Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-06-20 / 25. szám
MARIA JANČOVÄ: Csalódás — Anyukám, megjöttél? — hangzott jel csengőn kislánya hangja, és a karjai közé futott. Nagy szemei ragyogtak a boldogságtól. — Elenkám, édes — szorította magához Franciska a kislányát és érezte mint tölti .el a boldogság, hagyja el a szomorúság. — Ki fésült meg ilyen szépen? — kérdezte és végigfürkészte kislánya göndör, világos haját, copfját. — Hanka néni. Tudod anyukám, ma voltam első áldozáson! És milyen gyönyörű ruhám volt — dicsekedett a kislány. Azt is Hanka néni varrta. Franciska döbbenten nézett anyósára. — Persze, hogy volt, tudom, hogy te nem küldted volna! — vágott vissza élesen az anyós, hogy elhallgattassa a menyét, mielőtt még valamit szólna. Tehát ezért csalogatták ide Elenkát, döbbent rá Franciska. És hogy örült, hogy a kislánya már szabadon nevelkedik fel, a pokol rémei nélkül, ördög és a feltámadás álma nélkül, amelyek oly nyomasztóan telepednek a gyermek lelkére. — Örülj neki, hogy nálatok senki sem fogja tudni és nyugtod lesz tőle. Én kötelességemnek tartottam, hogy elmenjen akkor is. ha te ilyesmikkel nem törődsz. Az anyós oktató hangja nagyon magabiztos volt. Franciska hallgatott. Tudta, anyósa sohasem fogja megérteni, mert képtelen rá. Amiben felnőtt, abban öregedett meg. El, el innen minél előbb, el ebből a képmutatásból! — Ezt nem kellett volna megtennie, mama — mondta Franciska és visszafojtotta magába a felgyülemlő szemrehányást. A kislány az anyjára nézett, aztán a nagyanyjára félénken. A haragot akarta elsimítani köztük. — Nem akarod a ruhámat látni, anyukám? Ha tudnád, milyen gyönyörű voltam benne! Olyan hosszú, egészen a földig éf. — Nem, Elenka, nekem nem tetszik, ha a kislányok földig érő ruhában járnak. Mennyi munkájába fog kerülni, amíg mindezt elfeledi a kislány. Magához húzta Elenkát és megváltozott hangon mondta: — Elmegyünk haza, Elenkám. Már rég nem aludtál a kiságyacskádban és nekem nagyon rossz nélküled. Fél óra múlva megy a vonatunk, menj, búcsúzz el nagynénédtől. A kislány kifutott a szobából. — Igazuk volt ma az asszonyoknak a templomban, hogy a kommunizmus a vallás ellen tör. A kislányod se lesz más — nézett rá szemrehányóan az anyósa. — Akkor miért nem akadályozta meg mama azt is, hogy Peter ne legyen kommunista? — robbant ki Franciskából anyósa szemrehányása. — Mert tudtam, hogy csak így érhet el ma valamit. De a hitét azért nem kell eladnia. Aki hithü katolikus, — az anyósa szúrósan nézett a menyére, — az sosem gondol elválásra. Franciska nem válaszolt. Amikor búcsúzkodtak és anyósa kezet nyújtott, még egyszer kihangsúlyozta: — Más nem segít rajtad, csak az, amit mondtam: bánj vele úgy, ahogy asszonyhoz illik és visszatér hozzád. — Aztán keresztet vetett a kislányra és lágyabb hangon reá is ráparancsolt: — És te Elenka, ne felejtsd el, este imádkozzál az örzőangyatodhoz, hogy megvédjen a gonosztól. Amikor Franciska Stasová a kislányával kilépett a házból, Elenka a nagyanyját nézte. — Látja nagymama, aputól el sem búcsúztunk! Pedig milyen nagy zacskó cukrot vett ma nekem az áldozás után! Csak minél előbb el innen, suttogta Franciska. Amennyire tetszett neki eddig ez a rendben tartott nagy parasztház, most annyira idegenné vált számára. A kislánya egész úton csevegett. Kinézett a vonatablakon és folyton mondogatta, hogy mit lát odakünn. Franciska is melléje állt. Ismét látta a sziklák közt virító harangvirágokat. De most már nem sajnálkozott rajtuk. Valami érthetetlen fény gyúlt a kelyheiken, és ő sem érezte egyedül magát. Amikor kislánya este levetkőzött, letérdelt pici ágya elé és nagy kérdő szemeivel nézett anyjara, aki a ruháit rakta el. — Imádkozok az őrangyalomhoz. — És te elhiszed Elenka, hogy tényleg van valami őrangyal? — Van — bizonygatta a kislány. — Nagymama vett is olyan képet a vásáron. Az őrangyal ott áll a kislány háta mögött, nagy szárnyai vannak és vigyáz, hogy a kislány bele ne essen a hídacskáról a vízbe. A káplán úr is mondta, hogy mindig mellettünk van és ha rosszat teszünk, eltakarja a szemét és sír. — Ugyan Elenkám édes, ha a gyerekeknek lenne őrangyaluk, akkor egy se futna közülük az autó alá, egy se fulladna a vízbe. A gyerekeknek maguknak kell magukra vigyázniuk. A kislány komolyan nézte az anyját, de aztán suttogva mégis imádkozott. Amikor már az ágyában feküdi, forrón átölelte édesanyja nyakát és bizalmasan a fülébe súgta: — Tudod anyu, lehet, hogy nincs mellettem az angyal, de ha mégis mellettem lenne, tudod, hogy meg ne haragudjon, és nehogy az a másik jöjjön mellém ... — Milyen másik? — kérdezte Franciska. — Hát az ördög! Tudod anyu, az a gonosz nagy szarvakkal és patákkal. Mindig akkor jön, ha az angyalka elhagy. — Elenkám drágám, sem angyalok, sem ördögök nincsenek. Mint ahogy tündérek és boszorkányok sincsenek. Tudod, mindez csak olyan mese. És most csak én vagyok melletted ... Addig ült kislánya ágyánál, amíg az el nem aludt. Mennyi erőfeszítésébe fog most kerülni, amíg mindezt kiűzi kislánya fejéből. Talán anyósa és Peter együtt rontották el a gyermeket? Szeme előtt hirtelen megjelent az a pillangóformájú lány a vonaton. Ismét elfogta az ellenszenv az ismeretlen nő iránt. Mivel foghatta meg Pétért? „Milliószor csókol .. ." óh, legalább Összetépte volna azt a levelet és úgy dobta volna Peter elé, hadd lássa mit gondol róla ... Franciska nyugtalanul ment a hálószobába. Haragja már elszállott, de csak most döbbent rá, hogy Peter végleg eltávozott. Az a Peter, aki ma reggel még itt volt, már nem az a Peter, aki azelőtt volt... Ruhástul vetette magát az ágyra ... Most még élesebben és fájóbban érezte, hogy az a régi Peter milyen messzire távozott tőle... 111. Amikor Franciska Stasová reggel nehéz fejjel felébredt, gyorsan felöltözött és futott tejért, hogy kislányának és magának reggelit készítsen. Utána felkészült az útra, odalépett az ágyacskához és felébresztette kislányát, — Elenkám drágám, ha felkelsz, szépen öltözz fel, reggelizz meg és játsszál a kislányokkal az udvaron. Majd idejönnek! Nekem el kell mennem tanítói értekezletre. Ha éhes leszel, egyél vajas kenyeret. Ha hazajövök, majd akkor főzök ebédet. Megcsókolta Elenka meleg arcocskáját. A gyermek közelsége ismét felkeltette benne a féltékenységet férje iránt. Van kiért élnem, gondolta az úton. És Peter csináljon, amit akar. De ő továbbra is teljesíteni jogja kötelességét a gyermek, a tanulók és a falu iránt. Folytatni fogja apja munkáját, amely most úgy fellelkesítette, mintha apja állna mellette. Lehet, később Peter maga is rájön, hogy megszédült. (Folytatása következik) Csak húsz éves vagy (VERONKANAK) A hosszú selymes, csillogó hajad, ékesen fénylik, mint az égi harmat. Én elnémulva nézlek, álmosan, — benned, láng villan, — csak húsz éves vagy! Szemed ragyog, mint a kénes parázs, a pici tüz-szád, csókokat kíván. Hangodba belesziikik, csók íze, és lágyan csiklándoz, minden csínre. Forró szíved, dobog érthetően, rádleselő vágytól, szerelmesen. Melletted, csodásán kékes az ég, lopva ilyenkor, tested tűzben ég! Éjt-ringó lépésedben, ott lappang, habzó merészséged, mely úgy csattan! Gyémánt kebleden, felolvad a vágy, — arcpirítóan ízzig, mint a nyár. On-tUkörben még, rejted szépséged, de itt-ott megéget, fényességed. BUszkén mosolyogsz, a szűz jövőbe, s futsz, perzselt testtel, a hús-erdőbe! Szállj a piros nyárba, az sokat ad, — benned láng villan, — csak húsz éves vagy. DOHÁNY TIBOR Csontos Vilmos: Hiszek az emberben Legjelentősebb munkásköltőnk. Csontos Vilmos fél évtized után újabb verses kötetet jelentett meg a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó Vállalatnál. Az 1955—1961 között eltelt évek Csontos költői termesét egybefogó, Hiszek az emberben c. kötet hat ciklusa 82 verset tartalmaz. Csontos Vilmos falun él: nem szakadt el a földtől, s hű maradt a gyaluhoz is; ezért természetes, hogy költői világa a falu. Oj versei azt bizonyítják, hogy ma valósághűbben, tísztultabban látja az élet időszerű problémáit, mint öt évvel ezelőtt, s ezeket nemcsak felveti, hanem rendszerint következetesen rá is mutat a megoldásukhoz vezető útra. Űj költészetének legfőbb értéke, hogy szubjektív életérzéseit kollektív életérzésekké tudja fokozni, a társadalmi valóság eay-egy elemét pedig személyes élményévé sűríteni. Csontos osztálya nevében beszél Önmagáról, osztálya életérzéseit pedig a sajátjaként tolmácsolja. Hogy ez az ábrázolásmód mennyire tudatosan él Csontosban, jól megvilágítják az alábbi sorok: Kellett ennyi év, hogy szépre érjen Bennem minden emlék, S kik a napokat, azon a télen, Szívemre szögezték; Hogy céljuk értelmét tisztán lássam, Harcukat megértsem, S köszönjem, hogy annyi szemsugárban Elszántság volt — értem. Értem és teérted, Aki helyett most Kell, hogy én beszéljek. A hivatott költő legfőbb küldetése elősegíteni a társadalmi haladást, művészi eszközökkel hatni az emberek érzelmeire, tudatukra. Csontos felismerte a költő hivatását; .ezért van, hogy verseinek jő része időszerű építő feladatok megvalósítására sarkallja olvasóját. Költészete agitatív jellegű; a tétovázókat, a közömbösöket, csak a mindennapi kenyérért és a becsületesen dolgozókat is Önfeláldozó, áldozatkész, céltudatos munkára lelkesíti. Ez a szándék adta kezébe a tollat, amikor az Induljunk együtt, Mit feielsz?, Ki csábít, ki küldött, ki hív?, Kiáltás, Nem a tengert, Ne tétovázz, KI sáfárkodni képtelen, Ne roskadozz, Hazám, Ne nézz hátra, Lehet-e szebb cél? stb. című verselt írta. Az Induljunk együtt című költeményének utolsó versszakéban a holnap feladatainak megvalósítására így hív a költő: S érzed, hogy nem vagy egyedül, Hogy nem vagy itt már mostoha, Az élei tüze úgy hévül Benned, mint eddig még soha! — Mér ez az élet-túz lobog Milliók szivében, s fénye Mér csókolja a holnapot; — Induljunk együtt — feléje! Csontos verseinek másik része a háborús éveket idézi. Költői szándéka itt is kézzelfogható: a második világháború pusztításainak felidézésével buzdít a békeharcra, békétvédő építő feladataink teljesítésére. Az e témakört felölelő költészetéből legme.qkapóbb verse a Kopott írásra leltem című, amely nemcsak a költő emberiességére, hanem a költészetében általa képviselt osztálya jellemére Is hőén rávilágít: Arról beszél a karton: Megtöltöttem a fegyvert — Arra sem volt parancsom — És hívtam Tóth közembert, Sütné arra a lóra, Mely az út szélén nyögve Fekszik, s nyelvét a hóra Lógatja klőltve. Nem dördült puskám többé. — Sorsom csak arra kérem, Ne váljak üldözötté, És mást se kelljen nékem Fegyverrel célba venni. Érjünk mér oda végre. Ahol békében élni, lenni Az ember dicsősége! ( A jégtörő, szocialista fejlődésünk szempontjából fordulópontot jelentő februári győzelem emlékének több költeménnyel adóz a költő. E témakörből (Sorsvállalás, Győzött a nép, Tél volt akkor is) legszívhezszólőbb a Hazám című verse: Az idő pernyét kavart felettem: Jóságod selymét rám teregetted, S karodba rejtve bújtattál engem, Igaz s hű fiad én akkor lettem. Éhes voltam, gyenge tehetetlen: — Megfogtad kezem, hogy el ne essem, S helyet mutattál asztalod mellett. — Ültek ott már nálamnál éhesebbek. Álltam előtted tehetetlenül Te csak kínáltál — s bennem mér bélül Felzsongott egy érzés, fogadalom: Kenyered kölcsönképp elfogadom. Többnyire az em'itett témakörökön belül Csontos az egyén és a közösség viszonyát ábrázolja, főképp a Mit felelsz című ciklusban, az ezt követő Közösségünk törvénye címűben pedig a megváltozott életkörülmények szülte új erkölcsi normák kialakulását tükrözi. Erre világít rá a Nem a magamé vagyok című vers lentebb Idézett soraiban is: — Nem a magamé, ami az enyém; Közös földön húz barázdát ekém, S a verejtékein — ösztönöm jele, Ha hull — a vetést öntözöm vele, Hogy dűs legyen, s mondhassa a kaszás: Sohasem volt még ily bő aratás, Telt a zsák — szívünk is csordulásig, Csordul is öröme: S földünk tőle még termőbbre ázik! Az Ö, nyárnak tüze és Az ember vagy című ciklus az élete őszébe, Illetve telébe hajló költő érzéseiről ad hírt. A Vallomás a földhöz című ciklusban szülőföldje Iránti szeretetét énekli meg a költő, kötetét záró Pacslrtaszó című Ciklusában pedig megkapó zsánerképekben fényesíti ki mondanivalóját, önmagáról, megváltozott életünkről, és az idecsatolt Baranyai Juliska című nagyszerű balladájában egy lány szerelmének tragikus történetét meséli el. Csontos fontos feladatok teljesítéséből vállalt részt, s a kötetben közölt egyik-másik versében (Kicsi falum, östehetség, Mit ér az erdő?, Ötödik emelet, Pihenj meg bennem. Veled megyek, Vadalmafa stb ) tudatosan felméri eddigi ötjét, számot vet önmagával; néhány költeményéből (Induljunk együtt, Ha dalra szám nem nyílna, Nem a magamé vagyok. Lehet-e szebb cél?, Pihenj meg bennem stb.) pedig költői programjának határozott körvonalai bontakoznak ki, A Pihenj meg bennem című versében Így vall Csontos költői célkitűzéseiről: Tudom, fáradt vagy, Pihenj meg bennem. Puha ágyadnak Párját \vetettem A két karomban, Megsimogatni Ha nem.is elég, De betakarni Szívem melegét, Nézd, neked hoztam. Pihenj meg bennem Örök mozgásban Kimerülsz — testben, S -tikkasztó lázban Korán még esni. E kurta pár szót Kell hogy megértsed, Hogy a megváltód Egyedül néked Akarok lenni! Csontos Vilmos legsikerültebb költeményei azok, amelyekben egy-egy költői képet fejleszt verssé. (Vadalmafa, Tavasz, Nagy út, Pitypalatty, Pacsirtaszó, Zúg a szél, Ne nézz hátra sth.), Kár, hogy még ezekbe a versekbe (s belopakodik egy-két prózai sor, amelyek az egész költemény hatását tompítják. A Hiszek az emberben című verseskötet formai szempontból is érett költőnek mutatta be Csontost, hisz csaknem végleges formáját már fiatalon kialakította. Csontos az egyszerű forma mestere, ügyes formakezelése azonban gyakran pongyolaságba torkollik. Példaképe Petőfi nemesen egyszerű stílusa. Költői nyelvét is az egyszerűség jellemzi leginkább. Szóképei nem öncélúak, mindig a mondanivaló reális ábrázolását szolgálják. Trópusainak (gyakoribbak: a megszemélyesítés és a metafőra, ritkábbak: a metonómia és a szinekdoché) és a szóképek funkcióját betöltő hasonlatainak anyagét leggyakrabban a falusi munkásé'et, a paraszti munka köréből és a természetből meríti. Stílusát néha szívesen díszíti Adyra emlékeztető jelzős szerkezetekkel, (például: fénylő öröm, új élet-szerelem, emlék-ízek. poharak, új öröm-fa, élet-tűz, stb ), ezzel szemben azonban egyes szavak felesleges ismétlésével (a fény szó például 32-szer fordul elő a kötetben) helyenként elszürkíti. Meg kell említeni még, hogy néhány versben az írásjelek helytelen használata értelmi zavart okoz. Különösen a gondolatjel' helytelen alkalmazása gyakori. összefoglalásként elmondhatjuk: a Hiszek az emberben értékes költői alkotás. Csontos jó útra lépett, ezen kell tovább haladnia a nagyobb, átfogóbb, egyetemes témák felé. Köztársaságunk felszabadulásának 15. évfordulója alkalmából a Csehszlovákiai írószövetség által meghirdetett országos irodalmi pályázaton Csontos Vilmos Hiszek az emberben című versgyűjteménye dicséretben részesült. A kötetet végigolvasva az a benyomás alakult ki bennünk, hogy a mankásköltő Csontos a dicséretnél többet la megérdemelt volna. BARTHA TIBOR
