok, gyűljetek össze! Fel a lépcsőn ipar-nagyurak palotaváraiba! Be a kormányépületek városnegyedébe! Hódítsátok meg a ti földeteket! Hódítsátok meg a ti gépeiteket! Hódítsátok meg a ti gyáraitokat! Hódítsátok meg a ti hazátokat! Hódítsátok meg az egész világot!" Hallgatásod, halott Lenin, nem halott hallgatása, Kommandó és harci paróli: „Világ dolgozó tömegei! Sorakozzatok sűrű sorokba! Előre! Előre, mind!" • • TTnnepel a szovjet irodalom, ünnepelnek a béketábor milliói... Hja Erenburg, a kiváló antifasiszta író és publicista, a béke ügyének tántoríthatatlan harcosa napjainkban tölti be 70. életévét. 1891. január 27-én született Kijevben. Hosszú éveket töltött Franciaországban. Első művei közül említést érdemel 1922-ben megjelent regénye: Chuli Churenit csodálatos kalandjai. Ez a mű sikerült gúnyirat az európai burzsoázia hanyatló életéről. Nevezetes alkotása a Megfeszített erővel (1935), melyben az új embert mutatja be. E regényből az önfeláldozó, hősi munka pátosza árad, a hősök szavaiban ott lüktet a tempó, amely nélkül nem lehetne behozni azt az 50—100 esztendőt, amely az akkori Szovjetuniót Európa haladó technikájától elválasztotta. Erenburg a spanyol polgárháborúban haditudósító volt, s ez a működése irodalmi téren is nyomot hagyott a háborúról írt jegyzeteiben, amelyekben az író izzó gyűlöletét fejezi ki a fasizmus ellen. Sorait forró szeretet fűti, a forradalom harcosai iránti aggódó együttérzés. A kitűnő író különösen a második világháborúban fejtett ki fontos antifasiszta tevékenységet. Kiváló tollát, egész írói tehetségét az igazság, az emberiesség védelmének szentelte. Ekkor írt műveiből és cikkeiből a szovjet író igazi humanizmusa árad. Kimagasló müve ebből az időből a Párizs bukása. Benne a francia történelem legtragikusabb napjait mutatja be: hogyan foglalják el a „forradalmak hazáját“ a hitleristák. Következő regénye, s egyben legismertebb alkotása, a Vihar a második világháború eseményeinek széleskörű ábrázolása. Erenburg különösen élénk színekkel festi a haladó franciák földalatti mozgalmát, hősies ellenállását a fasiszta megszállókkal szemben. A regényt átmeg áthatja az író tántoríthatatlan hite abban, hogy a szovjet nép végül is győzelmet arat a sötétség, a fasizmus felett. S a szovjet nép harca így az egész Európa szabadságáért, becsületéért folytatott szent harccá magasztosul. A regény lapjain két társadalmi rendszer háborújával találkozunk. Két világ ütközik itt össze. Az egyik Szergej Vlaszov és fivére, Vaszja világa. Ehhez a világhoz tartozik a bátor francia repülő, Louis, vagy Anna Roth, a német kommunista lány. Az igazságért folytatnak áldozatos harcot a hős partizánok Belorusszia rengetegeiben vagy Franciaország hegyei közt. Az Uraiban dolgozó szovjet munkások, a francia földalatti harcosok szeme előtt csak egy cél lebeg? a béke, a munka, a holdogság. S ezért a hármas célért készek életüket is áldozni. A másik oldalon viszont felvonultatja az író Kellert, Richtert és társaikat, a háborús gyújtogatókat, akiknek a lelkiismeretén szárad sok védtelen ember és gyermek élete. A haladó franciák inkább a halált választják, semmint ezekkel együttműködjenek. Erenburg regényében leleplezi lllljll I 1 Lillii JIÍÍI MAREK: Ilii (if lyére nem ért. Végeredményben ez is nagy büntetés. Nem szeretném egyszer átélni, inkább eltűrném apám pofonait. Hát akkor hol kezdjem? Legjobb lenne ott kezdeni, hogy hogyan nézett Alenára Edo, ez a magas fiatal a betonkeverőtől. Azt tényleg érdemes lenne leírni, hogy milyen arcot vágott, amikor Alena elment nűlfti I! egyszer hazulról. És ha aztán így belerúgna, az istenit... — De tulajdonképpen mi történt? Hiszen nem hagyta ott a fejét! — mondta Ptáöková, aki uzsonnát hord nekünk. — Elvégre nem lett csúnyább lány, és ilyesmi gyakran előfordul az életben. iába, Ptáckovának úgy látszik, megvan a maga táti mellette. Biztosra veszem, hogy Edo sokat gondolt Alenára és ezért rendkívül érdekes lenne tudni, hogy mi játszódott le benne, amikor; látta visszatérni azzal a szerelővel. De egyáltalán a brigád krónikájába valók az ilyen ügyek? Legegyszerűbben az öreg Vaňek intézte el az ügyet. Amikor Alena elment mellette, megjegyezte: — Ejnye! Az ilyen lánynak csak a nadrágját kiporolni... De az öreg Vaňek már nagyon is öreg és régi módon gondolkozik. Alena húsz éves és már senki se verheti meg. Habár Ružena ha visszagondol, hogy hogyan volt náluk odahaza, akkor el kell ismernie, hogy az ô apukája is úgy oldotta volna meg a kérdést. De ez otthon volt. Itt azonban az építkezésen mindenki önálló, senkinek se fogja az anyukája a szoknyáját. A brigád vezetője, Janik, már nem vette olyan egyszerűnek az ügyet: — Ha belegondolok, rögtön az én lányomat látom magam előtt. Még csak tizenöt éves, de végeredményben ő is elmegy Anglia és Amerika kétszínű politikáját, amelyet a Szovjetunióval szemben folytattak „szövetségesei“. De az író bemutatja azt is, hogy a különféle országok népei, kormányukkal ellentétben, valódi rokonszenvet éreznek a Szovjetunió iránt. A Vihar hangsúlyozza a szovjet nép békevágyát és munkaszeretetét. S a békeszerető szovjet emberek győzelmet is aratnak. Azók pedig, akik lázasan készülődnek a háborúra, teljes vereséget szenvedtek. A népek győznek ebben a háborúban, nem az elnyomók. A háború óta Erenburg beutazta Európa és Amerika sok országát. Erejét, tehetségét a békeharcnak szenteli. Újságcikkeiben, beszédeiben a békét, a demokráciát védelmezi, és élesen -támadja a béke ellenségeit, a háborús uszítókat. Örömmel veszi tudomásul, hogy világszerte a dolgozók sokmilliós tömegei hogyan harcolnak a háború, az atombomba ellen. Híres beszédét, amelyet a békevédők párizsi kongresszusán mondott 1949-ben, így fejezte be: „Békét a világnak!“ Az író születésnapján mi is csatlakozunk a gratulálők tömegeihez azzal a forró kívánsággal, hogy a 70 éves Hja Erenburg további sok-sok sikert arasson valamennyiünk békés, szebb jövőjéért folytatott harcában. TAMÁS JANKA pasztalata. Hiszen már a harmadik emberrel szökött meg. Ružena egyáltalán nem aszkéta, de mégis megvannak a maga elvei és végeredményben Edonak is, aki pedig olyan sokat nézegetett Alena után, el kellett ismernie, hogy az olyan lány, aki csak úgy elmegy idegen emberrel, nem sokat ér. De ki tudja Lehet, hogy csak azért mondta, mert folyton rágondol. Az ember könnyen elfogadja a szerelmet, de nehezen teszi magát túl a csalódáson. Legjobb volna, ötlött Ružena eszébe, ha ezt írná: Brigádunk tagja, Alena (a nevét nem írja be, minek > pecsétetje meg a lányt, ha egyszer úgyis megbánta) tehát: brigádunk tagja Alena, meggondolatlan hibát követett el. Távol maradt három műszakról és ezzel veszélyeztette közös munkánkat... Gyorsan papírra vetette ezeket a szavakat, de aztán a papírt összetépte és eldobta. Hiszen ez szörnyű, milyen bölcsen írja! Mintha ötven éves lenne! Meggondolatlan hibát... Jól van, nem volt ez meggondolt cselekedet, de ha az ember húsz éves, nincs joga a meggondolatlanságra? És aztán nem igaz, hogy veszélyeztette közös munkánkat. Három napig távol volt, de a munkában senki nem érzett semmit. Kicsit jobban meg kellett húzniok, de azt is csak azért, mert leállt az egyik keverő, éppen Edo keveröje. Ezek szerint azt is írhatná, hogy könnyelműségével Edo veszélyeztette közös munkánkat és nem Alena. Ráadásul még minden úgy lenne, mint a regényekben: amiért folyton rajta járt az esze, összetörte a gépet ... De ez is butaság, mert a keverőnek az a fogaskereke tört el, amely egyszer már rossz volt és ez nem azért történt, mert Edo folyton Alenára gondolt ... A legérdekesebb az, hogy a szünetben, amikor arról beszéltek, mi legyen Atenával, azon volt, hogy elmenjen a brigádból. Igen, épqen Edo volt azért, és ez nagyon szép tőle. Én is ezen a véleményen voltam, de még időben meggondoltam. — Ogy gondolom, — mondta Janik, a brigád vezetője — hogy az ilyen lánynak még nincs elég esze, éppen ezért nekünk kell hogy legyen helyette. Ha kidobjuk, mi lesz vele? Abbahagyja a munkát, néhány napig a tábor körül fog csavarogni, aztán ... Ki veszi a lelkiismeretére? Edo közbeszólt, hogy ő egyáltalán nem úgy gondolja, csak az a nézete, hogy ha szocialista munkabrigád vagyunk, akkor neki is valamilyen szocialista erkölcsének kell lennie. Éppen ezért... Hogy tudják, végeredményben nagyon kedves volt, mert amit javasolt, mélyen a szívéből javasolta. Csalódott volt és ebben a javaslatában benne volt minden szánalma, minden haragja. De miért akartam én is a kizárásáért szavazni? Ogy látszik, nagyon szigorú vagyok, mint ahogy a többiek mondják rólam. Igen, ezt tartják rólam, még Edo is, akinek pedig a legkevesebb oka volt rá! Ha jobban megnézné, rá kellene jönnie, hogy én is nő vagyok és sokat vergődöm, mert egyedül vagyok. De ő odaül mellém és a gyűlésekről beszél, mintha velem másról nem is lehetne beszélni. Igaz, szigorú vagyok, és lehet, hogy az a jó. Mindenesetre jobb, mint folyton nevetni, forgolódni, mint Alena, mert aztán az ember lígy jár. Csakhogy nem csupán szigorúságról volt nálam szó, hanem támogatni akartam Edot, hogy ne legyen egyedül és ne fessen úgy, mintha valami különleges oka lenne a szigorúságának. Mert S nem olyan, hanem az ember néha maga se tudja, mit miért csinál. Egyáltalán az lenne a legjobb, ha leírnám, hogy mit beszéltek Alenáról a brigád tagjai. Ez könnyű is lenne, hiszen az öreg Vaňek folyton csak azt isméteU gette, hogy „ki kell porolni a nadrágját“, és ezt komolyan javasolta is, amikor a brigád vezetője hangosan gondolkodott a tizenöt éves lányáról. De nem történt semmi. — Bennünket odahaza folyton „kenegettek" és nézegettek rám, soha semmiféle szégyenletest nem tettem... — mondta az öreg. — Nono, öreg! — szólt közbe valaki. — De maga is hiányzott már néhány műszakot, igaz-e? — Az tudod, úgy van az emberrel, fiam, hogy igaz, az ember nagyon különleges teremtmény. Csakhogy én ha hiányoztam, a „pija" miatt hiányoztam, nem a szoknya miatt. Ezen ismét nevettünk, mert az öreg Vaňek mgr tényleg nincs abban a korban, hogy másra is gondolhatna, mint a munkára és néha a pohárra. Az utóbbitól mostanában igen tartóztatja magát, hogy a brigád tagja lett. Végülis a brigádvezetö félbeszakította az öreget, mert Alenát mégse lehetett „elkenni“. — Mi az ördög bújt ezekbe a fiatal lányokba, — kérdezte Soncsek betonozó — és mind az ötünket nézte, ahogy ott ültünk. Egyikünk se tudott válaszolni. Nehéz dolog ez. Ugyanis nem valami általános ismérve az egy mai fiatal lánynak, hogy egyszercsak eldob mindent,, elmegy valahová egy olyan emberrel, akit rendesen nem is ismer, és aki ezt meg sem érdemli. Ez valami emberi gyöngeség vagy mi — néha talán félelem is, hogy az évek repülnek és a szürke hétköznapok közt egy sincs olyan, amelyik valahogyan szebb lenne. De nem szebbre, hanem másmilyenre van szükség ... Senki a lányok közül nem válaszolt Soncseknek. A többiek, ketten már férjnél vannak. Neki már mások a gondjai. És aztán mindannyian mások és mások vagyunk. Én semmiért se mennék el olyan férfival, mint amilyennel Alena elment, mert egyszerű széltoló. De mit is várhat az ember egy szerelőtől? Azt, ami bekövetkezett. A szerelők a legrondább alakok az egész építkezésen. Egyetlen lány sem mehet el mellettük anélkül, hogy rá ne kiáltsanak valamit. a z ugyanilyen volt, — lehet, ** hogy még rosszabb. Ugyanis, ha a lány egyszer valakire ráakad, valami rendes emberre, akkor nem esik meg vele az, ami Alenával, hogy amikor visszajön, hallani se akar az illetőről. És éppen ez benne a legroszszabb, ezért nem készítem el soha a leírást. Olyasmit mondott nekem, amitől sehogysem lettem bölcsebb. Ugyanis, amikor a brigád már döntött, hogy csupán megrója és beírja a krónikába (rajtunk kívül úgyse fogja senki se olvasni) Alena karonfogott és ezt mondta: — Ruienka, úgy érzem, mint akit ütnek. Ti azt hittétek, 'hogy valami büntetést kell kigondolnotok számomra, de én elárulom neked, hogy a legnagyobb büntetést az a három nap jelentette számomra... Aztán elengedett és ment a többiek után a városba, hogy Folytatjuk SZŐKE J. fordítása
