Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-06-20 / 25. szám

NEMEN ,., ezért parancsot adtam a véderő, a haditengerészet és a légi fegyvernem egységeinek a hadműveletek megindítására. Csapataink széles arcvonalon támadásba lendültek s ma reg­gel óta feltartóztathatatlanul nyomulnak Oroszország belseje felé — harsogta húsz évvel ezelőtt valamennyi német biro­dalmi adóállomás a „führer megmásíthatatlan elhatározá­sát“. 1941. június 22-én száz­ötvenhárom korszerűen felsze­relt hadosztály rohanta meg orvul azt a Szovjetuniót, amellyel Hitler 1939. augusztus 23-án t í z évre szóló, Írásbeli megnemtámadási szerződést kötött. De ahogyan minden idők leg­nagyobb szédelgője, annak előtte és azután is egyoldalúan megszegte minden ígéretét és itáliait kötelezettségét, nem egészen két év múlva ezt a paktumot is egyszerűen felrúg­ta. Pedig az egyezmény aláírása után szóbelileg is megerősítette azt rádióbeszédében: Megálla­podtunk, — értsd a Szovjet­unióval, — hogy nem fogjuk egymás fejét beverni: ők foly­tatják kommunista, mi pedig nemzetiszocialista politikánkat! Ugyanúgy hazudott a müncheni idice, a békés bányászközség lakosságát tizenki­lenc évvél ezelőtt a legembertelenebb módon a ná­cik kiirtották. A szomorú évforduló emlékére e napokban Lidicén országunk minden tájáról összejöttek a küldöttek, hogy a lidicei nők, fér­­ifiak és gyermekek emlékművénél a tartós béke és a népek közötti barátság mellett tüntessenek Az emlékműnél á CSKP kerületi bizottsága, a Fasiafc­­tacllenes Harcosok Szövetsége, más szervezetek és in­tézmények koszorút helyeztek el. Ladislava Kleňhová- Besserová, a Nemzeti Front KB titkárnője beszédében kihangsúlyozta: Csakis a kommunizmus felé vezető út, a béke és a szocialista tábor ereje, valamint a világ békeszerető embereivel való igaz baráti kapcsolat elmé­lyítése biztosítja, hogy a lidicei tragédia már soha többé ne ismétlődhessen. A manifesztáciőn elfogadott határozatban azt a kö­vetelményt szögezték le. hogy Nyugat-Németországban tiltsák be a revansiszta szövetségeket és szervezeteket, Németországgal olyan békeszerződés jöjjön létre, amely megoldaná Nyugat-Berlin kérdését és a befolyásos he­lyekről eltávolítaná a háborús bűnösöket. A manifesztáciőról táviratot intéztek az NDK polgá­raihoz, akik velünk együtt a német fasizmus ellen har­colnak és országukban a béke és barátság bástyáját épí­tik. A manifesztáló végén a jelenlevők elénekelték az Internacionálét. v----------------------------------------------------------------------------------------------) 1© egyezmény, Csehszlovákia fel­­darabolása és Lengyelország lerohanása után, amikor rádió­szózatában minden egyes alka­lommal így bolondította a hi­székenyeket, érzelgős hangon: Ünnepélyesen kijelentem erről a helyről, az egész világ színe előtt, hogy ezután már semmi­féle területi igényt nem tá­masztok más állammal szem­ben! A higgadt megfigyelő csu­pán azon csodálkozott, hogy ilyenkor nem szakadt rá a mennyezet. Hiszen minden ilyen színpadias ömlengése után további országokat per­zselt fel kíméletlenül. A következetes békepolitikát folytató szovjet kormány még Ausztriának 1938-ban bekövet­kezett hitleri megszállása előtt és főleg azután szakadatlanul felhívta a nyugati hatalmakat közös védelmi intézkedések fo­ganatosítására, de süket fülek­re talált. Csak akkor ocsúdtak fel tespedtségükből, amikor kártyavárként összeomlott az áttörhetetlennek vélt francia Maginot-vonal és az első német bombazápor zúdult az angol fő­városra. De már ezt megelőző­en is sötét viharfelhők tornyo­sultak a Szovjetunió egén: a kétkulacsos politikát folytató kapitalista államok kerülő uta­kon Németországgal is paktál­­tak. Hitler területszerzési éh­ségét úgy akarták maguktól tá­voltartani, hogy figyelmét az ukrajnai gabonaföldekre igye­keztek terelni. — A Távol-Ke­leten viszont a japán imperia­listák közeledtek egyre jobban a szovjet határokhoz: Halálos veszedelem árnyéka lebegett a szovjet haza fölött, amikor Hitler hordái húsz év­vel ezelőlt csaknem háromezer kilométer széles arcvonalon be­törtek az országba. De az em­lékezetes június 22-én elindí­tott rabióhadjárattal egyúttal saját bukását is „megalapozta“ a náci Németország. Korai volt a kezdeti sikerek fölötti öröm­­rivalgás, amikor Hitler győzel­mi mámorától ittasan világgá kürtölte: Ma már bízvást állít­hatom, hogy olyan megsemmi­sítő csapást mértünk az ellen­ségre, amelyből soha többé fel nem ocsúdik! Amikor azután 1945 tavaszán elhallgattak a fegyverek és az ezer sebből vérző szovjet nép hős fiai a berlini birodalmi par­lament kupoláján kitűzték a győzelem vörös lobogóját, so­kan abban a tévhitben éltek, hogy a fasiszták leverése azo­nos a német militarizmus és a nácipestis kiirtásával. Neveze­tesen akkor, amikor annak kór­okozója és terjesztője az általa beharangozott „ezeréves biro­dalomnak“ koraszülött össze­omlása feletti elkeseredésében 1945. április 30-án öngyilkos­ságot követett el. Az azóta eltelt tizenhat év tapasztalatai azonban pont az ellenkezőjét bizonyítják. Sokan nem is sejtik, hány hivatásos gyilkosnak sikerült magát ki­vonnia az igazságszolgáltatás alól. Hányán élnek még Eich­­mann módjára Argentínában és a francia idegenlégióban, való­di vagy álnéven a Német Szö­vetségi Köztársaságban Globke mintájára. A németek fegyverletétele után a háborús bűnös Dönitz akart ideiglenes kormányt ala­kítani a nyugati megszállási övezetben. Amíg fel nem ébredt „rossz álmából", engedelmesen meglapult. De amint bizonyos létszámú katonaságot engedé­lyeztek számára a belső rend fenntartására — írja feljegy­zéseiben egy szemleíró svájci haditudósító — olyan fenyegető jellegű hadgyakorlatokat ren­dezett a tengerparton, hogy azokat sürgősen fel kellett osz­latni. — Egy hiteles példa a sok közül arra, hogy a nácik színleg meghunyászkodnak, ha vereség éri őket. De ha újból megtollasodnak és senki sem néz a körmükre, szemrebbenés nélkül képesek a világot újból lángba borítani. Ezt pedig egye­dül a béketábor szakadatlan ébersége, élén a legtöbbet szenvedett szovjet néppel tud­ja csírájában elfojtani. K. H. NEGYVEN EVE... A napokban a Szlovák Ta­nácsköztársaság meg­alakításának évfordulójáról emlékezünk meg, amelyet Eperjesen 191S. június 16-án kiáltottak ki. A Tanácsköz­társaság megalakulása szer­vesen összefügg a szocialis­ta Csehszlovákiáért vívott harccal. Hazánk történel­mében ez volt az első kísér­let, amely közvetlenül a ka­pitalista rendszer megdön­tésére irányult és bizonyítja, hogy hazánk népe megértet­te a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom hangját és a forradalom eszméi nálunk is termékeny talajra talál­tak. A szlovákiai lakosság politikai érettségét bizo­nyítja, hogy ugyanakkor, amikor a kapitalista Cseh­szlovákiában a nemzetiségi kérdések megoldása körül olyan ádáz harcok folytak, a Szlovákiában a nemzetiségi területén a proletár nemzet­köziség szellemében oldot­ták meg a nemzetiségi kér­dést. A kísérlet annak idején még nem sikerült, sok ne­hézséggel kellett még meg­küzdeni, amíg eljutottunk a végső győzelemhez. Az elmúlt hét külpolitikai eseményei közül kiemelkedik NIKITA SZERGEJEVICS HRUS­CSOV, június 15-én elmondott rádió- és televíziós beszéde, melyben összefoglalta John Kennedy amerikai elnökkel folytatott tanácskozásait. Hrus­csov elvtárs beszédéből a kö­vetkezőket emeljük ki: Engedjék meg, hogy kifejt­sem álláspontunkat azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, ame­lyekről Kennedy elnökkel tár­gyaltam. Szeretném kifejteni néhány észrevételemet azzal kapcsolatban, hogy nézetünk szerint hogyan kell a legjobban megoldani a vitás, vagy megol­datlan problémákat az államok közötti kölcsönös kapcsolatok­ban, azokat a kérdéseket, ame­lyek megértek, sőt mondhatjuk túlértek, és sürgős megoldást követelnek. E lényegbevágó kérdések egyike az általános és teljes leszerelés. Közismert, hogy a Szovjet­unió sürgetően és következete­sen törekszik a leszerelés kér­désének megoldására. A szov­jet állam e kérdést már évti­zedek óta állítja az egész vi­lág elé. Emlékezzenek rá, hogy a Szovjetunió a nagy Lenin kezdeményezésére már 1922- ben a génuai konferencián ja­vaslatot terjesztett elő az ál­talános és teljes leszerelésre. 1927-ben e kérdést a Népszö­vetség elé terjesztettük. A kapitalista monopóliumok nagy nyereségeket vágnak zsebre a lázas fegyverkezésből, s érdekük, hogy a fegyverke­zés tovább folyjék Mindennek ellenére legalább a tárgyalás látszatát keli kelteniük. És ez­ért diplomatikus utat válasz­tottak: nem utasítják el egye­nesen a tárgyalást, de ugyan­akkor nem értenek egyet a konkrét leszerelési javaslatok­kal Egész rendszerét dolgozták már ki annak, hogyan akadá­lyozzák meg a cél elérését, és hogy a leszerelési tárgyaláso­kat a valóságban zsákutcába vi­gyék. Az általános és teljes lesze­relésre irányuló javaslatok, amelyeket a szovjet kormány megbízásából az Egyesült Nem­zetek Szervezetének közgyűlése elé terjesztettem, jó alapul szolgálnak a leszerelési problé­ma megoldására. Ha e javasla­tainkat elfogadják, akkor a nemzetek egyszer s minden­korra megszabadulnak a lázas fegyverkezés súlyos terhétől, s a pusztulást okozó rakéta- és nukleáris háború veszélyétől. Kijelentettük, és most ezt ka­tegorikusan megismétlem, ha a nyugati hatalmak beleegyez­nek az általános és teljes le­szerelésbe, a Szovjetunió haj­landó lesz az ellenőrzés bármi­lyen általuk javaslandó rend­szerét elfogadni. Mali lakosságának több mint 92 százaléka a gyarmatosítók uralma alatt írástudatlan maradt. Most el akarják távolítani a hiányokat és különösen vidéken tanfolyamokat rendeznek, ahol a lakosságot megtanítják a betűvetés mesterségére. A Mississippi mentén hajnalod Jelen számunkban a fiatalok életével foglalkozó cikksoroza­tunk második részét közöljük. Néhány hét múlva Moszkvában összeül az Ifjúsági Világfórum, a világ minden tájáröi össze­jönnek a fiatalok küldöttei, hogy beszéljenek problémáik­ról, életükről — jövőjükről. AZ ELSŐ NAP 1961. március 27-én a Déli Keresztény Kollégium ki­lenc tagja elment a városi könyvtárba. Leültek az aszta­lok nv'llé, könyvet vettek elő és olvasni kezdtek. Ezt a mű­veletet a világon általában egész természetesnek találnák, de léteznek még olyan orszá­gok is, ahol azt, hogy a diákok beülnek a könyvtárba és olvas­ni akarnak, merészségnek te­kintik. így például Jackson vá­rosban is nagy merészséget jelentett. A diákok ugyanis né­gerek voltak és Mississippiben a közkönyvtárakat kizárólag csak a fehérek látogathatják. Ezért a városi könyvtáros azon­nal hat. rendőrt hivatott, a diá­kokat letartóztatták, mert „közfelháborodást" keltettek MÁSODIK NAP A rendőrség megtámadta az állami néger kollégium egyik diákcsoportját, mert be­szivárogtak a belvárosba. A lát­határon akkor bukkantak fel először a hatalmas negyven ki­logrammos rendörkutyák. HARMADIK NAP TJ írósági tárgyalás folyt azokkal a diákokkal, akik a könyvtarba bemeröszkedtek. A bírósági teremben a négerek szamára fenntartott oldalülé­sek mind zsúfoltak voltak. A bíróság épülete előtt száz né­ger állt és tapsolt az elítéltek­nek. A rendőrök rávetették magukat a néger tömegre és gumibotokkal szétkergették őket. Az egyik rendőrkutya egy néger lelkész kezét harapdálta S mig a bírósági épület előtt a törvény emberei válogatás nélkül agyba-főbe verték a né­ger diákokat, a fehér amerikai bíró azt a kilenc diákot, akik bá­torkodtak a könyvtárba belép­ni és ott olvasni, fejenként 100 dollár pénzbírságra és felté­telesen 30 napi fogházbüntetés­re ítélte. A faji üldözések elleni néma diáktiltakozások egyre jobban elterjedtek és most már hoz­zátartoznak a gyors iramban egymást kergető dráma kibon­takozásához. Az amerikai polgárháborút állítólag a négerek felszabadí­tásáért vívták. Azóta már jó néhány év telt el és a néger az Egyesült Államokban még min­dig csak másodrendű ember. Mississippi államban a nége­rek képezik a lakosság tizedét, de a kormány tagjai között, vagy a szenátusban hiába ke­resnénk négert. A fekete bíró is ritka, mint a fehér holló. A négereket veszik fel utolsó sorban a munkába és mindig az elsők, akiket leépítenek. A „polgári jogok" gyakorlatáról nehezen beszélhetünk. Missis­sippiben 1955-ben három né­gert azért lőttek le, mert a vá­lasztási urnák elé szerettek volna jutni. Az USA déli álla­maiban a feketéknek nem sza­bad a fehérek strandfürdőjébe, a vendéglőibe, a fehérek isko­láiba, vagy könyvtáraikba a lá­bukat betenni. A faji üldözés elleni harc nem újkeletű. Az utóbbi években Afrika példájá­nak hatása alatt új erőre kelt a mozgalom, Afrika felszabadí­tása az amerikai négerekben is újabb reményeket ébresztett és bátrabb fellépésre ösztönzi őket. Az egyenjogúságért foly­tatott harcok élén a fiatalok állnak. Az 1960-as év elején az Észak-Karolina-i Greensboro kollégium négy néger diákja — David Richmond, Ezel Blair, Franklin McCain és Joseph Mc­Neill — bement a városba és helyet foglalt a „fehérek“ bü­féjében. A fehér személyzet annyira megdöbbent, megzava­rodott a négy fiú merészsége felett, hogy egész egyszerűen nem szolgálta ki őket és zár­óráig feléjük sem nézett. A di­ákok másnap is eljöttek, utá­nuk pedig még több néger diák kereste fel a büfét, — de azo­kat is mellőzte a személyzet. A hír a városban gyorsan el­terjedt, úgyhogy a rendőrség is beleszólt az ügybe. Az újsá­gok is foglalkoztak az esettel, a rádió is jelentette, hogy a déli városokban egyre inkább ismétlődnek az ilyen jelenetek. És a négerek egyre gyakrabban felkeresik a fehérek számára fenntartott éttermeket és ká­véházakat. A néger fiatalok újabb módszereket találtak az emberi jogok és az emberi méltóság elismeréséért folyta­tott harcban * * * Az a kép, amelyet a kávéhá­zakban. könyvtárakban és a templomokban — mert az Egyesült Államok déli részén még ott is megkülönböztetik a négereket a fehérektől — csendesen meghúzódó négerek nyújtottak, éles ellentétben áll a fajvédők és az embertelenül durva rendőrök rikoltozásával, és felrázta Amerika lelkiisme­retét. Mintha félni kezdtek volna a világ közvéleményétől, főleg attól, hogy ezek az ese­mények esetleg Afrikában is visszhangra találnak. A fajvédők lassan, de mégis­csak meghátrálnak. Karolinában és Washingtonban is. Ezzel szemben természetesen növek­szik az amerikai négerek öntu­data. Egész Amerikában bojkott alá vették azokat a cégeket, amelyek a négerekkel szemben megvető magatartást tanúsíta­nak. Az eredmény az volt, hogy több délamerikai városban mégis csak csökkentek a né­gerek elleni kirohanások. A né­gerek az éttermeket és kávé­házakat zavartalanul felkeres­hetik. Az a mozgalom, melyet a jacksoni diákcsoport indított el és amelyet „idealista akciónak" neveztek, a végén sokkal haté­konyabbnak és célszerűbbnek mutatkozott, mint az, hogy ar­ra várjanak, amíg az amerikai uralkodó-körök „humánusan" fognak eljárni. Az elmúlt év márciusáig Mis­sissippi állam volt az egyet­len, ahová a jacksoni diákok mozgalma nem jutott el. Ez az állam Dél-Afrikáva! együtt azokhoz a területekhez tarto­zik, ahol a fajgyűlölet a legjob­ban dühöng. A lakosság túl­nyomó részben néger, de a leg­több járásban még csak egy százalékának sincs választójo­ga. Az úgynevezett „Fehér pol­gárok tanácsa" azt a célt tűzte maga elé, hogy 1964-ig Missis­sippiből félmillió néger polgárt űznek ki. Ez a „tanács" pénze­li azokat a hangos és erősza­kos fajvédőket, akik a gyilkos­ságoktól sem riadnak vissza. Az állami pénztár a fajellenes tevékenységet 1960 júniusa óta 80 ezer dollárral támogatta. Így tehát a „Jacksoni diákok ak­ciója" valóban nagy jelentősé­gű mozgalommá nőtt, hiszen a fajvédők központját vette cél­ba. Alabamában május végén vé­res fajvédő-kilengésekre került sor. És bizony Alabama legfőbb állami hivatalnoka, vagyis az állam kormányzója a fajvédők mellé állt. A fajvédők most is magasan hordják az orrukat, igen ám, csakhogy a néger if­júság már nem hajlandó azt a megalázó megkülönböztetést, amely szüleik életét megkese­rítette, eltűrni. -Afrika példa­adása és a szabad világ, nem az a „szabad világ", amelyet Washington annyira hirdet, — szóval az igazi szabad világ támogatása új erőt önt az igaz­ságért harcoló négerekbe. t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents