Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-06-13 / 24. szám

MÄRIA JANCOVÄ: Csaló dá s (3) Franciska St.ašová, az állo­más felé sietett. A vasút mel­letti gyalogjárón ment, hogy megrövidítse pz utat. Észre se vette, oly gyorsan múlott el az idő a tanteremben. Körülöt­te a földeken méhek döngicsél­­tek, minden élt, örült a forró napnak, a derült ég, a sárga vi­rágok, a buján zöldelö fü és a meleg föld. Ismerte ezt az örömteli tava­szi délelőtti hangulatot. De ma üresnek és elhagyatottnak érez­te magát. Az állomáson jóformán senki sem volt, csak a korlátnak tá­maszkodva állott három köny­­nyedén öltözött legényke. Nem voltak turikoviak. Amikor a vonat befutott, ők is abba a fülkébe szálltak, ahová 6. A futballról vitatkoztak hango­san és szavukból kivette, hogy a hegy mögötti faluból jönnek 63 a járási székhelyre mennek thérkőzésre. Milyen vidámak! Az ablaknál állott és az el­rohanó sziklákat nézte. Kopa­szak és csupaszak voltak, de itt-ott végig gyökeret vert rajtuk az élet. Lám amott, nagy lila harangvirág nyílik két éles sziklatömb között a forró na­pon! Franciska Stašová még soha­sem volt ilyen szomorú. Akkor sem, amikor az apja jneghalt. Tudta, hogy egyszer biztosan bekövetkezik apja halála, de férje hűtlenségére sohasem gondolt. A járási székhely állomásán kiszállottak a legénykék és egy festettajkú, kihívó tekinte­tű lány szállott fel. Virágos lenge ruhájában olyan volt, mint a pillangó Incselkedve lépkedett tüsarkú cipőjében. Kicsit buta tekintetével végig­mérte őt és másik kupéba tele­pedett. Vajon milyen lehet az ő sze­retője? Lehet, hogy olyan, mint ez, aki itt felszállóit. Kezdte bántani, hogy nem maradt oda­haza egyedül a maga szeren­csétlenségével. De Elenkáért úgy is el kellett volna mennie. Nemsokára magához szorít­hatja! Mintha a világosság és az öröm gyönge fénye hatolt volna leikébe. Közben a vontjt kifutott a sziklák közül. A legelők mögött ott állott az erdészeti hivatal emeletes épülete. Olyan volt, mint vala­mi turistaház. Szürke hétköz­napokon ott hivataloskodik Pe­ter. Itt az egész határ egyene­sebb, mint Turikov környékén, a földszalagok is szélesebbek, mint régen voltak, de még így is keskenyek. Látszik, hogy Zemjanská Lehotán még nincs szövetkezet. Franciska az állomásról egye­nesen a faluba sietett. Az utcán néhány asszony álldogált és már messziről köszöntötték, hiszen régente itt tanított. Ud­variasan fogadta a köszönésü­ket, de nem volt kedve megáll­ni, beszélgetni. Csaknem teljesen kifulladva állott meg a kis hídnál, Peterék szüleinek nagy faháza előtt. A házat elöntötte a nap, szá­raz aranyos fénye. Az udvart tisztára söpörték, a ház előtt ritka tavaszi virágok nyitot­tak a kis kertben. A lócán anyósa ült egyedül. Fehér ünnepi kendőjétől el­ütő barna arca most ellenszen­vesebbnek tűnt, mint máskor. Világos volt, hogy ez a magas és erős asszony uralja a tere­bélyes parasztházat, férjét, fi­át, lányát sőt unokáját is. Ha sor kerül rá, nem lesz olyan egyszerű beléptetni a szövetke­zetbe. — Ugyan mama, hiszen úgy jobb lesz maguknak — mondta Franciska röviden. — Csak ne kezdj te is agitál­ni! — vágott vissza az anyósa. — Elegem van a többiekböl! — És Elenká hol van? — te­relte vissza a beszélgetést oda, amit először szeretett volna megkérdezni. — A kis Hankával játszik a kertek alatt — intett fejével a kert felé, amely szélesen és teli fával terpeszkedett a ház mögött. Az öregasszony tekintete most meglágyult. Látszik, hogy szereti Élén­két. gondolta Franciska. — Az apádat már elfeledted egy kicsit? — kérdezte anyósa, amint az első szobába vezette. Franciska érezte, hogy anyó­sa csupán udvariasságból kér­Anyősa azonnal felállott, a­­hogy meghallotta menye lépteit. Amikor meglátta, arca kedve­sebb lett. Ügy érezte, hogy anyósa most jobban végigfür­készi tekintetével, mint máskor. Lehet, hogy már ö is tud va­lamit. — Már nem is vártalak, hogy válaszolt kérdéssel Franciska, nem jöttél délelőtt Peterrel. Miért nem jöttetek együtt? — És Peter idehaza van? — — Az apjával és a lányommal elmentek a gyűlésre. Már ná­lunk is vadaskodnak azzal a szövetkezettel. dezi. Hiszen apjával csak egy­szer találkozott, a lakodalmu­kon. — Kicsit. Hagyta, hogy leüljön az első szobában. — Hozok túróskalácsot, Elen­ka kedvéért sütöttem — indult a konyha felé. Franciska , utána nézett és arra gondolt, hogy milyen für­gén forgolódik még ma is a házban. Aztán körülnézett a szobában. Kellemesen hűvös volt, az ablakon földig érő füg­gönyök. Ezek már biztosan a sógornőé. Akkor még, amikor Peterrel lakott itt, rövid hor­golt függönyök voltak az abla­kon, minden sarokban ósdi ágyak állottak és az ablak alatt anyósa festett ladája tele vá­szonnal. Most a bútor új és a falakat is befestették. Kicsit kirívó minden e gerendás pa­rasztszobában. de már a fiata­lok igényeihez igazodik. Itt, ebben a szobában marad­tak magukra Peterrel a lakoda­lom után. Franciska szemét döntötték a könnyek. Anyósa jött a szobába és ka­láccsal kínálta. — Köszönöm, mama — intett a fejével Franciska. Közvetle­nül anyósa szemébe nézett és kifutottak szeméből a könnyek: — Ma reggel azt mondta Pe­ter, hogy el akar tőlem válni. Csak Elenkáért jöttem. Az öregasszony úgy ugfott fel a székről, mint akibe a kí­gyó mart. Fehér kendője hát­racsúszott a fején és kilátszott simára fésült őszülő haja. — Amiatt a ringyó miatt, akinek már van egy gyereke? És azt akarják, hogy náluk lakjon? Még csak az kellene!.. És miféle válás? Hiszen temp­lomban esküdtetek, nem vál­hattok el! Tehát igaz minden! És az anyósa, a szerencsétlen azt hiszi, hogy az egyházi es­küvő megvédi őket az elválás­tól. — Tudtam én, hogy jól nem fog végződni köztetek — foly­tatta az anyósa felháborodot­tan. — A férfi gondoskodást igényel és nem azt, hogy a fe­lesége gyűlésekre futkosson. Miféle házasság az, ha az em­bernek magának kell az ebédjét megmelegítenie, sőt vacsorát készítenie? Nagyon jól tudod, hogy nálam hozzá volt szokva, hogy odaüljön a készhez. Ez igaz, állapította meg Franciska magában. Peter egyetlen fiú volt a családban és az anyja kiskorától mindent megtett neki, amit megóhaj­tott Nem szokott hozzá, hogy önmagáról gondoskodjon. — Mama, ha semmi más nem lenne köztünk, akkor ezen könnyen lehetne segíteni. — Ugyan, ne hidd lányom! A férfivel bánni is kell tudni, nemcsak hozzámenni. Én a te korodban már a negyedik gye­­r"ket szültem. Meghaltak, az igaz, de az uramtól nem húzód­tam el. Vagy nem tudod, hogy a férfinek asszony kell? Az a másik biztosan nem húzódik el tőle. Ne haragudj Franciska, de megmondom a szemedbe, hogy egy gyerekkel nem sokra mégy. Franciska érezte, hogy arcát elönti a pír. — Én nem vagyok a másik gyerek ellen mama. — Hát akkor szülj, de minél előbb! Ne félj, az a másik nem fél a gyerektől — intett fejé­vel az utca felé az anyósa. — Még csak az kéne, hogy idegen kölyköt sózzanak a nyakunkba — anyósa arca elsötétült a ha­ragtól és szürke szemei szik­ráztak a dühtől. Most látta Franciska, hogy mennyire hasonlít az anya a fiára: éppen így nézett ma reg­gel Peter is, amikor eljött tőié. (Folytatása következik) £myoh, lány óile... 'Tizenegy házból hat leány indult el. Az országúton utól-1 érik egymást, dalolni kezdenek. Hová tartanak? A zöld­ségtermesztésben dolgoznak, negyven hektár a birodalmuk. Paprikát„ paradicsomot, káposztát, karfiolt, hagymát és retket termesztenek. A tizenegy lány kora reggel frissen, üdén gyorsan hozzálát a munkához, kiültetik a paradicsompalántákat. A nap már dél felé siet, a lányok retekcsomót kötözgetnek. Tízesével, mint­ha virágbokrétába szednék a rikító vörös és fehér retket. Lá­dákba rakják, jó lesz majd vajaskenyérhez vagy szalonnához. Örülnek neki a városiak. A nap már fáradtan nyugovóra tér, de a lányokat még ott találja a hagymaföldön, kapálás köz­ben. Már alkonyodik. Tizenegy lány nevetgélve, nótázva hazafelé tart. Azt dalolják, hogy: Hrannál négy szövetkezeti csapat járja, Táncra perdül a csapatvezető babája, No, a nóta eleje, valóban igazságot rejt magában, Hranban valóban négy munkacsapat dolgozik a szövetkezetben, a nóta vége úgy látszik csak a rím kedvéért született és egy kicsit mintha hamiskás is, vagy talán nem? Már beesteledett. A lányok azonban még a melegágyaknál sürögnek-forognak, még megöntözik a paprikát és az uborkát: — Hallgassatok csak, ide hallani a hangszórót, mit mond az idő járás jelentés? És a tizenegy leány lélegzetvisszafojtva hallgatja: éjjeli fagy lesz? És amint Hrant, ezt a kelet szlovákiai falucskát az éj homá­lya eltakarja, a tizenegy leány még mindig szorgalmatoskodik és szalmazsákokkal betakargatja a melegágyakat, nehogy fagy érje a gyönge zöldséghajtásokat. Kik ezek a leányok? Szövetkezeti dolgozók. De nem olyan akármilyenek. De nem ám! És még hozzá egész fiatalok. A leg­fiatalabb alig 15 éves és a legidősebb most töltötte be husza­dik évét. Olyan szorgalmasak valóban, mint a hangyák vagy a méhecskék. Tavaly, a terebesi amfiteáterben a járási szövet­kezeti szüreti mulatságon — hej de gyakran emlegetik, milyen is volt az, amikor nagyban vigadtok, mulattak és egyszercsak elcsendesedett a zene, az emberek feszült csendben mind a Nevena Kokanova, a „Légy boldog Anni“ című bolgár filmben. 0 / * Üli "jcgyczcfcli Hosszú úton jártam, májusi nap fényében ragyogó falvakban és lüktető, zengő városokban. Amikor az ember hazaér az útról, kinyitja a jegyzetfüzetét és nézi a gyorsan készült jegy­zeteket. Minden oldal egy-egy helységnévvel kezdődik és talán az lesz a legjobb, ha úgy írom le jegyzeteimet — őszintén — ahogyan barátok, ismerősök, ereskezű öreg proletárok és ku­tató fiatal tanítók elmondták. Az első oldalon a város neve: Fülek. 1921. május 14-én alakult meg a Párt Füleken. Ez volt a harc kezdete. Teleki Feri bá­csi ezüstösen csillogó haja régi szenvedésekről beszél és az ar­cára vésett kemény barázdákon még egy könnycsepp is átbuk­Csemadok — a legnagyobb tor­naijai tömegszervezet csak pa­píron létezik, mert tettek, múl­tat bemutató, jelent méltató, jövőt bíztatva ábrázoló tettek nincsenek! Nézem a jegyzeteket és a tornaijai emberekre gondolok — vajon mire várnak? Azután helységnevek a rima­­szombati járásból: Harmac, Détér, Péterfala, Hamva, Belye, Szárnya, Nagybalog. Gömör cigány származású dolgozói Hollý-darabot mutat­tak be, a nagybalogi Csemadok­­szervezet zászlót ajándékozott a CSISZ-csoportnak ... az őszi és tavaszi idényben negyvenkét helyi csoport 53 darabot muta­tott be és a 115 előadást 21 510 néző gyönyörködte és tapsolta Valahol délen Rimaszombaton. lányok felé szegezték tekintetüket, ünnepélyesen kihirdették, hogy a kertészetben dolgozó tizenegy leány, (akkoriban még fiúk is voltak a munkacsapatban, csak később vonultak be katonának), elnyerte a szocialista munkabrigád címet. Kelet - Szlovákiában a mezőgazdaságban ők voltak az elsők. T?z még augusztusban történt. Kremeňák Margit akkor töltötte be 18-ik évét. Hogy melyik a tizenegy közül? Az az élénk, rózsásarcú, copfos beszédes kislány, aki most maga köré tereli a többieket és ezt mondja: ide figyeljetek, a mai normánk így hangzik: ültessünk ki 2 ezer darab papri­kát. Lányok, tudjátok mit? Mi majd csúcsteljesítményt érünk el — háromezer paprikát ültetünk ki. Űgy-e jó lesz? — Háromezret ? — Még többet, de induljunk is dolgunkra. És ültették a paprikát, szép sorjába ültették. A lányok szava sokszor határozottabban hangzik, mint a férfiszó. A tizenegy leány állja a szavát. Öröm rájuk nézni, olyan kecsesek, hajlé­konyak, olyan fáradhatatlanok ezek a hrani lányok. Páratlanok és örökké jókedvüek. Öröm közöttük lenni, folyik a munka, pattog az éle a tréfa, daluktól hangos a határ. De a múlt hé­ten egészen elcsendesedtek. Szótlanok és szomorúak lettek. Vajon mi történt velük? Mi baj érte őket? Két leány elhagyta őket. Nem hagyták el a munkacsapatot, csak éppen májnak „ígértek hüséget"\- férjhez mentek. Hegedűs Marika, csütör­tökön, Fecsó Rózsika pedig szombaton. A brigád persze teljes számban megjelent mind a két esküvőn, Marikát és Rózsikát is sok szép abrosszal, vázával, nászajándékkal halmozták el. A lányok kivétel nélkül CSISZ-tagok és krónikát vezetnek kulturális tevékenységükről. Kremeňák Margit nevével találkozunk a leggyakrabban. Színdarabot játszottak? A fő­szerepet Margit alakította. Margit a pionírok vezetője. Margit mindenütt ott van ahol szükség van a fiatalokra, mert Margit olyan leány, aki valóban a mai fiatalok életét éli. Valaki köz­bevethetné, Margit funkcionárius. Igen, az is, de nemcsak az. A brigád, melynek vezetője Margit, minden hektárról 20 ezer korona hasznot ért el. Nem hiszitek? Menjetek el Hranba és győződjetek meg saját szemetekkel róla. BOHUS UJČEK dácsol, miközben elesett hősök­re, mindent feláldozó elvtár­sakra emlékezik. A Párt negyvenedik évfordu­lója új tettekre buzdítja a füle­­kieket. Anyagot gyűjtenek. Min­dent bizonyító fényképeket, ok­mányokat a füleki munkásság szervezkedéséről, a sztrájkok­ról, a Magyar Tanácsköztársa­sággal kapcsolatos események­ről. Népművelődési előadásokat szerveznek, irodalmi esteken hirdetik a szocialista igazságot, és sikerük van, mert lelkesedni tudó, eszmeileg hű és öntudatos gárda építi, fejleszti a kultúrát Füleken. Dr. Láskal, dr. Molnár, Kónya Mária, Zagyi Gyula, Teleki Tibor, Kozsár Tibor, Kalmár Tibor és Sztrana István — csupán kiragadott nevek a sok közül. Nézem a jegyzetfüzet lap­jait ... Fülek! Munka, lelkese­dés, akaró, tudó, látó és láttató emberek. A betűkön látni, hogy örömmel írtam, mert minden eredmény öröm a krónikás em­ber szívének. De a következő lap már a régi közmondást igazolja: „nincsen öröm üröm nélkül“, mert a kö­vetkező lap címe: Tornaija. Tornaija! Valamikor itt vol­tak a leglelkesebb Csemadok­­dolgozók. Tánccsoportjuk és színjátszóik híresek voltak. És ma? Kétszáznegyvenöt tagja van a tornaijai Csemadoknak. Egyetlen tevékenységük, hogy fizetik a tagdíjat. Nincsenek színjátszók, nincs tánccsoport, nincs egy énekes vagy egy sza­való. Folyik a személyi harc a vezetőségi tagok között, har­colnak egymással és a Művelő­dési Házzal,- és egyetlen közös megmozdulásuk az évzáró köz­gyűlés volt. Akkoriban azt ígér­ték, hogy majd a közgyűlés után minden megváltozik De az ígéret — ígéret maradt. A „Két hét nyaralás" c. színdarabot ta­nulják immár két é v e, de a végig! Igen, a rimaszombati já­rásban olyan emberek dolgoz­nak, mint Arany Elemér tanító Harmacon, Bálint Lajos Pétet­­falán, Asztalos Olga Hamván, Szabó Arpád Bélyen vagy Bódi László Szárnyán. És a járás központjában 1961. június havában mutatják be a rimaszombati színjátszók Kar­­vas Éjféli miséjét Drobka Géza rendezésében. Azután Csatára értem, ahol Lovicsek Béla, az író beszélge­tett az életről, sorsról,.múltról és jelenről. Csendes, emberi­­baráti szóval mondta el, hogy mezítlábas parasztgyerek volt és tizenöt esztendős korában jutott az első klasszikus mű­höz: egy Móricz kötethez. — Tudod, most új regényt írok... a népről. Ismétlem: hosszú úton jártam és úgy érzem helyesnek, hogy jegyzeteimet úgy adjam tovább, ahogy gyors vonásokkal leírtam — a jót és a rosszat egyaránt. A jó: legyen példa, buzdítás — a rossz pedig késztesse töpren­gésre mindazokat, akiket illet! PÉTERFl GYULA Teleki Ferenc \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents